adozona.hu
BH 1979.12.401
BH 1979.12.401
I. A Magyar Népköztársaság területén átutazó külföldi személyt is terheli a vámkezelés végetti árubemutatási kötelezettség [1961. évi V. tv. 249. § (1) bek. a) pont - Btk. 312. § (1) bek. a) pont]. II. A kereskedelmi jellegűnek minősülő vámáru elkobzása általában nem mellőzhető még méltányossági okokra történő hivatkozással sem [1961. évi V. tv. 250. § (5) bek. - Btk. 314. § (5) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A járásbíróság az I. r. terheltet vámbűntett miatt 3 hónapi - a végrehajtás tekintetében 1 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte, s a tőle lefoglalt vámárukból a 230 gramm súlyú, 80 500 forint értékű aranytárgyat elkobozta, míg a 131,5 gramm súlyú, 46 025 forint értékű összecsomózott arany nyakláncot és arany függelékeket az I. r. terhelt részére kiadni rendelte.
A megállapított tényállás szerint az I. r. és a II. r. terheltek együtt utaztak az olaszországi Triesztb...
BH 1979.12.401 I. A Magyar Népköztársaság területén átutazó külföldi személyt is terheli a vámkezelés végetti árubemutatási kötelezettség [1961. évi V. tv. 249. § (1) bek. a) pont - Btk. 312. § (1) bek. a) pont].
II. A kereskedelmi jellegűnek minősülő vámáru elkobzása általában nem mellőzhető még méltányossági okokra történő hivatkozással sem [1961. évi V. tv. 250. § (5) bek. - Btk. 314. § (5) bek.].
A járásbíróság az I. r. terheltet vámbűntett miatt 3 hónapi - a végrehajtás tekintetében 1 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte, s a tőle lefoglalt vámárukból a 230 gramm súlyú, 80 500 forint értékű aranytárgyat elkobozta, míg a 131,5 gramm súlyú, 46 025 forint értékű összecsomózott arany nyakláncot és arany függelékeket az I. r. terhelt részére kiadni rendelte.A megállapított tényállás szerint az I. r. és a II. r. terheltek együtt utaztak az olaszországi Triesztbe, ahol mindketten nagy mennyiségben aranytárgyakat vásároltak. Céljuk az volt, hogy az aranytárgyakat hazájukba,
Lengyelországba viszik és ott haszonnal értékesítik. Nemzetközi expressz vonattal indultak vissza, hogy Jugoszlávián és Magyarországon keresztül hazatérjenek Lengyelországba. A jugoszláv-magyar határnál a náluk levő aranytárgyak nagy részét a vámellenőrzés alól elvonták. Az I. r. terhelt csupán 13 db arany nyakláncot mutatott be vámvizsgálatra, kijelentve, hogy több aranytárgy nincs nála. A tételes vámvizsgálat során az elrejtett, összesen 361,5 gramm súlyú és 126 525 forint értékű aranytárgyat az I. r. terhelttől lefoglalták, míg a fentiekben említett 13 db arany nyakláncot az I. r. terhelt visszakapta, azok tehát lefoglalásra nem kerültek.
A járásbíróság ítélete ellen az ügyész fellebbezett valamennyi lefoglalt vámáru elkobzása érdekében.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az ítéletet az I. r. terhelt vonatkozásában helyben hagyta.
A lefoglalt vámáruk egy részének kiadása miatt, azok elkobzása érdekében benyújtott törvényességi óvás alapos.
Az eljárt bíróságok ítéletének indokolása helyesen mutatott rá, hogy az I. r. terhelt - aki nagy mennyiségű vámárut a vámellenőrzés alól elvont, elrejtett - az 1961. évi V. törvény 249. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző vámbűntettet (csempészet) valósította meg.
A vámjog részletes szabályait tartalmazó 1966. évi 2. számú tvr. 2. §-ának (1) bekezdése értelmében vámáru a külföldről behozott áru mindaddig, amíg azt a belföldi forgalom számára nem vámkezelték. E jogszabályi rendelkezésből egyértelműen következik, hogy a vámáru fogalma egységes és általános.
A 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM számú együttes rendelet 20. §-a szerint az államhatáron át behozott árut a jelentkezés alkalmával a határvámhivatalnak be kell mutatni és vámkezelést kell kérni. Ez a jogszabályi rendelkezés az utasforgalom szempontjából nem tesz különbséget belföldi vagy külföldi személy között még akkor sem, ha azok a személyek a Magyar Népköztársaság területén csak keresztül utaznak - tranzitutasok -, egyaránt terheli őket az ország területén átvinni szándékolt áruk tekintetében az árubemutatási kötelezettség. Az a külföldi állampolgár, aki az árubemutatási kötelezettségének nem tesz eleget, cselekményével - a törvényi előfeltételek megvalósulása esetén - vámbűntettet követ el, s az ilyen cselekmény sérti a Magyar Népköztársaság vámérdekeinek megóvásához fűződő érdekeit.
Az I. r. terhelt által az ország területére behozni szándékozott aranytárgyak mennyiségük és értékük folytán kereskedelmi jellegűnek minősülnek.
Az eljárt bíróságok az I. r. terhelt bűnösségére és a cselekmény jogi minősítésére ugyan helyesen vontak következtetést, de tévedtek, amikor az I. r. terhelttől lefoglalt aranytárgyak egy jelentős részét az 1961. évi V. törvény 250. §-ának (5) bekezdésére hivatkozással az I. r. terheltnek kiadni rendelték. Az elkobzás mellőzését a terhelt súlyos betegségével és nehéz lakáskörülményeivel indokolták.
A kereskedelmi jellegűnek minősülő vámáru elkobzása általában nem mellőzhető még méltányossági okokra történő hivatkozással sem.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 290. §-ának (1) bekezdése alapján a törvénysértést megállapította, a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel az ítéletek megtámadott részét hatályon kívül helyezte és a Btk. 250. §-ának (3) bekezdése alapján az I. r. terhelttől lefoglalt vámárukat elkobozta.
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott és az 1976. évi 8. számú tvr.-rel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 14. cikkének 3/f. pontja értelmében a tolmács igénybevétele díjmentes, a Be. 8. §-ának (1) bekezdése szerint pedig a magyar nyelv nem tudása miatt senkit sem érhet hátrány. A Legfelsőbb Bíróság ezért a lengyel nyelvű fordítással kapcsolatosan a felmerült költségek tárgyában akként rendelkezett, hogy azok az államot terhelik. [Ugyanígy: a Be-nek az 1979. évi 4. sz. tvr. 26. §-ával időközben módosított 218. § (1) bekezdése.]
A törvényességi óvással megtámadott határozatok megváltoztatása egyébként az I. r. terhelt terhére történt, ezért a kirendelt védői díjjal kapcsolatban felmerült bűnügyi költség megfizetésére a Be. 290. §-ának (5) bekezdése alapján az I. r. terheltet kellett kötelezni.
(B. törv. IV. 542/1978. sz.)