adozona.hu
ÍH 2017.74
ÍH 2017.74
NEM TELJESÍTÉSRE ALAPÍTOTT ELÁLLÁSI JOG - MEGÁLLAPÍTÁSI KERESET - FELSZÁMOLÁS I. Amennyiben a felperes marasztalásra (birtokba adásra) irányuló keresetet terjeszthet elő az általa gyakorolt elállás jogszerűségére alapítottan, a megállapításra irányuló keresetnek törvényes előfeltételei nem állnak fenn. II. Nem mellőzhető annak a vizsgálata, s az abban való állásfoglalás sem, hogy a felperes a felszámolási eljárásában bejelentette-e (s ha igen, mikor) a hátralékos vételárára vonatkozó hitelezői igényét, s h
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az eljárás alapjául szolgáló releváns tényállás szerint a felperes 2011. szeptember 30-án kelt ingó adásvételi szerződéssel eladta a kizárólagos tulajdonát képező Hellmann gyártmányú 4 soros (4 szintes, 312 raszteres, 24 960 férőhelyes) ketreces tojóberendezést bruttó 45 240 000 Ft vételárért az alperesnek. A felek vételár kiegyenlítési módját, határidejét külön megállapodásra utalták, a felperes a tojóketrecet az adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg adta az alperes birtokába. A szerz...
ÍH 2017.74 NEM TELJESÍTÉSRE ALAPÍTOTT ELÁLLÁSI JOG - MEGÁLLAPÍTÁSI KERESET - FELSZÁMOLÁS
I. Amennyiben a felperes marasztalásra (birtokba adásra) irányuló keresetet terjeszthet elő az általa gyakorolt elállás jogszerűségére alapítottan, a megállapításra irányuló keresetnek törvényes előfeltételei nem állnak fenn.
II. Nem mellőzhető annak a vizsgálata, s az abban való állásfoglalás sem, hogy a felperes a felszámolási eljárásában bejelentette-e (s ha igen, mikor) a hátralékos vételárára vonatkozó hitelezői igényét, s ha nem, ennek a felszámolás alatt gyakorolt elállási jogára milyen következménye van [Pp. 123. §; rPtk. 319. § (3) bekezdése, 320. § (1) bekezdése; Cstv. 37. § (3) bekezdése, 38. § (3) bekezdése].
Az eljárás alapjául szolgáló releváns tényállás szerint a felperes 2011. szeptember 30-án kelt ingó adásvételi szerződéssel eladta a kizárólagos tulajdonát képező Hellmann gyártmányú 4 soros (4 szintes, 312 raszteres, 24 960 férőhelyes) ketreces tojóberendezést bruttó 45 240 000 Ft vételárért az alperesnek. A felek vételár kiegyenlítési módját, határidejét külön megállapodásra utalták, a felperes a tojóketrecet az adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg adta az alperes birtokába. A szerződés 6. pontja szerint a tojóketrec tulajdonjoga a birtokba adásra tekintettel az adásvételi szerződéssel egyidejűleg száll át.
A felperes szintén 2011. szeptember 30-án kelt ingó adásvételi szerződéssel eladta a kizárólagos tulajdonát képező Hellmann gyártmányú 1 soros (4 szintes, 312 raszteres, 6240 férőhelyes) ketreces tojóberendezést bruttó 11 310 000 Ft vételárért a felperesi beavatkozónak. A vételár kiegyenlítési módját, határidejét itt is külön megállapodásra utalták a felek. A felperes a tojóketrecet az adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg adta a beavatkozó birtokába. A szerződés 6. pontja szerint a tojóketrec tulajdonjoga a birtokba adásra tekintettel az adásvételi szerződéssel egyidejűleg száll át a beavatkozóra. Ugyanezen (egysoros) tojóberendezésre szintén 2011. szeptember 30-án a felperesi beavatkozó mint eladó és az alperes mint vevő között is ingó adásvételi szerződés jött létre, szintén 11 310 000 Ft vételárért. E szerződés is kitért arra, hogy a vételár kiegyenlítési módját és határidejét külön megállapodásban rögzítik, és tartalmazta, hogy a tojóketrec a szerződés aláírásával egyidejűleg kerül az alperes birtokába, amire tekintettel a tojóketrec tulajdonjoga az adásvételi szerződéssel egyidejűleg száll át az alperesre.
A felperes felszámolását a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság a 4.Fpk.11-12-070491/22. számú végzésével elrendelte, ennek kezdő időpontja 2014. február 14. napja. Az alperes felszámolását a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az Fpk.11-14-070057. számú végzésével rendelte el, ennek kezdő időpontja 2014. május 14. napja. A felperes és az alperes felszámolója között vita alakult ki abban, hogy a fenti tojóberendezések tulajdonjoga a felperest vagy az alperest illeti-e meg.
A felperes 2015. április 20-án felszólította az ekkor már felszámolás alatt álló alperest a négysoros tojóketrec teljes vételárának a megfizetésére, és tájékoztatta, hogy ennek elmaradása esetén a közöttük létrejött adásvételi szerződéstől el fog állni. Az alperes felszámolója válaszában úgy nyilatkozott, hogy az alperes a vételár fizetési kötelezettségét "részben átutalással, részben kompenzálással" már teljesítette, ezért e tojóketrec a tulajdonát képezi, azt könyvelésében 2011 óta szerepelteti, emiatt azt az alperes felszámolója értékesíteni kívánja. A felperes 2015. április hó 30-i levelében ezt vitatta, és a felek között létrejött ingó adásvételi szerződéstől elállt.
A felperesi beavatkozó 2015. április 1-jén és 2015. április 17-én tájékoztatta az alperest, hogy a közöttük az egysoros tojóberendezésre létrejött adásvételi szerződésből eredő vételár fizetési kötelezettségét az alperes nem teljesítette maradéktalanul, fennálló tartozása 2 210 873 Ft. Ezért felszólította ennek az öt munkanapon belül történő megfizetésére, és tájékoztatta arról, hogy ennek elmaradása esetén az adásvételi szerződéstől el fog állni. Az alperes felszámolója válaszában úgy nyilatkozott, hogy a beavatkozóval szembeni fizetési kötelezettségét az alperes "részben átutalással, részben kompenzálással" már teljesítette, ezért e tojóketrec is a tulajdonát képezi. A felperesi beavatkozó ezt vitatta, és a 2015. április hó 30-án az ingó adásvételi szerződéstől elállt.
A felperes 2015. május 19-én tájékoztatta a felperesi beavatkozót, hogy a közöttük 2011. szeptember 30-án az egysoros tojóberendezésre létrejött adásvételi szerződésből eredő vételár fizetési kötelezettségét a beavatkozó nem teljesítette. Ezért felszólította e hátralékos vételár öt munkanapon belüli megfizetésére, és tájékoztatta arról, hogy amennyiben a vételárat a megadott határidőn belül maradéktalanul nem teljesíti, az adásvételi szerződéstől el fog állni. Ezt követően a felperes 2015. május 30-án a felperesi beavatkozóval 2011. szeptember 30-án kötött ingó adásvételi szerződéstől szintén elállt. A beavatkozó 2015. június 3-án közölte a felperessel, hogy az elállást elfogadja, ezért az egysoros tojóberendezés tulajdonosának a felperest kell tekinteni, emiatt a beavatkozót az adásvételi szerződés alapján vételár-fizetési kötelezettség nem terheli.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a kizárólagos tulajdonát képezi a négysoros, és egysoros ketreces tojóberendezés egyaránt. Keresete jogalapjaként a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 298. § a) pontjára, 300. § (1)-(2) bekezdésére, 99. §-ára, 112. § (1) bekezdésére, 115. § (3) bekezdésére, és a Pp. 123. §-ára hivatkozott. Előadta, hogy a négysoros tojóberendezésre az alperessel kötött adásvételi szerződésből - az alperes késedelme miatt - 2015. április 30-án jogszerűen állt el, ami a szerződést felbontotta, ezért a szerződés tárgyát képező négysoros tojóberendezésnek ő a tulajdonosa. A felperesi beavatkozó és az alperes között az egysoros tojóberendezésre létrejött adásvételi szerződésből eredő vételár-fizetési kötelezettségét az alperes maradéktalanul szintén nem teljesítette, ezért 2015. április 30-án a felperesi beavatkozó is jogszerűen állt el a közte és az alperes közötti adásvételi szerződéstől. Ezért az e szerződés tárgyát képező egysoros tojóberendezés tulajdonosának - az elállási jognyilatkozat átvételének - azaz 2015. május 11. - napjával a felperesi beavatkozót kellett tekinteni. Figyelemmel arra, hogy utóbb a felperes - a beavatkozó teljesítésének elmaradása miatt - a közöttük létrejött adásvételi szerződéstől is elállt, amit a beavatkozó elfogadott, e szerződés felbontására is tekintettel az egysoros tojóberendezésnek is a felperes a tulajdonosa. A megállapítási keresetnek a Pp. 123. §-ában meghatározott feltételei azért állnak fenn, mert az a felperes jogainak megóvása végett szükséges. Az alperes felszámolója ugyanis a cégközlöny 2015. február 26-i számában pályázati felhívást tett közzé a perbeli tojóberendezések értékesítésére, ami eredménytelen maradt, de úgy nyilatkozott, hogy azok tulajdonjogának megállapítása iránt pert fog kezdeményezni. A felperes felszámolóját a Cstv. 48. § (1) és 49. § (1) bekezdése alapján vagyonértékesítési kötelezettség terheli, aminek akadályát képezi, hogy az alperes saját magát tekinti ezek tulajdonosának. Vitatta, hogy a vételár fizetési kötelezettségét az alperes bármelyik szerződés esetében teljesítette volna. A perbeli ingóságoknak folyamatosan a felperes volt a birtokosa, azok sem a beavatkozó, sem az alperes részére - függetlenül az adásvételi szerződésekben foglaltaktól - átadásra nem kerültek. Így az alperes az ingóságok birtokát soha nem is szerezte meg, ezért alaptalanul hivatkozik a rPtk. 117. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra.
A felperesi beavatkozó a kereset szerinti döntés meghozatalát kérte, az egysoros tojóberendezés kapcsán a felperes által előadottakat megismételve.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset teljes elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperessel és a beavatkozóval kötött adásvételi szerződésekből eredő vételár fizetési kötelezettségének eleget tett, "részben átutalással, részben pedig kompenzáció útján". A szerződések rendelkezései szerint mindkét tojóberendezést a birtokába adták, és ezzel azok tulajdonjoga is átszállt rá a szerződések aláírásával a rPtk. 117. § (1)-(2) bekezdése alapján. Álláspontja szerint ezért, amennyiben mégis maradt vételártartozása - a tulajdonjog átruházására tekintettel - a felperest és a beavatkozót már nem illeti meg az elállás joga, így a perbeli ingóságok tulajdonosa az alperes. Utalt végül arra, hogy a Cstv. 38. § (3) bekezdése alapján a felszámolás kezdő időpontjától kezdve vele szemben a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. Ezért amennyiben a felperesnek, vagy a beavatkozónak mégis tartozna vételárral, úgy ők a pénzkövetelésüket csupán a Cstv. által előírt rendben érvényesíthetik.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével megállapította, hogy a felperes kizárólagos tulajdonát képezi a Hellmann gyártmányú négysoros - 24 960 férőhelyes ketreces - tojóberendezés, és ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Határozatában azt állapította meg, hogy a felperes és az alperes közötti szerződés alapján az alperes a vételár fizetési kötelezettségét egyáltalán nem teljesítette. A felperesi beavatkozó sem tett eleget a felperessel kötött szerződésből eredő vételár fizetési kötelezettségének, továbbá a felperesi beavatkozó és az alperes között létrejött szerződésből eredően az alperes sem fizette meg a vételárat. "A felperes elállása ellenére a négysoros tojóberendezés birtokhelyzete nem változott, az egysoros tojóberendezés pedig továbbra is az alperesnél maradt." A jogvitát az adásvételi szerződések létrejöttekor hatályos rPtk. rendelkezései alapján bírálta el, és idézte annak 298. § a) pontját, 300. § (1)-(2) bekezdését, 376. § (1)-(2) bekezdését, továbbá a Pp. 3. § (3) bekezdését, 141. § (6) bekezdését és 123. §-át.
A négysoros tojóberendezés kapcsán azt vizsgálta, hogy az alperes megfizette-e annak vételárát, és a felperesi elállás jogszerű volt-e. Az alperest tájékoztatta a bizonyítási teherről, a bizonyítandó tényekről és a bizonyítás sikertelenségének következményeiről, így felhívta arra, hogy a pénzügyi teljesítés igazolására csatolja a vételár átutalásával kapcsolatos banki bizonylatokat, és a kompenzációval kapcsolatos egyoldalú beszámítási nyilatkozatokat, vagy kompenzációs megállapodásokat. Az alperes azonban az elsőfokú bíróság felhívásának a meghosszabbított határidőben sem tett eleget. 2016. április 19-én érkezett beadványában részben ugyan teljesítette a felhívásban foglaltakat, de ezt az elsőfokú bíróság annak elkésettsége miatt figyelmen kívül hagyta. Ezért azt állapította meg, hogy alperes - az őt terhelő bizonyítási kötelezettsége ellenére - sem tudta bizonyítani a vételár megfizetését, ezért a felperes részéről az elállás jogszerűen történt. Ennek megfelelően a négysoros tojóberendezés a felperes tulajdona, melynek megállapításáról a keresetnek megfelelően rendelkezett. Mivel a felperes birtokba adás iránt nem terjesztett elő keresetet, ilyen tárgyú rendelkezést nem hozott.
Az egysoros tojóberendezéssel kapcsolatos keresetet azért találta alaptalannak, mert "ezen ingóságot illetően a felperes és az alperes egymással nem állt jogviszonyban, közöttük nem jött létre szerződés. A felperes e tojóberendezést a felperesi beavatkozónak adta el 2011. szeptember hó 30-án, majd azt ugyanaznap a felperesi beavatkozó értékesítette az alperesnek. Miután a felperes és az alperes között közvetlen jogviszony nem állt fenn, az elállás joga nem értelmezhető", így a keresetet e körben elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, másodlagosan annak részbeni megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat "nem súlyuknak megfelelően értékelte", nem vizsgálta a peres felek "könyvelését, szerződésláncolatait". A vételár megfizetését a becsatolt alperesi számlakivonat másolattal, és főkönyvi karton kivonattal megfelelően igazolta. Előadta, hogy az általa írt (a keresetlevél F/2-es mellékleteként becsatolt) levelében is már a "kompenzációra" hivatkozott, de a felperes ennek mellékleteit sem csatolta be, melyekből követhető a "tranzakció", de erre vonatkozó - többszöri bizonyítási indítványának sem adott helyt az elsőfokú bíróság. Véleménye szerint az általa írt levél mellékleteinek becsatolása a felperes kötelezettsége, és amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy az ő terhére esik "annak a bizonyítatlansága, hogy a felperes nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy az alperes számára nem fizette ki a vételárat, vagy kompenzálta azt számlákkal".
A felperes csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a keresetének történő teljes helyt adást kért, mert az elsőfokú bíróságnak az egysoros tojóberendezéssel kapcsolatos jogi álláspontját tévesnek tartotta. Erre az eszközre közte és az alperes között szerződés valóban nem jött létre, de ez nem képezi akadályát a Pp. 123. §-a szerinti megállapítási keresetének. Kétségtelen, hogy az egysoros tojóberendezést a felperesi beavatkozónak adta el, aki azt szintén eladta az alperesnek. Ugyanakkor a felperesi beavatkozó elismerte a felperes elállásának jogszerűségét, s azt is, hogy ezen tojóberendezés tulajdonosa a felperes, ezért keresete az egysoros tojóberendezést illetően is alapos. Az elsőfokú ítélet indokolása több helyen is tévesen rögzíti, hogy a perbeli ingóságok az alperes birtokában vannak. Ezzel szemben állította, hogy a perbeli tojóberendezések mindegyike az ő birtokában van jelenleg is, az alperes korábban sohasem volt ezek birtokosa.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság az érdemi döntés meghozatalához szükséges mértékben a tényállást kellően nem tisztázta, így határozata megalapozatlan, érdemben nem bírálható felül.
A felperes a Pp. 123. §-ára hivatkozva egy megállapítási keresetet terjesztett elő.
A Pp. 123. §-a szerint megállapításra irányuló egyéb kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet.
A megállapításra irányuló kereset előterjesztésének tehát két konjunktív jogszabályi előfeltétele van. Az egyik a jogvédelem - mégpedig a felperesnek az alperessel szembeni jogvédelme - szükségessége, a másik pedig az, hogy a felperes teljesítést ne követelhessen. E két feltétel bármelyikének a hiánya a megállapítási kereset elutasítását kell, hogy eredményezze. A megállapítási perekben a bíróságnak hivatalból is vizsgálnia kell, hogy a perindítás e törvényes (együttes) feltételei fennállnak-e.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 123. §-át ugyan helytállóan idézte, de ítéletének indokolásából kitűnően a keresetnek részben helyt adó rendelkezése körében egyáltalán nem vizsgálta azt, hogy a megállapítási kereset e törvényes előfeltételei fennállnak-e. A keresetet részben elutasító rendelkezése körében pedig tévesen nem a fenti együttes feltételek fennállását vizsgálta, az általa e körben kifejtett - "a jogviszony hiányára történő" - hivatkozása a fentiek alapján téves.
A felperes keresetét arra alapította, hogy a perbeli adásvételi szerződésektől ő - illetve a beavatkozó is - jogszerűen állt el, ami a szerződéseket a régi Ptk. 320. § (1) bekezdése alapján felbontotta, ezért ő a tojóberendezések tulajdonosa. A régi Ptk. 319. § (3) bekezdése alapján szerződés felbontása esetén a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg, és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak.
Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában azt állapította meg, hogy a tojóberendezések birtokosa az alperes, ezért a megállapítási keresetet a kifejtetteknek megfelelően el kellett volna utasítania.
Ugyanakkor az ítélőtábla álláspontja szerint a jelenleg rendelkezésre álló peradatok alapján nem lehet a tényleges birtoklás kérdésben megalapozottan állást foglalni. Az elsőfokú eljárásban ugyanis ezzel kapcsolatban eltérő, ellentmondásos adatok (nyilatkozatok, és bizonyítékok) állnak rendelkezésére, amit az elsőfokú bíróság elmulasztott feloldani.
A becsatolt adásvételi szerződések szerint a perbeli tojóberendezéseket a felperes - és a felperesi beavatkozó - az adásvételi szerződések aláírásával egyidejűleg az alperes birtokába adta. Ezzel ellentétes adatot tartalmaz a keresetlevél F/2-es mellékleteként csatolt 2015. április 27-i alperesi levél második oldalának első bekezdése, amelyben az alperes azt állítja, hogy a "felperes telephelyén van a teljes tojóketrec sor", ami arra utal, hogy az adásvételi szerződésekben foglaltakkal ellentétben a felperes a perbeli berendezések birtokosa. A 4. sorszámú jegyzőkönyvben a felperes jogi képviselője aktuálisan nem tudott nyilatkozni a tojóketrecek birtokhelyzetéről. Ugyanezen jegyzőkönyvben az alperes jogi képviselője előadta, hogy amennyiben a törvényszék a felperes tulajdonjogát megállapítja, akkor az alperes kiadja a tojóketreceket, és a "birtoklás kapcsán vita nem volt, az alperes továbbra is ehhez tartja magát." Vagyis e nyilatkozat szerint az alperes a berendezések birtokosa. Ezt követően a felperes 5. sorszámú előkészítő iratban azt állította, hogy a "perbeli ingóságoknak folyamatosan ő volt a birtokosa, azok sem a beavatkozó, sem az alperes részére - függetlenül az adásvételi szerződésekben foglaltaktól - átadásra nem kerültek, az alperes így az ingóságok birtokát soha nem is szerezte meg."
Az elsőfokú bíróság ezen ellentétes peradatokat nem tisztázta, és úgy állapította meg ítéletének tényállási részében, hogy a tojóberendezések birtokosa az alperes, hogy e körben nem tett eleget a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségének sem, mert abból nem tűnik ki, hogy ezt mely bizonyítékok alapján, és miért állapította meg. A felperes csatlakozó fellebbezésében pedig határozottan vitatta az elsőfokú bíróság által e körben megállapított tényállást.
Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az alperes kifejezetten hivatkozott - a Cstv. 38. § (3) bekezdése útján - arra, hogy a felszámolás kezdő időpontjától kezdve az adóssal szemben a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni. A felperese keresete ugyan nem pénzkövetelésre, hanem megállapításra irányult, ám ez a körülmény önmagában nem teszi mellőzhetővé annak a vizsgálatát, hogy a felperes és a felperesi beavatkozó az alperes felszámolási eljárásában egyáltalán bejelentette-e, (ha igen mikor) a perbeli tojóberendezések hátralékos vételárára vonatkozó hitelezői igényét. Ennek azért van jelentősége, mert a Cstv. 37. § (3) bekezdése szerint a 180 napos - igény-bejelentési - határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A felperes és a felperesi beavatkozó pedig, a vételár meg nem fizetésére, azaz az alperes teljesítési késedelmére alapított elállását, csupán az alperes felszámolásának elrendelését követően egy évvel jelentette be.
A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak mindenekelőtt nyilatkoztatni kell az alperest arról, hogy vitatja-e azt a felperesi tényállítást, hogy jelenleg a perbeli tojóberendezések birtokosa a felperes. Az alperes erre vonatkozó vitatása esetén ennek körében a szükséges bizonyítási eljárást le kell folytatni, és ennek eredményétől függően kell állást kell foglalnia az elsőfokú bíróságnak abban a kérdésben, hogy a felperes megállapítási keresetének a törvényes előfeltételei - a kifejtetteknek megfelelően - egyáltalán fennállnak-e. Amennyiben igen, úgy nyilatkoztatnia kell a felperest és a felperesi beavatkozót, hogy az alperes felszámolási eljárásában bejelentették-e, s ha igen mikor és milyen összegben a perbeli tojóberendezések hátralékos vételárára vonatkozó hitelezői igényüket. Ennek tisztázást követően az elsőfokú bíróságnak állást kell foglalnia abban is, hogy amennyiben erre nem került sor, ez érinti-e a felperes és a felperesi beavatkozó elállásának a jogszerűségét. Az elállási jog gyakorlása jogszerűségének vizsgálata körében - a fentiekkel párhuzamosan - be kell szerezni az alperes megfelelő ellenkérelmét is. Ebben az alperesnek részletesen nyilatkoznia kell arról, határozott tényállítást kell tennie arra nézve, hogy pontosan mely időpontokban, és milyen összegű részteljesítéseket eszközölt (akár átutalással, akár beszámítás útján) a felperes, illetve a felperesi beavatkozó felé, amelyekkel - állítása szerint - a perbeli tojóberendezések vételárát maradéktalanul teljesítette. Ezzel egyidejűleg azt is meg kell jelölnie, hogy ennek körében melyik állított részteljesítést, és milyen módon igazolják az általa előterjesztett okirati bizonyítékok.
A Pp. 3. § (3) bekezdése szerinti előzetes tájékoztatást követően a megfelelő indítványok alapján a szükséges bizonyítási eljárást le kell folytatni.
Mindezt követően - a lefolytatott bizonyítási eljárás adatainak egybevetése és mérlegelése alapján - kerülhet abba a helyzetbe az elsőfokú bíróság, hogy megalapozottan dönthessen a felperes által előterjesztett megállapítási keresetről.
(Győri Ítélőtábla Gf.II.20.113/2016/6/I.)