adozona.hu
BH 2021.6.176
BH 2021.6.176
A jogi szabályozás megváltozására figyelemmel a korábbi előírás alapján kialakított, az egyetemleges jövedéki bírságfizetési kötelezettségre vonatkozó bírói gyakorlat nem tartható fenn [2016. évi LXVIII. tv. (Jöt.) 8. § (2) bekezdés, 97. §, 101. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az első fokú vámhatóság az I. rendű felperes kizárólagos tulajdonát képező ingatlanon 2018. december 11-én helyiségellenőrzést folytatott, melynek során az ingatlanhoz tartozó garázsban 8 doboz ukrán zárjeggyel ellátott cigarettát és összesen 8,6 liter különféle fajtájú és szeszfokú alkoholterméket, az ingatlanon parkoló I. rendű tulajdonát képező HBY-635 forgalmi rendszámú gépjárműben pedig 297 doboz különféle fajtájú ukrán zárjeggyel ellátott cigarettát és 2,52 kg egyéb fogyasztású dohá...
[2] Az elsőfokú vámhatóság a lefolytatott ellenőrzés eredményeként megállapította, hogy a felperesek megsértették a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (továbbiakban: Jöt.) 97. § rendelkezését azáltal, hogy a dohánytermékek eredetét, jogszerű birtokban tartását igazolni nem tudták, ezért a 2019. augusztus 6. napján kelt 2403044266 és 2403044255. számú határozatokkal adózatlan jövedéki termék birtoklása miatt mindkét felperest önállóan 786 000 Ft összegű jövedéki bírság megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú határozatok ellen előterjesztett fellebbezésekre tekintettel az alperes az elsőfokú eljárás jogszerűségét felülvizsgálva a törvényes és megalapozott elsőfokú döntéseket a 2234700092 és 2234700290. szánú határozataival helybenhagyta.
[4] Az alperes védiratában a keresetek elutasítását indítványozta arra hivatkozva, hogy az új Jöt. szankciórendszere a jövedéki bírság előírásával összefüggésben egyetemleges felelősségre történő utalást nem tartalmaz.
[8] Hangsúlyozta, hogy a megismételt eljárásban a jogi kérdés az volt, hogy az adóhatóság a felpereseket jogszerűen kötelezte-e külön-külön határozatban személyenként jövedéki bírság megfizetésére. Rögzítette, hogy a tárgyi ügyben az elkövetett jogsértést a Jöt. rendelkezései alapján kellett megítélni azzal együtt, hogy a döntés meghozatala során figyelemmel kellett lenni a Kúria közelmúltban a jövedéki bírságolás tekintetében kialakított gyakorlatára.
[9] Utalt arra, hogy a régi Jöt. szankciórendszere a 116/B. § beiktatásával teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a vámhatóság a jövedéki bírságfizetés vonatkozásában egyetemleges fizetési kötelezettséget állapítson meg. Az új Jöt. azonban kizárólag a jövedéki adófizetési kötelezettség kapcsán tartotta indokoltnak az egyetemleges fizetési kötelezettség fenntartását. Ugyanakkor a Jöt. 101. §-ának beiktatásával a törvényalkotó lehetőséget teremtett arra, hogy a döntés kiszabása során a vámhatóság az eset összes körülményét mérlegelve a jövedéki bírság mértékét mérsékelje, vagy tényállás függvényében esetleg mellőzze.
[10] Mindezek alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adóhatósági határozat jogszerűségének megítélése körében az képezhette a bírósági felülvizsgálat tárgyát, hogy az adóhatóság az eset összes körülménye alapján a Jöt. 101. §-ának megfelelő alkalmazásával jogszerűen látta indokoltnak az egyetemleges birtokos házastársak nem egyetemleges fizetési kötelezettség megállapításával történő kötelezését. Hangsúlyozta, hogy a határozatok részletesen tartalmazták, hogy miért nem volt lehetősége a hatóságnak kivételes méltánylást gyakorolni az érintett ügyben, illetve a hatóság miért nem látott lehetőséget a felperesek bírságban történő marasztalásának mellőzésére. A mérlegelés szempontjai a hatósági döntésből megállapíthatók voltak.
[11] Mindezek alapján az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperesek bírságban történő marasztalásra, illetve a bírság összegének megállapítására is a jogszabályoknak megfelelően került sor, az adóhatóság jogszerűen kötelezte külön-külön határozatban a felpereseket jövedéki bírság megfizetésére. Rögzítette, hogy a felperesi keresetlevélben hivatkozott kúriai döntések tényszerűen eltérő szabályozás alapján születtek, ezért azok nem lehettek perdöntően, illetve irányadóak a bírósági döntés szempontjából.
[13] Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság ítélete súlyosan jogsértő, mert az elsőfokú bíróság döntését nem indokolta meg kellő részletességgel, ezzel megsértette a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (4), (5) bekezdésében foglaltakat, illetve a tisztességes eljárás követelményét. A bíróság ítéletében nem fejtette ki azt sem, hogy a korábbi álláspontjával szembe helyezkedve jelen megismételt eljárásban miért nem alkalmazhatók a felperesek által hivatkozott eseti döntések, s az általuk előadott érvek. Nem oldotta fel a korábbi ellentmondásokat, az egyetemleges kötelezés kérdéskörét illetően sem. Bár korábban úgy döntött, hogy lát lehetőséget az egyetemlegességre anélkül is, hogy az új Jöt. szankciórendszere explicit módon nem tartalmaz az egyetemleges felelősség meghatározására vonatkozó rendelkezést, azonban a megismételt eljárásban a korábbihoz képest merőben más érvelésére vonatkozóan magyarázatot nem adott. Nem tisztázta azt sem, hogy azzal, hogy a jogalkotó nem nevesítette az egyetemlegességet, az vajon magában hordozza-e azt, hogy kizárja. Álláspontjuk szerint a támadott jogerős ítélet a Kúria által közzétett több határozattól jogkérdésben eltér, mely körülmény önmagában jogszabálysértés hiányában is megnyitja az utat a jogerős határozat felülvizsgálatára.
[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte, hangsúlyozva, hogy az ítéletben az elsőfokú bíróság okszerű indokát adta annak, hogy jelen ügyben miért kell a jogsértés elkövetése miatt a felpereseket külön-külön kötelezni a jövedéki bírság megfizetésére.
[16] A Kúria a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. tv. (a továbbiakban: Kp.) 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó 108. § (1) bekezdésének, továbbá 120. § (5) bekezdésének megfelelően a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, a rendelkezésre állt iratok és bizonyítékok alapján vizsgálhatta felül. Az sem volt figyelmen kívül hagyható, hogy az elsőfokú bíróság a Kúria végzése alapján, annak iránymutatása szerint volt köteles eljárása lefolytatására, és amelyben a Kúria arra figyelemmel írta elő a korábbi gyakorlatra vonatkozó indokolási kötelezettséget, ha az elsőfokú bíróság a megváltozott jogszabályi előírás ellenére változatlanul fenntartja azt az álláspontját, hogy helye van az egyetemleges kötelezettség megállapításának.
[17] Az elsőfokú bíróság az új eljárásban nem adott helyt a felperesek keresetének, döntésében kitért a jogszabályi változásra és hangsúlyozta, hogy az új Jöt. szabályozása kizárólag a jövedéki adófizetési kötelezettség kapcsán tartotta indokoltnak az egyetemlegesség fenntartását. Erre figyelemmel a Kúria nem osztja a felperesek azon álláspontját, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének ne tett volna eleget. Ugyanis a Kúria hatályon kívül helyező végzése csak arra az esetre írta elő a korábbi szabályozás alapján kialakult gyakorlat és új szabályozás összevetését, ha az elsőfokú bíróság továbbra is fenntartja a megelőző szabályozás alapján kialakított kúriai gyakorlat alkalmazhatóságát. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróságnak nem kellett kitérnie a korábbi gyakorlat alkalmazhatóságára vonatkozó indokokra, annál is inkább mert a megváltozott jogszabályi előírásra figyelemmel azok a jövőre nézve nem tarthatók fenn.
[18] A Kúria már az előzőekben megállapította, hogy az elsőfokú bíróság akkor jár el jogszabálysértő módon, ha a Kúria új eljárásra adott kötelező iránymutatásától eltér. Az iránymutatás jogszerűsége pedig sem az elsőfokú bírósági, sem felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képezheti.
[19] Nyomatékosítani kívánja a Kúria azt, hogy bár a birtoklás egyetemlegességének megítélése során a Ptk. birtokra vonatkozó rendelkezései [Ptk. 5:1. § (1) bekezdés, 5:2. §] az irányadók, a jövedéki bírságviselés körében kizárólag a Jöt. rendelkezéseit lehet figyelembe venni és alkalmazni.
[20] Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény 100. §-a egészítette ki a régi Jöt.-öt a 116/B. §-sal, amely együttes birtoklás esetén megteremtette az egyetemleges kötelezés lehetőségét. A kiegészítés törvényi indoka: "Az egyszerre több természetes személy által elkövetett jövedéki törvénysértések kapcsán indokolt bevezetni a (kötelezetti) egyetemlegesség intézményét a jövedéki bírság hatékonyabb beszedhetőségének biztosítása érdekében. Az egyetemlegesség bevezetése révén egyazon adózás alól elvont termékmennyiség tekintetében jogsértést elkövető személyek a jövedéki eljárásban kvázi egy alanyként jelennek meg. Az érintett személyek mindegyike a kiszabott jövedéki bírság teljes összegére kötelezett mindaddig, míg a társkötelezettek bármelyike részéről a teljes összeg megfizetésre nem kerül. A kötelezettség főszabály szerint a társkötelezetteket egyenlő arányban terheli. Ha valamelyik társkötelezett a rá eső részt meghaladó mértékben teljesít, a többi kötelezettől a többlet megtérítését követelheti."
[21] Az új Jöt. a korábbi szabályozástól eltérően nem tartja fent a bírság egyetemleges kiszabásának lehetőségét, az egyetemleges fizetés megállapítását kizárólag az adófizetés körében szabályozza [Jöt. 8. § (2) bekezdés]. A Jöt. 100. § (1) bekezdése értelmében, az a személy, aki az e törvényben előírt, valamint az Air.-ban és az Art.-ban az e törvény szerinti adóhoz kapcsolódó kötelezettségét megszegi, jövedéki bírsággal sújtandó. Az új Jöt tehát visszaállította azt a szabályozást, hogy a kötelezettségszegő személy önállóan felel. Az egyetemlegességgel kapcsolatos korábbi kúriai joggyakorlat más jogszabályi környezetben alakult ki, ezért arra a felperesek sikerrel nem hivatkozhattak.
[22] Helytállóan vizsgálta az elsőfokú bíróság azt is, hogy az alperesi határozatok tartalmazzák-e a Jöt. 101. §-ában a bírság mérséklés kapcsán a jogszabályban rögzített körülmények mérlegelését.
[23] Ennek kapcsán helyesen hívta fel a Kp. 85. § (5) bekezdése rendelkezését, erre figyelemmel a hatósági döntés jogszerűsége körében a bíróság azt vizsgálja, hogy a közigazgatási szerv hatáskörét a mérlegelésre való felhatalmazásának keretei között gyakorolta-e, a mérlegelés szempontjai és okszerűsége a közigazgatási cselekményt tartalmazó iratból, vagyis a hatósági döntésből megállapíthatóak-e. A Kúria ehhez kapcsolódóan hangsúlyozza, hogy ha a jogszabály a mérlegelés szempontjait meghatározza, a közigazgatási perben azt kell vizsgálni, hogy a döntés meghozatalánál a mérlegelési jogkörrel felruházott közigazgatási szerv a jogszabályban meghatározott szempontokat érvényesítette-e, azoknak megfelelő-e a döntése. Ennek az elsőfokú bíróság döntése megfelelt, ítéletében részletesen elemezte és ennek figyelembevételével elfogadta, hogy a hatóság miért nem látott lehetőséget a bírság mérséklésére.
[24] Egyetért a Kúria azzal az alperesi állásponttal, hogy az elsőfokú bíróság ítélete az új Jöt. rendelkezéseinek megfelel, ítéletében okszerű és elegendő indokát adta annak, hogy miért nem volt helye az egyetemleges kötelezésnek, illetve a korábbi gyakorlat alkalmazásának. Ennek okán a Kúria a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv.I.35.479/2020.)
Az ügy száma: Kfv.I.35.479/2020/7.
A tanács tagjai: Dr. Hajnal Péter a tanács elnöke;
Dr. Heinemann Csilla előadó bíró;
Huszárné dr. Oláh Éva bíró
A felperesek:
A felperesek képviselője: dr. Nagy Zita Ibolya ügyvéd
Az alperes: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága
Az alperes képviselője: dr. Kókai Dávid Mihály kamarai jogtanácsos
A per tárgya: jövedéki ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél, a felülvizsgálati kérelem sorszáma: felperesek, 10.sorszám alatt
A felülvizsgálni kért jogerős határozat száma: Debreceni Törvényszék 11.K.701.576/2020/5. számú ítélete
Kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek fejenként 15.000 -15.000 (tizenötezer - tizenötezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felpereseket, hogy fizessenek meg az államnak fejenként 78.600 -78.600 (hetvennyolcezer hatszáz - hetvennyolcezer hatszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
[2] Az elsőfokú vámhatóság a lefolytatott ellenőrzés eredményeként megállapította, hogy a felperesek megsértették a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (továbbiakban: Jöt.) 97. § rendelkezését azáltal, hogy a dohánytermékek eredetét, jogszerű birtokban tartását igazolni nem tudták, ezért a 2019. augusztus 6. napján kelt 2403044266 és 2403044255. számú határozatokkal adózatlan jövedéki termék birtoklása miatt mindkét felperest önállóan 786.000 Ft összegű jövedéki bírság megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú határozatok ellen előterjesztett fellebbezésekre tekintettel az alperes az elsőfokú eljárás jogszerűségét felülvizsgálva a törvényes és megalapozott elsőfokú döntéseket a 2234700092 és 2234700290. szánú határozataival helybenhagyta.
[4] Az alperes védiratában a keresetek elutasítását indítványozta arra hivatkozva, hogy az új Jöt. szankciórendszere a jövedéki bírság előírásával összefüggésben egyetemleges felelősségre történő utalást nem tartalmaz.
[8] Hangsúlyozta, hogy a megismételt eljárásban a jogi kérdés az volt, hogy az adóhatóság a felpereseket jogszerűen kötelezte-e külön-külön határozatban személyenként jövedéki bírság megfizetésére. Rögzítette, hogy a tárgyi ügyben az elkövetett jogsértést a Jöt. rendelkezései alapján kellett megítélni azzal együtt, hogy a döntés meghozatala során figyelemmel kellett lenni a Kúria közelmúltban a jövedéki bírságolás tekintetében kialakított gyakorlatára.
[9] Utalt arra, hogy a régi Jöt. szankciórendszere a 116/B. § beiktatásával teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a vámhatóság a jövedéki bírságfizetés vonatkozásában egyetemleges fizetési kötelezettséget állapítson meg. Az új Jöt. azonban kizárólag a jövedéki adófizetési kötelezettség kapcsán tartotta indokoltnak az egyetemleges fizetési kötelezettség fenntartását. Ugyanakkor a Jöt. 101. §-ának beiktatásával a törvényalkotó lehetőséget teremtett arra, hogy a döntés kiszabása során a vámhatóság az eset összes körülményét mérlegelve a jövedéki bírság mértékét mérsékelje, vagy tényállás függvényében esetleg mellőzze.
[10] Mindezek alapján arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adóhatósági határozat jogszerűségének megítélése körében az képezhette a bírósági felülvizsgálat tárgyát, hogy az adóhatóság az eset összes körülménye alapján a Jöt. 101. §-ának megfelelő alkalmazásával jogszerűen látta indokoltnak az egyetemleges birtokos házastársak nem egyetemleges fizetési kötelezettség megállapításával történő kötelezését. Hangsúlyozta, hogy a határozatok részletesen tartalmazták, hogy miért nem volt lehetősége a hatóságnak kivételes méltánylást gyakorolni az érintett ügyben, illetve a hatóság miért nem látott lehetőséget a felperesek bírságban történő marasztalásának mellőzésére. A mérlegelés szempontjai a hatósági döntésből megállapíthatók voltak.
[11] Mindezek alapján az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperesek bírságban történő marasztalásra, illetve a bírság összegének megállapítására is a jogszabályoknak megfelelően került sor, az adóhatóság jogszerűen kötelezte külön-külön határozatban a felpereseket jövedéki bírság megfizetésére. Rögzítette, hogy a felperesi keresetlevélben hivatkozott Kúriai döntések tényszerűen eltérő szabályozás alapján születtek, ezért azok nem lehettek perdöntően, illetve irányadóak a bírósági döntés szempontjából.
[13] Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság ítélete súlyosan jogsértő, mert az elsőfokú bíróság döntését nem indokolta meg kellő részletességgel, ezzel megsértette a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 346. § (4), (5) bekezdésében foglaltakat, illetve a tisztességes eljárás követelményét. A bíróság ítéletében nem fejtette ki azt sem, hogy a korábbi álláspontjával szembe helyezkedve jelen megismételt eljárásban miért nem alkalmazhatók a felperesek által hivatkozott eseti döntések, s az általuk előadott érvek. Nem oldotta fel a korábbi ellentmondásokat, az egyetemleges kötelezés kérdéskörét illetően sem. Bár korábban úgy döntött, hogy lát lehetőséget az egyetemlegességre anélkül is, hogy az új Jöt. szankciórendszere explicit módon nem tartalmaz az egyetemleges felelősség meghatározására vonatkozó rendelkezést, azonban a megismételt eljárásban a korábbihoz képest merőben más érvelésére vonatkozóan magyarázatot nem adott. Nem tisztázta azt sem, hogy azzal, hogy a jogalkotó nem nevesítette az egyetemlegességet, az vajon magában hordozza-e azt, hogy kizárja. Álláspontja szerint a támadott jogerős ítélet a Kúria által közzétett több határozattól jogkérdésben eltér, mely körülmény önmagában jogszabálysértés hiányában is megnyitja az utat a jogerős határozat felülvizsgálatára.
[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte, hangsúlyozva, hogy az ítéletben az elsőfokú bíróság okszerű indokát adta annak, hogy jelen ügyben miért kell a jogsértés elkövetése miatt a felpereseket külön-külön kötelezni a jövedéki bírság megfizetésére.
[16] A Kúria a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. tv. (a továbbiakban: Kp.) 115.§ (2) bekezdése folytán alkalmazandó Kp. 108.§ (1) bekezdésének, továbbá a Kp. 120.§ (5) bekezdésének megfelelően a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, a rendelkezésre állt iratok és bizonyítékok alapján vizsgálhatta felül. Az sem volt figyelmen kívül hagyható, hogy az elsőfokú bíróság a Kúria végzése alapján, annak iránymutatása szerint volt köteles eljárása lefolytatására, és amelyben a Kúria arra figyelemmel írta elő a korábbi gyakorlatra vonatkozó indokolási kötelezettséget, ha az elsőfokú bíróság a megváltozott jogszabályi előírás ellenére változatlanul fenntartja azt az álláspontját, hogy helye van az egyetemleges kötelezettség megállapításának.
[17] Az elsőfokú bíróság az új eljárásban nem adott helyt a felperesek keresetének, döntésében kitért a jogszabályi változásra és hangsúlyozta, hogy az új Jöt. szabályozása kizárólag a jövedéki adófizetési kötelezettség kapcsán tartotta indokoltnak az egyetemlegesség fenntartását. Erre figyelemmel a Kúria nem osztja a felperesek azon álláspontját, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének ne tett volna eleget. Ugyanis a Kúria hatályon kívül helyező végzése csak arra az esetre írta elő a korábbi szabályozás alapján kialakult gyakorlat és új szabályozás összevetését, ha az elsőfokú bíróság továbbra is fenntartja a megelőző szabályozás alapján kialakított kúriai gyakorlat alkalmazhatóságát. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróságnak nem kellett kitérnie a korábbi gyakorlat alkalmazhatóságára vonatkozó indokokra, annál is inkább mert a megváltozott jogszabályi előírásra figyelemmel azok a jövőre nézve nem tarthatók fenn.
[18] A Kúria már az előzőekben megállapította, hogy az elsőfokú bíróság akkor jár el jogszabálysértő módon, ha a Kúria új eljárásra adott kötelező iránymutatásától eltér. Az iránymutatás jogszerűsége pedig sem az elsőfokú bírósági, sem felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képezheti.
[19] Nyomatékosítani kívánja a Kúria azt, hogy bár a birtoklás egyetemlegességének megítélése során a Ptk. birtokra vonatkozó rendelkezései (Ptk. 5:1. § (1) bekezdés, 5:2. §) az irányadók, a jövedéki bírság viselés körében kizárólag a Jöt. rendelkezéseit lehet figyelembe venni és alkalmazni.
[20] Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény 100. § egészítette ki a régi Jöt-öt a 116/B. §-sal, amely együttes birtoklás esetén megteremtette az egyetemleges kötelezés lehetőségét. A kiegészítés törvényi indoka: "Az egyszerre több természetes személy által elkövetett jövedéki törvénysértések kapcsán indokolt bevezetni a (kötelezetti) egyetemlegesség intézményét a jövedéki bírság hatékonyabb beszedhetőségének biztosítása érdekében. Az egyetemlegesség bevezetése révén egyazon adózás alól elvont termékmennyiség tekintetében jogsértést elkövető személyek a jövedéki eljárásban kvázi egy alanyként jelennek meg. Az érintett személyek mindegyike a kiszabott jövedéki bírság teljes összegére kötelezett mindaddig, míg a társkötelezettek bármelyike részéről a teljes összeg megfizetésre nem kerül. A kötelezettség főszabály szerint a társkötelezetteket egyenlő arányban terheli. Ha valamelyik társkötelezett a rá eső részt meghaladó mértékben teljesít, a többi kötelezettől a többlet megtérítését követelheti."
[21] Az új Jöt. a korábbi szabályozástól eltérően nem tartja fent a bírság egyetemleges kiszabásának lehetőségét, az egyetemleges fizetés megállapítását kizárólag az adófizetés körében szabályozza (Jöt. 8. § (2) bekezdés). A Jöt 100. § (1) bekezdése értelmében, az a személy, aki az e törvényben előírt, valamint az Air.-ben és az Art.-ban az e törvény szerinti adóhoz kapcsolódó kötelezettségét megszegi, jövedéki bírsággal sújtandó. Az új Jöt tehát visszaállította azt a szabályozást, hogy a kötelezettségszegő személy önállóan felel. Az egyetemlegességgel kapcsolatos korábbi kúriai joggyakorlat más jogszabályi környezetben alakult ki, ezért arra a felperesek sikerrel nem hivatkozhattak.
[22] Helytállóan vizsgálta az elsőfokú bíróság azt is, hogy az alperesi határozatok tartalmazzák-e a Jöt. 101. §-ban a bírság mérséklés kapcsán a jogszabályban rögzített körülmények mérlegelését.
[23] Ennek kapcsán helyesen hívta fel a Kp. 85. § (5) bekezdése rendelkezését, erre figyelemmel a hatósági döntés jogszerűsége körében a bíróság azt vizsgálja, hogy a közigazgatási szerv hatáskörét a mérlegelésre való felhatalmazásának keretei között gyakorolta-e, a mérlegelés szempontjai és okszerűsége a közigazgatási cselekményt tartalmazó iratból, vagyis a hatósági döntésből megállapíthatóak-e. A Kúria ehhez kapcsolódóan hangsúlyozza, hogy ha a jogszabály a mérlegelés szempontjait meghatározza, a közigazgatási perben azt kell vizsgálni, hogy a döntés meghozatalánál a mérlegelési jogkörrel felruházott közigazgatási szerv a jogszabályban meghatározott szempontokat érvényesítette-e, azoknak megfelelő-e a döntése. Ennek az elsőfokú bíróság döntése megfelelt, ítéletében részletesen elemezte és ennek figyelembe vételével elfogadta, hogy a hatóság miért nem látott lehetőséget a bírság mérséklésére.
[24] Egyetért a Kúria azzal az alperesi állásponttal, hogy az elsőfokú bíróság ítélete az új Jöt. rendelkezéseinek megfelel, ítéletében okszerű és elegendő indokát adta annak, hogy miért nem volt helye az egyetemleges kötelezésnek, illetve a korábbi gyakorlat alkalmazásának. Ennek okán a Kúria a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
[27] A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illetéket a Kp. 35.§ (1) bekezdés folytán alkalmazandó Pp. 102.§ (1) bekezdése alapján fejenként viselik a pervesztes felperesek. A Kúria a felülvizsgálati eljárás illetékének alapját az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39.§ (1) bekezdése szerint, mértékét az Itv. 50.§ (1) bekezdésének megfelelően állapította meg.
[28] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Kp. 115. § (2) bekezdése értelmében alkalmazandó 107. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.