adozona.hu
AVI 2016.12.91
AVI 2016.12.91
A gazdasági szereplők Áfalevonási joga csak kivételes esetben korlátozható [Európai Unió Bírósága C-324/11. sz. ügy]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél 2009. évre általános forgalmi adóbevallások utólagos vizsgálatát végezte az adóhatóság, melynek során két vállalkozóval kapcsolatos jogviszonyt nem fogadott el valósnak, és a tőlük befogadott számlák általános forgalmi adótartalmának levonását tilalmazta. Erre figyelemmel a felperes terhére 2 162 000 Ft általános forgalmi adóhiányt állapított meg, mely adóhiány után 1 081 000 Ft adóbírságot és 292 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. A számlakibocsátóknál és további alvállalkoz...
AVI 2016.12.91 A gazdasági szereplők Áfalevonási joga csak kivételes esetben korlátozható [Európai Unió Bírósága C-324/11. sz. ügy]
A felperesnél 2009. évre általános forgalmi adóbevallások utólagos vizsgálatát végezte az adóhatóság, melynek során két vállalkozóval kapcsolatos jogviszonyt nem fogadott el valósnak, és a tőlük befogadott számlák általános forgalmi adótartalmának levonását tilalmazta. Erre figyelemmel a felperes terhére 2 162 000 Ft általános forgalmi adóhiányt állapított meg, mely adóhiány után 1 081 000 Ft adóbírságot és 292 000 Ft késedelmi pótlékot szabott ki. A számlakibocsátóknál és további alvállalkozóknál az ellenőrzés széles körű bizonyítási eljárást folytatott le. A lefolytatott vizsgálatok során rögzített információkat, adatokat, tényeket elemezve az adóhatóság szerint a számlák tartalmi hitelessége megdőlt, melynek következményeit a felperes tartozik viselni.A felperesnek az alperes 2011. május 23. napján kelt 4071736055. iktatószámú jogerős határozata elleni keresetét az elsőfokú bíróság elutasította. Több legfelsőbb bírósági eseti döntésre utalva kifejtette, hogy amennyiben a számla alaki vagy tartalmi hitelességével összefüggésben kétség merül fel és ezt a kétséget az adóhatóság valószínűsíti, úgy az adózóra hárul a számla valós tartalmának bizonyítása. Az adóhatóság megvizsgálta, hogy a számlakibocsátók tárgyi és személyi feltételek alapján alkalmasak és képesek voltak-e a számlákban rögzített gazdasági események teljesítésére, e vizsgálatok azonban egyetlen esetben sem vezettek olyan eredményre, amely kétséget kizáróan bizonyította volna, hogy az ügyletek a számlákon feltüntetett módon mentek volna végbe. A gazdasági események elvégzéséhez szükséges munkaerő-állomány megléte nem nyert alátámasztást, az alkalmi munkavállalók személye nem volt megismerhető, illetve a munkavégzés helyére vonatkozó információk ellentmondásossága folytán jogszerűen jutott az adóhatóság arra a következtetésre, hogy a számlák tartalmi hitelessége nem igazolható. Az a körülmény, hogy a felperesi társaság alkalmazottja a megvarrt párnákat szállító gépjármű színét meg tudta nevezni, nem bizonyítja a gazdasági esemény létrejöttét, hiszen azt csak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.) előírásainak megfelelő, hitelt érdemlő dokumentum, szállítólevél igazolhatná. Ennek hiányában önmagában a tanúvallomások nem bizonyítják az alapanyag elszállítását, illetve a késztermék visszaszállítását. A felperes a teljesítés során, illetve a számlabefogadás előtt nem vizsgálta, hogy a teljesítésre ténylegesen a számlakibocsátók részéről került sor, emiatt a felperes részéről a kellő körültekintés hiánya is megállapítható volt.
Felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet és az alperes, valamint az elsőfokú adóhatósági határozat hatályon kívül helyezését, keresetének megfelelő ítélet meghozatalát kérte. Álláspontja szerint az ítélet sérti a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 391. § (2) bekezdésében, az Sztv. 166. §, 15. §, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 99. §-ában, továbbá a Pp. 339/B. §, 206. §, 220. § (1) bekezdésében foglalt előírásokat. A bíróság a perben a beszerzett bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésével mérlegelte, iratellenes, a per adataiból okszerűen nem következő megállapításokat tett. Ezen túlmenően nem állapított meg tényállást a kereseti kérelemmel érintett kérdésekben. Továbbra is állította a két gazdasági társaság számláiban megvalósult gazdasági események megtörténtét, melyre vonatkozóan a közigazgatási és a bírósági eljárásban is számos okirat és tanúvallomás állt rendelkezésre. Az építőipari munkák elvégzését a teljesítés-igazolás, a meghallgatott tanúk vallomásai igazolták, továbbá a munkák elvégzéséről a felszámoló is meggyőződött, hiszen erre tekintettel vette nyilvántartásba az előterjesztett hitelezői követelést. Szerinte önmagában alvállalkozó igénybevétele nem teszi kétségessé a szerződés teljesítését, az ő jogviszonya kizárólag az általa megbízott vállalkozóval állt fenn. A varrással kapcsolatos gazdasági eseményre vonatkozóan pedig nemcsak a szerződés, hanem a párnák és a nyersanyag oda-visszaszállítását igazoló szállítólevelek megléte is rendelkezésre állt. Nem lehet a tanúk vallomásait elvetni csak azért, mert a tanúk nem tudták megmondani a kft. alkalmazottainak számát és nevét. Utalt arra is, hogy a varrógépek szervizelésére szóló számlákkal kapcsolatosan a bíróság ítéletében tényállást nem állapított meg és indokolási kötelezettségének sem tett eleget.
Az alperesi felülvizsgálati ellenkérelem a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A közigazgatási perekben a bíróságnak a Pp. 339/A. §-a és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 109. § (1) bekezdése értelmében a perben felülvizsgálni kért közigazgatási határozatok jogszerűsége tárgyában kell döntenie mégpedig - a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a meghozatalkor hatályban volt jogszabályok és a fennálló tények alapján. Ugyanakkor a perbeli jogvita elbírálásánál nem hagyható figyelmen kívül az Európai Unió Bírósága előtt a magyar ügyekben született ítéletek előírásai (C-80/11., C-324/11.) sem. Az egyértelműen rögzíthető, hogy a kialakult magyar adóhatósági és korábbi bírósági gyakorlat, és az Európai Unió Bíróságának ítélkezése az általános forgalmi adólevonási jog körében eltérő felfogást mutat. A Legfelsőbb Bíróság a C-324/11. számú ügyben az előzetes döntéshozatali eljárást éppen azért kezdeményezte, mert a kialakult adójogi gyakorlat olyan felelősségi rendszert állított fel a levonási jog gyakorlásánál, amely egyes, a számlakibocsátónál feltárt hiányosságokat a számlabefogadó hátrányára értékelt. A számlabefogadót olyan, az érdekeltségi körén kívül eső okok miatt érhette hátrány, amelyek esetében nem tisztázódott, hogy azok ellenőrzését el lehetett-e tőle várni. Már a magyar ügyek elbírálását megelőző bírósági gyakorlat is kimondta, hogy az olyan adóhatósági gyakorlat, amely az adólevonáshoz elvárt kellő körültekintés keretében ténylegesen objektív felelősséget hárít a vevőre, az értékesítési lánc korábbi szakaszaiban történt szabályszegésekért nem tekinthető arányosnak vagy észszerűen elvárhatónak. Az ilyenfajta objektív felelősség indokolatlanul mentesíti az adóhatóságot annak bizonyításától, hogy a vevő tudott vagy tudhatott a számlakibocsátónál fellelhető HÉA kijátszásáról, és ez a ismeret részéről elősegíti a HÉA adókijátszás megvalósulását (Kittel ítélet 56-57. pontja).
Az uniós ítélet és az alperesi határozat összevetése alapján megállapítható, hogy az alperesi határozat indokolása nem áll összhangban az Európai Unió Bíróságának ítéleti indokolásában foglaltakkal. Az adóhatóság és az elsőfokú bíróság a kialakult magyar adójogi gyakorlatot követte, mikor a jogügylet fiktivitását vizsgálta. Az alperes az adólevonási jog megtagadását arra alapozta, hogy a gazdasági társaságok a számlakibocsátás időpontjában nem rendelkeztek olyan állományi létszámmal és tárgyi eszközzel, mellyel a szerződésben foglaltaknak eleget tehettek. A Bíróság a C-324/11. számú ügyben is hangsúlyozta, hogy a gazdasági szereplők áfalevonási joga csak kivételes esetekben korlátozható. Egyértelműsítette, hogy mely körülmények vizsgálata mentén kell állást foglalni a felperes adólevonási jogának jogszerűsége tárgyában.
Ki kell emelni, hogy a bíróság szerint minden ügyletet önállóan kell vizsgálni és nem bármilyen szabálytalanság, hanem kizárólag a HÉA kijátszására irányuló tevékenységben való részvétel eredményezheti az adólevonási jog elvesztését (Kittel-ügy 50. pont). A bíróság világosan rögzítette, hogy az adólevonási jog akkor tagadható meg, ha a számlabefogadónak tudomása volt a számlakibocsátó érdekkörében elkövetett szabálytalanságról, vagy a csalásra utaló körülményekről. Az a tény, hogy a felperes nem ellenőrizte és nem tudott számot adni a munkavégzés helyén dolgozó munkavállalók számlakibocsátóval fennálló jogviszonyáról, nem tekinthető olyan objektív körülménynek, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a felperes tudott vagy tudnia kellett volna a hozzáadottértékadó kijátszására irányuló szándékról. Az Európai Unió Bírósága szigorúbb követelményt állít a levonási jog gyakorlásának megtagadásához, amikor az adóhatóság bizonyítási kötelezettségévé teszi a számlabefogadó csalárd magatartásának bizonyítását. Nem elegendő - mint ahogy arra az alperes határozatában utal - a számlák fiktivitásának megállapításához a kétely megfogalmazása, hanem annak bizonyítása is az alperest terheli, hogy ténylegesen nem a számlákban foglalt gazdasági események valósultak meg. Az Európai Unió Bírósága tehát a bizonyítási kötelezettséget visszatelepíti az adóhatóságra, és már nem a számlabefogadót terheli annak igazolási kötelezettsége, hogy a közöttük létrejött gazdasági esemény a számlában foglaltak szerint ment végbe, hanem az adóhatóságot annak bizonyítása, hogy az nem úgy történt a valóságban. Ebben az ügyben a felsorakoztatott bizonyítékok pedig nem elegendőek ennek megállapításához. A rendelkezésre álló okiratok, illetőleg a tanúk vallomásai között esetlegesen felmerülő ellentmondások nem elegendőek annak kimondására, hogy a számlákban foglalt gazdasági események nem a számlán szereplő felek között ment végbe. Az adólevonási jog megtagadásához nem elegendő a számlakiállító oldalán felmerülő szabálytalanság fennállásának bizonyítása, ehhez kapcsolódnia kell a számlabefogadó részére felmerülő tudatos, az áfa kijátszására irányuló magatartásnak is. Amennyiben a szabálytalanság nem az általános forgalmi adóval kapcsolatos szabályok megsértését jelenti, úgy önmagában ez nem vonhatja maga után az áfalevonási jog elvesztését.
A Kúria nézete szerint tehát a korábbi jogi gyakorlat nincs összhangban az Európai Unió Bírósága által kifejtettekkel, ezért az alapul fekvő ügyben hozott adóhatósági határozatok és az elsőfokú bíróság ítélete jogszabálysértő. Mindezek okán a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és a közigazgatási határozatokat a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján ugyancsak hatályon kívül helyezte. Az új eljárásban az adóhatóságnak az ügyben feltárt és rendelkezésre álló bizonyítékokat újra kell értékelnie, a hiányosságok, ellentmondások logikai láncolatát elemeznie, megállapítania, hogy ezek olyan zárt rendszert alkotnak-e, amelyek a jogügylet csalárd, valótlan voltát igazolják. Az adólevonási jog gyakorlásának megtagadására csak akkor kerülhet sor, ha az adóhatóság bizonyítja, hogy a felperes tudta vagy tudnia kellett arról, hogy adócsalásban vett részt. Önmagában a formai hiányosságok nem vezethetnek a levonási jog elvesztéséhez, a jogügylet tartalmi vizsgálata szükséges, az adólevonási jog csak akkor tagadható meg, ha egyértelműen bizonyítást nyer és nem kételyeket fogalmaz meg az adóhatóság a gazdasági esemény valótlanságát illetően.
(Kúria, Kfv. VI. 35.689/2012/6.)