adozona.hu
ÍH 2020.129
ÍH 2020.129
VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE A csődtörvény 33/A. § 2017. július 1. napjától hatályos (5) bekezdése már nem tartalmazza a korábbi szabályozás szerinti, a hitelezői érdekek sérelmére vonatkozó törvényi vélelmet, hanem a bizonyítási kötelezettségre vonatkozó szabályt ír elő, miszerint ebben az esetben a vezetőnek kell bizonyítania, hogy vezetői tisztségének tartama alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy, ha ilyen körülmény fennállt, akkor a vezetési feladatai ellátása sor
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes 2016. február 1. napjától a C. Kft. "f. a" (továbbiakban: adós) önálló képviseletre jogosult ügyvezetője. A felperes 2016. augusztus 2. napján végrehajtási eljárást kezdeményezett az adóssal szemben, amely nem vezetett eredményre. Az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2016. december 31. napján bekövetkezett, s ezt követően folyamatosan fennállt.
A felperes 2017. december 12. napján benyújtott kérelme alapján a K.-i Törvényszék a 2018. augusztus 8. napján jogerőre emelke...
ÍH 2020.129 VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ FELELŐSSÉGE
A csődtörvény 33/A. § 2017. július 1. napjától hatályos (5) bekezdése már nem tartalmazza a korábbi szabályozás szerinti, a hitelezői érdekek sérelmére vonatkozó törvényi vélelmet, hanem a bizonyítási kötelezettségre vonatkozó szabályt ír elő, miszerint ebben az esetben a vezetőnek kell bizonyítania, hogy vezetői tisztségének tartama alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy, ha ilyen körülmény fennállt, akkor a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette [1991. évi XLIX. törvény 33/A. §].
Az alperes 2016. február 1. napjától a C. Kft. "f. a" (továbbiakban: adós) önálló képviseletre jogosult ügyvezetője. A felperes 2016. augusztus 2. napján végrehajtási eljárást kezdeményezett az adóssal szemben, amely nem vezetett eredményre. Az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2016. december 31. napján bekövetkezett, s ezt követően folyamatosan fennállt.A felperes 2017. december 12. napján benyújtott kérelme alapján a K.-i Törvényszék a 2018. augusztus 8. napján jogerőre emelkedett 2.Fpk.701.2017/10. számú végzésével megállapította az adós fizetésképtelenségét és elrendelte felszámolását, amelynek kezdő időpontja 2018. szeptember 4. napja. A felszámolási eljárásban hitelezőként a felperes összesen 2 390 346 Ft összegű hitelezői igényt jelentett be, amelyet a felszámoló nyilvántartásba vett. A felszámolási eljárás során az alperes a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti kötelezettségeinek, továbbá azt megelőzően a 2016. és 2017. évi beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének nem tett eleget. A felszámoló 2019. szeptember 10. napján készült zárójelentése szerint az adós vagyona a várható felszámolási költségek fedezetére nem elegendő, a nyilvántartások, illetve a könyvvezetés hiánya miatt a felszámolási eljárás az általános szabályok szerint lebonyolíthatatlan. A K.-i Törvényszék a 2019. október 17. napján kelt és 2019. november 7. napján jogerőre emelkedett 2.Fpk.701/2017/30. számú végzésével a felszámolási zárójelentést jóváhagyta, a felszámolási eljárást befejezetté nyilvánította, és az adóst megszüntette. Egyéb rendelkezései mellett megállapította, az adósnak felosztható vagyona nincs, ezért a bejelentett hitelezői igények nem nyernek kielégítést.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembe vételével látta el az adós 2016. december 31. napján bekövetkezett fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetét követően, és ezáltal 2 397 782 Ft hitelezői követelés teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat. Kérte továbbá, a bíróság kötelezze az alperest 2 397 782 Ft összegű biztosíték nyújtására. Érvényesíteni kívánt jogként a Cstv. 33/A. § (1) és (5) bekezdését jelölte meg. Előadta, az adós felszámolás alá került, amely eljárás során mint hitelező a követelését bejelentette, azt a felszámoló nyilvántartásba vette. Hivatkozott arra, az alperes a 2016. és 2017. évre vonatkozó beszámoló letétbe helyezési és közzétételi, valamint a felszámolás elrendelését követően a Cstv. 31. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti kötelezettségének nem tett eleget. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontjaként 2016. december 31. napját jelölte meg, mivel ekkor folyamatban volt már az adóssal szembeni adóvégrehajtási eljárás, és mérlegadatok hiányában az alperes megakadályozta, hogy a hitelezők valós képet kapjanak az adós vagyoni helyzetéről. Álláspontja szerint az alperes tudott az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetéről, amelyre tekintettel köteles lett volna összehívni a taggyűlést, vagy ülés tartása nélküli döntéshozatalt kezdeményezni a szükséges intézkedések megtétele céljából, és ezen döntéseket három hónapon belül végrehajtani.
Az alperes ellenkérelme elsődlegesen az eljárás megszüntetésére, másodlagosan a kereset elutasítására irányult. Az eljárás megszüntetését arra tekintettel kérte, hogy a keresetlevél benyújtásakor a felszámolási eljárás már befejeződött a K.-i Törvényszék 2019. október 17. napján kelt 2.Fpk.701/2017/30. számú végzése alapján, ezért a felperes keresetét nem a felszámolási eljárás alatt terjesztette elő. A kereset érdemét érintően kifejtette, a perben a felperesnek kell bizonyítania az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét és annak időpontját, amelynek azonban a becsatolt iratok alapján nem tett eleget. A mentesülés körében hivatkozott arra, hogy házastársát annak betegsége miatt ápolnia kellett, ezért az adminisztrációs teendők ellátására, valamint a céges iratanyagok őrzésére könyvelőt bízott meg. Ezáltal megítélése szerint az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében. Utalt arra, a felelősségét nem alapozhatja meg az, hogy a volt könyvelő életvitelszerűen külföldre távozott. Kérte a volt könyvelő, F. M. tanúkénti meghallgatását.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes vezetői feladatait nem a hitelezők érdekeinek figyelembe vételével látta el az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2016. december 31-én történt bekövetkeztét követően, és ezáltal 2 397 782 Ft összegben bejelentett hitelezői követelés teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a K.-i Törvényszék letéti számlája javára 2 397 782 Ft vagyoni biztosítékot. Határozatának indokolása szerint az adós felszámolási eljárását befejező végzés 2019. november 7. napján emelkedett jogerőre, és a felszámolási eljárás befejezésének a tényét a Cégközlönyben 2019. november 21. napján tették közzé, amely időpont a felszámolási eljárás befejezésének az időpontja. Erre tekintettel alaptalannak ítélte a keresetet elkésettségére való alperesi hivatkozást. Megállapította, a felperes által benyújtott iratok alátámasztják a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2016. december 31-i bekövetkeztét. Az alperes által a mentesülés körében előadottakat nem fogadta el. Rámutatott, amennyiben az alperes a tőle elvárható gondossággal felügyelte volna az általa megbízott könyvelő munkáját, tevékenységét, eleget tudott volna tenni a felszámoló irányában a Cstv. 31. §-ában meghatározott kötelezettségének. Mellőzte a tanú meghallgatását, mivel az megítélése szerint az alperes felelősségének kimentésére nem tudott volna bizonyítékul szolgálni.
A biztosíték nyújtása iránti kérelemmel kapcsolatban kifejtette, a felperes a perben igazolta, hogy az alperes olyan magatartást tanúsított, amely a hitelezők érdekeinek sérelmével járt, az alperes nem bizonyította, hogy nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha igen, abban az esetben ügyvezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette, míg a hitelezői igény kielégítésének meghiúsulása megállapítható volt.
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és az eljárás hivatalbóli megszüntetését, másodlagosan hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára kötelezését kérte. A másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkörként a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 369. § (3) bekezdés a)-c) pontját jelölte meg. Változatlanul fenntartotta az elsőfokú eljárásban kifejtett azt az álláspontját, hogy a felperes a keresetet elkésetten, a felszámolási eljárás befejezését követően terjesztette elő, ezért az eljárás megszüntetésének van helye. Hivatkozott a továbbiakban is arra, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét a felperesnek kell bizonyítani, amelyet alátámaszt a BH 2018.231. számon közzétett eseti döntés is. Álláspontja szerint a felperes által csatolt iratok a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét nem támasztják alá, a bizonyítékokat az elsőfokú bíróság e körben iratellenesen értékelte. Állította, az adott helyzetben ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében azzal, hogy ügyvezetői megbízatásának kezdete óta folyamatosan a tagok ülésen kívüli döntését sürgette, illetve a személyes körülményei ellenére könyvelőt bízott meg a könyvelési iratainak ügyintézésére, majd az iratok visszaküldését is kérte. Kifogásolta, az elsőfokú bíróság az e körben indítványozott bizonyítás - tanú meghallgatása - lefolytatását mellőzte. Véleménye szerint a felperes azt sem bizonyította, hogy az ő tevékenységével okozati összefüggésben az adós vagyona csökkent volna, vagy hitelezői érdeksérelem következett volna be.
A felperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult annak helyes indokaira figyelemmel. Kiemelte, a kereset benyújtására a felszámolási eljárást befejező végzés jogerőre emelkedéséig, azaz 2019. november 7. napjáig volt lehetősége, amelyet megelőzően a keresetét előterjesztette. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének időpontját. Hangsúlyozta, mivel az alperes a 2016. és 2017. évi mérleg letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, valamint a Cstv. 31. §-ában foglalt kötelezettségeinek nem tett eleget, a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerint az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Utalt arra, a könyvelő mulasztása az alperes terhére esik, mivel elvárható, hogy figyelemmel kísérje a könyvelő munkáját, nem elegendő csupán megbízást adnia. Az ügyvezető tartozik felelősséggel azért, hogy a társaság számviteli beszámolói letétbe helyezésre kerüljenek akár saját maga, akár megbízottja által. Felel azért, hogy a cég valamennyi irata rendelkezésére álljon, és amennyiben esetlegesen kikerültek a birtokából, úgy köteles azokat visszaszerezni.
A fellebbezés alaptalan.
A Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) és (2) bekezdésében megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésekből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, hogy a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kér, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik, továbbá, hogy a felülbírálat jogkörei közül melynek vagy melyeknek a gyakorlását kéri a másodfokú bíróságtól.
Az alperes fellebbezésében a másodfokú bíróságtól gyakorolni kért felülbírálati jogkörként a Pp. 369. § (3) bekezdés a)-c) pontját jelölte meg, nem kérte azonban a másodfokú bíróságtól bizonyítás lefolytatását és erre tekintettel a tényállás kiegészítését, módosítását. Fellebbezésében kifejezetten - a Pp. 369. § (1) bekezdésére hivatkozással - eljárásjogi felülbírálatot nem kért, ugyanakkor kifejtette, hogy álláspontja szerint az eljárás megszüntetésének van helye a kereset elkésettsége miatt, állította továbbá, hogy a bizonyításra vonatkozó szabályokat az elsőfokú bíróság nem megfelelően alkalmazta, és jogszabálysértően mellőzte az általa indítványozott bizonyítást. Ezért a fellebbezése - a Pp. 110. § (3) bekezdése szerint annak tartalma alapján - a Pp. 369. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati jogkör gyakorlására irányuló kérelmet is magában foglalja.
A fellebbezés elbírálásakor a másodfokú bíróság a már hivatkozottak szerint kötve van a fellebbezés indokaiban előadottakhoz. Megállapítható azonban, az alperes az elsőfokú eljárásban előterjesztett ellenkérelmében nem állította, hogy folyamatosan sürgette a tagok ülésen kívüli döntését, és azt sem, hogy a könyvelőtől kérte vissza az iratokat, és nem vitatta a magatartása és az adósi vagyoncsökkenés, illetve a hitelezői érdeksérelem közötti okozati összefüggést. Következésképpen az alperes e hivatkozásai ellenkérelem-változtatásnak minősülnek a Pp. 7. § (1) bek. 4. pont a) és c) alpontja alapján, amelyre a Pp. 373. § (1) bekezdése szerint a fellebbezésben nincs lehetőség, csak ugyanezen szakasz (2)-(5) bekezdésében meghatározott feltételek fennállta esetén.
A Pp. 373. § (2) bekezdése szerint a fél akkor változtathatja meg tényállítását, ha olyan tényre hivatkozik, amely önhibáján kívüli okból az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztését követően jutott tudomására, vagy következett be, feltéve, hogy az elbírálás esetén rá nézve kedvezőbb ítéletet eredményezett volna. A tagok ülésen kívüli döntésének sürgetése, a könyvelőtől az iratok visszakérése az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőzően történt, amelyről az alperesnek nyilvánvalóan tudomása volt, mivel ezekre, mint saját magatartására hivatkozott. Ezért ezen újabb tények állítása esetében a másodfokú eljárásban az ellenkérelem-változtatás jogszabályban írt feltételei nem állnak fenn.
Az okozati összefüggés hiányának vitatására mint ellenkérelem-változtatásra a Pp. 373. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott esetekben van lehetőség, azaz ha az elsőfokú bíróság a felekkel előzetesen nem közölte az ítéletben hivatalból figyelembe vett tényt, vagy a felektől eltérő jogszabály-értelmezését, illetve a kérelemtől a jogszabály alapján való eltérési szándékát, valamint, ha ezek valamelyikét a másodfokú bíróság közli. Jelen esetben azonban e feltételek nem állnak fenn.
Ezért az ítélőtábla az alperes ellenkérelem-változtatását a Pp. 373. § (1) bekezdése alapján elutasította. E körben az ítélőtábla nem külön végzéssel rendelkezett, mivel a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálta el, és az ellenkérelem-változtatás elutasításához a felek részéről eljárásbeli jogosultságok nem kapcsolódnak.
Mindezekre tekintettel a felülbírálat keretében - a fellebbezésben megjelöltek (illetve megjelöltnek tekintettek) szerint gyakorolni kért felülbírálati jogköröket és a fellebbezés ellenkérelem-változtatással nem érintett indokait is figyelembe véve - az ítélőtáblának azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes a keresetét a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében írt határidőn belül terjesztette-e elő, az elsőfokú bíróság a bizonyítási szabályokat helyesen alkalmazta-e, és helyesen mellőzte-e az alperes által indítványozott tanú meghallgatását
A felperes keresetében az alperes vezetői felelősségének megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően ügyvezetői feladatát nem a hitelezői érdekek figyelembevételével látta el, és ezáltal a hitelezői követelése teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat. Ezen felperesi hivatkozás alapján elsőként az adós gazdálkodó szervezet vezetőjének hitelezőkkel szembeni kárfelelősségére vonatkozó anyagi jogi szabályokat kellett meghatározni, és vizsgálni, hogy a felperes a keresetét határidőben nyújtotta-e be, valamint a kárfelelősség megállapításához szükséges tényállási elemeket előadta és bizonyította-e.
Ha a jogi személy vezető tisztségviselője a jogi személy tevékenységi körében jár el, és ennek során a jogi személlyel szerződéses vagy szerződésen kívüli jogviszonyban álló harmadik személynek érdeksérelmet okoz, a polgári jogi felelősség jogkövetkezményei általában a jogi személlyel szemben alkalmazhatók. Más a helyzet akkor, ha a jogszabály szankciós jelleggel átviszi a felelősséget a vezető tisztségviselőre. Ebben az esetben a vezető tisztségviselő a deliktuális kárfelelősség feltételei szerint felel a felróható magatartásával okozati összefüggésben keletkező vagyoni hátrányért.
A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) 30. § (3) bekezdése továbbfejlesztette a vezető tisztségviselőre irányuló korábbi felelősségi szabályokat, és a korlátolt felelősség speciális áttörésével a jogszerűtlen gazdálkodásért való felelősség (wrongful trading) intézményét honosította meg annak érdekében, hogy csődközeli helyzetben a gazdasági társaság vezetését visszatartsa a hitelezői érdekeket sértő magatartásoktól. A hitelezővédelmi tényállás beiktatását az indokolta, hogy a felelősen gazdálkodó üzletembertől elvráható, az irányítása alatt álló céget a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte esetén úgy működtesse tovább, hogy a hitelezők követeléseik behajtására való esélyét ne veszélyeztesse. Ilyen esetben a vezető tisztségviselőnek - ha nem kezdeményezi a csődeljárást, illetve a felszámolási eljárást - minden intézkedésével arra kell törekednie, hogy a hitelezők követelésükhöz hozzájussanak.
A fenyegető fizetésképtelenség bekövetkezése esetén a vezetővel szembeni kártérítési felelősséghez [Gt. 30. § (3) bekezdés] az igényérvényesítés szabályait a 2006. július 1. napján hatályba lépett 2006. évi VI. törvény iktatta be a Cstv. - mint külön törvény - rendelkezései közé akként, hogy az igényérvényesítés két lépcsőben történhet, először megállapítási kereset (Cstv. 33/A. §), majd annak eredményessége után külön marasztalási kereset előterjesztésével.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. március 15. napján történt hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezésre került a Gt. (annak 30. §-a is), azonban a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének a gazdasági társaság megszűnése esetén fennálló felelősségére a Ptk. 3:118. §-a a korábbi szabályozással azonos rendelkezést tartalmaz, amelyet a Cstv. 33/A. § (14) bekezdése alapján szintén együttesen kell alkalmazni a Cstv. 33/A. § rendelkezéseivel.
A fentiekből következően a perben a 2017. december 12. napján kezdeményezett, és ezt követően elrendelt felszámolási eljárásra tekintettel a felperes keresete folytán az alperes vezetői felelősségét a Ptk. 3:118. §-a és a Cstv. 33/A. §-ának rendelkezései alapján kell vizsgálni.
Az elsőfokú bíróság által a keresetlevél benyújtásának időpontjára tekintettel (2019. október 28.) helyesen alkalmazott - a Cstv. 83/R. § (4) bekezdése alapján a 2017. július 1. napjától indult perekben irányadó, 2017. július 1. napjától hatályos - Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerint a hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás alatt keresettel kérheti a 6. § szerint illetékes bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezetői feladataikat nem a hitelezők érdekeinek figyelembevételével látták el, és ezzel okozati összefüggésben a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése más okból meghiúsulhat.
A (4) bekezdés alapján mentesül a felelősség alól a vezető, ha bizonyítja, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően nem vállalt az adós pénzügyi helyzetéhez képest indokolatlan üzleti kockázatot, illetve az adott helyzetben az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése, továbbá az adós gazdálkodó szervezet legfőbb szerve (döntéshozó szerve) intézkedéseinek kezdeményezése érdekében.
Az (5) bekezdés kimondja, amennyiben a vezető a felszámolás kezdő időpontját megelőzően neki felróhatóan nem vagy nem megfelelően tett eleget a gazdálkodó szervezet éves beszámolója (összevont [konszolidált] éves beszámolója) külön jogszabályban meghatározott letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének, vagy nem teljesíti a 31. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti beszámolókészítési, irat- és vagyonátadási, továbbá tájékoztatási kötelezettségét, neki kell bizonyítania, hogy a vezető tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette.
Az első lépcsős megállapítási pernél tehát egy olyan speciális perről van szó, amelynek megindítására mind az adós felszámolója, mind az adós hitelezői jogosultak. Amennyiben egy hitelező indítja a megállapítási pert, annak eljárásjogi célját, lényegét tekintve egyfajta "perbizomány" jön létre, mivel ő ilyen esetben a további hitelezők érdekében is perel. A vezető tisztségviselő helytállási kötelezettségének jogerős ítélettel történő megállapítása esetén ugyanis utóbb a Cstv. 33/A. § (11) bekezdése alapján a marasztalási per megindítására bármely hitelező keresetet terjeszthet elő a felszámolás során kielégítetlenül maradt követelésének érvényesítése érdekében. Ez tartalmában azt jelenti, hogy az adós gazdálkodó szervezetnél bekövetkező teljes vagyoncsökkenés, illetve valamennyi hitelező követelésének teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulásának megállapítására terjeszthet elő keresetet a hitelező, függetlenül saját hitelezői igényének mértékétől.
Nem vitatottan a felperes hitelezői igényét az adós felszámolója nyilvántartásba vette, így a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja szerint hitelezőnek minősül, azaz a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti per megindítására jogosult. Megállapítható az is, hogy az alperes az adós felszámolását megelőző három éven belül az adós vezető tisztségviselője volt, azaz vele szemben előterjeszthető volt a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási kereset.
A felszámolás alá került gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjével szemben támasztható igények érvényesítésére a Cstv. a sajátos kétlépcsős eljárási rendhez kapcsolódóan speciális határidőket határoz meg. A vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránti kereset ennek megfelelően a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerint a felszámolási eljárás alatt, a marasztalási kereset pedig a Cstv. 33/A. § (11) és (12) bekezdései értelmében a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét, illetve ha a felszámolási eljárás lezárásáig a megállapítási perben még nincs jogerős döntés, a bírósági határozat jogerőre emelkedésének napját követő naptól számított 90 napos jogvesztő határidőn belül terjeszthető elő.
A jogszabályban megállapított keresetindítási határidő nem a bírósági eljárás része, hanem mint az érvényesíthetőség létszakába jutott igény idővetülete, az alanyi (anyagi) joghoz, jogviszonyhoz kötődik, és mint ilyen, szükségképpen anyagi jogi természetű (4/2003 PJE határozat). Az időmúlásnak - amint arra a 1/2010. PJE határozat III. pontja is rámutat - a polgári jogban kétféle hatása van: az igényérvényesítés elmulasztása bizonyos idő elteltével vagy magát az alanyi jogot szünteti meg (még naturalis obligációként sem marad fenn), vagy az alanyi jog nem szűnik meg ugyan, de állami kényszerrel többé nem érvényesíthető. Az előbbi esetben jogvesztő határidőről, az utóbbi esetben pedig elévülésről van szó.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése a megállapítási per esetében ugyan nem mondja ki a norma szövegében a határidő elmulasztása esetére a jogvesztést, azonban ilyen jellegűnek minősül a határidő akkor is, ha a jogszabályi rendelkezés céljából, jellegéből ez következik. A Cstv. a megállapítási per időbeli feltételeként a felszámolási eljárás alatti perindítást nevesíti és követeli meg. Az Alaptörvény 28. cikkében írt jogszabály-értelmezési módszerrel megállapítható, hogy a Cstv. e rendelkezése kógens szabályozással csak a felszámolási eljárás alatt engedi a megállapítási kereset előterjesztését, ezáltal az ezen időben benyújtott kereset alapján a vezető tisztségviselő felelősségének vizsgálatát és megállapítását. A Cstv. tehát a keresetindítási jogosultságot kifejezetten a felszámolási eljárás folyamatban létéhez köti, a felszámolási eljárás befejezéséről rendelkező határozat jogerejének beállta nem megnyitja, hanem megszünteti a perindítás lehetőségét a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése keretében. A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése tehát objektív módon köti az igényérvényesítés lehetőségét az adott felszámolási eljárás időtartamához, a megállapítási kereset benyújtására kizárólag a felszámolás kezdő időpontja és a befejezéséről rendelkező határozat jogerőre emelkedése közötti időtartam alatt van lehetőség. Erre utal az is, hogy a per megindítására a hitelező mellett a felszámoló is jogosult az adós nevében, és mind a felszámoló, mind a hitelezők tekintetében a perindítás feltétele azonos, és a felszámoló a felszámolási eljárás befejezését követően az adós megszűnése miatt annak nevében már nem indíthat pert. Emellett a Cstv. 33/A. § (8) bekezdése alapján a hitelező által benyújtott kereset esetén a keresetlevél megküldésével értesíteni kell a felszámolót, amely szintén csak a felszámolási eljárás alatt értelmezhető, mivel annak befejezését követően e minősége az adós tekintetében megszűnik, a Cstv. 60. § (1) és (3a) bekezdései értelmében csak a megszűnéssel összefüggő, esetlegesen még szükséges intézkedéseket teheti meg.
A vezető tisztségviselővel szembeni kétlépcsős igényérvényesítés során a marasztalási per előfeltétele a felelősség jogerős megállapítása a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti perben, továbbá a marasztalási per Cstv. 33/A. § (11) és (12) bekezdésében meghatározott - a jogszabályszöveg szerint is jogvesztő - határidőn belüli indítása. A marasztalási kereset előterjeszthetősége határidejének meghatározása a megállapítási per felszámolási eljárás alatti indítását feltételezi, mivel a határidő kezdete egyrészt - főszabály szerint - a felszámolási eljárás jogerős lezárásáról hozott határozat Cégközlönyben való közzétételét követő nap, másrészt - ha a felszámolási eljárás jogerős lezárásáig a megállapítási perben még nincs jogerős határozat - a bírósági határozat jogerőre emelkedését követő nap. Ez utóbbi csak a felszámolási eljárás lezárásakor folyamatban lévő megállapítási perre vonatkozik, így arra az esetre nincs meghatározva a marasztalási per megindítási határidejének főszabálytól eltérő kezdete, ha a felszámolási eljárás jogerős lezárást követően indulna a megállapítási per. A marasztalási per felszámolási eljárás lezárásához kötődő jogvesztő határidejének eltelte így kizárja az előfeltételét képező Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási per felszámolási eljárás lezárását követő indítását, mivel ha a vezető tisztségviselő marasztalására nem kerülhet sor, az annak feltételét képező megállapítási pernek sem lehet már helye, a vezető tisztségviselő felelősségének jogalapja sem vizsgálható. Ezért a marasztalási per jogvesztő határidejének meghatározása is azt juttatja kifejezésre, hogy a felszámolási eljárás lezárását követően a hitelezőnek már nincs a vezető tisztségviselővel szembeni követelést megalapozó alanyi joga.
Mindezekre tekintettel a megállapítási per indítása határidejének elmulasztása a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránti igény végleges megszűnését (elenyészését) jelenti, azaz e határidő jogvesztő. A szabályozás speciális jellegére figyelemmel az elévülés általános, Ptk.-beli szabályai a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása, illetve marasztalása iránti keresetek esetében nem irányadók (Kúria Gfv.VII.30.063/2016/6. számú végzés).
A jogvesztő határidő elmulasztása a Pp. 176. § (1) bekezdés i) pontja szerinti, hivatalból vizsgálandó, a keresetlevél visszautasítását eredményező perakadály, amelyet ha a bíróság utóbb - a kereset közlését követően - észlel, a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárás hivatalbóli megszüntetésének van helye. Ilyen ok esetén a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ítéletét az eljárás megszüntetése mellett hatályon kívül kell helyeznie a Pp. 379. §-a alapján.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti megállapítási per a felszámolási eljárás alatt indítható, azaz a jogvesztő perindítási határidő a felszámolási eljárás befejezéséről rendelkező határozat jogerőre emelkedéséig tart, az szünteti meg a perindítás lehetőségét a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése keretében (BH 2018.231). Jelen esetben a felperes által csatolt iratból (8. sorszám alatt a K.-i Törvényszék 2.Fpk.701/2017/32. számú, jogerőre emelkedésről értesítő végzése) megállapítható, az adóssal szembeni felszámolási eljárás 2019. november 7. napján fejeződött be jogerősen, amelyhez képest a felperes a keresetet 2019. október 28. napján határidőn belül terjesztette elő. Következésképpen az eljárás megszüntetésének nincs helye.
Ezt követően az ítélőtábla vizsgálta, sértett-e eljárási szabályt az elsőfokú bíróság a bizonyítási teherrel összefüggésben.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésére alapított kereseti kérelem esetén - főszabályként - a perben a felperesnek kell állítania és bizonyítania: a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét és kezdő időpontját; az ezt követően kifejtett hitelezői érdekeket sértő konkrét vezetői magatartásokat, amely magatartásokkal okozati összefüggésben vagy az adós vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítése meghiúsulhat, vagy a környezeti terhek rendezését elmulasztotta; és az okozati összefüggést.
E feltételek bizonyítottsága esetén az alperesi vezető a Cstv. 33/A. § (4) bekezdésében írt okok bizonyításával kimentheti magát a felelősség alól.
A vezetői felelősség körében érvényesülő fenti általános bizonyítási szabályok alól kivételt jelent a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésének szabálya, amely nem önálló felelősségi alakzat, az a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésével együtt értelmezendő. A Cstv. 33/A. § jelen ügyben alkalmazandó, 2017. július 1. napjától hatályos (5) bekezdése a korábbi szabályozástól eltérően nem a hitelezői érdekek sérelmére vonatkozó törvényi vélelmet tartalmaz, hanem a szabályozás tartalmában is eltérően, a bizonyítási kötelezettség fordulására vonatkozó szabályt ír elő (BDT 2018.3831). A beszámolókészítési, és letétbehelyezési kötelezettség, illetve a Cstv. 31. § (1) bek. a)-d) pontjában meghatározott kötelezettségek felróható mulasztása esetén a vezetőnek kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai ellátása során a hitelezők érdekét is figyelembe vette. Erre tekintettel a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésére alapított kereseti kérelem esetén - ha a felperes a vezető mulasztását (azaz a beszámolókészítési és letétbehelyezési kötelezettségének, vagy Cstv. 31. §-ában foglalt kötelezettségének az elmulasztását) igazolja - a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében a vezetői felelősség megállapítására vonatkozó tények tekintetében az alábbi két tényállási elemre a bizonyítás a főszabálytól eltérően alakul: a felperesnek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet fennálltát, és vezető hitelezői érdekeket sértő magatartását (konkrét károkozó magatartás megjelölése nélkül) csak állítania kell. Az alperes mulasztásának következménye pedig az, hogy a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése értelmében a bizonyítási teher átfordul és az alperesnek kell bizonyítania, hogy a vezetői tisztségének időtartama alatt nem következett be a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy ha ilyen körülmény fennállt, a vezetési feladatai során a hitelezők érdekeit is figyelembe vette. Mindaddig, amíg e tényeket nem bizonyítja, ezek ellenkezőjét kell bizonyított tényeknek tekinteni, nevezetesen, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt a vezetői tisztségének időtartama alatt, és a vezetői feladatai ellátása során a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe (EBD 2018.G2., BDT 2020.4121).
Jelen esetben a felperes kereseti kérelmét a Cstv. 33/A. § (5) bekezdésére hivatkozva terjesztette elő, előadta, az alperes sem a 2016. évi, sem a 2017. évi beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének nem tett eleget, továbbá nem teljesítette a Cstv. 31 § (1) bekezdés a)-b) pontja szerinti kötelezettségét sem. Ezt az alperes nem vitatta, e mulasztása felróhatóságát a fellebbezésben sem kifogásolta, ezért a bizonyítási kötelezettség és teher a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerint alakult a perben.
A felperes keresetében állította, hogy az adósnál fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett, amelynek időpontját 2016. december 31. napjában jelölte meg. Az alperes ezt vitatta, azonban bizonyítási indítványt, bizonyítékot ezzel kapcsolatban a fentiek szerint őt terhelő kötelezettség ellenére nem terjesztett elő. Önmagában a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet hiányának bizonyítására nem elegendő az arra való hivatkozás, hogy a felperes által csatolt iratok ezt nem támasztják alá. Ezt az alperes alapbizonylattal alátámasztott könyvelési iratokkal tudta volna bizonyítani, azonban a 2016. és 2017. évi mérleg letétbe helyezésére, közzétételére nem került sor, könyvelési iratanyagot az alperes a felszámolónak nem adott át, és a perben sem csatolt. Ezért azt kellett bizonyított ténynek tekinteni, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2016. december 31. napján bekövetkezett.
Ezt követően kellett vizsgálni az ítélőtáblának a fellebbezés alapján, hogy az alperes a felelősség alól mentesülhet-e. Ennek körében az alperes az elsőfokú eljárásban arra hivatkozott, hogy könyvelőt bízott meg az adminisztrációs feladatok ellátására, amelyen kívül az ellenkérelem-változtatás elutasítása miatt más okot a másodfokú eljárásban figyelembe venni nem lehetett.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően - ahol a felperesnek konkrét hitelezői érdeket sértő alperesi vezetői magatartásokat kell megjelölni, - a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése szerint vezetői mulasztás esetén ilyen konkrét vezetői károkozást a felperesnek nem kell állítani, azonban ez azt is jelenti, hogy az alperesnek a mentesüléshez azt kell bizonyítani, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésétől a hitelezők érdekeit valamennyi intézkedésénél figyelembe vette, az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható valamennyi intézkedést megtette a hitelezői veszteségek elkerülése, csökkentése érdekében. Ezt az alperes - hasonlóan a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének hiányához - alapbizonylattal alátámasztott könyvelési iratokkal tudta volna bizonyítani, azonban a 2016. és 2017. évi mérleg letétbe helyezésére, közzétételére nem került sor, könyvelési iratanyag a felszámoló részére átadásra nem került. Önmagában így könyvelő megbízása nem mentesítheti a vezető tisztségviselőt a felelősség alól, az nem jelenti a hitelezői veszteségek elkerülését, csökkentését eredményező intézkedést. Ezért nem volt szükséges a könyvelő tanúkénti meghallgatása, nem sértett tehát eljárási szabályt az elsőfokú bíróság a tanúbizonyítás mellőzésével.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése esetében a vezető tisztségviselő felelőssége megállapításának alapjául több tényállás szolgálhat: - a felperes keresetében megjelölt tényállítástól függően - a vagyoncsökkenés vagy a hitelezők kielégítése meghiúsulása, illetve meghiúsulásának lehetősége, illetve környezeti károsítás. A jogszabályi rendelkezésből következően nem szükségképpeni tényállási elem a vagyoncsökkenés, illetve a vezető mulasztása és a vagyoncsökkenés közötti okozati összefüggés. Amennyiben a felperes keresetében vagyoncsökkenést állít, a bizonyítandó tény a vagyoncsökkenés bekövetkezte és mértéke, míg abban az esetben, ha a felperes a hitelezői igény meghiúsítására hivatkozik, a vagyoncsökkenés nem tényállási elem. Ebben az esetben azt kell bizonyítani, hogy a felszámolási eljárásban bejelentett, a felszámoló által nyilvántartásba vett hitelezői igények kielégítése a vezető tisztségviselő hitelezői érdekeket sértő magatartása következtében meghiúsulhat.
Jelen esetben a felperes keresetében a felszámoló által nyilvántartásba vett, összegszerűen megjelölt hitelezői igénye kielégítésének meghiúsulását állította, és azt a felszámolási ügyben eljáró bíróság felszámolási eljárást befejező határozatával és a felszámoló zárójelentésével bizonyította. Nem hivatkozott vagyoncsökkenésre, amely következtében annak összegét a keresetben nem kellett megjelölnie és azt bizonyítania sem kellett. Az alperes pedig nem vitatta, hogy a felperes hitelezői igényét a felszámoló nyilvántartásba vette, annak összegszerűségét és a követelés megtérülésének hiányát sem, ezért azt az elsőfokú bíróság helyesen fogadta el bizonyítottként.
A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján bizonyításra szoruló tény az is, hogy az alperes mulasztása és a hitelezői igények kielégítésének meghiúsulása közt ok-okozati összefüggés áll fenn. A bizonyítási érdek e körben a Cstv. 33/A. § (5) bekezdése alapján nem fordul át az alperesre. Az okozati összefüggés hiánya azonban a másodfokú eljárásban nem volt vizsgálható, mivel az erre vonatkozó fellebbezési hivatkozás ellenkérelem-változtatásnak minősül, amelyet a jogszabályi feltételek hiányában az ítélőtábla elutasított, így ilyen okból az elsőfokú bíróság ítélete nem bírálható felül.
Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperesnek a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségét megalapozó valamennyi törvényi feltétel fennáll. Ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Gf.III.30.110/2020/6.)