adozona.hu
AVI 2017.1.4
AVI 2017.1.4
A vámügynök megbízására hivatkozással a fél nem mentesülhet a felelősség alól. [Európai Unió Bírósága C-38/7.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Jelen ügyet megelőző eljárásban az importálással rendszeresen foglalkozó felperes vámügynök megbízása mellett három alkalommal üvegszövetet importált a Kínai Népköztársaságból 2011-ben. Az nem volt vitatott, hogy az importáru hálós szövéssel készült, nem pedig szitaszövéssel. Az eladó angol nyelven állította ki felperes számára a számlákat és készítette el az ún. "packing list"-eket (a továbbiakban: csomaglista), amelyek a feladott csomagok tartalmát írták le. Az eladó mind a számlákon, mind ...
Felperes az importáru szabad forgalomba bocsátását kérte a NAV Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságától (a továbbiakban: Igazgatóság). Felperes a vámáru-nyilatkozaton magyar nyelven azt tüntette fel, hogy "üvegszövet" és megadta a 7019.52-00-90 TARIC kódot. Az Igazgatóság mintát vett az első szállítmányból, amelyet megküldött a NAV Szakértői Intézet (a továbbiakban: SZI) részére bevizsgálás végett. Az SZI megállapította vizsgálati jegyzőkönyvében, hogy az importárura vonatkozó kód nem az, amit felperes megadott, hanem a 7019.59-00-90, az alkalmazandó árumegnevezés pedig: "üvegszálból készült szövet (nem előfonatból készült), mely 30 cm-nél szélesebb, 250 g/rrr'-nél kisebb tömegű olyan elemi szálból, amelyben az egyes egyágú szálak finomsági száma 136 tex-nél nagyobb". Az Igazgatóság a vizsgálati jegyzőkönyvet megküldte felperes részére, aki azt elfogadta. Az Igazgatóság ennek megfelelően határozattal módosította az első szállítmányhoz tartozó áru kódját.
Felperes kérelmet nyújtott be az Igazgatósághoz, amelyben indítványozta, hogy a másik két szállítmány esetében is hasonlóan módosítsák a kódot. Az Igazgatóság határozatában eleget tett felperes kérelmének.
Ezt követően az SZI értesítette az Igazgatóságot, hogy a korábban kiadott vizsgálati jegyzőkönyvben foglaltakat saját hatáskörben felülvizsgálta és adminisztrációs hiba miatt a többi rész változatlanul hagyása mellett megállapította, hogy a kérdéses minta a 7019.59-00-10 TARIC kód alá tartozik, megnevezése üvegszálból készült szövet (nem előfonatból készült), amelynek szemnagysága hosszában és szélességében több mint 1,8 mm, fajlagos tömege pedig több mint 35g/m2. Az SZI az adminisztrációs hibával kapcsolatosan további tájékoztatást nem adott.
Az Igazgatóság nyilatkozattételre hívta fel felperest az újonnan megállapított kód elfogadásával kapcsolatban, amely azt nem fogadta el. Az újonnan megállapított TARIC kódhoz tartozó áru dömpingvám alá esett, szemben a korábbi kódokhoz tartozó árukkal. A vonatkozó ideiglenes, majd végleges dömpingvámot a Bizottság 2011. február 16-i 138/2011/EU rendelete, illetve a Tanács 2011. augusztus 3-i 791/2011/EU végrehajtási rendelete vezette be.
Minderre tekintettel az Igazgatóság az importált áruk vámtarifaszámának vonatkozásában a tényállás tisztázása céljából elrendelte a három vámeljárás utólagos ellenőrzését. Ennek kapcsán felhívta a felperest az áru beszerzésével kapcsolatos külkereskedelmi szerződés, üzleti levelezés, ajánlattétel-visszaigazolás csatolására. Felperes bejelentette, hogy külkereskedelmi szerződéssel nem rendelkezik. Az Igazgatóság ezt követően a hatósági eljárást kiterjesztette a vámérték vonatkozásában is és további iratok csatolását kérte a felperestől, majd vizsgálati jegyzőkönyvben közölte a felperessel megállapításait. Ezek szerint az áruk vámértékét elfogadta, azonban az SZI véleménye alapján az árukra a 7019.59-00-10 TARIC kódot állapította meg, amelynek megnevezése "üvegszálból készült szövet (nem előfonatból), amelynek szemnagysága hosszában és szélességében több mint 1,8 mm, fajlagos tömege pedig több mint 35g/m2."
Felperes a jegyzőkönyvre észrevételt tett, amelynek során a felperest N. F. vámszakértő képviselte. Ezen észrevételben kifejtette, hogy a vizsgált üvegszövet szőtt kelmeképzésű, forgófonalas kötéssel készül, a vetülék két fonalból áll, egymást keresztezve fogják közre a láncfonalat, amely így szitaszövetnek nem tekinthető. Kifogásolta továbbá, hogy az SZI vizsgálatának időpontjában a 7019.59-00-10 TARIC kódhoz tartozó meghatározás úgy szólt, hogy "üvegszálakból készült szitaszövet, melynek szemnagysága hosszában és szélességében több mint 1,8 mm, fajlagos tömege pedig több mint 35g/m2". Az SZI azonban nem ugyanezt a meghatározást alkalmazta. Az SZI kihagyta a szitaszövésre való utalást, ami azért lényeges, mert az importáru nem szitaszövéssel készült, tehát nem esik a dömpingvám hatálya alá. Az észrevételt az Igazgatóság megküldte az SZI részére, amely átiratában tájékoztatta az Igazgatóságot arról, hogy a TARIC rendszerben a 7019.59-00-10 kódhoz tartozó szövegfordítási hiba következtében tartalmazza a szitaszövet kifejezést, az angol nyelvű TARIC rendszerben található meghatározás az "open mesh fabrics of glass fibers", azaz hálós üvegszálból készült szövet megnevezést használja. Ebből adódóan az SZI a minta értékelésekor nem használta a szitaszövet kifejezést, csupán a szövet kifejezést tüntette fel. Az Igazgatóság kiegészítette a vizsgálati jegyzőkönyvet az SZI tájékoztatásának megfelelően. Felperes ezt követően fenntartotta arra való hivatkozását, hogy az SZI önkényesen nem használta a szitaszövet kifejezést és vitatta, hogy a további árujellemzők alapján be lehetne sorolni a terméket a dömpingvámmal sújtott kód alá. Csatolta észrevételéhez az OFFI fordítását olasz, holland és angol nyelvről magyarra az érintett tarifabesorolás kapcsán azzal, hogy az OFFI a belső szabályzatai értelmében nem adhat ki hiteles fordítást jogszabályszövegről, mert a kihirdetett jogi aktusok önmagukban hordozzák a hitelességüket. Előadta, hogy az OFFI által készített fordítások megegyeznek az általa hivatkozott magyar nyelvű szöveggel. Vitatta továbbá, hogy az SZI hiteles fordítást készíthetne.
A fentiekre tekintettel az Igazgatóság a felperest összesen 9 061 945 Ft végleges dömpingellenes vám, valamint 2 266 236 Ft általános forgalmi adó pótlólagos megfizetésére kötelezte határozatában. Az elsőfokú határozattal szemben a felperes fellebbezést terjesztett elő, amelyet a másodfokú hatóság elutasított.
A másodfokú határozatot a felperes keresettel támadta. A közigazgatási per a Debreceni Törvényszék 3.K.30.590/2012. számon indult, majd a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 8.K.29.744/2013. számon folytatódott, majd felfüggesztését követően 8.K.30.407/2014., illetve 8.K.31.430/2014. ügyszámot kapott.
A megelőző eljáráshoz tartozó közigazgatási perben a bíróság előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Unió Bíróságának két kérdést tett fel. Az első arra kérdezett rá, hogy az alapügyben szereplő áru, amelynek fizikai jellemzőit a kérdést feltevő bíróság pontosan meghatározta, besorolható-e azon TARIC kód alá, amelyre a dömpingvám vonatkozik. Az Európai Unió Bírósága igennel válaszolt az első kérdésre a C-74/13. számú ügyben hozott ítéletével.
A második kérdés úgy szólt, hogy "mentesülhet-e az a személy a dömpingvám megfizetése alól, amely a saját honossága nyelvén kihirdetett rendelet normaszövegében bízva - meg nem győződve a további nyelvi változatok esetleges eltérő jelentéséről - a normaszöveg szavainak honossága szerinti általános, köztudomású értelmezése alapján egy az Európai Unió területén kívül gyártott terméket olyanként hoz be az Európai Unió területére, mely az általa ismert nyelvi változat alapján nem tartozik dömpingvámmal sújtható termékek közé, abban az esetben is, ha megállapítható, hogy a közösségi jogi norma különböző nyelvi változatainak összevetése eredményeképp azt a közösségi jog mégis dömpingvámmal rendelné sújtani?"
Az Európai Unió Bírósága ezzel kapcsolatban azt a választ, hogy "az a körülmény, hogy az alapügybeli vámáru-nyilatkozatban szereplő termék, amely teljesen megfelel az Európai Közösségek integrált vámtarifája 7019. 59 00 10 kódjában leírt és az e termékre dömpingellenes vámot kivető rendeletekben foglalt jellemzőknek, de nem felel meg annak az elnevezésnek, amely e termék vonatkozásában a bejelentő illetősége szerinti tagállam nyelvén közzétett kódban és rendeletekben szerepel, amelyekre a bejelentő kizárólagosan támaszkodott a nyilatkozatában, nem eredményezheti az említett termék e kód alá történő tarifális besorolásának hatályon kívül helyezését, amely besorolást a vámhatóságok ugyanezen kód és az említett rendeletek valamennyi más nyelvi változata alapján végeztek el." (C-74/13. sz. ügy rendelkező rész 2.)
Az Európai Unió Bírósága ítéletében ugyanakkor megjegyezte, hogy "az előző megfontolások nem befolyásolják azt, hogy az említett dömpingellenes vámokat a Közösségi Vámkódex 239. cikkében foglalt eljárás alapján esetleg visszatérítsék vagy elengedjék, feltéve hogy az ott rögzített feltételek teljesülnek." (C-74/13. sz. ügy 52.)
A felperes - figyelemmel az előbbi válaszokra - elállt a keresetétől. A megelőző eljárásban a pert a bíróság végzéssel megszüntette.
Jelen ügyben a jogvita abból származik, hogy a felperes 2014. június 4. napján - hivatkozással a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) 239. cikkére - kérelmet nyújtott be a dömpingvám és az ahhoz kapcsolódó áfa visszatérítése iránt. Kifejtette, hogy a vámhivatal számára is egyértelmű, hogy a felperes részéről nem történt megtévesztés, hiszen az SZI-t is megtévesztette a szóban forgó TARIC kód magyar fordítása, ezáltal ennek eredményeként utólag változtatta meg álláspontját.
Az elsőfokú hatóság elsőfokú határozatával a benyújtott vám-visszatérítési kérelmet elutasította, amellyel szemben a felperes fellebbezést nyújtott be. Fellebbezése utolsó pontjában a következőket adta elő: "Megjegyzem, hogy a gazdálkodónak voltak információi arról, hogy bizonyos Kínából származó üvegszövetek után antidömping vám felszámításával is számolnia kell, de a Tanács 2011. aug. 3-án kelt 791/2011/EU rendeletének címében is "üvegszál szitaszövetek" árumegnevezés szerepel, viszont az általa importált üvegszövet nem minősült szitaszövetnek, ezért joggal remélhette, hogy ha valóban fordítási hiba áll fenn, akkor nem valószínű, hogy két különböző jogforrásban is fellelhető ugyanazon fordítási hiba. (Lásd a TARIC 7019.59-00 10 alszám szövegét, és a hivatkozott rendelet címét, valamint az 1. cikk szövegét.)"
Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A jogerős másodfokú határozat indokolása szerint a felperes meghatározott áruk importjával hivatásszerűen foglalkozó vállalkozás, amely a vámeljárás lefolytatásával vámügyekben jártas vámszakértőt, ügynöki irodát bízott meg. A vámeljárásban bejelentett árumegnevezés üvegszövet volt, amely alapján az áru tarifális besorolása nem volt elvégezhető. A bejelentett árumegnevezés és az esetleges antidömpingvám kijátszására irányuló eljárás kockázata miatt az elsőfokú hatóságnak kétsége támadt a helyes árubesorolással kapcsolatban, ezért az áruból mintát vett, amelyet bevizsgálás végett megküldött az SZI részére.
A felperes a vámeljárásban nem élt a Vámkódex 12. cikke szerinti kötelező érvényű tarifális felvilágosítás lehetőségével, annak tudatában sem, hogy a Vámkódex végrehajtásáról szóló, a Bizottság 1993. július 2-i 2454/93/EGK rendelete (a továbbiakban: VKVhr.) 199. cikke alapján felelősséggel tartozik a benyújtott vámáru-nyilatkozaton szereplő adatok helyességéért, hitelességéért.
Az alperes megállapította, hogy a Vámkódex 239. cikke szerinti különleges körülménynek tekinthető a vámhatóság hibájának minősülő téves információkat tartalmazó nemzeti használati tarifa, illetve a hibát tartalmazó jogszabályszöveg közzététele. Mivel ezt különleges helyzetként értékelte, ezért a Vámkódex 239. cikk további körülményeit vizsgálva megállapította, hogy a felperes részére tulajdonítható megtévesztés nem állt fenn, azonban a felperes eljárása nyilvánvalóan hanyag volt. A nyilvánvaló hanyagság alátámasztása érdekében hivatkozott arra, hogy a hibát tartalmazó jogszabály nem tekinthető bonyolultnak, amennyiben az Európai Unió hivatalos lapjában közzétett szövegek egyszerű olvasása elegendő volt a vámhatóságok által elkövetett hiba felfedéséhez. A más nyelveken közzétett szövegekkel történő egyszerű összevetés elegendőnek minősült a hiba felfedéséhez, így a jogszabály kellően egyszerűnek minősült. A felperes szakmai tapasztalattal rendelkezett, ilyen árukat rendszeresen importált harmadik országokból, vámeljárásokkal kapcsolatban is kellő tapasztalattal rendelkezett, az eljárás során pedig vámügynököt bízott meg. Az alperes a jogerős határozatában hivatkozott arra, hogy a kérelemmel érintett áruk megrendelése, a szerződéskötés angol nyelven történt, a vámeljárások során benyújtott kereskedelmi számlákat angol nyelven állították ki, az azokon szereplő árumegnevezés megegyezik az antidömpingvám kivetéséről szóló rendeletben, az adott TARIC kód angol nyelvű szövegével. Minderre tekintettel a felperes tisztában volt, vagy kellő körültekintés esetén tisztában kellett lennie az importált áru idegen nyelvű megnevezésével és észlelnie kellett volna, hogy az antidömpingvám kivetéséről szóló rendelet magyar nyelvi változata hibás, így figyelembe véve a hivatalos lapban közzétett szövegeket, lehetősége lett volna a helyes áruosztályozásra.
Az alperes határozatában kiemelte, hogy a különleges helyzet önmagában nem eredményezi a vámok visszafizetését, mivel ezek fennállásakor is csak meghatározott esetekben van lehetőség a visszafizetésre. Jelen esetben mind az importőr, mind a képviselő személye vámügyekben jártasnak volt tekinthető és a nemzeti használati tarifában fellelhető hibát figyelmes és tapasztalt gazdasági szereplő esetében észlelhetőnek kell tekinteni. Amennyiben a hiba észlelhető és ennek ellenére a fél helytelen áruosztályozási gyakorlatot folytat, az vagy hanyag eljárásnak köszönhető, vagy felmerülhet a jóhiszemű eljárás hiánya is. A kötelező érvényű tarifális besorolás kérése nem kötelezettség, az csak lehetőség, azonban ha olyan terméket importál egy szereplő, amely esetében az áruk tarifális besorolása nehézkes, vagy valamely egyszerű szemrevételezéssel nem megállapítható paramétertől függ, elemi érdeke az importőrnek a kötelező érvényű tarifális besorolás kérése különösen abban az esetben, ha a szóba jöhető TARIC kódok között jelentős vámtétel különbség van. Utalt arra is, hogy a felperes az eljárás során tett nyilatkozatai szerint tisztában volt az antidömpingvám kivetéséről szóló rendelet magyar nyelvi változatában található fordítási hibával, azonban remélte, ha valóban fordítási hiba áll fenn, nem valószínű, hogy két különböző jogforrásban is fellelhető ugyanaz a fordítási hiba.
Az alperes kifejtette végül, hogy sem az első fokon eljáró hatóság, sem az alperes nem tehet tényszerű nyilatkozatot abban a tekintetben, hogy az SZI milyen adminisztratív hiba miatt változtatta meg a bevizsgált termékre vonatkozóan az általa korábban alkalmazni javasolt TARIC kódot, azonban ez az adminisztratív hiba maga az a körülmény, hogy a szakvélemény kiadását követően észlelte az SZI, hogy a megjelent jogszabály magyar nyelvű változata hibás. A magyar nyelvi változat a szövés módjának a megjelölése tekintetében tartalmaz fordítási hibát, a termék egyéb paramétereinek meghatározása tekintetében nem. Az SZI korábban éppen azért javasolta másik kód alá sorolni az árut, mert a jogszabály magyar nyelvű változatában szereplő szitaszövet kitételnek nem felelt meg az áru, hiszen az valójában hálós szövetű. A jogszabály hibája tehát éppen az, hogy nem szitaszövetre, hanem hálós szövetre vonatkozik, ezért teljesen logikus, hogy a vizsgálati eredmények újraértékelésének eredményeként az SZI a valós TARIC kódot javasolta alkalmazni az Igazgatóság részére.
A felperes keresetében kifejtette, hogy az áru kereskedelemben szokásos megnevezését kell a vámáru-nyilatkozatra beírni és nem a vámtarifaszámhoz tartozó részletezőt, továbbá felperes az árumegnevezéshez vámtarifaszámot is hozzárendelt, amellyel az áru további paramétereit is megadta. Vitatta, hogy egyszerűnek minősült volna az alkalmazandó jogszabály és a szövegek egyszerű olvasása elegendő lett volna az eltérő nyelvi változatok közötti hiba felfedéséhez, kifogásolta, hogy a vámhatóság felperes terhére értékelte azt, hogy képviselője a vámügyekben jártas volt. Éppen a vámügyekben való jártassága miatt tulajdonított annak jelentőséget, hogy mind a két jogszabály, azaz a dömpingrendelet és a TARIC kód leírása is szitaszövetet szerepeltet a szövegében, amely az áru szövési módját is jelenti, azonban a felperes által importált szövet nem szitaszövet. Ebben a kérdésben egyebekben a felek között sem volt vita, hiszen az SZI is megállapította, hogy a szóban forgó termék szőtt kelmeképzésű, forgófonalas kötéssel készült, ami nem lehet szitaszövet. A felperes hivatkozott arra, hogy sem joga, sem oka nem volt arra, hogy a hivatalos lapban közzétett jogszabályszövegek helyességében kételkedjen. A fordítási hiba nem triviális, nem nyilvánvaló, ennélfogva nem könnyen észrevehető, ezért részéről nem merült fel értelmezési probléma. A kötelező érvényű tarifálás, felvilágosítás egyébként is csupán joga és nem kötelezettsége az ügyfeleknek. Amennyiben a felperes észlelte volna az eltérő nyelvi változatok közötti különbséget, úgy sem tudta volna eldönteni, hogy mi a helyes fordítás, figyelemmel arra, hogy az eljárásban az OFFI-tól is megpróbálta beszerezni a jogszabályszövegek hivatalos fordítását, azonban ő arról tájékoztatta felperest, hogy az a hivatalos fordítás, amit a hivatalos lap tartalmaz. Az OFFI a más nyelveken közzétett jogszabályszövegeket is akként fordította magyarra, hogy az megegyezett a hivatalos lapban magyar nyelven hibásan szerepeltetett árumegnevezéssel, a szitaszövettel.
A felperes keresetében kiemelte, hogy az SZI sem állapította meg első alkalommal, hogy az általa megvizsgált termék érintett lenne az antidömping rendelettel, amely körülmény szintén arra utal, hogy a hiba nehezen volt észrevehető, illetve az a vámügyekben kifejezetten jártasnak tekinthető SZI számára sem volt észrevehető. Ezzel szemben utalt rá, hogy ő együttműködött a vámhatósággal, minden ilyen importjára felhívta az elsőfokú hatóság figyelmét.
Az alperes ellenkérelmében fenntartotta a határozatában foglaltakat és kérte s felperes keresetének elutasítását.
Az elsőfokú bíróság alaposnak találta felperes keresetét. Ítéletében azonban nem rendelhette el a dömpingvám és az áfa visszatérítését, mert úgy találta, hogy a Bizottság kötelezettségszegésére vezethető vissza a visszatérítés iránti kérelem benyújtására okot adó körülmény, ezért az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte azzal, hogy az elsőfokú hatóság köteles az ügyet a VKVhr. 905. cikke szerint a VKVhr. 906-909. cikkekben megállapított eljárásnak megfelelő határozathozatal céljából a Bizottság elé utalni. A bíróság idézte az Európai Unió Bírósága azon gyakorlatát, amely szerint a behozatali vagy kiviteli vámok elengedése vagy visszatérítése egy kivételt képez, így a nyilvánvaló hanyagság fogalmát olyan módon kell értelmezni, hogy azon esetek száma, amelyekben a vám visszatérítésére vagy elengedésére kerül sor korlátozott maradjon (C-48/98. Firma Söhl and Söhlke v. Hauptzollamt Bremen számú ügy 52. pontja, illetve C-38/07. P. számú Heuschen & Schrouff Oriéntal Foods Trading BV kontra az Európai Közösségek Bizottsága ügyben hozott ítélet 60. pont).
A bíróság alkalmazta az Európai Unió Bírósága által kidolgozott tesztet, amely segítségével úgy döntik el, hogy az érintett személy nyilvánvalóan hanyag volt-e, hogy három szempontot vizsgálnak meg. A döntéshozatal során értékelni kell egyrészt azon rendelkezések összetettségét, bonyolultságát, amelyek végre nem hajtása a vámtartozás létrejöttét eredményezte, másrészt a kereskedő szakmai tapasztalatát, harmadrészt a gondosságát (C-48/98. számú ügyben hozott ítélet 56. pontja, C-38/07.P. számú ügyben hozott ítélet 40. pontja).
A bíróság elsőként a szabályozás bonyolultságát vizsgálta. E szempont körében először a bíróság visszautasította, hogy a C-38/07. számú ügyben hozott ítéletben foglalt megállapítások jelen ügyben is alkalmazandók. Ennek indokolásakor rögzítette, hogy a hivatkozott ügyben az importtal érintett rizspapír behozatalával kapcsolatosan a TARIC kód magyarázatának holland nyelvű változata a rizspapírt kifejezetten nem tartalmazta, azonban a bíróság ítéletével érintett időszakot megelőzően egy bizottsági rendelet konkretizálta az adott jogszabályszöveget. Ezzel szemben a perbeli ügyben ilyen későbbi jogszabály-módosítás a perbeli időszakban nem történt.
A bíróság megállapította továbbá, hogy a 7019.59-00-10 TARIC kód magyar nyelvű változata a perben nem vitatottan kifejezetten akként szólt, hogy az érintett, és a dömpingvám alapjául szolgáló vámtarifa besorolás alá a szitaszövetek tartoznak, azonban szintén nem vitatottan a felperes által importált áru nem volt szitaszövet, tehát a felperes által szabad forgalomba bocsátani kívánt termék az alperes által hivatkozott TARIC kód magyar nyelvű szövegének nem felelt meg.
A Debreceni Törvényszék 2012. november 19. napján 3.K.30.590/2012. számú megelőző eljárásban az alperes indítványára tanúként meghallgatta az SZI-nél dolgozó Z. B. A.-t, aki az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a 7019.59-es vámtarifacsoport esetében a szitaszövet fogalmát nem határozta meg semmi, így nincs arra vonatkozóan jogszabályi rendelkezés, hogy mit kell szitaszövetnek tekinteni. Ezzel kapcsolatosan a Bizottság 138/2011/EU rendeletének 15. pontja annyi iránymutatást adott, hogy többek között ezen anyagot az építőiparban hasznosítják.
A bíróság utalt Magyarország Alaptörvénye B) cikk (1) bekezdésére, amely szerint Magyarország független, demokratikus jogállam, valamint a H) cikk (1) bekezdésére, amely szerint Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar. Rögzítette azt is, hogy az Alaptörvény R) cikk (1) bekezdése értelmében az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének az alapja, míg a T) cikk (3) bekezdése kimondja, hogy jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel. Hivatkozott továbbá arra, hogy Magyarország Alaptörvénye I) cikk (4) bekezdése szerint a törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természeténél fogva nemcsak az emberre vonatkoznak.
A fentebb kifejtettekből a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az, miszerint Magyarországon magyar nyelven, mint hivatalos nyelven megszövegezett jogszabályok álljanak rendelkezésre, a jogállamiság egyik pillérét jelentő alapvető jog, mely a magyar anyanyelvű ügyintézőkkel, vezető tisztségviselőkkel rendelkező törvény alapján létrehozott jogalanyokra is kiterjedő alapvető garanciális szabály. Az Európai Unió hivatalos nyelve az összes tagállam, összes hivatalos nyelve, így a magyar nyelv is. A tagállamok hivatalos nyelvének használatával kapcsolatos alapvető követelmények az Európai Unió működésének is a tagállamok alkotmányos hagyományaiból fakadó lényeges részét képezik. Ezt támasztja alá az is, hogy az Európai Gazdasági Közösség Tanácsa működése során már a legelső rendeletében meghatározta, hogy a rendeleteket és az egyéb általánosan alkalmazandó okmányokat a hivatalos nyelveken kell megszövegezni és ezeken a hivatalos nyelveken kell közzétenni (a Tanács 1. rendelete 4. és 5. cikke). A bíróság ítéletében érintette az Európai Unió Bírósága C-283/81. sz. ügyében kifejtetteket. Ezek szerint a közösségi jog több nyelven íródó olyan joganyag, melyben a különböző nyelven íródó változatok egyaránt autentikusak. A közösségi jog rendelkezéseit a közösségi jogi rendelkezések teljessége összefüggéseiben kell értelmezni, figyelemmel azok céljára, valamint az addig az ideig tartó fejlődésre, amikor az adott rendelkezést alkalmazni kell. A bíróság megítélése szerint mindebből az következik, hogy a különböző nyelvi változatokban való eltérés nem jelentheti azt, hogy az adott és szabályszerűen kihirdetett nyelvű változatnak semmilyen joghatása ne legyen. Az ezzel ellentétes feltevés ugyanis súlytalanná tenné a fentiekben ismertetett alapelvi szintű követelményeket. A bíróság megállapította, hogy a gazdasági élet szereplőitől egyfelől további speciális körülmények hiányában nem várható el az, hogy az Európai Unió valamelyik hivatalos nyelvén általuk megismert jogszabályszövegben kételkedjenek, másfelől azokat szükségképpen a többi nyelvi változattal összevetve maguk kíséreljék feltárni a jogalkotás során esetlegesen elkövetett fordítási hibákat. A bíróság a szabályozás bonyolultsága körében értékelte végül azt, hogy az SZI első alkalommal nem azt a TARIC kódot állapította meg, amelyet második alkalommal, valamint azt is, hogy a magyar nyelvi változat olyan szövési módra utalt, amelynek fogalmát nem határozta meg semmi sem. Ezek alapján a bíróság megállapította, hogy a szabályozás bonyolult volt.
A bíróság második szempontként a szakmai tapasztalatot vizsgálta. A alperes szakmai tapasztalata körében a bíróság úgy foglalt állást, hogy az elsőfokú hatóság és az alperes helyesen értékelte azt a körülményt, hogy a felperest az eljárásban vámügynök képviselte, továbbá felperes maga is jártas volt vámügyekben. Ezt támasztotta alá felperes keresetlevelében a 3. oldal 7. bekezdés első mondatában foglalt saját szakmai jártasságára utaló megjegyzése is. A bíróság utal arra, hogy a C-38/07. számú ügyben az Európai Unió Bíróság megállapította, hogy az a gazdasági szereplő, aki vámügynököt bíz meg, nem mentesülhet a felelősség alól a vámügynökei által esetlegesen elkövetett hibák miatt, nem mentesülhet a vámok utólagos beszedése alól arra hivatkozva, hogy a vámalakiságok területén nincs tapasztalata. A gazdasági szereplők ugyanis adott esetben megkerülhetnék a szakmai tapasztalatra vonatkozó feltételt úgy, hogy rendszeresen vámügyi szakember szolgálatait veszik igénybe és így éppen a vámműveleteiket egyedül bonyolító gazdasági szereplők lennének hátrányos helyzetben (C-38/07. számú ítélet 52., 53. pont).
A bíróság harmadik szempontként a gondosságot vizsgálta. Felperes gondossága körében a bíróság értékelte azt, hogy a kihirdetett jogszabályszöveg a fentiek szerint egyértelmű rendelkezéseket tartalmazott magyar nyelven, melyek önmagukban nem adtak okot arra, hogy felperes ebben kételkedjen. Az alperes hivatkozott arra, hogy a vámáru-nyilatkozaton a felperes csupán annyit jelölt meg, hogy a szabad forgalomba bocsátani kívánt áru üvegszövet. Ezzel szemben a bíróság megállapította, hogy a perben nem vitatottan felperes ezen túl kifejezetten vámtarifaszámot is megjelölt nyilatkozatában. Így a vámhatóság alappal nem hivatkozhatott arra, hogy a felperesi vámáru-nyilatkozat alapján a vámtarifa besorolást nem lehetett elvégezni. Ezt támasztja alá továbbá az is, hogy az elsőfokú hatóság a besorolást a felperes által először megjelölt 7019.52-00-90 számon el is végezte.
Az alperes hivatkozott arra is, hogy a felperes angol nyelvű számláin szereplő árumegnevezés megegyezik az antidömpingvám kivetéséről szóló rendeletben, az adott vámtarifaszám angol nyelvű szövegével (alperes felülvizsgálattal érintett határozata 5. oldal 7. bekezdés). Ebből az alperes azt a következtetést vonta le, hogy tisztában volt, vagy kellő körültekintés esetében tisztában kellett volna lennie a felperesnek az importált áru idegen nyelvű megnevezésével és ezért észlelnie kellett volna az antidömpingvám kivetéséről szóló rendelet magyar nyelvi változatának hibáját. Ezzel szemben a bíróság azt állapította meg, hogy az alperesi határozatban hivatkozott számlán feltüntetett árumegjelölés üvegszövet ("fiber glass mesh") volt, míg a vámtarifaszám esetében üvegszövetből készült hálós szövet ("open mesh fabrics of glass fibres") szerepelt. A bíróság leszögezte, hogy ezen eltérés okán az alperesi határozat vonatkozó megállapítása iratellenes volt, továbbá ezen eltérés az alperesi határozattal ellentétesen éppen azt támasztotta alá, hogy a számlán szereplő megnevezésből nem lehetett a TARIC kódra közvetlenül következtetést levonni, illetve az angol nyelvű változat magyar jelentését megállapítani.
Az alperes hivatkozott arra is, hogy a felperes nem tett meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy tájékozódjon a helyes besorolásról, ennek kapcsán nem kezdeményezte a Vámkódex kötelező érvényű tarifális besorolást. Ennek kapcsán a bíróság utalt arra, hogy a C-48/98. számú ítélet 58. pontja szerint ezen kötelezettség csak abban az esetben terheli a kereskedőt, amennyiben kétségei támadnak. A kifejtettekre tekintettel azonban a felperesnek okszerűen nem kellett, hogy kétsége támadjon abban a tekintetben, hogy az általa szabad forgalomba bocsátani kívánt termék dömpingvám alá tartozik-e vagy sem. Ezek alapján a bíróság megállapította, hogy a gondosság követelményének megsértését nem lehetett az ügy egyedi körülményei alapján felperes terhére róni.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Eszerint a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével, az Európai Unió Bírósága joggyakorlatával ellentétesen jutott arra a következtetésre, hogy az a rendelkezés, amely végrehajtásának elmulasztása a vámtartozást keletkeztette, bonyolult volt, valamint, hogy a gondosság követelményének megsértését nem lehet a felperes terhére róni. Az alperes a szabályozás bonyolultsága körében hivatkozott az Európai Unió Bírósága C-74/13. sz. ügyében született ítélet 27. pontjára, amelyre az elsőfokú ítélet is hivatkozott. [...] "az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat a rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az uniós jog rendelkezéseit ugyanis egységesen kell értelmezni és alkalmazni az Unió valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével. Valamely uniós jogi szöveg egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljaira tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi." Az alperes hangsúlyozta, hogy a bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a perbeli termékek behozatala során a felperes rendelkezésére állt az angol nyelven kiállított számla és csomaglista. Mindkét dokumentumon a "fiber glass mesh" árumegnevezés szerepelt. A felperes az árunyilatkozatokon az "üvegszövet" (fiber glass) árumegnevezést használta. A mesh kifejezést nem alkalmazta. A vonatkozó antidömping rendelet, valamint a vonatkozó TARIC kód angol nyelvű szövege a következő: "open mesh fabrics of glass fibres, of a cell size of more than 1,8 mm both in length and in width and weignig more than 35 g/m2." Mivel felperesnek mindenképpen kellett fordítási tevékenységet végeznie, éppen ez az a speciális körülmény, amelynek arra kellett volna késztetnie a felperest, hogy az antidömping rendelet és a TARIC más nyelvi változatait is figyelembe vegye.
Az alperes kiemelte, hogy a bíróságnak az angol kifejezések magyarra való fordítására vonatkozó megállapításai kirívóan okszerűtlenek. A bíróság szerint a számlán feltüntetett árumegnevezés üvegszövet ("fiber glass mesh") volt, míg a vámtarifaszám esetében üvegszövetből készült hálós szövet ("open mesh fabrics of glass fibres"). Ugyanakkor a bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy felperes által az árunyilatkozaton alkalmazott "üvegszövet" árumegnevezésből kimaradt a "mesh" kifejezés, ami jelen esetben ügydöntő jelentőségű, hiszen éppen ennek a kifejezésnek a hibás fordítása történt meg. Alperes álláspontja szerint a számlán szereplő "fiber glass mesh" árumegnevezés megfeleltethető az antidömping rendeletben és a TARIC kódhoz tartozó árumegnevezésben szereplő "open mesh fabrics of glass fibres" árumegnevezésnek. A bíróság úgy találta (az ítélet 14. oldalán a 68. pontban), hogy a szabályozás bonyolultságát támasztotta alá az is, hogy a magyar nyelvi változat olyan speciális szövési módra utaló kifejezést tartalmazott (szitaszövet), melyet azonban nem határozott meg. A bíróságnak ez a következtetése szintén kirívóan okszerűtlen, hiszen a szövési módot egyáltalán nem határozza meg egyik nyelvi változat sem, így e vonatkozásban a fordítási hibának nincsen jelentősége.
Az alperes szerint mindezekből az következik, hogy a szabályozási környezet bonyolultsága nem állapítható meg, mivel a fordítási hiba felfedéséhez az antidömping rendelet magyar nyelvű változatának más nyelveken közzétett szövegekkel történő egyszerű összevetése elegendő lett volna, különös tekintettel arra is, hogy felperesnek rendelkezésére állt az angol nyelvű számla, amelyen a termék megnevezése és a termékleírás is szerepelt. A bíróság véleménye szerint (az ítélet 14. oldalán a 66. pont) az árubesorolás szempontjából annak volt kiemelkedő jelentősége, hogy a 7019.59-0010 számú árumegjelölés pontos szövege tartalmazta-e a szitaszövet megjelölést. Ugyanakkor a bíróság ezen megállapításnál csak a magyar nyelvi változatot vette figyelembe. Amennyiben a felperes a TARIC kód és az antidömping rendelet számla kiállítása szerinti nyelvi változatát (angol) megtekinti, észszerű kételye kellett volna támadjon a fordítás helyessége tekintetében. Az észszerű kétely felperes gondosságának körében értékelendő. E vonatkozásban alperes szerint szintén téves és kirívóan okszerűtlen a bíróság megállapítása (az ítélet 16. oldalán a 80-81. pontok), miszerint a felperesnek okszerűen nem kellett, hogy kétsége támadjon abban a tekintetben, hogy az általa szabad forgalomba bocsátani kívánt termék dömpingvám alá tartozik-e vagy sem, így nem terhelte az a kötelezettség, hogy tájékozódjon minden tőle telhető módon a helyes besorolásról, ennek kapcsán kötelező érvényű tarifális felvilágosítást kérjen. A fentebb idézett uniós joggyakorlat alapján is megállapítható, hogy egy uniós jogi rendelkezés szövegében található fordítási hiba a gazdasági szereplő nyilvánvaló hanyagsága körében történő értékelésnél nem értékelhető a gazdasági szereplő javára, különös figyelemmel arra a követelményre is, hogy a nyilvánvaló hanyagság fogalmát oly módon kell értelmezni, hogy azon esetek száma, amelyekben a vám visszatérítésére kerül sor korlátozott maradjon.
A bíróság megállapította azt is, hogy a perben nem vitatottan a felperes vámtarifaszámot is megjelölt nyilatkozatában az üvegszövet árumegnevezésen túl. A bíróság ezen következtetése kirívóan okszerűtlen, ugyanis a vámtarifaszám megadása az árunyilatkozaton szabad forgalomba bocsátás vámeljárás indítványozása esetén kötelező, anélkül az árunyilatkozatot nem is lehet elfogadni. Amennyiben tehát a nyilatkozattevő által benyújtott vámáru-nyilatkozat a vámeljáráshoz szükséges minimális adatokat tartalmazza, azt a vámhatóságnak el kell fogadni és a vámeljárást le kell folytatnia. Az áru nem marad vámkezelés nélkül egy esetleges mintavétel eredményének megérkezéséig. A mintavétel épp azt a célt szolgálja, hogy a nyilatkozattevő által szolgáltatott adatok helyességét ellenőrizze a vámhatóság és szükség esetén, a mintavizsgálat eredményének megérkezése után az adatokat utólag módosítsa, ahogy jelen esetben is történt. A vámhatóság határozatában nem azt állította, hogy a felperesi vámáru-nyilatkozat alapján a vámtarifa besorolást nem lehetett elvégezni, hanem azt, hogy a felperes olyan árumegnevezést alkalmazott, amely alapján az osztályozás elvégzésére érdemben nem volt lehetősége az árunyilatkozatot elfogadó hivatalnak, mert az árumegnevezés nem volt elég részletes. Éppen ezért volt szükség mintavételre.
Az alperes azt is megjegyezte, hogy a Kurcums Metal ügyben (C-558/11. sz., SIA Kurcums Metal ügyben 2012. november 15-én hozott ítélet) az Európai Unió Bírósága egy olyan terméket is az antidömping rendelet hatálya alá tartozónak talált, amely termék vámtarifaszámát az anti-
dömping rendelet egyik nyelvi változata adminisztratív hiba folytán nem is tartalmazta, azonban az Európai Unió Bírósága azt állapította meg, hogy az antidömping rendelet tartalmazza a hatálya alá tartozó termék leírását is, ezért a perbeli terméket az antidömping rendelet hatálya alá tartozónak kell tekinteni.
A Kúria megállapítja, hogy alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A Kúriának abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy az elsőfokú ítélet jogszerűen kötelezte-e arra az elsőfokú hatóságot, hogy felperes dömpingvám és áfa visszatérítés iránti kérelmét a VKVhr. 905. cikke alapján utalja határozathozatal céljából a Bizottság elé. A Kúria tényként kezelte, hogy felperest - tekintettel az Európai Unió Bírósága C-74/13. sz. ügyben hozott ítéletére - jogszerűen terhelte a dömpingvám és az ahhoz kapcsolódó áfa megfizetésének a kötelezettsége, amelynek mindhárom vámeljárás tekintetében eleget is tett.
A Kúria ezzel összefüggésben rámutat arra, hogy az előbbi fizetési kötelezettségek jogilag, azaz normatani szempontból közelítve nem minősülnek szankciónak. A felperes importálási tevékenysége oly módon merítette ki az uniós vámjogi normák hipotézisében lefektetett feltételeket és sajátosságot, hogy ebből kifolyólag beállt a diszpozícióba foglalt dömpingvám-fizetési és a kapcsolódó importáfa-fizetési kötelezettsége. Ennek megfelelően jelen ügy nem értelmezhető úgy, mintha fizetési kötelezettség megsértése miatt a felperes szankcióban részesült volna. Szankciót vele szemben nem alkalmaztak, nem is a szankció elengedése vagy visszatérítése iránt nyújtott be kérelmet. Ezt a jogi megközelítést az nem rontja le, hogy a dömpingvámot az importálók egyfajta szankcióként élik meg, hiszen annak gazdasági hatása éppen az, hogy többletfizetési kötelezettséggel terheli az importárut.
A helyes értelemben feltett jogkérdés tehát az, hogy felperes a feltárt tényállás mellett hozható-e olyan helyzetbe, hogy utóbb visszatérítés útján mentesüljön a diszpozícónak megfelelően teljesített fizetési kötelezettsége alól? Erre kizárólag szigorú mérce alkalmazása mellett van lehetőség. Az Európai Unió Bírósága ugyanis a hasonló jogkérdést felvető vámügyekben elsőként rendszerint arra emlékeztet, hogy "a behozatali vagy kiviteli vámok visszatérítése vagy elengedése - amelyet csak bizonyos feltételek mellett és kifejezetten rögzített esetekben lehet engedélyezni - a behozatal és kivitel általános rendszere alóli kivételnek minősül, következésképpen az ilyen, a visszafizetést vagy elengedést előíró rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni. Mivel a nyilvánvaló hanyagság hiánya elengedhetetlen feltétele a behozatali vagy kiviteli vámok visszatérítése vagy elengedése kérelmezésének, e fogalmat úgy kell értelmezni, hogy azon esetek száma, amelyekben a vám visszatérítésére vagy elengedésére kerül sor, korlátozott maradjon." (C-48/98 Söhl & Söhlke ügyben hozott ítélet 52. pontja).
A Kúria a döntés meghozatala során a következőkből indult ki a fenti megközelítésben:
Egyrészt Magyarország független, demokratikus jogállamként az Európai Unió (a továbbiakban: EU) tagja, ahhoz 2004. május 1-jén csatlakozott ügydöntő népszavazást követően és oly módon, hogy az alkotmányozó hatalom az Alkotmányba, majd az Alaptörvénybe iktatta az európai integrációs klauzulát, valamint az Országgyűlés törvényben hirdette ki a csatlakozási szerződést. [Alaptörvény B) cikk (1), E) cikk (2), 2004. évi XXX. törvény]
Másrészt az Alaptörvény H) cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy Magyarországon a hivatalos nyelv a magyar. Emellett az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló, a Tanács 1958. április 15-i 1. rendelete 1. cikke szerint az Unió intézményeinek hivatalos nyelvei és munkanyelvei az angol, a bolgár, a cseh, a dán, az észt, a finn, a francia, a görög, a holland, a horvát, az ír, a lengyel, a lett, a litván, a magyar, a máltai, az olasz, a német, a portugál, a román, a spanyol, a svéd, a szlovák és a szlovén. Előbbi rendelet 4. cikke szerint a rendeleteket és az egyéb általánosan alkalmazandó dokumentumokat a hivatalos nyelveken kell megszövegezni. 5. cikke értelmében az Európai Unió Hivatalos Lapját a hivatalos nyelveken kell közzétenni.
Harmadrészt az EU többféle - például gazdasági és monetáris - integrációt testesít meg. Ezek közül jelen ügyben az a lényeges, hogy az EU egyebek mellett vámunió. Az Európai Unió Működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 30. cikke szerint a tagállamok között tilos bármilyen behozatali vagy kiviteli vám és azzal azonos hatású díj. Ezt a tilalmat a fiskális vámokra is alkalmazni kell. Az EUMSz 31. cikke értelmében a közös vámtarifa vámtételeit a Tanács a Bizottság javaslata alapján állapítja meg.
Negyedrészt az irányadó uniós jog sajátosságait szükséges figyelembe venni. A vámuniót az elsődleges jog forrásain túl a vonatkozó rendeletek, valamint az Európai Unió Bírósága állandó ítélkezési gyakorlata építi föl. Jelen ügyben az alkalmazandó rendeletek közé tartozik a fentebb hivatkozott Vámkódex, a VKVhr. és az ideiglenes, illetve végleges dömpingvámról szóló rendelet.
A rendelet sajátosságai közé tartozik, hogy minden tagállamban általánosan és közvetlen hatállyal kötelezően alkalmazandó jogforrás. (EUMSz 288. cikk második mondata) Az Alaptörvény E) cikk (3) bekezdése ilyen jogforrás kibocsátására felhatalmazást ad az európai integrációs klauzula keretei között. Rendelet útján az uniós szabályozás egységessége érhető el, szemben az irányelvvel, amely a nemzeti jogok közelítésére, harmonizálására alkalmas.
Az Európai Unió Bírósága állandó ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban a Kúria rámutat arra, hogy ez biztosítja azt, hogy az uniós jog értelmezését és alkalmazását minden tagállamban tiszteletben tartsák, és hogy azt egyformán értelmezzék. Ezzel összefüggésben hangsúlyozandó az uniós jog elsőbbségének az elve, amit az Európai Unió Bírósága az ítélkezési gyakorlatában dolgozott ki (6/64. sz. Costa kontra ENEL ügy). Ez az elv a közösségi jog alapelvei közé tartozik. Az Európai Unió Bírósága azt is megállapította, hogy az állam minden szerve köteles a hatáskörén belül biztosítani a közösségi jog rendelkezéseinek betartását. (C-453/00. sz. Kühne & Heitz NV és a Productschap voor Pluimvee en Eieren ügy 20. pontja) Ebből az következik, hogy a tagállami bíróságok kötelesek figyelembe venni a vonatkozó uniós bírósági gyakorlatot. Ez azért hangsúlyozandó, mert alperes arra alapította felülvizsgálati kérelmét, hogy az elsőfokú ítélet ellentétes az Európai Unió Bírósága gyakorlatával.
A felperes által benyújtott visszatérítés iránti kérelem elbírálásához közvetlenül a Vámkódex 239. cikkének (1) és (2) bekezdését, valamint a VKVhr. 905. cikkének (1)-(2) és (6) bekezdését kell megfelelően alkalmazni a rendeletek közül.
A Vámkódex 239. cikke úgy rendelkezik, hogy:
(1) A behozatali vagy kiviteli vámokat a 236., 237. és 238. cikkben említett helyzetektől eltérő más olyan helyzetekben is vissza lehet fizetni vagy el lehet engedni:
- amelyeket a bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni;
- amelyek olyan körülményekből adódnak, amelyeket nem az érintett személynek tulajdonítható megtévesztés vagy nyilvánvaló hanyagság okozott. A bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni azokat a helyzeteket, amelyekben ez a rendelkezés alkalmazható, és azokat az eljárásokat, amelyeket ennek érdekében követni kell. A visszafizetés vagy elengedés különleges feltételekhez köthető.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt okok miatt a vámok visszafizetésére vagy elengedésére akkor kerülhet sor, ha az illetékes vámhivatalhoz a vámok összegének az adóssal való közlésétől számított tizenkét hónapon belül ilyen irányú kérelmet nyújtanak be. Kellően indokolt, kivételes esetekben azonban a vámhatóság engedélyezheti ennek a határidőnek a meghosszabbítását.
A VKVhr. 905. cikkének irányadó bekezdései szerint:
(1) Ha a Vámkódex 239. cikkének (2) bekezdése alapján visszafizetés vagy elengedés iránt benyújtott kérelmet olyan bizonyíték támasztja alá, amely olyan körülményekből eredő különleges helyzetet képezhet, amelynek során az érintett személynek sem megtévesztés, sem nyilvánvaló gondatlanság nem róható fel, a döntéshozó vámhatóság tagállama köteles az ügyet a 906-909. cikkben megállapított eljárás szerinti határozathozatal céljából a Bizottság elé utalni, amennyiben:
- a vámhatóság úgy ítéli meg, hogy a különleges helyzet a Bizottság kötelezettségmulasztásának eredménye, […].
(2) Az (1) bekezdésben említett ügyeket nem kell azonban a Bizottság elé utalni, ha:
- a Bizottság a 906-909. cikkben megállapított eljárásnak megfelelően valamely hasonló jogi megítélésű és hasonló ténybeli alapokon nyugvó ügyben már határozatot hozott, [...].
(6) Az alább felsorolt helyzetek bármelyike esetén a Bizottság visszaküldi az ügyiratot a vámhatóságnak, és a 906-909. cikkben említett eljárást meg nem indítottnak kell tekinteni:
[…]
- az (1) és a (2) bekezdés értelmében az ügyiratot nem kellene a Bizottság elé utalni, […].
A fenti rendelkezésekből az következik, hogy a vámhatóság a következő négy feltétel együttes teljesülése esetén köteles felperes kérelmét a Bizottság elé utalni határozathozatal céljából:
1. különleges helyzet áll fenn, amely
2. a Bizottság kötelezettségmulasztásának az eredménye és
3. felperesnek sem megtévesztés, sem nyilvánvaló gondatlanság nem róható fel és
4. a Bizottság hasonló jogi megítélésű és hasonló ténybeli alapokon nyugvó ügyben még nem hozott határozatot.
A nemzeti vámhatóságok e feltételek vizsgálatakor egyfajta szűrőszerepet töltenek be. Az uniós jog hatékony érvényesülése érdekében a feltételeknek meg nem felelő kérelmet nem terjeszthetnek elő a Bizottsághoz.
Az első két feltétel fennállása tekintetében a felek közt jelen ügyben nem volt vita. A fordítási hibát különleges helyzetnek tekintették, amiért a felelősség a Bizottságot terheli. Az elsőfokú ítélet is erre az álláspontra helyezkedett. A Kúria összhangban az elsőfokú ítélettel osztja ezeket a megállapításokat.
A harmadik és negyedik feltétel fennállása tekintetében a Kúria megállapítja, hogy az elsőfokú ítélet téves. Az indokok előadását a negyedik feltétellel szükséges kezdeni.
Az elsőfokú ítélet egyfelől kizárta a C-38/07. sz. ügy jelen ügyben való alkalmazhatóságát, másfelől maga hivatkozott rá több alkalommal. A Kúria megállapítja, hogy a C-38/07. sz. ügy, illetve az a 2004. június 17-i REM 19/2002 bizottsági határozat, amelyen előbbi ügy alapul, és jelen ügy hasonló. Hangsúlyozandó, hogy nem követelmény az ügyek azonossága, hanem csupán azt kell feltárni, hogy az ügyek hasonló jogi megítélésűek-e és hasonló ténybeli alapokon nyugodnak-e.
Az előbb hivatkozott ügyben a holland nyelvi változat fordítási hibája miatt a vámügynököt alkalmazó importáló kevesebb vámot fizetett a rizspapírok behozatal után, mint amennyi valóban terhelte. A fordítási hiba abban állt, hogy a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, a Tanács 1987. július 23-i 2658/87/EGK rendeletének holland változatából kimaradt a "rizspapír" kifejezés. Ez az adott ügyben ahhoz vezetett, hogy az importáló a vámhatóság első tájékoztatása által megerősítve az 1997. június 27-i 1196/97/EK bizottsági rendelet hatályba lépését követően továbbra is azon a vámtarifaszámon importálta az árut, mint korábban. 29 vámáru-nyilatkozat elfogadása után a holland vámhatóság második alkalommal is tájékoztatta az importálót. Ezúttal már arról, hogy a helyes besorolás szerint egy másik, nagyobb vámmértékkel terhelt kód alá tartozik a rizspapír, amint azt az előbbi bizottsági rendelet konkretizálta idő közben. Évekkel később a vámhatóság azon vámtartozás megfizetését írta elő az importáló terhére, amelyet a két tájékoztatás között nem fizetett meg. Az importáló ennek elengedése iránt nyújtott be kérelmet a Vámkódex 239. cikkére hivatkozva, amelyet a holland vámhatóság a Bizottság elé terjesztett. A Bizottság a kérelmet elutasította határozatában. A határozatot kétfokú eljárásban az Európai Unió Bírósága hatályában fenntartotta.
A Kúria megítélése szerint nincs hasonlóságot kizáró eltérés jelen ügy és a C-38/07. sz. ügy között. Mindkettő ténybeli alapja a fordítási hiba, amely rendkívüli körülményként értékelendő. Az ügyek jogi megítélése azért hasonló, mert ugyanazt a szabályozási rezsimet kell alkalmazni rájuk. A Vámkódex 239. cikke, illetve a VKVhr. 905. cikke ugyanis egyformán kezeli a vámok elengedése, illetve a befizetett vámok visszafizetése iránti igényeket. Az elsőfokú ítélet által említett hasonlóságot megszüntető okot, nevezetesen a bizottsági rendelet hatályba lépését a Kúria nem tekinti lényegi különbségnek, hiszen arra ügydöntő megállapítást sem a Bizottság, sem az Európai Unió Bírósága nem alapozott.
Ezek alapján a Kúria megállapítja, hogy a harmadik feltételt különösen a C-38/07. sz. ügyben tett megállapítások tükrében kell vizsgálni azzal, hogy az Európai Unió Bíróságának azon gyakorlatát, amelyet más, de hasonló ügyekben alakított ki, szintén figyelembe kell venni. Az uniós jog elsőbbségének az elvéből ugyanis a Kúria értelmezése szerint jelen ügy vonatkozásában az következik, hogy a nemzeti bíróság nem hozhat az Európai Unió Bíróságának gyakorlatával ellentétes döntést, előbbi gyakorlatot nem teheti félre, illetve nem értelmezheti oly módon, hogy annak érdemét kiüresíti. Kifejezetten azon a jogterületen nem teheti ezt meg, amelyen az egységes uniós jog érvényesülése biztosítandó. A vámjog ilyen. A vámuniót tenné hézagossá a tagállamonként változó nemzeti gyakorlat, eltérő gondossági mérce alkalmazása.
A Kúria rögzíti, hogy nem a Bizottság fentebb hivatkozott határozatát, hanem annak felülvizsgálatáról szóló ügyben hozott ítélet érdemi megállapításait alkalmazta megfelelően jelen ügyben. A Bizottsági határozatot egyfelől a negyedik feltétel fennállása miatt, másfelől azért volt szükséges vizsgálni, mert annak a határozatnak és a C-38/07. sz. ügynek a tényállása szükségképpen azonos.
A harmadik feltétellel összefüggésben a Kúria rámutat arra, hogy az elsőfokú ítélet helyesen, az Európai Unió Bírósága gyakorlatával összhangban ismerte fel, hogy felperes megtévesztő magatartása, illetve nyilvánvaló gondatlansága körében három szempontot kell összességében értékelni. Ezek a következők:
1. azon rendelkezések összetettsége, amelyek végre nem hajtása a vámtartozás létrejöttét eredményezte;
2. a kereskedő szakmai tapasztalata;
3. a kereskedő gondossága. (C-48/98. számú ügyben hozott ítélet 56. pontja, C-38/07.P. számú ügyben hozott ítélet 40. pontja.)
Az alperesi határozat szerint a felperes nem folytatott megtévesztő magatartást, de nyilvánvalóan hanyagnak volt tekinthető a három szempont tükrében. Az elsőfokú ítélet szerint felperes nyilvánvalóan hanyag sem volt, mert szakmai tapasztalata ugyan magasnak minősült, ahogyan azt alperes is megállapította, de kellő gondossággal járt el a bonyolult vámjogi rendelkezések alkalmazása során.
A Kúria osztja a vámhatósági határozatok, valamint az elsőfokú ítélet megállapítását a felperes szakmai tapasztalata tekintetében. Ezekben helyesen értékelték azt a körülményt, hogy a felperest az eljárásban vámügynök képviselte, továbbá hogy felperes maga is jártas volt vámügyekben. A vámügynök megbízására való hivatkozással felperes nem mentesülhet a felelősség alól összhangban a C-38/07. sz. üggyel (C-38/07. sz. ügy 52., 53. pont). A Kúria ezek alapján kiemeli, hogy a felperes magas szakmai tapasztalata miatt a vele szemben megfogalmazható elvárhatóság szintje is magas mind az összetett vámjogi szabályozás megértése, mind a gondos eljárás tanúsítása körében. Ezt követően a Kúria a szabályozás bonyolultságát, összetettségét vizsgálta. Az alapul szolgáló rendelkezések bonyolultságának megítélése során a Kúria figyelembe vette azt az ügyleti környezetet, amelyben a fordítási hiba érvényesült. A Kúria emlékeztet arra, hogy felperes kínai eladótól szerzett be árut. A felperes e nemzetközi kereskedelmi ügyleteket angol nyelven bonyolította, amint azt a számlák és a csomaglisták igazolják. Nem életidegen tevékenység, hanem a napi rutin része a nemzetközi kereskedelemben a fordítás, az idegen nyelven történő kommunikáció, amely az ügyleti akarat pontos kifejezésére irányul. Felperes esetében angolról szükségszerűen magyarra kellett fordítani az áru nevét annak érdekében, hogy az a magyar nyelvű vám-
áru-nyilatkozatban feltüntethető legyen.
A számlákon és a csomaglistákon az szerepelt, hogy "fiber glass mesh." A TARIC kód szóhasználata az, hogy "open mesh fabrics of glass fibers." A "mesh" kifejezés mindkettőben szerepel. A Kúria megállapította, hogy az Országh-féle angol-magyar nagyszótár (Országh László - Magay Tamás: Angol magyar nagyszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999, mesh szócikk a 924. oldalon) meghatározása szerint a "mesh" első jelentése főnévként az, hogy "szem, csomó (hálóé)", második jelentése pedig "hálószerű anyag, necc-anyag"; igeként első jelentése a "hálóba/hálóval fog (halat)". Tehát az angol nyelvű iratokon feltüntetett megjelölés fordításakor a felperes pontosan azt a szót hagyta el, amely az ügy tárgya szempontjából kulcsfontosságú.
Ezzel összefüggésben a Kúria rögzíti, hogy az elsőfokú ítélet helytelenül azonosította "fiber glass mesh" kifejezést az üvegszövettel. Ez a szóösszetétel magában hordozza azt is, hogy hálószerű anyagról van szó, ennyiben tehát megfeleltethető az "open mesh fabrics of glass fibers" fordulatnak. Önmagában e kifejezések, szóösszetételek fordítása nem tekinthető bonyolultnak. Azt a Kúria a felperes gondosságával kapcsolatban értékeli, hogy a magyar nyelvi változat angollal való összevetése elvárható volt-e, és hogy milyen következtetés vonható le a kulcsfontosságú szó elhagyásából. Itt annyit szükséges rögzíteni, hogy a fordítás nem minősíthető bonyolult feladatnak a nemzetközi kereskedelemben aktívan részt vevő magyar importáló felperes számára. A fordítási tevékenység kapcsán a Kúria emlékeztet az Európai Unió Bírósága azon gyakorlatára, amelyre alperes is hivatkozott. A fordítási hibák tekintetében "állandó ítélkezési gyakorlat, hogy egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az ilyen megközelítés ugyanis összeegyeztethetetlen lenne az uniós jog egységes alkalmazásának követelményével. Az uniós szövegek egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi." (Lásd különösen a C-41/09. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet [44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, a C-558/11. sz. ügy 48. pontját, valamint jelen ügy megelőző eljárásában született C-74/13. sz. ítélet 27. pontját.)
Az Európai Unió Bírósága az előbbi értelmezéssel előzi azt meg, hogy az érintettek a saját nyelvüket elsőbb-rendűnek tekintsék valamennyi hivatalos uniós nyelvvel szemben, amennyiben a jogvita alapja nem több, mint valamely nyelvi változat fordítási hibája. Ily módon oldódik fel az Alaptörvény H) cikk (1) bekezdésének az ütközése az EU-ban használt nyelvek meghatározásáról szóló 1. tanácsi rendeletben lefektetett soknyelvűséggel. Az egységes uniós jog - különösképpen a vámunió - érvényesülése elképzelhetetlen, ha az érintett személyek saját nyelvi változatukat kizárólagosnak tekintik valamennyi másikkal szemben fordítási hibák esetében. A Kúria arra is rámutat, hogy a jogállamiság, illetve jogbiztonság sérelme akkor hívható fel az Európai Unió Bírósága gyakorlata szerint, ha a rendeletet az Európai Unió Hivatalos Lapjában nem hirdették ki az érintett tagállam nyelvén (Skoma-Lux sro és a Celní ředitelství Olomouc C-161/06. sz. ügy). Jelen ügyben a közzététel megtörtént, de fordítási hibát vétettek. A fordítási hiba jogkövetkezményével kapcsolatban a Kúria utal az alperes által hivatkozott ügyre is. Ebben megállapította az Európai Unió Bírósága, hogy a lett importáló annak ellenére köteles megfizetni a dömpingvámot, hogy a dömpingvámot bevezető uniós rendelet lett nyelvi változatából kimaradt az a vámtarifaszám, amely alá az importáru tartozott (SIA Kurcums Metal és a Valsts ienemumu dienests C-558/11. sz. ügy).
A Kúria rögzíti, hogy a nemzeti bíróság a jogbiztonságot azon a jogterületen, amelyet az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata jelentős mértékben átitat, azzal őrzi meg, hogy fenntartja a hasonló ügyekben korábban hozott uniós döntések érdemi megállapításait. A döntések kiszámíthatósága, illetve előreláthatósága ily módon mozdítható előre. A Kúria megjegyzi, hogy egy másik esetben (Kfv.I.35.387/2014/9.) is összevetette már egy kifejezés magyar nyelvi változatát más nyelvi változatokkal, jóllehet abban a kérdés az volt, hogy a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, a Tanács 2006/112. 2006. november 28-i irányelvét megfelelően ültette-e át a magyar törvényalkotó.
Az elsőfokú ítélet a szabályozás bonyolultsága mellett szóló érvként értékelte, hogy a magyar nyelvi változat olyan szövési módra utalt, amelynek fogalmát nem határozta meg a magyar nyelvi változatban semmi sem. A Kúria ezzel szemben osztja az alperes álláspontját. Egyik nyelvi változat sem határozza meg az előbbi szövési mód definícióját. Ez a szempont az előbbi érv mellett azért sem értékelhető felperes javára, mert jelen ügyben a felek között abban a technikai kérdésben sosem volt vita, hogy az importált üvegszövet hálós vagy szitaszövésű. Egyezően hálósnak tekintették. Az elsőfokú ítélet a szabályozás bonyolultsága körében értékelte végül azt is, hogy az SZI első alkalommal nem azt a TARIC kódot állapította meg, amelyet második alkalommal. Ez kétségkívül felveti annak a lehetőségét, hogy a szabályozást összetettnek, bonyolultnak tekintsük. A Kúria azonban emlékeztet arra, hogy az SZI már első alkalommal sem fogadta el a felperes által eredetileg feltüntetett kódot. A helyes kód megállapítása egy kétlépcsős folyamat eredménye volt. Az első besorolás eredményét az is befolyásolta, hogy a vámáru-nyilatkozatot a felperes a kulcsfontosságú szó elhagyásával töltötte ki.
A Kúria megjegyzi azt, hogy a C-38/07. sz. ügy megállapításai szerint a vámhatóság téves tájékoztatásának megfelelően eljáró importáló magatartása is nyilvánvalóan hanyagnak minősíthető. Nem lehet ugyanis arra bátorítani a gazdasági szereplőket, hogy a vámhatóság hibáiból hasznot húzzanak (C-38/07. sz. ügy 64. pont). A megelőző eljárásban a vámhatóság még csak téves tájékoztatást sem adott a felperes részére, csupán az történt, hogy az SZI-nek javítania kellett az első besorolást. Mindezekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy azon rendelkezések, amelyek végre nem hajtása a vámtartozás létrejöttét eredményezték, nem voltak összetettek, bonyolultak a felperes számára.
A Kúria végül a harmadik szempontot, azaz a felperes gondosságát vizsgálta. A felperes gondossága körében az elsőfokú ítélet rögzítette, hogy a gondosság követelményének megsértését nem lehetett az ügy egyedi körülményei alapján felperes terhére róni. Az elvárható gondosság megítélése során a Kúriának az elsőfokú ítélet indokolása és a felülvizsgálati kérelem összevetése alapján a következő kérdésekre kellett válaszolnia:
1. elvárható volt-e felperestől a dömpingvám rendelet magyar nyelvi változatának összehasonlítása valamely más nyelvi változattal;
2. miként értékelhető, hogy felperes a kulcsfontosságú szót hagyta el a vámáru-nyilatkozatokról;
3. milyen kihatása van a minősítésre annak, hogy felperes vámtarifaszámot is megadott a vámáru-nyilatkozaton?
Az első kérdésre az elsőfokú ítélet nemlegesen válaszolt. A rendeletek magyar nyelvű változatai kétségkívül egyezően azt a kifejezést használták, hogy szitaszövet. Emiatt felperesnek okszerűen nem kellett, hogy kétsége támadjon abban a tekintetben, hogy az általa szabad forgalomba bocsátani kívánt termék dömpingvám alá tartozik-e vagy sem.
Ezzel a magállapítással a Kúria ütköztette felperes elő-
adását, amelyet a visszafizetés iránti kérelmet első fokon elutasító határozattal szembeni fellebbezésében tett. "Megjegyzem, hogy a gazdálkodónak voltak információi arról, hogy bizonyos Kínából származó üvegszövetek után antidömpingvám felszámításával is számolnia kell, de a Tanács 2011. aug. 3-án kelt 791/2011/EU rendeletének címében is "üvegszál szitaszövetek" árumegnevezés szerepel, viszont az általa importált üvegszövet nem minősült szitaszövetnek, ezért joggal remélhette, hogy ha valóban fordítási hiba áll fenn, akkor nem valószínű, hogy két különböző jogforrásban is fellelhető ugyanazon fordítási hiba. (Lásd a TARIC 7019.59-00 10 alszám szövegét, és a hivatkozott rendelet címét, valamint az 1. cikk szövegét.)" A Kúria ebből megállapította, hogy felperes tudott az üvegszövetek bizonyos típusát érintő dömpingvámról, de reménykedett abban, hogy az általa importált termékre az nem vonatkozik. A felperes tudattartalma az Európai Unió Bírósága gyakorlatának tükrében értékelendő. Eszerint: "amennyiben a gazdasági szereplőnek gyanúja merül fel az olyan szabályok pontos végrehajtása kapcsán, amelyek végrehajtásának hiányában vámtartozás keletkezik, köteles tájékozódni, és az összes lehetséges módon felvilágosítást kérni annak érdekében, hogy elkerülje az említett rendelkezések áthágását." (C-38/07. 59.)
A Kúria hivatkozik a VKVhr. 199. cikkének (1) bekezdésére, amely úgy rendelkezik, hogy a büntetőjogi rendelkezések esetleges alkalmazásának sérelme nélkül, a vámáru-nyilatkozatot tevő személy vagy képviselője az általa aláírt vámáru-nyilatkozat vagy elektronikus adatfeldolgozási módszerrel benyújtott árutovábbítási nyilatkozat vámhivatalhoz történő benyújtásával - a hatályos rendelkezéseknek megfelelően - felelősséget vállal az alábbiakért:
- a vámáru-nyilatkozatban megadott adatok helyessége,
- a bemutatott okmányok hitelessége, és
- a szóban forgó áruknak az adott vámeljárás alá vonásával kapcsolatos valamennyi kötelezettség betartása.
Ezek alapján a Kúria megállapította, hogy a vámügyekben jártas felperestől elvárható lett volna, hogy az adatok helyességéért való felelőssége tudatában és annak ismeretében, hogy a vonatkozó árucsoport bizonyos altípusára dömpingvám vonatkozik, alaposan megvizsgálja a rendeletek magyar nyelvű fordítását, azokat összevesse az angol - tehát nem bármely másik - nyelvi változattal, hiszen elkerülhetetlen volt az angolról magyarra történő fordítás elvégzése a vámáru-nyilatkozat kitöltéséhez. E gondos eljárást felperes elmulasztotta, ami közvetlenül a vámáru-nyilatkozat pontatlan kitöltéséhez, közvetetten a fordítási hiba feltárásának az elmulasztásához vezetett. Amennyiben a gondosan elvégzett fordítást követően felperesnek kétségei maradtak volna a helyes fordítást illetően, akkor reménykedés helyett, élhetett volna - saját érdekeinek védelme céljából - a kötelező érvényű tarifális felvilágosítás lehetőségével, amelyet a Vámkódex 12. cikke intézményesít.
A Kúria megállapította azt is, hogy a gondos magatartás körében felperes javára nem értékelhető az, hogy az OFFI-hoz fordult. Ezt ugyanis már csak a vámeljárások alatt tette saját álláspontja védelme érdekében, nem pedig azt megelőzően a vámszabályozás helyes végrehajtása céljából. A Kúria értékelése szerint a kulcsfontosságú szó elhagyása azt erősíti meg, hogy felperes magatartása nyilvánvalóan hanyag volt. Pontosan azt a kifejezést nem tüntette fel a vám-
áru-nyilatkozaton, amelyek a magyar nyelvi változatok fordítási hibájára rávilágíthattak volna.
A Kúria a felperes gondossága körében utolsóként azt értékelte, hogy a felperes megadott egy TARIC kódot a vám-
áru-nyilatkozaton. Ezzel összefüggésben a Kúria egyfelől arra már fentebb felhívta a figyelmet, hogy ez eredetileg is téves volt. Másfelől nem értékelhető felperes javára az, hogy jogszabályi kötelezettségének eleget tesz. Ahogyan azt alperes előadta felülvizsgálati kérelmében, s vámtarifaszámot fel kell tüntetni a vámáru-nyilatkozaton szabad forgalomba bocsátás iránti kérelem esetén.
A fentiek alapján a Kúria - összhangban az Európai Unió Bírósága szigorú gyakorlatával - megállapította, hogy felperes nyilvánvalóan hanyag volt figyelemmel az irányadó vámjogi szabályozás bonyolultságára, felperes szakmai tapasztalatára és gondosságára. Összességükben tehát nem teljesülnek azok a feltételek, amelyek mellett alperes köteles lett volna a felperes kérelmét a Bizottság elé utalni. Ennek tükrében a Kúria a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. § (4) bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint döntött.
A Pp. 274. § (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve ha a felek bármelyike tárgyalás tartását kéri, vagy a Kúria a tárgyaláson való elbírálást szükségesnek tartja. A tárgyalás tartását a felek egyike sem kérte, és mivel a Pp. 272. § (2) bekezdése a felülvizsgálati kérelem kiegészítését, a 275. § (1) bekezdés pedig a bizonyítást zárja ki, nem merült fel a tárgyalás tartásának szükségessége. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el és a Pp. 272. § (1) bekezdésének megfelelően a rendelkezésre álló iratok alapján döntött.
(Kúria, Kfv. I. 35.294/2015/3.)