adozona.hu
AVI 2017.2.13
AVI 2017.2.13
Ahol a jogszabály fizetési kötelezettséget ír elő, ott az illetékmentességet, illetékkedvezményt kiterjesztő módon értelmezni nem lehet [1990. évi XCIII. tv. 18. §, 21. §, 26. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2006. július 31-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta 1658 hrsz.-on nyilvántartott "lakóház, udvar és gazdasági épület" megnevezésű ingatlant 42 000 000 Ft vételár ellenében. A hatóság a 2006. október 25. napján kelt fizetési meghagyással - 42 000 000 Ft illetékalap figyelembevételével - 2 360 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes 2006. november 18-án kérte az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: ...
AVI 2017.2.13 Ahol a jogszabály fizetési kötelezettséget ír elő, ott az illetékmentességet, illetékkedvezményt kiterjesztő módon értelmezni nem lehet [1990. évi XCIII. tv. 18. §, 21. §, 26. §]
A felperes a 2006. július 31-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta 1658 hrsz.-on nyilvántartott "lakóház, udvar és gazdasági épület" megnevezésű ingatlant 42 000 000 Ft vételár ellenében. A hatóság a 2006. október 25. napján kelt fizetési meghagyással - 42 000 000 Ft illetékalap figyelembevételével - 2 360 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezte a felperest.A felperes 2006. november 18-án kérte az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 21. § (5) bekezdése szerinti "cserét pótló vételi kedvezmény" alkalmazását arra alapítottan, hogy a 2006. szeptember 11-én kelt adásvételi szerződéssel eladta a 20483 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanban lévő 2/50-ed tulajdoni hányadát 42 000 000 Ft vételárért.
Az elsőfokú adóhatóság elutasította a felperes illetékkedvezmény iránti kérelmét arra alapítottan, hogy a tulajdoni lap adatai, továbbá a 2006. szeptember 11-ei adásvételi szerződés értelmében az eladott ingatlan nem minősül lakóháznak, ezért a felperest az illetékkedvezmény nem illeti meg. Az alperes ezt a döntést a 4007110870 számú határozatában helybenhagyta, amely határozat ellen előterjesztett felperesi keresetet a Megyei Bíróság, az 1.K.27.661/2009/5. számú ítéletében, elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Legfelsőbb Bíróság a Kfv.I.39.225/2010/13. számú ítéletében az 1.K.27.661/2009/5. számú ítéletet és az alperes 4007110870 számú határozatát - az elsőfokú adóhatósági határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte, amelyre nézve iránymutatást adott és rögzítette, hogy az elsőfokú adóhatóság a cserét pótló vételi kedvezmény alkalmazását csak akkor tagadhatja meg, ha az adásvételi szerződés 2006. szeptember 11-i megkötésének napján az adásvétel tárgyát képező ingatlan ténylegesen beépítetlen volt.
A megismételt eljárásban hozott elsőfokú határozatot az alperes a 2012. január 3. napján kelt 2888195997 számú határozatában megváltoztatta, a felperes terhére előírt 2 360 000 Ft vagyonszerzési illetékből 376 320 Ft illeték törlését rendelte el, kötelezte a felperest 1 983 680 Ft illeték megfizetésére. Határozatának indokolása szerint 2006. szeptember 11-én lakásingatlannak minősült a felperes által értékesített Budapest 20483 hrsz. alatti ingatlan, ezért alkalmazni kell a felperes esetében az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti kedvezményt. A 20483 hrsz. alatti értékesített ingatlan 1/1 eszmei hányadának forgalmi értéke 156 800 000 Ft volt. Az adásvételi szerződés II. rész 2.3. pontja szerint a felperest ebből a vételárból 42 000 000 Ft illette meg. Az értékesítésről szóló szerződés és a tulajdoni lap alapján azonban a felperes 2/50-ed arányú tulajdonát képezte az ingatlan az értékesítést megelőzően. A 2/50-ed részilletőségnek a 156 800 000 Ft-hoz viszonyított forgalmi értéke 6 272 000 Ft, és a cserét pótló kedvezmény biztosításánál ez az összeg vehető figyelembe. Az Itv. 21. § (1) bekezdése, (5) bekezdése, 18. § (1) bekezdése, 102. § (1) bekezdés f) pontja, valamint az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 5. § (1) bekezdése értelmében a cserét pótló vétel alkalmazásakor a kedvezmény nem csak az ingatlanhoz, hanem a tulajdonos személyéhez is kötődik, ezért az illeték mértékének megállapításakor nem releváns az, hogy az eladott ingatlan értékesítéséből származó bevételt az eladók hogyan osztották fel egymás között.
Az alperes határozata ellen felperes keresetet nyújtott be, kérte hatályon kívül helyezését, az alperes új eljárásra kötelezését annak megállapítása mellett, hogy az Itv. 21. § (5) bekezdése szerinti kedvezmény alkalmazása folytán az általa fizetendő vagyonátruházási illeték 0 Ft-ban kerüljön megállapításra. Érvelése szerint az értékesített ingatlan eladási árából őt 42 000 000 Ft illette meg, ezt kézhez is vette, ennyi volt az eladott 2/50-ed bejegyzett ingatlanrészének forgalmi értéke, ezt a szerződés is tartalmazza, és ebben az összegben határozható meg az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonjogának értéke is.
Az elsőfokú bíróság a 6.K.26.255/2013/4. számú jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az Itv. 21. § (5) bekezdése értelmében az illetékkedvezmény szempontjából az értékesített, illetve a megvásárolt tulajdoni hányad forgalmi értéke vehető figyelembe, függetlenül a feleknek a vételár tulajdoni hányadoktól eltérő megosztására vonatkozó megállapodásától. Az Itv. 18. § (1) bekezdése, 21. § (1) bekezdése, és 21. § (5) bekezdése értelmében nem a vagyongyarapodás után keletkezik illetékfizetési kötelezettség, hanem az ingatlan visszterhes megszerzése után, a cserét pótló vételi kedvezmény esetén pedig az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének a különbözete. A cserét pótló vétel illetékkedvezményének alkalmazásakor a közhiteles ingatlan-nyilvántartásba foglalt adatok az irányadók. A ráépítéssel megváltozott tulajdoni viszonyok alapján fennálló álló igény érvényesítése nem tartozik a közigazgatási bíróság kompetenciájába. A peres eljárás során tanúként meghallgatott személyek vallomásukban utaltak egy kb. 30 éve született megállapodásra a felperes és édesapja között, de erre vonatkozó iratot nem tudtak becsatolni. A felperes és tulajdonos társai bejegyzésre alkalmas okirattal nem tudták igazolni közbenső jogszerzésüket, ezért az illetékkedvezmény szempontjából csak az értékesített, illetve megvásárolt tulajdoni hányadnak megfelelő forgalmi érték vehető figyelembe, ami 6 272 000 Ft. A cserét pótló vétel kedvezménye nem csak az ingatlanokhoz, hanem a tulajdonosok személyéhez is kötődik, ezért az alperes határozata a kereset által vitatott körben nem jogszabálysértő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy az alperes és az elsőfokú bíróság is figyelmen kívül hagyta a Kfv.I.39.225/2010/13. számú ítéletben foglaltakat, tévesen értelmezte és alkalmazta az Inytv. 5. § (1) és (2) bekezdéseibe, az Itv. 21. § (5) bekezdésébe foglalt rendelkezéseket. Hivatkozott arra is, hogy okiratokkal és tanúkkal bizonyított ráépítés folytán megszerezte az ingatlan 42000000/156800000 arányú tulajdonjogát és az eladáskor megkapta az ennek megfelelő vételárat, ezt, mint tulajdonjoga ellenértékét szerezte meg, és mivel az alperes elfogadta a forgalmi értéket is esetében jogszabálysértően, tévesen alkalmazta a cserét pótló vételi kedvezményt, ezért keresete alapos volt.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban - rendkívüli jogorvoslati jellege miatt - nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. §-a értelmében felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet.
A Kúria a rendelkezésére álló iratok alapján azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet tényállása hiánytalan, iratszerű, a bizonyítékok értékelésére okszerűen, a logika szabályainak is megfelelően került sor, az elsőfokú bíróság határozata teljes körűen megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperes, illetve az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta volna érdemi döntésének meghozatalakor a Kfv.I.39.225/2010/13. számú ítéletben foglaltakat. A határozatok ugyanis Kfv.I.39.225/2010/13. számú ítéletbe foglalt iránymutatásnak megfelelően, a felperes javára szólóan állapítják meg, hogy lakásingatlannak minősül az értékesített ingatlan.
A Kúria teljeskörűen osztja az alperes határozatában és az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi álláspontot, azt nem kívánja megismételni. A felülvizsgálati kérelemben előadottakra figyelemmel csupán a következőkre kíván rámutatni:
A felperes által a szerzést megelőzően értékesített ingatlan 2/50-ed részilletőségére bejelentett és alperes által elfogadott egészhez (156 800 000 Ft) viszonyított forgalmi érték 6 272 000 Ft. Az Itv. 18. § (1) bekezdése, 21. § (5) bekezdése értelmében nem a felperes által hivatkozott vagyongyarapodás után keletkezik illetékfizetési kötelezettség, hanem az ingatlan visszterhes megszerzése után. A cserét pótló vételi kedvezmény esetén az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének a különbözete. A cserét pótló vételi kedvezmény az ingatlanhoz és a tulajdonos személyéhez, tulajdoni hányadához kötődik, az illeték mértékének megállapításánál ezért nem vehető figyelembe az, hogy az eladott ingatlan értékesítéséből származó bevételt az eladók hogyan osztották fel egymás között. Az Itv. kifejezetten érvényre juttatja a rendelkezései körében a tulajdoni hányadoknak megfelelő illeték kiszabását az illetékalap és az annak alapjául szolgáló forgalmi érték meghatározásakor [Lásd pl.: Itv. 21. § (1) bekezdésének második fordulata, 26. § (1) bekezdés f) pontja].
A Kúria jogelődje, a Legfelsőbb Bíróság már több határozatában, így az EBH 2004.1070 számon közzétett döntésében is rögzítette, hogy, ahol a jogszabály fizetési kötelezettséget ír elő (adó, illeték), ott az illetékmentességet, illetékkedvezményt kiterjesztő módon értelmezni nem lehet.
Az Inytv. 5. § (2) bekezdése értelmében törvényi vélelem szól amellett, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok és tények fennállnak. Ez megdönthető vélelem, a bizonyítás terhe azonban nem azon a félen nyugszik, aki mellett a vélelem szól, hanem azon, aki a vélelmet meg kívánja dönteni. A B. 20483 hrsz. alatti ingatlan tulajdoni lapja alapján pedig egyértelműen megállapítható, hogy a felperes ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdoni hányada 2/50-ed volt az ingatlan továbbértékesítésének napján és a felperesi érvelés szerinti tulajdoni hányad változás a továbbértékesítésig, illetve a jogerős ítélet meghozataláig nem került átvezetésre az ingatlan nyilvántartásban. Az alapul szolgáló szerződés, továbbá a felek vételárral kapcsolatos megállapodása kötelmi természetű elszámolási jogviszonyt eredményez a felek között. Annak eldöntése, hogy a felperes ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezte-e a 42 000 000 Ft-nak megfelelő tulajdoni hányadot nem az illetékügyben eljáró közigazgatási bíróság hatáskörébe és illetékességébe tartozó döntés. E körben, ahogyan arra az elsőfokú bíróság helytállóan rámutatott, kizárólag erre irányuló kereset alapján a polgári ügyekben eljáró bíróság dönthet. Az alperesnek, az elsőfokú bíróságnak és a Kúriának is a cserét pótló vétel illetékkedvezményének alkalmazásakor a közhiteles ingatlan-nyilvántartás adataira kellett figyelemmel lennie, és érdemi döntését az illetékügyben hozott határozathozatalkor irányadó tényállásra és az akkor hatályos jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel kellett, illetve kell meghoznia [KGD 2011.177., PK 7. sz. állásfoglalás, Ptk. 137. § (2)-(3) bekezdései, 97. § (2) bekezdése, 155. §-a, 139. § (1) bekezdése]. Megjegyzi e körben a Kúria még azt is, hogy az Inytv. végrehajtása tárgyában kiadott 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 87. §-a is kimondja, hogy tulajdonjogot csak azzal szemben lehet bejegyezni, aki az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel, vagy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonostól bejegyzés nélkül szerzett tulajdonjogot, illetve érvényes szerződés vagy más jogcímen a tulajdonjog bejegyzése iránti kötelmi igényt. Ez utóbbi esetben bejegyzésre alkalmas okirattal kell igazolnia a közbenső jogszerzést, és erre a bejegyzésben is utalni kell. A felperes és az eladott ingatlan szerinti tulajdonos társai bejegyzésre alkalmas okirattal közbenső jogszerzésüket nem igazolták, és ahogyan arra a Kúria már az előzőekben is utalt a közhiteles ingatlan-nyilvántartáson kívüli jogszerzés, illetve tulajdoni igény nem lehet a közigazgatási per tárgya. A tanúk vallomása pedig, amelyekre a felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozik, nem azonosítható ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okirattal, az ingatlan-nyilvántartási adatokkal szemben nem alapozza meg az előzőekben kifejtettre és megjelölt törvényhelyekre figyelemmel a felperes kereseti és felülvizsgálati kérelmét.
A felperes első ízben felülvizsgálati kérelmében nevezte meg konkrétan, hogy tulajdoni hányada 42 000 000/156 800 000-ad, tehát a tulajdoni része igazodik a vételárhoz. Ez azonban, mint alapeljárás során fel nem merült új tény, érdemben a rendkívüli jogorvoslati eljárás során nem vizsgálható. Utal ugyanakkor a Kúria arra, hogy korábban a felperes a szerződésre is figyelemmel nem tulajdonjogi igényére, hanem az általa megjelölt vételár megszerzésére alapította a kérelmét. Az a tény pedig, hogy a vételárat az eladók megállapodásuktól függően hogyan osztják meg egymás között nem ad alapot tulajdonjogi igény megállapítására, bejegyzett tulajdoni hányadtól eltérő adatok rögzítésére.
Az értékesített ingatlan bejelentett érteke, a 156 800 000 Ft elfogadásra került a jogügylet bejelentésekor, amit az illetékfizetésre köteles fél, tehát a szerző Kft. nem vitatott [Itv. 69. § (1) bekezdése, 70. § (1) bekezdése]. A felperes által megszerzett ingatlan forgalmi értékéből kizárólag az eladott 2/50-ed tulajdoni hányad forgalmi értéke, azaz a 6 272 000 Ft vehető figyelembe, mégpedig függetlenül a feleknek a tényleges tulajdoni hányaduktól eltérő vételár megosztásától azon törvényi helyek értelmében, amelyeket az alperes határozata, az elsőfokú bíróság és a Kúria ítélete is tartalmaz.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem jogszabálysértő, ezért a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.632/2013/6.)