adozona.hu
BH 2021.4.123
BH 2021.4.123
I. Ugyanaz a munkáltató az Mt. 101. § (1) bekezdésében meghatározott több ok miatt is elrendelhet vasárnapra rendes munkavégzést. Ha a munkaügyi ellenőrzés során a munkáltató arra hivatkozik, hogy nemcsak az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja, hanem az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján is elrendelhető volt a munkavállaló számára a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, ennek valóságtartalmát a munkaügyi hatóság vizsgálni köteles. II. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a munkavállaló számára
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az alperes 2018. április 19. napján ellenőrzést tartott a felperes lábbeliüzlet munkavégzési helyén, és az ott feltárt munkaügyi szabálytalanság miatt a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 6/A. § (1) bekezdés c) pontja alapján 90 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta a felperest, ezenfelül kötelezte, hogy 3 fő munkavállaló részére fizesse meg a 2018. március és április hónapban teljesített vasárnapi munkavégzésért járó 50%-os bérpótlékot (vasárnapi pótlékot); to...
BH 2021.4.123 I. Ugyanaz a munkáltató az Mt. 101. § (1) bekezdésében meghatározott több ok miatt is elrendelhet vasárnapra rendes munkavégzést. Ha a munkaügyi ellenőrzés során a munkáltató arra hivatkozik, hogy nemcsak az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja, hanem az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján is elrendelhető volt a munkavállaló számára a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, ennek valóságtartalmát a munkaügyi hatóság vizsgálni köteles.
II. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a munkavállaló számára az Mt. 101. § (1) bekezdésének a) és i) pontja alapján is elrendelhető volt a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, a munkavállaló részére vasárnapi pótlék nem jár [2012. évi I. tv. (Mt.) 101. § (1) bekezdés].
A tényállás
[1] Az alperes 2018. április 19. napján ellenőrzést tartott a felperes lábbeliüzlet munkavégzési helyén, és az ott feltárt munkaügyi szabálytalanság miatt a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 6/A. § (1) bekezdés c) pontja alapján 90 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta a felperest, ezenfelül kötelezte, hogy 3 fő munkavállaló részére fizesse meg a 2018. március és április hónapban teljesített vasárnapi munkavégzésért járó 50%-os bérpótlékot (vasárnapi pótlékot); további 1 fő munkavállalót érintően a munkaviszony megszüntetésekor (megszűnéskor) előírt elszámolási kötelezettségének tegyen eleget.[2] A határozat indokolása szerint a 3 fő munkavállalót az ellenőrzéssel érintett két hónapban a felperes vasárnap is foglalkoztatta, ennek ellenére a vasárnapi napokon végzett munkáért járó 50%-os bérpótlékot nem fizette ki. A tanúk nyilatkoztak arra, hogy hétvégén is szoktak dolgozni, melyért vasárnapi pótlékot nem kapnak. A felperes arra hivatkozott, hogy a vasárnap is nyitva tartó bevásárlóközpontban üzemelő egységek dolgozóinak nem kötelező vasárnapi pótlékot fizetni.
[3] Az alperes megállapította, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (Kkv.tv.) 3. §-a alapján a felperes a kis- és középvállalkozások kategóriájába sorolandó; fő tevékenysége a cégkivonat szerint lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem, így a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (Kertv.) 2. §-ának 9. pontja szerinti kereskedelmi tevékenységet végez, ezért a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 101. § (1) bekezdése alapján az általa foglalkoztatott munkavállalókat vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzésre oszthatja be, azonban ilyen esetben részükre az Mt. 140. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott pótlékot meg kell fizetnie. A munkáltató által becsatolt munkaszerződések, munkaszerződés-módosítások bérpótlékot is magában foglaló alapbért nem állapítottak meg, a felek átalány megfizetésére vonatkozó megállapodást nem kötöttek, és a bérjegyzékek sem tartalmaztak vasárnapi munkavégzésre járó pótlékot, vagy átalány kifizetésére vonatkozó tételt.
[4] Figyelemmel arra, hogy az Mt. 140. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott 50%-os bérpótlék kifizetésére vonatkozó, 2019. március 28-án kelt felhívásnak a felperes nem tett eleget, az alperes három főt érintően megállapította az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak megsértését. A határozat utalt arra is, hogy a felperessel szemben megállapított szabálytalanságok a Kkv.tv. 12/A. § (1) bekezdése szerint nem minősíthetők első jogsértésnek, ezért munkaügyi bírság kiszabása - a Met. 3. § (1) bekezdését figyelembe véve - a Met. 6/A. § (1) bekezdése szerint kötelező volt.
A felperes keresete és az alperes védirata
[5] A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását kérte akként, hogy a bíróság a vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatos pótlék megfizetésének és alkalmazásának kötelezettségét - a kiszabott bírság összegével egyetemben - törölje. Hivatkozása szerint nem jár vasárnapi pótlék a munkavállalónak, ha a vasárnapi munkavégzésre nem kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltak alapján kerül sor, hanem arra is figyelemmel, hogy a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősül. Tekintettel arra, hogy a Kúria BH 2013.25. számú eseti döntése értelmében a bevásárlóközpontokban működő kereskedelmi egységek rendeltetésük folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősülnek, a felperes nemcsak az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjának felel meg, hanem párhuzamosan a 101. § (1) bekezdés a) pontjának is, ennélfogva a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzésért nem kell 50%-os pótlékot fizetnie.[6] Az alperes védiratában a felperes keresetének elutasítását kérte. Hivatkozása szerint az Mt. 101. § (1) bekezdését az Mt. hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény (Mth.) 85. § (8) bekezdése egészítette ki az i) ponttal azzal az indokkal, hogy ez teszi lehetővé a lakosság vásárlási szokásainak figyelembevételével azt, hogy vasárnapra rendes munkaidő a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállaló számára is beosztható legyen. A felperes által hivatkozott kúriai döntés nem irányadó, mivel az még a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 124. § (4) bekezdése és 149/A. § (2) bekezdése értelmezéséhez született. A jelenleg hatályos Mt.-be azonban éppen a vásárlási szokások átalakulása miatt került bele az i) pont, így a munkavállalóknak vasárnapra rendes munkaidőt a felperes nem rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatóként, hanem kizárólag a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatóként oszthat be. A bevásárlóközpontban működő boltot üzemeltető felperes a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozik, azonban - a szolgáltatás jellegéből adódóan - a hatályos jogszabályok figyelembevételével nem minősül rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónak, mivel tevékenysége nem kötődik a vasárnaphoz. Így az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja alapján vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzésre beoszthatja a munkavállalóit azzal, hogy az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott pótlékot részükre köteles megfizetni.
Az elsőfokú bíróság ítélete
[7] A bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az Mt. a korábbi szabályozáshoz képest szélesebb körben biztosítja a vasárnapi pótlékra való jogosultságot, így az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja alapján az megilleti a munkavállalót akkor is, ha a munkavégzésre az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feltétel alapján kötelezték. Erre tekintettel amennyiben önmagában a 101. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel fennáll, azaz a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló vasárnap kerül beosztásra, részére a vasárnapi pótlék jár, attól függetlenül, hogy a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősül-e. Az alperes jogszerűen állapította meg a felperes vasárnapipótlék-fizetési kötelezettségét és ennek elmulasztása miatt jogszerűen kötelezte 90 000 forint munkaügyi bírság kifizetésére a felperest.A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[8] A felperes felülvizsgálati kérelmében a bíróság ítéletének megváltoztatását és a keresetnek helyt adó ítélet meghozatalát kérte. Álláspontja szerint az ítélet sérti az Mt. 140. § (1) bekezdésének a) pontját, mely azt mondja ki, hogy ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető, akkor jár részére vasárnapi munkavégzés esetén 50%-os bérpótlék, azaz vasárnapi pótlék. A felperes érvelése szerint a munkavállaló nem kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feltételek alapján volt kötelezhető, hanem a 101. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek szerint is, mivel a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltató. Ez utóbbi körülményt a BH 2003.36. és a BH 2013.225. szám alatt közzétett kúriai döntésekkel támasztotta alá, amelyekben a Kúria úgy foglalt állást, hogy a fővárosi bevásárlóközpontban található ruházati üzlet a vásárlási szokások lényeges átalakulása folytán vasárnap rendeltetése folytán működőnek minősül. A bevásárlóközpontokban működő kereskedelmi egységek egyrészt rendeltetésük folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősülnek, másrészt a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet is végeznek, így nem kell a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzésért 50%-os pótlékot fizetniük.[9] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem "elutasítását" és a támadott bírósági határozat hatályában történő fenntartását. Hangsúlyozta, hogy a Kúria BH 2013.225. (Mfv.II.10.291/2012.) számú határozatát azért nem lehet irányadónak tekinteni, mert az abban foglalt döntés a régi Mt. rendelkezéseinek vizsgálatán alapult. Az Mt. 101. § (1) bekezdése éppen azért egészült ki az i) ponttal, mert a jogalkotó indokolása szerint ez a pont teszi lehetővé, hogy a lakosság vásárlási szokásainak figyelembevételével vasárnapra rendes munkaidő a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállalók számára is beosztható legyen. Az elsőfokú bíróság jogszerűen rögzítette ítéletében, hogy az Mt. a régi Mt.-hez képest szélesebb körben biztosítja a vasárnapi pótlékra való jogosultságot, így az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja értelmében megilleti a munkavállalót a vasárnapi pótlék, ha a munkavégzésre az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározottak alapján kötelezték. Erre tekintettel, amennyiben önmagában az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel fennáll, a munkavállaló részére a vasárnapi pótlék jár, és annak nincs jelentősége, hogy az őt alkalmazó munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősül-e. A munkavállalóknak vasárnapra rendes munkaidőt a felperes nem a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatóként, hanem kizárólag a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatóként oszthat be.
A Kúria döntése és jogi indokai
[11] A felülvizsgálati kérelem megalapozott az alábbiak szerint:[13] Az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja értelmében vasárnapi munkavégzés esetén ötven százalék bérpótlék (vasárnapi pótlék) jár, ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag a 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető. E szabályozás megfogalmazásából, annak egyszerű nyelvtani-logikai értelmezéséből az következik, hogy vasárnapi pótlék csak abban az esetben illeti meg a munkavállalót, ha számára vasárnap rendes munkaidő kizárólag azért került meghatározásra, mert több műszakos tevékenység keretében [Mt. 101. § (1) bekezdés d) pont], készenléti jellegű munkakörben [Mt. 101. § (1) bekezdés e) pont], vagy a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál [Mt. 101. § (1) bekezdés i) pont] dolgozik.
[14] Erre figyelemmel tévedett a bíróság, amikor nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az Mt. 101. § (1) bekezdésében rögzített felsorolásból az i) pont mellett megvalósult-e valamely másik feltétel is, mivel a vasárnapi pótlék szempontjából éppen ez bír kiemelkedő jelentőséggel. Ezért ha a munkaügyi ellenőrzés során a munkáltató arra hivatkozik, hogy nemcsak az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja, hanem az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján is elrendelhető volt a munkavállaló számára a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, ennek valóságtartalmát a munkaügyi hatóság vizsgálni köteles. Amennyiben ugyanis bizonyítást nyer, hogy a munkavállaló számára az Mt. 101. § (1) bekezdésének másik pontja alapján is elrendelhető volt a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, a munkavállaló részére vasárnapi pótlék nem jár.
[15] Kiemeli a Kúria, hogy ugyanaz a munkáltató az Mt. 101. § (1) bekezdésében meghatározott több ok miatt is elrendelhet vasárnapra rendes munkavégzést. Attól, hogy a felperes a Kertv. hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltató, még lehet egyben rendeltetése folytán e napon is működő munkáltató is, amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak.
[16] Az Mt. 102. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a munkáltató vagy a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán működőnek, ha a) a tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján, vagy b) baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása, továbbá a vagyonvédelem érdekében kerül sor. Mivel a felperes az Mt. 102. § (3) bekezdés a) pontjában rögzített körülményekre hivatkozott, az alperesnek vizsgálnia kellett volna, hogy a felperes tevékenységének igénybevétele a vasárnaphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján történik-e. A megállapítható tényállás feltárása az alperes feladata lett volna az Általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) keretei között lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján, a konkrét ügyben beszerzett bizonyítékok egybevetésével. A Kúria által a korábban hatályban volt jogszabályok alapján, más munkáltató esetében BH 2013.225. szám alatt közzétett döntése iránymutatásként szolgálhat az adott jogszabályi rendelkezés értelmezéséhez, azonban nem mentesíti a hatóságot a releváns tényállás feltárásának kötelezettsége alól.
[17] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Kp. 121. § (1) bekezdése alapján - az alperes határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
[18] A megismételt eljárásban az alperes köteles megvizsgálni, hogy a felperes hivatkozásának van-e ténybeli alapja; a felperes az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, rendeltetése folytán munkaszüneti napon is működő munkáltatónak minősül-e, azaz az általa folytatott tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján kerül-e sor. Ennek érdekében az alperesnek a tényállást az Ákr. 62. §-ában meghatározott módon tisztáznia kell, szükség esetén bizonyítási eljárást lefolytatva. Csak a megfelelően feltárt tényállást követően lesz az alperes abban a helyzetben, hogy a vonatkozó jogszabályok helyes értelmezésével megalapozott döntést hozzon.
(Kfv.VII.37.250/2020/7.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Kfv.VII.37.250/2020/7.
A tanács tagjai: Dr. Zanathy János
a tanács elnöke
Dr. Bérces Nóra
előadó bíró
Dr. Farkas Katalin
bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Deénes Ügyvédi Iroda, Dr. Deénes Sándor ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Bordás Vilmos Ügyvédi Iroda, Dr. Bordás Vilmos ügyvéd
A per tárgya: közigazgatási jogvita
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 33.K.28.151/2019/6.
Rendelkező rész
A Kúria a Budapest Környéki Közigazgatás és Munkaügyi Bíróság 33.K.28.151/2019/6. számú ítéletét az alperes PE-06/MU/000437-7/2019. számú határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezi, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezi.Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 63.500 (hatvanháromezer-ötszáz) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
Az elsőfokú bírósági és a felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Tényállás
[1] Az alperes 2018. április 19. napján ellenőrzést tartott a felperes lábbeli üzlet munkavégzési helyen, és az ott feltárt munkaügyi szabálytalanság miatt a 2019. május 24. napján kelt PE-06/MU/000437-7/2019. számú határozatában a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Met.) 6/A. § (1) bekezdés c) pontja alapján 90.000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta a felperest, ezen felül kötelezte, hogy T.-né D. G. A., D. I. és J. T. munkavállalók részére fizesse meg a 2018. március és április hónapban teljesített vasárnapi munkavégzésért járó 50%-os bérpótlékot (vasárnapi pótlékot) (1. pont); V. Zs. munkavállalót érintően a munkaviszony megszüntetésekor (megszűnéskor) előírt elszámolási kötelezettségének tegyen eleget (2. pont).[2] A határozat indokolása szerint az 1. pontban meghatározott három munkavállalót az ellenőrzéssel érintett két hónapban a felperes vasárnap is foglalkoztatta, ennek ellenére a vasárnapi napokon végzett munkáért járó 50%-os bérpótlékot nem fizette ki. A tanúk nyilatkoztak arra, hogy hétvégén is szoktak dolgozni, melyért vasárnapi pótlékot nem kapnak. A munkáltató meghatalmazottja írásba foglalt nyilatkozatában ezt azzal indokolta, hogy ismeretei szerint a vasárnap is nyitva tartó bevásárlóközpontban üzemelő egységek dolgozóinak nem kötelező vasárnapi pótlékot fizetni.
[3] Az alperes megállapította, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (továbbiakban: Kkv.tv.) 3. §-a alapján a felperes a kis- és középvállalkozások kategóriájába sorolandó; fő tevékenysége a cégkivonat szerint lábbeli-, bőráru kiskereskedelem, így a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) 2. §-ának 9. pontja szerinti kereskedelmi tevékenységet végez, ezért a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 101. § (1) bekezdése alapján az általa foglalkoztatott munkavállalókat vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzésre oszthatja be, azonban ilyen esetben részükre az Mt. 140. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott pótlékot meg kell fizetnie. A munkáltató által becsatolt munkaszerződések, munkaszerződés-módosítások bérpótlékot is magába foglaló alapbért nem állapítottak meg, a felek átalány megfizetésére vonatkozó megállapodást nem kötöttek, és a bérjegyzékek sem tartalmaztak vasárnapi munkavégzésre járó pótlékot, vagy átalány kifizetésére vonatkozó tételt.
[4] Figyelemmel arra, hogy az Mt. 140. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott 50%-os bérpótlék kifizetésére vonatkozó, 2019. március 28-án kelt felhívásnak a felperes nem tett eleget, az alperes három főt érintően megállapította az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak megsértését. A határozat utalt arra is, hogy a felperessel szemben megállapított szabálytalanságok a Kkv.tv. 12/A. § (1) bekezdése szerint nem minősíthetők első jogsértésnek, ezért munkaügyi bírság kiszabása - a Met. 3. § (1) bekezdését figyelembe véve - a Met. 6/A. § (1) bekezdése szerint kötelező volt.
A felperes keresete és az alperes védirata
[5] A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását kérte akként, hogy a bíróság a vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatos pótlék megfizetésének és alkalmazásának kötelezettségét - a kiszabott bírság összegével egyetemben - törölje. Hivatkozása szerint nem jár vasárnapi pótlék a munkavállalónak, ha a vasárnapi munkavégzésre nem kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltak alapján kerül sor, hanem arra is figyelemmel, hogy a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősül. Tekintettel arra, hogy a Kúria BH 2013.25. számú eseti döntése értelmében a bevásárlóközpontokban működő kereskedelmi egységek rendeltetésük folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősülnek, a felperes nemcsak az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjának felel meg, hanem párhuzamosan a 101. § (1) bekezdés a) pontjának is, ennélfogva a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzésért nem kell 50%-os pótlékot fizetnie.[6] Az alperes védiratában a felperes keresetének elutasítását kérte. Hivatkozása szerint az Mt. 101. § (1) bekezdését az Mt. hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Mth.) 85. § (8) bekezdése egészítette ki az i) ponttal azzal az indokkal, hogy ez teszi lehetővé a lakosság vásárlási szokásainak figyelembevételével azt, hogy vasárnapra rendes munkaidő a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállaló számára is beosztható legyen. A felperes által hivatkozott kúriai döntés nem irányadó, mivel az még a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 124. § (4) bekezdése és 149/A. § (2) bekezdése értelmezéséhez született. A jelenleg hatályos Mt.-be azonban éppen a vásárlási szokások átalakulása miatt került bele az i) pont, így a munkavállalóknak vasárnapra rendes munkaidőt a felperes nem rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatóként, hanem kizárólag a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatóként oszthat be. A bevásárlóközpontban működő boltot üzemeltető felperes a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozik, azonban - a szolgáltatás jellegéből adódóan - a hatályos jogszabályok figyelembevételével nem minősül rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónak, mivel tevékenysége nem kötődik a vasárnaphoz. Így az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja alapján vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzésre beoszthatja a munkavállalóit azzal, hogy az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott pótlékot részükre köteles megfizetni.
Az elsőfokú bíróság ítélete
[7] A bíróság a felperes keresetét elutasította. Az Mt. 101. § (1) bekezdésének a) és i) pontját, valamint 102. § (3) bekezdésének a) - b) pontját, továbbá az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontját alapul véve a perben azt vizsgálta, hogy az alperes jogszerűen állapította-e meg a felperes vasárnapi pótlék fizetési kötelezettségét. E körben azt vette figyelembe, hogy az Mt. a korábbi szabályozáshoz képest szélesebb körben biztosítja a vasárnapi pótlékra való jogosultságot, így az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja alapján az megilleti a munkavállalót akkor is, ha a munkavégzésre az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feltétel alapján kötelezték. Erre tekintettel amennyiben önmagában a 101. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel fennáll, azaz a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló vasárnap kerül beosztásra, részére a vasárnapi pótlék jár, attól függetlenül, hogy a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősül-e. Minderre figyelemmel az alperes jogszerűen állapította meg a felperes vasárnapi pótlékfizetési kötelezettségét és ennek elmulasztása miatt a Met. 6/A. § (1) bekezdés c) pontja alapján jogszerűen kötelezte 90.000 forint munkaügyi bírság kifizetésére a felperest.A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[8] A felperes felülvizsgálati kérelmében a bíróság ítéletének megváltoztatását és a keresetnek helyt adó ítélet meghozatalát, azaz a keresettel támadott határozatban a vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatos pótlék megfizetésére és alkalmazására való kötelezettségének a törlését kérte. Álláspontja szerint az ítélet sérti az Mt. 140. § (1) bekezdésének a) pontját, mely azt mondja ki, hogy ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető, akkor jár részére vasárnapi munkavégzés esetén 50%-os bérpótlék, azaz vasárnapi pótlék. A felperes határozott álláspontja szerint esetükben a munkavállaló nem kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feltételek alapján volt kötelezhető, hanem a 101. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek szerint is, mivel a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltató. Ez utóbbi körülményt a BH 2003.36. szám alatt, valamint a BH 2013.225. szám alatt közzétett kúriai döntéssel támasztotta alá, amelyekben a Kúria egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a fővárosi bevásárlóközpontban található ruházati üzlet a vásárlási szokások lényeges átalakulása folytán vasárnap rendeltetése folytán működőnek minősül. A felperes érvelése szerint éppen ezért a bevásárlóközpontokban működő kereskedelmi egységek egyrészt rendeltetésük folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősülnek, másrészt a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet is végeznek, így nem kell a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzésért 50%-os pótlékot fizetniük.[9] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem "elutasítását" és a támadott bírósági határozat hatályában történő fenntartását, továbbá a felperes marasztalását kérte az ügyvédi munkadíjat is magában foglaló perköltségben az általa mellékelt költségjegyzék nyomtatvány alapján 50.000 forint + áfa összegben. Az alperes hangsúlyozta, hogy a Kúria BH 2013.225. (Mfv.II.10.291/2012.) számú határozatát azért nem lehet irányadónak tekinteni, mert az abban foglalt döntés a régi Mt. rendelkezéseinek vizsgálatán alapult. Az Mt. 101. § (1) bekezdése éppen azért egészült ki az i) ponttal, mert a jogalkotó indokolása szerint ez a pont teszi lehetővé, hogy a lakosság vásárlási szokásainak figyelembevételével vasárnapra rendes munkaidő a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállalók számára is beosztható legyen. Az elsőfokú bíróság jogszerűen rögzítette ítéletében, hogy az Mt. a régi Mt.-hez képest szélesebb körben biztosítja a vasárnapi pótlékra való jogosultságot, így az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja értelmében megilleti a munkavállalót a vasárnapi pótlék, ha a munkavégzésre az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontban meghatározottak alapján kötelezték. Erre tekintettel, amennyiben önmagában az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel fennáll, a munkavállaló részére a vasárnapi pótlék jár, és annak nincs jelentősége, hogy az őt alkalmazó munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősül-e. A munkavállalóknak vasárnapra rendes munkaidőt a felperes nem a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatóként, hanem kizárólag a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatóként oszthat be. A bíróság helyesen értékelte az Mt.-ben foglaltak alapján a tényállást és a felperes által megjelölt jogsérelmeket, az ítéletben foglaltak megfelelnek az alkalmazandó jogszabályoknak.
[10] A felperes az alperes ellenkérelmére tett észrevételében ismételten hangsúlyozta a korábbiakban kifejtett álláspontját és előterjesztette a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségigényét is 50.000 forint + áfa összegben.
A Kúria döntése és jogi indokai
[11] A felülvizsgálati kérelem megalapozott az alábbiak szerint:[12] A felperes azért kezdeményezett közigazgatási jogvitát, mert álláspontja szerint jogsértő volt az alperes határozatának az a része, amely 90.000 Ft munkaügyi bírsággal sújtotta, és három munkavállaló vonatkozásában vasárnapi pótlék megfizetésére kötelezte. A felperes álláspontja szerint az alperes jogsértően értelmezte az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontját, mivel a felperes munkavállalói vasárnapra nemcsak az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja, hanem az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján is beoszthatóak voltak rendes munkaidőben, ezért részükre nem járt a vasárnapi pótlék, hiszen a vasárnapi munkavégzésre nem kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés d) e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján voltak kötelezhetőek. A bíróság a felperes keresetét azzal az indokkal utasította el, hogy az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feltétel megvalósulása önmagában elegendő alapot szolgáltat a vasárnapi pótlék megfizetéséhez, és nincs jelentősége annak, hogy a felperes rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősül-e. Ez az álláspont azonban téves.
[13] Az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja értelmében vasárnapi munkavégzés esetén ötven százalék bérpótlék (vasárnapi pótlék) jár, ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag a 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető. E szabályozás megfogalmazásából, annak egyszerű nyelvtani-logikai értelmezéséből az következik, hogy vasárnapi pótlék csak abban az esetben illeti meg a munkavállalót, ha számára vasárnap rendes munkaidő kizárólag azért került meghatározásra, mert több műszakos tevékenység keretében (Mt. 101. § (1) bekezdés d) pont), készenléti jellegű munkakörben (Mt. 101. § (1) bekezdés e) pont), vagy a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál (Mt. 101. § (1) bekezdés i) pont) dolgozik.
[14] Erre figyelemmel tévedett a bíróság, amikor nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az Mt. 101. § (1) bekezdésében rögzített felsorolásból az i) pont mellett megvalósult-e valamely másik feltétel is, mivel a vasárnapi pótlék szempontjából éppen ez bír kiemelkedő jelentőséggel. Ezért ha a munkaügyi ellenőrzés során a munkáltató arra hivatkozik, hogy nemcsak az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontja, hanem az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontja alapján is elrendelhető volt a munkavállaló számára a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, ennek valóságtartalmát a munkaügyi hatóság vizsgálni köteles. Amennyiben ugyanis bizonyítást nyer, hogy a munkavállaló számára az Mt. 101. § (1) bekezdésének másik pontja alapján is elrendelhető volt a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, a munkavállaló részére vasárnapi pótlék nem jár.
[15] Kiemeli a Kúria, hogy ugyanaz a munkáltató az Mt. 101. § (1) bekezdésében meghatározott több ok miatt is elrendelhet vasárnapra rendes munkavégzést. Attól, hogy a felperes a Kertv. hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltató, még lehet egyben rendeltetése folytán e napon is működő munkáltató is, amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak.
[16] Az Mt. 102. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a munkáltató vagy a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán működőnek, ha
a) a tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján, vagy
b) baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása, továbbá a vagyonvédelem érdekében kerül sor.
Mivel a felperes az Mt. 102. § (3) bekezdés a) pontjában rögzített körülményekre hivatkozott, az alperesnek vizsgálnia kellett volna, hogy a felperes tevékenységének igénybevétele a vasárnaphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján történik-e. Az e körben megállapítható tényállás feltárása az alperes feladata lett volna az Általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) keretei között lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján, a konkrét ügyben beszerzett bizonyítékok egybevetésével. A Kúria által a korábban hatályban volt jogszabályok alapján, más munkáltató esetében BH 2013.225. szám alatt közzétett döntése iránymutatásként szolgálhat az adott jogszabályi rendelkezés értelmezéséhez, azonban nem mentesíti a hatóságot a releváns tényállás feltárásának kötelezettsége alól.
[17] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 121. § (1) bekezdése alapján - az alperes határozatára is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
[18] A megismételt eljárásban az alperes köteles megvizsgálni, hogy a felperes hivatkozásának van-e ténybeli alapja; a felperes az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, rendeltetése folytán munkaszüneti napon is működő munkáltatónak minősül-e, azaz az általa folytatott tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján kerül-e sor. Ennek érdekében az alperesnek a tényállást az Ákr. 62. §-ában meghatározott módon tisztáznia kell, szükség esetén bizonyítási eljárást lefolytatva. Csak a megfelelően feltárt tényállást követően lesz az alperes abban a helyzetben, hogy a vonatkozó jogszabályok helyes értelmezésével megalapozott döntést hozzon.
Záró rész
[19] A felperes az elsőfokú eljárásban perköltséget nem igényelt, ezért a Kúria e körben mellőzte a határozat hozatalt. A felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült, ügyvédi munkadíjból álló felülvizsgálati eljárási költségét a Kúria a Kp. 35. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó, a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 82. § (3) bekezdése szerint, a felperes által csatolt felszámítást figyelembe véve állapította meg, az összeg az általános forgalmi adót tartalmazza (50.000 Ft + áfa). A pernyertes felperes perköltségét a Pp. 83. § (1) bekezdése alapján köteles viselni az alperes.[20] Az elsőfokú bírósági és a felülvizsgálati eljárás illetéke az állam terhén marad, figyelemmel arra, hogy az alperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés c) pontja értelmében személyes illetékmentességet élvez.
[21] A felülvizsgálati kérelem elleni további jogorvoslat lehetőségét a Kp. 116. § d) pontja zárja ki.
[22] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Kp. 115. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Kp. 107. § (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el.
Budapest, 2020. május 25.
Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Bérces Nóra s.k. előadó bíró, Dr. Farkas Katalin s.k. bíró
(Kúria Kfv.VII.32.250/2020.)