AVI 2016.11.88

Valamely adózó által megszerzett jövedelem kizárólag a jövedelmet szerző adózónál vehető figyelembe [2003. évi XCII. tv. 108. §]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperesnél 2001-2005. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytattak. Ennek eredményeként - több eljárást követően - a 2011. június 7. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság 2005. év vonatkozásában a felperes terhére 3 360 941 Ft adókülönbözetet tárt fel, amelyből 3 316 918 Ft-ot adóhiánynak minősített, mely után adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki. Rögzítette, hogy a felperes, mint tulajdonos a kft.-je ré...

AVI 2016.11.88 Valamely adózó által megszerzett jövedelem kizárólag a jövedelmet szerző adózónál vehető figyelembe [2003. évi XCII. tv. 108. §]
A felperesnél 2001-2005. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytattak. Ennek eredményeként - több eljárást követően - a 2011. június 7. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság 2005. év vonatkozásában a felperes terhére 3 360 941 Ft adókülönbözetet tárt fel, amelyből 3 316 918 Ft-ot adóhiánynak minősített, mely után adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki. Rögzítette, hogy a felperes, mint tulajdonos a kft.-je részére tagi hitelt nyújtott, illetve a kft. a részére és a másik tulajdonos részére tagi hitel visszafizetéseket eszközölt. Azonban a be-, illetőleg kifizetett összegek számszerűségét a bizonylatok alapján megállapítani nem lehetett, ezért a kft.-ben fennálló tulajdoni arányok alapján határozta meg a felperes befizetéseit, illetőleg részére történő kifizetések összegét. A felperes házasságban él Sz. T.-val, míg a megélhetéssel, valamint a lakóingatlan fenntartásával kapcsolatos kiadásokat fele-fele arányban számolta el, addig bevételeiket nyilatkozatuk figyelembevételével határozta meg.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresete folytán eljárt Kecskeméti Törvényszék jogerős ítéletével a felperesi kérelmet elutasította rögzítve, hogy a felperes adóköteles és adókötelezettség alá nem eső jövedelme nem volt arányban vagyongyarapodásával, így az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108. § (3) bekezdése szerinti becslés jog­alapja fennállt. Hangsúlyozta, hogy a megélhetési költségek vonatkozásában a létminimum értékek felét állította be az adóhatóság a felperesnél a mérlegbe, míg a bevételeknél a felperes házastársánál esetlegesen felmerülő forrástöbblet azért nem került elszámolásra, mert akként nyilatkoztak, hogy bevételeikkel maguk rendelkeztek. A Z. Kft. tagi kölcsönei kapcsán utalt arra, hogy a Kft. bizonylatai nem voltak alkalmasak annak eldöntésére, hogy kinek a részéről milyen arányban kerültek azok befizetésre. Ennek következtében a Kft.-nél és a másik tulajdonostársnál lefolytatott vizsgálatok eredményeit felhasználva az adóhatóság a Kft. üzletrész tulajdonosi arányait is figyelembe véve helytállóan helyezkedett arra az álláspontra, hogy a ki- és befizetések a két tag között 50-50%-ban oszlottak meg. Elismerte, hogy volt olyan pénztárbizonylat, ahol befizetőként kizárólag a felperes neve szerepelt, azonban az összes rendelkezésre álló bizonyíték értékelés helytállósága folytán ennek az összegnek is csak a felét lehetett a felperes javára figyelembe venni. Hangsúlyozta, hogy a Kft.-nél feltárt számviteli hiányosságok, a bizonylatok pontatlanságai vezettek ahhoz, hogy az adóhatóságnak egyéb bizonyítékok alapján kellett a tagi hitel be és kifizetések összegét rögzítenie. Az alperes jogszabálysértés nélkül, széles körű bizonyítási eljárás lefolytatása, a bizonyítékok okszerű értékelése alapján hozta meg határozatát.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen a jogszabálysértő ítélet hatályon kívül helyezése és a keresetének helyt adó ítélet meghozatala, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett, az ügyben eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítása iránt. Kiemelte, hogy az alperes és az elsőfokú bíróság jogerős ítélete is a Kft.-nél, illetve a másik tulajdonostársnál lefolytatott vizsgálat eredményeire hivatkozással ítélte meg az alperesi határozat jogszerűségét. Márpedig a Kft.-nél az Art. 87. § (1) bekezdése és 118. §-a alapján az ellenőrzött időszakra lefolytatott vizsgálat eredménye hitelt érdemlő bizonyítékként nem értékelhető, ugyanis az ilyen típusú vizsgálatok esetében az adóhatóság nem ellenőrizheti a gazdasági eseményekről kiállított bizonylatok alaki és tartalmi hitelességét. A másik tulajdonostárs adózó adóügyében hozott határozat megismerését pedig nem biztosították, ezzel megsértették az Art. 100. § (4) bekezdését, illetve jogsértő módon korlátozták a felperesnek az Art. 100. § (3) bekezdésében szabályozott iratok megismeréséhez való jogát. Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság felé benyújtott iratjegyzék szerint a peranyagban sem szerepelt a tulajdonostárs ügyében lefolytatott eljárás iratanyaga, ezért a bíróság olyan bizonyítékra hivatkozott, amelynek megismerését az alperes számára sem biztosította. Ezzel megsértette a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 3. § (3) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 111. § (1) bekezdését is. Érdemben is vitatta a tagi kölcsönök be- és kifizetéseivel kapcsolatos jogi álláspontot. Szerinte a befizetett összeg magánszemélyek közötti megosztásáról iratellenesen döntött a bíróság, hiszen több olyan pénztárbizonylatot csatolt, amelyen kizárólag a felperes szerepelt befizetőként. A tagok közötti megosztása iratellenes és a logika szabályaival is ellentétes. Álláspontja szerint tévesen hivatkozott az adóhatóság a másik tulajdonostárs adózónál lefolytatott ellenőrzést lezáró határozatra is, mert az Art. 130. § alkalmazásának előzetes feltétele az lett volna, hogy a hivatkozott bizonyítékok a bíróság és a felperes rendelkezésére álljék. Ezen túlmenően a gazdasági események a magánszemély és a társaság között, nem pedig a magánszemélyek között valósultak meg, ez okból az Art. 130. §-a nem is alkalmazható. Tévedett a bíróság, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a Kft.-nél feltárt számviteli hiányosságokat javára kéri figyelembe venni. Kereseti kérelme csupán arra irányult, hogy a bíróság ítéletével semmisítse meg a hiteles bizonyíték nélkül hozott, ekként bizonyítatlan tényállásra alapozott jogszabálysértő alperesi határozatot. Az életviteli kiadásokkal összefüggésben iratellenesen rögzítette a bíróság, hogy a banki átutalással teljesített megélhetési kiadásokra vonatkozóan bizonyítékot nem csatolt. Hiszen az alperesi jegyzőkönyv 20. számú melléklete képezi a bankjánál vezetett lakossági bankszámla kivonatokat, melyek tartalmazzák azokat a tételeket, melyek beszámítását kérte. Hivatkozott továbbá arra, hogy a házastársánál jelentkező többletjövedelmet forrásként a pénzforgalmi kimutatásban nem vették figyelembe. E körben az Art. 108. § (9) bekezdését hívta fel, mint jogszabálysértést, illetve utalt az Alkotmánybíróság egy határozatára, mely a más adózónál lefolytatott vizsgálat szükségességét rögzítette.
Az alperesi felülvizsgálati ellenkérelem a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta. A más adózónál lefolytatott vizsgálattal kapcsolatban kiemelte, hogy az Art. 100. § (3) bekezdése nem jogosítja fel a felperest az irat-betekintési jog gyakorlására. A Kft.-nél fellelhető bizonylati fegyelem hiánya pedig alkalmatlanná tették annak eldöntését, hogy a tagi kölcsönök be-, és kifizetését ténylegesen ki eszközölte. Ezért a tulajdonosi arányokat figyelembe véve helyezkedett arra az álláspontra, hogy a két tag között az 50-50%-ban oszlott az meg. A házastárs bevételeivel kapcsolatosan a felek nyilatkozatait tekintette elsődlegesnek, hiszen az eljárás során akként nyilatkoztak, hogy nem voltak közös bevételeik, viszont a háztartás közös kiadásait fele-fele arányban viselték.
A felperes észrevételeiben ismételten a bizonyítékok megismeréséhez való jogára hivatkozott, ennek elmulasztása súlyos eljárási hiba, melyet a jogerős ítélet nem orvosolt. Ezen túlmenően az Európai Unió Bíróságának C-110/10. számú ügyében hozott határozat figyelembevételét is kérvényezte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
Az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy az Art. 108. § (3) bekezdésében előírt ún. vagyonosodási eljárás lefolytatására jogszerűen került sor, a becslés jogalapja fennállt. Ezt egyébként maga a felperes sem vitatta. Az Art. 109. § (3) bekezdése mondja ki, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Ehhez kapcsolódik a közigazgatási peres eljárás során irányadó Pp. 164. § (1) bekezdésében foglalt azon előírás, hogy keresetét a perben a felperes köteles bizonyítania. A keresetről meghozott ítélet indokolásának pedig tartalmaznia kell tételesen, hogy a kereset egyes részeiben a felperes mit állított és mivel bizonyított. A felperes a Pp. 166. § (1) bekezdésében felsorolt bizonyítási eszközzel bizonyíthatja keresetét a jogerős adóhatósági határozattól eltérő álláspontját. Egyértelműen rögzíthető, hogy a felperes a kft. tagi kölcsöneit érintő ki-, illetőleg befizetések vonatkozásában további bizonyítást nem ajánlott fel, attól eltérő bizonyítékot nem szolgáltatott. Mindössze kijelentette, hogy az abban való részesedése nem a társasági szerződésben rögzített tulajdonosi aránnyal azonos. Nem képezte vita tárgyát, hogy a társaság bizonylatolási rendje nem a jogszabályoknak megfelelően történt. A bevételi, illetve kiadási bizonylatok túlnyomó többségén a befizető neve, illetőleg akinek javára a kifizetést teljesítették, nem került feltüntetésre. Elenyésző volt az olyan pénztárbizonylat, ahol ténylegesen a felperes neve szerepelt. Nyilvánvaló ezért, az alperesnek elsősorban a tagsági tulajdonosi arányokból kellett kiindulnia az arányok felállítása körében, melynek nem mondott ellent a másik tagnál lefolytatott vizsgálat eredménye sem. A felperes sem a közigazgatási, sem a peres eljárás során nem hivatkozott eltérő arányra, nem jelölte meg, hogy az mennyiben tér el az alperesi arány felállítástól. Az általa csatolt néhány pénztárbizonylat az ettől eltérő arány alkalmazását nem indokolta. A másik tulajdonostársnál lefolytatott adóhatósági vizsgálat iratanyagainak ismerete nélkül is, a kft. bizonylatolási rendjének hiánya okán jogszerűen helyezkedett arra az álláspontra, hogy a tulajdonosi hányadtól eltérő megállapítás indokolatlan.
Ugyanakkor alaposnak találta a Kúria a kapcsolódó vizsgálat lefolytatásának hiányára vonatkozó felülvizsgálati érvelést. A felperes az eljárás során mindvégig arra is hivatkozott, hogy a házastársánál fennálló forrástöbblet nála figyelembe veendő. Az alperes azzal érvelt, hogy mind a felperes, mind pedig házastársa a háztartás közös kiadásai és bevételei kapcsán nyilatkozatot tettek és e nyilatkozatok figyelembevételével került sor a források és kiadások megállapítására. E körben még kiemelte azt is, hogy az Szja. tv. nem ismeri a házastársak közös jövedelemadóztatásának jogintézményét, vagyis valamely adózó által megszerzett jövedelem kizárólag a jövedelmet szerző adózónál vehető figyelembe. Ugyan a Csjt. 27. § (1) bekezdése felállítja a házastársi vagyonközösség vélelmét, azonban először a házastársakat kell nyilatkoztatni arról, hogy bevételeiket közös vagyonnak tekintik-e és ezt követően kell dönteni annak beszámításáról. A Kúria álláspontja szerint az alperesi érvelés téves. Éppen a Csjt. 27. § (1) bekezdésében szabályozott házastársi vagyonközösség vélelme alapján kellett volna az Art. 108. § (9) bekezdése alapján a házastársnál kapcsolódó vizsgálatot lefolytatni annak megállapítása érdekében, hogy keletkezett-e olyan forrástöbblete, amely a felperesnél beszámítható. Megjegyzi a Kúria, hogy a felek csupán arról nyilatkoztak, hogy közös bevételeik nem voltak, vagyis olyanok, amelyek esetlegesen közös tevékenység folytán keletkeztek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felperes házastársánál jelentkező forrástöbblet ne kerülhessen beszámításra a felperesnél éppen a Csjt. 27. § (1) bekezdéséből kifolyólag. A felperes által hivatkozott versenyügyben született közösségi ítélet a védelemhez való jog megsértését állapította meg, azonban ez nem vonatkoztatható a közösségi jogi szabályozás alá nem tartozó személyi jövedelemadó eljárási szabályokra.
A fentiek szerinti alperesi határozat részben jogszabálysértő volt, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet az alperesi és az elsőfokú hatósági határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az új eljárásban a hatóságnak a felperes házastársánál lefolytatott kapcsolódó vizsgálat során meg kell állapítania annak bevételeit és kiadásait, és azt, hogy a házastársnál jelentkezik-e olyan többletforrás, amely a felperesnél a kiadások fedezetét szolgálhatják.
(Kúria, Kfv. I. 35.504/2012/5.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.