adozona.hu
BH 2016.10.285
BH 2016.10.285
A felszámoló által értékesített vagyontárgy után fizetendő áfa olyan költség, amely az értékesítési tevékenységhez kapcsolódik [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 49/D. § (1) bek.; 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 9. § (1) bek.; 16. §, 142. § (1) bek. g) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az adós felszámolását - sikertelen csődeljárást követően - a bíróság 2011. szeptember 26-án indította meg.
[2] A felszámoló 2014. augusztus és november között értékesítette az adós tulajdonában állt ingatlanokat 2 814 123 669 Ft értékben, a zálogjogosult hitelező felé elszámolt.
A kifogás, a felszámoló nyilatkozata
[3] A hitelező kifogásában négy pontban sérelmezte a felszámoló elszámolását. Egyebek mellett kifogásolta azt, hogy a felszám...
BH 2016.10.285 A felszámoló által értékesített vagyontárgy után fizetendő áfa olyan költség, amely az értékesítési tevékenységhez kapcsolódik [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 49/D. § (1) bek.; 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 9. § (1) bek.; 16. §, 142. § (1) bek. g) pont].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás[1] Az adós felszámolását - sikertelen csődeljárást követően - a bíróság 2011. szeptember 26-án indította meg.
[2] A felszámoló 2014. augusztus és november között értékesítette az adós tulajdonában állt ingatlanokat 2 814 123 669 Ft értékben, a zálogjogosult hitelező felé elszámolt.
A kifogás, a felszámoló nyilatkozata
[3] A hitelező kifogásában négy pontban sérelmezte a felszámoló elszámolását. Egyebek mellett kifogásolta azt, hogy a felszámoló a nettó vételárból indult ki a jelzálogjogosultat megillető összeg megállapítása során. Álláspontja szerint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. § (1) bekezdése szerint a befolyt vételárból kell a zálogjogosult felé elszámolni, és nem a nettó vételárból, kérte ennek megfelelő elszámolásra kötelezni a felszámolót. Sérelmezte azt is, hogy a felszámoló 30 480 000 Ft összegű ingatlan-értékbecslői díjat állított be az elszámolásba. Álláspontja szerint ez eltúlzott, többszöröse ezen szolgáltatás piaci árának, kérte ezért, hogy kötelezze a bíróság a felszámolót a piaci árnak megfelelő összeg elszámolására.
[4] A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Kifejtette, hogy a bevételt a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) rendelkezései szerint kell értelmezni, amely nettó összeget jelent. Bruttó módon történő elszámolás kizárólag az Sztv. hatálya alá nem tartozó adóalany esetében lehetséges. Hivatkozott arra, hogy a Kúria Gfv. VII. 30.326/2012/7. számú eseti döntésében is a nettó módon való elszámolást írta elő.
[5] Az értékbecslési díj kapcsán előadta, hogy a bruttó 30 480 000 Ft összegű megbízási díj magában foglalta az egyéb, az értékbecslés előfeltételét képező műszaki szakértői feladatok együttes költségét is. A megbízási szerződésben a felszámoló által igényelt feladatok köre és összetettsége meghaladta egy általános értékbecslés mértékét. A hitelező már korábban is tudott e költségekről, azt nem kifogásolta. A bíróság 18 000 000 Ft + áfa összegben már korábban engedélyezte műszaki szakértő igénybevételét, s a célszerűség indokolta a műszaki felmérésre és az értékbecslések elkészítésére adott együttes megbízást.
Az elsőfokú bíróság határozata
[6] Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. A befolyt vételár vonatkozásában kifejtette, az adós - függetlenül attól, hogy felszámolás alá került - a Sztv. és az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet. A gazdálkodó szervezetnek az értékesítésből származó vételár realizálásával egyidejűleg adófizetési kötelezettsége keletkezett, mely adókötelezettség az államháztartás központi kormányzata költségvetésének bevétele. Fogalmilag kizárt, hogy a hitelezőt a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján történő elszámolás keretében általános forgalmi adóval növelt összegű bevétel illetné meg.
[7] Az értékbecslési díj vonatkozásában megállapította, hogy a hitelező a tudomásszerzést követő 8 napon túl nyújtotta be a kifogását, ezért azt érdemben nem vizsgálta.
A másodfokú bíróság határozata
[8] A hitelező által három pont vonatkozásában benyújtott fellebbezés alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az indokolásban megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helytálló döntést hozott, az indokolást azonban kiegészítette.
[9] Megállapította, hogy a zálogjogosult felé való elszámolási kötelezettség nem az adóst megillető bevétel, hanem a befolyt vételár tekintetében terheli a felszámolót. A vevő az eladónak a bruttó vételárat fizeti meg, az elszámolás alapja tehát ez. Ebből azonban az adósnak az áfafizetési kötelezettség okán olyan költsége merül fel, amely konkrétan kapcsolatos az értékesítési tevékenységgel, és - hasonlatosan az építményadóhoz - szorosan az értékesített vagyontömeghez kapcsolódik. Ebből következően annak levonása azonos összeget eredményez a nettó vételárral, ezért a felszámoló nem sértette meg a jogszabályban foglalt elszámolási kötelezettségét, amikor az áfát levonta.
[10] A másodfokú bíróság szerint a hitelező a 30 480 000 Ft megbízási díjra vonatkozó kifogását nem késedelmesen nyújtotta be, mert ez az elszámolás egyes tételeinek jogszerűségével kapcsolatos. A kifogást azonban nem találta érdemben megalapozottnak. A felszámoló igazolta a fenti költség felmerülését és megindokolta az összegszerűségre kihatással bíró kettős feladatra vonatkozó megbízás szükségességét. Ha a felszámoló nem a tőle elvárható gondossággal járt el a megbízott személyének a kiválasztásában és ezzel többletköltséget okozott az adós társaságnak, a hitelező a felszámoló ellen a Cstv. 54. §-a értelmében külön kártérítési pert kezdeményezhet.
Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[11] A kifogást előterjesztő hitelező felülvizsgálati kérelmében két pont vonatkozásában kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával a hitelező kifogásának való helyt adást.
[12] Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Cstv. 49. § (1) bekezdését [helyesen a 49/D. § (1) bekezdését] az 57. § (1)-(2) bekezdését.
[13] Hivatkozott a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 140. § (1) bekezdésére, 147. § (1)-(2) bekezdésére, 149. § (1) bekezdésére, 164. §-ára, 165. § (1) bekezdésére és 170. § (2) bekezdésére, s állította, hogy a jogerős végzésben kifejtett álláspont alapján a követelését jelzálogjoggal biztosító hitelező a végrehajtási eljáráshoz képest felszámolási eljárás esetén kisebb megtérüléshez jutna. A hitelező kielégítése azonban nem függhet attól, hogy melyik kényszerértékesítési eljárás keretében kerül sor az értékesítésre.
[14] Az értékbecslési díj vonatkozásában fenntartotta azt az álláspontját, hogy az az elvégzett munkára figyelemmel irreálisan magas, s megfelelő felszámolói eljárás esetén csökkenthető lett volna. Önmagában az, hogy a felszámoló igazolta a költség felmerülését, nem jelenti azt, hogy az összegszerűséget ne lehetne vizsgálni. A felszámoló tehát kötelezhető az elszámolás átdolgozására.
[15] Az adós nevében eljáró felszámoló érdemben kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását. Az áfakötelezettség vonatkozásában fenntartotta korábban kifejtett álláspontját.
[16] Az értékbecslési díj vonatkozásában hivatkozott arra, hogy a kifogást előterjesztő nem állít jogszabályba ütközést. Előadta, hogy a megtervezett költségek között is szerepelt az állapotfelmérés, vagyonértékelés költsége, amelyet a kifogást előterjesztő nem vitatott.
A Kúria döntése és jogi indokai
[17] A Kúria a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
[18] Az ügy érdeme tekintetében az eredetileg benyújtott kifogásban megjelölt négy pontból már csak kettő vonatkozásában nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a hitelező: az elszámolás alapjának a meghatározása, illetve az értékbecslésért kifizetett megbízási díj mértéke tekintetében.
[19] Az értékbecslési díj mértékével kapcsolatban a hitelező valóban nem állított jogszabálysértést, ezért e felülvizsgálati kérelmét a Kúria a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 1-3. pontjai, valamint a Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében érdemben nem vizsgálta.
[20] Az elszámolás alapjának a meghatározása tekintetében a felszámoló által hivatkozott, a Kúria Gfv. VII. 30.326/2012/7. számú eseti döntésében írt jogi érvelés az adott esetben nem vehető figyelembe, mert az eseti döntésben elbírált jogvita a 2007. január 1-jét megelőző, a zálogjogosultak kielégítésére vonatkozó szabály értelmezéséhez kapcsolódott, s az abban foglalt "zálogtárgy értéke" kifejezés eltért a felszámolási kérelem benyújtásakor hatályos Cstv. 49/D. § (1) bekezdésben írt "zálogtárgy értékesítése során befolyt vételár" meghatározástól.
[21] A Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtásakor hatályos Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében írt "zálogtárgy értékesítése során befolyt vételár" meghatározás bruttó vagy nettó vételárat jelent-e, illetve ha bruttónak kell tekinteni, akkor ez szoros kapcsolatban áll-e a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségeivel.
[22] Az Áfa. tv. 16. §-a alapján a termék értékesítésére, szolgáltatás nyújtására nincs befolyással, ha az szerződéskötés, jogszabályi rendelkezés, bírósági és más hatósági határozat (végzés) alapján, illetőleg árverés útján történik. Amennyiben az adós az általános forgalmi adónak alanya, akkor az ő vagyontárgyára folytatott végrehajtás során történő árverési értékesítést az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítésnek kell tekinteni, azaz az adós és az árverési vevő között jön létre adóztatható "tényállás". Az Áfa. tv. 142. § (1) bekezdés g) pontja szerint fordított adózás alá esik a vállalkozásban tárgyi eszközként használt termék és egyéb, a teljesítésekor szokásos piaci árát tekintve 100 000 Ft-nak megfelelő pénzösszeget meghaladó termék értékesítése, ha az értékesítő adóalany felszámolási vagy bármely más, fizetésképtelenségét jogerősen megállapító eljárás hatálya alatt áll. A fordított adózás alkalmazása azonban csak akkor jöhet szóba, ha az árverési vevő áfaalany. Ilyen esetekben az árverési vételár az árverési vevőnél nettó összeg, amelyről az adósnak számlát kell kiállítania. Az adót az árverési vevő a kiszámlázott nettó értékre rászámolva állapítja meg, és a rá vonatkozó szabályoknak megfelelően rendezi a költségvetés felé. Ha azonban az árverési vevő nem adóalany, vagy alanyi adómentes adóalany, vagy kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató különös szabályok szerint adózó adóalany, akkor a fordított adózás alkalmazása nem merül fel. Ez azt jelenti, hogy ezekben az esetekben az adófizetésre kötelezett az áfaalany adós. Ilyenkor az adót az áfaalany, vagy evaalany adós hárítja át az árverési vevőre az egyenes adózás szabályai szerint. Mivel az árverésen kialkudott vételárnál magasabb összeg az árverési vevőtől nem követelhető, így az árverési vételárat ez esetben bruttó, áfával növelt összegnek kell tekinteni (http://www.nav.gov.hu/magyar_oldalak/nav/ado/afa080101_hatalyos/vegrehajtasi_ert_afa.html).
[23] Mindebből következően a hatályos Áfa. törvény rendelkezései szerint az áfaalany vevő esetén - függetlenül attól, hogy a felszámolási eljárás során árverésen vagy pályázaton történt az értékesítés - kizárólag nettó vételár fizetéséről lehet szó, és csak nem áfaalany vevő vonatkozásában kell bruttó értéknek tekinteni az árverési vételárat.
[24] A rendelkezésre álló iratokból nem állapítható meg, hogy a vevők áfaalanyok voltak vagy sem, azonban a jogvita ennek ismerete hiányában is elbírálható. A jogerős végzés ugyanis helytállóan tartalmazta, hogy az áfafizetési kötelezettség olyan költség, amely az értékesítési tevékenységhez kapcsolódik.
[25] A Kúria utal e körben az 1/2015. PJE határozatban kifejtettekre, mely szerint, a törvény a zálogjogosult hitelezők igényének a felszámolási költségeket megelőző kielégítése biztosításával nemcsak a kielégítési sorrendet módosította oly módon, hogy a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból elsőként - a Cstv. 57. § (1) bekezdésben foglaltakat megelőzően - a Cstv. 49/D. §-a alapján besorolt követeléseket rendelte kielégíteni, hanem egyúttal a felszámolás kezdő időpontjától lényegében elkülönített két vagyontömeget egymástól és a zálogtárgyak értékesítéséből befolyó vételárra, illetve a zálogjoggal nem terhelt vagyonból befolyó összegre külön elszámolási és kielégítési szabályokat írt elő. A zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat a felszámolási költségeket is megelőzően, a zálogjogosultak részére rendelte kifizetni azzal a korlátozással, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően keletkezett azokat a költségeket, amelyek kifejezetten a zálogtárgy megőrzéséhez, megóvásához, értékesítéséhez kapcsolódnak, a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból tette levonhatóvá. A zálogtárgynak - az értékesítésből befolyó vételárnak - kell "viselnie" a zálogtárgy tulajdonához kapcsolódó és a felszámolás tartama alatt keletkezett valamennyi kötelezettséget. A szabályozás logikája alapján ugyanis a felszámolás kezdő időpontjában kettéválasztott vagyontömeghez szorosan - a régi Ptk. 99. §-a, illetve az új Ptk. 5:22. §-a által meghatározottan a tulajdonjoghoz - kapcsolódó terhek az elválasztott, privilegizált kielégítést lehetővé tevő vagyontömegből fizetendők ki.
[26] Amennyiben tehát a vevők nem voltak áfaalanyok, és így a befolyt vételárat bruttó értéknek kellett tekinteni, az áfa összege akkor sem illette meg a zálogjogosultat.
[27] A fentiek alapján a kifogást előterjesztő a felülvizsgálati kérelemben alaptalanul állította, hogy a jogerős végzésben kifejtett álláspont ellentétes lenne a Vht. szabályaival.
[28] Mindezekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.088/2016.)
* * *
TELJES VÉGZÉS
A tanács tagjai: Dr. Török Judit a tanács elnöke
Dr. Csőke Andrea előadó bíró
Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes bíró
Az adós: G. Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt”
Az adós jogi képviselője: Dr Móryné dr. Varga Márta Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Móryné dr. Varga Márta ügyvéd
A felszámoló: M. Zrt.
A kifogást előterjesztő hitelező: H. Zrt.
A kifogást előterjesztő hitelező jogi képviselője: Dr. Hauck Valéria ügyvéd
Az eljárás tárgya: kifogás
Az elsőfokú bíróság neve és az ügy száma: Fővárosi Törvényszék,
23.Fpkh.01-15-000165
A másodfokú bíróság neve és a felülvizsgálni kért jogerős végzés száma:
Fővárosi Ítélőtábla 11.Fpkhf.44.651/2015/2.
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: a kifogást előterjesztő hitelező
R e n d e l k e z ő r é s z
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.
Kötelezi a hitelezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg az adósnak 63.500 (hatvanháromezer-ötszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
Az adós felszámolását – sikertelen csődeljárást követően – a bíróság 2011. szeptember 26-án indította meg, felszámolóként az M. Zrt. került kirendelésre.
A felszámoló 2014. augusztus és november között értékesítette az adós tulajdonában állt ingatlanokat 2.814.123.669 Ft értékben, a zálogjogosult hitelező felé elszámolt.
A kifogás, a felszámoló nyilatkozata
A hitelező kifogásában négy pontban sérelmezte a felszámoló elszámolását. Egyebek mellett kifogásolta azt, hogy a felszámoló a nettó vételárból indult ki a jelzálogjogosultat megillető összeg megállapítása során. Álláspontja szerint a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 49/D.§ (1) bekezdése szerint a befolyt vételárból kell a zálogjogosult felé elszámolni, és nem a nettó vételárból, kérte ennek megfelelő elszámolásra kötelezni a felszámolót. Sérelmezte azt is, hogy a felszámoló 30.480.000 Ft összegű ingatlan értékbecslői díjat állított be az elszámolásba. Álláspontja szerint ez eltúlzott, többszöröse ezen szolgáltatás piaci árának, kérte ezért, hogy kötelezze a bíróság a felszámolót a piaci árnak megfelelő összeg elszámolására.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Kifejtette, hogy a bevételt a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) rendelkezései szerint kell értelmezni, amely nettó összeget jelent. Bruttó módon történő elszámolás kizárólag az Sztv. hatálya alá nem tartozó adóalany esetében lehetséges. Hivatkozott arra, hogy a Kúria Gfv.VII.30.326/2012/7. számú eseti döntésében is a nettó módon való elszámolást írta elő.
Az értékbecslési díj kapcsán előadta, hogy a bruttó 30.480.000 Ft összegű megbízási díj magában foglalta az egyéb, az értékbecslés előfeltételét képező műszaki szakértői feladatok együttes költségét is. A megbízási szerződésben a felszámoló által igényelt feladatok köre és összetettsége meghaladta egy általános értékbecslés mértékét. A hitelező már korábban is tudott e költségekről, azt nem kifogásolta. A bíróság 18.000.000 Ft+ÁFA összegben már korábban engedélyezte műszaki szakértő igénybevételét, s a célszerűség indokolta a műszaki felmérésre és az értékbecslések elkészítésére adott együttes megbízást.
Az elsőfokú bíróság határozata
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. A befolyt vételár vonatkozásában kifejtette, az adós - függetlenül attól, hogy felszámolás alá került - a Sztv. és az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: ÁFA tv.) hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet. A gazdálkodó szervezetnek az értékesítésből származó vételár realizálásával egyidejűleg adófizetési kötelezettsége keletkezett, mely adókötelezettség az államháztartás központi kormányzata költségvetésének bevétele. Fogalmilag kizárt, hogy a hitelezőt a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján történő elszámolás keretében általános forgalmi adóval növelt összegű bevétel illetné meg.
Az értékbecslési díj vonatkozásában megállapította, hogy a hitelező a tudomásszerzést követő 8 napon túl nyújtotta be a kifogását, ezért azt érdemben nem vizsgálta.
A másodfokú bíróság határozata
A hitelező által három pont vonatkozásában benyújtott fellebbezés alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az indokolásban megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helytálló döntést hozott, az indokolást azonban kiegészítette.
Megállapította, hogy a zálogjogosult felé való elszámolási kötelezettség nem az adóst megillető bevétel, hanem a befolyt vételár tekintetében terheli a felszámolót. A vevő az eladónak a bruttó vételárat fizeti meg, az elszámolás alapja tehát ez. Ebből azonban az adósnak az ÁFA fizetési kötelezettség okán olyan költsége merül fel, amely konkrétan kapcsolatos az értékesítési tevékenységgel, és – hasonlatosan az építményadóhoz – szorosan az értékesített vagyontömeghez kapcsolódik. Ebből következően annak levonása azonos összeget eredményez a nettó vételárral, ezért a felszámoló nem sértette meg a jogszabályban foglalt elszámolási kötelezettségét, amikor az ÁFÁ-t levonta.
A másodfokú bíróság szerint a hitelező a 30.480.000 Ft megbízási díjjal kapcsolatos kifogását nem késedelmesen nyújtotta be, mert ez az elszámolás egyes tételeinek jogszerűségével kapcsolatos. A kifogást azonban nem találta érdemben megalapozottnak. A felszámoló igazolta a fenti költség felmerülését és megindokolta az összegszerűségre kihatással bíró kettős feladatra vonatkozó megbízás szükségességét. Ha a felszámoló nem a tőle elvárható gondossággal járt el a megbízott személyének a kiválasztásában és ezzel többletköltséget okozott az adós társaságnak, a hitelező a felszámoló ellen a Cstv. 54.§-a értelmében külön kártérítési pert kezdeményezhet.
Felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
A kifogást előterjesztő hitelező felülvizsgálati kérelmében két pont vonatkozásában kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és – tartalma szerint - az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával a hitelező kifogásának való helyt adást. Másodlagosan kérte a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítani.
Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Cstv. 49.§ (1) bekezdését (helyesen a 49/D.§ (1) bekezdését), az 57.§ (1)-(2) bekezdését.
A felülvizsgálati kérelem indokolásában kifejtette, hogy a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése megkülönbözteti az „értékesítés során befolyt vételárat” – amely az elszámolás alapját képezi –, a felszámolói díj alapját képező „nettó” vételártól. Ez az eltérő szöveghasználat is egyértelműen jelzi a jogalkotó szándékát, hogy a zálogjogosult számára nem a nettó vételárat kell alapul venni.
A másodfokú bíróság szerint ugyan a bruttó vételárat kell figyelembe venni, de az 1/2015. PJE alapján elszámolhatónak tartotta az ÁFÁ-t. Ezzel szemben azonban az építményadó analógiájára a zálogtárgy értékesítése következtében felmerülő adófizetési kötelezettség nem vonható be a levonható költségek körébe, mert ez sem a fizikai állagmegóvással kapcsolatos kötelezettségek, sem a zálogtárgy tulajdonához kapcsolódó kötelezettségek közé nem sorolható be. A nem felszámolási költség adótartozásokat a Cstv. 57.§ (1) bekezdés e) pontjába kell sorolni. Álláspontja szerint az értékesítés következtében felmerülő adófizetési kötelezettség nem felszámolási költség, így az 57.§ (1) bekezdés e) pontjába kell sorolni. Ebből következően, ha ez kielégítésre kerülne, az a kielégítési rangsor megsértése lenne.
Hivatkozott a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 140.§ (1) bekezdésére, 147. § (1)-(2) bekezdésére, 149. § (1) bekezdésére, 164. §-ára, 165. § (1) bekezdésére és 170. § (2) bekezdésére, s állította, hogy a jogerős végzésben kifejtett álláspont alapján a követelését jelzálogjoggal biztosító hitelező a végrehajtási eljáráshoz képest felszámolási eljárás esetén kisebb megtérüléshez jutna. A hitelező kielégítése azonban nem függhet attól, hogy melyik kényszerértékesítési eljárás keretében kerül sor az értékesítésre.
Az értékbecslési díj vonatkozásában fenntartotta, hogy az az elvégzett munkára figyelemmel irreálisan magas, s megfelelő felszámolói eljárás esetén csökkenthető lett volna. Önmagában az, hogy a felszámoló igazolta a költség felmerülését, nem jelenti azt, hogy az összegszerűséget ne lehetne vizsgálni. A felszámoló tehát kötelezhető az elszámolás átdolgozására.
Az adós nevében eljáró felszámoló elsődlegesen kérte a felülvizsgálati kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását, másodlagosan kérte a jogerős végzés hatályában való fenntartását.
Állította, hogy a Pp. 271. § (4) bekezdése alapján nincs helye felülvizsgálatnak, mert az elsőfokú bíróság határozatát a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre utalással hagyta helyben.
Az ÁFA kötelezettség vonatkozásában fenntartotta korábban kifejtett álláspontját, mely szerint az Sztv. az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) és az ÁFA tv. együttes alkalmazásából következően az értékesítésből befolyó vételárat (árbevételt) nettó módon kell értelmezni. Tévesnek állította a hitelezőnek azt az érvelését, mely szerint az értékesítés után számított ÁFÁ-t a Cstv. 57.§ (1) bekezdés e) pontjába kellene besorolni.
Az értékbecslési díj vonatkozásában a kifogást előterjesztő nem állít jogszabályba ütközést. Előadta, hogy a megtervezett költségek között is szerepelt az állapotfelmérés, vagyonértékelés költsége, amelyet a kifogást előterjesztő nem vitatott.
A Kúria döntése és jogi indokai
A Kúria a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján és megállapította, hogy az nem jogszabálysértő.
A Kúria elsőként az adós képviseletében eljáró felszámoló felülvizsgálati ellenkérelmében állított eljárásjogi akadályt vizsgálta meg. Tévedett a felszámoló, amikor a Pp. 271.§ (4) bekezdésére hivatkozással állította a felülvizsgálati eljárás kizártságát. E jogszabályhely ugyanis – a feltételek fennállása esetén is – csak két esetben korlátozza a felülvizsgálati eljárást, a felszámolási eljárás során kifogás alapján indult eljárás azonban nem tartozik ezek közé. Ebből következően, még ha azonos jogszabályi utalással hagyta is helyben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését, a felülvizsgálati eljárás lefolytatható.
Az ügy érdeme tekintetében az eredetileg benyújtott kifogásban megjelölt négy pontból már csak kettő vonatkozásában nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a hitelező: az elszámolás alapjának a meghatározása, illetve az értékbecslésért kifizetett megbízási díj mértéke tekintetében.
Az értékbecslési díj mértékével kapcsolatban a hitelező valóban nem állított jogszabálysértést, ezért azt a Kúria a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II.15.) PK vélemény 1-3. pontjai, valamint a Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében érdemben nem vizsgálta.
Az elszámolás alapjának a meghatározása tekintetében a felszámoló által hivatkozott, a Kúria a Gfv.VII.30.326/2012/7. számú eseti döntésében írt jogi érvelés az adott esetben nem vehető figyelembe, mert az eseti döntésben elbírált jogvita a 2007. január 1-jét megelőző, a zálogjogosultak kielégítésére vonatkozó szabály értelmezéséhez kapcsolódott, s az abban foglalt „zálogtárgy értéke” kifejezés eltért a felszámolási kérelem benyújtásakor hatályos Cstv. 49/D. § (1) bekezdésben írt „zálogtárgy értékesítése során befolyt vételár” meghatározástól.
A Kúriának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felszámolási eljárás lefolytatása iránti kérelem benyújtásakor hatályos Cstv. 49/D.§ (1) bekezdésében írt „zálogtárgy értékesítése során befolyt vételár” meghatározás bruttó, vagy nettó vételárat jelent-e, illetve ha bruttónak kell tekinteni, akkor ez szoros kapcsolatban áll-e a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségeivel.
Az ÁFA tv. 16. §-a alapján a termék értékesítésére, szolgáltatás nyújtására nincs befolyással, ha az szerződéskötés, jogszabályi rendelkezés, bírósági és más hatósági határozat (végzés) alapján, illetőleg árverés útján történik. Amennyiben az adós az általános forgalmi adónak alanya, akkor az ő vagyontárgyára folytatott végrehajtás során történő árverési értékesítést az ÁFA tv. 9. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítésnek kell tekinteni, azaz az adós és az árverési vevő között jön létre adóztatható “tényállás”. Az ÁFA tv. 142. § (1) bekezdés g) pontja szerint fordított adózás alá esik a vállalkozásban tárgyi eszközként használt termék és egyéb, a teljesítésekor szokásos piaci árát tekintve 100 000 Ft-nak megfelelő pénzösszeget meghaladó termék értékesítése, ha az értékesítő adóalany felszámolási vagy bármely más, fizetésképtelenségét jogerősen megállapító eljárás hatálya alatt áll. A fordított adózás alkalmazása azonban csak akkor jöhet szóba, ha az árverési vevő ÁFA-alany. Ilyen esetekben az árverési vételár az árverési vevőnél nettó összeg, amelyről az adósnak számlát kell kiállítania. Az adót az árverési vevő a kiszámlázott nettó értékre rászámolva állapítja meg, és a rá vonatkozó szabályoknak megfelelően rendezi a költségvetés felé. Ha azonban az árverési vevő nem adóalany, vagy alanyi adómentes adóalany, vagy kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató különös szabályok szerint adózó adóalany, akkor a fordított adózás alkalmazása nem merül föl. Ez azt jelenti, hogy ezekben az esetekben az adófizetésre kötelezett az ÁFA-alany adós. Ilyenkor az adót az ÁFA-alany, vagy eva-alany adós hárítja át az árverési vevőre az egyenes adózás szabályai szerint. Mivel az árverésen kialkudott vételárnál magasabb összeg az árverési vevőtől nem követelhető, így az árverési vételárat ez esetben bruttó, ÁFÁ-val növelt összegnek kell tekinteni (http://www.nav.gov.hu/magyar_oldalak/nav/ado/afa080101_hatalyos/vegrehajtasi_ert_afa.html).
Mindebből következően a hatályos ÁFA törvény rendelkezései szerint az ÁFA-alany vevő esetén – függetlenül attól, hogy a felszámolási eljárás során árverésen vagy pályázaton történt az értékesítés – kizárólag nettó vételár fizetéséről lehet szó, és csak nem ÁFA-alany vevő vonatkozásában kell bruttó értéknek tekinteni az árverési vételárat.
A rendelkezésre álló iratokból nem állapítható meg, hogy a vevők ÁFA-alanyok voltak vagy sem, azonban a jogvita ennek ismerete hiányában is elbírálható. A jogerős végzés ugyanis helytállóan tartalmazta, hogy az ÁFA fizetési kötelezettség olyan költség, amely az értékesítési tevékenységhez kapcsolódik.
A Kúria utal e körben az 1/2015. PJE határozatban kifejtettekre, mely szerint, a törvény a zálogjogosult hitelezők igényének a felszámolási költségeket megelőző kielégítése biztosításával nemcsak a kielégítési sorrendet módosította oly módon, hogy a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból elsőként - a Cstv. 57.§ (1) bekezdésben foglaltakat megelőzően - a Cstv. 49/D.§-a alapján besorolt követeléseket rendelte kielégíteni, hanem egyúttal a felszámolás kezdő időpontjától lényegében elkülönített két vagyontömeget egymástól és a zálogtárgyak értékesítéséből befolyó vételárra, illetve a zálogjoggal nem terhelt vagyonból befolyó összegre külön elszámolási és kielégítési szabályokat írt elő.
A zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat a felszámolási költségeket is megelőzően, a zálogjogosultak részére rendelte kifizetni azzal a korlátozással, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően keletkezett azokat a költségeket, amelyek kifejezetten a zálogtárgy megőrzéséhez, megóvásához, értékesítéséhez kapcsolódnak, a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból tette levonhatóvá. A zálogtárgynak – az értékesítésből befolyó vételárnak – kell „viselnie” a zálogtárgy tulajdonához kapcsolódó és a felszámolás tartama alatt keletkezett valamennyi kötelezettséget. A szabályozás logikája alapján ugyanis a felszámolás kezdő időpontjában kettéválasztott vagyontömeghez szorosan – a régi Ptk. 99.§-a, illetve az új Ptk. 5:22.§-a által meghatározottan a tulajdonjoghoz – kapcsolódó terhek az elválasztott, privilegizált kielégítést lehetővé tevő vagyontömegből fizetendők ki.
Amennyiben tehát a vevők nem voltak ÁFA-alanyok, és így a befolyt vételárat bruttó értéknek kellett tekinteni, az ÁFA összege akkor sem illette meg a zálogjogosultat.
A fentiek alapján a kifogást előterjesztő a felülvizsgálati kérelemben alaptalanul állította, hogy a jogerős végzésben kifejtett álláspont ellentétes lenne a Vht. szabályaival.
Mindezekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275.§ (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Z á r ó r é s z
A hitelező felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270.§ (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78.§ (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felszámoló által képviselt adós felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3.§ (3)- (5) bekezdése, és a 4/A.§ (1) bekezdése alapján állapította meg.
A Kúria tárgyaláson kívül hozta meg határozatát.
Budapest, 2016. július 12.
Dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, Dr.Pethőné dr.Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.088/2016.)