adozona.hu
BH 2017.6.199
BH 2017.6.199
Számlázási láncolat esetén vizsgálandó, hogy annak kialakítása észszerű gazdasági indokokkal magyarázható-e, illetve történt-e a láncolatban adókijátszás (2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 120. §, 127. §, 1952. évi III. tv. (Pp.) 206. §, 221. §).
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2008. január és 2009. március időszakokban vagyonvédelmi szolgáltatást nyújtott a B. Zrt.-nek (továbbiakban: megrendelő). A felperes a V. S. Kft. (a továbbiakban: Kft.) bevonásával teljesítette a megrendelést, mely Kft. további alvállalkozásokat vett igénybe az őrző-védő feladatok ellátására. A tényleges vagyonvédelmi munkát az alvállalkozói szinten lévő gazdasági társaságok végezték el, akik bejelentett alkalmazottakkal rendelkeztek, de az alkalmazottak után járulék- és közteh...
[2] A pénzügyi teljesítés során a megrendelő a számlák szerinti ellenértéket átutalta a felperes bankszámlájára, majd a felperes azt továbbutalta a számlakibocsátó bankszámlájára, melyről az összegeket 2 napon belül a felperesi alkalmazott vagy a számlakibocsátó névleges ügyvezetője készpénzben felvette.
[3] A számlakibocsátó Kft. összesen bruttó 534 189 572 Ft összegben állított ki számlákat 2008-2009. években a felperes részére, melyek áfatartalmát a felperes levonható adóként vette figyelembe. Az adóhatóság általános forgalmi adó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett, melynek eredményeként a felperes terhére 36 671 000 Ft adókülönbözetet, abból 32 988 000 Ft adóhiányt állapított meg, mely után 16 494 000 Ft adóbírságot és 12 676 000 Ft késedelmi pótlékot számított fel.
[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2927715605 számú határozatával az elsőfokú határozatot a 2009. május-december havi áfa vonatkozásában megsemmisítette, e körben az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte, ezt meghaladóan az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a 2008. december - 2009. áprilisi időszakra (a továbbiakban: perbeli időszak) a felperes terhére 34 510 000 Ft adókülönbözetből 30 827 000 Ft adóhiányt, 15 413 000 Ft adóbírságot és 11 834 000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
[5] Rögzítette, hogy az elsőfokú adóhatóság a 2009. május-december hónapok kivételével a tényállást feltárta és bizonyítási kötelezettségének eleget tett és az alvállalkozói láncolatban lévő társaságok személyi összefonódásai alapján helytállóan állapította meg, hogy a felperesnek tudnia kellett arról, hogy adókijátszásban vesz részt, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 2. § (1) bekezdésére és az Európai Unió Bíróságának egyes döntéseire is figyelemmel tagadta meg az általános forgalmiadó-levonás jogát. Megítélése szerint a felperesnek az óradíjak mértékéből, a láncolatnak a közös könyvelőn keresztüli szervezettségéről, valamint alkalmazottainak területvezetői beosztásából eredően tudnia kellett az adókijátszásról, arról, hogy a 2. és 3. szinten lévő társaságoknak átszámlázó szerepük volt azért, hogy az adófizetési kötelezettséget nem teljesítő alvállalkozói szinten lévő társaságoktól a megrendelő minél távolabb kerüljön.
[7] Az alperes érdemi védekezésében a határozatában foglaltakat fenntartotta, a kereset elutasítását indítványozta.
[9] Vizsgálta a felperes eljárásjogi kifogásait és az Art. 100. § (3)-(4) bekezdéseire történő utalással rögzítette, hogy a felperesi állítások iratellenesek, mert az alperes által vizsgált szempontok (óradíj, személyi és székhelybeli összefonódások, alvállalkozói láncolat működése, változása, pénzmozgás) a megismételt ellenőrzést lezáró jegyzőkönyv 33. számú mellékletében található iratokon alapulnak, melyekre a felperes részletes észrevételt tett. Ismertette, hogy a jegyzőkönyvben, illetve az alperesi határozatban foglalt megállapítások a jegyzőkönyv mely mellékletében találhatók, illetőleg, hogy a kamara által szolgáltatott adatok és a felperes által kibocsátott számlaértékeken feltüntetett óradíjak egybevetésére a fellebbezési eljárásban miért kerülhetett sor.
[10] Összefoglalva, álláspontja az volt, hogy az alperes az Art. 2. § (2) bekezdését, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) és az számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) határozatában kiemelt rendelkezéseit - a közösségi jog EUB által kialakított gyakorlatára is figyelemmel - helyesen alkalmazta, a tényállás-feltárási és bizonyítási kötelezettségének eleget tett és az Art. 100. § (3)-(4) bekezdésének megsértése nélkül állapított meg a felperes terhére adóhiányt.
[12] Álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet megalapozatlan és érdemben nem felel meg a hatályos jogszabályoknak. A bíróság nem tett eleget a tényállás teljes körű felderítésére vonatkozó kötelezettségének, a feltárt tényállásból megalapozatlan, jogszabálysértő következtetést vont le. A bíróság az alperesi hatóság téves, megalapozatlan tényállását kritika nélkül elfogadva a tények ellenőrzése nélkül hozta meg helybenhagyó ítéletét. A felperes által tett nyilatkozatokra ítéletében csak abban az esetben tért ki, amennyiben azzal az alperesi hatóság álláspontját alátámasztotta. Olyan körülményeket emelt ki, amelyek kizárólag az alperesnek kedvező és a jelenlegi állapot fenntartását indokolják, a felperesi előadást és bizonyítási indítványokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. Mindezekre figyelemmel az ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat.
[13] Az alperes szóbeli felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
[15] A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére nincs lehetőség, csak ha a bíróság a tényállás iratellenességét, a bizonyítékok okszerűtlen, logikailag ellentmondó értékelését állapítja meg. A Kúria azonban a bizonyítékok felülmérlegelésére okot adó körülményt nem talált.
[16] A bizonyítékok értékelésével kapcsolatban a Kúria utal arra, hogy az elsőfokú bíróság részletes tényállást állapított meg és behatóan értékelte a felperes által a keresetben vitatott egyes bizonyítékokat. Így kitért G. T. személyével kapcsolatos valamennyi felperesi kifogásra, indokolta, hogy miért szükségtelen igazságügyi írásszakértői vélemény beszerzése, továbbá a tanúmeghallgatásokat milyen okból mellőzte. Elemezte B. L.-né M. Á. személyének szerepét, kiemelte az ügy szempontjából lényeges további személyi összefonódásokat és feltárta a székhelybeli, könyvelői azonosság jelentőségét, a fizetés megvalósulásának súlyát.
[17] A jogerős ítélet két fontos tézist tartalmaz: a 6. oldal 4. bekezdése kimondja, hogy az alvállalkozói magatartás önmagában az adólevonás megtagadására nem adhat okot, de amennyiben az alperes bizonyítja, hogy a felperes tudatosan felépített, adókijátszásra irányuló rendszer tagjaként funkcionált, akkor a levonási jog megtagadható. A második tézis szerint az alperes helyesen alkalmazta az Art. szabályait és jogszabálysértés nélkül állapított meg adókülönbözetet a felperes terhére a számlákkal összefüggésben arra tekintettel, hogy a felperesnek az adókijátszásról való részvételről tudnia kellett.
[18] E két ítéleti megállapítással összefüggésben a Kúria hangsúlyozza, hogy az áfalevonási jog érvényesítésénél az alábbi logikai lépéseket kell követni: először azt kell vizsgálni, hogy van-e észszerű gazdasági indoka a láncolat létrejöttének. A Kúria álláspontja szerint a perbeli esetben a felperes nem bizonyította, hogy megfelelő gazdasági indoka volt annak hogy 4 lépcsőben történjen meg a megbízás végrehajtása. A második vizsgálandó szempont, hogy keletkezett-e a láncolatban adóelőny. Ez nyilvánvalóan bizonyított tény, hiszen a láncolat legalján szereplő vállalkozások az adót nem fizették meg. Ha ez a két feltétel megállapítható, akkor vizsgálni kell az Európai Unió Bírósága által kidolgozott klauzulát: vajon a számlabefogadó tudott vagy tudnia kellett arról, hogy adókijátszásban vett részt. Ennek a kérdésnek az eldöntésénél pedig a jogügylet, a gazdasági esemény körülményeit kell figyelembe venni. Ebben az esetben az általános ismert adóhatósági gyakorlathoz képest is jó néhány olyan körülményt tárt fel az adóhatóság, amelyek azt a megállapítást, hogy a felperesnek tudnia kellett az adókijátszásról, alátámasztják. Az alperes helytállóan következtetett a tudati ismeretre a rendelkezésre álló fentebb már kiemelt körülmények alapján.
[19] A felperes érvelésével ellentétben az elsőfokú bíróság a felperes által perben rendelkezésre bocsátott valamennyi bizonyítékot a rendelkezésre álló adatokkal egybevetve értékelt, és erről ítéletének indokolásában részletesen számot adott, eljárása és határozata megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. A bizonyítékok értékelése nemcsak teljes körű, hanem okszerű és megfelel a logika szabályainak is, kizárólag iratszerű tényeket, illetve helytálló ténybeli következtetéseket tartalmaz.
[20] Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, mikor írásszakértői bizonyítást nem folytatott le, mert nem volt döntő jelentősége a perben az alvállalkozói szerződéseken szereplő aláírás valódiságának. Téves az az felperesi nézőpont, hogy csupán a büntetőbíróság által megállapított adócsalás esetén lehetne jogkövetkezményeket megállapítani a számlákban foglalt adólevonás kapcsán. Az adóhatóság jogosult az Art.-ban foglaltak alapján ezek ellenőrzésére és a jogkövetkezmények levonására. A bíróság és az alperes is az Európai Unió Bírósága döntéseiben kidolgozott ismérvek, körülmények alapján vizsgálta a levonási jog jogszerűségét.
[21] A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 136/B. §-a kapcsán elkövetett elsőfokú bírósági eljárási szabálysértés nem orvosolható, a felperes az elsőfokú bírósághoz benyújtott igazolási kérelemmel kérhette volna ennek jóvátételét.
[22] Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. I. 35.672/2016.)
Az ügy száma: Kfv.I.35.672/2016/4. szám
A tanács tagjai: Dr. Darák Péter a tanács elnöke, Dr. Heinemann Csilla előadó bíró, Huszárné dr. Oláh Éva bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Vörös Imre ügyvéd
Az alperes: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatóság
Az alperes képviselője: Dr. Borsos Krisztina jogtanácsos
A per tárgya: adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes 19. szám alatt
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.K.30.776/2015/17.
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.K.30.776/2015/17. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 20.000 (húszezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra – 3.450.000 (hárommillió-négyszázötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
[2] A pénzügyi teljesítés során a megrendelő a számlák szerinti ellenértéket átutalta a felperes bankszámlájára, majd a felperes azt tovább utalta a számlakibocsátó bankszámlájára, melyről az összegeket 2 napon belül a felperesi alkalmazott vagy a számlakibocsátó névleges ügyvezetője készpénzben felvette.
[3] A számlakibocsátó kft. összesen bruttó 534.189.572 Ft összegben állított ki számlákat 2008-2009. években a felperes részére, melyek áfatartalmát a felperes levonható adóként vette figyelembe. Az adóhatóság általános forgalmi adó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett, melynek eredményeként a felperes terhére 36.671.000 Ft adókülönbözetet, abból 32.988.000 Ft adóhiányt állapított meg, mely után 16.494.000 Ft adóbírságot és 12.676.000 Ft késedelmi pótlékot számított fel.
[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2927715605 számú határozatával az elsőfokú határozatot a 2009. május- december havi áfa vonatkozásában megsemmisítette, e körben az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte, ezt meghaladóan az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a 2008. december-2009. áprilisi időszakra (továbbiakban: perbeli időszak) a felperes terhére 34.510.000 Ft adókülönbözetből 30.827.000 Ft adóhiányt, 15.413.000 Ft adóbírságot és 11.834.000 Ft késedelmi pótlékot állapított meg.
[5] Rögzítette, hogy az elsőfokú adóhatóság a 2009. május-december hónapok kivételével a tényállást feltárta és bizonyítási kötelezettségének eleget tett és az alvállalkozói láncolatban lévő társaságok személyi összefonódásai alapján helytállóan állapította meg, hogy a felperesnek tudnia kellett arról, hogy adókijátszásban vesz részt, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 2. § (1) bekezdésére és az Európai Unió Bíróságának egyes döntéseire is figyelemmel tagadta meg az általános forgalmi adó levonás jogát. Megítélése szerint a felperesnek az óradíjak mértékéből, a láncolatnak a közös könyvelőn keresztüli szervezettségéről, valamint alkalmazottainak területvezetői beosztásából eredően tudnia kellett az adókijátszásról, arról, hogy a 2. és 3. szinten lévő társaságoknak átszámlázó szerepük volt azért, hogy az adófizetési kötelezettséget nem teljesítő alvállalkozói szinten lévő társaságoktól a megrendelő minél távolabb kerüljön.
[7] Az alperes érdemi védekezésében a határozatában foglaltakat fenntartotta, a kereset elutasítását indítványozta.
[9] Vizsgálta a felperes eljárásjogi kifogásait és az Art. 100. § (3)-(4) bekezdéseire történő utalással rögzítette, hogy a felperesi állítások iratellenesek, mert az alperes által vizsgált szempontok (óradíj, személyi és székhelybeli összefonódások, alvállalkozói láncolat működése, változása, pénzmozgás) a megismételt ellenőrzést lezáró jegyzőkönyv 33. számú mellékletében található iratokon alapulnak, melyekre a felperes részletes észrevételt tett. Ismertette, hogy a jegyzőkönyvben, illetve az alperesi határozatban foglalt megállapítások a jegyzőkönyv mely mellékletében találhatók, illetőleg, hogy a kamara által szolgáltatott adatok és a felperes által kibocsátott számlaértékeken feltüntetett óradíjak egybevetésére a fellebbezési eljárásban miért kerülhetett sor.
[10] A felperes csak állította az Art. 97. § (4)-(6) bekezdéseinek megsértését, azonban az ellenőrzési jegyzőkönyv mellékletét képező egymással összefüggő ügyletek bizonyítékait egyáltalán nem, illetve okszerűen nem cáfolta. Ennek megfelelően bár hangoztatta, hogy nem volt tudomása a 4 szintű számlázási kapcsolatrendszerben résztvevő könyvelést végző személy azonosságáról, azonban az alperes által bemutatott bizonyítékok ellenében meggyőző érveket nem adott elő. Önmagában ugyanakkor az a tény, hogy a felperes két alkalmazottja családtagként, illetve foglalkoztatottként kötődött a könyvelést végző gazdasági társasághoz, a felperes állítását további bizonyítékoktól függetlenül is súlytalanná tették.
[11] Nem valósított meg kettős mércéjű értékelést a vállalási ár tekintetében az alperes, az erre vonatkozó kifogásokat elutasította. A pénzmozgásra vonatkozó alperesi megállapításokat okszerűnek tekintette. Kiemelt jelentőséget tulajdonított G. T. J. tanúvallomásainak, melyben vitathatatlanul adta elő, hogy a számlakibocsátónak névleg volt csak az ügyvezetője és a számlakibocsátó számlájáról felvett pénzt a könyvelő cég vezetőjének adta át. Elvetette a felperesnek a tanúbizonyítás lefolytatására vonatkozó indítványait és írásszakértő kirendelését is feleslegesnek tartotta, mert szerinte azt az ügy érdemében indifferens tényre kérték, a perben csatolt írásszakértői véleményt pedig annak elkésettsége okán rekesztette ki.
[12] Összefoglalva, álláspontja az volt, hogy az alperes az Art. 2. § (2) bekezdését, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban Áfa tv.) és az számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban Sztv.) határozatában kiemelt rendelkezéseit - a közösségi jog EUB által kialakított gyakorlatára is figyelemmel - helyesen alkalmazta, a tényállás feltárási és bizonyítási kötelezettségének eleget tett és az Art. 100. § (3)-(4) bekezdésének megsértése nélkül állapított meg a felperes terhére adóhiányt.
[14] Álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet megalapozatlan és érdemben nem felel meg a hatályos jogszabályoknak. A bíróság nem tett eleget a tényállás teljes körű felderítésére vonatkozó kötelezettségének, a feltárt tényállásból megalapozatlan, jogszabálysértő következtetést vont le. A bíróság az alperesi hatóság téves, megalapozatlan tényállását kritika nélkül elfogadva a tények ellenőrzése nélkül hozta meg helybenhagyó ítéletét. A felperes által tett nyilatkozatokra ítéletében csak abban az esetben tért ki, amennyiben azzal az alperesi hatóság álláspontját alátámasztotta. Olyan körülményeket emelt ki, amelyek kizárólag az alperesnek kedvező és a jelenlegi állapot fenntartását indokolják, a felperesi előadást és bizonyítási indítványokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. Mindezekre figyelemmel az ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat.
[15] Kifogásolta azt az ítéleti megállapítást, mely szerint a felperesnek olyan dokumentummal kellett volna rendelkeznie, amelyből megállapítható lenne, hogy alvállalkozóinál konkrétan kik végezték el a munkát. A bíróság ítéletében nem rögzítette, hogy mely jogszabályhelyet sértette meg e vonatkozásban a felperes.
[16] Sérelmezte az írásszakértő bevezetésének elmaradását, pedig lényeges, hogy az ügyben releváns megállapodások aláírása kitől származott. Mivel sem az alperes, sem a bíróság nem rendelkezik írásszakértői szakértelemmel, így jogszabálysértő volt az általa indítványozott igazságügyi szakértő kirendelésének elmaradása. Határozottan cáfolta, hogy a pénz útja ne lett volna követhető. A felperesre objektív felelősséget telepíttek, mikor terhére rótták, hogy az alvállalkozók járulékfizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Utalt arra, hogy egy másik alvállalkozó esetében általános forgalmi adólevonási jogát az alperes nem vitatta, jól lehet a perbeli időszakban és a másik közreműködő gazdasági társaság esetében is ugyanazok voltak a bevont alvállalkozók. Érthetetlen, hogy az egyik alvállalkozó esetében az ügy körülményeinek tényszerű vizsgálata nélkül elutasítja a levonási jogot, míg a másiknál ugyanarra engedi az alperes. E kettős mércét kérte tisztázni.
[17] Kiemelte, hogy a felperesnek csupán az alperesi eljárásból szerzett információi alapján jutott tudomására, hogy mely cégeknek ki volt a könyvelője, így nem értelmezhető a bíróság könyvelővel kapcsolatosan kialakított koncepciója a személyi összefonódások tekintetében.
[18] Hangsúlyozta, hogy a bíróság rendszeresen használ olyan kifejezéseket, mint fiktív számla vagy adókijátszás, melynek fogalmát azonban nem adja meg. A bíróság nem tisztázta jogilag mit ért adókijátszáson és azt milyen jogszabályokra alapozza, ezzel kapcsolatosan milyen bizonyítást folytatott le. Az Európai Unió Bíróságának Mahagében-Dávid és Tóth ügyekben kifejtett álláspontjára hivatkozva állította, hogy a felperes levonási joga csak akkor tagadható meg, ha az adóhatóság objektív körülmények alapján megállapítja, hogy a számla címzettje, vagyis a felperes tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az ügylettel adócsalásban vesz részt. Azon tény rögzítése, hogy valaki adócsalásban vesz részt a büntető hatóság feladata és hatásköre, ellentétben a bíróság ítéletében tett megállapításával, mely szerint adókijátszás történt és arról a felperes tudott.
[19] Hivatkozott továbbá a Pp. 136/B. §-ának sérelmére, mivel a felperes előzetesen jelezte, hogy betegség okán a 2016. május 11. napi tárgyaláson megjelenni nem tud, kérte annak elhalasztását, új határidő kitűzését, ennek ellenére a bíróság ezt a halasztási kérelmet nem teljesítette, ezen a napon ítéletet hirdetett.
[20] Az alperes szóbeli felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
[22] A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére nincs lehetőség, csak ha a bíróság a tényállás iratellenességét, a bizonyítékok okszerűtlen, logikailag ellentmondó értékelését állapítja meg. A Kúria azonban a bizonyítékok felülmérlegelésére okot adó körülményt nem talált.
[23] A bizonyítékok értékelésével kapcsolatban a Kúria utal arra, hogy az elsőfokú bíróság részletes tényállást állapított meg és behatóan értékelte a felperes által a keresetben vitatott egyes bizonyítékokat. Így kitért G. T. személyével kapcsolatos valamennyi felperesi kifogásra, indokolta, hogy miért szükségtelen igazságügyi írásszakértői vélemény beszerzése, továbbá a tanú meghallgatásokat milyen okból mellőzte. Elemezte B. L.-né, M. Á. személyének szerepét, kiemelte az ügy szempontjából lényeges további személyi összefonódásokat és feltárta a székhelybeli, könyvelői azonosság jelentőségét, a fizetés megvalósulásának súlyát.
[24] A jogerős ítélet két fontos tézist tartalmaz: a 6.oldal 4. bekezdése kimondja, hogy az alvállalkozói magatartás önmagában az adólevonás megtagadására nem adhat okot, de amennyiben az alperes bizonyítja, hogy a felperes tudatosan felépített, adókijátszásra irányuló rendszer tagjaként funkcionált akkor a levonási jog megtagadható. A második tézis szerint az alperes helyesen alkalmazta az Art. szabályait és jogszabálysértés nélkül állapított meg adókülönbözetet a felperes terhére a számlákkal összefüggésben arra tekintettel, hogy a felperesnek az adókijátszásról való részvételről tudnia kellett.
[25] E két ítéleti megállapítással összefüggésben a Kúria hangsúlyozza, hogy az áfa levonási jog érvényesítésénél az alábbi logikai lépéseket kell követni: először azt kell vizsgálni, hogy van-e ésszerű gazdasági indoka a láncolat létrejöttének. A Kúria álláspontja szerint a perbeli esetben a felperes nem bizonyította, hogy megfelelő gazdasági indoka volt annak hogy 4 lépcsőben történjen meg a megbízás végrehajtása. A második vizsgálandó szempont, hogy keletkezett-e a láncolatban adóelőny. Ez nyilvánvalóan bizonyított tény, hiszen a láncolat legalján szereplő vállalkozások az adót nem fizették meg. Ha ez a két feltétel megállapítható akkor vizsgálni kell az Európai Unió Bírósága által kidolgozott klauzulát: vajon a számlabefogadó tudott, vagy tudnia kellett arról, hogy adókijátszásban vett részt. Ennek a kérdésnek az eldöntésénél pedig a jogügylet, a gazdasági esemény körülményeit kell figyelembe venni. Ebben az esetben az általános ismert adóhatósági gyakorlathoz képest is jó néhány olyan körülményt tárt fel az adóhatóság amelyek azt a megállapítást, hogy a felperesnek tudnia kellett az adókijátszásról, alátámasztják. Az alperes helytállóan következtetett a tudati ismeretre a rendelkezésre álló fentebb már kiemelt körülmények alapján.
[26] A felperes érvelésével ellentétben az elsőfokú bíróság a felperes által perben rendelkezésre bocsátott valamennyi bizonyítékot a rendelkezésre álló adatokkal egybe vetve értékelt, és erről ítéletének indokolásában részletesen számot adott, eljárása és határozata megfelel a Pp. 206.§ (1) bekezdésében, 221.§ (1) bekezdésében foglaltaknak. A bizonyítékok értékelése nemcsak teljes körű, hanem okszerű és megfelel a logika szabályainak is, kizárólag iratszerű tényeket, illetve helytálló ténybeli következtetéseket tartalmaz.
[27] Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, mikor írásszakértői bizonyítást nem folytatott le, mert nem volt döntő jelentősége a perben az alvállalkozói szerződéseken szereplő aláírás valódiságának. Téves az az felperesi nézőpont, hogy csupán a büntetőbíróság által megállapított adócsalás esetén lehetne jogkövetkezményeket megállapítani a számlákban foglalt adólevonás kapcsán. Az adóhatóság jogosult az Art.-ban foglaltak alapján ezek ellenőrzésére és a jogkövetkezmények levonására. A bíróság és az alperes is az Európai Unió Bírósága döntéseiben kidolgozott ismérvek, körülmények alapján vizsgálta a levonási jog jogszerűségét.
[28] A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 136/B. §-a kapcsán elkövetett elsőfokú bírósági eljárási szabálysértés nem orvosolható, a felperes az elsőfokú bírósághoz benyújtott igazolási kérelemmel kérhette volna ennek jóvátételét.
[29] Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
[31] A pervesztes felperest a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes felülvizsgálati perköltségének megfizetésére.
[32] A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viselésére a Kúria az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján kötelezte a felperest.
[33] A Kúria a pert felperes kérelmére tárgyaláson bírálta el.