adozona.hu
BH 2019.2.58
BH 2019.2.58
Az Ukrajnából Magyarországra áttelepült, Ukrajnában 2009. április 14-től az ukrán társadalombiztosítási szerv által megállapított öregségi nyugdíjban részesült felperest Magyarországon 2015. július 1-től megillető ellátás összegét a Tnyvhr. 2015. július 1-jén hatályos 14. § (10) bekezdése alkalmazásával kell meghatározni [1963. évi 16. tvr. 9. cikk (1)-(3) bekezdés, 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (Tnyvhr.) 14. § (10) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az Ukrajnából 2012. november 20-án Magyarországra áttelepült, 2009. április 14-től 2015. június 30-ig az ukrán társadalombiztosítási szerv által megállapított öregségi nyugdíjban részesült felperes a magyar társadalombiztosítási szervnél 2015. július 3-án előterjesztett igénybejelentésben 2015. július 1-től öregségi nyugdíj megállapítását kérte. Az alperes a 2015. december 30-án kelt határozatával, a nyugdíjelőleg címén folyósított ellátás betudásával - a Magyar Népköztársaság és Szovjet ...
[2] A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot - az Egyezmény 9. cikk (1)-(3) bekezdése, a MüMr. és a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése alkalmazásával - megváltoztatta és a felperes részére azonos időponttól 121 720 forint öregségi nyugdíjat állapított meg. A másodfokú szerv a felperes legutolsó munkakörére irányadó átlagkereset figyelembevételére nem látott lehetőséget, mivel a Tnyvhr. 2015. január 1-től alkalmazandó 14. § (10) bekezdése a nyugdíjigénylő által leghosszabb ideig betöltött munkakör alapulvételét írja elő. A másodfokú határozat indokolása szerint a felperes - munkakönyve adataiból, munkaköri leírásából és az ukrán társszerv igazolásából kitűnően - leghosszabb ideig külszakértő/vezető szakértő munkakört töltött be. A felperes a külkereskedelem területén állami és ellenőrzési feladatokat látott el, nem a kereskedelemben vett részt, hanem államigazgatási hatósági feladatokat végzett, ami "magyar viszonylatban" az egyéb hatósági ügyintéző (FEOR 3659) munkakörnek feleltethető meg. Az ezen munkakörre irányadó 2011. évben elért szakmai átlagkeresetből kiindulva a felperest 2015. július 1-től a rendelkező részben megjelölt összegű ellátás illeti meg.
[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte határozata ténybeli és jogi indokai fenntartásával. Kiemelte, hogy a nyugellátás összegének kiszámításakor a MüMr. 6. § (2) bekezdése mellett alkalmaznia kellett az Egyezmény 9. cikk (3) bekezdését és a Tnyvhr. 14. §-ának 2015. január 1-től hatályos (10) bekezdését is. Az utóbbi rendelkezés alkalmazását a Tnyvhr.-nek az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 353/2014. (XII. 29.) Korm. rendelettel (Kr.) megállapított 93. §-a rendelte el; mindezek alapján téves a felperes azon álláspontja, hogy az ellátás alapjául szolgáló úgynevezett szakmai átlag meghatározásánál a korábbi jogszabályszöveget kell figyelembe venni. A felperes által leghosszabb ideig betöltött munkakör áruszakértő volt, ilyen munkaköri megnevezés a FEOR-ban nem található, ezért a másodfokú szerv a felperes tevékenységéhez legjobban hasonlító engedélyezési, tanúsítási feladatokat tartalmazó, állami szervezet részét képező kamaránál ellátott munkakörhöz viszonyítva határozta meg mérlegeléssel az összehasonlítás alapjául szolgáló munkakört, ami nem jogszabálysértő.
[6] Az ítéleti érvelés szerint az Egyezmény 9. cikke nem ellentétes a Tnyvhr. 2015. január 1-től hatályos 14. § (10) bekezdésével, az Egyezmény ugyanis nem rendelkezik arról, hogy a nyugdíj összegének meghatározásakor mely munkakörben elért szakmai átlagkeresetet kell figyelembe venni. Erről a MüMr. 6. § (2) bekezdése rendelkezik akként, hogy a nyugellátást és annak összegét a szovjet nyugdíjmegállapító határozat meghozatala időpontjában érvényben volt magyar jogszabályok szerinti feltételekkel és mértékben kell megállapítani, figyelembe véve az időközi emeléseket is. Az ukrán szerv a felperes jogosultságát 2009. április 14-től állapította meg, a Tnyvhr. ekkor hatályos 14. § (10) bekezdése az igénylő által legutoljára, míg a 2015. január 1-től hatályos 14. § (10) bekezdése, amelyet az ekkor első fokon le nem zárt ügyekben is alkalmazni kellett, a leghosszabb ideig betöltött munkakör szakmai átlagkeresetét rendelte irányadónak tekinteni. Ezek a rendelkezések egymással ellentétben állnak, az ellentét feloldásakor azonban a bíróság nem a jogszabályok jogforrási hierarchiában elfoglalt helyére, vagy keletkezésük időpontjára, hanem a kiszámíthatóság, az előre láthatóság, vagyis a jogbiztonság követelményére volt tekintettel.
[7] A jogbiztonság követelményének megfelelő értelmezés alapján a felperes ügyében egyidejűleg hatályban lévő, egymással ellentétes jogszabályok közül a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdését nem lehet alkalmazni, mert a felperes alappal bízhatott abban, hogy igényét az 1963. július 1. óta hatályos MüMr. alapján bírálják el, a Kr. 14. § (10) bekezdését módosító rendelkezés pedig a nyugellátás szerinti kérelem benyújtását megelőző fél évvel korábban lépett hatályba. A Tnyvhr. 14. § (10) bekezdését a fentieken túl azért sem lehet alkalmazni, mert egy több mint 50 éve hatályban lévő "rendszert" módosított a felperesre kedvezőtlenebb eredménnyel anélkül, hogy a MüMr. 6. § (2) bekezdését hatályon kívül helyezték volna. Mindezek alapján az alperes a megismételt eljárásban a felperes igényét a MüMr. 6. § (2) bekezdésére figyelemmel, a Tnyvhr. 2009. április 14-én hatályos 14. § (10) bekezdése alapján köteles elbírálni.
[9] Az alperes érvelése szerint a felperes az ellátás iránti igényét 2015. július 2-án terjesztette elő, a folyósítás kezdő időpontja 2015. július 1. napja volt, ezért az ellátás megállapításának kezdő időpontja mindenképpen 2015. január 1-jét követő időpontra esik. A Tnyvhr. és a Tny. felhívott rendelkezései "szinkronban" vannak az Egyezmény 9. cikkében megfogalmazott rendelkezésekkel is. A MüMr. 6. § (2) bekezdése az ellátás mértékének meghatározásánál bír jelentőséggel, a számítás módját a Magyarországon benyújtott nyugdíjigény elbírálásakor hatályos jogszabályok határozzák meg. Az így meghatározott munkakörnek az ukrán megállapító határozat időpontjában, a felperes esetében a jogosultsági feltételek későbbi beállta miatt 2011-ben fennállt "mértéke", az egyéb hatósági ügyintéző 2011-ben érvényes szakmai átlaga az irányadó, így a másodfokú határozat jogszerű.
[10] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az alperes költségekben való marasztalását kérte. Kiemelte, hogy az eljárt szervek a nyugdíja összegét a 2011. évi szakmai átlagkereset alapján állapították meg, a nyugdíj megállapítása időpontjának tehát a 2011. évet tekintették. A Tny. 64. § (2) bekezdése az igényt az ellátás megállapításának kezdő időpontjában hatályos szabályok alapján rendeli elbírálni, 2011-ben pedig a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése az összeg meghatározásakor a nyugdíjazást megelőzően betöltött munkakörre irányadó átlagkeresetet rendelte alapul venni.
[11] A felperes hivatkozott arra is, hogy az alperes a szakmai átlagkereset összegének a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése 2015. január 1-től hatályos rendelkezése szerinti megállapítását a Tnyvhr. 93. § (1) bekezdésében foglaltakkal indokolta, a Kúria kezdeményezése alapján azonban az Alkotmánybíróság az utóbbi rendelkezést a 21/2017. (IX. 11.) AB határozattal megsemmisítette és a folyamatban lévő ügyekben történő alkalmazását kizárta.
[13] A felek között a perben vita tárgyát mindenekelőtt az képezte, hogy a felperest Magyarországon 2015. július 1-től megillető ellátás összegét a Tnyvhr. 2015. július 1-jén hatályos 14. § (10) bekezdése, vagy a 2015. január 1. előtt hatályos 14. § (10) bekezdése alkalmazásával kell-e meghatározni.
[14] A Tny. 64. § (2) bekezdése értelmében a - legfeljebb hat hónapra visszamenőleg érvényesíthető - igényt az ellátás megállapításának kezdő időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. Az Egyezmény 9. cikk (3) bekezdése az egyik Szerződő fél területéről a másik Szerződő fél területére átköltöző, átköltözés után tovább nem dolgozó állampolgárok nyugellátásának összegét a megfelelő képzettséggel rendelkező és a nyugellátás megállapítása időpontjában a fogadó állam hasonló tevékenységet folytató dolgozója szakmai átlagkeresete alapján rendeli kiszámítani. A MüMr. 6. § (2) bekezdés első mondata a nyugdíjazásukat követően áttelepült személyek esetében arra kötelezi a magyar nyugdíjmegállapító szervet, hogy a nyugellátást és annak összegét a másik Szerződő fél nyugdíjmegállapító határozata meghozatala időpontjában érvényben volt magyar jogszabályok szerinti feltételekkel és mértékben állapítsa meg.
[15] A szakmai átlagkereset meghatározását a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdésének a 2009. április 14-én és a 2015. július 1-jén hatályos rendelkezése is a nyugellátás megállapításának időpontja szerinti kereset országos átlaga alapján rendeli el; a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdésének a 2009. április 14-én és a 2015. július 1-jén hatályos rendelkezése annyiban tér el, hogy a korábbi szabály az összeg meghatározásánál az igénylő nyugdíjazását megelőzően betöltött, vagy ahhoz hasonló munkakörre, míg az utóbbi szabály a leghosszabb ideig betöltött, szolgálati időként figyelembevételre kerülő munkakörre, ennek hiányában ahhoz hasonló munkakörre irányadó kereset alapulvételét írja elő.
[16] A Kúria a fentiek alapján megállapította, hogy a Tny. 64. § (2) bekezdéséből és a MüMr. 6. § (2) bekezdés első mondatából a jogalkalmazó számára eltérő következtetések adódnak: a felperes ügyében az előbbi szabály alapján a Tnyvhr. 2015. július 1-jén, míg az utóbbi alapján a 2009. április 14-én hatályos 14. § (10) bekezdését kell alkalmazni.
[17] A közigazgatási és munkaügyi bíróság helytelen jogértelmezés eredményeként helyezkedett arra az álláspontra, hogy az egymással - a fentiek szerint - ellentétben álló jogszabályok közül az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből, a jogállamiság klauzulájából levezetett jogbiztonság és bizalomvédelem követelménye alapján a hosszabb ideje hatályban lévő jogszabályi rendelkezést kell alkalmazni. A Kúria a BH 2018.59. számon közzétett határozatában rámutatott: a bíró az ügy eldöntése során irányadó, általa alaptörvény-ellenesnek tartott norma alkalmazását az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenességet megállapító, a konkrét, vagy valamennyi ügyben való alkalmazást kizáró határozata nélkül nem mellőzheti.
[18] A Kúria megállapította azt is, hogy a felülvizsgálati ellenkérelemben felhívott 21/2017. (IX. 11.) AB határozat a perben felmerült problémára - a felperes álláspontjával ellentétben - nem ad megoldást, ebben a határozatban ugyanis az Alkotmánybíróság a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése alkalmazását a 2015. január 1-jén első fokon le nem zárt ügyekben is előíró Tnyvhr. 93. § (1) bekezdését semmisítette meg. A felperesnek 2015. január 1-jén nem volt folyamatban ügye, igényét 2015. július 3-án terjesztette elő, a Tnyvhr. 93. § (1) bekezdését az ügyében nem kellett alkalmazni, a rendelkezés megsemmisítése a perbeli vitás kérdést nem érintette.
[19] A Kúria a perben vitás, a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése 2009. április 14. és 2015. július 1. napján hatályos rendelkezése alkalmazásával kapcsolatos jogkérdést jogalkalmazói jogszabályértelmezéssel nem találta feloldhatónak, a miniszter által kiadott MüMr. 6. § (2) bekezdés első mondatát pedig törvénnyel, a Tny. 64. § (2) bekezdésével ellentétesnek ítélte, ezért - a per tárgyalásának felfüggesztése mellett, a rendelkezés Alaptörvény 18. cikk (3) bekezdésébe és T) cikk (3) bekezdésébe ütközése miatt - kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását, a MüM rendelet 6. § (2) bekezdés első mondata alaptörvény-ellenességének megállapítását, megsemmisítését és - elsődlegesen valamennyi folyamatban lévő ügyben, másodlagosan a Kúria előtt folyamatban lévő jelen perben - a rendelkezés alkalmazásának kizárását.
[20] Az Alkotmánybíróság a 15/2018. (X. 8.) AB határozatban megállapította, hogy a Tny. 64. § (2) bekezdése és a MüMr. 6. § (2) bekezdése között az Alaptörvény 18. cikk (3) bekezdése sérelmére vezető ellentét áll fenn, ami sérti az Alaptörvény T) cikk (3) bekezdésében megfogalmazott tilalmat is, ezért a MüMr. 6. § (2) bekezdés első mondatát megsemmisítette és megállapította, hogy a rendelkezés a Kúria előtt folyamatban lévő, valamint bármely folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható.
[21] Az Alkotmánybíróság fenti döntéséből következően a felperes ellátásának megállapítása során a Tnyvhr. 2015. július 1-jén, nem pedig a 2009. április 14-én hatályos 14. § (10) bekezdését kellett alkalmazni, vagyis a társadalombiztosítási határozat - a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben - nem volt jogszabálysértő amiatt, mert a szakmai átlagkereset összegének meghatározása a felperes által leghosszabb ideig betöltött munkakörre irányadó kereset alapulvételével történt.
[22] A perben a felek között további vita tárgyát képezte a Tnyvhr. 2015. július 1-jén hatályos 14. § (10) bekezdése alkalmazása, a felperes által leghosszabb ideig betöltött munkakörre irányadó kereset meghatározása is. A másodfokú társadalombiztosítási szerv a szakmai átlagkeresetet - az elsőfokú szervtől eltérően - az egyéb hatósági ügyintéző (FEOR 3659) munkakör alapján határozta meg, amit a felperes azért is vitatott, mert hatósági jogkört gyakorló állami szervnek nem minősülő köztestületnél (kereskedelmi és iparkamaránál) leghosszabb ideig betöltött külszakértő/vezető szakértő munkakörében nem látott el hatósági ügyintézői feladatokat.
[23] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a határozat törvényességét az utóbbi körben - eltérő jogi álláspontja miatt - nem vizsgálta, ezen vitás kérdésben a Kúria a felek jogorvoslati joga elvonása nélkül nem foglalhat állást.
[24] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján - hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.
(Kúria, Mfv.III.10.474/2018.)
A tanács tagjai: Dr. Zanathy János
a tanács elnöke
Dr. Magyarfalvi Katalin
előadó bíró
Dr. Farkas Katalin
bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Plószné dr. Sallai Margit ügyvéd
Az alperes: Budapest Főváros Kormányhivatal VIII. Kerületi Hivatala
Az alperes képviselője: dr. Sutyinszky Ilona jogtanácsos
A per tárgya: társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
39.M.2130/2016/8.
A Kúria a felperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét 20.000 (húszezer) forint + ÁFA összegben állapítja meg.
A felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
[2] A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot - az Egyezmény 9. cikk (1)-(3) bekezdése, a MüMr. és a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése alkalmazásával - megváltoztatta és a felperes részére azonos időponttól 121.720 forint öregségi nyugdíjat állapított meg. A másodfokú szerv a felperes legutolsó munkakörére irányadó átlagkereset figyelembevételére nem látott lehetőséget, mivel a Tnyvhr. 2015. január 1-től alkalmazandó 14. § (10) bekezdése a nyugdíjigénylő által leghosszabb ideig betöltött munkakör alapulvételét írja elő. A másodfokú határozat indokolása szerint a felperes - munkakönyve adataiból, munkaköri leírásából és az ukrán társszerv igazolásából kitűnően - leghosszabb ideig külszakértő/vezető szakértő munkakört töltött be. A felperes a külkereskedelem területén állami- és ellenőrzési feladatokat látott el, nem a kereskedelemben vett részt, hanem államigazgatási hatósági feladatokat végzett, ami "magyar viszonylatban" az egyéb hatósági ügyintéző (FEOR 3659) munkakörnek feleltethető meg. Az ezen munkakörre irányadó 2011. évben elért szakmai átlagkeresetből kiindulva a felperest 2015. július 1-től a rendelkező részben megjelölt összegű ellátás illeti meg.
[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte határozata ténybeli és jogi indokai fenntartásával. Kiemelte, hogy a nyugellátás összegének kiszámításakor a MüMr. 6. § (2) bekezdése mellett alkalmaznia kellett az Egyezmény 9. cikk (3) bekezdését és a Tnyvhr. 14. §-ának 2015. január 1-től hatályos (10) bekezdését is. Az utóbbi rendelkezés alkalmazását a Tnyvhr.-nek az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 353/2014. (XII.29.) Korm. rendelettel (Kr.) megállapított 93. §-a rendelte el; mindezek alapján téves a felperes azon álláspontja, hogy az ellátás alapjául szolgáló úgynevezett szakmai átlag meghatározásánál a korábbi jogszabály szöveget kell figyelembe venni. A felperes által leghosszabb ideig betöltött munkakör áruszakértő volt, ilyen munkaköri megnevezés a FEOR-ban nem található, ezért a másodfokú szerv a felperes tevékenységéhez legjobban hasonlító engedélyezési, tanúsítási feladatokat tartalmazó, állami szervezet részét képező kamaránál ellátott munkakörhöz viszonyítva határozta meg mérlegeléssel az összehasonlítás alapjául szolgáló munkakört, ami nem jogszabálysértő.
[6] Az ítéleti érvelés szerint az Egyezmény 9. cikke nem ellentétes a Tnyvhr. 2015. január 1-től hatályos 14. § (10) bekezdésével, az Egyezmény ugyanis nem rendelkezik arról, hogy a nyugdíj összegének meghatározásakor mely munkakörben elért szakmai átlagkeresetet kell figyelembe venni. Erről a MüMr. 6. § (2) bekezdése rendelkezik akként, hogy a nyugellátást és annak összegét a szovjet nyugdíjmegállapító határozat meghozatala időpontjában érvényben volt magyar jogszabályok szerinti feltételekkel és mértékben kell megállapítani, figyelembe véve az időközi emeléseket is. Az ukrán szerv a felperes jogosultságát 2009. április 14-től állapította meg, a Tnyvhr. ekkor hatályos 14. § (10) bekezdése az igénylő által legutoljára, míg a 2015. január 1-től hatályos 14. § (10) bekezdése, amelyet az ekkor első fokon le nem zárt ügyekben is alkalmazni kellett, a leghosszabb ideig betöltött munkakör szakmai átlagkeresetét rendelte irányadónak tekinteni. Ezek a rendelkezések egymással ellentétben állnak, az ellentét feloldásakor azonban a bíróság nem a jogszabályok jogforrási hierarchiában elfoglalt helyére, vagy keletkezésük időpontjára, hanem a kiszámíthatóság, az előre láthatóság, vagyis a jogbiztonság követelményére volt tekintettel.
[7] A jogbiztonság követelményének megfelelő értelmezés alapján a felperes ügyében egyidejűleg hatályban lévő, egymással ellentétes jogszabályok közül a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdését nem lehet alkalmazni, mert a felperes alappal bízhatott abban, hogy igényét az 1963. július 1. óta hatályos MüMr. alapján bírálják el, a Kr. 14. § (10) bekezdését módosító rendelkezés pedig a nyugellátás szerinti kérelem benyújtását megelőző fél évvel korábban lépett hatályba. A Tnyvhr. 14. § (10) bekezdését a fentieken túl azért sem lehet alkalmazni, mert egy több mint 50 éve hatályban lévő "rendszert" módosított a felperesre kedvezőtlenebb eredménnyel anélkül, hogy a MüMr. 6. § (2) bekezdését hatályon kívül helyezték volna. Mindezek alapján az alperes a megismételt eljárásban a felperes igényét a MüMr. 6. § (2) bekezdésére figyelemmel, a Tnyvhr. 2009. április 14-én hatályos 14. § (10) bekezdése alapján köteles elbírálni.
[9] Az alperes érvelése szerint a felperes az ellátás iránti igényét 2015. július 2-án terjesztette elő, a folyósítás kezdő időpontja 2015. július 1. napja volt, ezért az ellátás megállapításának kezdő időpontja mindenképpen 2015. január 1-jét követő időpontra esik. A Tnyvhr. és a Tny. felhívott rendelkezései "szinkronban" vannak az Egyezmény 9. cikkében megfogalmazott rendelkezésekkel is. A MüMr. 6. § (2) bekezdése az ellátás mértékének meghatározásánál bír jelentőséggel, a számítás módját a Magyarországon benyújtott nyugdíjigény elbírálásakor hatályos jogszabályok határozzák meg. Az így meghatározott munkakörnek az ukrán megállapító határozat időpontjában, a felperes esetében a jogosultsági feltételek későbbi beállta miatt 2011-ben fennállt "mértéke", az egyéb hatósági ügyintéző 2011-ben érvényes szakmai átlaga az irányadó, így a másodfokú határozat jogszerű.
[10] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és az alperes költségekben való marasztalását kérte. Kiemelte, hogy az eljárt szervek a nyugdíja összegét a 2011. évi szakmai átlagkereset alapján állapították meg, a nyugdíj megállapítása időpontjának tehát a 2011. évet tekintették. A Tny. 64. § (2) bekezdése az igényt az ellátás megállapításának kezdő időpontjában hatályos szabályok alapján rendeli elbírálni, 2011-ben pedig a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése az összeg meghatározásakor a nyugdíjazást megelőzően betöltött munkakörre irányadó átlagkeresetet rendelte alapul venni.
[11] A felperes hivatkozott arra is, hogy az alperes a szakmai átlagkereset összegének a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése 2015. január 1-től hatályos rendelkezése szerinti megállapítását a Tnyvhr. 93. § (1) bekezdésében foglaltakkal indokolta, a Kúria kezdeményezése alapján azonban az Alkotmánybíróság az utóbbi rendelkezést a 21/2017. (IX.11.) AB határozattal megsemmisítette és a folyamatban lévő ügyekben történő alkalmazását kizárta.
[13] A felek között a perben vita tárgyát mindenek előtt az képezte, hogy a felperest Magyarországon 2015. július 1-től megillető ellátás összegét a Tnyvhr. 2015. július 1-jén hatályos 14. § (10) bekezdése, vagy a 2015. január 1. előtt hatályos 14. § (10) bekezdése alkalmazásával kell-e meghatározni.
[14] A Tny. 64. § (2) bekezdése értelmében a - legfeljebb hat hónapra visszamenőleg érvényesíthető - igényt az ellátás megállapításának kezdő időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. Az Egyezmény 9. cikk (3) bekezdése az egyik Szerződő fél területéről a másik Szerződő fél területére átköltöző, átköltözés után tovább nem dolgozó állampolgárok nyugellátásának összegét a megfelelő képzettséggel rendelkező és a nyugellátás megállapítása időpontjában a fogadó állam hasonló tevékenységet folytató dolgozója szakmai átlagkeresete alapján rendeli kiszámítani. A MüMr. 6. § (2) bekezdés első mondata a nyugdíjazásukat követően áttelepült személyek esetében arra kötelezi a magyar nyugdíjmegállapító szervet, hogy a nyugellátást és annak összegét a másik Szerződő fél nyugdíjmegállapító határozata meghozatala időpontjában érvényben volt magyar jogszabályok szerinti feltételekkel és mértékben állapítsa meg.
[15] A szakmai átlagkereset meghatározását a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdésének a 2009. április 14-én és a 2015. július 1-jén hatályos rendelkezése is a nyugellátás megállapításának időpontja szerinti kereset országos átlaga alapján rendeli el; a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdésének a 2009. április 14-én és a 2015. július 1-jén hatályos rendelkezése annyiban tér el, hogy a korábbi szabály az összeg meghatározásánál az igénylő nyugdíjazását megelőzően betöltött, vagy ahhoz hasonló munkakörre, míg az utóbbi szabály a leghosszabb ideig betöltött, szolgálati időként figyelembe vételre kerülő munkakörre, ennek hiányában ahhoz hasonló munkakörre irányadó kereset alapulvételét írja elő.
[16] A Kúria a fentiek alapján megállapította, hogy a Tny. 64. § (2) bekezdéséből és a MüMr. 6. § (2) bekezdés első mondatából a jogalkalmazó számára eltérő következtetések adódnak: a felperes ügyében az előbbi szabály alapján a Tnyvhr. 2015. július 1-jén, míg az utóbbi alapján a 2009. április 14-én hatályos 14. § (10) bekezdését kell alkalmazni.
[17] A közigazgatási és munkaügyi bíróság helytelen jogértelmezés eredményeként helyezkedett arra az álláspontra, hogy az egymással - a fentiek szerint - ellentétben álló jogszabályok közül az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből, a jogállamiság klauzulájából levezetett jogbiztonság és bizalomvédelem követelménye alapján a hosszabb ideje hatályban lévő jogszabályi rendelkezést kell alkalmazni. A Kúria a BH 2018.59. számon közzétett határozatában rámutatott: a bíró az ügy eldöntése során irányadó, általa alaptörvény-ellenesnek tartott norma alkalmazását az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenességet megállapító, a konkrét, vagy valamennyi ügyben való alkalmazást kizáró határozata nélkül nem mellőzheti.
[18] A Kúria megállapította azt is, hogy a felülvizsgálati ellenkérelemben felhívott 21/2017. (IX.11.) AB határozat a perben felmerült problémára - a felperes álláspontjával ellentétben - nem ad megoldást, ebben a határozatban ugyanis az Alkotmánybíróság a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése alkalmazását a 2015. január 1-jén első fokon le nem zárt ügyekben is előíró Tnyvhr. 93. § (1) bekezdését semmisítette meg. A felperesnek 2015. január 1-jén nem volt folyamatban ügye, igényét 2015. július 3-án terjesztette elő, a Tnyvhr. 93. § (1) bekezdését az ügyében nem kellett alkalmazni, a rendelkezés megsemmisítése a perbeli vitás kérdést nem érintette.
[19] A Kúria a perben vitás, a Tnyvhr. 14. § (10) bekezdése 2009. április 14. és 2015. július 1. napján hatályos rendelkezése alkalmazásával kapcsolatos jogkérdést jogalkalmazói jogszabályértelmezéssel nem találta feloldhatónak, a miniszter által kiadott MüMr. 6. § (2) bekezdés első mondatát pedig törvénnyel, a Tny. 64. § (2) bekezdésével ellentétesnek ítélte, ezért - a per tárgyalásának felfüggesztése mellett, a rendelkezés Alaptörvény 18. cikk (3) bekezdésébe és T) cikk (3) bekezdésébe ütközése miatt - kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását, a MüM rendelet 6. § (2) bekezdés első mondata alaptörvény-ellenességének megállapítását, megsemmisítését és - elsődlegesen valamennyi folyamatban lévő ügyben, másodlagosan a Kúria előtt folyamatban lévő jelen perben - a rendelkezés alkalmazásának kizárását.
[20] Az Alkotmánybíróság a 15/2018. (X.8.) AB határozatban megállapította, hogy a Tny. 64. § (2) bekezdése és a MüMr. 6. § (2) bekezdése között az Alaptörvény 18. cikk (3) bekezdése sérelmére vezető ellentét áll fenn, ami sérti az Alaptörvény T) cikk (3) bekezdésében megfogalmazott tilalmat is, ezért a MüMr. 6. § (2) bekezdés első mondatát megsemmisítette és megállapította, hogy a rendelkezés a Kúria előtt folyamatban lévő, valamint bármely folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható.
[21] Az Alkotmánybíróság fenti döntéséből következően a felperes ellátásának megállapítása során a Tnyvhr. 2015. július 1-jén, nem pedig a 2009. április 14-én hatályos 14. § (10) bekezdését kellett alkalmazni, vagyis a társadalombiztosítási határozat - a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben - nem volt jogszabálysértő amiatt, mert a szakmai átlagkereset összegének meghatározása a felperes által leghosszabb ideig betöltött munkakörre irányadó kereset alapul vételével történt.
[22] A perben a felek között további vita tárgyát képezte a Tnyvhr. 2015. július 1-jén hatályos 14. § (10) bekezdése alkalmazása, a felperes által leghosszabb ideig betöltött munkakörre irányadó kereset meghatározása is. A másodfokú társadalombiztosítási szerv a szakmai átlagkeresetet - az elsőfokú szervtől eltérően - az egyéb hatósági ügyintéző (FEOR 3659) munkakör alapján határozta meg, amit a felperes azért is vitatott, mert hatósági jogkört gyakorló állami szervnek nem minősülő köztestületnél (kereskedelmi és iparkamaránál) leghosszabb ideig betöltött külszakértő/vezető szakértő munkakörében nem látott el hatósági ügyintézői feladatokat.
[23] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a határozat törvényességét az utóbbi körben - eltérő jogi álláspontja miatt - nem vizsgálta, ezen vitás kérdésben a Kúria a felek jogorvoslati joga elvonása nélkül nem foglalhat állást.
[24] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján - hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte. A megismételt eljárásban a munkaügyi bíróság a határozat törvényességéről a felperes keresete által érintett fenti körben is köteles dönteni.
[25] A Kúria a felperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét csupán megállapította, annak viseléséről az eljárást befejező határozatában a munkaügyi bíróság dönt [Pp. 275. § (5) bekezdés].
[27] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.