adozona.hu
ÍH 2025.83
ÍH 2025.83
A JÓHÍRNÉV VÉDELMÉHEZ FŰZŐDŐ JOG MEGSÉRTÉSE MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK EGYÜTTES FELTÉTELEI A jóhírnév védelméhez fűződő jog megsértése megállapításának együttes feltétele a közlés objektív valótlansága vagy valós tény hamis színben való feltüntetése, illetve az, hogy a kifogásolt közlés egyben külső objektív szemlélet szerint, figyelemmel a társadalmi közfelfogásra is, sértő tartalmat hordozzon. Bármelyik feltétel hiánya esetén nincs helye a jóhírnév megsértése megállapításának [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes és az Irányító Közvetítő az A. cégcsoport tagjai, közöttük 2017. november 15-én tartós közvetítői szerződés jött létre.
A felperes az alperessel 2011 óta állt biztosításközvetítői jogviszonyban, a biztosító társaság regionális igazgatója (ügynökségvezetője) volt.
A felperes 2022 márciusában megkapott prevencióra két, D. A. biztosításközvetítő által kötött szerződést, amelyek vonatkozásában e-mailben vizsgálat lefolytatását, valamint feljelentést szorgalmazott.
Az Irányító Közvet...
ÍH 2025.83 A JÓHÍRNÉV VÉDELMÉHEZ FŰZŐDŐ JOG MEGSÉRTÉSE MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK EGYÜTTES FELTÉTELEI
A jóhírnév védelméhez fűződő jog megsértése megállapításának együttes feltétele a közlés objektív valótlansága vagy valós tény hamis színben való feltüntetése, illetve az, hogy a kifogásolt közlés egyben külső objektív szemlélet szerint, figyelemmel a társadalmi közfelfogásra is, sértő tartalmat hordozzon. Bármelyik feltétel hiánya esetén nincs helye a jóhírnév megsértése megállapításának [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1) bekezdés, 2:43. § d) pont, 2:45. § (2) bekezdés].
Az alperes és az Irányító Közvetítő az A. cégcsoport tagjai, közöttük 2017. november 15-én tartós közvetítői szerződés jött létre.A felperes az alperessel 2011 óta állt biztosításközvetítői jogviszonyban, a biztosító társaság regionális igazgatója (ügynökségvezetője) volt.
A felperes 2022 márciusában megkapott prevencióra két, D. A. biztosításközvetítő által kötött szerződést, amelyek vonatkozásában e-mailben vizsgálat lefolytatását, valamint feljelentést szorgalmazott.
Az Irányító Közvetítő 2022. június 13-án rendes felmondással, 90 napos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondta a felperes biztosításközvetítői szerződését. A felmondásban foglaltak szerint a Megbízó (Irányító Közvetítő) a Megbízott (a felperes tulajdonában álló Kft.) Szerződésben meghatározott feladatainak ellátására a felmondási idő alatt nem tart igényt, a felmondási idő tartamára ideiglenes ügynökségvezetőt nevez ki és kifejezetten megtiltja, hogy a Megbízott az ideiglenes ügynökségvezető jóváhagyása nélkül az Ügynökség működtetésével kapcsolatos nyilatkozatokat tegyen.
A felperes 2022. július 29-én 174 ügyfélnek küldött, azonos tartalmú levelében a következők is szerepeltek: "Azért fordulok most Önhöz, mert szeretném tájékoztatni, hogy az Ön korábbi biztosítás közvetítője (D. A./O. Kft.) az általa elkövetett jutalékcsalás gyanús és ügyfélmegtévesztő gyanús magatartása miatt a Biztosító kötelékeiből távozni kényszerült."
Az alperes 2022. szeptember 2-án e-mailt küldött azoknak az ügyfeleknek, akiknek a felperes a 2022. július 29-i levelét megküldte. Az elektronikus levél az alábbiakat tartalmazta: "A Biztosító tudomására jutott információk alapján az Ön részére 2022. július 25-i keltezéssel visszaélésszerű megkeresés történt. A levélben F. G., felmondási idejét töltő ügynökségvezető az Ön korábbi biztosítás-közvetítőjével kapcsolatban fogalmazott meg megalapozatlan, valótlan állításokat."
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát, a 2022. szeptember 2-i levelében valótlan tényként állítva, hogy a felperes korábban visszaélésszerűen kereste meg az alperes ügyfeleit; a felperes egy korábbi biztosításközvetítővel kapcsolatban megalapozatlan, valótlan állításokat fogalmazott meg; és a felperes jogosulatlanul kezelt adatokat.
Kérte az alperes kötelezését arra, hogy saját költségén, postai és elektronikus úton juttassa el az alábbi tartalmú levelet ugyanazon ügyfelekhez, akiknek a jogsértő tartalmú levelet küldte, és az elküldés tényét a felperes számára hitelt érdemlő módon igazolja:
"Tisztelt Címzett! Tájékoztatni szeretnénk, hogy 2022. szeptember 2-án kelt, korábban Önnek megküldött tájékoztató levelünkben valótlanul állítottuk, hogy F. G. korábbi ügynökségvezető Önt 2022. július 25-én kelt levelében visszaélésszerűen kereste meg, megalapozatlan állításokat fogalmazott meg és jogosulatlanul kezelt személyes adatokat. A Biztosító nevében szeretnénk elnézést kérni Önöktől és F. G-tól a valótlan tartalmú levelünkkel okozott kellemetlenségért."
Kérte továbbá az alperes 1.000.000 forint sérelemdíjban és kamataiban marasztalását.
Keresete jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (1)-(2) bekezdését, a 2:43. § d) pontját, a 2:45. § (2) bekezdését, a 2:51. § (1) bekezdés a) és c) pontját, a 2:52. § (1)-(2) bekezdését, valamint a 6:48. § (1) és (3)-(4) bekezdését jelölte meg.
Regionális igazgatóként kötelezettsége volt az állományvédelmi tevékenység és a biztosítási ügynökök esetleges visszaéléseinek kivizsgálása, amelynek része az ügyfelekkel való kapcsolattartás és részükre tájékoztatás nyújtása, így az általa írt levél nem tekinthető visszaélésszerű megkeresésnek.
Az alperes valótlanul állította, hogy egy korábbi biztosításközvetítő vonatkozásában megalapozatlan, valótlan állításokat fogalmazott meg. A levelének az az állítása, hogy D. A. távozni kényszerült, nem az érintett által 2022 februárjában felmondott biztosításközvetítői szerződésre vonatkozik, hanem arra, hogy azután az alperessel újabb szerződést kötött, amelynek megszüntetésére - formálisan - közös megegyezéssel került sor.
Az alperes valótlanul állította róla azt is, hogy jogosulatlanul kezelt adatokat. Hivatkozott az Állományvédelmi szerződése 5.2. pontjában foglaltakra, amely szerint joga volt a részére átadott szerződések, szerződő ügyfelek állományvédelmi célból szükséges adatait tárolni és a megbízás teljesítéséhez szükséges mértékben felhasználni.
Az alperes az Állományvédelmi szerződést nem mondta fel, így a felmondásban rögzített korlátozó rendelkezés jogszabályt sért, ugyanis az alperes nem adhatott volna olyan utasítást a felperesnek, amely sérti mellérendeltségi helyzetét, gazdasági önállóságát. Az alperes egyoldalúan nem mentesítheti őt a felmondási idő alatti munkavégzés alól és nem zárhatja el a szerződéses kötelezettsége teljesítéséhez szükséges ügyféladatoktól sem. Sérelmezte, hogy az alperes egy ideiglenes ügynökségvezető kinevezéséhez kötötte az utasítását.
Az elégtételadás általa kért módja alkalmas az elszenvedett jogsértés orvoslására. Az alperes az érintett ügyfelek előtt is csorbította a jóhírnevét, így egy sajnálkozást kifejező levél elküldése az ügyfeleknek orvosolja a jogsérelmét, valamint a levél kiküldéséről értesülne a szakma is.
A sérelemdíjra való jogosultsághoz nem szükséges konkrét hátrány bekövetkezésének igazolása. Kérte köztudomású ténynek tekinteni, hogy a sérelmezett állítások miatt az ügyfelek előtt és a biztosítási szakmában is hátrányosan változott, a kijelentéseknek a személyére nézve "negatív hatásai" voltak.
Az alperes írásbeli ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Álláspontja szerint a felperes levelében írt "távozni kényszerült" szófordulat azt jelenti, hogy D. A. nem saját elhatározásából távozott a biztosító kötelékéből, hanem őt a biztosító menesztette, az ugyanazon mondatban említett csalás gyanúja miatt. Ez bizonyíthatóan valótlan tényállítás, amelyről a felperes is tudott. Így való tény, hogy a felperes levelében D. A-ról megalapozatlan, valótlan állításokat fogalmazott.
Levelében nem állította valótlanul, hogy a felperes jogosulatlanul kezelt adatokat. A sérelmezett állítás nem az volt, hogy a felperes jogosulatlanul kezelt adatokat, hanem az, hogy felszólította a felperest a jogosulatlanul kezelt adatok törlésére. Bizonyított, hogy a felperes kapott ilyen felszólítást. Erre tekintettel nem sértette a felperes jóhírnevét, mivel a sérelmezett szövegrészek mindegyikében való tényeket közölt.
A jogosulatlan adatkezelés vonatkozásában arra hivatkozott, hogy a felperes az ügyfelek adatait bizonyíthatóan nem az állományvédelmi és a biztosításközvetítői szerződésben lefektetett céloknak megfelelően kezelte, ami sérti a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679/EU rendelet 5. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti célhoz kötöttség elvét, eljárása tehát jogszabálysértő volt.
A felperes levelének visszaélésszerűként minősítése sem sérthette meg a felperes jóhírnevét, mivel az valós tényekből levont következtetés, illetve vélemény. A visszaélésszerűség jelentését nem önmagában, hanem az alperes levele egészének kontextusában kell meghatározni, a tartalma pedig az, hogy a felperes a levelében D. A-val kapcsolatos megalapozatlan, valótlan állításokat fogalmazott meg.
Az elégtételadás, mint jogkövetkezmény alkalmazása nem indokolt. Az alperes levelének címzettjei az alperes ügyfelei voltak, akikkel a felperesnek már nincs kapcsolata, mivel egy másik biztosító kötelékében dolgozik. A kért elégtételadás továbbá a felperes által állított, szakmán belüli sérelmet nem tudja kiküszöbölni. Figyelemmel kell lenni az időmúlásra is; az alperes levelét 2022 nyarán kapták meg a címzettek, az elégtételadásra pedig két év elteltével kerülne sor a felperes pernyertessége esetén. Ezért valószínűsíthető, hogy a címzettek nagy része már nem is fog emlékezni a korábbi levelekre.
Az alperes a sérelemdíj iránti igényt is vitatta, a követelést egyebekben eltúlzottnak tartotta. A felperes 2023 februárja óta egy másik piacvezető biztosítónál dolgozik, karrierjére bizonyíthatóan nem volt hátrányos hatással az alperes levelének kiküldése.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a 2022. szeptember 2. napján kelt ügyfeleket tájékoztató levélben részben - abban a vonatkozásban, hogy D. A. jutalékcsalás gyanús és ügyfélmegtévesztés gyanús magatartást tanúsított - valótlanul állította, hogy felperes e korábbi biztosításközvetítővel kapcsolatban megalapozatlan, valótlan állításokat fogalmazott meg. Ezt meghaladóan a kereseteket elutasította.
Ítéletének indokolásában alkalmazott jogszabályként a Ptk. 2:42. § (1)-(2) bekezdésében, a 2:43. § d) pontjában, a 2:45. § (2) bekezdésében, a 2:51. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat ismertette.
Arra a következtetésre jutott, hogy a "visszaélésszerű megkereséssel élt" kijelentés tényállítás. Vizsgálta, hogy a felperes intervenciós feladatát teljesítette-e a levele megküldésekor. Megállapította, hogy a felperes kifejezett protokoll hiányában járt el, az ügynökségi prevenció azonban időben korlátozott, így a 60 napon túl végzett prevenció jogszerűsége nem támasztható alá, a felperes tehát szerződéses felhatalmazás nélkül, visszaélésszerűen járt el. Erre lehet következtetni abból is, hogy a felperes a rendes felmondási ideje alatt küldte meg levelét az ügyfeleknek, illetve a levélküldés általa is állított legitim célja megvalósítható lett volna állományvédelmi eljárással. Mindezek alapján alappal állította az alperes, hogy a felperes visszaélésszerűen kereste meg az érintett ügyfeleket.
Az alperes levelének "valótlan tényállításokat tett" fordulata vonatkozásában arra mutatott rá, hogy a felperes a levelében két tényállítást tett - egyrészt azt, hogy D. A. magatartása felvetette a jutalékcsalást és ügyfélmegtévesztést, másrészt azt, hogy emiatt távozni kényszerült -, ezért mindkettő valós voltát vizsgálnia kellett.
Megállapította, hogy D. A. négy vizsgált szerződéséből kettő vonatkozásában merült fel a visszaélés alapos gyanúja. Megalapozatlan az alperes levelének azon tényállítása, miszerint a felperes valótlan tényállításokat tett. A "távozni kényszerült" fordulat vonatkozásában vizsgálta a távozás mikéntjét és a jogviszony megszűnése körében D. A. nyilatkozatának valódi tartalmát. Az alperes okirattal igazolta, hogy D. A. maga kezdeményezte jogviszonya megszüntetését, így a felperes levelében foglalt állítás valótlan.
Az ügyfelek visszaélésszerű megkereséséből következően a felperes adatkezelése is jogszerűtlen volt, mert a felperes levele a célhoz kötöttség elvébe ütközött, így az alperes levelének erre vonatkozó állítása nem sért személyiségi jogot.
Megítélése szerint az alperes sajátos helyzetben, a felperes által az ügyfeleknek kiküldött -visszaélésszerű és jogosulatlan adatkezelést megvalósító - levélre adott reakcióként követte el a személyiségi jogsértést. A felperes nyilatkozataiban hangsúlyos elemként jelenik meg, hogy a kislétszámú közép-felsővezetői biztosítás-szakmai körökben magyarázkodásra kényszerült amellett, hogy az alperes az érintett ügyfelek előtt is csorbította jóhírnevét. A felperes ügyféllel folytatott magyarázkodó beszélgetést feleleveníteni nem tudott, a szakmai partnerekkel folytatott, kellemetlen hangvételű beszélgetésekről számolt be.
Az elsőfokú bíróság következtetése szerint a felperes valójában a szakmai körökben elszenvedettnek állított presztízsvesztést élte meg sérelemként, azonban az ezzel elszenvedett sérelemért a felperest esetlegesen megillető erkölcsi jóvátétel nem az ügyfeleknek kiküldött levéllel orvosolható. Ebben a körben, mint a jogvita eldöntése szempontjából szükségtelent mellőzte Sz. Cs. tanúkénti meghallgatását [Pp. 276. § (5) bekezdés].
A felperes sérelemdíj megfizetése iránti igénye vonatkozásában megállapította, hogy a felperes a perfelvételi nyilatkozatokban tett tényelőadással szemben személyes meghallgatásakor azt adta elő, hogy a felmondási idő alatt már megkereste őt augusztusban az N. Biztosító, majd a felmondási idő leteltét követően októberben a G., decemberben pedig az A. Példát az alperes levelével összefüggésben ügyféllel folytatott beszélgetésre nem tudott mondani, úgy nyilatkozott, hogy az interjú megbeszéléseket magánéleti magyarázkodással kellett kezdenie, amelynek fontos eleme volt az alperes levele is.
Megállapította, hogy sem a felperes, sem az alperes levele magánéleti utalásokat nem tartalmazott. A nem az alperes levelén alapuló első pletykák miatt a felperes önmagában magyarázkodásra kényszerült, azaz az állított hátrány (elhelyezkedési nehézség, hat hónapon át kellemetlen beszélgetések folytatása) az alperes levelének hiányában is bekövetkezett volna. Erre tekintettel a sérelemdíj iránti igényt megalapozatlannak ítélte. Mellőzte Sz. Cs. tanúkénti meghallgatását.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes és az alperes is fellebbezett.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte akként, hogy a másodfokú bíróság kötelezze az alperest 500.000 forint sérelemdíj és kamatai megfizetésére, valamint elégtételadásra.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből okszerűtlen jogi következtetést levonva utasította el az elégtételadásra és a sérelemdíjra vonatkozó kereseti kérelmeit. A Ptk. szerint a sérelemdíjra való jogosultsághoz nem szükséges igazolni konkrét hátrány bekövetkeztét, azt pedig, hogy a megítélése hátrányosan változott az ügyfelek és a szakma körében, annak a személyére negatív hatásai voltak, a Pp. 266. § (2) bekezdése alapján köztudomású tényként kell elfogadni.
A sérelemdíj alkalmazásának egyedüli és kifejezett jogszabályi feltétele a személyiségi jog megsértése és amennyiben a jogsértő nem tudja bizonyítani, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a sérelmet szenvedett a jogsértés tényén kívül egyéb hátrány bekövetkeztének hiányában is jogosult sérelemdíjra. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a magánjogi büntető szankciónak, a sérelemdíj visszatartó erejének is érvényesülnie kell. Érvelése szerint a Sz. Cs. tanúkénti meghallgatására irányuló bizonyítási indítványát szintén jogsértően utasította el az elsőfokú bíróság.
A sérelemdíj összegszerűsége tekintetében azzal érvelt, hogy fellebbezésében csak az elsőfokú ítéletben megállapított személyiségi jogsértés kompenzálására kéri azt megállapítani. Hangsúlyozta, hogy az ügyfeleknek megküldött levél legfőbb állítása az volt, hogy D. A. ügyfélmegtévesztő gyanús és jutalékcsalás gyanús ügyeket követett el a biztosítótársaság kötelékében, az pedig az ügyfelek számára másodlagos, hogy ezek miatt vagy önszántából kényszerült-e távozni, és az is, hogy jogosult volt-e a felperes a tájékoztató levelet kiküldeni vagy sem.
Az alperes jogorvoslati kérelmében az elsőfokú ítéletnek a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogának megsértését megállapító rendelkezésének megváltoztatását, a felperes keresetének teljes elutasítását kérte. Kérte továbbá azt is, hogy az ítélőtábla az elsőfokú ítélet indokolását az elutasított kereseti kérelmek tekintetében annyiban változtassa meg, hogy az indokolás [31] bekezdésében foglaltak helyett az alperes levelében a visszaélésszerű jelzőt minősítse véleménynyilvánításnak.
Az elsőfokú bíróság megalapozatlanul minősítette valótlannak azt a tényállítást, miszerint a felperes levelének D. A-ra vonatkozó állítása valótlan. Vitatta azt a következtetést, hogy a felperes levelének azon mondatában, amely szerint "az Ön korábbi biztosítás közvetítője (D. A./O. Kft.) az általa elkövetett jutalékcsalás gyanús és ügyfélmegtévesztő gyanús magatartása miatt az A. Biztosító kötelékeiből távozni kényszerült", két tényállítás szerepel. Álláspontja szerint az idézett mondatban valójában csak egy állítást fogalmazott meg a felperes, a mondat állítmánya ugyanis az, hogy D. A. távozni kényszerült a biztosító kötelékéből és e távozás okaként jelöli meg a csalás gyanúját. A két mondatrész egymással okozati kapcsolatban van, azok egymástól nem választhatóak szét két külön állítássá úgy, ahogyan azt az elsőfokú bíróság tette.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy D. A-nak nem a csalás vagy megtévesztés gyanúja miatt kellett távoznia a biztosító kötelékéből, hanem önszántából mondta fel a biztosítóval kötött szerződéseit. Ez a tény a felperes levelének teljes, D. A-ra vonatkozó mondatát valótlanná teszi, hiszen abban valójában egyetlen egy állítást fogalmazott meg a felperes: azt, hogy távozni kényszerült, annak feltételezett, de az elsőfokú ítélet szerint sem megalapozott okának megjelölése mellett.
Ezért az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen értékelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperes levelében tett tényállítások részben valósak, ezáltal az alperes azt valótlannak minősítő levele pedig személyiségi jogsértést valósított meg.
A felperes fellebbezési ellenkérelembe foglalt álláspontja szerint az elsőfokú ítéletnek az alperes fellebbezésével támadott része érdemben helyes, e körben az elsőfokú bíróság a tényállást teljeskörűen feltárta, sem anyagi, sem eljárási jogi jogszabályt nem sértett. Nem volt olyan bizonyítási indítvány az alperes részéről, amelyet az elsőfokú bíróság jogszabály megsértésével utasított volna el.
Az elsőfokú eljárás során előadott érveit megismételve hangsúlyozta, hogy egy átlagos ügyfél számára a levél legfőbb állítása az volt, hogy D. A-nak jutalékcsalás és ügyfélmegtévesztés gyanús ügyei voltak, ami oka lehetett a távozásának. A lényeg a csalás és megtévesztés volt, a "távozni kényszerült" csak egy kiegészítő információ. Azok számára, akik életbiztosítási szerződésüket D. A-val kötötték meg, valójában annak van relevanciája, hogy a biztosításközvetítőnél "felmerült" az ügyfelek megtévesztése. Ezért indokolt az ügyfelek részéről a korábban kötött szerződéseik átnézése, az ő szempontjukból mellékes, hogy D. A. ezért kényszerült-e távozni. Az alperes sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezésben nem azzal érvelt, hogy D. A. nem követett el jutalékcsalás és ügyfélmegtévesztés gyanús ügyeket.
Az elsőfokú ítélet alperes által támadott [31] bekezdése helyesen tartalmazza, hogy az alperes által állított "visszaélésszerű megkeresés" tényállítás. Egy piacvezető biztosító hivatalos, ügyfeleknek megküldött levelében szerepel a "visszaélésszerű" minősítés. Egy biztosító nem küldi meg véleményét az ügyfeleknek, hanem tényeket közöl velük.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében a felperes fellebbezésének alaptalanságát állította.
Álláspontja szerint helyesen tulajdonított jelentőséget annak az elsőfokú bíróság, hogy a felperes által állított nem vagyoni sérelem és az alperes levele közt kimutatható-e összefüggés. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperest ért sérelem abban állt, hogy az ő szakmai hírneve más, a biztosítási szakmában dolgozó vezetők körében csorbult. Helyes ezért a törvényszék azon döntése, hogy ezen sérelem orvoslására a kért elégtételadás nem alkalmas. Arra is hivatkozott, hogy az elégtételadás alkalmatlansága vonatkozásában lényeges körülmény az időmúlás is.
A sérelemdíj alkalmazása tekintetében azzal érvelt, hogy a jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj. A felperes az általa jogsértőnek vélt magatartásokból eredő hátrányként azt jelölte meg, hogy elhelyezkedési lehetőségei romlottak, illetve, hogy a biztosítási szakmában hírneve csorbát szenvedett. Személyes meghallgatásán azonban kiderült, hogy az állítólagos hátrányok bekövetkezése nem bizonyított, másrészt bekövetkezésük esetén sem hozhatók összefüggésbe a levélben állított bármilyen személyiségi jogsértéssel. A felperes olyan állítólagos sérelmek orvoslását kéri a bíróságtól, melyek a megállapított jogsértéssel nincsenek összefüggésben.
A tanúmeghallgatás mellőzése nem értékelhető eljárási szabálysértésként.
A felperes fellebbezése alaptalan, az alperesé alapos.
Fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett az elsőfokú ítéletnek a keresetet a jóhírnévsértés megállapítása iránti kérelmet egyebekben, továbbá a sérelemdíj iránti igényt az 500.000 forintot meghaladó részben elutasító rendelkezése [Pp. 358. § (5) bekezdés], ezért azt a másodfokú felülbírálat nem érintette, a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a fellebbezési kérelmek és ellenkérelmek korlátai között bírálta felül [a Pp. 370. § (1) bekezdése].
Az alperes jogorvoslati kérelme az érdemi döntés megváltoztatására irányult, az a keresetnek részben helyt adó, a jogsértést megállapító rendelkezést támadta, a kereset teljes elutasítását célozta. Az alperes érvei a bizonyítás okszerűségét, a tények minősítését és az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetéseket érintették [a Pp. 369. § (3) bekezdés a) és c) pontja].
A Fővárosi Ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a tényállást a jogvita eldöntéséhez szükséges mértékben feltárta, abból azonban téves jogi következtetésre jutott.
Az alperes fellebbezésében előadottak alapján a Fővárosi Ítélőtábla elsőként azt vizsgálta, hogy a 2022. szeptember 2-án kelt ügyféltájékoztató levélben az alperes részben - a vonatkozásban, hogy D. A. jutalékcsalás gyanús és ügyfélmegtévesztés gyanús magatartást tanúsított - valótlanul állította-e, hogy a felperes a biztosításközvetítővel (D. A-val) összefüggésben megalapozatlan, valótlan állításokat fogalmazott meg a 2022. július 29-i, ügyfeleknek kiküldött levelében.
Az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a Ptk. 2:45. § (2) bekezdése alapján a jóhírnév megsértését az adott személyre vonatkozó, objektíve valótlan tényállítást kifejező és sértő közlés valósítja meg. Helyesen ismertette azt is, hogy a jogsértés elbírálásánál tekintettel kell lenni a szövegkörnyezetre, és az egymáshoz tartalmilag szorosan kapcsolódó, egymással összetartozó szövegrészeket összefüggésükben kell vizsgálni. A tényleges vizsgálatot azonban e szempontoktól elrugaszkodva végezte el.
Egyetért a Fővárosi Ítélőtábla azzal, hogy a felperes levelében D. A. távozása okának megjelölése is tényállítás, az azt a tartalmat közvetíti az ügyfeleknek (a levél címzettjeinek), hogy D. A. jutalékcsalás és ügyfélmegtévesztés gyanús magatartást tanúsított. Az alperes levelével a felperes ezen állítását is értékelte, nyilatkozataiból megállapíthatóan tényállítását (a felperes valótlan és megalapozatlan állításokat tett) a rendelkezésére álló adatok alapján levont következtetésként fogalmazta meg, vagyis tényekből következtetett tényre. Erre figyelemmel a fellebbezéssel érintett közlés vonatkozásában azt kellett vizsgálni, hogy az alperesnek álltak-e olyan adatok, tények a rendelkezésére, amelyek alapján a leírtak szerinti következtetés okszerűen megfogalmazható volt.
Az alperes közlése valós voltának és megalapozottságának vizsgálata szempontjából a felperes levelének a távozás mikéntjére és annak okára vonatkozó közlései nem választhatóak szét. A kijelentés értékelésénél figyelemmel kell lenni arra is, hogy az alperes azt mikor, illetve milyen időpontra vonatkoztatta, értékelni kell továbbá a kifogásolt közlés kontextusát, az alperes levelének a felek, illetve az alperes és az ügyfelek közötti kommunikációban betöltött szerepét.
Az alperes előadása szerint az állítás lényegi mondanivalója az ügyfelek számára az volt, hogy a felperes valótlanul, illetve megalapozatlanul állította, hogy D. A-t azért, mert jutalékcsalás és ügyfélmegtévesztés gyanús magatartást tanúsított, "kirúgták".
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes levelének "távozni kényszerült" közlése az ügyfelek számára azzal a jelentéssel bír, hogy D. A. jogviszonyának megszüntetését az alperes kezdeményezte. Ez az állítás ugyanakkor valótlan, mivel a jogviszony D. A. kérésére szűnt meg. Ezért az alperes levelének kifogásolt része részben valós, megalapozott volt.
A fellebbezéssel érintett körben nem volt figyelmen kívül hagyható, hogy a távozás módjára és okára vonatkozó közlés egymással összefüggésben vizsgálandó. Nem annak van jelentősége, hogy D. A. általánosságban, az alperes érdekében végzett ügynöki tevékenysége alatt követett-e el csalás- és megtévesztésgyanús cselekményeket, hanem annak, hogy a jogviszony megszüntetésekor ilyen magatartás bizonyított gyanúja állt-e fenn, arról az alperesnek volt-e tudomása.
A rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan a felperes levele az O. Kft.-re vonatkozik ("D. A./O. Kft."), amelynek D. A. volt a tulajdonosa. A vállalkozás révén biztosításközvetítői jogviszonyban állt az alperessel. Az erre vonatkozó szerződés 2022. február 8-án, a kft. felmondása folytán megszűnt, azt nem az alperes mondta fel. D. A. ezután egyéni vállalkozóként az A. Kft.-nél létesített jogviszonyt, amely cég az alperes ügynöke. D. A. ezt a jogviszonyt 2022. március 20-án felmondta.
A fellebbezéssel érintett közlés valóságát, megalapozottságát illetően csak olyan csalás- illetve megtévesztés gyanúját felvető magatartásnak lehet jelentősége, amelyről a felperes 2022. február 8., de legkésőbb március 20. előtt már tudott, amelyek vonatkozásában a lefolytatott vizsgálat ilyen gyanút már feltárt. A felperes által a válasziratban bemutatott ügyek csak D. A. távozását követően jutottak az alperes tudomására.
Az ügyfélpanaszok - azok kivizsgálása nélkül - önmagukban nem bizonyítják, hogy D. A. a felperes által állított magatartásokat tanúsította és a jutaléktartozás fennállása sem alkalmas ennek bizonyítására. Az egyébként jogosultság nélkül végzett prevenciók alapján a felperes által tett megállapítások sem bizonyítják D. A. állított tevékenységét.
D. A. vonatkozásában az alperes által lefolytatott vizsgálat alapján az elsőfokú bíróság által is hivatkozott két, jutalék visszaírással érintett szerződésnél merült fel annak a gyanúja, hogy azok fiktívek, egyik esetében a jutalék visszafizetése megtörtént. A jutaléktartozást okozó szerződések többsége esetében a vizsgálat csalás gyanúját nem tárta fel. Az elsőfokú bíróság által hivatkozott "csalásgyanús" ügyek D. A. távozását követően jutottak az alperes tudomására.
A pernek nem lehet tárgya D. A. ügyleteinek jogi (akár büntetőjogi) minősítése, annak megítélése, hogy azok ténylegesen csalás- vagy megtévesztés-gyanúsak-e, a bíróság a felperes és az alperes e körben elfoglalt álláspontjának helyessége vonatkozásában sem foglalhat állást.
Az alperes a D. A. távozásakor rendelkezésére álló adatok alapján okszerűen, logikusan következtethetett arra, hogy a felperesnek valótlan, megalapozatlan az az állítása, hogy D. A. a jutalékcsalás gyanús és ügyfélmegtévesztő gyanús magatartása okán kényszerült távozni az alperes kötelékeiből.
Az alperes levele valótlan tényt nem állít, a jóhírnévsértés megállapításának egyik tényállási eleme tehát hiányzik.
Erre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet jogsértést megállapító fellebbezett rendelkezését a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet teljesen elutasította.
A kereset teljes elutasítása okán a felperes fellebbezése az elégtételadás és a sérelemdíj körében nem volt vizsgálható.
(Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.20.180/2024/8/II.)
(a Kúria Pfv.IV.21.135/2024/6. számú ítéletével hatályában fenntartotta)