adozona.hu
EH 2018.06.M16
EH 2018.06.M16
A külföldi munkavállaló által Magyarországon fizetett jogfenntartó járulék időtartamát és az annak alapjául szolgáló jövedelmet - átfedő idő, és a német társszerv szolgálatiidő-igazolása hiányában - a magyar (nemzeti) nyugdíj és a közösségi nyugdíj (pro rata) számításához magyar szolgálati időként és átlagkeresetként is figyelembe kell venni [1997. évi LXXXI. tv. (Tny.) 22. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatósága a 2015. március 4. napján kelt határozatával a felperes 2009. január 14. napjától megállapított nyugdíját 2014. április 1-től hivatalból felülvizsgálta, a korábban folyósított ellátást 2014. március 30. napjával megszüntette, egyidejűleg 2014. április 1. napjától az öregségi nyugdíjrész összegét havi 45 895 forintban állapította meg.
[2] Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központ a 2015. június 8. napján...
EH 2018.06.M16 A külföldi munkavállaló által Magyarországon fizetett jogfenntartó járulék időtartamát és az annak alapjául szolgáló jövedelmet - átfedő idő, és a német társszerv szolgálatiidő-igazolása hiányában - a magyar (nemzeti) nyugdíj és a közösségi nyugdíj (pro rata) számításához magyar szolgálati időként és átlagkeresetként is figyelembe kell venni [1997. évi LXXXI. tv. (Tny.) 22. §].
A tényállás
[1] Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatósága a 2015. március 4. napján kelt határozatával a felperes 2009. január 14. napjától megállapított nyugdíját 2014. április 1-től hivatalból felülvizsgálta, a korábban folyósított ellátást 2014. március 30. napjával megszüntette, egyidejűleg 2014. április 1. napjától az öregségi nyugdíjrész összegét havi 45 895 forintban állapította meg.[2] Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központ a 2015. június 8. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság határozatát megváltoztatta, a felperes késedelmi kamatra való jogosultsága elismerése mellett az öregségi nyugdíjrész összegét 2014. április 1. napjától havi 46 120 forintban állapította meg azzal, hogy az európai uniós országgal érintett nyugdíjigények érvényesítése során a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK (továbbiakban: Rendelet), a végrehajtásáról szóló 987/2009/EK rendelet (továbbiakban: Vhr.), a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tny.), a Tny. végrehajtására kiadott 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (továbbiakban: Tnyvhr.), valamint a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (továbbiakban: T.) végrehajtására kiadott 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet (továbbiakban: R.) az irányadó. A felperes 1986. július 1-től külföldi munkavállalóként havi 1200 forint társadalombiztosítási járulékot fizetett, mely alapján havi 4000 forintot kell keresetként figyelembe venni. Mivel a külföldi munkavállalás még 1992. március 1. előtt kezdődött, ezért az 1992. február 29-ig érvényes rendelkezések szerint a járulékfizetés a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) 1998. január 1. napi hatálybalépéséig kötelező volt. A másodfokú társadalombiztosítási szerv a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset összegét az elsőfokú hatóság által megállapított 68 330 forinttal szemben 68 668 forintban, az elméleti nyugdíjösszeget 49 883 forint helyett 50 128 forintban és a Magyarországon szerzett idő arányában a magyar nyugdíjrészt (92%) 45 892 forint helyett 46 120 forintban állapította meg. A másodfokú hatóság határozatában a Tnyvhr. 14. § (11) bekezdése, az R. 1986. szeptember 1-jén hatályos 278/C. § (1) és (2) bekezdései, 278/B. §-a, 317. § (1) bekezdés a) pontja, 321. § (1) bekezdése, 323. § (1)-(2) bekezdése, 322. § (3) bekezdése, valamint a 3/1975. (VI. 14.) SZOT Szabályzat 247/A. § (4) bekezdése, a T. végrehajtására kiadott 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (továbbiakban: MTr.). A 323. § (1)-(3) bekezdései 1986. január 1-től 1989. december 31-ig, a 322. § (3) bekezdése 1990. január 1. napjától 1992. február 29-éig hatályos, valamint az MTr. módosítására kiadott 48/1992. (III. 13.) Korm. rendelet (továbbiakban: Krm.) 71. § (7) bekezdése rendelkezéseire hivatkozott.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes kereseti kérelmében a társadalombiztosítási szervek határozatainak hatályon kívül helyezését és az alperes új határozat hozatalára utasítását kérte azzal, hogy az alperes a nyugdíját az 1986. július 1. előtti szolgálati idő és a Magyarországon ténylegesen elért keresete, jövedelme alapján számítsa ki, a jogfenntartó járulékfizetésének időtartamát hagyja figyelmen kívül, vagy a befizetett 1200 forint járulékok után nyugdíj-kiegészítést állapítson meg, ha annak visszafizetése nem lehetséges.[4] A felperes állította, hogy a társadalombiztosítási szervek határozatai az Alkotmány 70/A. § (1)-(2) bekezdéseibe ütköznek, hátrányos helyzetbe került azokkal a nyugdíjasokkal szemben, akik hozzá hasonlóan, de engedély nélkül mentek külföldre dolgozni, nem fizették az 1200 forintos kötelező "jogfolytonossági járulékot", így a megállapított nyugdíjuk a részére megállapított nyugdíjösszegnek többszöröse lett és a társadalombiztosítási szervek nem voltak figyelemmel a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése rendelkezéseire sem. A nyugdíja számításánál a jogfolytonosságot biztosító havi 1200 forint járulék után megállapított havi 4000 forint eszmei bér a nyugdíja összegét "lerontotta".
[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte határozataiban foglalt jogi és ténybeli indokai fenntartásával. Az alperes kiemelte, hogy a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése semmiféle mérlegelést nem tesz lehetővé, a megszerzett szolgálati idő elfogadása az alperes számára kötelező. E körben hivatkozott a Kúria Mfv.III.10.245/2012/5. számú ítéletére. Az 1986-tól kezdődő időszakot akkor lehetne figyelmen kívül hagyni, ha ebben az időszakban a felperes Németországban fizetett volna nyugdíjjárulékot és ezáltal biztosítási időt szerzett volna.
Az elsőfokú ítélet
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A bíróság a társadalombiztosítási szervek határozatainak, a felperes keresetének és az alperes ellenkérelmének ismertetését követően idézte a jogvita elbírálásánál figyelembe vett jogszabályokat [így a Tny. 43. § (1)-(2) bekezdését, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdését és 109. § (4) bekezdését, a Tnyvhr. 51. § (1)-(6) bekezdéseit, a Pp. 339. § (1) bekezdését és 339/A. §-át, a 1408/71/EGK rendelet (továbbiakban: EGK Rendelet) Preambulumát, a Rendelet 1. cikk b) pontját,11. cikk (1) bekezdését, (3) bekezdés a) pontját, 50. cikkét, továbbá a Tny. 22. §-át és a Krm. 71. § (7) bekezdését], valamint utalt a Kúria gyakorlatára a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése értelmezése kapcsán.[7] A bíróság megállapította, hogy a kötelező járulékfizetési időszak "nyugdíjnövelő hatása" eredményezte a felperes szolgálati ideje és ezáltal a nyugdíja emelkedését. A társadalombiztosítási szervek a járulékfizetéssel érintett időszakot kötelesek voltak szolgálati időként elfogadni és mivel a felperes csak Magyarországon fizetett nyugdíjjárulékot, ezért (egy tagállam szabályai alapján) magyar szolgálati időként került az önkéntes járulékfizetési idő elismerésre. A nemzeti nyugdíj összege kevesebb lett volna, ezért az alperes a közösségi jog alapján számított nyugdíj összegét állapította meg. A hatályos nyugdíjszabályok abban az esetben sem adnak lehetőséget szolgálati idő figyelmen kívül hagyására, ha az kedvezőbb nyugdíjösszeget eredményezne, ezért a vitatott időszakkal számolni kellett.
[8] A bíróság a Kúria Mfv.III.10.245/2012/5. számú ítéletét, valamint az S. G. ügyében írt ONYF Főigazgatói levelet sem az átfedő időszakban szerzett szolgálati idő, sem a járulékfizetés, sem a nemzeti számítás és pro rata számítás tekintetében nem találta alkalmazhatónak részben a tényállások eltérőségére, részben arra alapítottan, hogy a felperes csupán Magyarországon fizetett (külföldi munkavállalóként) jogfenntartó járulékot (meghatározott összegben), Németországban biztosított nem volt. Az EGK Rendelet 46. cikke és az 574/72/EGK Rendelet 15. cikke alapján a járulékfizetési időszakot szolgálati időként, a járulék alapjául szolgáló összeget pedig a Tny. 22. §-a alapján kellett a pro rata számításnál figyelembe venni. A felperes által hivatkozott ítélet - munkaviszonya és tartózkodása megszakításának hiányában - nem volt alkalmazható.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[9] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet, a másodfokú társadalombiztosítási határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.[10] A felperes előadta, hogy Németországban szoftverfejlesztőként szerződéses munkaviszonyban, szabad foglalkozású mérnökként dolgozott. Önálló vállalkozóként nem tartozott a németországi nyugdíjrendszerbe, Magyarországon jövedelemmel nem rendelkezett.
[11] A felperes a 2016. április 13. napján kelt beadványában foglaltakra hivatkozva sérelmezte a következőket: a bíróság nem rendelte el a pro rata nyugdíj újraszámítását annak ellenére, hogy a perben becsatolta az alperes által figyelmen kívül hagyott béradatokat, amelyekkel bizonyította, hogy a nyugdíjösszeghez beszámított bér lényegesen alacsonyabb volt a tényleges kereseténél. A bíróság nem rendelte el a nemzeti nyugdíj újraszámítását sem, figyelmen kívül hagyva, hogy lehetősége van a nemzeti és a közösségi jog által biztosított (pro rata) ellátás között választani (EGK Rendelet Preambuluma és 46. cikke), továbbá, hogy az alperes határozataiban a nemzeti és a közösségi nyugdíjszámítás eredménye (eltérő átlagkereset és szolgálati idő miatt) nem hasonlítható össze.
[12] A felperes álláspontja szerint a bíróság jogsértően minősítette jogfenntartó járulékfizetését önkéntesnek, az 1986. július 1-től 1997. december 31-ig tartó időszakot a magyar szociális rendszerhez tartozónak, tett különbséget alkalmazottak és szerződéses munkaviszonyban állók között a jogfenntartó járulék beszámítása során.
[13] A felperes érvelése szerint a kötelező járulékfizetés beszámítása a közösségi nyugdíjba a Rendelet 3. cikke által szabályozott egyenlő bánásmód elvébe ütközik. A biztosítási idők összeszámításánál és a megosztási arány számításánál az EGK Rendelettel szemben a munkavállalókra kedvezőtlenebb nemzeti szabályok nem alkalmazhatók. Az ítélet egyes megállapításai ellentmondásosak, jogsértőek.
[14] A felperes álláspontja szerint a Rendelet nem különböztet munkavállaló és önálló vállalkozó között, ez utóbbi tevékenység kötelező járulékfizetési időszak melletti folytatását biztosítási időnek tekinti. Németországban, mint önálló vállalkozó nem tartozott az állami nyugdíjrendszerbe, ezért nyugdíjjárulékot sem fizetett, azonban felelősség- és balesetbiztosítást kötött öregkori megélhetésének biztosítására államkölcsönöket, részvényeket, ingatlanokat vásárolt, életbiztosítást kötött (a németországi szociálbiztonsági rendszer ajánlása szerint), ugyanakkor Magyarországon jogfenntartó járulékot kellett fizetnie, mindez kettős biztosítást eredményezett. A németországi idejét az 574/72/EGK rendelet 15. cikke alapján a közösségi jog elsőbbségi elve, a jogfenntartó járulékfizetés időtartamát annak kedvezőtlen hatása (az ellátás összegének csökkenése) miatt a pro rata nyugdíj számításánál nem lehet beszámítani [Rendelet 50. cikk (2) bekezdés]. Ezt az értelmezést támasztja alá a Rendelet 50. cikk (2) bekezdés a nyugdíjszámításnál a legutolsó tevékenységből származó jövedelem beszámításának előírásával. Nincs lehetőség az EGK Rendelet 46. cikke alapján a nyugdíja megállapítására a Rendelet 3. cikke, Rendelet 50. cikk (2) bekezdés és 62. cikke rendelkezéseivel szemben, mivel a közvetlen hatállyal bíró közösségi szabállyal ellentétes tagállami jogot a jogalkalmazó szerveknek figyelmen kívül kell hagyni (Costa v. ENEL, illetve a Simmenthal ügyek).
[15] A felperes érvelése szerint külföldi munkavégzését 1988. június 30. napján megszakította (legközelebb csak 1993. május 1-től végzett munkát), így 1988. július 1-től jogszabályi kötelezettség és külön megállapodás nélkül fizette a jogfenntartó járulékot, ezért a bíróság tévesen mellőzte a Kúria hivatkozott határozata, az ONYF Főigazgatói levél, valamint a hivatkozott ítélet figyelembevételét. 1986. július 1-től "20 hónapig" jogszabályi kötelezettsége alapján fizette a jogfenntartó járulékot, az azt követő idő (kötelezettség és megállapodás hiányában) szolgálati időként nem számítható be és erre az időre keresetet sem lehet elszámolni.
[16] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Az alperes ismertette a kizárólag magyar jogszabályok, majd a későbbiekben a Rendelet 50. cikk (4) bekezdése alapján történt nyugdíjszámítást.
[17] Az alperes kiemelte, hogy az általános szabályokat tartalmazó Rendelet és Vhr. az elsődleges, azonban a tagállam törvényei tartalmaznak előírásokat az egyedi esetekre. Az alperes sem vitatta, hogy egy személy csak egy munkavégzés helye szerinti biztosítási rendszer hatálya alá tartozhat (Rendelet Preambuluma) azzal, hogy csak az az idő ismerhető el biztosítási időként, amit az arra jogosult szerv is ekként értékel [Rendelet 1. cikk t) pont]. A német szerv nyilatkozata szerint felperes Németországban biztosítási időt nem szerzett, kettős biztosítás hiányában a magyar járulékfizetésen alapuló biztosítási időt a Rendeleten alapuló nyugdíjszámítás során nem lehet figyelmen kívül hagyni. A felperes tévesen hivatkozott - homogén csoport hiányában - diszkriminációra, továbbá eltérő tényállás miatt a kúriai és egyéb határozatokban foglaltakra. A jogfenntartó járulékfizetésére tekintettel az arányos nyugdíjszámítással a felperes nyugellátása emelkedett, hátrány nem érte, esetében a Rendelet 50. cikk (2) bekezdése nem alkalmazható.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott az alábbiak szerint.[19] A peradatok szerint a felperes 1986. július 1. napjától Németországban élt a családjával, ahol szoftverfejlesztőként, szabad foglalkozású mérnökként, mint önálló vállalkozó dolgozott, nyugdíjjárulékot nem fizetett, és a német nyugdíjszerv közlése szerint német szolgálati időt sem szerzett. A felperes 1986. július 1. és 1997. december 31. közötti időszakban külföldi munkavállalóként Magyarországon jogfenntartó járulékot fizetett.
[20] A felperes sérelmezte, hogy a jogfenntartó járulékkal fedett időszakot és a járulék alapjául szolgáló "jövedelmet" az alperes mind a szolgálati idő, mind a nyugdíj összeg megállapításánál figyelembe vette.
[21] A Tny. 37. § (4) bekezdése a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző idő szolgálati időtartamát az 1997. december 31. napján hatályos jogszabályok - a T., az R., az MTr. és a Krm. - alapján rendelte figyelembe venni.
[22] Az 1986. január 1. napjától hatályos R. 323. § (1) bekezdése értelmében a belföldön nem biztosított külföldön munkát vállaló személy külföldi munkavállalásának tartamára havi 1200 forint - napi 40 forint - társadalombiztosítási járulékot volt köteles fizetni. 1990. január 1-től az R. 322. § (3) bekezdés a) pontja az R. 323. § (1) bekezdésével azonos szabályozást tartalmazott azzal, hogy az R. 324. § (3) bekezdése rendelkezése szerint a társadalombiztosítási ellátás összege megállapításánál a külföldi munkavállalás idejére nyugdíjjárulék megállapításánál figyelembe vett jövedelmet - a 322. § (3) bekezdés a) pontja szerinti járulékfizetés esetére - 4000 forintban határozta meg. Nem változtatott a szabályozáson az 1990. május 1. napjától 1992. március 12. napjáig hatályos MTr. 433. § (3) bekezdés a) pontja sem, amely rendelkezést 1992. március 13-tól hatályon kívül helyező Krm. 71. § (1) bekezdése értelmében a külföldön munkát vállaló a külföldi munkavállalásának tartamára az 1992. február 29. napja előtt hatályos rendelkezéseket rendelte alkalmazni, ha a külföldi munkavállalás még 1992. március 1. előtt kezdődött.
[23] A felperes - a fenti szabályozás alapján - 1992. március 1. előtt kezdődött külföldi munkavállalása alapján a Krm. 71. § (7) bekezdése alapján köteles volt az MTr. szerinti járulékfizetésre, amelyet a peradatokból kitűnően egészen 1997. december 31-ig fizetett. Az a tény, hogy az MTr. szerinti járulékfizetés 1993. március 1-től jogszabályi kötelezettség nélkül történt, a felperes perbeli időbeni jogállását a nyugellátásra való jogszerzését nem érinti. A nyugdíjjáruléknak a biztosítási jogviszony keretében meghatározott összeg utáni megfizetése miatt az alperesnek a havi átlagkereset meghatározása során - magyar szabályozás értelmében [Tny. 22. § (1) bekezdés c) pont] - a határozatok szerinti összeget kellett figyelembe vennie.
[24] A felperes mint önálló vállalkozó Németországban nem állt munkaviszonyban, így annak tartamában "megszakadás" sem következhetett be - ellentétben a felperesi érveléssel -, ezért a közigazgatási és munkaügyi bíróság hivatkozott ítéletei, amelyekben az Ausztriában munkaviszonyban álló, nyugdíjjárulékot fizető, ugyanakkor Magyarországon is jogfenntartó járulékot fizető felperesek nyugdíjösszegének megállapítása volt a per tárgya, az eltérő tényállásra tekintettel a jelen ügyben nem irányadóak.
[25] A Tnyvhr. 29. §-a az 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati időnek minősülő tartamokról rendelkezik. Így szolgálati időnek számít többek között a meghatározott jogviszonyokban biztosításban töltött idő, valamint az az idő, melyre az igénylő a szolgálati idő megszerzésére megállapodást kötött és az erre előírt járulékot megfizette.
[26] A Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése értelmében az 1967. december 31. után fennálló külföldi munkavállalás időtartamát szolgálati időként akkor lehet figyelembe venni, ha a magyar állampolgár a munkavállalásra 1989. október 25. előtt engedélyt kapott az erre feljogosított szervtől és az előírt nyugdíjjárulékot (társadalombiztosítási járulékot) megfizette. A főszabály az, hogy a járulékfizetéssel fedezett időt szolgálati időként kell elismerni, azonban a külföldi munkavállaló számára csak abban az esetben ismerheti el a társadalombiztosítási szerv a külföldi munkavállalás időtartamát, ha a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltaknak megfelel, bármelyik feltétel hiánya az elismerhetőséget kizárja.
[27] A Kúria több határozatában kifejtette, hogy a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdésének "akkor lehet figyelembe venni" kitétele nem választási lehetőséget fogalmaz meg, hanem a beszámítás további feltételeit határozza meg. E rendelkezés kógens szabály, alkalmazása a benne foglalt tényállás megvalósulása esetén kötelező, attól a társadalombiztosítási szervek azon az alapon, hogy az igénylő nyugellátására kedvező vagy kedvezőtlen hatást gyakorol, nem térhetnek el (Mfv.III.10.245/2012/5.).
[28] A magyar jogszabályok szerint az alperesnek az 1986. július 1-től 1997. december 31-ig terjedő időszakra történt nyugdíjjárulék-fizetés alapján a szolgálati időt és a járulékfizetés alapjául szolgáló havi 4000 forintot jövedelemként kellett figyelembe venni, tekintettel arra, hogy a felperes 1992 előtt Németországban dolgozott önálló vállalkozóként, nyugdíjjárulékot nem fizetett, biztosított nem volt, így ott szolgálati időt sem szerezhetett, ezzel szemben Magyarországon jogfenntartó járulékot fizetett, így biztosítottként szolgálati időt szerzett.
[29] A társadalombiztosítási szervek határozataikat a Rendelet és a Vhr. rendelkezéseire alapították. A felperes kereseti és felülvizsgálati kérelmében egyebek mellett az EGK Rendelet Preambuluma egyes rendelkezései, a 46. cikke, valamint az EGK Rendelet végrehajtására kiadott 574/72/EGK rendelet (továbbiakban: EGK Vhr.) 15. cikke megsértését állította.
[30] A Kúria rögzíti, hogy az EGK Rendeletet a Rendelet, az EGK Vhr.-t pedig a Vhr. váltotta fel 2010. május 1. napjától az európai uniós tagországok állampolgárai tekintetében. A Rendelet és a Vhr. rendelkezéseit kellett és alkalmazta az alperes a felperes nyugellátása megállapításakor. A koordináció nyugdíjbiztosítási szakterületre vonatkozó alapvető szabályai nem változtak. A Rendelet megtartotta az egy tagállam joghatóságának elvét, azaz egy személy kizárólag az egyik tagállamban lehet csak biztosított. A nyugdíjbiztosítási jogosultságok megszerzése érdekében a tagállami nyugdíjrendszerekben megszerzett szolgálati időket a nyugdíj-megállapítás során figyelembe kell venni. A nyugdíjaknál, az összeszámítás követelménye alapvető fontosságú az ellátások megfelelő összegű nyújtásához. A tagállami illetékes intézmények az igénylő/jogszerző által megszerzett összes szolgálati idő alapján és a nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint számított nyugdíjösszegnek (elméleti nyugdíjnak) az adott tagállamban szerzett szolgálati idő és az összes szolgálati idő arányában meghatározott részét kötelesek megállapítani és folyósítani (pro rata nyugdíj). Az összeszámítás szabálya mindig csak a fennálló biztosítási időket rendeli számításba venni, az nem vezethet új biztosítási időszakok keletkezéséhez. Az ellátást megállapító hatóságnak figyelembe kell vennie a másik tagállamok területén szerzett jogosító időket (biztosítási, munkavállalási, tartózkodási időket), mintha azt az adott tagállam területén szerezte volna meg a jogosult, ugyanazon időszak beszámítására kizárólag az egyik tagállamban kerülhet sor, függetlenül attól, hogy a biztosított személy több tagállam joga szerint is biztosítottnak minősült. Azok a közösségi munkavállalók, akik a munkavállalásuk idején, amikor a fogadó állam szociális biztonsági rendszerében is biztosítottak voltak, saját államukban is járulékot fizettek a nyugdíjrendszerben biztosítási idő szerzése érdekében, ezen időszaknak csak egyszeres beszámítását várhatják a nyugdíj megállapításakor (függetlenül a többszörös járulékfizetéstől).
[31] A felperes a Rendelet 3. cikke, Rendelet 50. cikk (2) bekezdés és 62. cikke alkalmazását az EGK Rendelet 46. cikkével összefüggésben sérelmezte. A Kúria a felperes kifogásait - a társadalombiztosítási szervek határozatainak és a jogerős ítéletnek az EGK Rendelet 46. cikkébe ütközése körében - a fentebb kifejtettek okán nem vizsgálta.
[32] A felperes sérelmezte a Rendelet Preambuluma és több cikkének megsértését.
[33] A Rendelet megalkotására - tekintve, hogy közösségen belül mozgó munkavállalók csak egyetlenegy tagállam biztonsági rendszerébe tartozhatnak - az alkalmazandó nemzeti jogszabályok átfedései és az abból származó esetleges bonyodalmak elkerülése érdekében került sor. A Rendelet célja egyebek mellett - annak a lehető leghatékonyabb biztosítása érdekében, hogy az egy tagállam területén foglalkoztatott valamennyi munkavállaló egyenlő bánásmódban részesüljön - annak a tagállamnak alkalmazandó jogszabályait meghatározni, amelyben az érintett személy munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként tevékenységet folytat, s amely általános szabálytól csak az alkalmazhatóság egyéb kritériumot indokló bizonyos helyzetekben lehet eltérni. Az összesítési és az időarányos számítást alkalmazó módszerrel összhangban kiszámított, a közösségi jog által biztosított nyugdíj összegét meg kell határozni, ha a nemzeti jogszabályok alkalmazása kedvezőtlenebb az említett módszereknél [Preambulum: (8)-(9), (15), (17), (28)].
[34] A Rendelet 1. cikk t) pontja értelmében biztosítási idő az a járulékfizetési időszak, szolgálati idő vagy önálló vállalkozóként folytatott tevékenységi időszak, amelyet azok a jogszabályok, amelyek szerint az adott időszakot megszerezték vagy megszerzettnek tekintendő biztosítási időként határoznak meg/ ismernek el, valamint más hasonló időszak, amelyet jogszabályok a biztosítási idővel egyenértékűnek tekintenek. A felperes Németországban nyugdíjjárulékot nem fizetett, így a német társadalombiztosítási szerv a javára a perbeli időszakra biztosítási időt, szolgálati időt sem igazolt. Ugyanakkor Magyarországon jogfenntartó járulékot fizetett, mely járulékfizetés a magyar társadalombiztosítási jogszabályok szerint biztosítási időt, szolgálati időt keletkeztetett.
[35] A felperes kereseti kérelmében nyugdíjának a jogfenntartójárulék-fizetéssel szerzett szolgálati idő és járulékalapjául szolgáló "jövedelem" figyelembevétele nélküli, az 1986. július 1. előtti szolgálati ideje és a Magyarországon ténylegesen elért keresete alapján való megállapítását kérte. A második tárgyaláson a felperes csatolta a 2016. február 23. napján kelt beadványát, amelyben az EGK Rendelet Preambuluma, 13. cikk b) pontja, 17. cikke és 46. cikk (2) bekezdése, a Rendelet 1. cikk, 11. cikk, 50. cikk, a Tny. 22. § (1) bekezdés c) pontja és a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése rendelkezéseire, valamint a Costa v. ENEL és a Simmenthal ügyekre hivatkozott kereseti kérelme megalapozottságának alátámasztásaként.
[36] A felperes 2016. április 13. napján kelt beadványában kereseti kérelmét kiegészítette a következőkkel: a társadalombiztosítási szervek a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló átlagkereset számítását nem részletezték, a nemzeti nyugdíjszámítást nem végezték el, ezért a határozatok nem felelnek meg "a tartalmi előírásoknak", sértik az EGK Rendelet Preambulumában meghatározott célokat és a 46. cikk előírásait. Kérte kötelezni az alperest az átlagkereset alapjául szolgáló jövedelmei közlésére, a nemzetközi és a nemzeti ellátás újraszámítására. A Rendelet 11. cikk (1) bekezdése, 62. cikke, 50. cikk (2) bekezdése, 1. cikk j), b) és t) pontjai, a Preambulum (9), (17) bekezdései, a 3. cikk (1) bekezdés d) pontja, az EGK Rendelet Preambuluma és 3. cikke, valamint a Kúria Mfv.III.10.261/2010/4. számú ítélete alapján kérte az alperes kötelezését az arányos nyugdíjszámítás újbóli elvégzésére a közösségi jog elsőbbségi elve alapján akként, hogy az arányos nyugdíjszámításnál az átlagkereset meghatározásakor hagyják figyelmen kívül az 1986. július 1-től 1997. december 31. közötti időszakot, illetve a jogfenntartó járulékot. A felperes állította, hogy a bíróságnak mellőznie kellett volna a Tny. 22. § (1) bekezdés c) pontja és a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése rendelkezéseit. E körben is hivatkozott a Costa v. ENEL és a Simmenthal ügyekre. A felperes a Kúria Mfv.III.10.245/2012/5. számú és a munkaügyi bíróság egyik ítéletére a jogfenntartójárulékfizetési kötelezettség nélküli fizetéssel kapcsolatos álláspontja alátámasztásaként hivatkozott és kérte az alperes kötelezését új határozat meghozatalára az 1986. július 1. és 1988. június 30. közötti jogfenntartó-járulékfizetési időszak figyelembevételével.
[37] A felperes a 13. sorszámú jegyzőkönyvben (2016. július 13. napján tartott tárgyaláson) vitatta az 1984. január 1. és 1986. június 30-ig terjedő időszakra vonatkozó béradatokat, csatolta az S. Számítástechnikai Gmk. 1984-1986 évekre kiállított "jövedelemadó köteles kifizetések adatközlő lapjait". A felperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta, hogy a bíróság a rendelkezésére álló adatok és a "nyilvánvalóan megalapozatlan" alperesi határozat ellenére nem rendelte el a pro rata nyugdíjszámítás újbóli elvégzését.
[38] A Pp. 335/A. §-a értelmében, ha a 30 napos perindítási határidő már eltelt, úgy az alperesi határozatnak a keresetben nem támadott részére már nem lehet kiterjeszteni a keresetet. A felperes a per első tárgyalása bezárásáig csak a jogfenntartójárulék-fizetési időszaknak és a járulék alapjául szolgáló "jövedelem" figyelembevételét sérelmezte. A felperes keresete jogalapját változtatta meg, amikor a második tárgyaláson, majd azt követően is más, a nyugdíjszámítás (nemzeti és pro rata) helyessége, az átlagkereset összege tekintetében vitatta a társadalombiztosítási szervek határozatait, ezért a 2016. április 13. napján előterjesztett, a nyugdíjszámítással kapcsolatos kereseti kérelmei - a jogfenntartójárulék-fizetés időtartama és járulékfizetés tényével kapcsolatos kérelmek kivételével - meg nem engedett (tiltott) keresetváltoztatásnak minősülnek. A bíróság a Pp. 335/A. § (1) bekezdése rendelkezése alkalmazásától - ez irányú jogszabályi rendelkezés hiányában - nem tekinthet el, ellenkező esetben a társadalombiztosítási határozatot olyan jogosultsági feltétel és jogszabály megszegése körében vizsgálja felül, amelyre a felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a kereseti kérelmében nem hivatkozott.
[39] A Legfelsőbb Bíróság/Kúria Mfv.III.10.510/2010/3. számú és az Mfv.III.10.584/2012/4. számú végzéseiben rámutatott arra, hogy a közigazgatási per tárgya - a következetes bírói gyakorlat szerint - a közigazgatási szerv döntésének nem általában történő, hanem a kereseti kérelemben meghatározott irányú felülvizsgálata (KK 34. számú állásfoglalás, BH 2003.440.). A Kúria a Kfv.I.35.228/2008/6. számú határozatában rámutatott, hogy tiltott keresetváltoztatásnak minősül, ha a felperes a keresetlevélben az alperesi határozat jogsértő voltára vonatkozó általa előadott tényektől, bizonyítékoktól eltérő, teljesen más körülményekre, tényekre, bizonyítékokra hivatkozva eltérő jogalapon tartja jogszabálysértőnek az alperesi határozatot a per első tárgyalása után. Amennyiben a bíróság, a per tárgyalása után előadott, meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősülő kérelemre alapítja érdemi döntését, a kereseti kérelemhez kötöttség elve sérül.
[40] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával - az indokolás módosításával és kiegészítésével - hatályában fenntartotta.
(Kúria, Mfv.III.10.130/2017.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.III.10.130/2017/7.
A tanács tagjai: Dr. Zanathy János
a tanács elnöke
Dr. Farkas Katalin
előadó bíró
Dr. Magyarfalvi Katalin
bíró
A felperes:
A felperes képviselője: dr. Mátyás Péter ügyvéd
Az alperes: Budapest Főváros Kormányhivatal VIII. Kerületi Hivatala
Az alperes képviselője: dr. Peczeli Ildikó főosztályvezető jogtanácsos
A per tárgya: társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 42.M.2470/2015/16.
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 42.M.2470/2015/16. számú ítéletét hatályában fenntartja.A felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Tényállás
[1] Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatósága a 2015. március 4. napján kelt határozatával a felperes 2009. január 14. napjától megállapított nyugdíját 2014. április 1-től hivatalból felülvizsgálta, a korábban folyósított ellátást 2014. március 30. napjával megszüntette, egyidejűleg 2014. április 1. napjától az öregségi nyugdíjrész összegét havi 45.895 forintban állapította meg.[2] Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központ a 2015. június 8. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság határozatát megváltoztatta, a felperes késedelmi kamatra való jogosultsága elismerése mellett az öregségi nyugdíjrész összegét 2014. április 1. napjától havi 46.120 forintban állapította meg azzal, hogy az európai uniós országgal érintett nyugdíjigények érvényesítése során a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK (továbbiakban: Rendelet), a végrehajtásáról szóló 987/2009/EK rendelet (továbbiakban: Vhr.), a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tny.), a Tny. végrehajtására kiadott 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet (továbbiakban: Tnyvhr.), valamint a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (továbbiakban: T.) végrehajtására kiadott 17/1975. (VI.14.) MT rendelet (továbbiakban: R.) az irányadó. A felperes 1986. július 1-től külföldi munkavállalóként havi 1.200 forint társadalombiztosítási járulékot fizetett, mely alapján havi 4.000 forintot kell keresetként figyelembe venni. Mivel a külföldi munkavállalás még 1992. március 1. előtt kezdődött, ezért az 1992. február 29-ig érvényes rendelkezések szerint a járulékfizetés a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) 1998. január 1. napi hatálybalépéséig kötelező volt. A másodfokú társadalombiztosítási szerv a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset összegét az elsőfokú hatóság által megállapított 68.330 forinttal szemben 68.668 forintban, az elméleti nyugdíjösszeget 49.883 forint helyett 50.128 forintban és a Magyarországon szerzett idő arányában a magyar nyugdíjrészt (92%) 45.892 forint helyett 46.120 forintban állapította meg. A másodfokú hatóság határozatában a Tnyvhr. 14. § (11) bekezdése, a R. 1986. szeptember 1-jén hatályos 278/C. § (1) és (2) bekezdései, 278/B. §-a, 317. § (1) bekezdés a) pontja, 321. § (1) bekezdése, 323. § (1)-(2) bekezdése, 322. § (3) bekezdése, valamint a 3/1975. (VI. 14.) SZOT Szabályzat 247/A. § (4) bekezdése, a T. végrehajtására kiadott 89/1990. (V.1.) MT rendelet (továbbiakban: MTr.). A 323. § (1)-(3) bekezdései 1986. január 1-től 1989. december 31-ig, a 322. § (3) bekezdése 1990. január 1. napjától 1992. február 29-éig hatályos, valamint az MTr. módosítására kiadott 48/1992. (III.13.) Korm.rendelet (továbbiakban: Krm.) 71. § (7) bekezdése rendelkezéseire hivatkozott.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes kereseti kérelmében a társadalombiztosítási szervek határozatainak hatályon kívül helyezését és az alperes új határozat hozatalára utasítását kérte azzal, hogy az alperes a nyugdíját az 1986. július 1. előtti szolgálati idő és a Magyarországon ténylegesen elért keresete, jövedelme alapján számítsa ki, a jogfenntartó járulék fizetésének időtartamát hagyja figyelmen kívül, vagy a befizetett 1.200 forint járulékok után nyugdíj kiegészítést állapítson meg, ha annak visszafizetése nem lehetséges.[4] A felperes állította, hogy a társadalombiztosítási szervek határozatai az Alkotmány 70/A. § (1)-(2) bekezdéseibe ütköznek, hátrányos helyzetbe került azokkal a nyugdíjasokkal szemben, akik hozzá hasonlóan, de engedély nélkül mentek külföldre dolgozni, nem fizették az 1.200 forintos kötelező „jogfolytonossági járulékot”, így a megállapított nyugdíjuk a részére megállapított nyugdíj összegnek többszöröse lett és a társadalombiztosítási szervek nem voltak figyelemmel a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése rendelkezéseire sem. A nyugdíja számításánál a jogfolytonosságot biztosító havi 1.200 forint járulék után megállapított havi 4.000 forint eszmei bér a nyugdíja összegét „lerontotta”.
[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte határozataiban foglalt jogi és ténybeli indokai fenntartásával. Az alperes kiemelte, hogy a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése semmiféle mérlegelést nem tesz lehetővé, a megszerzett szolgálati idő elfogadása az alperes számára kötelező. E körben hivatkozott a Kúria Mfv.III.10.245/2012/5. számú ítéletére. Az 1986-tól kezdődő időszakot akkor lehetne figyelmen kívül hagyni, ha ebben az időszakban a felperes Németországban fizetett volna nyugdíjjárulékot és ezáltal biztosítási időt szerzett volna.
Az elsőfokú ítélet
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A bíróság a társadalombiztosítási szervek határozatainak, a felperes keresetének és az alperes ellenkérelmének ismertetését követően idézte a jogvita elbírálásánál figyelembe vett jogszabályokat (így a Tny. 43. § (1)-(2) bekezdését, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdését és 109. § (4) bekezdését, a Tnyvhr. 51. § (1)-(6) bekezdéseit, a Pp. 339. § (1) bekezdését és 339/A. §-át, a 1408/71/EGK rendelet (továbbiakban: EGK Rendelet) Preambulumát, a Rendelet 1. cikk b) pontját, 11. cikk (1) bekezdését, (3) bekezdés a) pontját, 50. cikkét, továbbá a Tny. 22. §-át és a Krm. 71. § (7) bekezdését), valamint utalt a Kúria gyakorlatára a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése értelmezése kapcsán.[7] A bíróság megállapította, hogy a kötelező járulékfizetési időszak „nyugdíjnövelő hatása” eredményezte a felperes szolgálati ideje és ezáltal a nyugdíja emelkedését. A társadalombiztosítási szervek a járulékfizetéssel érintett időszakot kötelesek voltak szolgálati időként elfogadni és mivel a felperes csak Magyarországon fizetett nyugdíjjárulékot, ezért (egy tagállam szabályai alapján) magyar szolgálati időként került az önkéntes járulékfizetési idő elismerésre. A nemzeti nyugdíj összege kevesebb lett volna, ezért az alperes a közösségi jog alapján számított nyugdíj összegét állapította meg. A hatályos nyugdíjszabályok abban az esetben sem adnak lehetőséget szolgálati idő figyelmen kívül hagyására, ha az kedvezőbb nyugdíj összeget eredményezne, ezért a vitatott időszakkal számolni kellett.
[8] A bíróság a Kúria Mfv.III.10.245/2012/5. számú ítéletét, valamint az S. G. ügyében írt ONYF Főigazgatói levelet sem az átfedő időszakban szerzett szolgálati idő, sem a járulékfizetés, sem a nemzeti számítás és pro rata számítás tekintetében nem találta alkalmazhatónak részben a tényállások éltérőségére, részben arra alapítottan, hogy a felperes csupán Magyarországon fizetett (külföldi munkavállalóként) jogfenntartó járulékot (meghatározott összegben), Németországban biztosított nem volt. Az EGK Rendelet 46. cikke és az 574/72/EGK rendelet 15. cikke alapján a járulékfizetési időszakot szolgálati időként, a járulék alapjául szolgáló összeget pedig a Tny. 22. §-a alapján kellett a pro rata számításnál figyelembe venni. A felperes által hivatkozott ítélet - munkaviszonya és tartózkodása megszakításának hiányában - nem volt alkalmazható.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[9] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet, a másodfokú társadalombiztosítási határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.[10] A felperes előadta, hogy Németországban szoftver fejlesztőként szerződéses munkaviszonyban, szabad foglalkozású mérnökként dolgozott. Önálló vállalkozóként nem tartozott a németországi nyugdíjrendszerbe, Magyarországon jövedelemmel nem rendelkezett.
[11] A felperes a 2016. április 13. napján kelt beadványában foglaltakra hivatkozva sérelmezte a következőket: A bíróság nem rendelte el a pro rata nyugdíj újraszámítását annak ellenére, hogy a perben becsatolta az alperes által figyelmen kívül hagyott béradatokat, amelyekkel bizonyította, hogy a nyugdíjösszeghez beszámított bér lényegesen alacsonyabb volt a tényleges kereseténél. A bíróság nem rendelte el a nemzeti nyugdíj újraszámítását sem figyelmen kívül hagyva, hogy lehetősége van a nemzeti és a közösségi jog által biztosított (pro rata) ellátás között választani (EGK Rendelet Preambuluma és 46. cikke), továbbá, hogy az alperes határozataiban a nemzeti és a közösségi nyugdíjszámítás eredménye (eltérő átlagkereset és szolgálati idő miatt) nem hasonlítható össze.
[12] A felperes álláspontja szerint a bíróság jogsértően minősítette jogfenntartó járulékfizetését önkéntesnek, az 1986. július 1-től 1997. december 31-ig tartó időszakot a magyar szociális rendszerhez tartozónak, tett különbséget alkalmazottak és szerződéses munkaviszonyban állók között a jogfenntartó járulék beszámítása során.
[13] A felperes érvelése szerint a kötelező járulékfizetés beszámítása a közösségi nyugdíjba a Rendelet 3. cikke által szabályozott egyenlő bánásmód elvébe ütközik. A biztosítási idők összeszámításánál és a megosztási arány számításánál az EGK Rendelettel szemben a munkavállalókra kedvezőtlenebb nemzeti szabályok nem alkalmazhatók. Az ítélet egyes megállapításai ellentmondásosak, jogsértőek.
[14] A felperes álláspontja szerint a Rendelet nem különböztet munkavállaló és önálló vállalkozó között, ez utóbbi tevékenység kötelező járulékfizetési időszak melletti folytatását biztosítási időnek tekinti. Németországban, mint önálló vállalkozó nem tartozott az állami nyugdíjrendszerbe, ezért nyugdíjjárulékot sem fizetett, azonban felelősség- és baleset biztosítást kötött öregkori megélhetésének biztosítására államkölcsönöket, részvényeket, ingatlanokat vásárolt, életbiztosítást kötött (a németországi szociálbiztonsági rendszer ajánlása szerint) ugyanakkor Magyarországon jogfenntartó járulékot kellett fizetnie, mindez kettős biztosítást eredményezett. A németországi idejét az 574/72/EGK rendelet 15. cikke alapján a közösségi jog elsőbbségi elve, a jogfenntartó járulékfizetés időtartamát annak kedvezőtlen hatása (az ellátás összegének csökkenése) miatt a pro rata nyugdíj számításánál nem lehet beszámítani (Rendelet 50. cikk (2) bekezdés). Ezt az értelmezést támasztja alá a Rendelet 62. cikke a nyugdíjszámításnál a legutolsó tevékenységből származó jövedelem beszámításának előírásával. Nincs lehetőség az EGK Rendelet 46. cikke alapján a nyugdíja megállapítására a Rendelet 3. cikke, Rendelet 50. cikk (2) bekezdés és 62. cikke rendelkezéseivel szemben, mivel a közvetlen hatállyal bíró közösségi szabállyal ellentétes tagállami jogot a jogalkalmazó szerveknek figyelmen kívül kell hagyni (Costa v. ENEL, illetve a Simmenthal ügyek).
[15] A felperes érvelése szerint külföldi munkavégzését 1988. június 30. napján megszakította (legközelebb csak 1993. május 1-től végzett munkát), így 1988. július 1-től jogszabályi kötelezettség és külön megállapodás nélkül fizette a jogfenntartó járulékot, ezért a bíróság tévesen mellőzte a Kúria hivatkozott határozata, az ONYF Főigazgatói levél, valamint a hivatkozott ítélet figyelembe vételét. 1986. július 1-től „20 hónapig” jogszabályi kötelezettsége alapján fizette a jogfenntartó járulékot, az azt követő idő (kötelezettség és megállapodás hiányában) szolgálati időként nem számítható be és erre az időre keresetet sem lehet elszámolni.
[16] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Az alperes ismertette a kizárólag magyar jogszabályok, majd a későbbiekben a Rendelet 50. cikk (4) bekezdése alapján történt nyugdíjszámítást.
[17] Az alperes kiemelte, hogy az általános szabályokat tartalmazó Rendelet és Vhr. az elsődleges, azonban a tagállam törvényei tartalmaznak előírásokat az egyedi esetekre. Az alperes sem vitatta, hogy egy személy csak egy munkavégzés helye szerinti biztosítási rendszer hatálya alá tartozhat (Rendelet Preambuluma), azzal, hogy csak az az idő ismerhető el biztosítási időként, amit az arra jogosult szerv is ekként értékel (Rendelet 1. cikk t) pont). A német szerv nyilatkozata szerint felperes Németországban biztosítási időt nem szerzett, kettős biztosítás hiányában a magyar járulékfizetésen alapuló biztosítási időt a Rendeleten alapuló nyugdíj számítás során nem lehet figyelmen kívül hagyni. A felperes tévesen hivatkozott - homogén csoport hiányában - diszkriminációra, továbbá eltérő tényállás miatt a kúriai és egyéb határozatokban foglaltakra. A jogfenntartó járulékfizetésére tekintettel az arányos nyugdíjszámítással a felperes nyugellátása emelkedett, hátrány nem érte, esetében a Rendelet 50. cikk (2) bekezdése nem alkalmazható.
A Kúria döntése és jogi indokai
[18] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott az alábbiak szerint.[19] A peradatok szerint a felperes 1986. július 1. napjától Németországban élt a családjával, ahol szoftver fejlesztőként, szabad foglalkozású mérnökként, mint önálló vállalkozó dolgozott, nyugdíjjárulékot nem fizetett, és a német nyugdíjszerv közlése szerint német szolgálati időt sem szerzett. A felperes 1986. július 1. és 1997. december 31. közötti időszakban külföldi munkavállalóként Magyarországon jogfenntartó járulékot fizetett.
[20] A felperes sérelmezte, hogy a jogfenntartó járulékkal fedett időszakot és a járulék alapjául szolgáló „jövedelmet” az alperes mind a szolgálati idő, mind a nyugdíj összeg megállapításánál figyelembe vette.
[21] A Tny. 37. § (4) bekezdése a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző idő szolgálati időtartamát az 1997. december 31. napján hatályos jogszabályok – a T., az R., az MTr. és a Krm. – alapján rendelte figyelembe venni.
[22] Az 1986. január 1. napjától hatályos R. 323. § (1) bekezdése értelmében a belföldön nem biztosított külföldön munkát vállaló személy külföldi munkavállalásának tartamára havi 1.200 forint - napi 40 forint - társadalombiztosítási járulékot volt köteles fizetni. 1990. január 1-től az R. 322. § (3) bekezdés a) pontja az R. 323. § (1) bekezdésével azonos szabályozást tartalmazott azzal, hogy az R. 324. § (3) bekezdése rendelkezése szerint a társadalombiztosítási ellátás összege megállapításánál a külföldi munkavállalás idejére nyugdíjjárulék megállapításánál figyelembe vett jövedelmet - a 322. § (3) bekezdés a) pontja szerinti járulékfizetés esetére - 4.000 forintban határozta meg. Nem változtatott a szabályozáson az 1990. május 1. napjától 1992. március 12. napjáig hatályos MTr. 433. § (3) bekezdés a) pontja sem, amely rendelkezést 1992. március 13-tól hatályon kívül helyező Krm. 71. § (1) bekezdése értelmében a külföldön munkát vállaló a külföldi munkavállalásának tartamára az 1992. február 29. napja előtt hatályos rendelkezéseket rendelte alkalmazni, ha a külföldi munkavállalás még 1992. március 1. előtt kezdődött.
[23] A felperes – a fenti szabályozás alapján – 1992. március 1. előtt kezdődött külföldi munkavállalása alapján a Krm. 71. § (7) bekezdése alapján köteles volt az MTr. szerinti járulék fizetésre, amelyet a peradatokból kitűnően egészen 1997. december 31-ig fizetett. Az a tény, hogy az MTr. szerinti járulékfizetés 1993. március 1-től jogszabályi kötelezettség nélkül történt, a felperes perbeli időbeni jogállását a nyugellátásra való jogszerzését nem érinti. A nyugdíjjáruléknak a biztosítási jogviszony keretében meghatározott összeg utáni megfizetése miatt az alperesnek a havi átlagkereset meghatározása során – magyar szabályozás értelmében (Tny. 22. § (1) bekezdés c) pont) – a határozatok szerinti összeget kellett figyelembe vennie.
[24] A felperes mint önálló vállalkozó Németországban nem állt munkaviszonyban, így annak tartamában „megszakadás” sem következhetett be – ellentétben a felperesi érveléssel –, ezért a közigazgatási és munkaügyi bíróság hivatkozott ítéletei, amelyekben az Ausztriában munkaviszonyban álló, nyugdíjjárulékot fizető, ugyanakkor Magyarországon is jogfenntartó járulékot fizető felperesek nyugdíj összegének megállapítása volt a per tárgya, az eltérő tényállásra tekintettel a jelen ügyben nem irányadóak.
[25] A Tnyvhr. 29. §-a az 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati időnek minősülő tartamokról rendelkezik. Így szolgálati időnek számít többet között a meghatározott jogviszonyokban biztosításban töltött idő, valamint az az idő, melyre az igénylő a szolgálati idő megszerzésére megállapodást kötött és az erre előírt járulékot megfizette.
[26] A Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése értelmében az 1967. december 31. után fennálló külföldi munkavállalás időtartamát szolgálati időként akkor lehet figyelembe venni, ha a magyar állampolgár a munkavállalásra 1989. október 25. előtt engedélyt kapott az erre feljogosított szervtől és az előírt nyugdíjjárulékot (társadalombiztosítási járulékot) megfizette. A fő szabály az, hogy a járulékfizetéssel fedezett időt szolgálati időként kell elismerni, azonban a külföldi munkavállaló számára csak abban az esetben ismerheti el a társadalombiztosítási szerv a külföldi munkavállalás időtartamát, ha a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltaknak megfelel, bármelyik feltétel hiánya az elismerhetőséget kizárja.
[27] A Kúria több határozatában kifejtette, hogy a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdésének „akkor lehet figyelembe venni” kitétele nem választási lehetőséget fogalmaz meg, hanem a beszámítás további feltételeit határozza meg. E rendelkezés kogens szabály, alkalmazása a benne foglalt tényállás megvalósulása esetén kötelező, attól a társadalombiztosítási szervek azon az alapon, hogy az igénylő nyugellátására kedvező, vagy kedvezőtlen hatást gyakorol, nem térhetnek el (Mfv.III.10.245/2012/5.).
[28] A magyar jogszabályok szerint az alperesnek az 1986. július 1-től 1997. december 31-ig terjedő időszakra történt nyugdíjjárulék fizetés alapján a szolgálati időt és a járulékfizetés alapjául szolgáló havi 4.000 forintot jövedelemként kellett figyelembe venni tekintettel arra, hogy a felperes 1992. előtt Németországban dolgozott önálló vállalkozóként, nyugdíjjárulékot nem fizetett, biztosított nem volt, így ott szolgálati időt sem szerezhetett, ezzel szemben Magyarországon jogfenntartó járulékot fizetett, így biztosítottként szolgálati időt szerzett.
[29] A társadalombiztosítási szervek határozataikat a Rendelet és a Vhr. rendelkezéseire alapították. A felperes kereseti és felülvizsgálati kérelmében egyebek mellett az EGK Rendelet Preambuluma egyes rendelkezései, a 46. cikke, valamint az EGK Rendelet végrehajtására kiadott 574/72/EGK rendelet (továbbiakban: EGK Vhr.) 15. cikke megsértését állította.
[30] A Kúria rögzíti, hogy az EGK Rendeletet a Rendelet, az EGK Vhr.-t pedig a Vhr. váltotta fel 2010. május 1. napjától az Európai Uniós tagországok állampolgárai tekintetében. A Rendelet és a Vhr. rendelkezéseit kellett és alkalmazta az alperes a felperes nyugellátása megállapításakor. A koordináció nyugdíjbiztosítási szakterületre vonatkozó alapvető szabályai nem változtak. A Rendelet megtartotta az egy tagállam joghatóságának elvét, azaz egy személy kizárólag az egyik tagállamban lehet csak biztosított. A nyugdíjbiztosítási jogosultságok megszerzése érdekében a tagállami nyugdíjrendszerekben megszerzett szolgálati időket a nyugdíj-megállapítás során figyelembe kell venni. A nyugdíjaknál, az összeszámítás követelménye alapvető fontosságú az ellátások megfelelő összegű nyújtásához. A tagállami illetékes intézmények az igénylő/jogszerző által megszerzett összes szolgálati idő alapján és a nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint számított nyugdíjösszegnek (elméleti nyugdíjnak) az adott tagállamban szerzett szolgálati idő és az összes szolgálati idő arányában meghatározott részét kötelesek megállapítani és folyósítani (pro rata nyugdíj). Az összeszámítás szabálya mindig csak a fennálló biztosítási időket rendeli számításba venni, az nem vezethet új biztosítási időszakok keletkezéséhez. Az ellátást megállapító hatóságnak figyelembe kell vennie a másik tagállamok területén szerzett jogosító időket (biztosítási, munkavállalási, tartózkodási időket), mintha azt az adott tagállam területén szerezte volna meg a jogosult, ugyanazon időszak beszámítására kizárólag az egyik tagállamban kerülhet sor, függetlenül attól, hogy a biztosított személy több tagállam joga szerint is biztosítottnak minősült. Azok a közösségi munkavállalók, akik a munkavállalásuk idején, amikor a fogadó állam szociális biztonsági rendszerében is biztosítottak voltak, saját államukban is járulékot fizettek a nyugdíjrendszerben biztosítási idő szerzése érdekében, ezen időszaknak csak egyszeres beszámítását várhatják a nyugdíj megállapításakor (függetlenül a többszörös járulékfizetéstől).
[31] A felperes a Rendelet 3. cikke, Rendelet 50. cikk (2) bekezdés és 62. cikke alkalmazását az EGK Rendelet 46. cikkével összefüggésben sérelmezte. A Kúria a felperes kifogásait - a társadalombiztosítási szervek határozatainak és a jogerős ítéletnek az EGK Rendelet 46. cikkébe ütközése körében - a fentebb kifejtettek okán nem vizsgálta.
[32] A felperes sérelmezte a Rendelet Preambuluma és több cikkének megsértését.
[33] A Rendelet megalkotására - tekintve, hogy közösségen belül mozgó munkavállalók csak egyetlen egy tagállam biztonsági rendszerébe tartozhatnak - az alkalmazandó nemzeti jogszabályok átfedései és az abból származó esetleges bonyodalmak elkerülése érdekében került sor. A Rendelet célja egyebek mellett - annak a lehető leghatékonyabb biztosítása érdekében, hogy az egy tagállam területén foglalkoztatott valamennyi munkavállaló egyenlő bánásmódban részesüljön - annak a tagállamnak alkalmazandó jogszabályait meghatározni, amelyben az érintett személy munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként tevékenységet folytat, s amely általános szabálytól csak az alkalmazhatóság egyéb kritériumot indokló bizonyos helyzetekben lehet eltérni. Az összesítési és az időarányos számítást alkalmazó módszerrel összhangban kiszámított, a közösségi jog által biztosított nyugdíj összegét meg kell határozni, ha a nemzeti jogszabályok alkalmazása kedvezőtlenebbek az említett módszereknél (Preambulum: (8)-(9), (15), (17), (28) bekezdések).
[34] A Rendelet 1. cikk t) pontja értelmében biztosítási idő az a járulékfizetési időszak, szolgálati idő vagy önálló vállalkozóként folytatott tevékenységi időszak, amelyet azok a jogszabályok, amelyek szerint az adott időszakot megszerezték vagy megszerzettnek tekintendő biztosítási időként határoznak meg/ ismernek el, valamint más hasonló időszak, amelyet jogszabályok a biztosítási idővel egyenértékűnek tekintenek. A felperes Németországban nyugdíjjárulékot nem fizetett, így a német társadalombiztosítási szerv a javára a perbeli időszakra biztosítási időt, szolgálati időt sem igazolt. Ugyanakkor Magyarországon jogfenntartó járulékot fizetett, mely járulékfizetés a magyar társadalombiztosítási jogszabályok szerint biztosítási időt, szolgálati időt keletkeztetett.
[35] A felperes kereseti kérelmében nyugdíjának a jogfenntartó járulékfizetéssel szerzett szolgálati idő és járulékalapjául szolgáló "jövedelem" figyelembevétele nélküli, az 1986. július 1. előtti szolgálati ideje és a Magyarországon ténylegesen elért keresete alapján való megállapítását kérte. A második tárgyaláson a felperes csatolta a 2016. február 23. napján kelt beadványát, amelyben az EGK Rendelet Preambuluma, 13. cikk b) pontja, 17. cikk és 46. cikk (2) bekezdése, a Rendelet 1. cikk, 11. cikk, 50. cikk, a Tny. 22. § (1) bekezdés c) pontja és a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése rendelkezéseire, valamint a Costa v. ENEL és a Simmenthal ügyekre hivatkozott kereseti kérelme megalapozottságának alátámasztásaként.
[36] A felperes 2016. április 13. napján kelt beadványában kereseti kérelmét kiegészítette a következőkkel: A társadalombiztosítási szervek a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló átlagkereset számítását nem részletezték, a nemzeti nyugdíjszámítást nem végezték el, ezért a határozatok nem felelnek meg "a tartalmi előírásoknak", sértik az EGK Rendelet Preambulumában meghatározott célokat és a 46. cikk előírásait. Kérte kötelezni az alperest az átlagkereset alapjául szolgáló jövedelmei közlésére, a nemzetközi és a nemzeti ellátás újraszámítására. A Rendelet 11. cikk (1) bekezdése, 62. cikk, 50. cikk (2) bekezdése, 1. cikk j), b) és t) pontjai, a Preambulum (9), (17) bekezdései, a 3. cikk (1) bekezdés d) pontja, az EGK Rendelet Preambuluma és 3. cikke, valamint a Kúria Mfv.III.10.261/2010/4. számú ítélete alapján kérte az alperes kötelezését az arányos nyugdíjszámítás újbóli elvégzésére a közösségi jog elsőbbségi elve alapján akként, hogy az arányos nyugdíjszámításnál az átlagkereset meghatározásakor hagyják figyelmen kívül az 1986. július 1-től 1997. december 31. közötti időszakot, illetve a jogfenntartó járulékot. A felperes állította, hogy a bíróságnak mellőznie kellett volna a Tny. 22. § (1) bekezdés c) pontja és a Tnyvhr. 51. § (2) bekezdése rendelkezéseit. E körben is hivatkozott a Costa v. ENEL és a Simmenthal ügyekre. A felperes a Kúria Mfv.III.10.245/2012/5. számú és a munkaügyi bíróság egyik ítéletére a jogfenntartó járulékfizetési kötelezettség nélküli fizetéssel kapcsolatos álláspontja alátámasztásaként hivatkozott és kérte az alperes kötelezését új határozat meghozatalára az 1986. július 1. és 1988. június 30. közötti jogfenntartó járulék fizetési időszak figyelembevételével.
[37] A felperes a 13. sorszámú jegyzőkönyvben (2016. július 13. napján tartott tárgyaláson) vitatta az 1984. január 1. és 1986. június 30-ig terjedő időszakra vonatkozó béradatokat, csatolta az S. Számítástechnikai GMK 1984-1986 évekre kiállított „jövedelemadó köteles kifizetések adatközlő lapjait”. A felperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta, hogy a bíróság a rendelkezésére álló adatok és a „nyilvánvalóan megalapozatlan” alperesi határozat ellenére nem rendelte el a pro rata nyugdíjszámítás újbóli elvégzését.
[38] A Pp. 335/A. §-a értelmében, ha a 30 napos perindítási határidő már eltelt, úgy az alperesi határozatnak a keresetben nem támadott részére már nem lehet kiterjeszteni a keresetet. A felperes a per első tárgyalása bezárásáig csak a jogfenntartó járulékfizetési időszaknak és a járulék alapjául szolgáló „jövedelem” figyelembevételét sérelmezte. A felperes keresete jogalapját változtatta meg, amikor a második tárgyaláson, majd azt követően is más, a nyugdíjszámítás (nemzeti és pro rata) helyessége, az átlagkereset összege tekintetében vitatta a társadalombiztosítási szervek határozatait, ezért a 2016. április 13. napján előterjesztett, a nyugdíjszámítással kapcsolatos kereseti kérelmei – a jogfenntartó járulék fizetés időtartama és járulékfizetés tényével kapcsolatos kérelmek kivételével –, meg nem engedett (tiltott) keresetváltoztatásnak minősülnek. A bíróság a Pp. 335/A. § (1) bekezdése rendelkezése alkalmazásától – ez irányú jogszabályi rendelkezés hiányában – nem tekinthet el, ellenkező esetben a társadalombiztosítási határozatot olyan jogosultsági feltétel és jogszabály megszegése körében vizsgálja felül, amelyre a felperes sem a közigazgatási eljárásban, sem a kereseti kérelmében nem hivatkozott.
[39] A Legfelsőbb Bíróság/Kúria Mfv.III.10.510/2010/3. számú és az Mfv.III.10.584/2012/4. számú végzéseiben rámutatott arra, hogy a közigazgatási per tárgya - a következetes bírói gyakorlat szerint - a közigazgatási szerv döntésének nem általában történő, hanem a kereseti kérelemben meghatározott irányú felülvizsgálata (KK 34. számú állásfoglalás, BH 2003.440.). A Kúria a Kfv.I.35.228/2008/6. számú határozatában rámutatott, hogy tiltott keresetváltoztatásnak minősül, ha a felperes a keresetlevélben az alperesi határozat jogsértő voltára vonatkozó általa előadott tényektől, bizonyítékoktól eltérő, teljesen más körülményekre, tényekre, bizonyítékokra hivatkozva eltérő jogalapon tartja jogszabálysértőnek az alperesi határozatot a per első tárgyalása után. Amennyiben a bíróság, a per tárgyalása után előadott, meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősülő kérelemre alapítja érdemi döntését, a kereseti kérelemhez kötöttség elve sérül.
[40] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával – az indokolás módosításával és kiegészítésével – hatályában fenntartotta.
A döntés elvi tartalma
[41] A külföldi munkavállaló által Magyarországon fizetett jogfenntartó járulék időtartamát és az annak alapjául szolgáló jövedelmet - átfedő idő, és a német társszerv szolgálati idő igazolása hiányában - a magyar (nemzeti) nyugdíj és a közösségi nyugdíj (pro rata) számításához magyar szolgálati időként és a Tny. 22. §-a szerinti átlagkeresetként is figyelembe kell venni.Záró rész
[42] Az alperesnek a felülvizsgálati eljárásban költsége nem merült fel, ezért a Kúria e tárgyban mellőzte a határozathozatalt (Pp. 78. § (1) bekezdés).[43] A felülvizsgálati eljárás illetékét az Mmtv. 14. § (2) bekezdése alapján a magyar állam viseli.
[44] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el (Pp. 274. § (1) bekezdés).
Budapest, 2018. február 7.
Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Farkas Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró
(Kúria, Mfv.III.10.130/2017.)