adozona.hu
AVI 2018.9.61
AVI 2018.9.61
A nem bizonyított tény, körülmény a becslési eljárás kivételével az adózó terhére nem értékelhető [2003. évi XCII. tv. 97. §]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes (a továbbiakban: adózó) 2007. január 1. napjától kezdődően működő gazdasági társaság illatszer nagykereskedelme bejelentett főtevékenységgel. Tevékenysége során nagy tételben szerzett be élelmiszer-ipari, háztartási, vegyi árukat, melyek egy részét a Közösségen belül értékesítette tovább.
[2] A felperesnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adóigazgatósága bevallások utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett általános forgalmi adó...
[2] A felperesnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adóigazgatósága bevallások utólagos vizsgálatára irányuló pénzösszeg kiutalása előtti ellenőrzést végzett általános forgalmi adó adónemre kiterjedően 2011. januári időszakra.
[3] A felperes a vizsgált időszakban 29 759 400 forint + 5 951 880 forint áfa összegben fogadott be 3 darab számlát a Cs. B. Kft.-től, ebben 95 040 db N. 3:1 kávé áru értékesítése szerepelt. A felperes a számlák áfatartalmát levonásba helyezte.
[4] A gazdasági ügyletet vizsgálva az elsőfokú adóhatóság kapcsolódó vizsgálatot folytatott le a Cs. B. Kft. társaságnál 2010. október-december időszakra. Megállapította, hogy a Cs. B. Kft. 2010. május 7-én alakult, bejelentett telephellyel nem rendelkezik, alkalmazottja nincs. Folyószámlája tartozást mutat, adószámát 2011. november 25-től az adóhatóság felfüggesztette, majd 2012. október 27. napján kényszertörlési eljárását indította meg a bíróság. A cég elérhetetlensége miatt annak ellenőrzése nem történhetett meg, a társaság ügyvezetői idézés ellenére nem jelentek meg, bejelentették, hogy a társaságot időközben értékesítették. Az új ügyvezető és tulajdonos az adóhatóság többszöri idézésére sem jelent meg, a bejelentett címen az idézéseket átvevő személy pedig akként nyilatkozott, hogy a kft.-vel székhely-biztosítási szerződést kötött, ami lejárt, egyébként a társaság gazdasági tevékenységet ezen a címen nem folytatott.
[5] A Cs. B. Kft. beszállítói a vizsgálattal érintett időszakban a Sz. S. Kft., a B. és H. Kft., valamint a F. Sz. H. Kft. voltak, a vizsgálat lefolytatása során felszámolás, illetőleg kényszertörlés alatt álltak, az adóhatóság számára elérhetetlennek bizonyultak, így az adóhatóság a számlákban szereplő áruk származásáról és azok útjáról meggyőződni nem tudott.
[6] A számlához tartozó 3 db szállítólevélen a C. L. Kft. került feltüntetésre átvevőként, az átvétel helyszíneként a t.-i depót tüntették fel. A szállítólevelekhez nem kapcsolódott menetlevél, a felperesi adózó által szállítóeszközként megjelölt gépjármű tulajdonosa sem a felperest, sem a Cs. B. Kft.-t nem ismerte és nyilatkozata szerint édességet, élelmiszer-ipari terméket soha nem szállított, az átvevőként megjelölt társaságot sem ismerte.
[7] 2011. januárban a felperesi adózó 2 db számlát fogadott be 7 384 608 forint vételár + 1 846 152 forint áfa értékben a CS. U. Kft.-től. A számlák áfatartalmát levonásba helyezte. A számlákat 35 640 db T. F. 250 g-os kávé értékesítéséről állították ki.
[8] A számlakiállító kft. kapcsolódó ellenőrzése során az elsőfokú adóhatóság megállapította, hogy a CS. U. Kft. székhelye a L. E. Sz. Kft.-nél megvásárolt székhely, telephelye nincs. Székhelyén gazdasági tevékenységet nem folytatott, adóköteles vagyonnal nem rendelkezett. A társaság ügyvezetői a székhelyként megadott címen és a nyilvántartás szerinti lakcímeiken elérhetetlenek voltak. A cég adószámát 2010. június 1. és október 3., illetve 2011. szeptember 12. és november 10. napja között az adóhatóság felfüggesztette, a cég kényszertörlését is elrendelték. A társaság végelszámolója iratanyagot az adóellenőrzés során bemutatni nem tudott.
[9] A számlakibocsátó által kiállított számlákhoz 2 db szállítólevél került csatolásra, azon átvevőként a C. L. Kft.-t, átvétel helyeként a t.-i depót tüntették fel. A szállítóleveleken szállítóeszköz, rendszám megjelölése nem szerepelt. Az adóhatóság által az átvevő céghez a számlákon feltüntetett teljesítési időpontban a t.-i depó területére belépő járművek felkutatása során azt állapította meg, hogy azok tulajdonosai tagadták a felperes részére történő szállítást, a felperest mint megrendelőt nem ismerték.
[10] A vizsgált időszakban az adózó 5 db számlát fogadott be 61 189 737 forint + 15 297 434 forint áfa értékben a L. V. Kft.-től, a számlák áfatartalmát levonásba helyezte. A számlákon 69 900 db M. 100 g-os csokoládé, 261 344 csomag N. I. kávé és 82 944 db R. 250 ml-es energiaital számlázott termék szerepel.
[11] Az adóhatóság elrendel a számlakibocsátó kapcsolódó vizsgálatát, iratanyagot azonban a társaságtól nem tudott beszerezni. Ezen cég székhelye a vizsgált időszakban Budapest volt, ahonnan az idézések az adóhatósághoz visszaérkeztek, a cég ügyvezetője a többszöri idézést követően megjelent és úgy nyilatkozott, hogy a társaság ügyeiről információval nem rendelkezik, a céget élettársa fiától vette át, iratot bemutatni nem tudott.
[12] Az adóhatóság vizsgálta a L. V. Kft. számlájáról történő utalásait is, megállapította, hogy az utalással érintett kft.-k nevében az utalások összegét rövid időn belül a számláról készpénzben felvették.
[13] A L. V. Kft. számlájához csatolt szállítóleveleken a C. L. Kft. került feltüntetésre mint átvevő, átvétel helyeként pedig a t.-i depó. Szállítóeszköz rendszáma nem került megjelölésre. Az adóhatóság a beazonosítható járművek tulajdonosait nyilatkoztatta, ennek alapján megállapította, hogy a fuvarozók a felperesi adózót nem ismerték, a számlakibocsátó cégről pedig közelebbi információval nem rendelkeztek.
[14] A revízió eredményeként az elsőfokú határozat azt állapította meg, hogy a számlázási láncban hivatkozott számlakibocsátó társaságoktól érkező áruk fizikálisan először a felperesi adózónál jelentek meg, a kapcsolódó vizsgálatok során feltárásra került, hogy a megjelölt társaságoktól bizonyítottan nem szerezhette be az árukat az adózó. Mindezek alapján megállapította, hogy a hivatkozott számlákon feltüntetett gazdasági események a valóságban nem igazolhatók a felek között, azaz azok az ügyletek nem a felperesi adózó és a számlakibocsátók között jöttek létre. A számlák emiatt hiteltelenek, így a levonási jog érvényesítését megtagadta. Erre tekintettel 23 095 000 forint adókülönbözetet állapított meg, s ezen összeget teljes egészében jogosulatlan visszaigénylésnek minősítette. Ezen összeg után 17 321 000 forint adóbírságot szabott ki.
[15] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd a határozatával megállapította, hogy az elsőfokú adóhatóság a tényállást teljes terjedelmében feltárta, a szükséges bizonyítékokat beszerezte, azokat egymással egybevetve megfelelően értékelte és ennek alapján helyes jogi következtetésre jutott. Erre tekintettel az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
[17] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott a támadott határozatban felhozott indokolásra és arra, hogy az adóhatóságok eljárásaik során a tényállást teljeskörűen feltárták, valamennyi releváns bizonyítékot beszereztek.
[19] A bíróság megállapította, hogy az adóhatóság széles körű bizonyítást folytatott le, a kapcsolódó vizsgálatok anyagát, a számlákon kívül egyéb okiratokat, szállítóleveleket, nyilvántartást és banki adatszolgáltatást elemzett. Megállapította, hogy az adóhatóság eleget tett a tényállás felderítése iránti kötelezettségének, a feltárt körülményekből pedig helyesen következtetett arra, hogy a gazdasági esemény a számlákban foglalt módon, az ott feltüntetett felek között nem jöhetett létre. Hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 120. § a) pontjában és 127. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekre, melyek szerint az adólevonási jog gyakorlásának feltétele az ügylet teljesítését tanúsító számla, azoknak meg kell felelniük a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. tv.) 15. § (3) bekezdésében szabályozott könyvviteli és 166. §-ában szabályozott bizonylati elveknek. Hivatkozott a bíróság arra, hogy a számláknak tartalmilag is hiteleseknek kell lenniük, tehát azt kell tanúsítani, hogy a számla szerinti tartalommal az abban szereplő felek között jött létre a megjelölt gazdasági esemény.
[20] Mindezekre tekintettel a felperes keresetét elutasította és őt perköltség, valamint illeték megfizetésére kötelezte.
[23] A Kúria a felülvizsgálati eljárásban a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálati ellenkérelem keretei között, az azokban megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül. [Pp. 272. § (2) bekezdés, Pp. 275. § (2) bekezdés; KGD 2002.262.] A Kúria az iratok alapján dönt, bizonyítás felvételének a felülvizsgálati eljárásban nincs helye, a tényállás felülmérlegelésének pedig csak akkor van helye, ha az a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésén alapul vagy iratellenes megállapításokat tartalmaz.
[24] Az elsőfokú bíróság a felperesi keresettel támadott ítéletében az alperes határozatát vizsgálta felül, megállapítva azt, hogy azok a számlák, melyekre a felperes az adólevonási jogot kívánta alapítani, tartalmilag nem tekinthetőek hitelesnek, mert az azokban foglalt gazdasági esemény nem a számlakibocsátók és a felperesi adózó között jött létre.
[25] Helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy az Áfa. tv. 127. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele az, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon a törvény 120. § a) pontjában említett nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla. A Kúria már több ítéletében (pl. Kfv.I.35.245/2012/5., Kfv.I.35.361/2013/7.) is kimondta, hogy a számlabefogadó csak tartalmilag hiteles számla alapján gyakorolhatja az adólevonási jogot.
[26] A számla fogalmára az Áfa. tv. 168. § (1) bekezdésében foglalt szabályozást kell alkalmazni. E szerint számla minden olyan okirat, amely megfelel az Áfa. tv. X. fejezetében foglalt feltételeknek és az ott írt kötelező adattartalommal bír. Emellett a számlára alkalmazni kell a Számv. tv. 15. § (3) bek. és 165-166. §-okban írtakat. A számlául szolgáló bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lenniük. A számla akkor minősül szabályszerűnek, ha a könyvvitelben rögzítendő és más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza és megfelel a bizonylat alaki és tartalmi követelményeinek is.
[27] A számla tartalmilag akkor minősül hiteles bizonylatnak, ha a számlába foglalt esemény ténylegesen a számla szerinti tartalommal, az ott megjelölt helyen és időben, a számlán szereplő felek között jött létre. Csak ilyen, tartalmilag hiteles számlára alapítható az Áfa. tv. 120. § a) pontja és 127. § (1) bekezdés a) pontja szerinti levonási jog.
[28] A levonási jog jogszerűsége tárgyában tehát az adóhatóságnak azt kellett vizsgálni, hogy a gazdasági esemény a valóságban létrejött-e, illetve hogy a felek között jött-e létre. Amennyiben a gazdasági esemény nem valósult meg, a levonási jog érvényesítését minden további vizsgálat nélkül meg kell tagadni. Amennyiben a gazdasági esemény létrejött ugyan, de nem a számlán szereplő felek között, vizsgálni lehet, hogy a számlabefogadó tudott-e, illetőleg kellő körültekintés mellett tudnia kellett volna e arról, hogy adókijátszásban vesz részt. Az Európai Unió Bíróságának a M.-D. C-80/11. és C-142/11. számú egyesített ügyében adott jogértelmezése szerint ugyanis a nemzeti hatóságoknak meg kell tagadni az adólevonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra visszaélésszerűen hivatkoztak.
[29] Helyesen vizsgálta ezért az elsőfokú bíróság azt, hogy az adóhatósági eljárásban az eljáró szervek az adólevonási jog jogszerűsége körében a számlákkal és a számlákban foglalt gazdasági eseményekkel kapcsolatosan milyen megállapításokat tettek.
[30] A közigazgatási perben a bíróság a támadott közigazgatási határozat jogszerűségét vizsgálja felül, az ezt megelőző közigazgatási eljárás csak áttételesen tárgya a közigazgatási pernek. A bíróság ítéletének indokolásából kitűnően az elsőfokú bíróság a közigazgatási határozat jogszerűségét felülvizsgálta és erről ítélete indokolásában kellő mértékben számot is adott.
[31] Az elsőfokú bíróságnak a felperes kereseti tényállításainak tükrében elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy a közigazgatási eljárásban történt-e olyan eljárásjogi jogszabálysértés, amely miatt a támadott határozat jogszabálysértő lenne. Emellett a bíróság vizsgálta azt is, hogy az adóhatóság az Art. 97. § (4) és (6) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően a tényállást teljes mértékben felderítette-e, beszerezte-e azokat a bizonyítékokat, melyek a megalapozott döntéshez szükségesek és a bizonyítékok mérlegelése okszerű és megalapozott volt- e.
[32] A támadott másodfokú közigazgatási határozat részletesen ismerteti az elsőfokú hatóság által megállapított tényállást és értékeli az abban feltárt bizonyítékokat, tartalmazza a felperesi adózó fellebbezésében az elsőfokú határozat indokolásával szemben felhozott érveit és ennek alapján hozza meg döntését. Helytállóan állapította meg ezért az elsőfokú bíróság azt, hogy a másodfokú adóhatóság által meghozott határozat eljárási hibákban nem szenved, az felülbírálatra alkalmas és helyesen járt el, amikor ítéletében érdemben azt felülbírálta.
[33] A felülvizsgálati kérelem utal rá, hogy a Kúria korábbi ítéletében már kimondta, hogy bizonytalan történeti tényállásra adójogi jogkövetkezményt nem lehet alapítani. A jelen ügyben megállapított tényállás azonban nem minősíthető bizonytalannak, azt az adóhatóság részletesen feltárta, a bizonyítékokat értékelte és ennek alapján állapította meg, hogy a számlában foglalt gazdasági esemény az abban rögzített felek között nem jöhetett létre, ezért a számla tartalmilag nem tekinthető hitelesnek, így adólevonás alapjául sem szolgálhat. Határozata a bizonyítékok mérlegelését tartalmazza, az általa megállapított tényállás a bizonyítékokkal kellően alátámasztott.
[34] Nem osztja a Kúria a felülvizsgálati kérelem azon megállapítását, mely szerint az elsőfokú bíróság ítélete nincs kellő indokolással alátámasztva. Az ítélet indokolásából egyértelműen megállapítható, hogy a bíróság a perben elvégezte a támadott közigazgatási határozat törvényességi vizsgálatát, indokolásában számot is ad ennek az eredményéről és nem sért jogszabályt akkor, amikor visszautal a közigazgatási határozat azon megállapításaira, melyeket maga is helyesnek tart.
[35] A felülvizsgálati kérelem hivatkozott a Ket. 50. § (6) bekezdése és az Art. 97. § (6) bekezdése rendelkezéseinek megsértésére. A Ket. 50. § a közigazgatási ügyekben eljáró hatóságok tényállás-megállapítási és tisztázási kötelezettségéről, az ott lefolytatandó bizonyítási eljárásról és a bizonyítékok értékeléséről rendelkezik: a hatóság a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékeli és ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást. Ehhez képest az Art. 97. §-ának rendelkezése az adóhatósági ellenőrzési eljárásra tartalmaz speciális rendelkezéseket, kiemelendő a (6) bekezdése, melynek értelmében a hatóság eljárása során az adózó javára szóló tényeket is köteles feltárni. A nem bizonyított tény, körülmény - a becslési eljárás kivételével - az adózó terhére nem értékelhető.
[36] Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg hogy az adóhatóság széles körű bizonyítást folytatott le és a tényállás felderítéséhez szükséges eljárási cselekményeket is teljeskörűen foganatosította. A bíróság az ítéletében a Pp. 206. § és 221. §-ban foglaltaknak megfelelően kellő mélységű indokolását adta a kért tanúbizonyítás mellőzésének. Az állított felderítetlenség körében a felülvizsgálati kérelem sem jelöl meg más elmaradt bizonyítási cselekményt.
[37] Mindezekre tekintettel a Kúria azt állapította meg, hogy a támadott ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Kfv. I.35.402/2016/3.)