adozona.hu
ÍH 2017.156
ÍH 2017.156
A TARTÓSAN HÁTRÁNYOS ÜZLETPOLITIKA ÉRTELMEZÉSE Ha a felperes bizonyította a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését, annak időpontját, valamint a hitelezői követelés teljes kielégítésének meghiúsítását, az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy az alperes nem a hitelezői érdek szem előtt tartásával végezte feladatát és ezzel okozati összefüggésben okozta a kárt. Megvalósítja a tartósan hátrányos üzletpolitikát, ha a tag üzleti célja, gazdálkodása ténylegesen nem az adós célszerű műk
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperesek által 2011. október 14. napján megalapított CÉG1-nek (a továbbiakban: adós) az alapításától kezdődően a 2012. október 9. napján megindult felszámolási eljárása közzétételéig az alperesek önálló cégjegyzésre jogosult ügyvezetői is voltak.
A CÉG2 vállalkozóként 2009. augusztus 5. napján posta és szolgáltató helyek üzemeltetésére kötött szerződést, melyet a CÉG2 teljesítési segéd, saját alkalmazott, illetve alvállalkozók útján is jogosult volt teljesíteni. 2011. október 20-án - e s...
Az alperesek által 2011. október 14. napján megalapított CÉG1-nek (a továbbiakban: adós) az alapításától kezdődően a 2012. október 9. napján megindult felszámolási eljárása közzétételéig az alperesek önálló cégjegyzésre jogosult ügyvezetői is voltak.
A CÉG2 vállalkozóként 2009. augusztus 5. napján posta és szolgáltató helyek üzemeltetésére kötött szerződést, melyet a CÉG2 teljesítési segéd, saját alkalmazott, illetve alvállalkozók útján is jogosult volt teljesíteni. 2011. október 20-án - e szerződés teljesítése érdekében - a CÉG2 az adóssal alvállalkozói szerződést kötött postai szolgáltatások nyújtására.
A CÉG2-nek a II. r. alperes - a társaság alapításától kezdődően - 2012. február 1-jéig, majd 2013. augusztus 31. napjától ismételten tagja, 2007. október 1. napjától 2012. február 1. napjáig pedig önálló cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselője is volt.
Az adós, valamint a CÉG2 között 2011. december 10-i keltezéssel "engedményezési szerződés" megjelölésű okirat készült, melyben az adós a CÉG2-vel szemben fennálló 5 659 707 Ft összegű követelését a CÉG2-re engedményezte. Az engedményezés ellenértékeként az adós munkavállalóival szemben fennálló, a CÉG2 megillető követelést kötötték ki, annak összegszerű megjelölése nélkül. Az okiraton a CÉG2 nevében a II. r. alperes, az adós képviseletében az I. r. alperes aláírása szerepelt, utóbbi bélyegzőlenyomat útján.
Az adósnál foglalkoztatott munkavállalók nettó munkabérének átutalására - bérjegyzék alapján - a CÉG2 bankszámlájáról került sor. E munkabérek után a levonandó és a munkáltató által fizetendő járulékokat azonban sem a CÉG2, sem az adós nem fizette be a költségvetésbe.
Az adós nem számlázta le az alvállalkozói díját a megbízója felé, emiatt nem képződött fedezet a bruttó bérre, illetve az azt terhelő járulékokra, más jövedelemszerző tevékenységet ugyanis nem végzett 2011 decemberétől kezdődően, az adós a munkavállalók után a járulékfizetési kötelezettségét ezért nem teljesítette. Az ezt megelőző időszakban az adós a posta korábbi munkavállalói foglalkoztatására tekintettel a munkaügyi központtal kötött támogatási szerződés alapján a tovább foglalkoztatással felmerülő bérköltségekhez kapott támogatásból finanszírozta a bérkifizetések közterheit. A támogatási szerződés miatt az adósnak egy év folyósítási időszak után további egy év foglalkoztatási kötelezettsége lett volna.
Az illetékes adóhatóság határozatával az adós terhére a 2011. október 19. és 2012. október 8. napja közötti időszakra végzett vizsgálata alapján 31 484 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melyből 30 074 000 Ft-ot áfa adónemben, míg 1 400 000 Ft-ot szakképzési hozzájárulás adónemben. A feltárt adóhiány után 15 742 000 Ft adóbírságot is kiszabott, késedelmi pótlékként pedig 1 627 000 Ft-ot írt elő. A könyvek, nyilvántartások előírásoktól eltérő vezetése miatt 300 000 Ft, továbbá az iratmegőrzési kötelezettség megsértése miatt további 200 000 Ft mulasztási bírságot is kiszabott. Becslés alkalmazásával pedig azt is megállapította, hogy az adósnak 77 299 853 Ft összegű, a CÉG2-vel szemben fennálló követelése van.
A 2011. december 12-i esedékességű 3 790 000 Ft adótartozás megfizetésének elmulasztása miatt a felperes kérelmére 2012. január 5. napján végrehajtási eljárás indult az adóssal szemben. Utóbb, 2012. március 20. napján pedig a felperes az adós fizetésképtelenségének megállapítása és felszámolásának elrendelése iránti kérelmet terjesztett elő 7 175 000 Ft adó és egyéb járulék tartozás megfizetésének elmulasztása miatt. Ez alapján az adós felszámolási eljárásának megindulása 2012. október 9. napján került közzétételre, melynek során a felszámoló a felperes 96 443 284 Ft hitelezői igényét vette nyilvántartásba.
A 2015. október 2. napján jogerőre emelkedett bírósági végzés az adós felszámolási eljárását befejezte és a gazdálkodó szervezetet jogutód nélkül megszüntette. E végzés 2015. október 30-án került közzétételre a Cégközlönyben.
Az adós felszámolási eljárásában a felperesi adóhatóság hitelezői követeléséből 500 000 Ft került kielégítésre oly módon, hogy az alperesekkel szemben a jegyzett tőke befizetési kötelezettség elmulasztása miatt 50-50%-os arányban fennálló követelést a felperesre engedményezték.
A felperesnek az adós felszámolási eljárásában meg nem térült hitelezői igényéből 46 945 467 Ft az adós által bevallott, nagyobb részt a munkavállalók bérkifizetései miatt esedékessé vált adó- és járulékfizetési kötelezettség elmulasztása miatt keletkezett.
A CÉG3-nak 2009. március 5-i alapításától egyedüli tagja és ügyvezetője a II. r. alperes volt. A CÉG2-vel kötött alvállalkozói szerződés alapján a CÉG3 is - az adóséhoz hasonló szerződéses konstrukció mellett - postákat üzemeltetett.
E szerződés alapján a CÉG3 a CÉG2 felé változó összegű és esedékességű számlákat állított ki, mivel figyelembe vette a CÉG3 részére, a munkaügyi központ által folyósított támogatás összegét is.
A 2011. szeptember 2. napján benyújtott kérelem alapján CÉG3-al szemben 2012. január 13-i kezdő időponttal elrendelték a felszámolási eljárást, amelyben a felszámoló a felperes 26 114 457 Ft összegű hitelezői követelését vette nyilvántartásba, amely nem került kielégítésre. Emellett CÉG2 - az adóson és a CÉG3-n kívül - számos érdekeltségi körébe tartozó céggel kötött alvállalkozói szerződést a postai szolgáltatások elvégzésére, melyek közül további 15 gazdálkodó szervezet került felszámolás alá.
A posta és szolgáltatási helyek üzemeltetésére kötött szerződés alapján a CÉG2-nél képződött bevételből tartalékképzés, valamint beruházások finanszírozásai, ezen belül pékség alapítása történt.
A felperes a módosított kereseti kérelmében kérte, hogy a bíróság a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdése alapján állapítsa meg, hogy az alperesek az adós ügyvezetőiként a gazdálkodó szervezet ügyvezetési feladatait a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el és ezáltal az adós vagyona 46 945 767 Ft-tal csökkent, melynek megfizetésére egyetemlegesen kérte kötelezni őket.
A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet kezdő időpontjaként 2011. december 12. napját jelölte meg, mely időponttól kezdődően az adós nem tett eleget az őt terhelő járulékfizetési kötelezettségének. A bizonyítási kötelezettsége körében a 2011. évi éves beszámoló letétbehelyezési és közzétételi kötelezettségének az elmulasztása, valamint a Cstv. 31. §-ának (1) bekezdése szerinti kötelezettségek teljesítésének elmaradása miatt a Cstv. 33/A. §-ának (3) bekezdése szerinti vélelemre hivatkozott. Állította, hogy az alperesek azzal a magatartásukkal, hogy a CÉG2-vel kötött alvállalkozói szerződés alapján az adóst megillető vállalkozói díjat nem számlázták le, olyan helyzetet hoztak létre, amelyben az adós a gazdasági tevékenységét bevétel hiányában nem tudta eredményesen folytatni, a felszámoló pedig a CÉG2-vel szembeni igényt - az ehhez szükséges okiratok hiánya miatt - nem tudta érvényesíteni.
Az ügyhöz egyesített perben pedig a II. r. alperest mint a CÉG3 egyedüli tagját a Cstv. 63. §-ának (2) bekezdése alapján a felszámolási eljárásban meg nem térült 26 089 457 Ft követelése és perköltsége megfizetésére kérte kötelezni.
Állította, hogy a II. r. alperes mint a CÉG3 egyedüli tagja tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott, ezért köteles a felperes felszámolási eljárásban meg nem térült hitelezői követelése megfizetésére. Álláspontja szerint a II. r. alperes azzal a magatartásával, hogy a társaság megalapításától kezdődően csupán a CÉG2 érdekét vette figyelembe, azaz nem számlázta le a megbízót terhelő vállalkozói díjat és egyéb igényt sem érvényesített vele szemben, tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott. A felperes pedig a II. r. alperes mulasztása miatt nem tudta érvényesíteni a követelését, ezért köteles megfizetni a magatartásával okozott hátrányt.
Az I. és a II. r. alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság mindkét jogcímen megalapozottnak találta a felperes módosított kereseti kérelmét. Egyrészt megállapította, hogy az alperesek az adós ügyvezetési feladatait a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete bekövetkeztét követően nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, ezért őket egyetemlegesen 46 945 467 Ft és perköltség megfizetésére kötelezte, másrészt a Cstv. 63. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással előterjesztett kereset alapján a II. r. alperest pedig további 26 089 457 Ft tőkében és perköltségben marasztalta.
Az alperesek mint vezető tisztségviselők felelőssége tárgyában hozott döntését azzal indokolta, hogy a felperes a csatolt adó-folyószámla kivonattal, illetve az adóssal szemben ezt követően megindított adóvégrehajtási eljárás tényével igazolta, hogy az adós már 2011. december 12. napján fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Ebben az időpontban ugyanis - pénzeszköz hiányában - már nem tudta kifizetni a 3 790 000 Ft összegű közterhét. A felperes 2012. március 20-án az adós felszámolási eljárásának megindítása iránti kérelmét pedig már 7 175 000 Ft végrehajtási eljárásban meg nem térült követelés miatt terjesztette elő, mely arra utal, hogy az adós likvid pénzeszközök hiányában nem csak a hátralékos, hanem a folyamatosan esedékessé váló köztartozásait sem tudta megfizetni.
Az alperesek a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően sem változtattak a számlázási "gyakorlaton", semmilyen intézkedést nem tettek annak érdekében, hogy az adós a bruttó alvállalkozói díjat megkapja. Emiatt nem volt meg a fedezet a munkavállalók bérkifizetéséhez kapcsolódó járulékokra és egyéb közterhekre.
A II. r. alperessel szemben a Cstv. 63. §-ának (2) bekezdésére alapított kereseti kérelemmel összefüggésben pedig megállapította, hogy a II. r. alperes által kialakított "gazdasági konstrukció" nem az irányított társaság, a CÉG3 érdekeit szolgálta. A CÉG3 alvállalkozói tevékenységére ugyanis kizárólag amiatt volt szükség, hogy a CÉG2 ne minősüljön társadalombiztosítási kifizető helynek, illetve a munkavállalók foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaságok törvényesen pályázhassanak állami támogatásra, továbbá, hogy a CÉG2-nek a munkavállalók foglalkoztatásával felmerülő költségei - ide értve a munkabért terhelő adó és járulékfizetési kötelezettségeket - a pénzügyi eredményét ne befolyásolják negatívan. A tartósan hátrányos üzletpolitika folytatását az is segítette, hogy a II. r. alperes - CÉG3 egyszemélyes tagja és ügyvezetője - ez alatt az időszak alatt a CÉG2-nek is tagja és ügyvezetője volt, ő felügyelte az adóhatóságok és más hatóságok részére teljesített bevallási kötelezettségeket, a cégek könyvvezetését, számviteli tevékenységét. Az így kialakított szerződéses konstrukció arra nyújtott lehetőséget, hogy a II. r. alperes a CÉG3 érdekei helyett kizárólag a CÉG2-ét részesítse előnyben.
A II. r. alperes üzleti célja, gazdálkodása ténylegesen nem a CÉG3 célszerű működtetését szolgálta, az kizárólag a CÉG2 nyereség-orientált működését segítette elő oly módon, hogy a megbízó a postai szolgáltatások tárgyában megkötött együttműködési megállapodás alapján kizárólag a tevékenységéhez kapcsolódó nyereséget realizálhatta, emiatt maradtak a CÉG3-nál felmerülő köztartozások "forrás" nélkül.
Ez ellen az ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását, valamint a perköltségük megfizetésére kötelezését kérték.
Az I. r. alperes állította, hogy az elsőfokú bíróság nem tárta fel kellően a tényállást, az előterjesztett bizonyítási indítványainak részben adott csak helyt, a beszerzett bizonyítékokat pedig nem megfelelően értékelte, emiatt jutott azokból téves jogi következtetésekre, melyek miatt az ítélet megalapozatlan.
A II. r. alperes pedig arra hivatkozott, hogy a felperes nem bizonyította a felelőssége megállapításához szükséges, a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdése szerinti négy feltételt, így sem a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét, sem azt, hogy ezt követően a II. r. alperes ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta el, mellyel okozati összefüggésben az adós vagyona csökkent.
Sérelmezte a Cstv. 33/A. §-ának (3) bekezdése szerinti törvényi vélelem alkalmazását is. Állította, hogy a felperest vélelem esetén is terheli a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdése szerinti feltételek bizonyítása.
Álláspontja szerint a felperes a vagyoncsökkenés mértékét sem bizonyította, ezért az elsőfokú bíróság jogszabálysértően állapította meg azt a felperes hitelezői igényével azonos összegben. Hangsúlyozta, hogy a cég vagyonaként csupán az eszközállománya vehető figyelembe, a köztartozás azonban nem tartozik ide. Hiányolta az okozati összefüggés igazolását is az ügyvezetési feladatok ellátása és az állított vagyoncsökkenés között.
Azzal is érvelt, hogy az adós felszámolását a felperes kezdeményezte, holott a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igényének a fedezete az engedményezési szerződés alapján rendelkezésre állt.
A vagyoncsökkenés mértékét pedig arra hivatkozással is vitatta, hogy az csupán a felszámolás megindulása után tett adóhatósági megállapításon alapul. Kifogásolta a Cstv. 33/A. §-ának (7) bekezdése alapján történt marasztalását, szerinte arra kizárólag a Cstv. 33/A. §-ának (6) bekezdése alapján kerülhetett volna sor.
Állította, hogy az elsőfokú bíróság jogszabálysértően kötelezte a Cstv. 63. §-ának (2) bekezdése alapján a 26 089 457 Ft megfizetésére is. Álláspontja szerint a felperes nem bizonyította a tagi felelőssége megállapításához szükséges feltételeket sem. Fenntartotta azt az állítását, hogy - a munkabér finanszírozására kötött engedményezési szerződés miatt - "hiány" nem keletkezett, a II. r. alperes a folyamatos, hosszú távú fenntartható működést kívánta biztosítani a minősített befolyása alatt álló gazdasági társaságban. A CÉG3 gazdasági helyzetének romlása rajta kívülálló okok miatt következett be, a munkavállalók munkaórájának és létszámának csökkentésével ezeket a negatív tendenciákat próbálta csökkenteni.
Továbbra is hangsúlyozta, hogy az alvállalkozási szerződését azonnali hatállyal nem mondhatta fel, ezért nem tudta megszüntetni ezt a tevékenységet.
Kiemelte, hogy a felperes az adóhatósági ellenőrzés során készült jegyzőkönyvben azt állapította meg, hogy a társaságnak "legalább 22 518 000 Ft összegű követelése áll fenn", ez a megállapítás pedig kizárja a felelőssége megállapíthatóságát.
A felperes a fellebbezési ellenkérelmében - tartalma szerint - az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alpereseknek a másodfokú perköltsége megfizetésére kötelezését kérte.
Az alperesek fellebbezését az ítélőtábla megalapozatlannak találta.
Kifejtette a jogerős ítélet, hogy az egyik tényállás alapján az elsőfokú bíróság az alpereseknek mint az adós vezető tisztségviselőinek felelőssége alapján rendelkezett a felperes módosított kereseti kérelme szerinti marasztalásukról. Ezzel összefüggésben az ítélőtábla a fellebbezések érveit nem találta megalapozottnak.
Az ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének vizsgálata során a rendelkezésére állt bizonyítékok okszerű értékelése és mérlegelése alapján jutott arra a következtetésére, hogy az alperesek által irányított gazdasági társaságnál legkésőbb 2011. december 12. napján a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezett. A tényállási adatok szerint ugyanis ekkor már az adós nem tudta a 3 790 000 Ft összegű lejárt köztartozását megfizetni, ezt követően az folyamatosan nőtt, mely miatt utóbb végrehajtási eljárás is indult az adóssal szemben.
A fenyegető fizetésképtelenség bekövetkeztét ugyanis az adós ügyvezetőjének ügyvezetőinek a tudata, az általa/általuk megismerhető tények szempontjából kell vizsgálni. Az adós vezető tisztségviselőjének a fenyegető fizetésképtelenség elkerülése érdekében kell folyamatosan figyelemmel kísérni a gazdálkodó szervezet esedékes, lejárt tartozásait és a cash flow kimutatásait. E helyzet bekövetkezésének ugyanis az a jelentősége, hogy ennek fennállása alatt a vezető tisztségviselőnek a hitelezői érdekeket szolgálva és nem a gazdálkodó szervezet tagjainak az érdekeit figyelembe véve kell gazdálkodnia. Ez a kötelező gazdálkodási elv addig áll fenn, amíg a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, azaz amíg az adós nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket. Az alperesek által sem vitatottan 2011. december 12-én az adós a köztartozásai megfizetésére pénzeszközzel nem rendelkezett, a CÉG2-vel szemben fennálló, be nem hajtott követelés ugyanis ebből a szempontból nem vehető figyelembe. A tartozás esedékességkor történő kielégítésének "képessége" ugyanis likvid pénzeszközök meglétét feltételezi, vagyis nem elegendő az sem, ha az adós vagyona - készpénzzé konvertálása esetén - egyébként fedezetet nyújtana a tartozások kielégítésére.
A Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdésében a felelősség megállapításának alapjául szolgáló tényállásnál elkülönül a vezető tisztségviselő magatartása folytán a gazdálkodó szervezet vagyonának a csökkenése, illetve a magatartásával okozati összefüggésben álló hitelezői követelések teljes mértékben történő kielégítésének a meghiúsítása (3. tényállási elemként a környezeti terhek rendezésének az elmulasztása szerepel).
A felperes a kereseti kérelmét nem a vagyoncsökkenésre, hanem a megjelölt jogszabályhely második fordulatára (a követelései teljes kielégítésének a meghiúsítására) alapította, már a keresetlevele is ezt a hivatkozását tartalmazta. Emiatt azt kellett vizsgálni, hogy az alperesek magatartásával okozati összefüggésben milyen mértékű hitelezői igény kielégítése hiúsult meg. Súlytalan volt ezért az a fellebbezési hivatkozás, amely sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság "vagyoncsökkenésként" a felperes ki nem elégített hitelezői igényét állapította meg. A hitelezői igények kielégítésének meghiúsításával összefüggésben pedig abban kellett állást foglalni, hogy a bizonyítás körében a Cstv. 33/A. §-ának (3) bekezdésében meghatározott vélelem mely időponttól kezdődően és mire terjed ki.
A Cstv. 33/A. §-ának (3) bekezdésében meghatározott vélelem ugyanis azt jelenti, hogy a hitelezők érdekeit sértő magatartást ellenkező bizonyításig igazoltnak kell tekinteni. Mindebből következik, hogy ha a felperes bizonyította a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését, annak időpontját, valamint a hitelezői követelése teljes kielégítésének meghiúsítását, az ellenkező bizonyításig úgy kell tekinteni, hogy az alperesek nem a hitelezői érdekek elsődlegességének szem előtt tartásával végezték a feladataikat és ezzel okozati összefüggésben okozták a kárt neki.
Az alperesek azt nem vitatták, hogy a 2011. évi éves beszámoló letétbehelyezési és közzétételi kötelezettségüknek nem tettek eleget, ezért helytállóan hivatkozott a felperes a Cstv. 33/A. §-ának (3) bekezdése szerinti vélelemre. A II. r. alperes is csupán azzal érvelt, hogy az egymás között kialakított munkamegosztás miatt ez a kötelezettség az I. r. alperest terhelte.
A Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott közös károkozásra vonatkozó szabályok miatt azonban az alperesek felelőssége megállapítása körében ezek a hivatkozások nem voltak figyelembe vehetők. Annak eldöntése ugyanis, hogy az alperesek egyetemlegesen marasztalása esetén egymás között milyen arányban terheli őket a felelősség, nem a hitelező által indított perben vizsgálandó.
A felperes bizonyította, hogy az adós felszámolási eljárásában 96 443 284 Ft összegű hitelezői követeléséből csupán 500 000 Ft térült meg. Az alperesek azt nem vitatták, hogy az adóst a CÉG2-vel kötött alvállalkozói szerződés alapján megillető vállalkozói díj - amelyből a bevallásban feltüntetett köztartozások kifizethetőek lettek volna - nem került leszámlázásra. A II. r. alperesnek az a hivatkozása pedig, hogy erről nem tudott, a felelőssége alóli mentesülése alapjául nem szolgálhat.
A Cstv. 33/A. §-ának (3) bekezdése szerinti vélelemmel szemben az alpereseknek azt kellett volna igazolniuk, hogy mint vezető tisztségviselők minden olyan szükséges intézkedést megtettek, amellyel az adós gazdasági életből történő jogszerű kivezetését és a meglévő vagyonának a megóvását elérhették (volna), annak szem előtt tartásával, hogy az adós hitelezőjének követelése a lehető legnagyobb mértékben kielégítést nyerhessen.
Az erre vonatkozó bizonyítási indítványok előterjesztésére az elsőfokú bíróság felhívta az alpereseket. Az alperesek nem állították, így nem is bizonyították, hogy 2011. december 12. napjától az adósnak a CÉG2-vel szemben fennálló követelése érvényesítése iránt bármilyen intézkedést tettek volna.
Arra viszont helytállóan hivatkozott a II. r. alperes, hogy a Cstv. 33/A. §-ának (7) bekezdése alapján a marasztalásukra - az ott írt feltételek hiánya miatt - nem kerülhetett sor. Az adós felszámolási eljárásának a befejezésére ugyanis közbenső mérleg elkészítése nélkül került sor. A Cstv. 33/A. §-ának (6) bekezdése szerinti marasztalási per megindításának előfeltétele a megállapítási per jogerős befejezése, ezért a Cstv. 33/A. §-ának (1) bekezdése szerinti felelősség megállapítása során a ki nem elégített hitelezői igény mértékéről is rendelkezni kell. A felperesen kívül azonban más hitelező nem (volt) jogosult a marasztalási per megindítására, ezért ez az eljárási szabálysértés az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését az adott tényállás mellett nem indokolta.
A másik tényállás alapján a Cstv. 63. §-ának (2) bekezdésére alapított felelősséggel összefüggésben pedig azt hangsúlyozta az ítélőtábla, hogy a Gt. 54. §-ának (2) bekezdésében és a Cstv. 63. §-ának (2) bekezdésében szabályozott felelősséget a bírósági gyakorlat olyan sui generis delictualis kárfelelősségnek tekinti, ahol az ellenőrzött társaság hitelezője és az uralkodó tag között a károkozás ténye keletkeztet kötelmi jogviszonyt. E felelősség esetén a bíróság az uralkodó tag tartósan hátrányos üzletpolitikájának folytatását akkor állapítja meg, ha annak következtében maradtak kielégítetlenül a hitelezői követelések az ellenőrzött társaságnál. Az uralkodó tag részéről a felelősséget megalapozó jogellenes és felróható magatartás abban áll, hogy meghiúsította egy másik jogalany (az ellenőrzött társaság) tartozásának a megfizetését. Az uralkodó tag felelőssége nem járulékos jelleggel az alapjogviszonyért áll fenn (tehát az uralkodó tag nem ugyanazon követelésért, ugyanazon a jogcímen felel, mint az ellenőrzött társaság) hanem kártérítés jogcímén felel az alapjogviszonytól már elkülönült kárért.
A Cstv. 63. §-ának (2) bekezdésének jelen ügyben alkalmazandó rendelkezése szerint az egyedüli tag korlátlan felelősséggel tartozik a társaság minden olyan kötelezettségéért, amelynek kielégítését a felszámolási eljárás során az adós vagyona nem fedezi, ha a hitelező keresetére a bíróság az uralkodó társaság által az ellenőrzött társaság tekintetében folytatott tartósan hátrányos üzletpolitika miatt megállapítja a tag korlátlan és teljes felelősségét a társaság tartozásaiért.
A kialakult bírósági gyakorlat szerint ezt a rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az egyedüli tag felelőssége azokért a tartozásokért állapítható meg, amelyek azért keletkeztek, mert egy adott időszakban az ellenőrzött társaságban tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott.
Ennek körében az egyik vizsgálandó feltétel az, hogy egyedüli tag volt-e az uralkodó befolyást gyakorló, ha igen, ezt felhasználva tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott-e az ellenőrzött társaságban és ennek következtében került-e felszámolás alá az ellenőrzött társaság, melynek során a vagyona nem nyújtott fedezetet a hitelezők kielégítésére.
A II. r. alperes nem vitatta, hogy a CÉG3-nak megalapításától kezdődően egyedüli tagja volt. Azt, hogy a II. r. alperes tartósan hátrányos üzletpolitikát folytatott a rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerűen mérlegelve, helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság.
Sem a Cstv., sem más jogszabály a tartósan hátrányos üzletpolitika fogalmát nem határozza meg, azt mindig a bíróságnak kell megállapítania a konkrét ügyben rendelkezésre álló adatok mérlegelése alapján.
A hátrányos üzletpolitika folytatását mindig az ellenőrzött társaság pozíciójából kell megítélni az uralkodó tag tevékenységének vizsgálatán keresztül.
A II. r. alperes semmilyen észszerű indokát nem adta annak, hogy a CÉG3 által foglalkoztatott dolgozókat megillető jutalék miért nem az ellenőrzött társaság vagyonát gyarapította.
A felperes igazolta, hogy az állami támogatás megszűnése után a köztartozások megfizetésére nem került sor, mely azt támasztja alá, hogy a II. r. alperes olyan feltételekkel működtette az irányítása alatt álló társaságot, amely emiatt csak veszteségesen tudott működni. A hátrányos üzletpolitikát ugyanis nemcsak tevőleges magatartással, hanem az egyedüli tag saját gazdasági céljai elérése érdekében tanúsított passzív magatartással, megfelelő intézkedések megtételének elmulasztásával is lehet folytatni.
Az elsőfokú bíróság "A polgári perrendtartásról" szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az irányított társaság által elvégzett munkák utáni számlák kiállításának az elmulasztása, így a vállalkozói díj érvényesítésének az elmaradása ezáltal nagy összegű közteher felhalmozása megvalósította a II. r. alperes hátrányos üzletpolitikáját.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján a szükséges kiegészítéssel és pontosítással helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.275/2016/4.)