adozona.hu
ÍH 2021.100
ÍH 2021.100
EMBERI REPRODUKCIÓS ELJÁRÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELMONDÁSI VÉDELEM Az emberi reprodukciós eljárással összefüggő felmondási védelmet kezelésenként, az orvosi igazolásnak megfelelően kell figyelembe venni. A két kezelés közötti hormongyógyszer szedése nem felel meg a törvényben meghatározott kezelés fogalmának [2012. évi I. törvény (Mt.) 65. § (3) bekezdés e) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét, melyben az alperes által kibocsátott felmondás jogellenességéhez kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2019. január 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel újságíró-szerkesztő munkakörben. A felperes 2017. januárjától állt kezelés alatt, járóbetegként a SE. Klinikáján asszisztált reprodukciós eljárás céljából. A felperes 4. IVF lombikkezelése 20...
ÍH 2021.100 EMBERI REPRODUKCIÓS ELJÁRÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELMONDÁSI VÉDELEM
Az emberi reprodukciós eljárással összefüggő felmondási védelmet kezelésenként, az orvosi igazolásnak megfelelően kell figyelembe venni. A két kezelés közötti hormongyógyszer szedése nem felel meg a törvényben meghatározott kezelés fogalmának [2012. évi I. törvény (Mt.) 65. § (3) bekezdés e) pont].
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét, melyben az alperes által kibocsátott felmondás jogellenességéhez kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazását kérte.Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2019. január 1-jétől állt munkaviszonyban az alperessel újságíró-szerkesztő munkakörben. A felperes 2017. januárjától állt kezelés alatt, járóbetegként a SE. Klinikáján asszisztált reprodukciós eljárás céljából. A felperes 4. IVF lombikkezelése 2019. április 10-től 2019. május 8-ig tartott.
Az alperes a 2019. július 19. napján kelt felmondással a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 65. § (3) bekezdésére és 70. §-ára hivatkozva, felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát és 2019. augusztus 1-jétől felmentette a munkavégzés alól. Az indokolásában az alperes arra hivatkozott, hogy a 2019-ben megvalósult ismételt főszerkesztőváltással eltérő koncepció valósult meg, kevesebb közérthető és több szakmai téma megjelenítése vált szükségessé az alperes által működtetett online építészeti napilapban. Mindez kihatott a foglalkoztatottak szakmai tevékenységére is, mivel nagyobb hangsúlyt kapott a szakmai tartalom, emiatt szükségtelenné vált a speciális szakmai ismeretekkel nem rendelkező szerkesztők és újságírók foglalkoztatása. A szerkesztői felület kezelése, a szövegek, képek bevitele is kevesebb munkaerőt igényelt, ezért az általános szerkesztői munkakört betöltő munkavállalóra önálló munkakörként már nem volt szükség.
A felperes kérelmére a klinika igazolásokat állított ki a felperes kezeléséről. A 2019. július 15-én kelt igazolás szerint dr. U.J., a felperes kezelőorvosa, azt rögzítette, hogy a felperes az osztályon asszisztált reprodukciós kezelés céljából járóbetegként áll kezelés alatt, a kezelése 2019. április 10-én kezdődött és annak "várható befejezése" 2019. május 8. napja volt. Ezt követően a 2019. július 22-én kelt igazolásban dr. U.J. azt közölte, hogy a felperes az osztályon asszisztált reprodukciós kezelés céljából járóbeteg-kezelés alatt áll, a társadalombiztosítás által támogatott negyedik IVF lombikkezelésének kezdő időpontja 2019. április 10-e volt. Az igazolás szerint a kezelőorvos a következő kezelést 2019. szeptember-október hónapra tervezte.
Mindezen előzmények alapján az elsőfokú bíróság az Mt. 65. § (1)-(3) bekezdése, továbbá az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eütv.) 166. § (1) bekezdése, ezenkívül az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet (továbbiakban: NM rendelet) 1. mellékletének rendelkezései alapján foglalt állást a felmondás jogszerűsége kérdésében.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes keresetében a felmondás indokának jogszerűségét nem vitatta. Mindezekre tekintettel a kereseti kérelem alapján kizárólag azt vizsgálta, hogy a felperes a felmondás közlésekor felmondási védelem alatt állt-e az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésre tekintettel.
A perben az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a felperes nem állt felmondási tilalom alatt a felmondás közlésekor. Ennek körében az elsőfokú bíróság figyelembe vette a felperes személyes előadását, továbbá a klinika által a felperes kezeléséről kiállított igazolásokat. Ezek alapján azt állapította meg, hogy a felperes 2017. januárjától vett részt az emberi reprodukciós programban, mely során a felmondást megelőző utolsó kezelésére 2019. április 10. és 2019. május 8. között került sor.
Az elsőfokú bíróság releváns bizonyítéknak tekintette dr. U.J., a felperes kezelőorvosának tanúvallomását, aki az írásbeli igazolással egyezően adta elő az erre az időszakra eső kezelés időtartamát és egyértelműen nyilatkozott arra, hogy a 2019. május 8-ai időpont a 4. kezelési ciklus végét jelentette. A tanú arra is világosan nyilatkozott, hogy a felmondás közlésekor, azaz 2019. júliusában a felperes két kezelési ciklus között volt.
Az elsőfokú bíróság a kezelés tényét a fent hivatkozott jogszabályok értelmezése alapján is vizsgálta. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a klinika igazolása jelen időben tartalmazta a járóbetegként történő kezelésre hivatkozást. Ez ugyanis nem tette alkalmazhatóvá a felmondási védelem szabályait, mert az a konkrét IVF-kezeléshez kapcsolódott, amelyet az intézmény ciklusokban határozott meg. Az igazolás és a tanúvallomás szerint a felperes a felmondás közlésének időpontjában nem kapott kezelést, a korábbi kezelés ekkor már véget ért, a következő pedig őszre volt tervezve.
A tanú vallomása alapján megállapítható volt továbbá, hogy két kezelési ciklus között a felperes hormonális támogatást kapott. Ez azonban az elsőfokú bíróság érvelése szerint nem felelt meg az NM rendelet alapján az asszisztált reprodukciós eljárásokhoz kapcsolódó kezeléseket tartalmazó felsorolásban foglaltaknak. A hormongyógyszerek szedésének célja az emelkedett hormonszint normalizálása volt, de az nem minősült emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésnek. Erre tekintettel a két kezelés között alkalmazott gyógyszeres hormonkezelés, illetve a klinika igazolásának tartalma nem alapozta meg felmondási védelem megállapítását. Az elsőfokú bíróság nem hagyta figyelmen kívül, hogy a tanú vallomása szerint a kezelés addig tart, amíg az orvosi probléma meg nem oldódik, ugyanakkor ezt arra figyelemmel értékelte, hogy a tanú egyértelműen nyilatkozott arra, a felperes a felmondáskor - vagyis 2019. júliusában - nem állt emberi reprodukciós kezelés alatt.
Az elsőfokú bíróság hivatkozott az irányadó bírói gyakorlatra, amely alapján azt állapította meg, hogy két reprodukciós kezelés közötti időszakban nem áll fenn a felmondási védelem. Az esetlegesen sikertelenül befejeződött kezelés után az érintett védettsége megszűnik és egy újabb emberi reprodukciós kezelési eljárással veszi ismételten kezdetét egy újabb védelmi időszak. A felperes esetében ezt azt jelentette, hogy a negyedik IVF-próbálkozást követő, ahhoz kapcsolódó felmondási védelem megszűnt és egy újabb kezelési ciklussal kezdődhetett el ismét egy legfeljebb 6 hónapos felmondási védelmi időszak.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes nem állt felmondási védelem alatt az Mt. 65. § (3) bekezdés e) pontja alapján a felmondás közlésekor, a felmondás erre tekintettel nem volt jogellenes, ezért a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben annak megváltoztatását és a keresetének helyt adó érdemi döntés meghozatalát kérte.
Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a felmondási védelemre okot adó orvosi kezelés fogalmát és tévesen értelmezte az Eütv. 166. § (1) bekezdésének f) pontjában foglaltakat. A kezelőorvosa vallomása szerint ugyanis a reprodukciós kezelés addig tart, amíg a probléma meg nem oldódik, vagyis amíg a beteg teherbe nem esik. Ezzel kapcsolatban figyelembe kellett venni, hogy a társadalombiztosítás öt IVF-kezelés költségét finanszírozza és a felmondás közlésekor a negyedik lombikkezelésen volt túl.
Álláspontja szerint a hormonkezelés időszaka is kezelésnek minősül, mivel az a női ivarsejt megtermékenyülését, illetőleg megtermékenyíthetőségét, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszernek minősül. Nem vitatottan hormonkezelésben részesült a felmondás közlésekor a prolaktinszint beállításával összefüggésben. Ez orvosi szempontból indokolt volt és összefüggött a gyermekvállalással kapcsolatos kezeléssel, amit alátámaszt a dr. K. V. endokrinológus főorvos által lektorált szakcikk is. A felperes erre tekintettel kérte a főorvos szakértőként történő meghallgatását a prolaktintúltermeléssel kapcsolatos orvosi kezelések kérdésében.
Mindezek alapján fellebbezésében kifejtette, hogy az elsőfokú ítélet megváltoztatása amiatt indokolt, mert az elsőfokú bíróság tévesen és jogszabálysértő módon állapította meg, hogy emberi reprodukciós kezelés hiányában nem részesült felmondási védelemben.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a releváns tényállást teljes mértékben feltárta, a szükséges bizonyítást lefolytatta, az alapján megalapozott érdemi döntést hozott, eljárása során az anyagi és az eljárásjogi szabályokat nem sértette meg.
A felperes fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a per eldöntéséhez szükséges bizonyítást lefolytatta, az alapján a tényállást helyesen állapította meg, az irányadó jogszabályok helyes értelmezésével érdemben helyes döntést hozott.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálta felül a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 370. § (1) bekezdése alapján. A fellebbezés alapján a másodfokú bíróság kizárólag azt a körülményt vizsgálta, hogy a gyógyszeres hormonkezelés alapján megállapítható-e, hogy a felperes a felmondás közlésekor, azaz 2019. július 19-én felmondási védelem alatt állt az Mt. 65. § (3) bekezdés e) pontjára tekintettel.
Az elsőfokú a bíróság ítéletében teljeskörűen és valamennyi bizonyíték helytálló értékelésével vonta le azt a következtetést, hogy a felperes 2019. júliusában két kezelési ciklus között volt, tehát amint arra a kezelőorvosa is egyértelműen utalt a tanúvallomásában, nem állt emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés alatt. Mindezt nem befolyásolta az a tény, hogy hormongyógyszert kapott, mert ez nem minősült emberi reprodukciós eljárással összefüggő - felmondási védelmet eredményező - kezelésnek. Az a tény, hogy az Eütv. 166. § (1) bekezdésének f) pontja egyéb módszerekre is utalást tesz, nem jelenti, hogy a két emberi reprodukciós kezelés közötti bármely hormonális gyógyszer szedése, alkalmazása felmondási védelmet eredményez.
Ezzel összefüggésben az ítélőtábla az EBH 2018.M.13. számú elvi határozatban foglaltakat jelen ügyben alkalmazhatónak találta. Határozatában a Kúria egyértelműen akként foglalt állást, hogy a munkavállaló az emberi reprodukciós eljárással összefüggésben az egyes kezelésekhez kapcsolódóan részesül felmondási védelemben, tehát a kezelések lezárultával a felmondási védelem is megszűnik. Egy-egy újabb kezelés kezdetével, amint arra az elsőfokú bíróság is helyesen rámutatott, a felmondási védelem újból kezdetét veszi és az kezelésenként legfeljebb 6 hónapig fennáll.
A felperes kezelőorvosa a tanúvallomásában egyértelműen előadta, hogy a felperes a felmondás közlésekor nem állt kezelés alatt, mivel két kezelés közötti időszakban volt. Ezt nem befolyásolta az a tény sem, hogy folyamatosan az intézmény járóbetegének minősült és számára indokolt és szükséges volt a prolaktintermelés érdekében hormonális gyógyszer alkalmazása. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a kezelések tényére és időtartamára a klinikai igazolások és a kezelőorvos tanúvallomása alapján helytállóan következtetett.
A felperes fellebbezésében előterjesztett endokrinológus szakértő kirendelése iránti indítvány a Pp. 373. § (1)-(3) bekezdései értelmében nem volt érdemben értékelhető és az a perben rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokra tekintettel sem befolyásolhatta az ügy érdemi elbírálását.
Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján, helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla, 2.Mf.31.068/2021/5.)