BH 2016.11.314

Az öregségi nyugellátásra vonatkozó kérelem elbírálásánál nem mellőzhető annak megállapítása, hogy az igénylő által megjelölt jogviszonyok milyen jogviszonynak minősülnek, és ezek alapján szerzett-e nyugdíjjárulék köteles jövedelmet [89/1990. (V. 1.) MT rendelet 8. §].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] Az elsőfokú társadalombiztosítás szerv a 2011. május 12. napján kelt határozatával a felperes részére öregségi nyugdíjat állapított meg havi 189 990 forint összegben, mely öregségi nyugdíj folyósításának kezdő időpontja 2011. március 1. napja.
[2] A másodfokon eljáró társadalombiztosítás szerv a 2013. július 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes részére öregségi nyugdíjat állapított meg havi 199 555 forint összegben, mely nyugdíj folyósításána...

BH 2016.11.314 Az öregségi nyugellátásra vonatkozó kérelem elbírálásánál nem mellőzhető annak megállapítása, hogy az igénylő által megjelölt jogviszonyok milyen jogviszonynak minősülnek, és ezek alapján szerzett-e nyugdíjjárulék köteles jövedelmet [89/1990. (V. 1.) MT rendelet 8. §].

Tényállás
[1] Az elsőfokú társadalombiztosítás szerv a 2011. május 12. napján kelt határozatával a felperes részére öregségi nyugdíjat állapított meg havi 189 990 forint összegben, mely öregségi nyugdíj folyósításának kezdő időpontja 2011. március 1. napja.
[2] A másodfokon eljáró társadalombiztosítás szerv a 2013. július 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes részére öregségi nyugdíjat állapított meg havi 199 555 forint összegben, mely nyugdíj folyósításának kezdő időpontját 2011. március 1. napjában határozta meg. A másodfokú társadalombiztosítási szerv határozatait a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tny.vhr.), a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) és a végrehajtásáról szóló 89/1990. (V.1.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr.), továbbá a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) számos rendelkezésére alapította. A másodfokú társadalombiztosítási szerv a felperes szolgálati idejébe beszámította az 1966. június 10-től 1966. augusztus 31-ig, valamint az 1968. június 15-től 1968. augusztus 30-ig terjedő időszakokat és a felperes figyelembe vehető szolgálati idejét 43 év 43 napra módosította. A másodfokú hatóság rögzítette egyebek mellett, hogy az 1991. április 2. - 1991. december 2. közötti időre megbízási jogviszonyra igazolt 4 752 000 forint jövedelmet nem számította be arra hivatkozva, hogy a havi 25 800 forint összegű jövedelem fölött a biztosítás már nem állt fenn, a kifizetett összeg havonta jelentősen több volt, mint a biztosítási összeghatár. A kisszövetkezetnél a szerzői jogvédelem alá tartozó munkákra kifizetett díj nem volt nyugdíjjárulék köteles jövedelem [MTr. 300. § a) pont]. A B. Kft.-nél 1992. január 6. és 1992. november 2. közötti időre kifizetett 1 986 000 forint nem volt figyelembe vehető a T. 103/A. § (3) bekezdése szerint, mivel ez is szerzői jogvédelem alá tartozó munkáért kifizetett díjazás volt. Ezenfelül - a munkaügyi központ igazolása szerint - a felperes 1991. december 1-jétől 1992. október 5-ig napi 500 forint munkanélküli ellátásban részesült.
[3] A felperes kereseti kérelmében a társadalombiztosítási szervek határozatainak felülvizsgálatát kérte, mivel álláspontja szerint azok logikai ellentmondást tartalmaznak, a becsatolt szerződésekkel és megállapodásokkal ellentétesen került megállapításra, hogy az 1991. és 1992. években "szerzői jogviszonyban" állt, továbbá az alperes tévesen alkalmazta az MTr. 8. § rendelkezését. A felperes előadta, hogy az U. Kisszövetkezettel 1991. április hónapban szerzői jogvédelem alá eső munka teljesítésére kötött szerződést, majd 1991. május 1-jétől megbízási jogviszonyt létesített és szakmai irányító tevékenységet látott el. A B. Kft.-nél 1992. évben csak megbízási jogviszonyban állt, rendszergazdai feladatokat látott el a becsatolt megbízási szerződések által igazoltan.
[4] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú ítélet
[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A bíróság ítéletében hivatkozott az MTr. 8. § (1) bekezdése és 300. §-a, valamint a Tny. 22. § (1) bekezdés a) pontja rendelkezéseire. A bíróság megállapította, hogy a felperes által vitatott időtartamokat alperes és a másodfokon eljárt társadalombiztosítási szerv teljes egészében szolgálati időként elismerte. A jövedelem megállapítása tekintetében osztotta az alperesi álláspontot azzal, hogy a felperes figyelembe vehető jövedelme a "maximum értéket" lényegesen meghaladta. A B. Kft.-vel kapcsolatos kereseti kérelemre a bíróság megállapította, hogy ez időtartam alatt a felperes munkanélküli járadékban részesült, mely időszak biztosításban töltött időnek minősül, szolgálati időként elismerendő és mivel "a járadék folyósítása főfoglalkozásnak minősül", ezért a járadék napi 800 forintos összegét az alperes helyesen vette figyelembe. A bíróság érvelése szerint a felperes a munkanélküli járadékban részesülés időszaka alatt külföldön végezett munka alapján teljesített társadalombiztosítási befizetést, a munkaügyi központban nem kérte a járadék megszüntetését, ami arra enged következtetni, hogy a felperes maga is belföldi foglalkozásból származó jövedelemnek tekintette a B. Kft.-nél szerzett jövedelmét.

Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[6] A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, annak hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra utasítását kérve, másodlagosan "a jogszabályoknak megfelelő új határozatot kérve".
[7] A felperes felülvizsgálati érvelése szerint a közigazgatási és munkaügyi bíróság az MTr. 8. § (1) bekezdése, a 428. § (1) bekezdése, a Tny. 22. § (1) bekezdése anyagi jogszabályok, a Pp. 3. § (3) bekezdése, 141. § (2) bekezdése és a Pp. 221. § (1) bekezdésének eljárásjogi jogszabályok megsértésével hozta meg. Álláspontja szerint az ítélet indokolása nem határozott, nem tartalmaz egyértelmű állásfoglalást, csupán a felek álláspontját ismétli meg. A beterjesztett bizonyítékokat és bizonyítási indítványokat a bíróság nem vizsgálta, nem értékelte, azok mellőzésének indokát sem adta. A bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdése megsértésével járt el, mivel a tárgyalási jegyzőkönyvekben csupán utal a Pp. 3. § (3) bekezdésére, de az ítéletben foglalt tartalmú bizonyításra vonatkozó tájékoztatás nem történt meg, a felperes folyamatos kioktatása elmaradt. A Pp. 141. § (2) bekezdésében írtakra figyelemmel különösen fontos lett volna a személyesen eljáró felperes részletes tájékoztatása a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezmé­nyeiről.
[8] Annak ellenére, hogy a bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt kioktatási kötelezettségének nem tett eleget, a felperes terjesztett elő bizonyítási indítványokat, amelyeket azonban a bíróság ítéletében nem értékelt, az ítélet meghozatala során azok teljes egészében figyelmen kívül maradtak. A bíróság a benyújtott bizonyítékok értékelését elmulasztotta, továbbá az ítélet indokolásában hol a felperes, hol az alperes álláspontját hivatkozta meg anélkül, hogy egyértelműen állást foglalt volna valamely álláspont mellett. A bíróság a felperes keresetének elutasítását nem indokolta, ezzel a Pp. 221. § (1) bekezdése rendelkezését sértette meg.
[9] Az anyagi jogszabálysértés körében a felperes hivatkozott arra, hogy az MTr. 428. § (1) bekezdése alapján jogviszonya nem minősülhetett külföldi munkavégzésnek. Az eljárás során bizonyította, hogy két egymástól független és időben is elkülönült jogviszonya állt fenn az U. Kisszövetkezettel. Az 1991. április 29. napján kelt megállapodása alapján már nem szerzői jogdíjas munkát végzett, hanem rendszergazdai tevékenységet, amely jogviszony megbízási jogviszonynak minősült, mely jogviszonyban elért jövedelméről szóló igazolást a bíróságnak bemutatta. A B. Kft. vonatkozásában felperes hivatkozott arra, hogy a becsatolt szerződéssel és a megbízótól származó jövedelemigazolással bizonyította a jogviszony fennállását és az elért jövedelem mértékét. A bíróság nem vizsgálta ezen jogviszonyok tartalmát arra hivatkozással, hogy más jogcímen is történt járulékfizetés.
[10] A bíróság téves jogértelmezés és "törvényellenes" hivatkozás alapján hozta meg az ítéletét.
[11] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

Kúria döntése és jogi indokai
[12] A felülvizsgálati kérelem megalapozott az alábbiak szerint.
[13] A Kúria elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a bíróság eljárása során a felperes által hivatkozott eljárásjogi jogszabálysértéseket megvalósította-e.
[14] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a 2. sorszámú végzésében a Pp. 3. § (3) bekezdésére hivatkozva tájékoztatta "a feleket, hogy a felperest terheli annak bizonyítása, hogy az alperes a keresettel támadott határozatát nem a jogszabályoknak megfelelően hozta meg, azaz a felperesnek az U. Kisszövetkezettel, valamint a B. Kft.-vel kötött megállapodása alapján fennállt jogviszonyát jogellenesen nem vette figyelembe az öregségi nyugdíj megállapításánál." Figyelmeztette a feleket a Pp. 163. §, illetőleg a 141. §-ban foglalt jogkövetkezményekre.
[15] A tárgyalásokon a bíróság "figyelmeztette a jelenlévőket a Pp. 3. § (3) bekezdésére és a 8. §-ban foglaltakra". A bíróság felhívta a felperes figyelmét, hogy "jogszabály megsértésére kell hivatkoznia amennyiben az alperes másodfokú határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően kéri hatályon kívül helyezni".
[16] A bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségéről a Kúria az 1/2009. (VI. 24.) PK véleményében adott részletes iránymutatást, amelyben kimondta, hogy a tájékoztatási kötelezettség célja annak biztosítása, hogy a fél a bizonyítási indítványait a jóhiszemű és célszerű pervitel követelményeinek megfelelően előterjeszthesse. A bíróságnak a feleket - függetlenül attól, hogy jogi képviselővel jár-e el - tájékoztatni kell arról, hogy a Pp. 163. §-a alapján mely tényállításait ítéli olyannak, amelyek bizonyításra szorulnak. A tájékoztatásnak a kereseti kérelem és az ellenkérelem alapjaként előadottakból kiindulva az anyagi jogi szabályok szerint jelentős tényekre kell vonatkoznia. A PK vélemény szerint a tájékoztatást a bíróságnak a fél részére az eljárás olyan szakaszában kell megadnia, amikor a fél nincs kellőképpen tisztában bizonyítási kötelezettsége tartalmával. A tájékoztatásnak folyamatosan igazodnia kell a felek per során változó nyilatkozataihoz, követnie kell az esetleges keresetváltoztatásokat, keresetkiterjesztéseket.
[17] A Kúria rámutatott arra is, hogy a tájékoztatásnak az adott tényállításokra vonatkozóan egyediesítettnek és teljeskörűnek, valamennyi elbírálásra kerülő kérelemre kiterjedőnek kell lennie, a kötelezettség nem teljesíthető csupán a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésére és a 164. §-ának (1) bekezdésére utaló általános tájékoztatással. A tájékoztatásnak - a szakértői bizonyítás szükségességét kivéve - a bizonyítási eszközökre általában nem kell kitérnie, azokra a bíróságnak csak akkor célszerű utalnia, ha a per adataiból megállapítható, hogy az adott bizonyítási eszköz (például okirat, tanú) igénybevétele nélkül a fél nem tud eleget tenni a bizonyítási kötelezettségének. A jogi képviselő nélkül eljáró felet azonban az adott esetben igénybe vehető bizonyítási eszközökről is tájékoztatni kell. A tájékoztatást a jegyzőkönyvben vagy külön végzésben úgy kell rögzíteni, hogy annak tartalma utóbb egyértelműen megállapítható legyen. Ha a bíróságnak a Pp. 141. § (6) bekezdésében foglalt jogkövetkezményeikről kell tájékoztatnia a felet, a tájékoztatást oly módon kell megtenni, hogy a fél számára egyértelműen felismerhető legyen: mely tényre vonatkozóan, mennyi időn belül kell a bizonyítási kötelezettségének eleget tennie. A tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, hogy a kötelezettség elmulasztása esetén a bíróság a bizonyíték előterjesztésének bevárása nélkül határoz (Mfv.III.10.631/2015/3.).
[18] A peradatok szerint a munkaügyi bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt kötelezettségének nem tett eleget, a perben bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket nem, illetve a felperest tévesen tájékoztatta. A felperes az eljárás során végig vitatta, hogy a perbeli időszakban "szerzői jogviszonyban" állt volna a B. Kft.-nél, illetve az U. Kisszövetkezetnél és következetesen állította, hogy ezen cégeknél megbízási jogviszonyban állt. A felperes az eljárás során végig hivatkozott arra, hogy 1992. január 6-tól a B. Kft.-vel kötött szerződése alapján külföldön végzendő, de magyarországi munkáltatónál állt jogviszonyban (amely "nem szerzői jogviszony" volt), ezért az így szerzett jövedelme a kereseti adatoknál figyelembe veendő.
[19] A bíróságnak a felperes ezen előadásai alapján kellett volna a bizonyítási terhet kiosztania, amennyiben a felperes által becsatolt megállapodásokat, szerződéseket nem tartotta elegendőnek a jogviszony minősítéséhez. A bíróság által adott "kioktatás" a Pp. 3. § (3) bekezdése előírásának nem felelt meg a fentebb írtak figyelembevételével.
[20] A Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértése az irányadó bírói gyakorlat szerint (BH 2005.74., Mfv.III.10.481/2008/6., Mfv.III.10.631/2015/3.)
olyan, a felülvizsgálati eljárásban nem orvosolható lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, amely az ítélet hatályon kívül helyezésére ad alapot.
[21] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközését is állította.
[22] A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást, az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
[23] A felperes pontosított kereseti kérelmében a társadalombiztosítási határozatok megállapításait és így a társadalombiztosítási határozatok jogszerűségét vitatta a következőkkel: Állította, hogy az U. Kisszövetkezettel kötött második, 1991. április 29-én kelt szerződése megbízási szerződés volt az alperes által hivatkozott szerzői jogvédelem alá eső szerződéssel szemben. Az alperes nem indokolta, hogy legalább hatszoros összegig miért nem lehet figyelembe venni a megbízási díj összegét különösen úgy, hogy a hatszoros szorzókorlát 1992. január 6. napján, a B. Kft.-vel kötött szerződése időpontjában már nem volt hatályban. Alperes tévesen hivatkozott az MTr. 8. § rendelkezésére az 1992. március 13. napjától hatályba lépett 8. § rendelkezés szövege helyett. A felperes álláspontja szerint az MTr. 295. § (1) bekezdése rendelkezése irányadó a megbízási jogviszonyai keretében kapott megbízási díjat nyugdíjalap szempontjából. A felperes részletesen "elemezte", hogy a hivatkozott megállapodások és szerződések miért minősülnek megbízási jogviszonynak, esetlegesen munkaviszonynak. A felperes kifogásolta, hogy az alperes a szerződéseit érdemben nem vizsgálta, ezáltal a Ket. 50. § szerinti tényállás feltárási kötelezettségének nem tett eleget.
[24] A bíróság ítélete a felperes kereseti kérelmében felhozott kifogásokkal kapcsolatosan semmiféle indokolást nem tartalmaz, az ítélet indokolása ellentmondásos, nem lehet megállapítani, hogy miért fogadta el az alperes által alkalmazott MTr. 8. § 1992. március 13-ig hatályos szövegét alkalmazandó jogszabályként, ha a bíróság ítéletében maga is a 8. § 1992. március 13-tól hatályos szövegét tekintette irányadónak a jogvita elbírálása szempontjából. Ilyen módon a bíróság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a társadalombiztosítási szervek által hivatkozott MTr. 8. § (1) bekezdése 1992. március 13. napjáig hatályos szövegét vagy az 1992. március 13. napjától hatályos szövegét kellett-e a társadalombiztosítási szerveknek alkalmazni.
[25] A bíróság rögzítette (időtartam meghatározása nélkül), hogy a felperes az U. Kisszövetkezetnél megbízási jogviszonyban állt, azonban jogszabály megjelölése nélkül utasította el a felperes kereseti kérelmét arra hivatkozva, hogy a felperes jövedelme az MTr. szerinti "maximum összeget" meghaladja. A bíróság az alperes jogszabály értelmezését fogadta el, annak ellenére, hogy az alperes által alkalmazott jogszabály és a bíróság által idézett jogszabályhely szövege nem azonos. A B. Kft.-nél fennállt felperesi "jogviszony" tekintetében az alperes álláspontját fogadta el a bíróság anélkül, hogy ennek bármifajta indokát adta volna vagy a döntése alapjául szolgáló jogszabályt megjelölte volna.
[26] A fentiek szerint a jogerős ítélet indokolásából nem tűnik ki, hogy a bíróság milyen jogszabály értelmezés eredményeként és mely bizonyítékok, milyen mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felülvizsgálni kért társadalombiztosítási határozatok a felperes által vitássá tett körben megfelelnek a jogszabályoknak.
[27] A Kúria a Pp. 221. §-a értelmezése során több döntésében rámutatott, hogy a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálata iránti elsőfokú bírósági eljárásban az elsőfokú ítélettel szemben a fellebbezés lehetősége nem áll a rendelkezésre, az ítélet első fokon válik jogerőssé, ezért azzal szemben megalapozottságát, jogszerűségét és indokoltságát illetően fokozott elvárások érvényesülnek (Mfv.III.10.286/2014., Mfv.III.10.322/2014/10.). A felülvizsgálni kért ítélet indokolása a fenti követelményeknek nem felel meg, emiatt alkalmatlan az érdemi felülbírálatra, az ítélet a Pp. 3. § (3) bekezdése és a Pp. 221. § (1) bekezdése rendelkezéseit sérti, ezért a Kúria a jogerős ítéletet - a felülvizsgálati kérelemben felhozott további kifogások mellőzésével, a Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával - hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[28] A megismételt eljárásban a bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt kötelezettségének a PK véleményben foglaltak szerint köteles eleget tenni; amennyiben a felperes a perben ismételten jogi képviselő nélkül jár el, a tájékoztatásnak ki kell terjednie az igénybe vehető, a perbeli tényállításai igazolására alkalmas bizonyítási eszközökre is. A bizonyítási eljárás lefolytatását követően meghozott ítéletnek a Pp. 221. §-ában írt követelményeknek kell megfelelnie azzal, hogy az ítélet indokolásának ki kell térnie arra, hogy a bíróság mely jogszabályok alapján látta megalapozottnak vagy alaptalannak a felperes kereseti kérelmét, illetőleg, hogy történt-e alperesi határozatok meghozatala során olyan jogszabálysértés, amely miatt a támadott közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésének van helye.
[29] A Kúria rámutat arra, hogy a megrendelésre készített számítógépi programalkotás (szoftver) szerzőjét szerzői jog illeti meg. A szerzői jog vagyoni jog, amely átruházható. Amennyiben az átruházás végleges, úgy az átruházást követően - akár a szoftver megrendelőjével - a szoftver felügyeletére, karbantartására stb. kötött megállapodás már nem minősül szerzői jogvédelem alá eső jognak.
[30] A felperes az U. Kisszövetkezettel, mint megrendelővel 1991. április 1. napján egy szoftver elkészítésére kötött megállapodást azzal, hogy a szoftver további hasznosítási jogáról a felperes lemondott és a szerződés tárgyát képező programcsomag átadását követően, - amelyet a megrendelő külföldön tovább értékesít, - az értékesítésből befolyt összeg 95%-át kapja meg jogdíjként. A felperes és az U. Kisszövetkezet 1991. április 29. napján újabb megállapodást kötöttek tartós külföldi foglalkoztatás tárgyában, ahol a felperes külföldi kirendelés keretében 1991. május 1. napjától tevékenység irányítóként került foglalkoztatásra.
[31] Az 1992. január 6. napján kötött megbízási szerződés szerint a felperes a B. Kft., mint megbízó elsősorban német partnereinél a meglévő szoftverekben (jellemzően banki informatikai rendszerekben) történő javítási, módosítási és hibaelhárítási, továbbá programírási feladatokat látott el.
[32] A bíróságnak a megismételt eljárásban azt kell tisztáznia, hogy a hivatkozott és a felperes által becsatolt megállapodások és szerződések ténylegesen milyen jogviszonyt takarnak, tekintettel arra, hogy a társadalombiztosítási szervek "szerzői jogviszonyra" alapították határozataikat, amikor megállapították, hogy "az U. Kft. által kiállított igazolás szerint az igénylő feladata a szoftver fejlesztés és üzembe állítása, felügyelete, javítás és hibaelhárítási tevékenységek voltak, amelyek szerzői jogvédelem alá tartozó munkák voltak és így a kifizetett díj nem volt nyugdíjjárulék köteles jövedelem a 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 300. § a) pontja szerint". Továbbá megállapították, hogy az "1975. évi II. törvény 103/A. § (3) bekezdése szerint nem képez társadalombiztosítási járulékalapot és ennek megfelelően nem kell nyugdíjjárulékot fizetni a szerzői jogvédelem alá tartozó munkáért kifizetett szerzői díj után". A bíróság a társadalombiztosítási határozatok jogszerűségéről csak azt követően tud dönteni, ha állást foglalt abban a kérdésben, hogy a felperes U. Kisszövetkezettel, illetőleg a B. Kft.-vel kötött szerződései szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységnek minősültek vagy a feltüntetett kft.-nél és a kisszövetkezetnél a felperes egyéb (megbízási, munka vagy vállalkozói) jogviszony keretében tevékenykedett. A bíróságnak állást kell foglalnia abban a kérdésben is, hogy az MTr. 8. §-a mely szövege volt hatályos és alkalmazandó a vitatott időben, és ehhez képes a társadalombiztosítási szervek a hatályos jogszabály alapján hozták-e meg határozataikat.
(Kúria Mfv. III. 10.603/2015.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

Az ügy száma: Mfv. III. 10.603/2015/4.
A tanács tagjai: Dr. Zanathy János
a tanács elnöke
Dr. Farkas Katalin
előadó bíró
Dr. Magyarfalvi Katalin
bíró
A felperes:
A felperes képviselője: dr. Tengeri Anita ügyvéd
Az alperes: Budapest Főváros Kormányhivatala
Az alperes képviselője: dr. Balogh Lúcia kormánytisztviselő
A per tárgya: társadalombiztosítás határozat felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.M.3995/2013/20.

R e n d e l k e z ő r é s z

A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 32.M.3995/2013/20. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
A felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

Tényállás
Az elsőfokú társadalombiztosítás szerv a 2011. május 12. napján kelt határozatával a felperes részére öregségi nyugdíjat állapított meg havi 189.990 forint összegben, mely öregségi nyugdíj folyósításának kezdő időpontja 2011. március 1. napja.
A másodfokon eljáró társadalombiztosítás szerv a 2013. július 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a felperes részére öregségi nyugdíjat állapított meg havi 199.555 forint összegben, mely nyugdíj folyósításának kezdő időpontját 2011. március 1. napjában határozta meg. A másodfokú társadalombiztosítás szerv határozatait a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tny.vhr.), a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (továbbiakban: T.) és a végrehajtásáról szóló 89/1990. (V.1.) MT rendelet (továbbiakban: MTr.), továbbá a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) számos rendelkezésére alapította. A másodfokú társadalombiztosítási szerv a felperes szolgálati idejébe beszámította az 1966. június 10. -től 1966. augusztus 31-ig, valamint az 1968. június 15-től 1968. augusztus 30-ig terjedő időszakokat és a felperes figyelembe vehető szolgálati idejét 43 év 43 napra módosította. A másodfokú hatóság rögzítette egyebek mellett, hogy az 1991. április 2. - 1991. december 2. közötti időre megbízási jogviszonyra igazolt 4.752.000 forint jövedelmet nem számította be arra hivatkozva, hogy a havi 25.800 forint összegű jövedelem fölött a biztosítás már nem állt fenn, a kifizetett összeg havonta jelentősen több volt, mint a biztosítási összeghatár. A kisszövetkezetnél a szerzői jogvédelem alá tartozó munkákra kifizetett díj nem volt nyugdíjjárulék köteles jövedelem (MTr. 300. § a) pont). A B. Kft.-nél 1992. január 6. és 1992. november 2. közötti időre kifizetett 1.986.000 forint nem volt figyelembe vehető a T. 103/A. § (3) bekezdése szerint, mivel ez is szerzői jogvédelem alá tartozó munkáért kifizetett díjazás volt. Ezen felül - a munkaügyi központ igazolása szerint – a felperes 1991. december 1-től 1992. október 5-ig napi 500 forint munkanélküli ellátásban részesült.
A felperes kereseti kérelmében a társadalombiztosítási szervek határozatainak felülvizsgálatát kérte, mivel álláspontja szerint azok logikai ellentmondást tartalmaznak, a becsatolt szerződésekkel és megállapodásokkal ellentétesen került megállapításra, hogy az 1991. és 1992. években „szerzői jogviszonyban” állt, továbbá az alperes tévesen alkalmazta az MTr. 8. § rendelkezését. A felperes előadta, hogy az U. Kisszövetkezettel 1991. április hónapban szerzői jogvédelem alá eső munka teljesítésére kötött szerződést, majd 1991. május 1-től megbízási jogviszonyt létesített és szakmai irányító tevékenységet látott el. A B. Kft.-nél 1992. évben csak megbízási jogviszonyban állt, rendszergazdai feladatokat látott el a becsatolt megbízási szerződések által igazoltan.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, hivatkozva arra, hogy az U. Kisszövetkezet által kiállított igazolás szerint a felperes feladatai szerzői jogvédelem alá tartoztak, az így a felperes részére kifizetett díjak az MTr. 300. §-a szabályai alapján nem voltak nyugdíjjárulék kötelesek. Az 1991. április 2. és december 2. közötti jövedelmeket pedig azért nem lehetett figyelembe venni, mert erre az időre a külföldi munkavégzésére tekintettel a felperes havi 4.000 forint összeg figyelembevételével fizetett járulékot. Továbbá a T. 10. § (1) bekezdése értelmében biztosított a megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végző személy, amely személy esetében az MTr. 8. § (1) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettség havi 25.800 forint jövedelem esetén már nem állt fenn. A felperes részére kifizetett összeg havonta jelentősen meghaladta ezt a biztosítási értékhatárt. Az MTr. 300. §-a 1992. február 29-ig volt hatályos, ezt követően 1992. március 1-jétől a T. 103/A. § (3) bekezdése 1. pontja szerint nem kellett a szerzői jogvédelem alá eső munkáért kifizetett szerzői díj után járulékot fizetni, így nyugdíjjárulékot sem, ezért az 1992. január 6-tól 1992. november 2. közötti időre igazolt 1.986.000 forint nem volt figyelembe vehető. Ezen túlmenően felperes 1991. december 1.-1992. október 5. közötti időre napi 800 forint összegű munkanélküli ellátásban is részesült.

Az elsőfokú ítélet
A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. A bíróság ítéletében hivatkozott az MTr. 8. § (1) bekezdése és 300. §-a, valamint a Tny. 22. § (1) bekezdés a) pontja rendelkezéseire. A bíróság ítéletében rögzítette a felperes és az alperes nyilatkozatait, a becsatolt okiratokat, a felperes pontosított kereseti kérelmét. A bíróság megállapította, hogy a felperes által vitatott időtartamokat alperes és a másodfokon eljárt társadalombiztosítási szerv teljes egészében szolgálati időként elismerte. A jövedelem megállapítása tekintetében osztotta az alperesi álláspontot azzal, hogy a felperes figyelembe vehető jövedelme a „maximum értéket” lényegesen meghaladta. A B. Kft.-vel kapcsolatos kereseti kérelemre a bíróság megállapította, hogy ez időtartam alatt a felperes munkanélküli járadékban részesült, mely időszak biztosításban töltött időnek minősül, szolgálati időként elismerendő és mivel „a járadék folyósítása főfoglalkozásnak minősül”, ezért a járadék napi 800 forintos összegét az alperes helyesen vette figyelembe. A bíróság érvelése szerint a felperes a munkanélküli járadékban részesülés időszaka alatt külföldön végezett munka alapján teljesített társadalombiztosítási befizetést, a munkaügyi központban nem kérte a járadék megszüntetését, ami arra enged következtetni, hogy a felperes maga is belföldi foglalkozásból származó jövedelemnek tekintette a B. Kft.-nél szerzett jövedelmét.

Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, annak hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra utasítását kérve, másodlagosan „a jogszabályoknak megfelelő új határozatot kérve”.
A felperes felülvizsgálati érvelése szerint a közigazgatási és munkaügyi bíróság az MTr. 8. § (1) bekezdése, a 428. § (1) bekezdése, a Tny. 22. § (1) bekezdése anyagi jogszabályok, a Pp. 3. § (3) bekezdése, 141. § (2) bekezdése és a Pp. 221. § (1) bekezdésének eljárásjogi jogszabályok megsértésével hozta meg. Álláspontja szerint az ítélet indokolása nem határozott, nem tartalmaz egyértelmű állásfoglalást, csupán a felek álláspontját ismétli meg. A beterjesztett bizonyítékokat és bizonyítási indítványokat a bíróság nem vizsgálta, nem értékelte, azok mellőzésének indokát sem adta. A bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdése megsértésével járt el, mivel a tárgyalási jegyzőkönyvekben csupán utal a Pp. 3. § (3) bekezdésére, de az ítéletben foglalt tartalmú bizonyításra vonatkozó tájékoztatás nem történt meg, a felperes folyamatos kioktatása elmaradt. A Pp. 141. § (2) bekezdésében írtakra figyelemmel különösen fontos lett volna a személyesen eljáró felperes részletes tájékoztatása a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeiről.
Annak ellenére, hogy a bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt kioktatási kötelezettségének nem tett eleget, a felperes terjesztett elő bizonyítási indítványokat, amelyeket azonban a bíróság ítéletében nem értékelt, az ítélet meghozatala során azok teljes egészében figyelmen kívül maradtak. A bíróság a benyújtott bizonyítékok értékelését elmulasztotta, továbbá az ítélet indokolásában hol a felperes, hol az alperes álláspontját hivatkozta meg anélkül, hogy egyértelműen állást foglalt volna valamely álláspont mellett. A bíróság a felperes keresetének elutasítását nem indokolta , ezzel a Pp. 221.§ (1) bekezdése rendelkezését sértette meg.
Az anyagi jogszabálysértés körében a felperes hivatkozott arra, hogy az MTr. 428. § (1) bekezdése alapján jogviszonya nem minősülhetett külföldi munkavégzésnek. Az eljárás során bizonyította, hogy két egymástól független és időben is elkülönült jogviszonya állt fenn az U. Kisszövetkezettel. Az 1991. április 29. napján kelt megállapodása alapján már nem szerzői jogdíjas munkát végzett, hanem rendszergazdai tevékenységet, amely jogviszony megbízási jogviszonynak minősült, mely jogviszonyban elért jövedelméről szóló igazolást a bíróságnak bemutatta. A B. Kft. vonatkozásában felperes hivatkozott arra, hogy a becsatolt szerződéssel és a megbízótól származó jövedelemigazolással bizonyította a jogviszony fennállását és az elért jövedelem mértékét. A bíróság nem vizsgálta ezen jogviszonyok tartalmát arra hivatkozással, hogy más jogcímen is történt járulékfizetés.
A bíróság téves jogértelmezés és „törvényellenes” hivatkozás alapján hozta meg az ítéletét.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

Kúria döntése és jogi indokai
A felülvizsgálati kérelem megalapozott az alábbiak szerint.
A Kúria elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a bíróság eljárása során a felperes által hivatkozott eljárásjogi jogszabálysértéseket megvalósította-e.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság a 2. sorszámú végzésében a Pp. 3. § (3) bekezdésére hivatkozva tájékoztatta „a feleket, hogy a felperest terheli annak bizonyítása, hogy az alperes a keresettel támadott határozatát nem a jogszabályoknak megfelelően hozta meg, azaz a felperesnek az U. Kisszövetkezettel, valamint a B. Kft.-vel kötött megállapodása alapján fennállt jogviszonyát jogellenesen nem vette figyelembe az öregségi nyugdíj megállapításánál.” Figyelmeztette a feleket a Pp. 163. §, illetőleg a 141. §-ban foglalt jogkövetkezményekre.
A 2014. február 13. napján, az 2014. április 24. napján, a 2014. június 19. napján, és a 2015. május 12. napján tartott tárgyalásokon a bíróság „figyelmeztette a jelenlévőket a Pp. 3. § (3) bekezdésére és a 8. §-ban foglaltakra”.A tárgyaláson a bíróság felhívta a felperes figyelmét, hogy „jogszabály megsértésére kell hivatkoznia amennyiben az alperes másodfokú határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően kéri hatályon kívül helyezni”.
A bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségéről a Kúria az 1/2009. (VI.24.) PK véleményében adott részletes iránymutatást, amelyben kimondta, hogy a tájékoztatási kötelezettség célja annak biztosítása, hogy a fél a bizonyítási indítványait a jóhiszemű és célszerű pervitel követelményeinek megfelelően előterjeszthesse. A bíróságnak a feleket - függetlenül attól, hogy jogi képviselővel jár-e el - tájékoztatni kell arról, hogy a Pp. 163. §-a alapján mely tényállításait ítéli olyannak, amelyek bizonyításra szorulnak. A tájékoztatásnak a kereseti kérelem és az ellenkérelem alapjaként előadottakból kiindulva az anyagi jogi szabályok szerint jelentős tényekre kell vonatkoznia. A PK vélemény szerint a tájékoztatást a bíróságnak a fél részére az eljárás olyan szakaszába kell megadnia, amikor a fél nincs kellőképpen tisztában bizonyítási kötelezettsége tartalmával. A tájékoztatásnak folyamatosan igazodnia kell a felek per során változó nyilatkozataihoz, követnie kell az esetleges keresetváltoztatásokat, keresetkiterjesztéseket.
A Kúria rámutatott arra is, hogy a tájékoztatásnak az adott tényállításokra vonatkozóan egyediesítettnek és teljes körűnek, valamennyi elbírálásra kerülő kérelemre kiterjedőnek kell lennie, a kötelezettség nem teljesíthető csupán a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésére és a 164. §-ának (1) bekezdésére utaló általános tájékoztatással. A tájékoztatásnak – a szakértői bizonyítás szükségességét kivéve – a bizonyítási eszközökre általában nem kell kitérnie, azokra a bíróságnak csak akkor célszerű utalnia, ha a per adataiból megállapítható, hogy az adott bizonyítási eszköz (például okirat, tanú) igénybevétele nélkül a fél nem tud eleget tenni a bizonyítási kötelezettségének. A jogi képviselő nélkül eljáró felet azonban az adott esetben igénybe vehető bizonyítási eszközökről is tájékoztatni kell. A tájékoztatást a jegyzőkönyvben vagy külön végzésben úgy kell rögzíteni, hogy annak tartalma utóbb egyértelműen megállapítható legyen. Ha a bíróságnak a Pp. 141. § (6) bekezdésében foglalt jogkövetkezményeikről kell tájékoztatnia a felet, a tájékoztatást oly módon kell megtenni, hogy a fél számára egyértelműen felismerhető legyen: mely tényre vonatkozóan, mennyi időn belül kell a bizonyítási kötelezettségének eleget tennie. A tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, hogy a kötelezettség elmulasztása esetén a bíróság a bizonyíték előterjesztésének bevárása nélkül határoz (Mfv.III.10.631/2015/3.).
A peradatok szerint a munkaügyi bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt kötelezettségének nem tett eleget, a perben bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket nem, illetve a felperest tévesen tájékoztatta. A felperes az eljárás során végig vitatta, hogy a perbeli időszakban „szerzői jogviszonyban” állt volna a B. Kft.-nél, illetve az U. Kisszövetkezetnél és következetesen állította, hogy ezen cégeknél megbízási jogviszonyban állt. A felperes az eljárás során végig hivatkozott arra, hogy 1992. január 6-tól a B. Kft.-vel kötött szerződése alapján külföldön végzendő, de magyarországi munkáltatónál állt jogviszonyban (amely „nem szerzői jogviszony” volt), ezért az így szerzett jövedelme a kereseti adatoknál figyelembe veendő.
A bíróságnak a felperes ezen előadásai alapján kellett volna a bizonyítási terhet kiosztania, amennyiben a felperes által becsatolt megállapodásokat, szerződéseket nem tartotta elegendőnek a jogviszony minősítéséhez. A bíróság által adott „kioktatás” a Pp. 3. § (3) bekezdése előírásának nem felelt meg a fentebb írtak figyelembevételével.
A Pp. 3. § (3) bekezdésének megsértése az irányadó bírói gyakorlat szerint (BH 2005.74., Mfv.III.10.481/2008/6., Mfv.III.10.631/2015/3.) olyan, a felülvizsgálati eljárásban nem orvosolható lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, amely az ítélet hatályon kívül helyezésére ad alapot.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközését is állította.
A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást, az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
A felperes pontosított kereseti kérelmében a társadalombiztosítási határozatok megállapításait és így a társadalombiztosítási határozatok jogszerűségét vitatta a következőkkel: Állította, hogy az U. Kisszövetkezettel kötött második, 1991. április 29-én kelt szerződése megbízási szerződés volt az alperes által hivatkozott szerzői jogvédelem alá eső szerződéssel szemben. Az alperes nem indokolta, hogy legalább hatszoros összegig miért nem lehet figyelembe venni a megbízási díj összegét különösen úgy, hogy a hatszoros szorzókorlát 1992. január 6. napján, a B. Kft.-vel kötött szerződése időpontjában már nem volt hatályban. Alperes tévesen hivatkozott az MTr. 8. § rendelkezésére az 1992. március 13. napjától hatályba lépett 8. § rendelkezés szövege helyett. A felperes álláspontja szerint az MTr. 295. § (1) bekezdése rendelkezése irányadó a megbízási jogviszonyai keretében kapott megbízási díjat nyugdíjalap szempontjából. A felperes részletesen „elemezte”, hogy a hivatkozott megállapodások és szerződések miért minősülnek megbízási jogviszonynak, esetlegesen munkaviszonynak. A felperes kifogásolta, hogy az alperes a szerződéseit érdemben nem vizsgálta, ezáltal a Ket. 50. § szerinti tényállás feltárási kötelezettségének nem tett eleget.
A bíróság ítélete a felperes kereseti kérelmében felhozott kifogásokkal kapcsolatosan semmiféle indokolást nem tartalmaz, az ítélet indokolása ellentmondásos, nem lehet megállapítani, hogy miért fogadta el az alperes által alkalmazott MTr. 8. § 1992. március 13-ig hatályos szövegét alkalmazandó jogszabályként, ha a bíróság ítéletében maga is a 8. § 1992. március 13-tól hatályos szövegét tekintette irányadónak a jogvita elbírálása szempontjából. Ilyen módon a bíróság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a társadalombiztosítási szervek által hivatkozott MTr. 8. § (1) bekezdése 1992. március 13. napjáig hatályos szövegét vagy az 1992. március 13. napjától hatályos szövegét kellett-e a társadalombiztosítási szerveknek alkalmazni.
A bíróság rögzítette (időtartam meghatározása nélkül), hogy a felperes az U. Kisszövetkezetnél megbízási jogviszonyban állt, azonban jogszabály megjelölése nélkül utasította el a felperes kereseti kérelmét arra hivatkozva, hogy a felperes jövedelme az MTr. szerinti „maximum összeget” meghaladja. A bíróság az alperes jogszabály értelmezését fogadta el, annak ellenére, hogy az alperes által alkalmazott jogszabály és a bíróság által idézett jogszabályhely szövege nem azonos. A B. Kft.-nél fennállt felperesi „jogviszony” tekintetében az alperes álláspontját fogadta el a bíróság anélkül, hogy ennek bármifajta indokát adta volna vagy a döntése alapjául szolgáló jogszabályt megjelölte volna.
A fentiek szerint a jogerős ítélet indokolásából nem tűnik ki, hogy a bíróság milyen jogszabály értelmezés eredményeként és mely bizonyítékok, milyen mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a felülvizsgálni kért társadalombiztosítási határozatok a felperes által vitássá tett körben megfelelnek a jogszabályoknak.
A Kúria a Pp. 221. §-a értelmezése során több döntésében rámutatott, hogy a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálata iránti elsőfokú bírósági eljárásban az elsőfokú ítélettel szemben a fellebbezés lehetősége nem áll a rendelkezésre, az ítélet első fokon válik jogerőssé, ezért azzal szemben megalapozottságát, jogszerűségét és indokoltságát illetően fokozott elvárások érvényesülnek (Mfv.III.10.286/2014., Mfv.III.10.322/2014/10.). A felülvizsgálni kért ítélet indokolása a fenti követelményeknek nem felel meg, emiatt alkalmatlan az érdemi felülbírálatra, az ítélet a Pp. 3. § (3) bekezdése és a Pp. 221. § (1) bekezdése rendelkezéseit sérti, ezért a Kúria a jogerős ítéletet – a felülvizsgálati kérelemben felhozott további kifogások mellőzésével, a Pp. 275. § (4) bekezdése alkalmazásával – hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban a munkaügyi bíróság a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt kötelezettségének a PK véleményben foglaltak szerint köteles eleget tenni; amennyiben a felperes a perben ismételten jogi képviselő nélkül jár el, a tájékoztatásnak ki kell terjednie az igénybe vehető, a perbeli tényállításai igazolására alkalmas bizonyítási eszközökre is. A bizonyítási eljárás lefolytatását követően meghozott ítéletnek a Pp. 221. §-ában írt követelményeknek kell megfelelnie azzal, hogy az ítélet indokolásának ki kell térnie arra, hogy a bíróság mely jogszabályok alapján látta megalapozottnak vagy alaptalannak a felperes kereseti kérelmét, illetőleg, hogy történt-e alperesi határozatok meghozatala során olyan jogszabálysértés, amely miatt a támadott közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésének van helye.
A Kúria rámutat arra, hogy a megrendelésre készített számítógépi programalkotás (szoftver) szerzőjét szerzői jog illeti meg. A szerzői jog vagyoni jog, amely átruházható. Amennyiben az átruházás végleges, úgy az átruházást követően – akár a szoftver megrendelőjével – a szoftver felügyeletére, karbantartására stb. kötött megállapodás már nem minősül szerzői jogvédelem alá eső jognak.
A felperes az U.Kisszövetkezettel, mint megrendelővel 1991. április 1. napján egy szoftver elkészítésére kötött megállapodást azzal, hogy a szoftver további hasznosítási jogáról a felperes lemondott és a szerződés tárgyát képező programcsomag átadását követően, - amelyet a megrendelő külföldön tovább értékesít, - az értékesítésből befolyt összeg 95%-át kapja meg jogdíjként. A felperes és az U. Kisszövetkezet 1991. április 29. napján újabb megállapodást kötöttek tartós külföldi foglalkoztatás tárgyában, ahol a felperes külföldi kirendelés keretében 1991. május 1. napjától tevékenység irányítóként került foglalkoztatásra.
Az 1992. január 6. napján kötött megbízási szerződés szerint a felperes a B. Kft., mint megbízó elsősorban német partnereinél a meglévő szoftverekben (jellemzően banki informatikai rendszerekben) történő javítási, módosítási és hibaelhárítási, továbbá programírási feladatokat látott el.
A bíróságnak a megismételt eljárásban azt kell tisztáznia, hogy a hivatkozott és a felperes által becsatolt megállapodások és szerződések ténylegesen milyen jogviszonyt takarnak, tekintettel arra, hogy a társadalombiztosítási szervek „szerzői jogviszonyra” alapították határozataikat, amikor megállapították, hogy „az U. Kft. által kiállított igazolás szerint az igénylő feladata a szoftver fejlesztés és üzembe állítása, felügyelete, javítás és hibaelhárítási tevékenységek voltak, amelyek szerzői jogvédelem alá tartozó munkák voltak és így a kifizetett díj nem volt nyugdíjjárulék köteles jövedelem a 89/1990. (V.1.) MT rendelet 300. § a) pontja szerint”. Továbbá megállapították, hogy az „1975. évi II. törvény 103/A. § (3) bekezdése szerint nem képez társadalombiztosítási járulékalapot és ennek megfelelően nem kell nyugdíjjárulékot fizetni a szerzői jogvédelem alá tartozó munkáért kifizetett szerzői díj után”. A bíróság a társadalombiztosítási határozatok jogszerűségéről csak azt követően tud dönteni, ha állást foglalt abban a kérdésben, hogy a felperes U. Kisszövetkezettel, illetőleg a B. Kft.-vel kötött szerződései szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységnek minősültek vagy a feltüntetett kft-nél és a kisszövetkezetnél a felperes egyéb (megbízási, munka vagy vállalkozói) jogviszony keretében tevékenykedett. A bíróságnak állást kell foglalnia abban a kérdésben is, hogy az MTr. 8. §-a mely szövege volt hatályos és alkalmazandó a vitatott időben, és ehhez képes a társadalombiztosítási szervek a hatályos jogszabály alapján hozták-e meg határozataikat.

Z á r ó r é s z

A felperes a felülvizsgálati eljárásban felmerült költsége megtérítését nem kérte, az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő, ezért a Kúria a perköltség tárgyában a határozathozatalt mellőzte (Pp. 75. § (2) bekezdés).
A Kúria a felülvizsgálati eljárás illetékéről a Tny. 81. §-a alapján határozott.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el (Pp. 274. § (1) bekezdés).
Budapest, 2016. május 30.
Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Farkas Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. bíró
(Kúria, Mfv. III. 10.603/2015.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.