adozona.hu
AVI 2017.9.65
AVI 2017.9.65
Fiktív a számla, ha annak tartalmában lényeges hiányosságok állapíthatóak meg [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes számítástechnikai alkatrészek értékesítéséről fogadott be számlákat a W. V. Kft.-től és a H. Kft.-től. Az alperes a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján nem találta hitelesnek a számlákat, ezért azok általános forgalmi adótartalmát nem engedte levonni, valamint a vitatott számlákon szereplő áruk Közösség területére történő értékesítését sem fogadta el valósnak. Erre figyelemmel a felperes terhére 53 103 000 Ft adóhiányt állapított meg, az adóhiány után 26 551 000 Ft adóbírságot...
AVI 2017.9.65 Fiktív a számla, ha annak tartalmában lényeges hiányosságok állapíthatóak meg [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §]
A felperes számítástechnikai alkatrészek értékesítéséről fogadott be számlákat a W. V. Kft.-től és a H. Kft.-től. Az alperes a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján nem találta hitelesnek a számlákat, ezért azok általános forgalmi adótartalmát nem engedte levonni, valamint a vitatott számlákon szereplő áruk Közösség területére történő értékesítését sem fogadta el valósnak. Erre figyelemmel a felperes terhére 53 103 000 Ft adóhiányt állapított meg, az adóhiány után 26 551 000 Ft adóbírságot és 19 727 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2010. december 11. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot a rendelkező rész kijavítása mellett helybenhagyta. A rendelkező III. pontjában a késedelmi pótlék számmal kifejezett összegét javította. Kifejtette, hogy eljárása során megkísérelte felkutatni az importáló és az első belföldi forgalomba hozó céget, azonban az ellenőrzés az értékesítési láncolat végén álló társaságoknál megakadt tekintettel arra, hogy a N. Kft., a S. Kft. és a G. Kft. nem volt fellelhető, illetőleg megállapításra került, hogy tényleges gazdasági tevékenységet nem végeztek. Kiderült továbbá, hogy az E. Kft. és az E.S. Zrt. között nem volt gazdasági kapcsolat. A K. U. Kft. pedig valós gazdasági tevékenységet nem végzett, áruval nem rendelkezett, tehát a számlán szereplő áruk ezektől a társaságoktól nem származhattak. A felperes kellő körültekintésének vizsgálata során rögzítette, hogy személyes ismertség útján került kapcsolatba az eladóval, tudott arról, hogy kizárólag azért vonták be őt a számlázási láncolatba, hogy egy másik társaság ne kerüljön visszaigénylői pozícióba. Az ügyvezető nem ellenőrizte, hogy valóban azt az árut szállították-e részére amit megrendelt, az áru átvételénél, átrakodásánál sem ő, sem a társaság részéről más személy nem volt jelen. A szállításhoz kapcsolódó iratokat úgy írta alá és bélyegezte le, hogy az árut nem látta, nem ellenőrizte. A felperes sem eladóival, sem vevőivel nem állt kapcsolatban.
A felperes keresete folytán eljárt Fővárosi Törvényszék a 25.K.30.634/2011/20. számú ítéletével a keresetnek helyt adott, és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolásában kiemelte, hogy a bíróság elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a korábbi közigazgatási eljárásban született másodfokú adóhatósági határozatnak eleget tett-e az alperes. Az új eljárásra kötelező határozat szerint az alperesnek azt kellett vizsgálnia, hogy az adózó részéről történt-e tényleges értékesítés a Közösség részére. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen követelménynek nem tett eleget, mivel csupán a beszállítói oldalon a felperest és a vele közvetlen kapcsolatban álló társaságokat nem érintő, a kereskedői lánc korábbi állomásaiként szereplő vállalkozásokkal kapcsolatos tényekből vont le olyan következtetést, ami szerint az ügyletek tárgyát képező számítástechnikai eszközök nem létezőnek minősülnek. Döntése meghozatalakor figyelembe vette az Európai Bíróság felperes által hivatkozott gyakorlatát, így különösen a C-80/11. és C-142/11. egyesített ügyekben hozott ítéletét. Erre figyelemmel állapította meg, hogy az alperes eljárása során nem tett eleget az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (4) bekezdésében is szereplő tényállás tisztázási kötelezettségének. Határozatai és eljárása alapján ítéleti bizonyossággal nem volt megállapítható, hogy a felperes tudott vagy tudhatott az értékesítési lánc korábbi vagy akár későbbi szereplőinek adó kijátszására irányuló tevékenységéről. Az alperes terhére rótta, hogy nem vette igénybe külföldi jogsegély lehetőségét, hogy a konkrétan vitatott Közösségbe irányuló ügyletek valóságtartalmát nem vizsgálta. Nézete szerint nem indokolták a felperesi adólevonási jog elutasítását a felperessel közvetlenül kapcsolatban nem álló beszállítói hiányosságok, mivel nem áll rendelkezésre olyan objektív bizonyíték, ami alapján a felperes tudott vagy tudhatott az adókijátszásra irányuló tevékenységről. Egy adóoptimalizációs gyakorlat pedig önmagában nem minősül adókijátszásnak.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan a Fővárosi Törvényszék új eljárásra és új határozat hozatalára történő kötelezése érdekében.
Álláspontja szerint tévesen értelmezte a bíróság a korábbi megsemmisítő határozatot, nem volt kötelező a nemzetközi megkeresés lefolytatása. Nem vitatott, hogy az új eljárásban vizsgálni kellett a felperes értékesítéseit, de hogy konkrétan milyen módon, azt a megsemmisítő határozat nem fejtette ki. Külföldi megkeresésről a határozat említést sem tett, az értékesítések vizsgálatát az új eljárásban alapvetően a felperes által rendelkezésre bocsátott dokumentumok ellenőrzésével kellett elvégeznie, melynek eleget tett. Hivatkozott a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 50. § (5)-(6) bekezdésére, melynek értelmében az alkalmazandó bizonyítási eszközt a hatóság szabadon választja meg, s ezeket a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékeli, és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást. Hangsúlyozta, hogy az új eljárásban megvizsgálta a felperes értékesítéseit az általa rendelkezésre bocsátott dokumentumból, így nem kérhető számon az alperestől egy olyan hosszadalmas ellenőrzési cselekmény elvégzése, amire eleve nem volt kötelezve, továbbá a feltárt bizonyítékok függvényében szükségtelennek is mutatkozott. Hangsúlyozta, hogy a felperes egy már meglévő értékesítési láncolatba ékelődött be, méghozzá egy olyan láncolatba, amiről az ellenőrzés során egyértelműen bizonyítást nyert, hogy több fiktív társaság a részese. Ezen túlmenően a felperes nem ellenőrizte a csomagolt áru tartalmát, az átvételnél egyetlen alkalommal sem volt jelen, az áru eredetéről semmit sem tudott. A szállítást nem a felperes, hanem beszállítója intézte, aki nemcsak a saját beszállítóival, hanem még a felperes külföldi vevőivel is kizárólagos kapcsolattartóként járt el, még a fuvarozót is ő ajánlotta, lényegében a teljes számlázási láncolatot az ellen-őrzése alatt tartotta. A felperes semmilyen szerepet nem töltött be a gazdasági esemény során, csak a nevét adta a termékértékesítéshez, tehát abban csupán "papíron" vett részt. Az alperes az adólevonási jog jogszerűsége megállapíthatósága érdekében a számlák tartalmi követelményeit egyaránt megvizsgálta, és jutott arra a jogszerű következtetésre, hogy azok nem valós gazdasági eseményről kerültek kiállításra. Fiktív számlák esetében pedig az Európai Unió Bíróságának ítéletei nem alkalmazhatók. A fentiek alapján szerinte az elsőfokú bíróság jogerős ítélete megsértette az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdését, 35. § (1) bekezdését, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdését, 165. § (2) bekezdését, 166. § (2), (3) bekezdéseit.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A fentiekben rögzített tényállás és az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdés, 44. § (5) bekezdése alapján a Kúria az elsőfokú ítéletben foglaltakkal szemben azt állapította meg, hogy a felperes keresete nem alapos. Az alperes a per tárgyát képező ügyben a tényállást részletesen és tényszerűen feltárta, az adólevonás szempontjából releváns körülményeket okszerűen értékelte, amelyből helyes következtetést vont le, a felperest terhelő adóhiány megállapítása jogszerű A Kúria úgy ítélte meg, hogy további bizonyítás lefolytatására nem volt szükség az Európai Bíróság tárgykörben született és a felperes által is idézett ítéletei figyelembevétele mellett sem. Az Európai Unió Bíróságának ítéleti döntéséből kitűnik, hogy az ott irányadó tényállás szerint a gazdasági események ténylegesen megvalósultak, és csupán a számlakibocsátók jogellenes, szabályszerűtlen magatartása következtében tagadta meg az adóhatóság az áfalevonás jogát. Az Európai Unió Bíróságának érvelése szerint ezekért a szabálytalanságokért a számlabefogadó nem tehető felelőssé, és nem kötelezhető arra sem, hogy vizsgálja a számlakibocsátók jogszerű működését. Lényeges különbség tehát, hogy a gazdasági események ténylegesen a valóságban végbementek, míg ezzel szemben jelen esetben ezek tényleges megtörténte nem bizonyított.
Fiktívnek, azaz nem valós számlának az a számla minősül, amely valótlan adatokat tartalmaz az általa dokumentált gazdasági eseményre és/vagy az abban résztvevő felekre vonatkozóan. A fiktív számlák formailag megfelelnek a törvényi követelményeknek, azonban lényeges tartalmi hiányosságok állapíthatók meg. Az alakilag szabályos számla meg nem történt gazdasági eseményt kísérel meg valósként igazolni. Ez a következetes számos legfelsőbb bírósági, kúriai ítéletben kifejtett, a fiktív számla fogalmát meghatározó (Kfv.V.35.358/2009/5., Kfv.I.35.443/09/6., Kfv.I.35.023/11/5., Kfv.I.35.308/11/6.) álláspont alapján az adóhatóság jogszerűen járt el, amikor vizsgálta a számlákban rögzített gazdasági események valóságtartalmát. Az alperes vizsgálati módszerei és következtetései nem ütköznek az Európai Bíróság ítéleteinek elveivel. Az alperes feltárta a kapcsolódási pontokat, az ellentmondásokat és a hiányosságokat a számlakibocsátóknál. Az alperes utánajárt a számlakibocsátó cégek gazdasági tevékenységének, igazolta, hogy azok székhelyükön nem találhatók, tényleges gazdasági tevékenység végzése részükről nem igazolt. A felperes a beszállító cégekről bővebb információt nyújtani nem tudott, azokkal kapcsolatban nem állt, kizárólag egy személlyel tartott kapcsolatot, aki azonban a beszerző társaságokhoz nem köthető. Így a felperesre hárult annak bizonyítása, hogy a jogügyletek mégis a számlákban foglalt módon mentek végbe, ezt viszont a felperes eredményesen nem tudta megtenni. Helytállóan emelte ki az alperes a felperesnek a láncolatban elfoglalt szerepét, azt a körülményt, hogy a felperes semmilyen módon ebben a "gazdasági tevékenységben" nem vett részt. A termékértékesítésekben nem működött közre, azt helyette a számlázásban résztvevő gazdasági társaság képviselője intézte. A felperes általa sem vitatottan nem ellenőrizte üzleti partnereinek eljárását, noha annak jogszerűségének kontrollálása alapkövetelmény a kellő körültekintés megítélése körében. Jelen tényállás alapján tehát nincs olyan törvényes jogcím, ami alapot adhatott a felperesnek az áfa levonásához.
Ebből következően az adóhatóságnak már a Közösségen belüli termékértékesítés vizsgálatát el sem kellett végeznie, hiszen nem létező áru továbbértékesítése nem történhet meg. Így helyesen hivatkozott az alperes arra, hogy jogszabálysértő módon rótta terhére a bíróság a külföldi jogsegély igénybevételének elmaradását.
A felperes keresetét a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján bizonyítani lett volna köteles. Nem bizonyította az adóhatározatok jogsértő voltát, ezért az elsőfokú bíróságnak a bizonyítatlan keresetet el kellett volna utasítania.
Mindezek folytán a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
(Kúria, Kfv. I. 35.237/2013/6.)