adozona.hu
AVI 2017.9.66
AVI 2017.9.66
A bíróságnak érdemben kell döntenie a vitatott jogviszony valós tartalma tekintetében [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2007-2009. évekre - szakképzési hozzájárulást kivéve - valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedő ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa), egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulékok és munkaadói járulék adónemekben összesen 7 117 000 Ft adókülönbözetet írt elő, az ebből adóhiánynak minősülő 16 348 000 Ft, valamint a magánszemélyt ...
AVI 2017.9.66 A bíróságnak érdemben kell döntenie a vitatott jogviszony valós tartalma tekintetében [2003. évi XCII. tv. 1. § (7) bek.]
Az adóhatóság a felperesnél 2007-2009. évekre - szakképzési hozzájárulást kivéve - valamennyi adóra és költségvetési támogatásra kiterjedő ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa), egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási alapot megillető járulékok és munkaadói járulék adónemekben összesen 7 117 000 Ft adókülönbözetet írt elő, az ebből adóhiánynak minősülő 16 348 000 Ft, valamint a magánszemélyt terhelő adókülönbözetből felperesnél bírságalapnak minősülő 5 592 705 Ft adóhiány után összesen 8 740 882 Ft adóbírságot szabott ki, 6 253 782 Ft késedelmi pótlékot számított fel, az adólevonási kötelezettség elmulasztása miatt pedig 4 736 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki. A határozat megállapítása szerint a felperes a vizsgált időszakban H. T. N. és M. M. vállalkozókkal, valamint az I. Ker. Bt.-vel megbízási szerződés kötött számlagyűjtési, díjbeszedési feladatok elvégzésére, e személyek a felperes munkavállalói is voltak. Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdése szerint eljárva - a megbízási szerződések, számlák, teljesítés igazolások, tényleges pénzmozgást igazoló folyószámla adatok, banki bizonylatok, a magánszemélyek munkaszerződései, munkaköri leírásai, a végzett tevékenység jellege alapján, a személyes munkavégzési kötelezettségre, a munkavégzés során érvényesülő alá/fölé rendeltségi viszonyra, az irányítási utasítási és ellenőrzési jogra, a munkavégzés időtartamára, beosztására, az elvégzett munka díjazására és a munkáltató munkaeszközeinek, erőforrásainak felhasználására vonatkozó adatokra figyelemmel - azt állapította meg, hogy a felperes és a magánszemélyek közötti jogviszony valós tartalma szerint munkaviszony. A munkáltató részben munkaviszony, részben megbízási szerződés keretében azonos feladatok ellátására foglalkoztatta e személyeket, akiket rendszeres, személyes munkavégzési kötelezettség terhelt, alvállalkozót nem vehettek igénybe, tevékenységüket a munkáltató szervezetéhez kötődően végezték, a munkáltató behajtási ügyekért felelős igazgatójának, az ügyfélszolgálati iroda vezetőjének, majd a behajtási csoport vezetőjének utasításai alapján voltak kötelesek eljárni a munkavégzés során, amiért rendszeres havi díjazásban részesültek, munkaidőben és a felperes ügyfélszolgálati irodájában is végezték jutalék megszerzése érdekében a megbízási szerződésben szereplő feladataikat, amely során a munkáltató eszközeit használták. A megbízási szerződésben meghatározott feladatok nem határolhatók el a munkaviszonyban, munkakörben végzett feladatoktól. A megbízási szerződések alapján behajtási jutalékként kifizetett összeg munkabérnek minősül, ezért a számlákban feltüntetett áfát a felperes jogszabályt sértően igényelte vissza. Rögzítette, hogy az Art. 2. § (1) bekezdése értelmében nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés, vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése. A magánszemélyek részére kifizetett összegek társadalombiztosítási járulékalapot képező jövedelemnek minősülnek. Az alperes - a 2012. március 5. napján kelt határozatában - helyben hagyta az elsőfokú határozatot. Kifejtette, hogy miért nem fogadja el a felperes fellebbezésében előadottakat, illetve miért tartja megalapozottnak az elsőfokú határozatot az adókülönbözet, adóhiány és a jogkövetkezmények tekintetében.Az adóhatóság a felperesnél szakképzési hozzájárulás adónemben is bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként a felperes terhére 494 000 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet írt elő, 198 000 Ft adóbírságot szabott ki, 146 000 Ft késedelmi pótlékot számított fel. E határozat is tartalmazza, hogy H. T. N., M. M. és az I. Ker. Bt. részére kifizetett összegek (2007. évben 7 590 858 Ft, 2008. évben 11 703 052 Ft, 2009. évben 13 589 547 Ft) bérjövedelemnek minősülnek és a szakképzési hozzájárulásról, a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Szakhoz.tv.) 3. § (1) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése értelmében a bérköltség, illetve 2009. január 1-jétől a társadalombiztosítási járulék alapjának 1,5%-a a fizetendő szakképzési hozzájárulás mértéke. Az alperes - a 2012. február 27. napján kelt határozatában - az elsőfokú határozatot helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálatát kérte, vitatta ezek jogalapját és összegszerűségét, eljárási és anyagi jogszabálysértésekre hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetei alapján indult ügyeket egyesítette és az egyesített ügyben hozott ítéletében az alperes határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, az elsőfokú adóhatóságot mindkét ügyben új eljárás lefolytatására kötelezte. Jogi álláspontja a következő volt:
Az elsőfokú határozatok jogszabályokba ütköző átminősítést végeztek. Az alperes eljárása egyik esetben sem felel meg az Art. 97. § (4) bekezdésében, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 50. § (1) bekezdésében foglaltaknak, mivel nem tárta fel a tényállást, ezért nem vonhatott volna le olyan következtetéseket, "amelyek egyébként jogszabály erejénél fogva meghaladják az adóhatósági ellenőrzés határait, nem minősítheti át a felek között létrejött szerződést". Emiatt "az adóhatósági határozatok jogszabálysértőek, ezt pedig csupán egy új eljárás keretében lehetséges orvosolni". Ennek során a tényállás teljeskörűen fel kell tárni, meg kell vizsgálni a munkaviszonyra vonatkozó kógensen megállapítható olyan elemeket, amelyek egyértelműsítik a felek között létrejött jogviszonyt. Vizsgálni kell tehát a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó megállapítást, azt, hogy hogyan teljesültek, ezeket egybe kell vetni az ítéletben nevesített eseti döntésekkel, a gazdasági környezettel, és nem hagyható figyelmen kívül, hogy önmagában nem minősül adóelkerülésnek az, ha a felek munkaviszonytól eltérően kívánják telepíteni adó és járulékfizetési kötelezettségüket.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, a felperes keresetének elutasítását, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Art. 1. § (7) bekezdésében, 97. § (4) bekezdésében, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 2. § (4) bekezdésében, 3. § 22. pontjában, 24. § (1) bekezdésében, 25. § (1) bekezdésében, 48. § (1) bekezdésében, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 4. § (1) bekezdésében, 5. § (2) bekezdésében, 32. § (1) bekezdésében, az általános forgalmi adóról 2007. évi CXXVII. törvény 5. § (1) bekezdésében, 6. § (5) bekezdésében, 120. § a) pontjában, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontjában, 4. § k/1) pontjában, a Szakhoz.tv. 3. § (1) bekezdésében, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 75/A. § (2) bekezdésében, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdésében, 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében, valamint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (6) bekezdésében foglaltaknak. Fenntartotta határozataiba foglaltakat. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy nem tett eleget tényállás tisztázási kötelezettségének. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság nem teljesítette indokolási kötelezettségét, és az eseti döntések is az alperesi határozatokba foglaltakat támasztják alá. Eltúlzottnak kérte értékelni a terhére megállapított perköltséget is.
Az felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes nem kellően tisztázta a tényállást, nem támasztotta alá megfelelően a vizsgált jogviszonyok munkajogviszony minőségét. Hivatkozott arra is, hogy a felülvizsgálati eljárásban nincs helye a bizonyítékok újra értékelésének, felülmérlegelésnek. Fenntartotta a keresetben is kifejtett álláspontját, mely szerint a munkaviszony keretében végzett feladatok a megbízási szerződésekben meghatározottaktól egyértelműen elhatárolhatók voltak, ezek egymástól elkülönültek, nem azonos a munkaviszonyban végzett adminisztratív tevékenység és a megbízási szerződés alapján végzett követelésbehajtási tevékenység, a jutalékokról kiállított teljesítésigazolásokon pedig név szerint megjelölésre került a vállalkozók által végzett behajtási tevékenység. A munkaviszony keretében végzett tevékenység kizárólag adminisztratív feladatokat tartalmazott és a megbízási szerződések egyértelműen kikötötték, hogy a megbízottak a felperes székhelyén kívüli helyszíneken kötelesek eljárni, nem jogosultak az ügyfélszolgálati irodán megbízás teljesítéseként díj vagy hátralék befizetést elfogadni. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság, mivel elsődleges kereseti kérelmét elfogadta, nem foglalkozott érdemben másodlagos kereseti kérelmével, a munkaviszonyként történő minősítéshez kapcsolódó adójogi jogkövetkezményekkel, az adó és járulékalap meghatározásának helyes módszerével kapcsolatos érvelésével, ez elbírálatlan maradt.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos:
A felülvizsgálati eljárásban - rendkívüli jogorvoslati jellege miatt - nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a Kúria - a Pp. 275. § értelmében - a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet. (KGD 2012.42. és 60., BH 2013.179.)
A Kúria a rendelkezésére álló iratokból azt állapította meg, hogy az első- és a másodfokú adóhatósági határozatok megfelelnek a Ket. 72. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Téves az az ítéleti megállapítás, mely szerint az alperes határozatai nem tartalmaznak a tényállást, törvényi előírásoknak megfelelő tartalmat. Az első és a másodfokú határozatok részletes, mindenre kiterjedő indokolást tartalmaznak a jogalap és az alkalmazott szankciók tekintetében, rögzítik azt is, hogy miért nem fogadják el a jegyzőkönyvre tett észrevételben, fellebbezésben előadottakat, tehát tartalmaznak bizonyítékértékelést is.
A bíróságnak közigazgatási perekben kereseti kérelemhez kötötten eljárva, a Pp. 213. § (1) bekezdésének és 215. §-ának megfelelően, a határozat hozatalkor irányadó tényállásra és az akkor hatályos jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel kell elvégeznie a felülvizsgálatot a Pp. 339/A. § értelmében. A tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján kell megállapítania, a bizonyítékokat a maguk összességében kell értékelnie és meggyőződése szerint kell elbírálnia. A bíróság természetesen a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti eljárása során értékelheti a közigazgatási és peres eljárás során feltárt bizonyítékokat az alperesi határozatoktól, alperesi állásponttól eltérően is, de mindig teljesítenie kell a Pp. 221. § (1) bekezdése szerinti indokolási kötelezettségét. Abban az esetben tehát, ha nem fogadja el az alperesi határozat megállapításait, érdemi döntéseit, vagy az alperesi bizonyítékértékelést hiányosnak, okszerűtlennek, a logika szabályaival ellentétben állónak tartja, akkor e körben jogi álláspontját részletesen - adatokkal, bizonyítékokkal, helytálló ténybeli következtetésekkel alátámasztottan - ismertetnie kell. Ítéletének indokolásában meg kell említenie azokat a körülményeket, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak tekint, és utalnia kell azokra az okokra, amelyek miatt nem találja elfogadhatónak a határozatban megjelölt bizonyítékokat.
Az alperes jelen ügyben iratszerűen hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet nem tartalmaz tényállást és nem adja indokát annak, hogy miért tartja hiányosnak az adóhatósági határozatokat, csupán utal egyes eseti döntésekre, és nem nevesíti azokat a még szükséges az elsőfokú ítéleti döntés értelmében nélkülözhetetlen és kizárólag közigazgatási eljárás során pótolható eljárási cselekményeket sem, amelyek alátámaszthatnák a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóságok új eljárásra kötelezését. Az elsőfokú bíróság lényegében arra a bizonyítékértékelésre írta elő az új eljárások lefolytatását, amit a perben a rendelkezésére álló adatok alapján indokolási kötelezettségét is teljesítve neki kellett volna elvégeznie a bírósági felülvizsgálat keretében. A perköltség tekintetében sem tartalmaz a jogszabályi előírásoknak megfelelő indokolást a jogerős ítélet.
Helytálló az az alperesi előadás is, mely szerint az adóhatóság és a bíróság Art. 1. § (7) bekezdése értelmében jogosult a szerződések, ügyletek és más hasonló cselekmények valódi tartalom szerinti minősítésére és az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából csak annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. (724/B/1994. AB határozat) Az adóhatóság, ahogyan arra az alperes a felülvizsgálati kérelmében utalt nem a peres felek polgári jogviszonyát érintette, hanem kizárólag adójogi szempontból hozott döntést, amelynek helytállóságáról, jogszerű, avagy jogszabályba ütköző voltáról az elsőfokú bíróságnak kellett volna érdemben döntenie tekintettel arra, hogy az adóhatósági határozatok részletesen vizsgálták a perben is vitatott jogviszony valamennyi elemét, terhükre a tényállás tisztázási és megállapítási, továbbá az indokolási kötelezettség megsértése nem állapítható meg.
Az elsőfokú bíróságnak tehát - mivel a feleknek az ügyben további bizonyítási indítványa nem volt - érdemben kellett volna döntést hoznia a perben vitatott jogviszony valós tartalma, adójogi minősítése tekintetében, azaz abban a kérdésben, hogy miért tartja jogszerűnek vagy jogszerűtlennek az alperesi határozatokba foglalt megállapításokat és érdemi döntéseket a jogalap kapcsán, de nem így járt el, ezért ítélete nem alkalmas érdemi felülbírálatra.
A Pp. 275. §-ában foglalt szabályozásra figyelemmel a Kúria az elsőfokú bíróság helyett nem végezhette el a kereseti kérelem által vitatott körben érdemben a bírósági felülvizsgálatot, mivel ezzel elvonta volna az elsőfokú bíróság hatáskörét, illetve a másodlagos kereseti kérelem elbírálásának hiánya miatt olyan jogkérdésről is döntött volna, amely az alapeljárás során nem került értékelésre, ezért nem képezhette rendkívüli jogorvoslat tárgyát. (KGD 2013.193.)
Mindezek miatt a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította.
(Kúria, Kfv. V. 35.366/2013/10.)