adozona.hu
AVI 2018.1.4
AVI 2018.1.4
Ha a jogügyletben a szolgáltatás nyújtása a domináns elem, a fordított adózás szabályait kell alkalmazni [2007. évi CXXVII. tv. 142. § (1) bek., b) pont]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az adóhatóság 2009. december 1. és 2013. szeptember 30. közötti időszakban általános forgalmi adó (áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatát végezte. A felperes fő tevékenysége szerint épületasztalos ipari termékek gyártásával foglalkozik. A jogügyletekhez kapcsolódó számláit az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban Áfa. tv.) 142. § (1) bekezdés alapján a fordított adózás szabályai szerint állította ki, azokon áthárított adót nem szerepelte...
AVI 2018.1.4 Ha a jogügyletben a szolgáltatás nyújtása a domináns elem, a fordított adózás szabályait kell alkalmazni [2007. évi CXXVII. tv. 142. § (1) bek., b) pont]
A felperesnél az adóhatóság 2009. december 1. és 2013. szeptember 30. közötti időszakban általános forgalmi adó (áfa) adónemben bevallások utólagos vizsgálatát végezte. A felperes fő tevékenysége szerint épületasztalos ipari termékek gyártásával foglalkozik. A jogügyletekhez kapcsolódó számláit az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban Áfa. tv.) 142. § (1) bekezdés alapján a fordított adózás szabályai szerint állította ki, azokon áthárított adót nem szerepeltetett. A számlákon egyebek mellett termék és szolgáltatás megnevezésként nyílászáró részszámla, nyílászáró beépítése, ajtó-ablak szállítása, beépítése, nyílászárók gyártása, asztalosipari munkák végzése szerepelt.A partnerrel kötött szerződések alapján nyílászárók gyártása és azok beépítése volt a faladat megrendelő által meghatározott helyszínen. A szerződések tartalmazták, hogy az építési, felújítási munka építési engedélyköteles, illetve az áfa megfizetése a fordított adózás szabálya szerint történik. A szerződésekhez rendszerint nyilatkozatok is kapcsolódtak, amelyben a megrendelő rögzítette, hogy áfa adóalany, a vásárolt termékre és szolgáltatásra az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés alapján a fordított adózás alkalmazható. Megállapította a revízió, hogy a szerződések szerinti ügyletekben a vételár kisebb hányada (kb. 10-15%) volt a szállítási és beépítési költség, a nagyobb része pedig az anyagköltség, azaz a nyílászárók és alkatrészeinek ellenértéke. Az elsőfokú hatóság határozatával - az utóbb keresettel támadott részben - 10 531 000 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, kötelezve őt az ehhez kapcsolódó adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére is. Megállapította, hogy jelen ügyben a termékértékesítés és a beszerelés (szolgáltatásnyújtás) a fő szolgáltatás és a mellékszolgáltatás viszonyában áll egymással. A tevékenységet az Áfa. tv. 70. § (1) bekezdés b) pontjából levezethető alapelv alapján a fő szolgáltatásra, tehát a termékértékesítésre vonatkozó szabályok szerint kell adójogilag minősíteni. Az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja kizárólag szolgáltatásokra vonatkozik, ezért, ha a terméket az értékesítés járulékaként beépítették az ingatlanba, az nem minősülhet a fordított adózás hatálya alá tartozó tevékenységnek.
A perbeli esetben nem teljesültek az építési, szerelési és egyéb szerelési munkákra vonatkozóan az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltételek. A felek megállapodása elsődlegesen a nyílászárók legyártására és értékesítésére irányult, a kapcsolódó szállítási és beépítési szolgáltatásnyújtás csupán a termékértékesítés megvalósulását szolgálta. A fő ügylet ennek megfelelően a termékértékesítés volt, a szolgáltatásnyújtás pedig beolvadt a termékértékesítés adóalapjába osztva annak adójogi sorsát, azaz a számlát áthárított áfatartalommal kellett volna kiállítani.
A fellebbezés nyomán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Utalt az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdésére, 13. § (1) bekezdésére, 142. § (3) bekezdésére. Indokolása szerint annak megítélése során, hogy egy tevékenység főtevékenységnek vagy melléktevékenységnek minősül, mindenekelőtt arra kell figyelemmel lenni, hogy melyik szolgáltatás az, amely miatt a felek a szerződéses kapcsolatba léptek. Amennyiben egy összetett ügylet esetében a főügylet egyenesen adózik, ez a momentum határozza meg a mellékszolgáltatások adójogi sorsát függetlenül attól, hogy azok önmagukban fordítottan adóznak. A felperes főtevékenysége épületasztalos termék gyártása, azaz olyan tevékenység volt, amely a szerződések elsődleges tárgyát képezte, és a jogügyletben a termékértékesítés volt a domináns elem. Utalt az alperes továbbá a Ptk. 230. § (1) bekezdésére, 205. § (1) bekezdésére, 389. §, 391. § (1) bekezdésére, 402. § (1) bekezdésére is. A felperes nem a megrendelő rendelkezésére álló anyagok felhasználásával történő meghatározott szabvány szerinti legyártást végzett, a felek célja elsődlegesen termékértékesítésre irányult. Utalt az alperes az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, mely szerint a szerződések adójogi sorsát valóságos tartalmuk határozza meg.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy az alperes a tényállást nem tárta fel kellő mélységben, a bizonyítékokból, tényekből helytelen következtetést vont le, ezzel sértette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (6) bekezdését is. Kiemelte, hogy az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja szerinti fordított adózás szabálya egyértelműen és nem vitatható módon építőipari kivitelezési tevékenységhez kapcsolódó jogszabályi rendelkezés, ami tipikusan vállalkozási szerződéses jogviszonyt jelent, figyelemmel a Ptk. 389. és 402. §-ára, amely egy eredménykötelem, és a vállalkozói díj magában foglalja az eredmény létrehozásához szükséges anyag- és munkadíj tételeit. A szerződések tárgya az építési-szerelési munka volt, melynek eredményeképpen a nyílászárók beépítésre kerültek. A felek azt a célt kívánták elérni, hogy a nyílászárók az építési engedély köteles kivitelezés körében az épületbe beépítésre kerüljenek. Sem a Ptk., sem más jogszabályok nem rögzítenek olyan arányossági követelményt, amely szerint egy vállalkozási szerződés esetén a munkadíj összegének el kell érnie egy meghatározott hányadot. Az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pont szerinti valamennyi feltétel és követelmény fennállt, az ügyletre a fordított adózás szabályai voltak alkalmazhatók, amely egyébiránt a felperesre nézve nem előnyös, gyakorlatilag kétszeri adófizetést eredményez. A 97. § (4), (6) bekezdés sérült, az adóhatóság nem tárta fel az adózó javára szolgáló körülményeket. Előadta továbbá, hogy 2011. IV. negyedévi két szerződéses partnere kapcsán sem tett eleget az adóhatóság a tényállás tisztázási kötelezettségének. A fordított adózás alkalmazása objektív követelmény, azt a feltételek teljesülése esetén a mérlegelés mellőzésével kell alkalmazni anélkül, hogy erre a szerződésben a felek kitérnének.
A Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K.27.175/2014/8. számú jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Utalt az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontjára, 70. § (1) bekezdés b) pontjára. Kifejtette, hogy elsősorban azt kellett vizsgálni, milyen viszonyban volt a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás a szerződés alapján egymással. A bíróság álláspontja szerint az értékarányoknak nincs döntő jelentősége. Általános megközelítésben az állapítható meg, hogy a szolgáltatást azzal a tárgyiasult dologgal kapcsolatban lehet elvégezni, ami megvan, így a felperes ügyleti partnereinek előbb rendelkezniük kellett a nyílászárókkal és csak azt követően kerülhetett sor azok beépítésére. A termékértékesítés ebben az összefüggésben is megelőzte a szolgáltatásnyújtást, azaz a közöttük lévő rangsor nem lehet vitás. A felperesi ügyleti partner elsődleges szándéka nyilván a nyílászárók beszerzésére irányult, amelyhez másodlagosan kapcsolódott a beépítéssel összefüggő felperesi munkák megrendelése. Mindezekre tekintettel osztotta a bíróság azt az alperesi álláspontot, hogy e konstrukcióban a termékértékesítés volt a domináns elem különös tekintettel arra, hogy a felperes főtevékenysége épületasztalos ipari termékek gyártása. A bíróság szerint ugyan helyesen hivatkozott a felperes a Ptk. 389. és 402. §-ára, azonban jelen esetben a szerződéseket adójogi szempontból kellett értékelni. A szerződés nevesítése helyett az adóhatóságnak a tartalmat kellett minősíteni, és indifferens körülmények, hogy ez a metodika a felperesre hátrányos volt, vagy az üzleti partnerek kétszeresen fizették meg az adót. Nincs ügydöntő jelentősége annak a körülménynek, hogy egyes szerződések, illetve vevői nyilatkozatok nem állnak rendelkezésre, továbbá, hogy más vállalkozási szerződéseken pedig feltüntetésre került a díjalap mellett az áfa megjelölése is. Az adóhatóság ugyanis a jogügylet tartalma alapján adójogi értékeléssel hozta meg döntését, tehát nem sérült az Art. 97. § (4), (6) bekezdése.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen kérte, hogy a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján helyezze hatályon kívül a jogerős ítéletet, és helyette hozzon új határozatot, melyben az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően változtassa meg és állapítsa meg, hogy - egy eset kivételével - a felperes jogszerűen állította ki az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja alapján a fordított adózás szabályai szerint a számlákat, melynek következtében terhére adókülönbözet, adóhiány, jogosulatlan visszaigénylés nem állapítható meg, továbbá e körben adóbírság és késedelmi pótlék sem számítható fel. Másodlagosan kérte, hogy a jogerős ítéletet és mindkét fokú adóhatósági határozatot helyezze hatályon kívül és az elsőfokú adóhatóságot kötelezze új eljárásra. Megsértett jogszabályként az Art. 97. § (4), (6) bekezdését, az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontját, 70. § (1) bekezdés b) pontját, a Ptk. 389. §-át, 391. § (1) bekezdését és 402. §-át, valamint a Ket. 50. § (6) bekezdését jelölte meg. Kiemelte, hogy az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja építőipari kivitelezési tevékenységhez kapcsolódó jogszabályi rendelkezés, amely tevékenység annak fogalmából fakadóan is tipikusan vállalkozási jogviszony. Elemezte a vállalkozási szerződés lényegét, idézte az idevonatkozó kommentárokat. Kifejtette, hogy az adott ügylet értékelése körében a főszolgáltatás mellékszolgáltatás egymáshoz való viszonya vizsgálata során megalapozottan lehet arra a következtetésre jutni, hogy a fordított adózás szerint kezelt megrendelések mindegyikének tárgya egy olyan építőipari engedélyköteles munka, amely eredménye - a szerződés céljának megfelelően - a nyílászárók épületbe beépítése. A bíróság elmulasztotta értékelni, hogy a szerződő felek akarata milyen cél elérésére irányult. Megalapozatlan a bíróság érvelése, mely szerint a perbeli esetben a szerződéses céltól - adójogi szempontból - az ügyletek eltérően értékelendők. Az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja építési engedélyhez köti az építési-szerelési munkát, amelynek esetében a fordított adózás alkalmazandó, azaz megköveteli, hogy konkrétan adott kivitelezéshez legyen köthető az építési munka. Ez a vitatott ügyletek vonatkozásában maradéktalanul teljesült, nem tekinthető indifferens körülménynek a szerződések valós tartalma. A fordított adózás alkalmazása objektív követelmény, ha építési engedélyhez kötött szerelési munka a szerződés tárgya, amely ingatlan létrehozására, bővítésére, átalakítására, egyéb megváltoztatására irányul, akkor mérlegelés nélkül ezt kell alkalmazni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felperes felülvizsgálati kérelme megalapozott.
A Kúria rögzíti, hogy a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 275. § (1), (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a felülvizsgálati kérelem keretei között a rendelkezésre álló iratok alapján dönt.
A Pp. 274. § (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve ha a felek bármelyike tárgyalás tartását kéri, vagy a Kúria a tárgyaláson való elbírálást szükségesnek tartja.
A tárgyalás tartását a felek egyike sem kérte, és mivel a Pp. 272. § (2) bekezdése a felülvizsgálati kérelem kiegészítését, a 275. § (1) bekezdés pedig a bizonyítást zárja ki, nem merült fel a tárgyalás tartásának szükségessége. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el, és a Pp. 272. § (1) bekezdésének megfelelően a rendelkezésre álló iratok alapján döntött.
A Kúria megállapította, hogy nem megalapozottak azok az érvek, melyekre az alperes és az elsőfokú bíróság a döntését alapozta, jogszerűtlenül tekintették az egyenes adózás szabálya alá tartozónak felperesi jogügyletet. A Kúria rámutat arra, hogy a felek szándéka a szerződések valós tartalma szerint nem termékértékesítésre, nem ablak "önálló adásvételére" irányult, hanem komplex szolgáltatás igénybevételére, egy folyamatban lévő építési engedélyköteles építési munkához nyílászárók leszállítására és beszerelésére. A jogügylet domináns célja nem egy tárgy vásárlása volt, hanem az épülő ház elengedhetetlen részelemének, a nyílászárónak a beépítése, az épület "ablakkal ellátása", annak szakszerű beszerelése, azaz tehát a legyártás, leszállítás, valamint beszerelés ugyanazon vállalkozótól való megrendelése. Erre tekintettel az Áfa. tv. kivételes szabályát, a 142. § (1) bekezdés b) pontját, a fordított adózás szabályait kellett alkalmazni.
Utal a Kúria az Európai Unió Bírósága C-41/04. számú ún. Levob-ügyben hozott ítéletére, mely jelen ügybeli tényálláshoz hasonló, összetett jogügylet (számítógépes program, mint áru vásárlása és annak a vevő igényei szerinti átalakítása, telepítése) elemzése során mutatott rá, hogy amennyiben az adóalanynak az átlagos fogyasztó részére teljesített két vagy több művelete, illetve cselekménye annyira szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy azok gazdasági szempontból objektíve olyan egészt alkotnak, amelynek elemekre bontása erőltetett lenne, e műveletek és cselekmények összessége a HÉA alkalmazása szempontjából egységet képező ügyletnek minősül. Szolgáltatásnyújtásnak kell minősíteni az ilyen egységet képező ügyletet abban az esetben, ha úgy tűnik, hogy a szóban forgó átalakítás, telepítés nem csekély vagy járulékos jellegű, hanem éppen ellenkezőleg, lényeges szerepet játszik abban, hogy a vevő a saját igényeinek megfelelően tudja a terméket használni.
A Kúria jelen ügyben erre is figyelemmel, valamint a beruházás jellege, az ahhoz szorosan kapcsolódó Áfa. tv. speciális 142. § (1) bekezdés b) pontja alapján, és a felek jogügyletre vonatkozó szerződéses akaratára is tekintettel a felperes álláspontját osztotta, amely szerint annak ellenére a szolgáltatási elem dominál a jogügyletben, hogy a beépített ablak, mint tárgy tényleges értéke meghaladja a szerelés költségét. Jelen esetben azonban ez a körülmény másodlagos a szerződéses cél mibenléte, megvalósítása szempontjából.
A Kúria álláspontja szerint nem volt észszerű indok a szerződés tartalmát adójogi szempontból a felek akaratától eltérően értelmezni, ezt a tényállás nem támasztotta alá, az elsőfokú bíróság pedig a döntését helytelenül alapozta fikcióra, amikor az ítélet indokolásában arra utalt, hogy a felperes szándéka nyilván ablak beszerzésére (vásárlására) irányult. Nincs jogilag jelentősége azon ítéleti érvelésnek, hogy az ablak időben előbb állt rendelkezésre, mint ahogy a beszerelés megtörtént, ugyanis a fordított eset gyakorlatilag lehetetlen lett volna.
Mindezzel szemben alappal hivatkozott a felperes arra, hogy jelen jogügylet az építési-szerelési munka tipikus esete, amelyre a fordított adózás szabályai alkalmazandók. A szerződések tárgya építési engedélyes kivitelezéshez kapcsolódóan egyedi méretre legyártott nyílászárók épületbe történő beépítése, amely eredmény akkor állt elő, amikor a nyílászárók ténylegesen beépítésre kerültek, előre megadott helyen és épületbe. A nyílászárók vásárlása kizárólag azok beszerelésével együtt merült fel. A rendelkezésre álló adatok alapján a perbeli jogvita eldönthető volt, további tényállás tisztázásra nem volt szükség.
Erre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét és az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra kötelezte. Megállapította a Kúria, hogy helyesen minősítette fordított áfa alá eső jogügyletnek a perbeli ügyletet a felperes, erre tekintettel tehát őt adófizetési kötelezettség nem terheli. Az új eljárás elrendelésére azért volt szükség, mert az egyik beruházás - a T. Tenisz Club Kft. részére történt műanyag párkány értékesítése - esetén a felperes elismerte a helytelen eljárását, azaz nem volt igazolt, hogy az értékesítés építési engedélyköteles tevékenységhez történt. Ezen gazdasági esemény körében kell az alperesnek az új eljárásban a felperes adófizetési kötelezettségét megállapítani.
A Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján eljárva az elsőfokú jogerős ítéletet az alperesi határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és új eljárásra kötelezte az alperest.
(Kúria, Kfv. I. 35.410/2015/4.)