adozona.hu
AVI 2018.11.71
AVI 2018.11.71
Az adózó vagy a számlában feltüntetett teljes ÁFA összeget levonja, vagy azt teljes összegében kihagyja a bevallásából. A kettő kombinációja jogellenes [2007. évi CXXVII. tv. 131. § (1) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2008. április 28. napján bérbe adta a sz.-i M. éttermet a S. Kft.-nek. A szerződés szerint a bérlő kötelezettsége a bérlet tisztán tartása, az ingatlan burkolatainak, ajtóinak, ablakainak karbantartása, felújítása, pótlása, cseréje és saját költségén a bérbeadó írásbeli hozzájárulása alapján jogosult a bérleményben átalakítási, korszerűsítési munkálatok végzésére. A felek kikötötték, hogy a szerződés kizárólag írásban módosítható.
[2] A bérbe vevő a mindennapos takarítási, kar...
[2] A bérbe vevő a mindennapos takarítási, karbantartási feladatokon kívüli takarítási, karbantartási és felújítási munkálatokat nem volt képes elvégezni, emiatt a felperes azt magára vállalta. E munkálatokat részben saját maga, részben vállalkozó igénybevételével teljesítette. A munkálatokat végző személyek munkájuk ellenértékét az étterem üzletvezetőjétől készpénzben vették át, mely összegeket azután a bérlő a felperesnek járó bérleti díjjal szemben levonásba helyezett. A munkálatok elvégzői az elvégzett munkáról és annak ellenértékéről kiállított számlát felperes számára az étteremben hagyták, azokat az étterem üzletvezetője juttatta el a felperesi ügyvezetőhöz. A felperes ügyvezetője a számlák tartalmáról esetenként telefonon értesítette a könyvelését végző személyt, majd kisebb-nagyobb késéssel azokat eljuttatta a könyvelés részére.
[3] A felperes könyvelésében és áfa analitikájában 2009. december 16. és 2011. december 29-e közti időben bruttó 33 053 750 forintos összegben állított be olyan készpénzfizetési számlákat, melynek kiállítója a N.z. Kft. (a továbbiakban: Kft.) volt, és amelyeken a szolgáltatás tárgyaként takarítás, karbantartás, szolgáltatás nyert feltüntetést. A számlákhoz vállalkozási szerződések és teljesítési igazolások kapcsolódtak. A szerződések csupán az elvégzendő munkát tartalmazták, a vállalkozási díjat és teljesítési határidőt nem. A teljesítési igazolások között volt olyan melynek keltezése 2011. február 31. napja volt. A vállalkozási szerződéseket és teljesítés igazolásokat a Kft. részéről T.-né Z. K. ügyvezető írta alá.
[4] A Kft. 2010 decemberéig 10 alkalmazottal egy 52 ágyas panziót üzemeltetett, 2010 decemberét követően munkavállalóval nem rendelkezett és egy nagy összegű tartozás miatt a Kft. üzletrészének eladását tervezte. A Kft. székhelyén 2011. február 20. napján tűz ütött ki, ahol könyvelési anyagai nagy része megsemmisült, ezért azt az adóhatóság részére átadni nem tudta. Az ügyvezető nyilatkozatában a felperes részére való teljesítést nem ismerte el, kijelentette, hogy a számlák, szerződések, teljesítési igazolások fiktívek, valós gazdasági kapcsolat a felek között nem állt fenn. Előadta, hogy a Kft. üzletrészét megszerezni kívánó magánszemély hívta fel a Kft. betelt, megkezdett, de be nem telt számlatömbjeinek átadására, és ennek átadásakor nagy mennyiségű irat - köztük milliós nagyságrendű vállalkozási szerződések - aláírását kérték tőle, melynek eleget tett. Utóbb csatolta azt a feljegyzését, melyben rögzítette a N. N. részére átadott számlatömbök sorszámát, illetve egyéb a Kft. megvételére vonatkozó iratokat. Ezeket a felperessel nem ismertették és a jegyzőkönyvhöz sem kerültek csatolásra. Az ellenőrzés során a felperes ügyvezetőjét a gazdasági eseménnyel kapcsolatban nyilatkozatra hívták fel, azonban rendkívül szűkszavú, tömör válaszokat adott a részletező kérdésekre, akként hogy nem emlékszik a Kft.-vel való kapcsolat felvételre.
[5] Az adóhatóság a felperesi nyilvántartásban szereplő számlák általános forgalmi adó levonási jogának jogszerűségével kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a perrel érintett számlák fiktívek, azokra jogszerűen levonási jogot nem lehet alapítani.
[6] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot az indokolás kiegészítésével és megváltoztatásával helybenhagyta, ekként a felperes terhére 6 597 000 forint adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, és adóbírság, késedelmi pótlék fizetését is előírta. Az alperes rámutatott arra, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 97. § (4), (6) bekezdései alapján az elsőfokú adóhatóság eleget tett tényállás feltárási és bizonyítási kötelezettségének. Hangsúlyozta, hogy felperes bevallásai adóminimalizáló jelleget mutatnak. Részletesen taglalta a felperes és a bérlő között létrejött szerződés tartalmát, illetve a Kft.-vel kötött takarítási szerződést, a vállalkozási díjakat, a szerződéseket érintő teljesítés igazolások keltét, a számlák keltét, továbbá azok analitikában szerepeltetésének idejét. Ezen túlmenően utalt a Kft. ügyvezetőjének nyilatkozatára, melyben a számlák hitelességét nem ismerte el, mely nyilatkozat összhangban állt egyéb tőle független bizonyítékokkal (cégiratok, számlatömbök átadása, cégnyilvántartás adatai) is, emiatt a fiktivitás igazolható volt.
[7] Ezen túlmenően kiemelte azt is, hogy a felperes az ügyben semmit mondó nyilatkozatokat tett, továbbá az analitika és a bevallás hiányosságai okán arra a következtetésre jutott, hogy a felperes tudta, illetve tudnia kellett arról, hogy adókijátszásban vett részt.
[9] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta.
[11] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a közigazgatási és korábbi bírósági eljárásban meghallgatott tanúk vallomását egyenként értékelte, részletesen bemutatva, hogy egyes tanúk vallomásai között milyen ellentmondás található, melyek tekinthetők hiteltérdemlőnek (T.-né), melyek pedig elfogadhatatlannak. Végső soron arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felek közötti teljesítés nem igazolt, a levonás jogáról felhasznált számlák hiteltelenek. Rögzítette, hogy az adóhatóság első- és másodfokú határozatai részletesen számot adtak az adóhatóság által beszerzett bizonyítékok értékeléséről, az értékelés eredményéről. A bíróság megállapította, hogy a beszerzett bizonyítékokat helyesen értékelte, azok alapján megalapozottan állapította meg a tényállást. Az adóhatóság határozataiban kifejtett érvekkel a bíróság is egyetértett. (ítélet 11. oldal 3. bekezdés) Ugyanakkor az Art. 97. § (4)-(6), 121. §-ának és 138. § (2) bekezdéseinek megsértését állapította meg, mert megítélése szerint az adóhatóságnak a felperes fellebbezésében foglaltak alapján intézkednie kellett volna még tanúk meghallgatásáról, annak érdekében, hogy a Kft. ügyvezetőjének tényelőadása a felperest érintő részének valóságtartalma és ekként az ellenőrzésbeli időben a felperesnek szolgáltatásnyújtó személyét ellenőrizze. Meg kellett volna kísérelnie, tisztázni azt, hogy a Kft. ügyvezetője adott-e át, ha igen milyen tartalmú iratokat a Kft. üzletrészét megvásárolni kívánó személynek, illetve tisztáznia kellett volna, hogy mely körben és kik végezték a felperes állítása szerint is folyamatosan szükséges, a mindennapos takarítási, karbantartási feladatokon kívül eső takarítási, karbantartási és felújítási munkálatokat. Ezeket mely gazdálkodó szervezet kitől rendelte meg és ezekre vonatkozóan, mely gazdálkodó szervezet ki felé állított ki számlákat. Azt is tisztázni kellett volna, hogy a felperes, illetve a bérlő eltértek-e, ha igen mikor és milyen mértékben a köztük létrejött írásbeli bérleti szerződésben foglaltaktól a takarítás, karbantartás, felújítás körében. Ennek során tanúként kellett volna meghallgatni a bérbevevő ügyvezetőjét, továbbá az étterem üzletvezetőjét. Ez a bizonyítás a szerződésmódosításra vonatkozó felperesi tényállítás valóságtartalmának ellenőrzését szolgálta volna. Ennek hiányában ugyanis kizárt az említett munkálatok felperes általi elvégzése vagy elvégeztetése. Részletes havi bontású nyilatkozattételre kellett volna a felperest felhívnia az áfa analitikája és az áfa bevallásai között mutatkozó eltérések okaira vonatkozóan. A bíróság bizonyítása pedig csak addig terjed és addig kell terjedjen, míg a bíróság a további hatósági bizonyítás indokoltságáról meggyőződés szerzett, illetve szerez. Azt ugyan elismerte, hogy a felperes az adóhatóság felhívására részben együttműködési kötelezettségét megsértve nem tett részletes tényelőadást, azonban a fellebbezés során ezt pótolta, így a fellebbezés ismeretében nem volt mellőzhető az alperes részéről további bizonyítási cselekmények elvégzése.
[12] Álláspontja szerint a foganatosított bizonyítás ahhoz nem volt elégséges, hogy a felperes megdöntse a támadott határozatban megállapított tényállást, de annak megingatására azonban alkalmas volt.
[13] A Legfelsőbb Bíróság KK 31. számú állásfoglalására és a Pp. 339. § (1) és (2) bekezdésére történő hivatkozással kifejtette, hogy nincs a bíróságnak olyan kötelezettsége, hogy bármiféle közigazgatási hatósági eljárási szabálysértés orvoslását megkísérelje a perben, sőt olyan kötelezettsége sincs, hogy a Pp. 339. § (2) bekezdése körébe tartozó közigazgatási határozatot bármely körülmények fennállása esetén megváltoztassa.
[14] Rögzítette, hogy az adóhatóság megsértette az Art. 100. § (4) bekezdését, mikor a Kft. ügyvezetője által 2013. január 14-én csatolt iratokat semmiféle módon nem ismertette a felperessel. Ez a mulasztás a perben nem orvosolható eljárási szabálysértés, hiszen megfosztotta a felperest a megküldött iratokkal kapcsolatos észrevételezési indítvány tételei jogai gyakorlásának lehetőségétől.
[15] Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 131. § (1) bekezdésével kapcsolatos felperesi érvelést osztotta és hangsúlyozta, hogy az áfalevonás csupán jogosultság és nem kötelezettség az adózó oldalán, így amennyiben ezen jogával nem vagy nem annak alapjául szolgáló bizonylaton írt mértékben él, úgy az az adózó terhére ez nem róható. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a fizetendő adó összegének csökkentési jogosultsága kizárólag az adóalanyt és nem az adóhatóságot illeti meg. Így nem sért jogszabályt az adózó, mikor a felé kiállított számlában foglalt előzetesen felszámított általános forgalmi adónak csak egy részét helyezi levonásba, igényli vissza. Mindennek azonban az analitikus áfanyilvántartás által alátámasztottnak, abból nyomon követhetőnek kell lennie. Így értelmezése szerint az Áfa. tv. 131. § (1) bekezdésében foglaltakat sérti meg az adóhatóság, mikor nem engedélyezi, hogy az adózó valamely áfabevallásában az általa jogszerűen befogadott számla áfatartalmának csak egy részét helyezze levonásba.
[16] Nem osztotta ugyanakkor a Kft. ügyvezetőjének meghallgatásáról felvett jegyzőkönyv bizonyítékként történő felhasználhatóságával kapcsolatos felperesi álláspontot. Kifejtette, hogy az a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. § (5) bekezdésében írt felhasználhatóságot kizáró hibában nem szenvedett.
[17] A fentiek alapján az alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Bizonyítás kiegészítést írt elő és ennek a bizonyítás eredményének a fényében szükséges módosítani a tényállást vagy annak módosítását mellőzni, számot adva a tényállás módosításának vagy módosítása mellőzésének okairól. A megismételt eljárásban az Áfa. tv. 131. § (1) bekezdésére vonatkozó bírói jogértelmezés figyelembevétele mellett kell dönteni az áfa levonhatóságáról.
[19] Az Áfa. tv. 31. § (1) bekezdés értelmezése körében kifejtett jogi álláspontja jogszabálysértő, mivel a hatályos Áfa. tv.-ben nincs olyan előírás, ami lehetővé tenné, hogy az adóalany a számlán feltüntetett áfát tetszése szerint részben is levonásba helyezze, ha egyébként annak levonására teljes egészében jogosult. Ez a magatartás egyébként az észszerű gazdálkodás követelményével is ellentétes. Hangsúlyozta, hogy az áfabevallás levonható adóra vonatkozóan összesített adatokat tartalmaz, ezért az Áfa. tv. 180. §-a szerint vezetett analitikus nyilvántartás alapján dönthető el, hogy az adózó az adott időszakban mely számlák adótartalmát számolta el levonható adóként. A bíróság ítélete ellentmondásos a tekintetében, mikor azt mondja ki, hogy az adózó levonás jogával olyan mértékben él, amilyen mértékben akar, azonban ezt az áfaanalitikának alá kell támasztania. Az alperes eljárása során végig azt kifogásolta, hogy az adózó bevallása és áfaanalitikája nincs összhangban egymással. Az eltérés okára a felperes semmilyen igazolható magyarázatot nem adott. Tagadta, hogy a felperes fellebbezése bármilyen a bíróság által előírt tanúk meghallgatására vonatkozó előadást tartalmazott volna, hiszen nem tesz említést N. N.-ről, sőt a Kft. ügyvezetője által előadottakkal kapcsolatban határozottan állította fellebbezésében, hogy az az ügy megítélése szempontjából teljesen irreleváns.
[20] Érthetetlen az ítéletből az is, hogy miért kellene az adóhatóságnak azt vizsgálni, hogy kik végezték a takarítási, karbantartási munkálatokat, hiszen az adóhatóság a felperes és a Kft. közötti gazdasági esemény megtörténtét tette vitássá. Az is tisztázott, hogy sem a bérbevevő ügyvezetője, sem üzletvezetője, sem a felperes nem szolgált érdemi információval, mely alapján azonosítani lehetne ezeket a személyeket.
[21] Az is tisztázásra került az alperesi eljárásban, hogy a felperes és a bérlő közötti szerződéstől a felek mennyiben és hogyan tértek el, ennek további tisztázása szükségtelen.
[22] Téves az a bírósági álláspont is, mely szerint ismertetnie kellett volna a 2013. január 14-én megküldött iratok tartalmát. A nyilatkozat tartalma az alperesi határozatban szerepel, azt a felperes ismerte, így ha el is maradt az ehhez kapcsolódó mellékletek csatolása, az nem olyan eljárási jogszabálysértés, ami a határozat érdemére kihatott.
[23] Az új eljárásra bíróság olyan bizonyítási cselekmények elvégzését írta elő, amelyek szükségtelenek és az adóhatósági eljárásban tisztázásra kerültek. E körben hangsúlyozottan utalt arra is, hogy a felperes az adóhatósági eljárás során kitérő válaszokat adott. A felperes által a bíróság elé tárt bizonyítékok kapcsán nem merült fel olyan új tény, körülmény, melyet az új eljárás során az alperesnek mérlegelnie kellene és amely a bírósági eljárásban ne lett volna értékelhető. Az Art. 97. § (4) és (6) bekezdésében írt tényállás feltárási és bizonyítási kötelezettségének eleget tett, nem sérült az Art. 100. § (4), 104. § (4a) bekezdésében, 121. §-ban, valamint a 138. § (2) bekezdésében foglaltak sem.
[24] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta cáfolva, hogy a megismételt eljárás során az elsőfokú bíróság a Kúria végzésében foglaltakat figyelmen kívül hagyta volna, illetve bármilyen az alperes felülvizsgálati kérelmében szereplő jogszabályt sértett volna.
[26] A Kúria mindenek előtt rögzíti, hogy a felülvizsgált elsőfokú ítéletet megismételt eljárásban hozta az elsőfokú bíróság. Az új eljárásra adott útmutatás azt tartalmazta, hogy az elsőfokú bíróságnak számba kell vennie az adóhatósági és a bíróság elé tárt bizonyítékokat és ezeket egyenként és összességében is értékelnie és ütköztetnie kellett egymással.
[27] A rendkívüli jogorvoslatnak minősülő felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ából következően nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet. A Pp. ezen rendelkezéseiből azonban az is következik, hogy a jogerős ítéletben megtestesülő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése is megalapozhatja.
[28] Az elsőfokú bíróság eleget tett a Kúria új eljárásra vonatkozó iránymutatásának. Részletes és alapos tényállás megállapítását követően, értékeli az alperes határozatának jogszerűségét, részletesen elemzi az adóhatóság által beszerzett bizonyítékokat és végkövetkeztetésként rögzíti az alperesi határozat helyt állóságát. (ítélet 11. oldal 3. bekezdés) Ezt követően a bírósági eljárásban meghallgatott tanúk vallomását taglalja, rámutat a vallomások között feszülő ellentmondásokra, és jut el oda, hogy mely vallomások fogadhatók el, melyek vetendők el, mert más rendelkezésre álló bizonyítékkal nem állnak összhangban, azokat számos más körülmény miként rontja le, milyen egyéb ellentmondások állnak fenn (12. oldal 3-4. bekezdés, 13. oldal 2. bekezdés, 13. oldal utolsó bekezdés, 14. oldal 1-2 bekezdés). Mindezekből az következik, hogy a 11. oldalon található, az alperesi határozat jogszerűségét rögzítő bírósági összegző értékelés a bíróság által felvett bizonyítás alapján nem volt cáfolható.
[29] Annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság megállapítja több alkalommal is, hogy a felperes együttműködési kötelezettségének nem tett eleget [Art. 99. § (1)] - felhívás ellenére a tényállás felderítését elősegítő nyilatkozatot nem tesz, a számlakibocsátó társasággal való kapcsolatát nem tárja fel -, mégis arra a következtetésre jut, hogy az alperes nem tett eleget az Art. 97. § (4) és (6) bekezdéseiből fakadó kötelezettségének. Mindezt a fenti jogszabályhely, az Art. 100. § (3), 104. § (4a), 121. §, és 138. § (2) bekezdéseinek helytelen értelmezéséből vezeti le. A bíróság kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a felperesi fellebbezésnek és lényegében az ebben előadottak valóságtartalmának ellenőrzésére hívja fel az alperest az új eljárásban. A fellebbezés azonban semmiféle konkrétumot nem tartalmaz a felek között létrejött gazdasági kapcsolat vonatkozásában, annak bizonyítását, igazolását illetően, a számlakibocsátó ügyvezetőjének nyilatkozatával kapcsolatos kételyeket fogalmazza meg, de konkrét bizonyítási indítványokat nem terjeszt elő.
[30] A perben a Pp. 164. § (1) bekezdésében írtak alapján a felperest terhelte az alperes határozata jogszerűtlenségének bizonyítása. Maga a bíróság is rögzíti e körben, hogy a felperes által felajánlott és "foganatosított bizonyítás ahhoz nem volt elégséges, hogy a felperes megdöntse a támadott adóhatósági határozatban megállapított tényállást, de annak megingatására azonban alkalmas volt." Ez az álláspont ellentétes a közigazgatási perekre irányadó a felperest a perben, a fentebb felhívott jogszabály hely alapján terhelő kötelezettséggel. Felperesnek nem az a feladata, hogy "megingasson" tényállást, hanem hogy bizonyítsa a felperesi előadás valóságosságát. Ezzel a felperes mind a közigazgatási eljárásban, mind pedig a peres eljárásban adós maradt. A perben előadottak alapján további bizonyítás az alperest nem terhelte, a tényállás részéről teljeskörűen feltárásra és bizonyításra került. Olyan kötelezettség sem terheli az alperest, hogy azt kutassa, hogy ha számlában szereplő felek között bizonyíthatóan nem jött létre gazdasági esemény, úgy kik voltak azok akik azt elvégezhették.
[31] Az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően a Kúria úgy értékelte, hogy az iratok csatolásának elmaradása - amiatt, hogy a számlakibocsátó nyilatkozata teljeskörűen ismertetésre került - ugyan eljárási jogszabályt sértett, de a határozat érdemét, annak helyességét nem befolyásolta.
[32] Az elsőfokú bíróság helytelenül értelmezte az Áfa. tv. 131. § (1) bekezdésében foglaltakat, a jogerős ítéletben ezzel kapcsolatosan kifejtett érvelése téves. Nem vitásan az áfa levonás joga egy jogosultság, de az nem gyakorolható a hiteles számlában foglaltaktól teljesen elszakítva, akként hogy az adózó meghatározza, hogy milyen mértékig kíván az abban feltüntetett áfa összegből levonást eszközölni. Vagy a számlában feltüntetett teljes áfa összeget levonja, vagy azt teljes összegében kihagyja bevallásából és nem érvényesíti e jogosultságát. A kettő kombinációja nem következik a törvény megfogalmazásából, szövegezéséből.
[33] A fent kifejtettekből következően a Kúriának a jogszerű döntés meghozatala érdekében a logikailag helytelen és ellentmondó mérlegelést tartalmazó jogerős ítéletet hatályon kívül kellett helyezni a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján és a felperes keresetét el kellett utasítania.
(Kúria, Kfv. I. 35.150/2016/6.)