adozona.hu
AVI 2017.8.59
AVI 2017.8.59
A félnek nem csupán a jövedelem megszerzését kell igazolnia, hanem meghatározott időhöz kötött rendelkezésre állást is [2003. évi XCII. tv. 108. § 109. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél 2002-2005. évekre személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatát végezte az adóhatóság. A 286631224 számú, 2008. szeptember 22-én kelt elsőfokú határozatával mindösszesen 37 357 537 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, ami egyben adóhiánynak is minősült és ennek, valamint járulékainak (adóbírság, késedelmi pótlék) megfizetésére kötelezte. A vizsgált évekre a felperes bevételei és kiadásai összevetésével az adóhatóság vagyonmérleget állapított me...
AVI 2017.8.59 A félnek nem csupán a jövedelem megszerzését kell igazolnia, hanem meghatározott időhöz kötött rendelkezésre állást is [2003. évi XCII. tv. 108. § 109. §]
A felperesnél 2002-2005. évekre személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatát végezte az adóhatóság. A 286631224 számú, 2008. szeptember 22-én kelt elsőfokú határozatával mindösszesen 37 357 537 Ft adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, ami egyben adóhiánynak is minősült és ennek, valamint járulékainak (adóbírság, késedelmi pótlék) megfizetésére kötelezte. A vizsgált évekre a felperes bevételei és kiadásai összevetésével az adóhatóság vagyonmérleget állapított meg és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108-109. §-ai alapján becslési eljárást folytatott le. Nem fogadta el forrásként H. I. kanadai állampolgártól származó 40 millió és 98 millió forintos összeget. A 2000. évből származó 40 millió forintos kölcsönnel kapcsolatban rögzítette, hogy semmilyen bizonyíték nem volt a pénznek az országba történő behozatalára és tényleges átadására. A felperes által bemutatott ún. együttműködési megállapodás ennek igazolására pedig nem volt alkalmas, ezért az összeg nyitó tételként nem vehető figyelembe. A 98 millió forintos összeg pedig H. I.-né üzletrész eladásából nem származhatott.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes az alperesi határozat ellen keretet terjesztett elő, melynek a Fővárosi Bíróság a 25.K.32.961/2010/7. számú ítéletével helyt adott és az alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el. A bíróság a perben részbizonyítást vett fel, tanúként hallgatta meg H. I. mindkét ügylet vonatkozásában, valamint S. A. a Kft. üzletrész eladására nézve. Ezen részbizonyításra alapozva úgy vélte, hogy alperes nem tisztázta a felperes nyitó tőkéjének összegét, illetőleg hogy összesen a 138 millió forint ténylegesen átadásra került-e. Ezzel szemben a perbeli kiegészítő bizonyítás a bíróságot arról győzte meg, hogy ez az összeg rendelkezésre állhatott figyelemmel az eset összes körülményére.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a Kfv.I.35.379/2011/6. számú végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A végzés indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú ítélet nem elégítette ki az ítélet indokolására vonatkozó, a Pp. 221. § (1) bekezdésében írt követelményeket, az elsőfokú bíróság ítéletét ugyan indokolta, de az hiányos és nem meggyőző, emiatt döntése nem megalapozott. Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a rendelkezésre álló adatok, tények, bizonyítékok újraértékelése során fel kellett oldania az ellentmondásokat. Elsősorban abban kell állást foglalnia, hogy a tanúvallomások az okiratban foglaltakat alátámasztják-e, így erősítik-e az abban leírt jogügylet valóságos létrejöttét és ha igen, milyen oki következtetés alapján vagy azok továbbra sem tekinthetők kétséget kizáró bizonyítékoknak.
A megismételt eljárásban a bíróság tanúként hallgatta meg H. I.-nét az üzletrész értékesítés körülményeiről és a korábbi eljárásban rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok mérlegelése alapján ismételten arra a következtetésre jutott, hogy az alperesi határozat jogszabálysértő. Erre figyelemmel az alperesi határozatot az elsőfokú adóhatósági határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Kifejtette, hogy ítéleti bizonyossággal állapítható meg, hogy a felperesnek a perbeli időszakban nem volt olyan eltitkolt jövedelme, amely adókötelezettséget keletkeztetett. Hitelt érdemlő módon bizonyítást nyert, hogy a felperes és H. I. között a vitatott együttműködési megállapodás és annak kiegészítése a szerződésben írt napon ténylegesen létrejött, az együttműködési megállapodásban szereplő összesen 138 millió forint pénzösszeget a felperes készpénzben átvette és azt kiadási fedezetként felhasználta. Ítéletében részletesen elemezte az egyes tanúk vallomásait, valamint a büntetőeljárás adatait és ugyan elismerte, hogy a meghallgatott tanúk vallomásainak töredéke tekintetében voltak bizonytalanságok, de ezeket az időmúlásával és a tanú ügylethez kapcsolódó csekély szerepével magyarázta. Az életszerűtlenségre történő hivatkozás, a deviza behozatali jogszabályok megsértésével kapcsolatos érvelés pedig nem elegendő a felperes és a tanúk vallomásainak megdöntésére.
Kifejtette azt is, hogy a vizsgált időszakot megelőzően a felperesnek juttatott 40 millió forintos összeg vonatkozásában az alperesnek módjában állt volna ellenőriznie H. I. kölcsönének forrását, azonban ezt nem tette meg (kanadai adóhatóság megkeresésének hiánya).
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő kötelezése iránt. Álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem jogalapját az Art. 97. § (4), (6) bekezdéseiben, 109. § (3) bekezdésében, 164. § (1) bekezdésében foglalt téves értelmezés, valamint a Pp. 206. §, 221. §, 275. § (5) bekezdése alapozza meg. Nézete szerint a bíróság ítéletében nem tett eleget a Kúria végzésében foglaltaknak, és nem oldotta fel az ellentmondásokat a felperes és H. I. nyilatkozata között. Az üzletrész eladással kapcsolatban nem került bizonyításra, hogy tényleges készpénzmozgás is követte azt. A 40 millió forint összegű kölcsön nyitó megtakarításként történő figyelembevétele kapcsán utalt arra, hogy a Kúria korábbi eseti döntéseiben kifejtett álláspont szerint, ha az adózó a vizsgálati időszakot megelőző elévülési időn túli időben fennállt tényekre, megszerzett jövedelmekre hivatkozik, úgy őt terheli ezen időszakra vonatkozóan az általa állítottak valóságtartalmának igazolása.
Ennek értelmében a felperest terhelte annak hitelt érdemlő bizonyítása, hogy H. I.-tól a biztosítási eseményből kifolyólag kölcsönt kapott 2000. évben, és ez az összeg 2002. január 1-jén rendelkezésére állt. Az alperes a közigazgatási eljárás során figyelembe vette H. I. nyilatkozatait és őt személyesen is meg kívánta hallgatni, azonban ettől a tanú elzárkózott. Az alapperben felvett H. I.-féle tanúvallomás pedig a tények alátámasztására alkalmatlan. Kirívóan okszerűtlennek tartotta a bíróság azon megállapítását is, miszerint a felperesi előadást az alperesnek kellett volna megcáfolnia.
A felperesi felülvizsgálati ellenkérelem a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A Kúria mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy jelen eljárás egy megismételt eljárás, melynek kereteit a Kúria Kfv.I.35.379/2011/6. számú végzésében megszabta. Az új eljárásban tehát ezek mentén kellett az elsőfokú bíróságnak a bizonyítási eljárást lefolytatnia. Felülvizsgálati eljárásban a Kúriának az a feladata, hogy ellenőrizze, hogy az elsőfokú bíróság ennek eleget tett-e. A perbeli esetben a H. I.-tól származó kölcsönök (40 millió forint és 98 millió forint) megtörténtét vonta kétségbe az adóhatóság. Erre vonatkozóan a perben a felperest terhelte annak hitelt érdemlő bizonyítása, hogy azok ténylegesen megtörténtek. Kiemeli a Kúria azt is, hogy az adóhatóságnak joga van egy elévülési időn kívüli olyan forrás megvizsgálására, amelynek megszerzésére a felperes hivatkozik. Az, hogy a felperesnek nem csupán a jövedelem megszerzését kell bizonyítania, hanem a meghatározott időhöz kötött rendelkezésre állását is, a Legfelsőbb Bíróság a BH 2008.104. eseti döntésében, a Kfv.I.35.039/2010/7., Kfv.I.35.219/2010/5. számú ítéleteiben már kifejtette és azt is megfogalmazta, hogy a külföldi pénznemben átvett pénz, annak átváltása, Magyarországon történt rendelkezésre állása és felhasználása bizonyításának hiányában fedezetként nem fogadható el (Kfv.V.35.394/2009/6. szám). Ezen indokokat a Kúria jelen ítélkező tanácsa is osztja és azoktól nem kíván eltérni. Ebből következően a 2002. január 1-jei rendelkezésre állás bizonyítási terhe a felperesé, ennek következtében az alperest nem terhelte a kanadai adóhatóság megkeresése a 40 millió forint kapcsán, és ilyen kötelezettség hiányában nem sértett eljárási jogszabályt, amikor a 2002. január 1-jei rendelkezésre állás tekintetében nemleges megállapítást tett. A 40 millió forint megléte egy 2000. november 5-én kelt együttműködési megállapodással hitelt érdemlően nem került bizonyításra, így e tekintetben tévedett az elsőfokú bíróság, amikor ezt a 2002. január 1-jei nyitó mérlegbe beállította.
A 98 millió forint üzletrész eladásból származó kölcsön kapcsán a Kúria az alábbiakat fejti ki:
A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli perorvoslati jellegéből is adódóan - a bizonyítékok újraértékelésére vagy felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. A bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapuló tényállás, a jogerős ítéletet felülvizsgáló Kúriát köti, ehhez képest a bíróság által megállapított tényállás csak akkor vizsgálható felül, ha az elsőfokú bíróság ítélete iratellenes megállapításokat, logikai ellentmondásokat vagy észszerűtlen következtetéseket tartalmaz. A fenti hibában a törvényszék ítélete a 98 millió forint kölcsön tekintetében nem szenved. A jogerős ítélet megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. §-ában foglaltaknak. A 98 millió forinttal kapcsolatban megállapított tényállás okszerű bizonyíték értékelésen alapul, az elsőfokú bíróság teljesítette a Kúria korábbi végzésében előírt indokolási kötelezettségét is. Az alperes felülvizsgálati kérelme tartalma szerint a bizonyítékok felülmérlegelésére irányult, amire az előbbiek részletezettek miatt a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nem kerülhetett sor.
A Kúria nem kívánja megismételni a jogerős ítélet indokolását, csupán a következőkre kíván rámutatni: A törvényszék az új eljárásban az üzletrész adásvételében érintett H. I.-né tanút meghallgatta, rendelkezésére állt az üzletrészt megvásárló kft. ellenőrzési jegyzőkönyve és a korábbi eljárásban meghallgatott tanúk vallomása. Ezen bizonyítékok összevetése alapján joggal lehetett következtetni arra - különösen annak fényében, hogy az alperes a vásárló kft.-nél, annak tagjainál vagyonosodási eljárást a pénz megléte tekintetében nem folytatott le -, hogy az ténylegesen megtörtént és valóságos pénzmozgás zajlott a felek között. Rávilágított arra, hogy a tanúk vallomásában fellelhető ellentmondások miért nem tekinthetők relevánsnak, és mely adatokból lehetett következtetni az üzletrész eladás megtörténtére, és így rendelkezésre állt az a pénzösszeg, melynek kölcsönadására sor került. Ezt a Kúria is bizonyítottnak találta, a törvényszék ezzel kapcsolatos bizonyíték mérlegelését a már említett felülvizsgálati eljárás korlátai miatt nem végezhette el.
A fentiek alapján tehát az alperesi felülvizsgálati kérelem csak részben vezetett eredményre, méghozzá a 40 millió forint kölcsön 2002. január 1-jei rendelkezésre állása tekintetében. Így a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján eljárva e tekintetben hatályon kívül helyezte és a keresetet e vonatkozásban elutasította; a 98 millió forint tekintetében pedig azt változatlanul hatályában fenntartotta, vagyis ezen forrás megléte és rendelkezésre állása a felperes részéről bizonyított.
(Kúria, Kfv. I. 35.233/2013/4.)