adozona.hu
BH 2022.1.29
BH 2022.1.29
Az adókedvezmény igénybevételének feltételeit meghatározó Szocho tv. 11. § (2) bekezdése az adókedvezmény célját tekintve is akként értelmezendő, hogy azt az időszakot, amely alatt a munkaerőpiacra lépő kisgyermekes szülő anyasági ellátásban részesül figyelmen kívül kell hagyni a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban (munkaviszonyban, egyéni-, társas-, vállalkozói jogviszonyban) töltött napok számának megállapításakor. [2017. évi I. törvény (Kp.) 108. § (1) bek., 115. § (2) bek., 2018. évi LII. tö
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes (a továbbiakban: kifizető) 2019. szeptember 10. napján benyújtott bevallásában a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szocho tv.) 11. § (5) bekezdés b) pontja alapján a szociális hozzájárulási adóból munkaerőpiacra lépők után érvényesíthető adókedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolás kiállítását kérte a perben nem álló H. B. A. természetes személy munkavállalója 2019. október 1. napjától induló foglalkoztatására tekintettel.
[2] A ...
BH 2022.1.29 Az adókedvezmény igénybevételének feltételeit meghatározó Szocho tv. 11. § (2) bekezdése az adókedvezmény célját tekintve is akként értelmezendő, hogy azt az időszakot, amely alatt a munkaerőpiacra lépő kisgyermekes szülő anyasági ellátásban részesül figyelmen kívül kell hagyni a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban (munkaviszonyban, egyéni-, társas-, vállalkozói jogviszonyban) töltött napok számának megállapításakor. [2017. évi I. törvény (Kp.) 108. § (1) bek., 115. § (2) bek., 2018. évi LII. törvény (Szocho tv.) 11. § (2) bek.]
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes (a továbbiakban: kifizető) 2019. szeptember 10. napján benyújtott bevallásában a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szocho tv.) 11. § (5) bekezdés b) pontja alapján a szociális hozzájárulási adóból munkaerőpiacra lépők után érvényesíthető adókedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolás kiállítását kérte a perben nem álló H. B. A. természetes személy munkavállalója 2019. október 1. napjától induló foglalkoztatására tekintettel.[2] A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság) a 2019. november 15-én kelt 5930506870 számú határozatával az igazolás kiállítását az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 126. § (1) bekezdése alapján megtagadta. Nyilvántartásának adatai alapján megállapította, hogy a kedvezményezett foglalkoztatás nem felel meg a Szocho tv. 11. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, mert a munkaerőpiacra lépő a kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének hónapját megelőző 275 napon belül több, mint 92 napig rendelkezett a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) szerinti biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonnyal, egyéni-, társas vállalkozói jogviszonnyal. A Szocho tv. 11. § (4) bekezdése alapján sem állítható ki az igazolás, mert a Szocho tv. 11. § (2) bekezdése szerinti érvényesítési időszakban a munkavállalóra igazolás kiállítására nem került sor.
[3] Az alperes a 2020. január 13. napján kelt 2234981534 számú végleges határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Rögzítette, hogy H. B. A. 2018. január 29. napjától a felperesnél társas vállalkozói jogviszonyban is állt 2019. május 31. napjáig, e jogviszonnyal összefüggésben a munkavállaló járulékalapot képező jövedelmet szerzett, azaz a társaságban ténylegesen közreműködött, amiért járulékalapot képező díjazásban részesült. A jövedelem közterheit a kifizető levonta, megfizette és bevallotta. A Szocho tv. 11. § (2) bekezdése kizárólag az anyasági ellátás folyósításának időszakát mentesíti a beszámítási időszak alól, a mentesítést a párhuzamosan fennálló többes jogviszonyra vonatkozóan azonban nem terjeszti ki.
A kereset és védirat
[4] A felperes a végleges határozat bírósági felülvizsgálata iránt a perindítás határidőben keresetet terjesztett elő, állította, hogy a törvényben előírt igazolás kiadására vonatkozó feltételeknek megfelel. A Szocho tv. 11. § (2) bekezdése pontosan meghatározza, hogy az anyasági ellátás folyósításának időszakát minden egyéb feltétel vizsgálata nélkül figyelmen kívül kell hagyni, sem a többes jogviszonyra, sem a kereső tevékenységre vonatkozóan szűkítő feltételt nem szab a "GYED extra" koncepciójának megfelelően. A felperes nem vitatta, hogy a munkavállaló biztosítási kötelezettséggel járó társas vállalkozói jogviszonya 153 napig fennállt, ugyanakkor ezen időszak alatt anyasági ellátás folyósítása történt, ezért a többes jogviszonynak relevanciája nincs.[5] Az alperes a védiratában a határozatában foglaltakat fenntartotta és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes által érvényesíteni kívánt adókedvezmény céljának és a Szocho tv. 11. § (2) bekezdésének megfelelő, törvényes döntést hozott. Amennyiben a jogalkotó a kifizetők által igénybe vehető kedvezményt kifejezetten az anyasági ellátásra figyelemmel kívánta volna biztosítani, függetlenül a munkavállaló által korábban biztosítási jogviszonyban töltött idő (több mint 92 napos) tartamától, úgy erről a kedvezmény igénybevételét meghatározó Szocho tv. 11. § (2) bekezdésében kifejezetten rendelkezett volna.
Az elsőfokú ítélet
[6] A Fővárosi Törvényszék (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) a 2020. december 2. napján kelt 41.K.706.165/2020/8. számú ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően megsemmisítette és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. A Szocho tv. 11. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés nyelvtani értelmezése alapján megállapította, hogy annak második mondata kifejezetten arról rendelkezik, hogy az anyasági ellátás folyósításának időszakát (és nem az anyasági ellátást) nem kell beszámítani a biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonyba, egyéni-, társas vállalkozói jogviszonyba; és a kivételek között korlátozást, további feltételt nem határoz meg.[7] A szabályozás jogalkotói célját vizsgálva kiemelte, hogy köztudomású tény, hogy a kisgyermekes nők számára a gyermekvállalással járó, munkaerőpiactól való huzamosabb távollét és a családi kötöttségek hátrányt jelentenek a munkaerőpiacon. A gyermekgondozási időszak után a munkába visszatérni akaró nők helyzete jelentősen megnehezült, amely többek között annak köszönhető, hogy a munkáltatók nem szívesen alkalmazzák őket. A burkolt diszkrimináció velük szemben összeurópai jelenség. Emellett hazánkban természetes népességfogyás figyelhető meg, amelynek részben az alacsony születésszám az oka. Erre a társadalmi-gazdasági helyzetre van tekintettel a jogalkotó, amikor a kisgyermekes nők munkaerőpiacra visszatérését állami szinten próbálja elősegíteni. Az Országgyűlés 2013. december 9-én fogadta el a "GYED extra" néven ismertté vált, egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCXXIV. törvényt, melynek célja a gyermekvállalás ösztönzése, a kisgyermekes szülők számára a munkaerőpiacra való visszatérés feltételeinek javítása. A korábbi szabályozás szerint a gyermekgondozási díj (GYED) mellett egyáltalán nem, a gyermekgondozási segély (GYES) mellett pedig csak részmunkaidőben lehetett munkát vállalni. A 2014. január 1-jével bevezetett szabályok szerint viszont lehetővé vált, hogy a kisgyermeket nevelő szülő a gyermek egyéves kora után a GYED és a GYES mellett korlátlanul vállaljon munkát. Ebben az esetben tehát párhuzamos ellátások illetik meg a szülőt - aki a gyermek egyéves korának betöltése után bármely jogviszony keretében időkorlát nélküli keresőtevékenységet folytathat úgy, hogy ezen időszak alatt az állam az anyasági ellátást is folyósítja neki -, segítve ezzel a kisgyermekes szülő munkaerőpiacra való visszatérését.
[8] Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy nemcsak a kisgyermekes szülő támogatása fontos a munkaerőpiacra történő visszatéréshez, hanem a másik oldalt, vagyis a munkáltatót is érdekeltté kell tenni, ösztönözni szükséges a kisgyermekes szülő foglalkoztatására. E jogalkotói cél mentén az adókedvezmény igénybevételének a feltételét meghatározó Szocho tv. 11. § (2) bekezdésének helyes értelmezése szerint azt az időszakot, amely alatt a munkaerőpiacra lépő kisgyermekes szülő anyasági ellátásban részesül, figyelmen kívül kell hagyni a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban töltött napok számának megállapításakor.
[9] Az elsőfokú bíróság iránymutatása szerint az elsőfokú adóhatóság a megismételt eljárásban a Szocho tv. 11. § (2) bekezdésének jogalkotói cél szerinti értelmezése mentén az igazolás kiadását nem tagadhatja meg.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[10] A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 115. § (1) bekezdése, a 121. § (1) bekezdés alapján az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatása és új határozat hozatalára utasítása iránt. Álláspontja szerint a Szocho tv. 11. § (2) bekezdésében foglalt biztosítási jogviszonyokra vonatkozó felsorolás nem azt jelenti, hogy az anyasági ellátás folyósításának időszaka valamennyi biztosítási jogviszonnyal szemben beszámítható, hanem csak azon biztosítási jogviszonnyal szemben, mely jogviszonyára tekintettel az érintett magánszemély az anyasági ellátást kapta. A munkavállaló részére az anyasági ellátást a munkaviszonyára, nem pedig a társas vállalkozói jogviszonyára tekintettel folyósították, utóbbit nem lehet beszámítani az anyasági ellátás időtartamába, ilyen értelmezést a 2014. január 1-jétől bevezetett azon lehetőség, hogy a gyermek egyéves kora után a GYED és a GYES mellett korlátlanul vállalható munka, nem indokol. A jogalkotó a Szocho tv. 11. § (2) bekezdésében semmilyen módon nem utal arra, hogy valamennyi jogviszonnyal szemben figyelembe vehető az anyasági ellátás folyósításának időszaka, ezért egyértelmű felhatalmazás hiányában a Szocho tv. 11. §-ához fűzött részletes törvényi indokolás alapján sem vezethető le az egy gyermeket nevelő nőket foglalkoztató kifizető oly módon történő támogatása, hogy az anyasági ellátás több biztosítási jogviszonnyal szemben is beszámítható. A törvény indokolásából nem következik az elsőfokú bíróság szerinti jogalkotói akarat.[11] A felperes az ellenkérelemben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a Szocho tv. 11. § (2) bekezdésének a nyelvtani értelmezéséből nem vezethető le, hogy a kedvezményezettek köréből kizárandók azok, akik az anyasági ellátás mellett más biztosítási jogviszonnyal is rendelkeznek. Az, hogy a munkavállaló anyasági ellátásban részesül, pusztán egy tény, annak részletezése nélkül, hogy azt mely jogviszonyra tekintettel "kapta". A jogszabály csupán arra tér ki, hogy az ellátás időszakát nem kell beszámítani, minden egyéb szűkítés szabályozására a jogszabály kifejezetten kitért volna, ha a jogalkotónak lett volna ilyen szándéka. A jogalkotói szándékot vizsgálva nem állapítható meg olyan törekvés, mely egyes csoportokat a kedvezményezettek köréből kizárni szándékozott volna. Éppen az a szándék állapítható meg, hogy a gyermekes anyák piacra lépéséhez szükséges munkáltatói akarat erősítése volt a cél, ahogy azt az ítélet helyesen rögzítette. A jogszabály nem tartalmaz korlátozást arra nézve, hogy melyik jogviszonnyal kapcsolatban lehet az anyasági ellátás folyósításának az időszakát figyelembe venni, illetve, hogy kizárólag azzal a jogviszonnyal kapcsolatban lehet figyelembe venni, amelyre tekintettel az jár a jogosultnak. Helytállóan állapította meg ezért a támadott ítélet, hogy nem az anyasági ellátásról, mint jogintézményről van szó, hanem egy időszak meghatározásáról, mely vonatkozásában maga a jogintézmény jogcíme releváns. Az alperesi érvelés olyan szűkítést kíván a jogszabály szövegébe érteni, amely abból nem vezethető le, minthogy a jogalkotói akaratnak az alperes által levezetett értelmezése sem következik a jogszabály miniszteri indokolásának a szövegéből.
A Kúria döntése és jogi indokai
[12] Az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.[14] Az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok részére alkotmányos kötelezettségként írja elő, hogy ítélkezési tevékenységük során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék. E kötelezettségnek megfelelően az elsőfokú bíróság a nyelvtani és teleologikus jogértelmezés mentén helyesen azonosította a Szocho tv. 11. § (2) bekezdéséhez kapcsolódó jogalkotói akaratot. A Szocho tv.-nek és így a 11. § (2) bekezdésében foglalt, a munkaerőpiacra lépők után érvényesíthető adókedvezménynek is alapvető célja a gazdasági növekedés feltételeinek javítása, a gazdaság versenyképességének megőrzése, versenyképes adórendszer megteremtése, ennek érdekében a kifizetői közterhek csökkentése, összevonása (Szocho tv. általános indokolás).
[15] A Szocho tv. 11. § (2) bekezdésében foglaltak szerint e paragrafus alkalmazásában munkaerőpiacra lépő az, aki az Állami Adó- és Vámhatóság rendelkezésére álló adatok szerint a kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének hónapját megelőző 275 napon belül legfeljebb 92 napig rendelkezett a Tbj. szerint biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonnyal, egyéni-, társas vállalkozói jogviszonnyal. E szabály alkalmazása szempontjából a biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonyba, egyéni-, társas vállalkozói jogviszonyba a csecsemőgondozási díj, örökbefogadói díj, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás vagy a gyermeknevelési támogatás (e paragrafus alkalmazásában a továbbiakban együtt: anyasági ellátás) folyósításának időszakát, valamint a közfoglalkoztatásban történő részvétel időtartamát nem kell beszámítani. A kedvezményezett foglalkoztatás kezdetének minősül az anyasági ellátásban részesül, illetve részesülő természetes személynek a korábbi kifizetőjénél történt ismételt munkába állásának kezdete is.
[16] A jogerős ítélet helytállóan mutatott rá, hogy az idézett szabályozás második mondata kifejezetten arról rendelkezik, hogy a biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonyba, egyéni-, társas vállalkozói jogviszonyba az anyasági ellátás folyósításának időszakát (mint időtartamot) nem kell beszámítani. E rendelkezés lényeges jogalkotói prioritásaként a "GYED extra" néven ismertté vált intézkedéscsomag figyelembevételével az elsőfokú bíróság kiemelt jogalkotói célként azonosította egyrészt a kisgyermekes szülő munkaerőpiacra való visszatérésének támogatását, másrészt - kifizetői oldalról megközelítve - a kifizetői közterhek csökkentését, ezt elősegítendő az anyasági ellátás folyósítása alatt a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony(ok)ban töltött napok figyelmen kívül hagyását. Az elsőfokú bíróság jogértelmezését támasztja alá az is, hogy Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény általános indokolásából is kiolvashatóan 2018-ban is prioritás a gyermeket nevelő családok támogatása (Otthonteremtési program, CSOK), a nők munkaerőpiaci részvételének növelése, míg a másik oldalon a vállalkozások adó-, járulék- és adminisztratív terheinek csökkentése. Ennek kapcsán az egészségügyi hozzájárulás kulcsa a szocho adóval összhangban 2018-ban 20%-ra csökkent (lásd: A munkából élők költségvetése, Adó és járulékpolitikai célkitűzések fejezet).
[17] Mindezek alapján a Kúria egyetért a jogerős ítélet indokolásának [14] pontjában foglalt levezetéssel, a törvény nyelvtani és teleologikus értelmezése szerint is a jogalkotó az anyasági ellátás folyósításának időszakát veszi ki a beszámításból, nem pedig magát a jogviszonyt. Az alperes alaptalanul érvelt a felülvizsgálati kérelemben azzal, hogy az anyasági ellátással párhuzamosan fennálló társas vállalkozói jogviszonyra tekintettel az adókedvezmény érvényesítésének feltétele nem teljesül, ezért az adókedvezmény érvényesítéséhez szükséges igazolás kiállításának nincs helye. Nem volt vitatott, hogy a vizsgálattal érintett munkavállaló a 2018. december 30. és 2019. szeptember 30. közötti 275 nap releváns időszakban (2017. május 15-től 2019. szeptember 30-ig) anyasági ellátásban részesült. Tévesen értelmezte az alperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy az egy gyermeket nevelő nőket foglalkoztató kifizető oly módon történő támogatása, hogy az anyasági ellátás több biztosítási jogviszonnyal szemben is beszámítható, a törvény indokolásából nem vezethető le. A törvény általános indokolása olyan célokat fogalmaz meg, amely teljes egészében alkalmazható a Szocho tv. 11. § (2) bekezdése esetén is. A három vagy több gyermeket nevelő munkaerőpiacra lépő nőket foglalkoztató kifizetőt pedig külön kedvezmény illeti meg, azt a Szocho tv. 12. §-a tartalmazza. Éppen az alperes szűkítő értelmezése (az anyasági ellátás időszaka nem számítható be minden jogviszonnyal, csupán azzal, amelyre tekintettel az anyasági ellátást folyósítják) nem vezethető le a törvényből. A felperes az ellenkérelemben helytállóan mutatott rá, hogy amennyiben a jogszabály szövege nem veszi ki a kedvezményezettek köréből azokat, akik az anyasági ellátás időszaka alatt más biztosítási jogviszonnyal is rendelkeznek, úgy a jogszabályt nem lehet kiterjesztően értelmezni és a jogszabály által támasztott feltételek mellé további feltételeket fűzni. Ezt az értelmezést erősíti, hogy a Szocho tv. 10. § (3) bekezdése a szakképzettséget nem igénylő és mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatott munkavállalók után érvényesíthető adókedvezményt nem kívánja biztosítani, amennyiben a kifizető a foglalkoztatottat az adómegállapítási időszak egy részében nem vagy nem kizárólag mezőgazdasági munkakörben foglalkoztatta. A jogszabály szövege tehát itt maga veszi ki a kedvezményezettek köréből azokat, akik más biztosítási jogviszonnyal is rendelkeznek, ilyen megkötést azonban a 11. § (2) bekezdésénél nem alkalmazott.
[18] A Kúria mindezek alapján megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, ezért azt a Kp. 121. § (2) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv.V.35.067/2021.)