adozona.hu
AVI 2017.2.12
AVI 2017.2.12
Az adóhatározatban foglaltak jogszerűségét a határozat indokolásának kell megjelenítenie [EUB C-324/11.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhivatal 2006., 2007. évekre vonatkozóan végzett vizsgálatot általános forgalmi adónemben a felperesnél, melynek eredményeképpen terhére 12 014 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 10 722 000 Ft adóhiánynak minősült. Megállapításait az A. Kft. (továbbiakban: Kft.) számlakibocsátótól befogadott 10 db számla hiteltelenségére alapozta, mert a Kft. saját alkalmazottak hiányában a munkát elvégezni nem tudta, másrészről a megnevezett alvállalkozók sem voltak olyan gazdasági helyzetbe...
AVI 2017.2.12 Az adóhatározatban foglaltak jogszerűségét a határozat indokolásának kell megjelenítenie [EUB C-324/11.]
Az adóhivatal 2006., 2007. évekre vonatkozóan végzett vizsgálatot általános forgalmi adónemben a felperesnél, melynek eredményeképpen terhére 12 014 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 10 722 000 Ft adóhiánynak minősült. Megállapításait az A. Kft. (továbbiakban: Kft.) számlakibocsátótól befogadott 10 db számla hiteltelenségére alapozta, mert a Kft. saját alkalmazottak hiányában a munkát elvégezni nem tudta, másrészről a megnevezett alvállalkozók sem voltak olyan gazdasági helyzetben, hogy a vállalt szerződéses kötelezettségeknek eleget tegyenek.A felperes keresetét a Fejér Megyei Bíróság 8.K.21.971/2010/8. számú ítéletével elutasította. Szerinte az adóhatóság a tényállást maradéktalanul feltárta és kellően bizonyította, a bizonyítékokat egyenként és összességükben megfelelően mérlegelte és értékelte. A felperes érvelésével ellentétben arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek kell olyan külső vagy belső dokumentummal rendelkeznie, melyek teljes mértékben alkalmasak annak megállapítására, hogy a számlában feltüntetett gazdasági eseményeket ténylegesen ki végezte el. Ennek bizonyítására nem elegendő CD felvétellel, illetve fényképekkel rendelkezni, mivel a számviteli törvény ilyen bizonyítási eszközt nem ismer. Nem azt vitatta, hogy tényleges teljesítés ne lett volna, hanem azt, hogy azokat ki végezte el. Az Kft. nem teljesíthetett, mert alkalmazottal nem rendelkezett és közvetített szolgáltatást sem számlázott. Ezen túlmenően az általa megjelölt alvállalkozók sem teljesíthettek, mert azoknak sem volt bejelentett alkalmazottaik, továbbá egyik közülük a cégnyilvántartásba sem került bejegyzésre. Nem találta megállapíthatónak az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 44. § (5) bekezdésében foglalt kellő körültekintés fennállását, mivel annak nemcsak abban kell megnyilvánulnia, hogy a felperes szerződést köt, számlát befogad, illetve a számla szerinti összeget megfizeti, hanem a munkálatok elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek fennállásáról is meg kell győződni.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, elsődlegesen annak megváltoztatása és a terhére megállapított adóhiány és jogkövetkezmények törlése, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra történő kötelezése iránt. Érvelése szerint olyan körülmények bizonyítását várta el a bíróság a felperestől, melyek teljesen életidegenek, életszerűtlenek. Vállalkozói szerződések szerződésszerű teljesítéssel végbe mentek, az építési napló léte pedig nem releváns, mert az alperes nem a munka elvégzését vitatta, hanem a munkavállalói létszámot, melynek bizonyítására az építési napló alkalmatlan, hiszen a megjelent összlétszámot rögzíti csak. Nincs olyan munkajogi kötelezettsége a felperesnek, hogy ellenőrizze a vállalkozó és annak alvállalkozóinak dolgozóit, vagyis egy jogszabályban elő nem írt kötelezettséggel a közigazgatási és bírósági határozatokat indokolni súlyosan törvényellenes. Nézete szerint a bíróság a tanúvallomásokat és más nyilatkozatokat nem megfelelően értékelte, figyelmen kívül hagyta, hogy valamennyi meghallgatott munkavállaló jogviszonyuk gyakori változását és az építkezésen való jelenlétüket elismerték. Elmulasztotta megvizsgálni a cégek OEP adatszolgáltatásait, ezeket és a tanúk vallomásait nem vetette össze, pedig ezekből csak arra az észszerű következtetésre lehetett volna jutni, hogy a számlakibocsátók végezték el a munkát, ugyanazokkal a munkavállalókkal, változó munkáltatói státusszal. Az alvállalkozói társaságok időben egymást követték, váltották, de ugyanazon munkavállalókkal végeztették el a szerződésben vállalt tevékenységet. A közvetített szolgáltatás megjelenítésének hiánya először az alperesi ellenkérelemben jelent meg, ezt megelőzően a határozatok ezt nem tartalmazták. Ennek az áfalevonás körében egyébként sincs jelentősége, mert kizárólag a helyi adó alapjának megállapításakor bír relevanciával. Ha a gazdasági esemény nem jött létre, akkor a kellő körültekintés vizsgálata felesleges volt. Ugyanakkor a bíróság a kellő körültekintés alkalmazásakor olyan körülmények hiányát rótta a felperes terhére, melyekért felelősség nem terheli. E körben az Európai Unió Bírósága által követett gyakorlatra hivatkozott.
Az alperesi ellenkérelem a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a 2012. június 28. napján kelt Kfv.I.35.479/2011/9. számú végzésével a per tárgyalását a Kfv.I.35.387/2010/8. számú végzéssel kezdeményezett és az Európai Unió Bírósága előtt C-324/2011. számon lajstromozott ügy befejezéséig felfüggesztette. Az Európai Unió Bírósága a 2012. szeptember 6. napján meghozott ítéletében kimondta, hogy "A 2006/112. irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az adóhatóság elutasítja az adóalanynak a számára teljesített szolgáltatások után felszámított vagy megfizetett hozzáadottértékadó levonására vonatkozó jogát azzal a indokkal, hogy az e szolgáltatásokra vonatkozó számla kibocsátója nem jelentette be az általa foglalkoztatott munkavállalókat anélkül, hogy a hatóság objektív körülmények alapján bizonyítaná azt, hogy ezen adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt. Az a tény, hogy az adóalany nem ellenőrizte, hogy a munkavégzés helyén dolgozó munkavállalók a számlakibocsátóval jogviszonyban állnak-e, illetve hogy a számlakibocsátó bejelentette-e a munkavállalókat, nem tekinthető olyan objektív körülménynek, amely miatt a számlabefogadó tudta vagy tudnia kellett volna, hogy hozzáadottértékadó kijátszására irányuló ügyletben vett részt, ha e címzettnek nem volt tudomása az említett számlakibocsátó érdekkörében elkövetett szabálytalanságra, vagy csalásra utaló körülményekről".
Az Európai Unió Bírósága ítéletének ismeretében a felek a felülvizsgálati kérelmüket, illetőleg ellenkérelmüket változatlanul fenntartották.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A magyar ügyekben született bírósági ítéletek alapján egyértelműen rögzíthető, hogy a kialakult magyar adóhatósági gyakorlat és az uniós bíróság ítélkezése az általános forgalmi adólevonási jog körében eltérő felfogást mutat. A Legfelsőbb Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárást éppen azért kezdeményezte, mert a kialakult adójogi gyakorlat olyan felelősségi rendszert állított fel a levonási jog gyakorlásánál, amely egyes, a számlakibocsátónál feltárt hiányosságokat a számlabefogadó hátrányára értékelt. A számlabefogadót olyan, az érdekeltségi körén kívül eső okok miatt érhette hátrány, amelyek esetében nem tisztázódott, hogy azok ellenőrzését el lehetett-e tőle várni.
Már a magyar ügyek elbírálását megelőző bírói gyakorlat is kimondta, hogy az olyan adóhatósági gyakorlat, amely az adólevonáshoz elvárt kellő körültekintés keretében ténylegesen objektív felelősséget hárít a vevőre az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban történt szabályszegésekért, nem tekinthető arányosnak vagy észszerűen elvárhatónak. A magyar ügyekben kifejtett álláspont szükségessé tette a korábbi gyakorlat átgondolását, annak kimondását, hogy az adólevonási jog jogszerű megtagadásához nem elegendő kételyek megfogalmazása, rögzítése, hanem az adóhatóságot terheli objektív körülmények alapján annak bizonyítása hogy a számlabefogadó tudta vagy tudnia kellett arról, hogy az ügylet általános forgalmi adócsalás részét képezi.
A Kúria nem látja jelen ügyben bizonyítottnak ezen körülményeket, az alperesi határozatban felsorakoztatott bizonyítékok nem elegendőek a fentebb felhívott Európai Unió Bírósága ítéletében megfogalmazottak igazolására, nem sikerült objektív körülmények alapján bizonyítani, hogy a gazdasági események nem a számlában foglaltak szerint jöttek létre. Ugyanakkor a Kúria ennek ellenkezőjét sem látja igazoltnak, szükséges új eljárás lefolytatása, a korábbi bizonyítékok ismételt értékelése és újabb bizonyítási eljárás lefolytatása alapján annak megállapítása, hogy a felek között létrejött gazdasági esemény a valóságban miként következett be.
Kiemeli a Kúria azt is, hogy a közvetített szolgáltatás feltüntetése a számlán, mint indok az alperesi határozatban nem jelent meg, márpedig a határozatban foglaltak jogszerűségét az alperesnek a határozat indokolásában kell megjeleníteni, nem pedig a keresetre adott ellenkérelmében. Ebből következően a közvetített szolgáltatás elmaradásának feltüntetését a jelen perben a bíróságnak értékelnie sem szabadott volna, azt a tényállás megállapításakor és érveinek felsorolásakor figyelmen kívül kellett volna hagynia.
A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és a közigazgatási határozatokat a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján ugyancsak hatályon kívül helyezte. Az új eljárásban az adóhatóságnak az ügyben feltárt és rendelkezésre álló bizonyítékokat újra kell értékelnie, a hiányosságok, ellentmondások logikai láncolatát elemeznie, megállapítani, hogy ezek olyan zárt rendszert alkotnak-e, melyek a jogügylet csalárd, valótlan voltát, a számlabefogadó csalásban való részvételét, vagy tudatát igazolják. Önmagában formai hiányosságok nem vezethetnek a levonási jog elvesztéséhez, a jogügylet tartalmi vizsgálata szükséges, az adólevonási jog csak akkor tagadható meg, ha egyértelműen bizonyítást nyer, hogy valótlan a számlákban dokumentált gazdasági esemény, illetőleg ha az adóhatóság bizonyítja, hogy a felperes tudta vagy tudnia kellett arról, hogy adócsalásban vesz részt.
A pervesztes alperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a Kúria a felperes elsőfokú és felülvizsgálati eljárási perköltségének megfizetésére. A perköltséget a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 2. § (2) bekezdése alapján állapította meg. Csak kisebb részben vette figyelembe a felperes által csatolt székesfehérvári törvényszéki ítéletet, hiszen a jelen perben eljáró tanácsnak kellett megítélnie, hogy a felperes volt képviselő a felülvizsgálati kérelem előterjesztésekor mennyi munkát végzett, ebből kifolyólag milyen összegű díjazásra tarthat igényt. A fentiek alapján az együttes perköltség összegét a csatolt ítéletben foglalt összeggel és megállapodással ellentétben mindösszesen 1 000 000 forintban rögzítette figyelembe véve a felperes terhére megállapított adókülönbözet összegét is. Az adókülönbözet összegének annyiban is jelentősége volt, hogy a felek közötti megállapodás hiányában a bíróság az IM rendelet 3. § (2) bekezdés a), illetőleg b) pontja figyelembevételével állapíthatta volna meg a perköltséget, mely ezen számítás alapján az 1 000 000 forintot sem érhette volna el.
(Kúria, Kfv. I. 35.261/2013/5.)