adozona.hu
BH 2017.2.71
BH 2017.2.71
A nyugdíjjárulék-köteles bér kifizetésének megtörténte a perben a bizonyítási eljárásban bizonyítható [1997. évi LXXXI. tv. (a továbbiakban: Tny) 22. §, 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 14-17. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az alperes a 2015. június 12-én kelt határozatával - a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) és a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) alkalmazásával, 13 év 37 nap magyarországi szolgálati idő és 126 299 forint havi átlagkereset alapján - 2015. március 12-től havi 33 000 forint összegű öregségi nyugdíjrészt állapíto...
BH 2017.2.71 A nyugdíjjárulék-köteles bér kifizetésének megtörténte a perben a bizonyítási eljárásban bizonyítható [1997. évi LXXXI. tv. (a továbbiakban: Tny) 22. §, 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet 14-17. §].
Tényállás
[1] Az alperes a 2015. június 12-én kelt határozatával - a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) és a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) alkalmazásával, 13 év 37 nap magyarországi szolgálati idő és 126 299 forint havi átlagkereset alapján - 2015. március 12-től havi 33 000 forint összegű öregségi nyugdíjrészt állapított meg a felperes részére.[2] A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes részére - azonos szolgálati idő és 126 427 forint havi átlagkereset alapján - havi 33 035 forint öregségi nyugdíjrészt állapított meg.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát az 1977. és 1980. közötti években kifizetett bérek és osztónapok téves meghatározása, az 1977. április 21. és 1980. december 8. közötti tényleges bérjövedelmeit igazoló okiratok (munkaszerződések, bérelszámolási lapok) figyelmen kívül hagyása miatt a Tny. 22. §-a és a Kr. 14-17. §-a megsértése miatt kérte.
Az elsőfokú ítélet
[4] A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította.[5] A Tny. 22. §-a és a Kr. 15. § (1)-(3) és (6) bekezdései alkalmazásával megállapította, hogy az ellátás összegének kiszámítása során a jövedelem személyi jövedelemadóval csökkentett nettó összegét kellett figyelembe venni, a Tny. 22. §-a (1) és (4) bekezdése, valamint a Kr. 14-17. §-ai értelmezésével pedig rögzítette, hogy a számítás során a kereseteket a Tny. 22. §-ában meghatározott sorrendet követve kell elvégezni.
Az osztónapok alperes általi alkalmazásával kapcsolatos felperesi kifogásokat a bíróság a Tny. 22. §-a (1)-(5) és (9)-(10) bekezdései alkalmazásával nem tartotta alaposnak, mivel a biztosítási jogviszony fennállása alatti azon időszakok is kieső időszaknak minősülhetnek, amelyekre a kereset iratvesztés, azaz bizonyított kereset hiányában nem állapítható meg.
[6] A bíróság a felperes azon álláspontját, hogy az I. Vállalatnál fennálló munkaviszony alatt elért jövedelmét a munkaszerződésekkel bizonyította, nem osztotta. Az ítéleti érvelés szerint a munkaszerződés a munkaviszony létét igazolja, azt azonban, hogy a felperes a munkaviszony teljes időtartama alatt nyugdíjjárulék-köteles keresettel, jövedelemmel rendelkezett, nem támasztja alá. Az alperes a felperes munkaszerződésében foglalt béradatot - gyakorlatának megfelelően - 1977. évre figyelembe vette. A felperes munkabérének összegét a munkaszerződés-kötés utáni időszakra nem bizonyította, a munkabér a munkaviszony fennállása alatt változhat, ezért az alperes akkor sem sértett volna jogszabályt, ha a munkaszerződés szerinti béradatokat csak a munkaszerződés megkötésének hónapjára veszi figyelembe. Az alperes által alkalmazott számítási mód megfelelt a Kúria Mfv.III.10.666/2015/6. számú határozatában foglaltaknak, a felperes a perben maga is úgy nyilatkozott, hogy a fenti foglalkoztatónál a munkaviszony megszűnésekori munkabére összegét nem tudja bizonyítani. A felperes által utóbb, csupán a perben csatolt, 1979. február és május hónapokra vonatkozó bérelszámolási lapot a folyamatos bérezés bizonyítékaként, továbbá azért sem lehetett elfogadni, mert azok a határozatok jogszabálysértő voltát nem alapozhatták meg.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[7] A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel a Tny. 22. §-a, a Kr. 14-17. §-ai, a Pp. 206. §-a és 221. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozva.Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte arra hivatkozva, hogy a bíróság döntése meghozatala során anyagi és eljárási jogszabálysértést nem követett el.
[8] Az alperes kiemelte, hogy a felperes vélekedését a munkakönyv megállapításaira alapozta, munkakönyvet azonban sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben nem csatolt. A bíróság helyesen foglalt állást arról, hogy a Tny. 22. § (5) bekezdése alapján helye volt a minimálbér alkalmazásának és helytállóan döntött az osztószámok meghatározása kérdésében is. A bíróság helyesen alkalmazta továbbá a Tny. 22. § (6) bekezdésének az 1988. január 1. előtti keresetek csökkentését előíró rendelkezését és a Pp. 339/A. §-át is, amely szerint a határozat jogszerűségét a meghozatalakor fennálló tények és jogszabályok alapján kell vizsgálni; a felperes által utólag csatolt, az 1979. február és május hónapra vonatkozó okiratok a teljes, 1977. április 1. és 1980. december 8-ig terjedő időben elért jövedelem bizonyítására - ahogy arra a bíróság is rámutatott - nem alkalmasak.
A Kúria döntése és jogi indokai
[9] A felülvizsgálati kérelem - az alábbiak szerint - részben megalapozott.[10] A felperes felülvizsgálati kérelmében a minimálbér alkalmazását - a kérelemben felhívott anyagi és eljárási jogszabályok [Tny. 22. §, Kr. 14-17. §, Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés] megsértésével összefüggésben is - mindenekelőtt az 1970 és 1980 közötti, álláspontja szerint egykorú okiratokkal igazolt bérei beszámításának elmaradása miatt kifogásolta. A bíróság ebben a körben a Tny. 22. §-a és a Kr. 14-17. §-a általa alkalmazott rendelkezéseinek értelmezéséről és azoknak a felperes ügyére vonatkoztatott alkalmazásáról az ítéletben részletesen számot adott. A bíróság az ítélet indokolásban kitért arra is, hogy a csatolt munkaszerződésekben rögzített bérek az átlagkereset-számítás során azért nem vehetők figyelembe, mert a szerződések csupán a munkaviszony fennállását bizonyítják, azok alapján a munkabér- és a járulékfizetés megtörténte nem állapítható meg. A bíróság ebben a kérdésben helytállóan, a Tny. 22. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően foglalt állást, a rendelkezés ugyanis az öregségi nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset összegét mindenek előtt az irányadó időszakban ténylegesen elért, vagyis a kifizetett, a kifizetés idején érvényes szabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresetek, jövedelmek havi átlaga alapján rendeli meghatározni, munkaszerződésekből azonban a munkavégzés teljesítésének, a bérek kifizetésének és a nyugdíjjárulékok levonásának tényét nem lehet megállapítani.
[11] Azt, hogy a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban nem szereplő kereseti, jövedelmi adatok bizonyítására a társadalombiztosítási szervek eljárásában milyen bizonyítékok alkalmasak, a Kr. 14. § (11) bekezdése szabályozza. A rendelkezés szerint ezek az adatok a foglalkoztatónak, illetve jogutódjának az egykorú munkaügyi, bérszámfejtési, könyvelési nyilvántartásai alapján kiállított írásbeli igazolásával, ennek hiányában más egykorú okirattal - így különösen a Tbj. 47. §-ának (3) bekezdése vagy 50. §-ának (6) bekezdése szerinti foglalkoztatói igazolással, a személyi jövedelemadó megállapításához a foglalkoztató által kiadott igazolással, a kereset (jövedelem) kifizetését, elszámolását igazoló bizonylattal, munkakönyvvel, személyijövedelemadó-bevallással - igazolhatók. A munkaszerződések és azok módosítása nem tartozik a fenti körbe, azokból az átlagkereset kiszámításához szükséges adatok - a fent írtak szerint - nem állapíthatók meg, a nyugdíjjárulék-köteles keresetek megszerzésére, kifizetésére önmagában a munkaviszony fennállásából és a bérmegállapodások tényéből - felperesi állásponttól eltérően - következtetést levonni nem lehet.
[12] A bíróság helyesen foglalt állást arról is, hogy a felperes további igényt nem alapíthat arra, hogy az alperes az 1977. áprilisi munkaszerződésében rögzített bért az 1977. évre beszámította. Az alperes ezen számítási mód alkalmazását jogszabállyal valóban nem támasztotta alá, az alperes jogelismerésén alapuló, felperesre kedvező számítás alkalmazása azonban, figyelemmel a fent ismertetett szabályozásra, nem jelenti azt, hogy az alperes a munkaszerződésben foglalt béradatot az átlagkereset meghatározásakor a további évekre is köteles kereseti, jövedelmi adatként elismerni.
[13] A Pp. 221. § (1) bekezdése megszegésére vonatkozó kifogások alapján a Kúria megállapította jogerős ítélet - a korábban ismertetettek szerint - tartalmazza az alkalmazott anyagi jogszabályi rendelkezéseknek az ügyre vonatkoztatott értelmezését, és azokat az indokokat, amelyek alapján a bíróság elutasító döntést hozott. A Ket. 72. § (1) bekezdés e), f) pont alperes általi megsértésével kapcsolatos indokolást a jogerős ítélet nem tartalmaz ugyan, ez az eljárási szabálysértés azonban a döntés érdemben helytálló voltát nem befolyásolta, a társadalombiztosítási határozatnak ugyanis nem volt olyan hiányossága, ami azt az érdemi felülvizsgálatra alkalmatlanná tette volna. Ilyennek nem minősül az a körülmény sem, hogy az alperes az 1977. évi bérek jogelismerésen alapuló beszámítását jogszabályi rendelkezéssel nem támasztotta alá.
[14] A felperes a Pp. 206. §-ának a bizonyítékok értékelését szabályozó (1) bekezdése megsértésére részben, a következők szerint megalapozottan hivatkozott. A felperes a perben és a felülvizsgálati kérelmében állította, hogy az 1970 és 1980 évek közötti kereseteit okiratokkal megfelelően bizonyította. A munkaszerződésekkel ezen állítás - a korábban kifejtettek szerint - nem volt alátámasztható, a perben csatolt bérnyilvántartó lapok bizonyítékként való figyelembevételét azonban a munkaügyi bíróság - téves jogértelmezés folytán - a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközően mellőzte.
[15] A peradatok szerint az I. V. foglalkoztató által 1979. február és május hónapokra kiállított bérelszámolási munkalapok - az alperes által sem vitatottan - a felperesnek történt bérkifizetésekre és a nyugdíjjárulék-levonására vonatkozó adatokat tartalmaznak. Ezek a bizonyítékok a Kr. 14. § (11) bekezdésében írt, foglalkoztató által kiállított olyan egykorú okiratok, amelyek a tényleges kifizetés megtörténtét az átlagkereset meghatározásához alkalmas módon igazolják. A munkaügyi bíróság - elfogadva az alperes Pp. 339/A. §-án alapuló, téves értelmezését, miszerint a közigazgatási eljárásban nem csatolt okirat a perben nem használható fel bizonyítékként - ezen bizonyítékok figyelembevételét helytelenül mellőzte. A Pp. rendelkezése a határozatok jogszerűségét valóban a határozat meghozatalakor fennálló tények alapján rendeli megítélni, ez azonban nem zárja ki azt, hogy a bíróság az ügyben releváns tényekre utóbb, csupán a perben csatolt bizonyítékokat figyelembe vegye. A jelen ügyben a bíróságnak a felperes keresete alapján a határozat meghozatalakor fennálló tényként a vitatott időszak béreit kellett vizsgálnia, az a körülmény, hogy a bérkifizetés megtörténtének alátámasztására alkalmas, utóbb fellelt bizonyítékot a felperes csak a perben tudta csatolni, nem jelenti azt, hogy a határozat megfelelt a meghozatalakor fennállt tényeknek. A vizsgálandó tény a nyugdíjjárulék-köteles bér kifizetésének megtörténte volt, ami a perben csatolt bizonyítékkal alátámasztható, ellenkező értelmezés esetén a társadalombiztosítási perben bizonyítás felvételének nem lenne helye, a határozat csupán jogértelmezési kérdésben lenne felülvizsgálható.
[16] A jelen perben felülvizsgált határozat az 1979. február és május havi bérnyilvántartó lapokkal igazolt adatokra tekintettel nem felel meg a Tny. 22. § (1) és (5) bekezdésében foglaltaknak, a Kr. 14. § (11) bekezdése szerint igazolt keresettel lefedett időszakokban ugyanis a minimálbér alkalmazására nem volt lehetőség. Az alperes határozata tehát - a munkaügyi bíróság álláspontjától eltérően - az ellátás összegét érintően anyagi jogszabályt is sértett, ezért a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha azt a Pp. 339. § (1) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezi és az alperest új eljárásra, a felperes által igazolt béreknek az átlagkeresetbe való beszámítására kötelezi.
[17] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet - a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértése miatt, a Pp. 275. § (4) bekezdése és 339. § (1) bekezdése alkalmazásával - abban a részében, amelyben a bíróság az 1979. február és május havi bér beszámítására irányuló kereseti kérelmet elutasította, az első- és másodfokú társadalombiztosítási határozatra kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest ebben a körben új eljárásra, a felperes által csatolt bérnyilvántartó lapokkal igazolt béreknek a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetbe való beszámítására kötelezte.
[18] A Kúria az 1/2016. (II. 15.) PK véleményben (a továbbiakban: PK vélemény) kifejtette: a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja [Pp. 272. § (2) bek.]. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Mindezek bármelyikének hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előző pontban meghatározott tartalmi követelményekkel.
[19] A felperes felülvizsgálati kérelmében a Tny. 22. §-a és a Kr. 14-17. §-a megsértésével kapcsolatos további olyan kifogást, amelynek alapján a jogerős ítélet érdemben felülvizsgálható, nem adott elő, kérelme a PK vélemény szerinti tartalmi követelményeknek az indokolásbeli hiányosságok miatt nem felel meg, ezért az ítélet fentieken túli felülvizsgálatára nem volt lehetőség.
(Kúria, Mfv. III. 10.752/2016.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.III.10.752/2016/4.
A tanács tagjai: Dr. Zanathy János
a tanács elnöke
Dr. Magyarfalvi Katalin
előadó bíró
Dr. Farkas Katalin
bíró
A felperes:
A felperes képviselője: dr. Ernszt János ügyvéd
Az alperes: ONYF Nyugdíjfolyósító Igazgatósága
Az alperes képviselője: dr. Peczeli Ildikó főosztályvezető jogtanácsos
A per tárgya: társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
11.M.3106/2015/13.
R e n d e l k e z ő r é s z
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 11.M.3106/2015/13. számú ítéletét abban a részében, amelyben a bíróság az 1979. február és május havi bér beszámítására irányuló kereseti kérelmet elutasította, az első és másodfokú társadalombiztosítási határozatra kiterjedően hatályon kívül helyezi és az alperest új eljárásra kötelezi, egyebekben az ítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 20.000 (húszezer) forint és 5.400 (ötezer-négyszáz) forint ÁFA együttes elsőfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Tényállás
Az alperes a 2015. június 12-én kelt határozatával - a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) és a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) alkalmazásával, 13 év 37 nap magyarországi szolgálati idő és 126.299 forint havi átlagkereset alapján - 2015. március 12-től havi 33.000 forint összegű öregségi nyugdíjrészt állapított meg a felperes részére.
A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes részére – azonos szolgálati idő és 126.427 forint havi átlagkereset alapján – havi 33.035 forint öregségi nyugdíjrészt állapított meg. A másodfokú szerv a felperes fellebbezését, amelyben az 1977. április 21. és 1980. december 28. közötti, valamint az azt megelőző időszakok béreinek beszámítását, a minimálbér alkalmazásának mellőzését kérte, csak részben, az 1971. és 1972. évben kifizetett juttatások beszámítását illetően tartotta alaposnak. A határozat indokolása szerint az 1977. április 21. és 1980. december 8. közötti időszakban a rendelkezésre álló munkaszerződés a belépéskori alapbért tartalmazza, ezért annak beszámítása csak a belépés évére lehetséges, az 1978. január 1. és 1980. december 8. közötti időszakra kereset nem állapítható meg egyértelműen. A magyar szabályozás szerint a külföldön foglalkoztatott személy jövedelme nem képez társadalombiztosítási járulékalapot, így az 1978. április 9. és július 29. közötti, NDK-ban szerzett kereset az átlagkeresetbe nem számítható be. Az elsőfokú szerv a csatolt munkabér igazolások alapján helyesen határozta meg a beszámítható időket, további időszakokra kereset nem vehető figyelembe. Mindezek alapján a nyugdíj kiszámítása az 1970. és 1977. közötti kereset és – a nyugdíj megállapításának kezdő napjától folyamatosan visszaszámítva – a hiányzó időre érvényes minimálbér figyelembevételével történt, ami a rendelkező részben szereplő összeg megállapítását indokolta.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
A felperes a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát az 1977. és 1980. közötti években kifizetett bérek és osztónapok téves meghatározása, az 1977. április 21. és 1980. december 8. közötti tényleges bérjövedelmeit igazoló okiratok (munkaszerződések, bérelszámolási lapok) figyelmen kívül hagyása miatt a Tny. 22. §-a és a Kr. 14.-17. §-a megsértése miatt kérte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte határozata jogi és ténybeli indokai fenntartásával.
Az elsőfokú ítélet
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A Tny. 22. §-a és a Kr. 15. § (1)-(3) és (6) bekezdései alkalmazásával megállapította, hogy az ellátás összegének kiszámítása során a jövedelem személyi jövedelemadóval csökkentett nettó összegét kellett figyelembe venni, a Tny. 22. §-a (1) és (4) bekezdése, valamint a Kr. 14.-17. §-ai értelmezésével pedig rögzítette, hogy a számítás során a kereseteket a Tny. 22. §-ában meghatározott sorrendet követve kell elvégezni.
Az osztónapok alperesi általi alkalmazásával kapcsolatos felperesi kifogásokat a bíróság a Tny. 22. §-a (1)-(5) és (9)-(10) bekezdései alkalmazásával nem tartotta alaposnak, mivel a biztosítási jogviszony fennállása alatti azon időszakok is kieső időszaknak minősülhetnek, amelyekre a kereset iratvesztés, azaz bizonyított kereset hiányában nem állapítható meg. Az ítélet indokolása szerint a Cs. V. és F.-nél és a G. M.-nél fennállt munkaviszonyok teljes idejére a társadalombiztosítási nyilvántartásban nem voltak fellelhetők jövedelemadatok, ezen idők, továbbá a tanulmányok ideje, valamint azok az idők, amikor jogviszony nem állt fenn, kieső időknek minősülnek. A Cs. V. és F.-nél, a G. M.-nél, a M. V.-nál fennálló munkaviszonyokban az ismert keresetek beszámítása megtörtént, az a felperesi érvelés, miszerint a keresetek az előző évi jövedelemből következtetéssel meghatározhatók, továbbá az a hivatkozása, miszerint a táppénz járulékalapot képez, megalapozatlan. Az ítélet indokolása szerint a felperes a Tny. 37. § (4) bekezdésével és az annak alapján alkalmazandó, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 103. §-a, a T. végrehajtásáról szóló 17/1975. (VI.14.) MT rendelet 226. §-a, 291. §-a, 300. §-a, valamint a 3/1975. (VI.14.) SZOT szabályzat 167. §-a rendelkezésével ellentétesen kifogásolta a külföldi munkavégzésért járó, DM pénznemben kifizetett összeg beszámításának hiányát is.
A bíróság a felperes azon álláspontját, hogy az I. Vállalatnál fennálló munkaviszony alatt elért jövedelmét a munkaszerződésekkel bizonyította, nem osztotta. Az ítéleti érvelés szerint a munkaszerződés a munkaviszony létét igazolja, azt azonban, hogy a felperes a munkaviszony teljes időtartama alatt nyugdíjjárulék köteles keresettel, jövedelemmel rendelkezett, nem támasztja alá. Az alperes a felperes munkaszerződésében foglalt béradatot - gyakorlatának megfelelően - 1977. évre figyelembe vette. A felperes munkabérének összegét a munkaszerződés kötés utáni időszakra nem bizonyította, a munkabér a munkaviszony fennállása alatt változhat, ezért az alperes akkor sem sértett volna jogszabályt, ha a munkaszerződés szerinti béradatokat csak a munkaszerződés megkötésének hónapjára veszi figyelembe. Az alperes által alkalmazott számítási mód megfelelt a Kúria Mfv.III.10.666/2015/6. számú határozatában foglaltaknak, a felperes a perben maga is úgy nyilatkozott, hogy a fenti foglalkoztatónál a munkaviszony megszűnésekori munkabére összegét nem tudja bizonyítani. A felperes által utóbb, csupán a perben csatolt, 1979. február és május hónapokra vonatkozó bérelszámolási lapot a folyamatos bérezés bizonyítékaként, továbbá azért sem lehetett elfogadni, mert azok a határozatok jogszabálysértő voltát nem alapozhatták meg.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a keresetének helyt adó döntés meghozatalát, másodlagosan a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat meghozatalára való utasítását, valamint az alperes költségekben való marasztalását kérte a Tny. 22. §-a, a Kr. 14.-17. §-ai, a Pp. 206. §-a és 221. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozva.
A Tny. 22. §-a és a Kr. 14.-17. §-ai sérelmét alátámasztandó állította, hogy „a bérezés tényét” a megelőző eljárásokban csatolt egykorú okiratokkal, nevezetesen a munkaszerződésekkel és bérelszámolási lapokkal a Kr. 14. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően igazolta. Álláspontja szerint a munkakönyv, ami az adott munkahely belépéskori és kilépéskori kereseteit rögzíti, nem „jelenti azt”, hogy egy akár évtizedeken át fennálló munkaviszony esetén a munkavállalónak csak a be- illetve kilépéskor lett volna keresete. Az 1988. előtti jövedelmek beszámításának szükségessége esetén a Tny. 22. § (5) bekezdése szerint kell eljárni, annak során a minimálbért az átlagkereset kiszámításakor kizárólag igazolható kereset hiányában lehet figyelembe venni. Az 1970. és 1980 közötti, egykorú okiratokkal igazolt bérek alapján az alperesnek lehetősége volt a jogszabályoknak megfelelő mértékű nyugellátás kiszámítására, az alperes azonban a valós, igazolt jövedelmek helyett jogellenesen a minimálbért számította be, ami alacsonyabb összegű ellátás megállapítását eredményezte.
A felperes kifogásolta azt is, hogy az I. Vállalatnál 1977. április 21. és 1980. december 8. közötti munkaviszonyban töltött időt a társadalombiztosítási szervek – a munkaszerződés alapján – szolgálati időként elismerték, az ebben az időszakban szerzett bérjövedelmet azonban a munkaszerződés alapján csak a munkaviszony létesítésének évére, 1977-re fogadták el. Az, hogy a munkaviszony fennállása alatt folyamatosan legalább a munkaszerződésben rögzített bérben részesült, ellenkező adat hiányában „nyilvánvaló”; ezt önmagában is bizonyítja, hogy az alperesnek a határozata meghozatalakor rendelkezésére állt a munkaszerződés. A bérezés tényét, folyamatosságát és összegének emelkedését a jogerős határozat meghozatala után fellelt, 1979-ből származó eredeti bérelszámolási lapok akkor is megerősítik, ha azokat a perben nem lehetett figyelembe venni.
A felperes vitatta a másodfokú határozat indokolásában foglalt azon megállapítás helyességét, amely szerint a munkaszerződésben rögzített belépéskori alapbér beszámítása a belépés évére vehető figyelembe. Ez az indokolás ellenkezik a logika szabályaival; az alperes azzal, hogy a megállapítás alapjául szolgáló jogszabályt nem jelölte meg, az indokolási kötelezettségének sem tett eleget, ami a Ket. 72. § (1) bekezdés e) pont ef) alpontjába ütközik. A felperes álláspontja szerint a nyugdíj megállapítása során az 1977. április 21. és 1979. január 31. közötti időszak minden hónapjára az egykorú munkaszerződéssel és bérelszámolási lapokkal igazolt havi 3.300 forint, 1979. február hónaptól havi 4.046 forint, 1979. májustól pedig havi 4.150 forint jövedelmet kellett volna az átlagkeresetbe beszámítani. A jogerős ítélet azért jogszabálysértő, mert a fentiek szerint – érdemben és az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt – jogszabálysértő társadalombiztosítási határozatot hatályában fenntartotta; az alperesnek a határozatban pontosan meg kellett volna jelölnie, hogy a kereseteket figyelmen kívül hagyó rendelkezését mely jogszabályra alapozta.
A Pp. 206. §-a és 221. § (1) bekezdése megsértését a felperes a bizonyítási eljárás lefolytatására vonatkozó előírások megszegése és helytelen ténybeli következtetések levonása okán a következők szerint állította. A bíróság azzal, hogy a munkaszerződés szerinti munkabéreket csak a szerződéskötés évében találta megállapíthatónak, perdöntő jelentőségű bizonyítékokat értékelt tévesen és a rendelkezésre álló bizonyítékokból - téves indokolással - elmulasztotta levonni azt a következtetést, miszerint a munkaszerződés fennállása alatt – ellenkező adat, bizonyíték hiányában – legalább a munkaszerződés szerinti bérben részesült. A Tny. 22. § (5) bekezdése 1988-tól visszafelé számítottan a legközelebbi béreket, nem pedig a minimálbért rendeli figyelembe venni; azt, hogy a rendelkezésre álló munkaszerződés szerinti bér miért csak a munkaviszony létesítésének évére vehető figyelembe az alperes és a bíróság sem indokolta meg. Az alperes gyakorlatában kereseti átlagot a munkakönyv adataiból kiindulva számítanak, az, hogy az összegeket a belépés és a kilépés hónapjára vagy évére veszik figyelembe, nem fordulhat elő, ennek analógiájára ez a számítási mód munkaszerződések alapján sem lehetséges. A munkakönyv és a munkaszerződés egyenértékű okiratok, munkaszerződés „fennállása” alatt, ellenkező adat hiányában a szerződésben szereplő bér az irányadó. A munkaszerződés év közben változhat ugyan, a rendelkezésre álló munkaszerződés azonban, mint okirati bizonyíték, megfelelően bizonyítja, hogy a jogviszony fennállása alatt a felperes munkabére a szerződésben írtakkal egyező volt. Jogszabály nem írja elő, hogy a munkaszerződéssel bizonyított bér csak a belépés évében vehető figyelembe; az ezzel ellentétes alperesi érvelés ellentmondásos is, hiszen ha az adott éven belül is változhat a jövedelem, akkor ez nem csak a belépés évét követő évekre lehet igaz. A jelen esetben a bérelszámolási lap a jövedelem növekvő tendenciáját bizonyítja, így a szerződés szerinti bér egyfajta minimumnak tekintendő. Ezt támasztja alá az is, hogy az alperes a régi munkakönyvek alapján, annak ellenére, hogy azok is csak a belépéskori és kilépéskori béreket tartalmazzák, nem csak a be- illetve kilépéskori évekre veszi figyelembe a jövedelmeket.
A felperes szerint a bíróság az 1979. évi bérelszámolási lapokat is tévesen értékelte. Az Irodagéptechnikai Vállalatnál kifizetett havi bér és a megfizetett nyugdíjjárulékok összege a bérelszámolási munkalapokból világosan kitűnik. A béreket két részletben fizették ki, a havi nettó jövedelem „részfizetésből”, azaz előlegből és „kifizetendő összegből” állt. A részfizetéseket az alperes levonásnak „titulálta”, a bíróság pedig – ezt tévesen elfogadva – a havi kereseteket a kifizetett részfizetések összegével csökkentette. A bizonyítékok okszerű mérlegelésével az állapítható meg, hogy a felperes a „bér összesen” bejegyzés alapján fizette a nyugdíjjárulékot.
Végül a felperes – a Pp. 221. § (1) bekezdése megsértése körében – kiemelte, hogy a bíróság is csak részben tett eleget az indokolási kötelezettségének. A BH 1985.326. számon közzétett eseti döntés felhívásával hivatkozott arra, hogy az ítélet jogi indokolási részének az érdemi döntés valamennyi elemét érintenie kell, az alkalmazott jogszabályhelyeken túl ki kell terjednie azok szükség szerinti értelmezésére is. A bíróságnak az alkalmazandó jogszabály vitás volta esetén ki kell fejtenie, hogy azt miért alkalmazta vagy nem alkalmazta, az ezen követelményeket ki nem elégítő indokolás, súlyos eljárási szabálysértés miatt az ítélet hatályon kívül helyezését indokolhatja.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte arra hivatkozva, hogy a bíróság döntése meghozatala során anyagi és eljárási jogszabálysértést nem követett el.
Az alperes kiemelte, hogy a felperes vélekedését a munkakönyv megállapításaira alapozta, munkakönyvet azonban sem a közigazgatási eljárásban, sem a perben nem csatolt. A bíróság helyesen foglalt állást arról, hogy a Tny. 22. § (5) bekezdése alapján helye volt a minimálbér alkalmazásának és helytállóan döntött az osztószámok meghatározása kérdésében is. A bíróság helyesen alkalmazta továbbá a Tny. 22. § (6) bekezdésének az 1988. január 1. előtti keresetek csökkentését előíró rendelkezését és a Pp. 339/A. §-át is, amely szerint a határozat jogszerűségét a meghozatalakor fennálló tények és jogszabályok alapján kell vizsgálni; a felperes által utólag csatolt, az 1979. február és május hónapra vonatkozó okiratok a teljes, 1977. április 1. és 1980. december 8-ig terjedő időben elért jövedelem bizonyítására – ahogy arra a bíróság is rámutatott – nem alkalmasak.
A Kúria döntése és jogi indokai
A felülvizsgálati kérelem – az alábbiak szerint – részben megalapozott.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a minimálbér alkalmazását – a kérelemben felhívott anyagi és eljárási jogszabályok [Tny. 22. § Kr. 14.-17. §, Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. § (1) bekezdés] megsértésével összefüggésben is – mindenek előtt az 1970 és 1980 közötti, álláspontja szerint egykorú okiratokkal igazolt bérei beszámításának elmaradása miatt kifogásolta. A bíróság ebben a körben a Tny. 22. §-a és a Kr. 14.-17. §-a általa alkalmazott rendelkezéseinek értelmezéséről és azoknak a felperes ügyére vonatkoztatott alkalmazásáról az ítéletben részletesen számot adott (3. old., 4. old., 5. old. 1-2. bek., 6. old. 1-3. bek.). A bíróság az ítélet indokolásban kitért arra is, hogy a csatolt munkaszerződésekben rögzített bérek az átlagkereset számítás során azért nem vehetők figyelembe, mert a szerződések csupán a munkaviszony fennállását bizonyítják, azok alapján a munkabér- és a járulékfizetés megtörténte nem állapítható meg. A bíróság ebben a kérdésben helytállóan, a Tny. 22. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően foglalt állást, a rendelkezés ugyanis az öregségi nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset összegét mindenek előtt az irányadó időszakban ténylegesen elért, vagyis a kifizetett, a kifizetés idején érvényes szabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresetek, jövedelmek havi átlaga alapján rendeli meghatározni, munkaszerződésekből azonban a munkavégzés teljesítésének, a bérek kifizetésének és a nyugdíjjárulékok levonásának tényét nem lehet megállapítani.
Azt, hogy a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban nem szereplő kereseti, jövedelmi adatok bizonyítására a társadalombiztosítási szervek eljárásában milyen bizonyítékok alkalmasak, a Kr. 14. § (11) bekezdése szabályozza. A rendelkezés szerint ezek az adatok a foglalkoztatónak, illetve jogutódjának az egykorú munkaügyi, bérszámfejtési, könyvelési nyilvántartásai alapján kiállított írásbeli igazolásával, ennek hiányában más egykorú okirattal – így különösen a Tbj. 47. §-ának (3) bekezdése vagy 50. §-ának (6) bekezdése szerinti foglalkoztatói igazolással, a személyi jövedelemadó megállapításához a foglalkoztató által kiadott igazolással, a kereset (jövedelem) kifizetését, elszámolását igazoló bizonylattal, munkakönyvvel, személyijövedelemadó-bevallással – igazolhatók. A munkaszerződések és azok módosítása nem tartozik a fenti körbe, azokból az átlagkereset kiszámításához szükséges adatok – a fent írtak szerint – nem állapíthatók meg, a nyugdíjjárulék köteles keresetek megszerzésére, kifizetésére önmagában a munkaviszony fennállásából és a bérmegállapodások tényéből – felperesi állásponttól eltérően – következtetést levonni nem lehet.
A bíróság helyesen foglalt állást arról is, hogy a felperes további igényt nem alapíthat arra, hogy az alperes az 1977. áprilisi munkaszerződésében rögzített bért az 1977. évre beszámította. Az alperes ezen számítási mód alkalmazását jogszabállyal valóban nem támasztotta alá, az alperes jogelismerésén alapuló, felperesre kedvező számítás alkalmazása azonban, figyelemmel a fent ismertetett szabályozásra, nem jelenti azt, hogy az alperes a munkaszerződésben foglalt béradatot az átlagkereset meghatározásakor a további évekre is köteles kereseti, jövedelmi adatként elismerni.
A Pp. 221. § (1) bekezdése megszegésére vonatkozó kifogások alapján a Kúria megállapította jogerős ítélet – a korábban ismertetettek szerint – tartalmazza az alkalmazott anyagi jogszabályi rendelkezéseknek az ügyre vonatkoztatott értelmezését, és azokat az indokokat, amelyek alapján a bíróság elutasító döntést hozott. A Ket. 72. § (1) bekezdés e) pont ef) pont alperes általi megsértésével kapcsolatos indokolást a jogerős ítélet nem tartalmaz ugyan, ez az eljárási szabálysértés azonban a döntés érdemben helytálló voltát nem befolyásolta, a társadalombiztosítási határozatnak ugyanis nem volt olyan hiányossága, ami azt az érdemi felülvizsgálatra alkalmatlanná tette volna. Ilyennek nem minősül az a körülmény sem, hogy az alperes az 1977. évi bérek jogelismerésen alapuló beszámítását jogszabályi rendelkezéssel nem támasztotta alá.
A felperes a Pp. 206. §-ának a bizonyítékok értékelését szabályozó (1) bekezdése megsértésére részben, a következők szerint megalapozottan hivatkozott. A felperes a perben és a felülvizsgálati kérelmében állította, hogy az 1970 és 1980 évek közötti kereseteit okiratokkal megfelelően bizonyította. A munkaszerződésekkel ezen állítás – a korábban kifejtettek szerint – nem volt alátámasztható, a perben csatolt bérnyilvántartó lapok bizonyítékként való figyelembe vételét azonban a munkaügyi bíróság – téves jogértelmezés folytán – a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközően mellőzte.
A peradatok szerint az I. Vállalat foglalkoztató által 1979. február és május hónapokra kiállított bérelszámolási munkalapok – az alperes által sem vitatottan – a felperesnek történt bérkifizetésekre és a nyugdíjjárulék levonására vonatkozó adatokat tartalmaznak. Ezek a bizonyítékok a Kr. 14. § (11) bekezdésében írt, foglalkoztató által kiállított olyan egykorú okiratok, amelyek a tényleges kifizetés megtörténtét az átlagkereset meghatározásához alkalmas módon igazolják. A munkaügyi bíróság – elfogadva az alperes Pp. 339/A. §-án alapuló, téves értelmezését, miszerint a közigazgatási eljárásban nem csatolt okirat a perben nem használható fel bizonyítékként – ezen bizonyítékok figyelembe vételét helytelenül mellőzte. A Pp. rendelkezése a határozatok jogszerűségét valóban a határozat meghozatalakor fennálló tények alapján rendeli megítélni, ez azonban nem zárja ki azt, hogy a bíróság az ügyben releváns tényekre utóbb, csupán a perben csatolt bizonyítékokat figyelembe vegye. A jelen ügyben a bíróságnak a felperes keresete alapján a határozat meghozatalakor fennálló tényként a vitatott időszak béreit kellett vizsgálnia, az a körülmény, hogy a bérkifizetés megtörténtének alátámasztására alkalmas, utóbb fellelt bizonyítékot a felperes csak a perben tudta csatolni, nem jelenti azt, hogy a határozat megfelelt a meghozatalakor fennállt tényeknek. A vizsgálandó tény a nyugdíjjárulék köteles bér kifizetésének megtörténte volt, ami a perben csatolt bizonyítékkal alátámasztható, ellenkező értelmezés esetén a társadalombiztosítási perben bizonyítás felvételének nem lenne helye, a határozat csupán jogértelmezési kérdésben lenne felülvizsgálható.
A jelen perben felülvizsgált határozat az 1979. február és május havi bérnyilvántartó lapokkal igazolt adatokra tekintettel nem felel meg a Tny. 22. § (1) és (5) bekezdésében foglaltaknak, a Kr. 14. § (11) bekezdése szerint igazolt keresettel lefedett időszakokban ugyanis a minimálbér alkalmazására nem volt lehetőség. Az alperes határozata tehát – a munkaügyi bíróság álláspontjától eltérően – az ellátás összegét érintően anyagi jogszabályt is sértett, ezért a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha azt a Pp. 339. § (1) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezi és az alperest új eljárásra, a felperes által igazolt béreknek az átlagkeresetbe való beszámítására kötelezi.
Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet – a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértése miatt, a Pp. 275. § (4) bekezdése és 339. § (1) bekezdése alkalmazásával – abban a részében, amelyben a bíróság az 1979. február és május havi bér beszámítására irányuló kereseti kérelmet elutasította, az első és másodfokú társadalombiztosítási határozatra kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest ebben a körben új eljárásra, a felperes által csatolt bérnyilvántartó lapokkal igazolt béreknek a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetbe való beszámítására kötelezte.
A Kúria az 1/2016. (II. 15.) PK véleményben (a továbbiakban: PK vélemény) kifejtette: a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja [Pp. 272. § (2) bek.]. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Mindezek bármelyikének hiánya a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előző pontban meghatározott tartalmi követelményekkel.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a Tny. 22. §-a és a Kr. 14.-17. §-a megsértésével kapcsolatos további olyan kifogást, amelynek alapján a jogerős ítélet érdemben felülvizsgálható, nem adott elő, kérelme a PK vélemény szerinti tartalmi követelményeknek az indokolásbeli hiányosságok miatt nem felel meg, ezért az ítélet fentieken túli felülvizsgálatára nem volt lehetőség.
A döntés elvi tartalma
A nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban nem szereplő keresetre, jövedelemre vonatkozó adatok a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset meghatározása tárgyában folyamatban lévő társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránti perben csatolt egykorú okirattal igazolhatók [Pp. 339/A. §, Kr. 14. § (11) bekezdés].
Z á r ó r é s z
A Kúria az elsőfokú és a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét mérlegeléssel állapította meg, annak viselésére az alperes a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján köteles.
A Kúria a felülvizsgálati eljárás illetékéről a Tny. 81. §-a alapján határozott.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2016. november 21.
Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Farkas Katalin s.k. bíró
(Kúria, Mfv. III. 10.752/2016.)