adozona.hu
BH 2016.12.346
BH 2016.12.346
A vámjogszabályok rendszerében önmagában attól nem tekinthető a Közösség területén letelepedettnek egy természetes személy, hogy a Közösség tagállamára bejelentett lakóhelye van [2003. évi CXXVI. törvény 61/A. § (6) bek.; 2013/93/EGK r. (Vámkódex) 4. cikk 2. pont; 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A BRFK bevetési alosztályának járőrei 2011. február 15-én Budapest V. kerületében közúti ellenőrzést tartottak, és ennek során ellenőrizték a Cook-szigeteki forgalmi rendszámú, alvázszámú Mercedes típusú gépjárművet (továbbiakban: gépjármű), amelyet a tulajdonosa a szerb-magyar kettős állampolgár felperes vezetett. Miután a rendőrjárőr nem tudta megállapítani az átadott okmányokból, hogy a gépjármű jogszerűen tartózkodik-e a Közösség területén, ezért felvette a kapcsolatot az Észak-budape...
BH 2016.12.346 A vámjogszabályok rendszerében önmagában attól nem tekinthető a Közösség területén letelepedettnek egy természetes személy, hogy a Közösség tagállamára bejelentett lakóhelye van [2003. évi CXXVI. törvény 61/A. § (6) bek.; 2913/92/EGK rendelet (Vámkódex) 4. cikk 2. pont; 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A BRFK bevetési alosztályának járőrei 2011. február 15-én Budapest V. kerületében közúti ellenőrzést tartottak, és ennek során ellenőrizték a Cook-szigeteki forgalmi rendszámú, alvázszámú Mercedes típusú gépjárművet (továbbiakban: gépjármű), amelyet a tulajdonosa a szerb-magyar kettős állampolgár felperes vezetett. Miután a rendőrjárőr nem tudta megállapítani az átadott okmányokból, hogy a gépjármű jogszerűen tartózkodik-e a Közösség területén, ezért felvette a kapcsolatot az Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósággal, (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) amely hivatalból megindította a vámigazgatási eljárást. Megállapította, hogy a Cook-szigeteki bank által 2010. április 16-án kiadott gépjármű-nyilvántartási igazolás szerint a gépjármű rendszáma 2011. március 31-ig érvényes, a tulajdonosának, üzemben tartójának címe Rarotonga sziget, Arorangi. A felperes a gépjárműre magyar kiadású, az U. B. Zrt.-től származó nemzetközi gépjármű biztosítási kártyát és számlát mutatott be, amelyen 2008-2009. évekre a biztosított neve a felperes volt, címeként pedig 1052 Budapest került feltüntetésre.[2] A felperes 2011. február 15-én felvett jegyzőkönyvi nyilatkozata szerint a gépjárművet a szülei léptették be Magyarország területére 2011. február 13-án, és azt az ellenőrzés időpontjában a felperes magáncélból, mint turista használta, mivel ő egyébként életvitelszerűen Szerbiában tartózkodik, jövedelemadót is ott fizet. Tény ugyanakkor, hogy Magyarország területén is érvényes bejelentett lakóhellyel rendelkezik, Budapest, ... ... szám alatt, mely lakcímet a nyilvántartó hatóság megerősítette.
[3] Minderre tekintettel az elsőfokú hatóság megállapította, hogy a felperes a közösségi vámkódex létrehozásáról szóló, a tanács 1992. október 12-ei, 2913/92/EGK rendelete (a továbbiakban: Vámkódex) 4. cikk 2. pontja értelmében a Közösség területén belül letelepedett személynek minősül, ezért a Vámkódex végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, a bizottság 1993. július 2-i 2454/93/EGK rendelete (a továbbiakban: Vhr.) 558-561. cikkeiben meghatározott behozatali vámok alóli teljes mentességgel történő ideiglenes behozatal feltételei esetében nem állnak fenn. A felperes a Vhr. 234. cikk (2) bekezdésben foglaltak szerint a gépjármű Közösség vámterületére való jogellenes bejuttatását valósította meg, mely okból az elsőfokú hatóság egyrészt 1905-2/2011. NAV ÉBVPIG számú határozatával összesen 5 009 235 forint vám és általános forgalmi adó megfizetésére, másrészt 195-3/2001. NAV ÉVBPIG számú határozatával a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló többször módosított 2003. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Vámtörvény) 61/A. § (6) bekezdése alapján 2 504 618 forint vámigazgatási bírság megfizetésére is kötelezte.
[4] Felperes mindkét határozattal szemben fellebbezett, melyet az alperesi jogelőd (továbbiakban: alperes) egy határozatban 3154183223 számon bírált el, és az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy a felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel, az elsőfokú hatóság által rögzített azon tényen túl, mely szerint a felperes szokásos lakóhelye Magyarországon van, további adatokat is beszerzett. Így egyebek közt, hogy a felperes 2005-ben magyar állampolgárként a magyar útlevelébe
10 éves USA vízumot szerzett, továbbá a Szerb Köztársaság Pénzügyi és Gazdasági Minisztériumának a felperes meghallgatását követő tájékoztatója szerint a felperes a gépjárművet 2011-ben a Szerb Köztársaság területén kívül eladta, a gépjárműhöz kapcsolódó semmifajta okmánnyal nem rendelkezik, és feltételezése szerint azt soha nem vámkezelték vagy vették nyilvántartásba Szerbiában.
[5] Miután a felperes úgy nyilatkozott, hogy a gépjárművet a szerb-magyar állampolgár édesanyja T. M. vezette át 2011. február 13-án a határon, ezért az alperes vizsgálta azt is, hogy felperes édesanyja vonatkozásában fennállhatott-e valamely vámkedvezmény. Vizsgálta továbbá alperes a felperes illetve édesanyja magyarországi munkavállalással összefüggő kötődéseit, adózását, cégekben fennálló tulajdonlást, magyarországi lakcímeket, magyarországi ingatlanszerzést, magyar rendszámú gépkocsikkal kapcsolatos adózást, parkolási engedélyeket a 2003-2012 közötti időszakra, továbbá értékelte a felperes által rendelkezésre bocsátott dokumentumokat, melyek a magyar fordítással is ellátott munkaszerződések, névjegykártyák, szerb hatóság által kiállított személyi igazolvány, jogosítvány, munkakönyv, iskolai és szakképesítésről szóló igazolás, betegkönyv, és a betegbiztosítás dokumentumai voltak. Mindebből az alperes arra a következtetésre jutott, hogy nem vitásan a szerb kötődést ezek a dokumentumok, tények alátámasztják, ugyanakkor nem bizonyítják azt, hogy a jármű behozatalakor, illetve az ellenőrzés időpontjában a felperes Szerbiában volt letelepedett.
[6] A szerb hatóságok által tehát a felperes részére állampolgári jogon többségében évekkel korábban kiállított igazolványok és dokumentumok nem támasztják alá, hogy a felperes életvitelszerűen a Közösségen kívül letelepedett személy, különösen annak ismeretében, hogy mind a felperes, mind az édesanyja lényegében ugyanezekkel a dokumentumokkal rendelkezik a magyar hatóságok által kiadott formában is. Egyébiránt alperes álláspontját támasztották alá a postai kézbesítések körülményei is, különös tekintettel arra, hogy a kapcsolattartás során a felperes postai küldeményeit magyarországi feladással kezdeményezte, míg a szabadkai címére továbbított küldemények többségét nem személyesen vette át. A felperes közösségen kívüli letelepedését nem támasztja alá, hogy felperes részére a Közösség területére történő postai kézbesítések többségében sikertelenek voltak.
[7] Az alperes a rendelkezésére álló bizonyítékokat összességében úgy értékelte, hogy sem a felperes, sem az édesanyja nem tekinthető Közösségen kívül letelepedett, harmadik országból a Közösségbe érkezett turistának. Nem pusztán kettős állampolgárságuk miatt, hanem a Közösség területéhez fűződő személyes, családi és gazdasági kapcsolataik okán sem. Így az elsőfokú hatóság alappal írta elő a gépjármű után az adó, a vám és a vámhiány után a vámigazgatási bírság fizetési kötelezettséget. Egyébiránt a határátkelőhely úgynevezett zöld folyosóján történő áthaladás is vámáru nyilatkozatnak tekinthető, mivel a ráutaló magatartás azt jelenti, hogy a gépjármű teljes vámmentességgel történő, ideiglenes behozatalára került sor, mely okból három nap magyarországi tartózkodás is megalapozza mind a vámeljárás megindításának jogszerűségét, mind pedig a vámfizetési kötelezettség megállapítását.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[8] Felperes keresetében kérte az alperes határozatának az elsőfokú határozatokra is kiterjedő hatályon kívül helyezését. Mindenek előtt eljárási jogszabálysértésre hivatkozott, utalva a Vámtörvény 2/A. § (1) és (3) bekezdésére, valamint a 7/N. § (3) bekezdésére.Az elsőfokú ítélet
[9] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság 28.K.33.382/2014/16. számú ítéletével a keresetet elutasította. A hivatkozott eljárási szabálysértésre tekintettel kifejtette, hogy a Vámtörvény 2/A. § (1)-(3) bekezdésével és 7/N. § (3) bekezdésével összefüggésben tényszerűen megállapítható, hogy a hatóság az eljárása során ezeket nem sértette meg, a felperest meghallgatta, biztosította számára a határozat alapjául szolgáló információk megismerését, a jogorvoslati joga nem sérült. Egyébként ezek az információk nem is tekinthetők olyan új tényeknek, körülményeknek, amelyekről a felperes tudomással nem bírt, miáltal irányában e körben további tájékoztatási kötelezettség nem állt fenn. Továbbá az alperes helytállóan fejtette ki, hogy a perbeli esetben egy gépjármű magánforgalomban teljes behozatali vámmentességgel történő használatának jogszerűsége tárgyában indult a hatósági ellenőrzés, ehhez képest a felperes által felhívott 7/N. § az utólagos ellenőrzés szabályait rögzíti.[10] Érdemben a bíróság rámutatott, hogy a Vámkódex 4. cikk 2. pontja értelmében törvényi vélelem szól amellett, hogy az a természetes személy, akinek a szokásos lakhelye a Közösség területén található, az a Közösség területén letelepedett. Ebből következően, ha ez a tényállási elem megvalósult, mint perbeli esetben is, úgy e személyt, jelenleg a felperest terheli annak bizonyítása, hogy nem minősül Közösségen belül letelepedett személynek. A felperes terhére esik okirati bizonyítékait előtárni, amit azonban sem a közigazgatási, sem a peres eljárásban nem csatolt, azaz, hogy az alperes által megjelölt ingatlanok, gépjárművek, sem ő, sem az édesanyja tulajdonában, birtokában nincsenek. Márpedig, ha a felperes arra hivatkozott, hogy az ingatlanok kizárólag a magyar állampolgárság megszerzése érdekében kerültek bejelentésre, ezt bizonyítani kellett volna. Az USA nagykövetségtől kapott vízummal összefüggésben a bíróság arra mutatott rá, hogy az általános nagykövetségi tájékoztató szerint e vízum megszerzéséhez az interjú során a kérelmezőnek azt kell igazolnia, hogy Magyarországhoz szoros gazdasági, szociális és családi kötődés is fűzi.
[11] A bíróság kifejtette, hogy a perben azt vizsgálta, hogy alapos-e azon felperesi állítás, mely szerint az alperes a rendelkezésre álló tényeket nem helytállóan értékelte, figyelmen kívül hagyta felperes javára szolgáló körülményeket, tehát a felperes a Vámkódex 4. cikk 2. pontjában meghatározott vélelemmel szemben tudta-e bizonyítani, hogy Közösségen kívül letelepedett személynek minősül. A bíróság e körben jelentős körülménynek tekintette az USA vízumot, továbbá, hogy a felperes, illetve édesanyja a Közösség területén bejegyzett gépjármű tulajdonosa, valamint a parkolási engedélyeket, a helyi adó fizetési kötelezettséggel kapcsolatban megállapítottaknak, és a Magyarországon működő biztosító társasággal kötött biztosítást is. Ugyancsak a magyarországi kötődést támasztják alá a magyarországi munkavállalással, illetőleg cégekkel kapcsolatos adatok is, valamint a postai küldemények indításával és fogadásával kapcsolatos körülmények. Végül tényként rögzíthető, hogy nem merült fel adat arra, hogy a felperes a gépjárművel kapcsolatban Szerbiában vámfizetési kötelezettségét teljesítette volna, vagy annak vámmentességével összefüggésben Szerbiában bejelentést tett volna. A szerbiai igazolásokkal, igazolványokkal kapcsolatban nem azok számosságának van jelentősége, hanem egyrészt az időbeliségüknek, másrészt a tartalmuknak. Az alperes tehát helyesen tárta fel az irányadó tényállást, a vonatkozó jogszabályok helyes értelmezésével jogszerű döntést hozott.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[12] A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogszabálysértő ítélet hatályon kívül helyezését, és új, a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát. Megsértett jogszabályként a Pp. 339. § (1) bekezdés, 220. §, 221. §, 206. § (1) bekezdés, 164. § (1) bekezdés és a 3. § (3) bekezdését jelölte meg. Álláspontja szerint megalapozatlanul jutott arra a döntésre az elsőfokú bíróság, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a közúti ellenőrzés időpontjában Közösségen kívül letelepedett személy volt. Jogszabálysértően rótta a felperes terhére, hogy nem tudta igazolni, hogy nincsenek magyar ingatlanok és gépjárművek a tulajdonában, ezzel ugyanis negatív bizonyítást várt el a bíróság a felperestől. Egyébiránt a bíróság ki sem oktatta a bizonyítási kötelezettségre, sértve ezzel a Pp. 3. § (3) bekezdését is.A Kúria döntése és jogi indokai
[13] A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.[14] A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. § (1)-(2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a felülvizsgálati kérelem keretei között a rendelkezésre álló iratok alapján dönt.
[15] Jelen perbeli ügyben a Kúria mindenek előtt rögzíti, hogy abban a kérdésben osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy súlyos, az ügy érdemére kiható és ezáltal önmagában hatályon kívül helyezést eredményező eljárási jogszabálysértés a közigazgatási eljárásban nem történt, így az ügy érdemi bírósági felülvizsgálatának nem volt akadálya. E körben a Kúria csupán ismétlés nélkül visszautal az elsőfokú ítélet indokolására.
[16] Az ügy érdemében ugyanakkor a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete téves jogértelmezésen alapult. A Vámkódex 4. cikk 2. pontja értelmében: "A közösség területén letelepedett személyek: - természetes személy esetében minden olyan személy, akinek szokásos lakóhelye ott található, - jogi személy vagy személyi egyesülés esetén minden olyan személy, amelynek bejegyzett székhelye, központi ügyintézés helye vagy állandó üzleti telephelye a Közösség területén van". A Kúria utal arra, hogy az idézett jogszabályi rendelkezésben foglalt "szokásos lakóhely" fogalmát a Vámkódex, a Vhr. és a Vámtörvény sem határozza meg, ezért a jogalkalmazói gyakorlatban az értelmezése szükséges.
[17] Az alperes a határozata 6. oldal 4. bekezdésében úgy foglalt állást, hogy: ".... azt a természetes személyt, aki a részére kiállított lakcímkártya szerint vagy egyéb módon egyértelműen megállapíthatóan magyarországi lakóhellyel rendelkezik, a vámjogszabályok alkalmazása szempontjából - az ellenkező bizonyításáig - Közösségben letelepedettnek kell tekinteni".
[18] Az elsőfokú jogerős ítélet 6. oldal utolsó bekezdése pedig egyebek mellett rögzíti, hogy: ".... a Vámkódex 4. cikk 2. pontja értelmében törvényi vélelem szól a mellett, hogy az a természetes személy, akinek a szokásos lakhelye ott (ti. Közösség) található, az a Közösség területén letelepedett. Ebből következően, ellentétben a felperesi érveléssel, ha ez a tényállási elem megvalósul (perbeli eset), úgy e személyt (felperest) terheli annak bizonyítása, hogy nem minősül Közösségen belül letelepedett személynek.
[19] A Kúria a fenti értelmezésekkel összefüggésben és külön figyelemmel az ügy speciális tényállására is elsőként arra mutat rá, hogy az alperes azt a felperesi nyilatkozatot, mely szerint ő az ellenőrzés idején csak egy harmadik országból a Közösségbe érkező "turista" volt, alappal kérdőjelezte meg, hiszen a "turista" e fogalom köznapi jelentése szerint dominánsan olyan személy, aki viszonylag nem hosszú időre, pihenési célból, nem tartósan berendezkedve látogat egy másik országba. Ettől a felperes státusza lényegesen eltért, hiszen kettős állampolgárként, Magyarország állampolgáraként tartózkodott az országban, amit bármikor és akár tartósan is megtehetett, és amely országhoz személyes, családi és gazdasági kötelék is fűzte.
[20] Ettől azonban eltérő kérdés az, hogy a Vámkódex 4. cikk 2. pontja értelmében a felperes a szokásos lakóhelye alapján a Közösség területén letelepedett személy-e. Láthatóan az elsőfokú hatóság a Közösségen belüli letelepedettség vélelmét még lényegében kizárólag a bejelentett és igazolt magyarországi lakóhelyre alapította, azzal hozta összefüggésbe. Ehhez képest az alperes a fellebbezésben foglaltakra tekintettel hivatalból többletbizonyítást folytatott le, és az így beszerzett, valamint a nyilvánvaló érdekkörében a felperes által is szolgáltatott adatokat már abból a szempontból is értékelte, hogy a kettős állampolgár felperesnek melyik országhoz erősebb a kötődése, azaz, amint a felperes fogalmazott a felülvizsgálati kérelemben, melyik ország a "létérdeke központja".
[21] Az alperes a fentebb már ismertetett igen számos bizonyítékra figyelemmel összességében úgy ítélte meg, hogy a felperes a Közösség területén letelepedett személy, ezért a vele szemben alkalmazott vámjogi intézkedések jogszerűek voltak.
[22] Az elsőfokú bíróság a határozati megállapítást vitató keresetet ugyan elutasította, tehát az alperes határozatát érdemben sem találta jogszabálysértőnek, azonban abból indult ki, hogy a Vámkódex 4. cikk 2. pont szerint, a természetes személy Közösség területén való letelepedettsége vélelmét már önmagában a Közösség területén lévő szokásos lakóhely igazolt léte megalapozza, és amennyiben ez a tényállási elem megvalósul, akkor már a felperest terheli annak bizonyítása, hogy nem minősül a Közösségen belül letelepedett személynek.
[23] A Kúria ugyanakkor rámutat, hogy az elsőfokú bíróság helytelen jogértelmezéssel állapította meg a felperest terhelő bizonyítási kötelezettséget. Holott még az alperes sem hárította a bizonyítás terhét a felperesre a közigazgatási eljárásban, hiszen saját hatáskörben hivatalból számos eljárási cselekményt végzett, adatot, információt, bizonyítékot szerzett be annak alátámasztására, illetve annak eldöntéséhez, hogy melyik államhoz kötődik jobban a felperes, hol tekinthető letelepedettnek. Ez annál is inkább szükséges bizonyítás volt, mert a Kúria már egy korábbi eseti döntésében rámutatott, hogy a szokásos lakóhely nem feltétlenül és nem minden körülmények között azonos a bejelentett állandó lakóhellyel (Kfv.I.35.520/2012/5.). Az állandó bejelentett lakóhely és az állandóra bejelentett személy tehát nem azonos feltétlenül a letelepedéssel, vagy a letelepedett személlyel.
[24] Az eljárásban nagyszámú tény, adat, bizonyíték, dokumentum gyűlt össze, melyből a vámhatóság és az elsőfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy a felperest több és erősebb szál köti Magyarországhoz, mint Szerbiához, ezért a felperes Közösségen belüli letelepedett személynek minősül, aminek következtében nem álltak fenn a behozatali vámok alóli teljes mentességgel történő ideiglenes behozatal feltételei.
[25] A Kúria álláspontja ezzel szemben a fentiekben írtak szerint az, hogy a Magyarországon lévő bejelentett állandó lakóhely önmagában nem alapozza meg a Közösség területén történt letelepedés tényét. A bizonyítás kötelezettsége az alperest terhelte, és az alperes által lefolytatott bizonyítás az összegyűjtött adatok, információk, dokumentumok nem támasztják alá, hogy a felperes a Közösség területén letelepedett személy. Kiemelten utal a Kúria arra, hogy nincs olyan nagy súlyú és jelentős bizonyíték, ami nyilvánvalóan és kétséget kizáróan igazolná az alperesi megállapítást. Sem a munkavégzéssel, adózással, gépjárművel kapcsolatos vagy cégekben lévő tulajdonlással összefüggő adatok nem igazolják azt. Az USA vízum sem lehet perdöntő a kötődés értékelésénél, mert nem áll rendelkezésre a nagykövetségtől származó és konkrétan a felperes ügyére vonatkozó információ. Osztotta a Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmében foglalt azon álláspontját, hogy e bizonyítékok alapján nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy a felperes "létérdeke központja" Magyarországon található, azaz a Közösség területén letelepedett személy.
[26] Erre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet, valamint az alperes határozatát mindkét elsőfokú határozatra kiterjedően, új eljárásra kötelezés mellőzésével hatályon kívül helyezte.
(Kúria, Kfv. I. 35.774/2015/9.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Kfv.I.35.774/2015/9.
A tanács tagjai: Dr. Darák Péter tanácselnök, Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet előadó bíró, Dr. Heinemann Csilla bíró
A felperes:
A felperes képviselője: dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa ügyvéd
Az alperes: NAV Fellebbviteli Igazgatósága
Az alperes képviselője: Dr. Bagyinka Péter jogtanácsos
A per tárgya: vámügyben hozott közigazgatási határozat
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. augusztus 26-án kelt 28.K.33.382/2014/16. számú ítélete
R e n d e l k e z ő r é s z
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.33.382/2014/16. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, az alperes 3154183223 számú határozatát - az elsőfokú határozatokra is kiterjedően – hatályon kívül helyezi.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 150.000 (százötvenezer) forint együttes elsőfokú és felülvizsgálati perköltséget.
A kereseti és a felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
A BRFK bevetési alosztályának járőrei 2011. február 15-én Budapest V. kerületében közúti ellenőrzést tartottak, és ennek során ellenőrizték a Cook szigeteki forgalmi rendszámú, alvázszámú Mercedes típusú gépjárművet (továbbiakban: gépjármű), amelyet a tulajdonosa a szerb-magyar kettős állampolgár felperes vezetett. Miután a rendőrjárőr nem tudta megállapítani az átadott okmányokból, hogy a gépjármű jogszerűen tartózkodik-e a Közösség területén, ezért felvette a kapcsolatot az Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatósággal, (továbbiakban: elsőfokú hatóság) amely hivatalból megindította a vámigazgatási eljárást. Megállapította, hogy a Cook szigeteki bank által 2010. április 16-án kiadott gépjármű-nyilvántartási igazolás szerint a gépjármű rendszáma 2011. március 31-ig érvényes, a tulajdonosának, üzemben tartójának címe Raroronga sziget, Arorangi. A felperes a gépjárműre magyar kiadású, az Uniqa Biztosító Zrt. -től származó nemzetközi gépjármű biztosítási kártyát és számlát mutatott be, amelyen 2008-2009. évekre a biztosított neve a felperes volt, címeként pedig 1052 Budapest feltüntetésre.A felperes 2011. február 15-én felvett jegyzőkönyvi nyilatkozata szerint a gépjárművet a szülei léptették be Magyarország területére 2011. február 13-án, és azt az ellenőrzés időpontjában a felperes magáncélból, mint turista használta, mivel ő egyébként életvitelszerűen Szerbiában tartózkodik, jövedelemadót is ott fizet. Tény ugyanakkor, hogy Magyarország területén is érvényes bejelentett lakóhellyel rendelkezik, Budapest szám alatt, mely lakcímet a nyilvántartó hatóság megerősítette.
Minderre tekintettel az elsőfokú hatóság megállapította, hogy a felperes a közösségi vámkódex létrehozásáról szóló, a tanács 1992. október 12-ei, 2913/92/EGK rendelete (a továbbiakban: Vámkódex) 4. cikk 2. pontja értelmében a Közösség területén belül letelepedett személynek minősül, ezért a Vámkódex végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, a bizottság 1993. július 2-i 2454/93/EGK rendelete (a továbbiakban: Vhr.) 558-561. cikkeiben meghatározott behozatali vámok alóli teljes mentességgel történő ideiglenes behozatal feltételei esetében nem állnak fenn. A felperes a Vhr. 234. cikk (2) bekezdésben foglaltak szerint a gépjármű Közösség vámterületére való jogellenes bejuttatását valósította meg, mely okból az elsőfokú hatóság egyrészt 1905-2/2011. NAV ÉBVPIG számú határozatával összesen 5.009.235,- forint vám és általános forgalmi adó megfizetésére, másrészt 195-3/2001. NAV ÉVBPIG számú határozatával a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló többször módosított 2003. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Vámtörvény) 61/A. § (6) bekezdése alapján 2.504.618,- forint vámigazgatási bírság megfizetésére is kötelezte.
Felperes mindkét határozattal szemben fellebbezett, melyet az alperesi jogelőd (továbbiakban: alperes) egy határozatban 3154183223 számon bírált el, és az elsőfokú határozatokat helybenhagyta. Indokolásában kifejtette, hogy a felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel, az elsőfokú hatóság által rögzített azon tényen túl, mely szerint a felperes szokásos lakóhelye Magyarországon van, további adatokat is beszerzett. Így egyebek közt, hogy a felperes 2005-ben magyar állampolgárként a magyar útlevelébe 10 éves USA vízumot szerzett, továbbá a Szerb Köztársaság Pénzügyi és Gazdasági Minisztériumának a felperes meghallgatását követő tájékoztatója szerint a felperes a gépjárművet 2011-ben a Szerb Köztársaság területén kívül eladta, a gépjárműhöz kapcsolódó semmifajta okmánnyal nem rendelkezik, és feltételezése szerint azt soha nem vámkezelték vagy vették nyilvántartásba Szerbiában.
Miután a felperes úgy nyilatkozott, hogy a gépjárművet a szerb-magyar állampolgár édesanyja T. M. vezette át 2011. február 13-án a határon, ezért az alperes vizsgálta azt is, hogy felperes édesanyja vonatkozásában fennállhatott-e valamely vámkedvezmény. Vizsgálta továbbá alperes a felperes illetve édesanyja magyarországi munkavállalással összefüggő kötődéseit, adózását, cégekben fennálló tulajdonlást, magyarországi lakcímeket, magyarországi ingatlanszerzést, magyar rendszámú gépkocsikkal kapcsolatos adózást, parkolási engedélyeket a 2003-2012 közötti időszakra, továbbá értékelte a felperes által rendelkezésre bocsátott dokumentumokat, melyek a magyar fordítással is ellátott munkaszerződések, névjegykártyák, szerb hatóság által kiállított személyi igazolvány, jogosítvány, munkakönyv, iskolai és szakképesítésről szóló igazolás, betegkönyv, és a betegbiztosítás dokumentumai voltak. Mindebből az alperes arra a következtetésre jutott, hogy nem vitásan a szerb kötődést ezek a dokumentumok, tények alátámasztják, ugyanakkor nem bizonyítják azt, hogy a jármű behozatalakor, illetve az ellenőrzés időpontjában a felperes Szerbiában volt letelepedett.
A szerb hatóságok által tehát a felperes részére állampolgári jogon többségében évekkel korábban kiállított igazolványok és dokumentumok nem támasztják alá, hogy a felperes életvitelszerűen a Közösségen kívül letelepedett személy, különösen annak ismeretében, hogy mind a felperes, mind az édesanyja lényegében ugyanezekkel a dokumentumokkal rendelkezik a magyar hatóságok által kiadott formában is. Egyébiránt alperes álláspontját támasztották alá a postai kézbesítések körülményei is, különös tekintettel arra, hogy a kapcsolattartás során a felperes postai küldeményeit magyarországi feladással kezdeményezte, míg a szabadkai címére továbbított küldemények többségét nem személyesen vette át. A felperes közösségen kívüli letelepedését nem támasztja alá, hogy felperes részére a Közösség területére történő postai kézbesítések többségében sikertelenek voltak.
Az alperes a rendelkezésére álló bizonyítékokat összességében úgy értékelte, hogy sem a felperes, sem az édesanyja nem tekinthető Közösségen kívül letelepedett, harmadik országból a Közösségbe érkezett turistának. Nem pusztán kettős állampolgárságuk miatt, hanem a Közösség területéhez fűződő személyes, családi és gazdasági kapcsolataik okán sem. Így az elsőfokú hatóság alappal írta elő a gépjármű után az adó, a vám és a vámhiány után a vámigazgatási bírság fizetési kötelezettséget. Egyébiránt a határátkelőhely úgynevezett zöld folyosóján történő áthaladás is vámáru nyilatkozatnak tekinthető, mivel a ráutaló magatartás azt jelenti, hogy a gépjármű teljes vámmentességgel történő, ideiglenes behozatalára került sor, mely okból három nap magyarországi tartózkodás is megalapozza mind a vámeljárás megindításának jogszerűségét, mind pedig a vámfizetési kötelezettség megállapítását.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
Felperes keresetében kérte az alperes határozatának az elsőfokú határozatokra is kiterjedő hatályon kívül helyezését. Mindenek előtt eljárási jogszabálysértésre hivatkozott, utalva a Vámtörvény 2/A. § (1) és (3) bekezdésére, valamint a 7/N. § (3) bekezdésére. Állította, hogy az alperes számos olyan a felperessel nem közölt új tényre, információra alapozta a döntését, amelyre a felperes reagálni nem tudott, ez okból sérült a jogorvoslathoz való joga, ami már önmagában az alperesi határozat hatályon kívül helyezését eredményezheti. Vitatta, hogy felperes magyarországi kötődésére közvetlenül lehetne következtetni abból, hogy 2005-ben magyar állampolgárként 10 éves USA vízumot kapott, de nem támaszthatja alá a belföldi letelepedettséget az sem, hogy egy társaságban kültag volt, különös tekintettel arra, hogy az eljárás időszakában nullás adóbevallást tett. Felperes nem rendelkezett Magyarországon ingatlanokkal, a lakcímekre szívességből jelentkezett be, az pedig, hogy édesanyja szerb kötődésű személyként ingatlant vásárolt Magyarországon, ugyancsak nem igazolja a belföldi letelepedést. A belföldi lakcímekre a magyar állampolgársághoz szükséges tartózkodási hely igazolása céljából és azért volt szükség, hogy a levelek átvételre kerüljenek. Felperesnek munkavégzéssel kapcsolatos kötődése Szerbiába is van, az pedig nem releváns, hogy valaki a rokonaival vagy közeli hozzátartozóival egy családi vállalkozásban dolgozik. Állította, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok legalább annyira, ha nem jobban, azt támasztják alá, hogy szerbiai letelepedett személy, és e körben nem bírnak relevanciával azok a körülmények, információk, amiket a másodfokú hatóság feltárt. Sérelmezte az édesanyjával kapcsolatban tett megállapításokat is, mivel nézete szerint azok nem vehetők figyelembe, ugyanis vámeljárás az édesanyja tekintetében nem indult.Alperes érdemi ellenkérelmében a határozata indokaira tekintettel a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú ítélet
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság 28.K.33.382/2014/16. számú ítéletével a keresetet elutasította. A hivatkozott eljárási szabálysértésre tekintettel kifejtette, hogy a Vámtörvény 2/A. § (1)-(3) és 7/N. § (3) bekezdésével összefüggésben tényszerűen megállapítható, hogy a hatóság az eljárása során ezeket nem sértette meg, a felperest meghallgatta, biztosította számára a határozat alapjául szolgáló információk megismerését, a jogorvoslati joga nem sérült. Egyébként ezek az információk nem is tekinthetők olyan új tényeknek, körülményeknek, amelyekről a felperes tudomással nem bírt, miáltal irányában e körben további tájékoztatási kötelezettség nem állt fenn. Továbbá az alperes helytállóan fejtette ki, hogy a perbeli esetben egy gépjármű magánforgalomban teljes behozatali vámmentességgel történő használatának jogszerűsége tárgyában indult a hatósági ellenőrzés, ehhez képest a felperes által felhívott 7/N.§ az utólagos ellenőrzés szabályait rögzíti.Érdemben a bíróság rámutatott, hogy a Vámkódex 4. cikk 2. pontja értelmében törvényi vélelem szól amellett, hogy az a természetes személy, akinek a szokásos lakhelye a Közösség területén található, az a Közösség területén letelepedett. Ebből következően, ha ez a tényállási elem megvalósult, mint perbeli esetben is, úgy e személyt, jelenleg a felperest terheli annak bizonyítása, hogy nem minősül Közösségen belül letelepedett személynek. A felperes terhére esik okirati bizonyítékait előtárni, amit azonban sem a közigazgatási, sem a peres eljárásban nem csatolt, azaz, hogy az alperes által megjelölt ingatlanok, gépjárművek, sem ő, sem az édesanyja tulajdonában, birtokában nincsenek. Márpedig, ha a felperes arra hivatkozott, hogy az ingatlanok kizárólag a magyar állampolgárság megszerzése érdekében kerültek bejelentésre, ezt bizonyítani kellett volna. Az USA nagykövetségtől kapott vízummal összefüggésben a bíróság arra mutatott rá, hogy az általános nagykövetségi tájékoztató szerint e vízum megszerzéséhez az interjú során a kérelmezőnek azt kell igazolnia, hogy Magyarországhoz szoros gazdasági, szociális és családi kötődés is fűzi.
A bíróság kifejtette, hogy a perben azt vizsgálta, hogy alapos-e azon felperesi állítás, mely szerint az alperes a rendelkezésre álló tényeket nem helytállóan értékelte, figyelmen kívül hagyta felperes javára szolgáló körülményeket, tehát a felperes a Vámkódex 4. cikk 2. pontjában meghatározott vélelemmel szemben tudta-e bizonyítani, hogy Közösségen kívül letelepedett személynek minősül. A bíróság e körben jelentős körülménynek tekintette az USA vízumot, továbbá, hogy a felperes, illetve édesanyja a Közösség területén bejegyzett gépjármű tulajdonosa, valamint a parkolási engedélyeket, a helyi adó fizetési kötelezettséggel kapcsolatban megállapítottaknak, és a Magyarországon működő biztosító társasággal kötött biztosítást is. Ugyancsak a magyarországi kötődést támasztják alá a magyarországi munkavállalással, illetőleg cégekkel kapcsolatos adatok is, valamint a postai küldemények indításával és fogadásával kapcsolatos körülmények. Végül tényként rögzíthető, hogy nem merült fel adat arra, hogy a felperes a gépjárművel kapcsolatban Szerbiában vámfizetési kötelezettségét teljesítette volna, vagy annak vámmentességével összefüggésben Szerbiában bejelentést tett volna. A szerbiai igazolásokkal, igazolványokkal kapcsolatban nem azok számosságának van jelentősége, hanem egyrészt az időbeliségüknek, másrészt a tartalmuknak. Az alperes tehát helyesen tárta fel az irányadó tényállást, a vonatkozó jogszabályok helyes értelmezésével jogszerű döntést hozott.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte a jogszabálysértő ítélet hatályon kívül helyezését, és új, a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát. Megsértett jogszabályként a Pp. 339.§ (1), 220.§, 221.§, 206.§ (1), 164.§ (1) és a 3.§ (3) bekezdéseit jelölte meg. Álláspontja szerint megalapozatlanul jutott arra a döntésre az elsőfokú bíróság, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a közúti ellenőrzés időpontjában Közösségen kívül letelepedett személy volt. Jogszabálysértően rótta a felperes terhére, hogy nem tudta igazolni, hogy nincsenek magyar ingatlanok és gépjárművek a tulajdonában, ezzel ugyanis negatív bizonyítást várt el a bíróság a felperestől. Egyébiránt a bíróság ki sem oktatta a bizonyítási kötelezettségre, sértve ezzel a Pp. 3.§ (3) bekezdését is.A felperes soha nem állította, hogy a lakcímként bejelentett magyarországi ingatlanoknak a tulajdonosa lett volna, de egyébként ez a közigazgatási eljárásban nem is merült fel kérdésként, ebben nem volt a felek között vita. Az amerikai vízummal kapcsolatos fejtegetések is megalapozatlanok, annál is inkább, mert az Egyesült Államok nagykövetsége tulajdonképpen csak annyit nyilatkozott, hogy nem tud segítséget nyújtani, mert a kért dokumentumok nem állnak a rendelkezésére. A Magyarországhoz fűződő kötődéseket tehát ebből nem lehet megállapítani.
Változatlanul állította, hogy eljárási szabálysértés történt amiatt, hogy a vámhatóság másodfokú határozata számos olyan korábban nem közölt új tényt és információt tartalmaz, amit még a 2014. március 10-ei személyes egyeztetés során sem tártak a felperes elé. Megsértette a vámhatóság a felperes törvényben biztosított jogorvoslathoz való jogát, amely a határozat hatályon kívül helyezését kellett volna eredményezze.
Egyébként pedig az új tények, körülmények feltárásán túlmenően is megalapozatlan a tényállás. Utalt a felperes a saját és édesanyja tulajdonát képező gépjárművek számára, jogi státuszára, az azokkal kapcsolatos adófizetési kötelezettségekre. Külön kiemelte, hogy annak nincs jelentősége, hogy felperes édesanyjának 2009-ben behajtási engedélye volt az V. kerületben, annak viszont igen, hogy felperesnek nem volt ilyen, noha hogyha Magyarországon lett volna a létérdeke központja, nehezen képzelhető el, hogy ne rendelkezett volna parkolási engedéllyel. A felperes táblázatba foglalta azokat a dokumentumokat, amelyek egyrészt Magyarországhoz, másrészt pedig Szerbiához kötötték, mely álláspontja szerint azt mutatja, hogy nagyobb számú bizonyíték mutat abba az irányba, hogy a felperes a Közösségen kívül letelepedett személy. A bíróság tehát a rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, a Pp. 221.§-ban foglalt indokolási kötelezettségét megsértette, ugyanis nem derül ki, hogy a bizonyítékok miért nem alkalmasak arra, hogy a felperes Közösségen kívüli letelepedettségét bizonyítsák. Végezetül még azt is kérte felperes, hogy a Kúria az ítélet hatályon kívül helyezése mellett a bíróságot kötelezze új, a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalára.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban fenntartását kérte. Álláspontja szerint a tényállás alapján a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott, amelyet alappal fogadott el az elsőfokú bíróság is, és utasította el a felperes keresetét. Nem volt olyan jogcím, amely alapján a gépjármű teljes vámmentességgel a Közösség területére behozható lett volna. A döntés meghozatalánál a vámhatóság az ellenőrzés időpontja szerinti releváns bizonyítékokat mérlegelve járt el.
A Kúria döntése és jogi indokai
A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275.§ (1)-(2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a felülvizsgálati kérelem keretei között a rendelkezésre álló iratok alapján dönt.
Jelen perbeli ügyben a Kúria mindenek előtt rögzíti, hogy abban a kérdésben osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy súlyos, az ügy érdemére kiható és ezáltal önmagában hatályon kívül helyezést eredményező eljárási jogszabálysértés a közigazgatási eljárásban nem történt, így az ügy érdemi bírósági felülvizsgálatának nem volt akadálya. E körben a Kúria csupán ismétlés nélkül visszautal az elsőfokú ítélet indokolására.
Az ügy érdemében ugyanakkor a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete téves jogértelmezésen alapult. A Vámkódex 4. cikk 2 pontja értelmében: „A közösség területén letelepedett személyek: - természetes személy esetében minden olyan személy, akinek szokásos lakóhelye ott található, - jogi személy vagy személyi egyesülés esetén minden olyan személy, amelynek bejegyzett székhelye, központi ügyintézés helye vagy állandó üzleti telephelye a Közösség területén van”. A Kúria utal arra, hogy az idézett jogszabályi rendelkezésben foglalt „szokásos lakóhely” fogalmát a Vámkódex, a Vhr. és a Vámtörvény sem határozza meg, ezért a jogalkalmazói gyakorlatban az értelmezése szükséges.
Az alperes a határozata 6. oldal 4. bekezdésében úgy foglalt állást, hogy: „.... azt a természetes személyt, aki a részére kiállított lakcímkártya szerint vagy egyéb módon egyértelműen megállapíthatóan magyarországi lakóhellyel rendelkezik, a vámjogszabályok alkalmazása szempontjából – az ellenkező bizonyításáig – Közösségben letelepedettnek kell tekinteni”.
Az elsőfokú jogerős ítélet 6. oldal utolsó bekezdése pedig egyebek mellett rögzíti, hogy: „.... a Vámkódex 4. cikk 2 pontja értelmében törvényi vélelem szól a mellett, hogy az a természetes személy, akinek a szokásos lakhelye ott (ti. Közösség) található, az a Közösség területén letelepedett. Ebből következően, ellentétben a felperesi érveléssel, ha ez a tényállási elem megvalósul (perbeli eset), úgy e személyt (felperest) terheli annak bizonyítása, hogy nem minősül Közösségen belül letelepedett személynek.”
A Kúria a fenti értelmezésekkel összefüggésben és külön figyelemmel az ügy speciális tényállására is elsőként arra mutat rá, hogy az alperes azt a felperesi nyilatkozatot, mely szerint ő az ellenőrzés idején csak egy harmadik országból a Közösségbe érkező „turista” volt, alappal kérdőjelezte meg, hiszen a „turista” e fogalom köznapi jelentése szerint dominánsan olyan személy, aki viszonylag nem hosszú időre, pihenési célból, nem tartósan berendezkedve látogat egy másik országba. Ettől a felperes státusza lényegesen eltért, hiszen kettős állampolgárként, Magyarország állampolgáraként tartózkodott az országban, amit bármikor és akár tartósan is megtehetett, és amely országhoz személyes, családi és gazdasági kötelék is fűzte.
Ettől azonban eltérő kérdés az, hogy a Vámkódex 4. cikk 2 pontja értelmében a felperes a szokásos lakóhelye alapján a Közösség területén letelepedett személy-e. Láthatóan az elsőfokú hatóság a Közösségen belüli letelepedettség vélelmét még lényegében kizárólag a bejelentett és igazolt magyarországi lakóhelyre alapította, azzal hozta összefüggésbe. Ehhez képest az alperes a fellebbezésben foglaltakra tekintettel hivatalból többletbizonyítást folytatott le, és az így beszerzett, valamint a nyilvánvaló érdekkörében a felperes által is szolgáltatott adatokat már abból a szempontból is értékelte, hogy a kettős állampolgár felperesnek melyik országhoz erősebb a kötődése, azaz, amint a felperes fogalmazott a felülvizsgálati kérelemben, melyik ország a „létérdeke központja”.
Az alperes a fentebb már ismertetett igen számos bizonyítékra figyelemmel összességében úgy ítélte meg, hogy a felperes a Közösség területén letelepedett személy, ezért a vele szemben alkalmazott vámjogi intézkedések jogszerűek voltak.
Az elsőfokú bíróság a határozati megállapítást vitató keresetet ugyan elutasította, tehát az alperes határozatát érdemben sem találta jogszabálysértőnek, azonban abból indult ki, hogy a Vámkódex 4. cikk 2 pont szerint, a természetes személy Közösség területén való letelepedettsége vélelmét már önmagában a Közösség területén lévő szokásos lakóhely igazolt léte megalapozza, és amennyiben ez a tényállási elem megvalósul, akkor már a felperest terheli annak bizonyítása, hogy nem minősül a Közösségen belül letelepedett személynek.
A Kúria ugyanakkor rámutat, hogy az elsőfokú bíróság helytelen jogértelmezéssel állapította meg a felperest terhelő bizonyítási kötelezettséget. Holott még az alperes sem hárította a bizonyítás terhét a felperesre a közigazgatási eljárásban, hiszen saját hatáskörben hivatalból számos eljárási cselekményt végzett, adatot, információt, bizonyítékot szerzett be annak alátámasztására, illetve annak eldöntéséhez, hogy melyik államhoz kötődik jobban a felperes, hol tekinthető letelepedettnek. Ez annál is inkább szükséges bizonyítás volt, mert a Kúria már egy korábbi eseti döntésében rámutatott, hogy a szokásos lakóhely nem feltétlenül és nem minden körülmények között azonos a bejelentett állandó lakóhellyel (Kfv.I.35.520/2012/5.). Az állandó bejelentett lakóhely és az állandóra bejelentett személy tehát nem azonos feltétlenül a letelepedéssel, vagy a letelepedett személlyel.
Az eljárásban nagyszámú tény, adat, bizonyíték, dokumentum gyűlt össze, melyből a vámhatóság és az elsőfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy a felperest több és erősebb szál köti Magyarországhoz, mint Szerbiához, ezért a felperes Közösségen belüli letelepedett személynek minősül, aminek következtében nem álltak fenn a behozatali vámok alóli teljes mentességgel történő ideiglenes behozatal feltételei.
A Kúria álláspontja ezzel szemben a fentiekben írtak szerint az, hogy a Magyarországon lévő bejelentett állandó lakóhely önmagában nem alapozza meg a Közösség területén történt letelepedés tényét. A bizonyítás kötelezettsége az alperest terhelte, és az alperes által lefolytatott bizonyítás az összegyűjtött adatok, információk, dokumentumok nem támasztják alá, hogy a felperes a Közösség területén letelepedett személy. Kiemelten utal a Kúria arra, hogy nincs olyan nagy súlyú és jelentős bizonyíték, ami nyilvánvalóan és kétséget kizáróan igazolná az alperesi megállapítást. Sem a munkavégzéssel, adózással, gépjárművel kapcsolatos vagy cégekben lévő tulajdonlással összefüggő adatok nem igazolják azt. Az USA vízum sem lehet perdöntő a kötődés értékelésénél, mert nem áll rendelkezésre a nagykövetségtől származó és konkrétan a felperes ügyére vonatkozó információ. Osztotta a Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmében foglalt azon álláspontját, hogy e bizonyítékok alapján nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy a felperes „létérdeke központja” Magyarországon található, azaz a Közösség területén letelepedett személy.
Erre tekintettel a Kúria a Pp. 275.§ (4) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet, valamint az alperes határozatát mindkét elsőfokú határozatra kiterjedően, új eljárásra kötelezés mellőzésével hatályon kívül helyezte.
Z á r ó r é s z
A Kúria a felperes javára a perköltségről a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78.§-a alapján rendelkezett.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti és felülvizsgálati eljárási illetéket az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5.§ (1) bekezdés c) pontja és a költségmentességről szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14.§-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2016. május 12.
Dr. Darák Péter s.k. a tanács elnöke, Dr. Mudráné dr. Láng Erzsébet s.k. előadó bíró, Dr. Heinemann Csilla s.k. bíró
(Kúria, Kfv. I. 35.774/2015/9.)