adozona.hu
ÍH 2018.150
ÍH 2018.150
FEDEZETI VÁLTÓ - SAJÁT VÁLTÓ I. Fedezeti váltó esetén a felperes bizonyítási kötelezettsége kimerül annak kimutatásában, hogy a fedezeti váltó az adott alapügyletből, vagy más jogi tény bekövetkezéséből eredő követelés biztosítására szolgál. II. A saját váltó kötelező tartalmi elemei között a kiállító aláírása is szerepel, gazdasági társaság esetén ez cégszerű aláírást jelent. III. Az alperes az alapügyletből eredő kifogásként felhozhatja, hogy az alapügylet alapján, amelynek fedezetéül a váltó szolgált, ne
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 nap alatt 56 446 962 forintot és annak 2014. április 11. napjától a megfizetés napjáig számított évi 6% mértékű kamatát, 3‰ váltódíjat, 2 770 000 forint perköltséget.
Az elsőfokú bíróság határozata indokolása szerint elsődlegesen a váltó kiállításának a körülményeit, a váltó kellékeit vizsgálta. Szakértői bizonyítás alapján megállapította, hogy a váltón található G. Z. névaláírás az írásmintákat készítő n...
ÍH 2018.150 FEDEZETI VÁLTÓ - SAJÁT VÁLTÓ
I. Fedezeti váltó esetén a felperes bizonyítási kötelezettsége kimerül annak kimutatásában, hogy a fedezeti váltó az adott alapügyletből, vagy más jogi tény bekövetkezéséből eredő követelés biztosítására szolgál.
II. A saját váltó kötelező tartalmi elemei között a kiállító aláírása is szerepel, gazdasági társaság esetén ez cégszerű aláírást jelent.
III. Az alperes az alapügyletből eredő kifogásként felhozhatja, hogy az alapügylet alapján, amelynek fedezetéül a váltó szolgált, nem tartozik. Mindezek bizonyítása a váltóadóst terheli [1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 17. § (1) bekezdés, 75. § 7. pontja; 2006. évi V. törvény (Ctv.) 9. § (1) bekezdés; 1952. évi III. törvény (rPp.) 164. § (1) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 nap alatt 56 446 962 forintot és annak 2014. április 11. napjától a megfizetés napjáig számított évi 6% mértékű kamatát, 3‰ váltódíjat, 2 770 000 forint perköltséget.Az elsőfokú bíróság határozata indokolása szerint elsődlegesen a váltó kiállításának a körülményeit, a váltó kellékeit vizsgálta. Szakértői bizonyítás alapján megállapította, hogy a váltón található G. Z. névaláírás az írásmintákat készítő névtulajdonostól (az alperes ügyvezetőjétől) származik, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a váltót az alperes állította ki a felperes rendeletére. Rögzítette továbbá, hogy a perbeli váltó biankó váltó volt, annak bemutatásakor - az alperes számlavezető pénzintézeténél mint fizetési helynél - az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 75. §-a alapján a saját váltó kellékeivel rendelkezett. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek között létrejött keretszerződés 18. pontja rendelkezett mint váltó biztosíték kiállításáról.
Az elsőfokú bíróság megállapította a Vár. 10. §-ában foglalt feltételek fennállását, mivel az alperes nem bizonyította, hogy a váltóbirtokos a váltót rosszhiszeműen szerezte meg, vagy a megszerzéssel kapcsolatban súlyos gondatlanságot követett el, majd ezt követően a Vár. 17. §-ának megfelelően vizsgálta az alperes kifogását, s azt mint bizonyítatlant elutasította. Az alperes elévülési kifogását is alaptalannak találta, mivel a perbeli váltó esedékessége 2014. április 10. napja volt, a keresetlevelet pedig 2017. április 10. napján nyújtotta be a bírósághoz, ezért igényét a Vár. 70. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül érvényesítette.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte; másodlagosan további bizonyítás szükségessége esetén annak a rPp. 252. § (3) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta.
Elsődlegesen a váltóval kapcsolatos alaki kifogásait részletezte, s azt állította, hogy e körben megállapított tényállás hiányos, mert az elsőfokú bíróság semmilyen bizonyítást nem folytatott le azzal kapcsolatban, hogy a váltó kitöltése körében a felek között milyen megállapodás volt.
Kiemelte: az alperesnek a váltójogviszony létrehozására hiányzott az akarata, az ügyvezető azt sem tudta, hogy a váltó mit jelent. Azt is állította, hogy az alperesnek nem volt a váltó érvényesítését megalapozó tartozása a felperessel szemben.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását és az alperes perköltségben marasztalását kérte.
Úgy vélte, az alperesnek a váltóval kapcsolatban előterjesztett alaki kifogása alaptalan, mivel a váltón szereplő aláírás az aláírási címpéldánynak megfelel, ezért a cégszerűség követelményét kielégíti.
Azt állította: nem vitás, hogy a váltó biztosítéki jellegű, a keretszerződés 18. pontjában szerepel, hogy árueladásból származó nyitott követelést biztosít, méghozzá a teljes követelés mértékéig, azaz a biztosíték terjedelme is meghatározásra került, ezen túlmenően további megállapodásra nem volt szükség a felek között.
A fellebbezést az ítélőtábla nem találta alaposnak, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és kötelezte az alperest, hogy 3 napon belül fizessen a felperesnek perköltséget, valamint fizesse meg az államnak külön felhívásra a le nem rótt jogorvoslati illetéket.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást elfogadva kifejtette, hogy a felperes a 2014. április 7-én kiállított váltó a peres felek között létrejött áruszállítási keretszerződés 18. pontjának megfelelően került kiállításra. A váltó rendeltetése az volt, hogy az alapügyletből eredő tartozást biztosítsa, azaz fedezeti váltónak minősül. A fedezeti célú váltó nem a fizetést szolgálja, hanem biztosítéki szerepet tölt be, ezért a váltóbirtokos szabad belátása szerint dönt abban a kérdésben, hogy a fedezeti váltón vagy az alapjogviszonyon alapuló követelését érvényesíti az alapügyletből eredő kötelezettség nem teljesítése esetén. A fedezeti váltónak az alapügylettel való szoros kapcsolata ellenére is megvan az az előnye, hogy a váltóhitelező a követelését egyedül a váltó alapján és a váltón feltüntetett összeg erejéig érvényesítheti. Bizonyítási kötelezettsége kimerül annak igazolásában, hogy a fedezeti váltó az adott alapügyletből, vagy más jogi tény bekövetkezéséből eredő követelés biztosítására szolgál. Ezen túlmenően a bizonyítási teher a váltóadósra hárul, azaz a váltóadóst terheli annak bizonyítása, hogy a váltóval biztosított tartozás nem áll fenn.
A váltó kiállítása egyoldalú jogcím nélküli kötelezettségvállalást jelent. A bírói gyakorlat szerint figyelemmel kell lenni arra, hogy a váltóperek gyors elbírálásához fontos közérdek fűződik, azonban, ha az alapügylet jogosultja és kötelezettje kerülnek egymással szembe a váltójogviszonyban, a váltón alapuló keresettel támadott személy az alapjogviszonyból eredő kifogásait felhozhatja (BH 2003.79.). A Vár. 17. §-a negatív irányban határozza meg azt, hogy a váltón alapuló keresettel megtámadott személy a váltóbirtokossal szemben milyen jellegű kifogásokra hivatkozhat. A váltókötelezett a Vár. 17. §-a alapján egyrészt hivatkozhat a mindenkivel szemben felhozható kifogásokra, másrészt az alapügyletből eredő kifogásokra.
Az alperes az elsőfokú eljárásban több irányú váltókifogást terjesztett elő és a fellebbezésében is állította, hogy a váltó kellékhiányos, mivel azon nem cégszerű aláírás szerepel.
A perbeli váltó saját váltó, annak kötelező kellékeit a Vár. 75. §-a sorolja fel. A jogszabályban meghatározott kellékek közül csak a "váltó" elnevezés és a kiállító aláírása olyan, amellyel az okiratnak már a kiállításakor rendelkeznie kell ahhoz, hogy az váltónak minősüljön (BDT 2014.3159.). Az összes többi kellék utólag is pótolható azzal, hogy a váltókövetelés érvényesítésekor már valamennyi kellékkel rendelkeznie kell.
A Vár. 75. § 7. pontja a saját váltó kötelező tartalmi elemei között a kiállító aláírását határozza meg, ami gazdasági társaság esetén azt jelenti, hogy a váltót a képviselőnek a kiállító cég neve alatt (cégszerűen) kell aláírnia (EBH 2007.1621.). A 2006. évi IV. törvény (Gt.) 21. § (3) bekezdése szerint a korlátolt felelősségű társaság ügyvezetését egy vagy több ügyvezető látja el.
A Gt. 29. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaságot törvényes képviselőként a vezető tisztségviselő képviseli harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt.
A 2006. évi V. törvény (Ctv.) 8. § (1) bekezdése szerint a cég képviseletére vonatkozó rendelkezéseket az adott cégformára irányadó jogszabály állapítja meg. A cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történő aláírásra való jogosultság. A képviselet, valamint a cégjegyzés módja csak azonos lehet.
A Ctv. 9. § (1) bekezdése előírja, hogy amennyiben azt a cégbejegyzési kérelemhez csatolták, a cégjegyzésre jogosultnak a cég nevében olyan módon, illetve formában kell aláírnia, ahogyan azt a hiteles cégaláírási nyilatkozat (a közjegyzői aláírás hitelesítéssel ellátott címpéldány) tartalmazza.
A fenti törvényi rendelkezésekből az következik, hogy a korlátolt felelősségű társaság törvényes képviselője az ügyvezető, akinek feladata többek között a társaság törvényes képviselete, és mint törvényes képviselő a cég jegyzésére, vagyis a cég írásbeli képviseletére jogosult. Az ügyvezető mint törvényes képviselő képviseleti joga kifelé, harmadik személyek irányába nem korlátozható.
Az ítélőtábla megállapította, hogy a váltón szereplő alperesi aláírás mind a Ctv. 9. § (1) bekezdésének, mind pedig a társaság alapításakor csatolt aláírási címpéldánynak megfelel, a cég rövidített neve géppel írt formában szerepel, ezen túlmenően az alperesi társaság pecsétjével is el van látva, továbbá az ügyvezető írta alá. Az alperes fellebbezésben tett állításával szemben a Ctv. 9. §-a nem írja elő (és az aláírási címpéldányon sem szerepel), hogy mindezeken túlmenően az aláíráskor az ügyvezetői minőségét is fel kell az adósnak tüntetnie.
A váltó kötelező tartalmi kelléke még a Vár. 75. § 6. pontja szerint a váltó kiállítási napjának és helyének megjelölése. A perbeli váltón a kiállítás idejeként 2014. április 7. napja szerepel, azaz a Vár. 75. §-ának 6. pontja nem hiányzott. Nem teszi ugyanakkor a váltót kellékhiányossá az a körülmény, hogy annak kiállítása valójában mikor történt. A perbeli esetben azonban a váltó keltezésének a váltókövetelésre nincs kihatása, mivel az határozott napra szóló váltó volt, s a váltó esedékességének az időpontját az alperes nem is kifogásolta. Mindebből pedig az következik, hogy a váltó nem kellékhiányos, annak kiállításakor megfelelt a biankó váltónak, a bemutatáskor pedig valamennyi kellékkel rendelkezett.
Nem volt jelentősége annak sem, hogy a felperes a váltót annak esedékessége előtt nyújtotta be a bankhoz, mivel az esedékesség napja előtt a bank a váltó alapján kifizetést nem teljesíthet.
A Vár. 70. § (1) bekezdése egyértelműen úgy rendelkezik, hogy az elfogadóval szemben a váltóból eredő minden követelés a váltó esedékességétől számított három év alatt évül el. A jogszabályi rendelkezés alapján az elévülési idő az esedékességkor kezdődik, csak ennek az időpontnak van jelentősége, nem a bankhoz történő benyújtás időpontjának, és a harmadik évnek ugyanazon a napján jár le, amely számozásánál fogva megfelel a kezdő napnak. A váltón szereplő 2014. április 10. napi esedékességhez képest a felperes 2017. április 10-én nyújtotta be a keresetlevelét az elsőfokú bíróságra, ezért a követelése nem évült el.
Az alakilag szabályszerű váltó is kizárólag abban az esetben kötelezi az aláírót, ha az aláírás váltói akarattal került az okiratra. Ugyanakkor nem mentesíti a váltókötelezettség alól a váltó kiállítóját az, ha nem ismeri a váltó szabályait. Az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy a váltókötelezettség csak olyan váltóból származhat, amelyet a felek váltóként kívántak kiállítani. Amennyiben a kiállító nem volt tisztában azzal, hogy váltót ír alá, ebből nem keletkezik váltókötelezettsége (Kúria Gfv.VII.30.029/2016/4.). Az alperesnek azonban az elsőfokú eljárásban nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítania, nem tudott arról, hogy váltót ír alá.
Az ítélőtábla az alperes fellebbezésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a váltó kiállítása és kitöltése nem ugyanazt jelenti, ezért irreleváns, hogy a biankó váltó felperes által történt kitöltésekor az alperes ügyvezetője hol tartózkodott; nincs ugyanis olyan jogszabályi rendelkezés, amely előírná, hogy a biankó váltó kitöltése előtt a váltókötelezettet értesíteni kell.
A Vár. 17. § (1) bekezdése szerint a váltón alapuló keresettel megtámadott személy a váltóbirtokossal szemben nem hivatkozhat olyan kifogásra, amely a kibocsátóval vagy valamelyik előbbi váltóbirtokossal szemben fennálló személyes viszonyán alapul, kivéve ha a váltóbirtokos a váltó megszerzésével tudatosan az adós hátrányára cselekedett. A Vár. 17. § (1) bekezdéséből az következik, hogy amennyiben az a hitelező érvényesíti a váltóból eredő követelését, aki az alapügyletet kötötte, úgy a személyes viszonyukon alapuló kifogások a váltóadóst megilletik. A perbeli esetben az alapügylet jogosultja érvényesítette a váltón alapuló igényét a kötelezettel szemben, ezért az alperes az alapügyletből eredő kifogásokra hivatkozhatott. Mindezek bizonyítása azonban a Vár. 17. § (1) bekezdése és a rPp. 164. § (1) bekezdése alapján a váltóadóst terhelte; a bizonyítatlanság jogkövetkezményét a rPp. 164. § (1) bekezdése alapján - a rPp. 3. § (3) bekezdése szerint tájékoztatott - alperesnek kell viselnie.
A fentiek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a rPp. 253. § (2) bekezdése alapján - kiegészített indokolással - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.411/2018/4-II.)