BH 2018.1.28

Az adózó nem háríthatja el bizonyítási kötelezettségét a gazdasági társaságtól felvett pénzeszközök elszámolásakor azzal, hogy magánszemélyként bizonylatmegőrzési kötelezettség nem terheli [1995. évi CXVII. tv. (Szja. tv.) 1. §, 4. §, 7. §, 9. §, 28. §, 2003. évi XCII. tv. (Art.) 99. § (1) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek., 221. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] A felperesnél az adóhatóság 2006-2011 évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemre kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatát végezte, melynek eredményeképpen a felperes terhére 417 316 044 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet állapított meg, mely után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.
[2] A felperes fellebbezés folytán eljárt alperes a 2014. december 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az adóhiány után kiszabott bírság ö...

BH 2018.1.28 Az adózó nem háríthatja el bizonyítási kötelezettségét a gazdasági társaságtól felvett pénzeszközök elszámolásakor azzal, hogy magánszemélyként bizonylatmegőrzési kötelezettség nem terheli [1995. évi CXVII. tv. (Szja. tv.) 1. §, 4. §, 7. §, 9. §, 28. §, 2003. évi XCII. tv. (Art.) 99. § (1) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 206. § (1) bek., 221. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperesnél az adóhatóság 2006-2011 évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemre kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatát végezte, melynek eredményeképpen a felperes terhére 417 316 044 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet állapított meg, mely után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.
[2] A felperes fellebbezés folytán eljárt alperes a 2014. december 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az adóhiány után kiszabott bírság összegét 276 705 940 Ft-ban állapította meg. Döntését a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 1., 4., 7., 9. §-aira, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 99. § (2) bekezdésére alapozta arra figyelemmel, hogy a felperes nem igazolta azt az állítását, hogy a gazdasági társaságok bankszámláiról készpénzben felvett összegeket kizárólag egy projekt finanszírozására fordította volna. Nem bocsátott rendelkezésre olyan hiteles iratot, bizonylatot, amely igazolná, hogy a gazdasági társaságtól származó pénzösszegekkel elszámolt volna a juttató felé, illetőleg ezeket az összegeket adómentesen szerezte meg. A ciprusi társaságoktól átutalással, illetve készpénzfelvétellel megszerzett bevételek visszautalással és készpénzbefizetéssel csökkentett összege az adóhatóság álláspontja szerint a felperes adóköteles jövedelmét képezte, mely az Szja. tv. 28. §-a alapján egyéb jövedelemként adózik. Nézete szerint a hitelnyújtás tényleges realizálására vonatkozó bizonylatok hiányában nem bizonyítható az egyes pénzösszegek lehívása, kölcsönként való megszerzése. A kölcsönügylet dokumentációja hiányos, annak alapján nem lelhető fel olyan adat, amely alátámasztaná a felperesnek azt az állítását, hogy a kölcsönösszeget kizárólag a projekt finanszírozására fordította volna. Hangsúlyozta, hogy a bizonyítás a felperest terhelte, ezzel összefüggésben az alperesnek nem volt kötelezettsége a külföldi társaságok honossága szerinti adóhatóság megkeresése. A bírság mértéke tekintetében arra utalt, hogy a 2009. januári megszerzésre figyelemmel 50%-os, míg jogszabályváltozás folytán a többi hiány esetében 75%-os adóbírság alkalmazása volt indokolt.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[3] A felperes keresetében vitatta a bankszámlákról felvett, illetőleg átutalt összegek jövedelem jellegét és hangsúlyozta, hogy a meghatalmazotti pénzfelvétel nem eredményez saját bevételt, az ilyen vagyoni érték nem számít az Szja tv. szempontjából bevételnek, nem tartozik a törvény hatálya alá. Az alperes határozatában tévesen összemosta a bevételt nem képező jövedelem számításánál a figyelmen kívül hagyandó és jövedelemadó alól mentes kategóriákat, holott e minősítéseknek a jogszabály hatálya és a bizonyítási teher szempontjából jelentősége van. A kölcsönként kapott összeg sem képez olyan bevételt, amelyet a jövedelem számításánál figyelembe kell venni és nem vonatkozik rá az Art. 99. §-a sem. Hangsúlyozta, hogy az alperes a szerzés körülményeit és a felek jogviszonyát nem vizsgálta kellő részletességgel, így a bevétel adókötelezettségének jogcímét nem rögzítette pontosan. Kifogásolta, hogy az Art. 1. § (7) bekezdése alapján a jogviszony valós tartalmát az adóhatóság nem tárta fel és az adóhatósági határozatok indokolása nem tartalmazza, hogy miért került mellőzésre a nemzetközi jogsegély igénybevételére vonatkozó bizonyítási indítványa. Utalt a projekt rendkívül összetett, komplex beruházási jellegére, melynek részleteit az adóhatóság nem vizsgálta és e körben iratellenes megállapításokat tett.
[4] Kifejtette, hogy a felvett készpénz azon része, amely nem a gazdasági társaság által kötött szerződések alapján más befektetésbe irányítottak, folyamatosan a projekt költségére kerültek és kerülnek jelenleg is felhasználásra. Nézete szerint az adóhatóság megtévesztő megkereséssel banktitok megszegésére vette rá a gazdasági társaságok bankszámláját vezető hitelintézeteket adatkiadásra, mellyel megsértette az adatkezelés célhoz kötöttség elvét, amelyet a személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII. törvény 5. § (1)-(2) bekezdése biztosít, valamint az 1996. évi CXII. törvény (Hptv.) 51. §-ában meghatározott banktitokra vonatkozó rendelkezéseket is.
[5] Az alperes ellenkérelmében határozati megállapításait fenntartva a kereset elutasítását indítványozta.

Az elsőfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta megalapozottnak.
[7] Véleménye szerint az alperes teljes körű bizonyítást folytatott le, a határozatában valamennyi releváns tényre és körülményre kellő részletességgel kitért, a felperes felé irányuló pénzmozgást mindenre kiterjedően feltárta és helytállóan rögzítette, hogy a felperes az eljárás során többszöri felhívás ellenére sem tett részletes nyilatkozatot, valamint hitelt érdemlő bizonyítékait sem csatolta, nem igazolta, hogy az alperes által egyéb jövedelemként figyelembe vett pénzösszegekkel a külföldi társaságok felé elszámolt, mellyel lényegében elzárta magát attól, hogy a hatóság megállapításait érdemben cáfolja. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 168. § (1) bekezdésére történő utalással hangsúlyozta, hogy a felperes által felvett összegek a cégek érdekében történő felhasználása esetén ezen költségeknek a külföldi társaságok könyvelésében meg kellett jelenniük, azonban ilyet a felperes nem mutatott be.
[8] Hangsúlyozta a felperes Art. 99. § (2) bekezdéséből fakadó bizonyítási kötelezettségét, amelynek a felperes nem tett eleget és a megfelelő bizonylatok hiánya sem tanúvallomással, sem szakértővel nem pótolható. Álláspontja szerint a projekttel, illetve annak bonyolultságával kapcsolatos, a perben csatolt további bizonyítékok - miután nem felelnek meg az Sztv. szerinti hitelt érdemlő okirati követelményeknek - nem alkalmasak az adómentesség igazolására, ténylegesen nem igazolják azt, hogy a felperes által felvett pénzeszközök, mint megszerzett bevételek adókötelezettség alá nem esnek. A felvett pénzösszegek projekt-finanszírozása nem igazolt, ezzel szemben minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felperes a pénzeszközökkel sajátjaként rendelkezett. A magán-bankszámlájára utalt összegeket részben felélte, kiadásaira és külföldi utazásaira fordította, részben a saját célra vásárolt ingatlanára felvett hitelösszeg törlesztésére fordította. A vizsgált időszakon túli 2014. és 2015. évi visszafizetések nem vehetők figyelembe, mivel a pénzmozgások nyomon követésére nem alkalmasak az alapbizonylatok nélküli főkönyvi kivonatok, hiszen ez alapján a felvett összegek és visszafizetések egymásnak nem feleltethetők meg.
[9] Nem értett egyet a felperesnek a banktitok megsértésére vonatkozó érvelésével sem és kifejtette, hogy az adó-, vám-, társadalombiztosítási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése esetén a banktitok megtartásának kötelezettsége alól felmentést ad a törvény.
[10] Érvelése szerint nem volt jogszerűtlen a bírság és késedelmi pótlék megfizetésére való kötelezés az időközben bekövetkezett törvényi változásokra figyelemmel.
[11] Kitért arra is, hogy a felperes 2015. október 22-ei előkészítő iratában történt keresetmódosítást pedig a Pp. 335/A. § (1) bekezdés miatti korlátozás okán nem vizsgálta.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[12] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset teljesítése, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az alperesi határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezése és az első fokú hatóság új eljárásra történő kötelezése, harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő kötelezése érdekében.
[13] Azt hangsúlyozta, hogy az alperes és a bíróság is figyelmen kívül hagyta, hogy a határozat által adó alá vont összegek a felperes birtokába két különböző jogcímen: kölcsön és kezelt idegen összegként jutottak. Az ítélet jogszerűtlenül alkalmazta az Szja tv. adóköteles bevételeire és jövedelmeire vonatkozó rendelkezéseit, mert az Szja. tv. 4. § (1) és (2) bekezdése a magánszemély által megszerzett bevételt és jövedelmet rendeli adóztatni, viszont a felperes ezeket az összegeket sajátjaként nem szerezte meg. A visszaadási kötelezettséggel kapott kölcsönt felperesnek nem kellett figyelembe vennie adóalapja megállapításánál, az elszámolási kötelezettséggel általa kezelt idegen összeget pedig nem kellett bevételnek tekintenie.
[14] Az alperes által alkalmazott módszer sem megfelelő, hiszen a felperes által visszafizetett részösszegeket levonta az alperes az adóalapból, ezzel elfogadta, hogy a felperes visszafizetési kötelezettség mellett vette fel a pénz egy részét. Ezt a konstrukciót végig kellett volna vinnie az egész összeg tekintetében. Az alperes anélkül döntött a felperes visszafizetéseinek beszámításáról, hogy a felperest nyilatkoztatta volna, hogy melyik befizetés melyik évi tételhez tartozik. Az adót évenként kell megállapítani, ezért a felperes nyilatkoztatása nélkül az alperes nem volt döntési helyzetben.
[15] Jogszabályba ütköző módon várta a bizonyítást a felperestől az alperes, hiszen a felperesnek nincs nyilvántartási, illetve bizonylatőrzési kötelezettsége és hiába jelezte az alperesnek, hogy milyen módon tudnak hozzájutni a fontos ismeretanyaghoz, az alperes nem vállalta a számára kötelező bizonyítást, nem kereste meg a felperesre pénzt bízó társaságokat, sem azon adóhatóságokat, akik ezen társaságok jogszerű működését felügyelik. Utalt arra, hogy a felperes a határidő letelte előtt igazolta, hogy önhibáján kívül nem tudja beszerezni a per eldöntését alapvetően befolyásoló bizonyítékokat, további határidő biztosítását kérte, melynek a bíróság nem adott helyt. Ítéletében azonban nem adta indokát annak, hogy a korábban relevánsnak ítélt bizonyíték beszerzése miért vált feleslegessé.
[16] Kiemelte, hogy a felperes már a fellebbezésében és keresetlevelében is bemutatta, hogy magánkiadásai fedezéséhez megfelelő forrásokkal rendelkezett, így iratellenes az a megállapítás, mely szerint a külföldi cég pénzeszközeivel sajátjaként rendelkezett volna, azokból kiadásait, illetve ingatlanának törlesztőrészleteit finanszírozta.
[17] Arra is kitért, hogy a bíróság olyan jogszabályra hivatkozott, amely az alperes határozatában hivatkozási alapként nem szerepelt és figyelmen kívül hagyta azt a körülményt is, hogy a külföldi társaságként említett cégekre nem terjed ki az Sztv. mint magyar jogszabály hatálya. A szerződés 10. pontja szerint a felek a ciprusi jogot kötötték ki, ezért a magyarországi jogszabály megtartottsága nem lehet hivatkozási alap. Amennyiben mégis az Szja. tv. 7. § (1) bekezdés g) pontja alkalmazandó, úgy akkor sem a felperestől kell kérni a bizonylatokat, miután nyilvántartási és iratmegőrzési kötelezettsége nincs. A felperes magánszemélyként sem az Áfa. tv. sem az Sztv. hatálya alá nem tartozik, továbbá azon gazdasági eseményről, amelyeket a kölcsönösszeg visszafizetésével, illetve a kezelt összeg befektetésével generált, az Sztv. 10. § (4) bekezdése alapján a felperes partnere volt köteles a számviteli bizonylat kiállítására, annak könyvelésében való szerepeltetésére. Így nem a felperes tartozik felelősséggel ezen bizonylatok hiányáért.
[18] Hiányolta, hogy a bizonyításból kimaradt a jövedelem megszerzésére vezetett bizonyítás, annak megállapítása, hogy a felperessel szerződő társaságoknak a tulajdonában maradt-e a pénzösszeg. Az alperesnek a bizonyítást elsődlegesen nem a pénz elköltésére, hanem megszerzésére kellett volna lefolytatnia, melyet elmulasztott. Kifogásolta, hogy az alperes részben elfogadta a felperesi nyilatkozat szerinti jogi konstrukciót, ugyanakkor bizonyos esetekben másként ítélte azt meg, ezzel megsértette az Art. 1. § (2), 2. § (1) bekezdésében foglaltakat.
[19] Az alperes érdemi ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.

A Kúria döntése és jogi indokai
[20] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[21] A Kúria kiemeli, hogy a felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a rendelkezésre álló iratok alapján dönt (Pp. 275. §, BH 2002.29.). Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, téves, avagy okszerűtlen, a logika szabályai­nak nem megfelelő tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. A jogerős ítéletben megállapított tényállás a felperes érvelésével ellentétben iratszerű és nem tartalmaz téves ténybeli következtetéseket sem, megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A jogerős ítéletben rögzített tényállás felülvizsgálata során a Kúria csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelésénél nincsen nyilvánvalóan helytelen következtetés.
[22] A Kúria az elsőfokú ítélet kapcsán nem észlelt olyan körülményt, amely alapján megállapítható lenne a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése. Jogszerűen minősítette a felvett és átutalt összegeket a felperes olyan jövedelmének, amelyek bevallási kötelezettség alá esnek.
[23] Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése szerint jövedelem a magánszemély által bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A 4. § (2) bekezdése értelmében bevétel a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyonérték.
[24] A Kúria a gazdasági társaságok számlájáról, illetve házipénztárából magánszemélyek által felvett, de szabályszerűen el nem számolt pénzösszegek adójogi kérdéseivel több ítéletben foglalkozott. [Kúria Kfv. I.35.031/2009/4., Kfv. VI.35.585/2012/10., Kfv. I.35.044/2015/5., Kfv. I.35.212/2015/9., Kfv. I.35.820/2015/7., Kfv. I.35.592/2015/6.] Az ítéletekben foglaltakkal a Kúria egyetért, azoktól eltérni jelen felülvizsgálati eljárásban sem kíván.
[25] A Kúria döntései nyomán kialakult egységes gyakorlat szerint a gazdasági társaságok számláiról az ügyvezető vagy megbízottja által felvett pénzösszegek sorsát szigorú számadású nyomtatványokkal, dokumentálhatóan és beazonosíthatóan kell ki- és bevételezni és könyvelni. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy a felperes ciprusi cégek magyarországi bankszámláiról vett fel összegeket, mert annak igazolása, hogy azokat a cégek érdekében, a cégek beruházásaira fordította, őt terhelte. Nem vitás, hogy a ciprusi cégek könyvvitelére nem a magyar számviteli előírások vonatkoznak, azonban a felperes magyarországi pénzfelvételeire vonatkozó bizonyítást a magyar jogi előírások tükrében kell megítélni, ekként az Art. 99. § (2) bekezdése alapján őt terhelte annak bizonyítása, hogy a felvett pénzösszegekkel a cégek felé elszámolt. Ilyen bizonylatot azonban bemutatni nem tudott és a ciprusi cégek könyvelése hiányában nem lehetett meggyőződni a felperesi állítás valóságosságáról sem. Ezzel összefüggésben utal a Kúria arra is, hogy az elszámolás bemutatásának hiányára nem lehet kibúvót találni azzal, hogy a felperes magánszemély és bizonylatmegőrzési kötelezettség nem terheli. Egy olyan esetben amikor gazdasági társaság pénzkezelése történik, a számláról pénzt felvevő személyt is nagyobb felelősség terheli az elszámolás igazolása körében és alapvető érdeke az olyan bizonylatok megőrzése amely utóbb igazolja az elszámolás megtörténtét. A perbeli esetben a felperes több százmilliós nagyságrendű kifizetést eszközölt a cégek nevében, de nem tudott egyetlenegy dokumentumot bemutatni ami állítását alátámasztja. A Kúria rögzíti, hogy mindezen tények alapján helyesen állapította meg az adóhatóság és az elsőfokú bíróság is, hogy a felvett pénzösszegek felhasználásának célját, azt a körülményt, hogy ezekkel a pénzeszközökkel a felperes nem sajátjaként rendelkezett, már a felperesnek kellett volna bizonyítania hitelt érdemlő módon.
[26] Az Szja. tv. 4. § (1) bekezdése szerinti szabályozás következtében az egyes magánszemélyekhez kerülő pénzösszegek mindaddig jövedelemnek minősülnek, amíg az adózók azzal el nem számolnak. Mindebből az is következik, hogy a bizonyítási teher megítélése körében sem tévedett a bíróság, mikor a felperestől várta annak igazolását, hogy a felvett pénzeszközök milyen célra kerültek elköltésre. Az iratok áttanulmányozása alapján egyértelműen rögzíthető, hogy az adóigazgatási eljárás során a felperesnek elegendő idő állt a rendelkezésére a szükséges könyvelési iratok beszerzésére, ezt meg sem kísérelte, csupán a bírósági eljárásban a bizonyítási teher kiosztását követően próbált bizonyítani. Nem volt indokolt további határidő engedélyezése a már ismertetett töretlen bírói gyakorlatra figyelemmel és ezzel összefüggésben nem állapítható meg a Pp. 3. §, illetve 336/A. §-ának sérelme sem.
[27] Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság a tényállás egészére, a körülmények összességére figyelemmel, hogy a felperes nem tudta azt bizonyítani, hogy a társaságoktól felvett jelentős nagyságrendű készpénz nem a saját jövedelmét képezte. A felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltak ennek cáfolatára nem voltak alkalmasak, és a további felvetéseit is jogszerűen válaszolta meg az elsőfokú bíróság.
[28] Nem volt alkalmas a felperes és a gazdasági társaság között létrejött kölcsönszerződés annak igazolására sem, hogy a felperes bankszámlájára átutalt összegek kölcsönként funkcionáltak. Egyetértett a Kúria az adóhatóság határozatában és a jogerős ítéletben kifejtett azon állásponttal, hogy a magánszámlára való utalás és a keretösszeg megállapításáról szóló szerződés közötti összefüggést semmi sem bizonyítja. Utal a Kúria arra az ellentmondásra is, amely a kölcsön tényleges felhasználási célja és a szerződés 2/3. pontja között feszül. Ugyanis a szerződésben a felperes a kölcsönt kifejezett céllal az R. fürdő beruházására, valamint új projektek kialakítására és azok végrehajtásával kapcsolatos költségek fedezésére kapta, ezzel szemben bankszámla adatai szerint azokat magáncéljaira, hiteltörlesztésére fordította. A kölcsönszerződésnek ez a tétele megerősíti azt az alperesi álláspontot, hogy a felhasználás és a keretszerződés közötti összefüggés nem bizonyítható. A kölcsönszerződéstől eltérő céllal történő felhasználás alperesi bizonyítása elegendő volt annak megállapítására, hogy a felperes az összeggel sajátjaként rendelkezett, mely megalapozta jövedelemkénti kezelését.
[29] Nem osztotta a Kúria a felperes bírság és késedelmi pótlék számítására vonatkozó érvelését sem. Az alperes a jogszabályi előírások helyes alkalmazásával járt el és állapította meg, hogy a felperes esetében bevételeltitkolás történt, mely jogszerűen vonta maga után a magasabb összegű bírság mérték alkalmazását. A késedelmi pótlék megállapítása is a törvényi előírások figyelembevételével történt.
[30] A fentiekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv.I.35.640/2016.)

* * *
T e l j e s h a t á r o z a t

Az ügy száma: Kfv.I.35.640/2016/10.
A tanács tagjai: Dr. Darák Péter a tanács elnöke, Dr. Heinemann Csilla előadó bíró, Huszárné dr. Oláh Éva bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Kertész Ügyvédi Iroda
Az alperes: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatóság
Az alperes képviselője: dr. Illés László jogtanácsos
A per tárgya: adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes 18. szám alatt
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.K.31.023/2015/16.

Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.K.31.023/2015/16. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 250.000 (kétszázötvenezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperesnél az adóhatóság 2006-2011 évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemre kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatát végezte, melynek eredményeképpen a felperes terhére 417.316.044 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet állapított meg, mely után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. A határozatában részletesen ismertette, hogy a felperes mely külföldi társaságok magyarországi bankszámláiról milyen összegben vett fel pénzt és milyen összegek kerültek átutalásra magánszámlájára. Azt is felderítette, hogy az átutalt pénzeket a felperes az általa megvásárolt ingatlan hitelének törlesztésére, valamint megélhetésére fordította. Az ellenőrzés megállapításai szerint a felperes magánszámlájának egyenlege több esetben jelentős összegekkel fedezethiányba fordult volna a külföldi társaság átutalásai nélkül, így arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az így megszerzett pénzösszegeket magáncélú kiadásaira fordította. Az adóhatóság vizsgálta ezen külföldi társaságok és a felperes kapcsolatát és a megkeresett bankok tájékoztatása alapján rögzítette, hogy a külföldi társaságok értékpapír számláját a felperes nyitotta meg a ciprusi székhelyű Ltd.-k képviseletében, és e számlák felett kizárólagos rendelkezési joga volt. Azt is lekövette, hogy a felperes az Ltd.-k számlájáról az egyes években milyen összegű készpénzt vett fel, illetőleg milyen befizetéseket teljesített. Ezen túlmenően vizsgálta a felperesnek a gazdasági társaságokkal fennálló gazdasági kapcsolatát, illetőleg a felperes és az egyik gazdasági társaság között létrejött kölcsönszerződést is.
[2] A felperes fellebbezés folytán eljárt alperes a 2014. december 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az adóhiány után kiszabott bírság összegét 276.705.940 Ft-ban állapította meg. Döntését a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban Szja tv.) 1. §, 4. §, 7. §, 9. §-aira, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 99. § (2) bekezdésére alapozta arra figyelemmel, hogy a felperes nem igazolta azt az állítását, hogy a gazdasági társaságok bankszámláiról készpénzben felvett összegeket kizárólag egy projekt finanszírozására fordította volna. Nem bocsátott rendelkezésre olyan hiteles iratot, bizonylatot, amely igazolná, hogy a gazdasági társaságtól származó pénzösszegekkel elszámolt volna a juttató felé, illetőleg ezeket az összegeket adómentesen szerezte meg. A ciprusi társaságoktól átutalással, illetve készpénzfelvétellel megszerzett bevételek visszautalással és készpénz befizetéssel csökkentett összege az adóhatóság álláspontja szerint a felperes adóköteles jövedelmét képezte, mely az Szja tv. 28. §-a alapján egyéb jövedelemként adózik. Nézete szerint a hitelnyújtás tényleges realizálására vonatkozó bizonylatok hiányában nem bizonyítható az egyes pénzösszegek lehívása, kölcsönként való megszerzése. A kölcsönügylet dokumentációja hiányos, annak alapján nem lelhető fel olyan adat, amely alátámasztaná a felperesnek azt az állítását, hogy a kölcsönösszeget kizárólag a projekt finanszírozására fordította volna. Hangsúlyozta, hogy a bizonyítás a felperest terhelte, ezzel összefüggésben az alperesnek nem volt kötelezettsége a külföldi társaságok honossága szerinti adóhatóság megkeresése. A bírság mértéke tekintetében arra utalt, hogy a 2009. januári megszerzésre figyelemmel 50%-os, míg jogszabály változás folytán a többi hiány esetében 75%-os adóbírság alkalmazása volt indokolt.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[3] A felperes keresetében vitatta a bankszámlákról felvett, illetőleg átutalt összegek jövedelem jellegét és hangsúlyozta, hogy a meghatalmazotti pénzfelvétel nem eredményez saját bevételt, az ilyen vagyoni érték nem számít az Szja tv. szempontjából bevételnek, nem tartozik a törvény hatálya alá. Az alperes határozatában tévesen összemosta a bevételt nem képező jövedelem számításánál a figyelmen kívül hagyandó és jövedelemadó alól mentes kategóriákat, holott e minősítéseknek a jogszabály hatálya és a bizonyítási teher szempontjából jelentősége van. A kölcsönként kapott összeg sem képez olyan bevételt, amelyet a jövedelem számításánál figyelembe kell venni és nem vonatkozik rá az Art. 99. §-a sem. Hangsúlyozta, hogy az alperes a szerzés körülményeit és a felek jogviszonyát nem vizsgálta kellő részletességgel, így a bevétel adókötelezettségének jogcímét nem rögzítette pontosan. Kifogásolta, hogy az Art. 1. § (7) bekezdés alapján a jogviszony valós tartalmát az adóhatóság nem tárta fel és az adóhatósági határozatok indokolása nem tartalmazza, hogy miért került mellőzésre a nemzetközi jogsegély igénybevételére vonatkozó bizonyítási indítványa. Utalt a projekt rendkívül összetett komplex beruházási jellegére, melynek részleteit az adóhatóság nem vizsgálta és e körben iratellenes megállapításokat tett.
[4] Kifejtette, hogy a felvett készpénz azon része, amely nem a gazdasági társaság által kötött szerződések alapján más befektetésbe irányítottak, folyamatosan a projekt költségére kerültek és kerülnek jelenleg is felhasználásra. Nézete szerint az adóhatóság megtévesztő megkereséssel banktitok megszegésére vette rá a gazdasági társaságok bankszámláját vezető hitelintézeteket adatkiadásra, mellyel megsértette az adatkezelés célhoz kötöttség elvét, amelyet a személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII. törvény 5. § (1)-(2) bekezdése biztosít, valamint az 1996. évi CXII. törvény (Hptv.) 51. §-ában meghatározott banktitokra vonatkozó rendelkezéseket is.
[5] Az alperes ellenkérelmében határozati megállapításait fenntartva a kereset elutasítását indítványozta.

Az elsőfokú ítélet
[6] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta megalapozottnak.
[7] Utalt arra, hogy a bíróság jogszerűségi felülvizsgálatot végez, feladata a bizonyítás terén elsődlegesen a már megállapított tényállás kontrollja a tekintetben, hogy a tényállás megállapítása során a vonatkozó eljárási szabályokat a hatóság megtartotta-e, a tényállást teljes körűen feltárta-e, továbbá az ügyfél gyakorolhatta-e eljárási jogait a tényállás megállapításával összefüggésben. Ebből következően a bíróságnak nem feladata a közigazgatási perben nagy terjedelmű bizonyítás lefolytatása, mivel az elsődlegesen az adóhatóság feladatát képezi. Ott kell a feleknek mindent megtenniük annak érdekében, hogy a tényállás kellően tisztázott legyen és megalapozott döntés születhessen. Hangsúlyozta, hogy a bizonyítás indítványozására, a bizonyítékok előterjesztésére a per tárgyalására szóló idézés kézhezvételétől számítottan záros határidőn belül, legkésőbb az első tárgyaláson van lehetőség. Ez áll ugyanis összhangban a jóhiszemű pervitel és a rendeltetésszerű joggyakorlás elvével. A felperesnek kellett bizonyítania, hogy a megszerzett pénzeszközökkel milyen jogcímen rendelkezett, az adómentességet, adókedvezményt okirattal vagy más megfelelő módon volt köteles bizonyítani. Kiemelte, hogy a revízió az Art. 95. § szerinti szempontok alapján több eljárási cselekményt is elvégzett annak érdekében, hogy feltárja a felperes a vizsgált években milyen összegű bevételre tett szert és ebből következően mennyi jövedelme keletkezett. Így megkeresett pénzintézeteket, vizsgálta a felperesi bankszámlák forgalmát, az ingatlanvásárlás körülményeit, annak kapcsán a teljesített hiteltörlesztéseit, a ciprusi társaság részéről a felperes bankszámlájára utalt összegek jogcímeit, a felperes által a két gazdasági társaság magyarországi bankszámláiról felvett készpénzeszközökkel való elszámolás körülményeit. Megpróbált meggyőződni a ciprusi cégek létezéséről, mely az egyik társaság esetében sikertelen volt, míg a másik esetében a bank nem tudott adatot szolgáltatni.
[8] Véleménye szerint az alperes teljes körű bizonyítást folytatott le, a határozatában valamennyi releváns tényre és körülményre kellő részletességgel kitért, a felperes felé irányuló pénzmozgást mindenre kiterjedően feltárta és helytállóan rögzítette, hogy a felperes az eljárás során többszöri felhívás ellenére sem tett részletes nyilatkozatot, valamint hitelt érdemlő bizonyítékait sem csatolta, nem igazolta, hogy az alperes által egyéb jövedelemként figyelembe vett pénzösszegekkel a külföldi társaságok felé elszámolt, mellyel lényegében elzárta magát attól, hogy a hatóság megállapításait érdemben cáfolja. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban Sztv.) 168. § (1) bekezdésére történő utalással hangsúlyozta, hogy a felperes által felvett összegek a cégek érdekében történő felhasználása esetén ezen költségeknek a külföldi társaságok könyvelésében meg kellett jelenniük, azonban ilyet a felperes nem mutatott be.
[9] A felperes és a gazdasági társaság közötti szerződés elemzése kapcsán arra mutatott rá, hogy az ellentmondásos, hiányos és a hitelnyújtás tényleges realizálására vonatkozó bizonylatok hiányában nem bizonyítja az egyes pénzeszközök lehívását, kölcsönként való tényleges megszerzését. A szerződés hitelessége elleni körülményként értékelte, hogy az kizárólag magyar nyelven készült, nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy a kölcsönadó külföldi társaság aláírója, képviselője érti a benne foglaltakat, továbbá a felperes nem csatolta a szerződési biztosítékként megjelölt saját váltót, valamint a hitel lehívások megtörténtét igazoló okiratokat. Ezért nem állapítható meg, hogy a felperes lehívott-e a keretösszegből bármilyen pénzösszeget.
[10] Hangsúlyozta a felperes Art. 99. § (2) bekezdéséből fakadó bizonyítási kötelezettségét, amelynek a felperes nem tett eleget és a megfelelő bizonylatok hiánya sem tanúvallomással, sem szakértővel nem pótolható. Álláspontja szerint a projekttel, illetve annak bonyolultságával kapcsolatos, a perben csatolt további bizonyítékok - miután nem felelnek meg az Sztv. szerinti hitelt érdemlő okirati követelményeknek - nem alkalmasak az adómentesség igazolására, ténylegesen nem igazolják azt, hogy a felperes által felvett pénzeszközök, mint megszerzett bevételek adókötelezettség alá nem esnek. A felvett pénzösszegek projekt finanszírozása nem igazolt, ezzel szemben minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felperes a pénzeszközökkel sajátjaként rendelkezett. A magán bankszámlájára utalt összegeket részben felélte, kiadásaira és külföldi utazásaira fordította, részben a saját célra vásárolt ingatlanára felvett hitelösszeg törlesztésére fordította. A vizsgált időszakon túli 2014. és 2015. évi visszafizetések nem vehetők figyelembe, mivel a pénzmozgások nyomon követésére nem alkalmasak az alapbizonylatok nélküli főkönyvi kivonatok, hiszen ez alapján a felvett összegek és visszafizetések egymásnak nem feleltethetők meg.
[11] Nem értett egyet a felperesnek a banktitok megsértésére vonatkozó érvelésével sem és kifejtette, hogy az adó-, vám-, társadalombiztosítási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése esetén a banktitok megtartásának kötelezettsége alól felmentést ad a törvény.
[12] Érvelése szerint nem volt jogszerűtlen a bírság és késedelmi pótlék megfizetésére való kötelezés az időközben bekövetkezett törvényi változásokra figyelemmel.
[13] Kitért arra is, hogy a felperes 2015. október 22-ei előkészítő iratában történt keresetmódosítást pedig a Pp. 335/A. § (1) bekezdés miatti korlátozás okán nem vizsgálta.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[14] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a kereset teljesítése, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az alperesi határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezése és az első fokú hatóság új eljárásra történő kötelezése, harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő kötelezése érdekében.
[15] Azt hangsúlyozta, hogy az alperes és a bíróság is figyelmen kívül hagyta, hogy a határozat által adó alá vont összegek a felperes birtokába két különböző jogcímen: kölcsön és kezelt idegen összegként jutottak. Az ítélet jogszerűtlenül alkalmazta az Szja tv. adóköteles bevételeire és jövedelmeire vonatkozó rendelkezéseit, mert az Szja tv. 4. § (1) és (2) bekezdése a magánszemély által megszerzett bevételt és jövedelmet rendeli adóztatni, viszont a felperes ezeket az összegeket sajátjaként nem szerezte meg. A visszaadási kötelezettséggel kapott kölcsönt felperesnek nem kellett figyelembe vennie adóalapja megállapításánál, az elszámolási kötelezettséggel általa kezelt idegen összeget pedig nem kellett bevételnek tekintenie.
[16] A felperes felvett kölcsönét visszafizette, ezért nem kell adót fizetnie. A kölcsön visszafizetését igazoló bizonyítékok beszerzését az alperes nem várta be, azok időbeli rendelkezésre állásáért a felperest nem terheli felelősség, azok korábban nem is voltak időszerűek, mert nem születtek meg a kölcsön későbbi lejárata miatt. A bíróság a kölcsön visszafizetésének igazolására becsatolt bizonyítékokat figyelmen kívül hagyta, holott azok alkalmasak voltak arra, hogy a visszafizetés megtörténtét igazolják.
[17] A felperes másrészt más jogalany pénzét megbízottként kezelte, a birtoklás azonban nem eredményez tulajdont, jövedelemszerzést a felperes oldalán. Nézete szerint a perben nem vitatott tény volt, hogy külföldi cégek megbízása, meghatalmazása alapján a felperes számos jogcselekményt végzett, megbízásokat teljesített, befektetéseket eszközölt a külföldi cégek nevében és javára, számláiról átutalásokat teljesített megbízása alapján. A meghatalmazotti jogcselekmények közül a külföldi cégek bankszámláiról való pénzfelvételt az alperes kiemelte és a felperesnél adóztatni rendelte, holott e pénzfelvételekre ugyanazon megbízás és meghatalmazás alapján került sor, mint a többi jogcselekménynél. Azonban sem az alperes, sem a bíróság nem adta pontos indokát az ugyanazon megbízás és meghatalmazás alapján tett jogcselekmények közötti különbségtételnek.
[18] Az alperes által alkalmazott módszer sem megfelelő, hiszen a felperes által visszafizetett részösszegeket levonta az alperes az adóalapból, ezzel elfogadta, hogy a felperes visszafizetési kötelezettség mellett vette fel a pénz egy részét. Ezt a konstrukciót végig kellett volna vinnie az egész összeg tekintetében. Az alperes anélkül döntött a felperes visszafizetéseinek beszámításáról, hogy a felperest nyilatkoztatta volna, hogy melyik befizetés melyik évi tételhez tartozik. Az adót évenként kell megállapítani, ezért a felperes nyilatkoztatása nélkül az alperes nem volt döntési helyzetben.
[19] Jogszabályba ütköző módon várta a bizonyítást a felperestől az alperes, hiszen a felperesnek nincs nyilvántartási, illetve bizonylat őrzési kötelezettsége és hiába jelezte az alperesnek, hogy milyen módon tudnak hozzájutni a fontos ismeretanyaghoz, az alperes nem vállalta a számára kötelező bizonyítást, nem kereste meg a a felperesre pénzt bízó társaságokat, sem azon adóhatóságokat, akik ezen társaságok jogszerű működését felügyelik. Utalt arra, hogy a felperes a határidő letelte előtt igazolta, hogy önhibáján kívül nem tudja beszerezni a per eldöntését alapvetően befolyásoló bizonyítékokat, további határidő biztosítását kérte, melynek a bíróság nem adott helyt. Ítéletében azonban nem adta indokát annak, hogy a korábban relevánsnak ítélt bizonyíték beszerzése miért vált feleslegessé.
[20] Kiemelte, hogy a felperes már a fellebbezésében és keresetlevelében is bemutatta, hogy magánkiadásai fedezéséhez megfelelő forrásokkal rendelkezett, így iratellenes az a megállapítás, mely szerint a külföldi cég pénzeszközeivel sajátjaként rendelkezett volna, azokból kiadásait, illetve ingatlanának törlesztő részleteit finanszírozta. Hangsúlyozta, hogy az alapeljárásban az alperes a felperes bevételei- kiadásai között aránytalanságot nem tárt fel, becslési eljárást nem alkalmazott. A felperes magánkiadásai forrásának bemutatására vagyonmérleget nem állított fel, a csekély összegű magánkiadás jelentőségét nagyította fel. A bírósági ítélet indokolása nem tartalmazza, hogy milyen bizonyítékok alapján fogadta el az alperes állítását valónak, miért mellőzte a megfelelő más források meglétére vonatkozó felperesi állítások figyelembe vételét.
[21] Arra is kitért, hogy a bíróság olyan jogszabályra hivatkozott, amely az alperes határozatában hivatkozási alapként nem szerepelt és figyelmen kívül hagyta azt a körülményt is, hogy a külföldi társaságként említett cégekre nem terjed ki az Sztv., mint magyar jogszabály hatálya. A szerződés 10. pontja szerint a felek a ciprusi jogot kötötték ki, ezért a magyarországi jogszabály megtartottsága nem lehet hivatkozási alap. Amennyiben mégis az Szja tv. 7. § (1) bekezdés g) pontja alkalmazandó, úgy akkor sem a felperestől kell kérni a bizonylatokat, miután nyilvántartási és irat megőrzési kötelezettsége nincs. A felperes magánszemélyként sem az Áfa tv. sem az Sztv. hatálya alá nem tartozik, továbbá azon gazdasági eseményről, amelyeket a kölcsönösszeg visszafizetésével, illetve a kezelt összeg befektetésével generált, az Sztv. 10. § (4) bekezdés alapján a felperes partnere volt köteles a számviteli bizonylat kiállítására, annak könyvelésében való szerepeltetésére. Így nem a felperes tartozik felelősséggel ezen bizonylatok hiányáért.
[22] Hiányolta, hogy a bizonyításból kimaradt a jövedelem megszerzésére vezetett bizonyítás, annak megállapítása, hogy a felperessel szerződő társaságoknak a tulajdonában maradt-e a pénzösszeg. Az alperesnek a bizonyítást elsődlegesen nem a pénz elköltésére, hanem megszerzésére kellett volna lefolytatnia, melyet elmulasztott. Kifogásolta, hogy az alperes részben elfogadta a felperesi nyilatkozat szerinti jogi konstrukciót, ugyanakkor bizonyos esetekben másként ítélte azt meg, ezzel megsértette az Art. 1. § (2) bekezdés, 2. § (1) bekezdésében foglaltakat.
[23] A perbeli bizonyítási kötelezettség kapcsán kiemelte, hogy a bíróság nem tájékoztatta a felperest bizonyítási kötelezettségéről, általános tájékoztatást adott, amely téves és megtévesztő volt és nem fogadta be a felperes bizonyítási indítványait, ezáltal megsértette a Pp. 3. §-ában a bizonyítási tájékoztatásra vonatkozóan előírtakat.
[24] A bíróság nem fordított kellő figyelmet az adójogi szankciókra sem, a tények fennállásáról nem bizonyosodott meg, a számítás hiányát nem kérte számon, az összegszerűséget nem ellenőrizte, és az adóbírság tekintetében hibásan minősítette a szankción belül is minősített esetként funkcionáló tételbe illeszkedőnek a felperes magatartását. Az alperes nem bizonyította a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításában való felperesi tevőleges részvételt, így önmagában az általa jövedelemnek nem tekintett bevétel be nem vallása az adóbírság kiszabásának minősített esetét nem valósítja meg. A késedelmi pótlék tekintetében pedig annak összegszerűségi ellenőrzésének hiányát változatlanul fenntartotta, hiszen annak pontos levezetését az alperesi határozat nem tartalmazta.
[25] Az alperes érdemi ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
[26] A felperes előkészítő iratában azzal is érvelt, hogy az adóhatóság felperesnél a 2012-2013. évekre lefolytatott vizsgálat során a visszafizetett összegekre az Art. 1. § (6) bekezdésére való hivatkozással adókötelezettséget nem állapított meg. A visszafizetett összegek elfogadása okán, az alperes szükségszerűen ezzel a kölcsönt mint jogcímet elismerte, ebből következően az Szja tv. 7. § (1) bekezdés c. pontja alapján ezen összegeket a megállapításból ki kell vennie. Változatlanul fenntartotta a külföldi adóhatóság és a szerződéses partner megkeresésének elmaradása kapcsán hivatkozott jogszabálysértéseit, továbbá megismételte a magasabb összegű adóbírság kiszabása és a késedelmi pótlék számításának bemutatását hiányoló érveit.

A Kúria döntése és jogi indokai
[27] A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
[28] A Kúria kiemeli, hogy a felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a rendelkezésre álló iratok alapján dönt (Pp. 275. §, BH 2002.29.). Az ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, téves, avagy okszerűtlen, a logika szabályainak nem megfelelő tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. A jogerős ítéletben megállapított tényállás a felperes érvelésével ellentétben iratszerű és nem tartalmaz téves ténybeli következtetéseket sem, megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A jogerős ítéletben rögzített tényállás felülvizsgálata során a Kúria csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelésénél nincsen nyilvánvalóan helytelen következtetés.
[29] A Kúria az elsőfokú ítélet kapcsán nem észlelt olyan körülményt, amely alapján megállapítható lenne a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése. Jogszerűen minősítette a felvett és átutalt összegeket a felperes olyan jövedelmének, amelyek bevallási kötelezettség alá esnek.
[30] Az Szja tv. 4. § (1) bekezdése szerint jövedelem a magánszemély által bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az e törvényben elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak e törvényben meghatározott hányada. A 4. § (2) bekezdése értelmében bevétel a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyonérték.
[31] A Kúria a gazdasági társaságok számlájáról, illetve házipénztárából magánszemélyek által felvett, de szabályszerűen el nem számolt pénzösszegek adójogi kérdéseivel több ítéletben foglalkozott. [Kúria Kfv. I.35.031/2009/4., Kfv. VI.35.585/2012/10., Kfv. I.35.044/2015/5., Kfv. I.35.212/2015/9., Kfv. I.35.820/2015/7., Kfv. I.35.592/2015/6.] Az ítéletekben foglaltakkal a Kúria egyetért, azoktól eltérni jelen felülvizsgálati eljárásban sem kíván.
[32] A Kúria döntései nyomán kialakult egységes gyakorlat szerint a gazdasági társaságok számláiról az ügyvezető vagy megbízottja által felvett pénzösszegek sorsát szigorú számadású nyomtatványokkal, dokumentálhatóan és beazonosíthatóan kell ki- és bevételezni és könyvelni. Ezen nem változtat az a körülmény, hogy a felperes ciprusi cégek magyarországi bankszámláiról vett fel összegeket, mert annak igazolása, hogy azokat a cégek érdekében, a cégek beruházásaira fordította, őt terhelte. Nem vitás, hogy a ciprusi cégek könyvvitelére nem a magyar számviteli előírások vonatkoznak, azonban a felperes magyarországi pénzfelvételeire vonatkozó bizonyítást a magyar jogi előírások tükrében kell megítélni, ekként az Art. 99. § (2) bekezdése alapján őt terhelte annak bizonyítása, hogy a felvett pénzösszegekkel a cégek felé elszámolt. Ilyen bizonylatot azonban bemutatni nem tudott és a ciprusi cégek könyvelése hiányában nem lehetett meggyőződni a felperesi állítás valóságosságáról sem. Ezzel összefüggésben utal a Kúria arra is, hogy az elszámolás bemutatásának hiányára nem lehet kibúvót találni azzal, hogy a felperes magánszemély és bizonylat megőrzési kötelezettség nem terheli. Egy olyan esetben amikor gazdasági társaság pénzkezelése történik, a számláról pénzt felvevő személyt is nagyobb felelősség terheli az elszámolás igazolása körében és alapvető érdeke az olyan bizonylatok megőrzése amely utóbb igazolja az elszámolás megtörténtét. A perbeli esetben a felperes több százmilliós nagyságrendű kifizetést eszközölt a cégek nevében, de nem tudott egyetlenegy dokumentumot bemutatni ami állítását alátámasztja. A Kúria rögzíti, hogy mindezen tények alapján helyesen állapította meg az adóhatóság és az első fokú bíróság is, hogy a felvett pénzösszegek felhasználásának célját, azt a körülményt, hogy ezekkel a pénzeszközökkel a felperes nem sajátjaként rendelkezett, már a felperesnek kellett volna bizonyítania hitelt érdemlő módon.
[33] Az Szja tv. 4.§ (1) bekezdés szerinti szabályozás következtében az egyes magánszemélyekhez kerülő pénzösszegek mindaddig jövedelemnek minősülnek, amíg az adózók azzal el nem számolnak. Mindebből az is következik, hogy a bizonyítási teher megítélése körében sem tévedett a bíróság, mikor a felperestől várta annak igazolását, hogy a felvett pénzeszközök milyen célra kerültek elköltésre. Az iratok áttanulmányozása alapján egyértelműen rögzíthető, hogy az adóigazgatási eljárás során a felperesnek elegendő idő állt a rendelkezésére a szükséges könyvelési iratok beszerzésére, ezt meg sem kísérelte, csupán a bírósági eljárásban a bizonyítási teher kiosztását követően próbált bizonyítani. Nem volt indokolt további határidő engedélyezése a már ismertetett töretlen bírói gyakorlatra figyelemmel és ezzel összefüggésben nem állapítható meg a Pp. 3. §, illetve 336/A. §-ának sérelme sem.
[34] Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság a tényállás egészére, a körülmények összességére figyelemmel, hogy a felperes nem tudta azt bizonyítani, hogy a társaságoktól felvett jelentős nagyságrendű készpénz nem a saját jövedelmét képezte. A felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltak ennek cáfolatára nem voltak alkalmasak, és a további felvetéseit is jogszerűen válaszolta meg az elsőfokú bíróság.
[35] Nem volt alkalmas a felperes és a gazdasági társaság között létrejött kölcsönszerződés annak igazolására sem, hogy a felperes bankszámlájára átutalt összegek kölcsönként funkcionáltak. Egyetértett a Kúria az adóhatóság határozatában és a jogerős ítéletben kifejtett azon állásponttal, hogy a magánszámlára való utalás és a keretösszeg megállapításáról szóló szerződés közötti összefüggést semmi sem bizonyítja. Utal a Kúria arra az ellentmondásra is amely a kölcsön tényleges felhasználási célja és a szerződés 2/3. pontja között feszül. Ugyanis a szerződésben a felperes a kölcsönt kifejezett céllal a R. fürdő beruházására, valamint új projektek kialakítására és azok végrehajtására kapcsolatos költségek fedezésére kapta, ezzel szemben bankszámla adatai szerint azokat magáncéljaira, hiteltörlesztésére fordította. A kölcsönszerződésnek ez a tétele megerősíti azt az alperesi álláspontot, hogy a felhasználás és a keretszerződés közötti összefüggés nem bizonyítható. A kölcsönszerződéstől eltérő céllal történő felhasználás alperesi bizonyítása elegendő volt annak megállapítására, hogy a felperes az összeggel sajátjaként rendelkezett, mely megalapozta jövedelemkénti kezelését.
[36] Nem osztotta a Kúria a felperes bírság és késedelmi pótlék számítására vonatkozó érvelését sem. Az alperes a jogszabályi előírások helyes alkalmazásával járt el és állapította meg, hogy a felperes esetében bevétel eltitkolás történt, mely jogszerűen vonta maga után a magasabb összegű bírság mérték alkalmazását. A késedelmi pótlék megállapítása is a törvényi előírások figyelembevételével történt.
[37] A fentiekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A döntés elvi tartalma
[38] Az adózó nem háríthatja el bizonyítási kötelezettségét a gazdasági társaságtól felvett pénzeszközök elszámolásakor azzal, hogy magánszemélyként bizonylat megőrzési kötelezettség nem terheli.

Záró rész
[39] A jogtanácsos által képviselt alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét a Kúria a Pp. 79. § (1) bekezdését alkalmazva 250.000 forintban állapította meg, melynek megfizetésére a Pp. 78. § (1) bekezdése szerint a felperest kötelezte.
[40] A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viselésére a Kúria az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a felperest kötelezte.
[41] A felperes kérelmére a felülvizsgálati kérelmet a Kúria tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2017. szeptember 14.
dr. Darák Péter sk. a tanács elnöke, dr. Heinemann Csilla sk. előadó bíró, Huszárné dr. Oláh Éva sk. bíró (Kúria, Kfv.I.35.640/2016.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.