adozona.hu
AVI 2016.9.70
AVI 2016.9.70
A becslés jogszerűségét alapozza meg, ha a fél az iratokat nem csatolja [2003. évi XCII. tv. 108. § (3) bek.]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH Regionális Igazgatósága Magánszemélyek és egyéni vállalkozók Ellenőrzési Főosztály bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél személyi jövedelemadó (szja) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) adónemben 2005-2008. évekre, illetve magánszemélyek különadója adónemben 2006-2008. évekre. Ennek eredményeképpen összesen 7 290 397 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, melynek járulékaival együttes megfizetésére kötelezte. Indoka szerint...
A határozatot azonban a másodfokú hatóság a felperes fellebbezése nyomán megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Külön kiemelte: az új eljárásban vizsgálni kell, hogy az egyéni vállalkozás veszteségét milyen összegben finanszírozta készpénzben és bankszámlák közötti utalással a felperes. A vagyonmérlegbe ténylegesen csak a készpénzben felmerült kiadások és bevételek kerülhetnek be, illetve a felperesnek hitelt érdemlően kell igazolnia, hogy a 2005-ös nyitó összeg ténylegesen megvolt és azt mire fordította.
Az elsőfokú hatóság a megismételt eljárásban 2011. szeptember 9-én kelt határozatával csak 2006. évre állapított meg a felperes terhére magánszemélyek különadója adónemben 6 791 029 Ft adóalap után 271 641 Ft adókülönbözetet, amelyet egyben adóhiánynak minősített és járulékaival együtt a megfizetésére kötelezte felperest. Jogalapként megjelölte a 2006. év LIX. törvényt, melynek hatálya kiterjedt a személyi jövedelemadót fizető egyéni vállalkozókra is. Az elsőfokú hatóság az új eljárásban már nem fogadta el 2005-ös nyitó tételként az ingatlanértékesítésből származó jövedelem meglétét, mert a felperes azt nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani. Ezen túlmenően kifejtette, hogy a felperes a vállalkozásában 2006 évre 4 237 156 Ft veszteséget vallott, melyből következően a teljes árukörre 6,99%-os negatív árrést alkalmazott. Az adóhatóság úgy döntött, hogy a negatív árrésre tekintettel az áruértékesítés bevételét becsléssel állapítja meg, mert alappal lehet arra következtetni, hogy az adózó bevételeire vonatkozó bizonylatai nem teljes körűek.
Ehhez az adóhivatal megnézve az adott évet megelőző 2, és az azt követő 2 év adózói bevallásban lévő átlagos árrés-szintjét, mely szerint az átlag árrés 33,76%-os volt, emiatt megemelte az adóalapba 2006. évre számítható bevételt 24 610 243 Ft-tal. Ennek azonban semmilyen adófizetési kihatása nem volt, szja adókülönbözet nem keletkezett, mivel az adóhivatal megállapítása szerint a felperes bevételei fedezetet nyújtottak kiadásaira. A becslés az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 108. § (3) bekezdésén alapult és a (4) bekezdés szerint végezték. Mivel az adózó iratai nem voltak alkalmasak a valós adóalap megállapítására, ezért a rendelkezésre álló egyéb lényeges tényeket, körülményeket vette figyelembe az adóhatóság.
A fellebbezés nyomán eljárt alperes 2446201643 számú 2011. szeptember 30-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Megállapította, hogy jogalappal bírt a becslés megjelölt módja. Öt év áttekintése alapján az látszott, hogy ebből négy évben a felperes gazdasági tevékenységének árbevétele fedezte az eladott áruk beszerzési értékét, kivéve a 2006-os évet. A rendelkezésre bocsátott iratok ugyanakkor erre nem szolgáltak magyarázattal, ezért a hatóság az átlag haszonkulcs alapján a bizonyosan értékesített termékek beszerzési értékét figyelembe véve (ELÁBÉ), valószínűsítette a felperes bevételeit, azaz az adóalapot. Ezzel szemben a felperesnek kellett volna ellenbizonyítás előterjesztenie, amit nem tett meg. Különböző évek között áthúzódó korrekciós tényezőkre ugyan hivatkozott, de ezt nem igazolta, így: az Szja. tv. 5. számú melléklet II. pontjában foglalt nyilvántartásokat nem csatolta ("Vevőkkel szembeni követelések nyilvántartása", illetőleg a "Szállítókkal szembeni tartozások nyilvántartása"), valamint ugyancsak nem csatolt a 10. számú melléklet szerinti elkülönült nyilvántartást a palackozott italboltról. Helyesen számolt tehát az elsőfokú hatóság, amikor a 2006-os ELÁBÉ-t 42 802 499 Ft-ban állapította meg figyelemmel a 33,76%-os átlag haszonkulcsra, a bevételt 64 617 300 Ft-ban rögzítette. A felperes jövedelme tehát 20 373 087 Ft volt. Személyi jövedelemadót fizetnie ugyanakkor az azonos összegű áthozott veszteség miatt nem kellett, csupán különadót.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy az új eljárás nem az instrukciók szerint történt, az elsőfokú hatóság túlterjeszkedett annak keretein. Az eredeti eljárás magánszeméllyel szembeni vagyonosodási vizsgálat volt, amit a megismételt eljárásban már az egyéni vállalkozóra is kiterjesztettek. Mivel ezen megismételt eljárásban kiderült, hogy a felperes jövedelmei fedezték kiadásait, így a becslés már nem bírt jogalappal és a módszere sem volt alkalmas, valamint a 2005-ös nyitó tétellel kapcsolatos megállapítás is téves. Helytelenül számolt a hatóság az egyéni vállalkozásból származó jövedelem kiszámításánál, ugyanis csak az adóbevallás adataira támaszkodott. Így nem lehetett volna árrést számolni, ahhoz további nyilvántartások is kellenek, amikkel a felperes állítása szerint rendelkezett. Erre nézve az alperesnek hiánypótlást kellett volna kibocsátania.
Az alperes ellenkérelmében rögzítette, hogy a vizsgált adóévek és adónemek azonosak voltak. Amennyiben a magánszemély egyben egyéni vállalkozó is, akkor az személyi jövedelemadó bevallását egységesen teljesíti, nem elkülönült jogalanyról van szó.
A Debreceni Törvényszék 9.K.30.181/2012/7. számú jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Rögzítette, hogy a 2005-ös nyitó összeg elfogadásához a felperesnek kellett volna hitelt érdemlő, kétséget kizáró bizonyítékot előterjesztenie arra nézve, hogy az összeg 2005. év elején még megvolt, és azt a felperes az általa állított kiadásokra fordította. Az alap- és a megismételt eljárás azonos vizsgálati időszakot és tárgyat tartalmazott, ez egyébként a határozatokból is egyértelmű. A felperes terhére semmilyen adófizetési kötelezettség megállapításra nem került, kivéve a 2006-os különadót. Lényegében a felperes ennek adóalapja mikénti kiszámítását kifogásolta és benne a becslés alkalmazását. A bíróság egyetértett az alperessel abban, mely szerint a felperesi adóbevallás és a rendelkezésre álló egyéb adatokból kiszámolt negatív árrés a felperesi dokumentáció teljeskörűségének hiányát valószínűsítette, így a becslés jogalappal bírt, és annak módszere is alkalmas volt az adóalap megállapítására.
A felperes noha maga hivatkozott arra, hogy bizonyos nyilvántartások adatainak figyelembevétele esetén eltérő számadatok születhettek volna, és állította, hogy ilyen nyilvántartásokkal rendelkezett is, azokat mégsem csatolta az iratokhoz még a bírósági eljárásban sem, így nem tett eleget az Art. 108. § (9) bekezdésben foglalt kötelezettségének. Mindezekre tekintettel az alperesi határozat nem jogszabálysértő.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezését, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezése mellett új, a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát, azaz a keresetnek megfelelő döntést. Kifogásolta, hogy az ítélet nem adott választ valamennyi kereseti kérelemre. Továbbra is állította, hogy az új eljárás nem az elrendelt keretek között zajlott le, ugyanis nem volt azonos a vizsgált jogalany. Az alapeljárásban a vállalkozást nem ellenőrizték, csak tényként fogadták el annak bevallási adatait annyiban, amennyiben az a vagyongyarapodás vizsgálatához kellett. A becslést is a fedezetlen vagyongyarapodás miatt rendelték el. Mivel a megismételt eljárásban ilyet már nem találtak, az eljárást ezzel le kellett volna zárni. A 2005-ös nyitó egyenleggel is foglalkozni kellett volna, még ha a jelen vizsgálat során nincs is jelentősége. Sérült tehát a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettség, az Art. 97. § (4), (6) bekezdése. Csupán a vagyongyarapodás szempontjából lehetett volna becslést végezni, ennek jogalapja azonban elenyészett. Hiánypótlási felhívás sem történt az ügyben, és ezen kereseti felvetésre a bíróság nem is reagált. A felperes állította, hogy a hiányolt iratok megvoltak, hiszen naponta használt nyilvántartásokról volt szó, azok nem hiányozhattak a dokumentációból. Nem tért ki a bíróság az árrés-számítás módszerének helyességére sem. A korrigáló tényezőket mindenképpen figyelembe kellett volna venni különös tekintettel arra, hogy a megállapított árrés indokolatlanul magas.
Már a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének határidejét követően egy előkészítő iratot is csatolt a felperes, amelyben kifejtette, hogy a haszonkulcs számítására szakértőt kellett volna igénybe venni, illetőleg más hasonló tevékenységet folytatókkal való összehasonlítás közelíthette volna meg a reális haszonkulcsot.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem megalapozott.
Az Art. 108. § (3) bekezdése alapján: "Becslés alkalmazható
a) a vagyonszerzési illeték alapjának megállapításánál,
b) ha az adó, illetve a költségvetési támogatás alapja nem állapítható meg,
c) ha az adóhatóság rendelkezésére álló, azok száma vagy tartalma miatt jelentősnek tekinthető adat, tény, körülmény alapján alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapjának megállapítására, vagy
d) ha a magánszemély valótlan, hiányos bevallást vagy nyilatkozatot tett, vagy a nyilatkozattételt elmulasztotta,
e) ha az e törvény 91/A. §-a szerint megkezdett ellenőrzés során az adóhatóság által kétségbe vont gazdasági események valódiságát és megtörténtét, illetőleg azt, hogy a költségek (ráfordítások) ténylegesen a vállalkozás érdekében merültek fel, az adózó jelentős számban és mértékben nem tudja bizonyítani."
A Pp. 272. § (1)-(2) bekezdései értelmében: "A felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni kettővel több példányban, mint ahány fél a perben érdekelve van." "A felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni - a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett -, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja."
A Pp. 275. § (1) és (2) bekezdése alapján: "A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt." "A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, kivéve, ha a pert hivatalból megszünteti, vagy ha a határozatot hozó bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, illetve a határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok áll fenn."
A Kúria a megállapított tényállás és a releváns jogszabályok alapján rögzíti, hogy az elsőfokú jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben foglalt okból nem jogszabálysértő. Amint az elsőfokú bíróság a kereseti kérelemhez kötve van, úgy a Kúria is csak a felülvizsgálati kérelemben foglaltakról dönthet. A felülvizsgálati kérelem előterjesztésére nyitva álló határidőben kell a félnek megjelölni, hogy a jogerős ítéletet mely okból tartja jogszabálysértőnek. Ezt követően újabb, illetve más kifogásokat, indokokat előterjeszteni joghatályosan nem lehet. Ennélfogva jelen ügyben a Kúria a felperes kiegészítő beadványában írt - a korábbihoz képest részben eltérő, részben többlet - érveit érdemben figyelembe venni nem tudta.
Az elsőfokú bíróság a keresetben foglalt kérdéseket megválaszolta, amit a Kúria is oszt. Az adóhatóság a megismételt eljárás során a becslési eljárás alkalmazásával nem sértette meg az új eljárás előírt kereteit. A felperes magánszemély és egyéni vállalkozó egyszerre, ami nem teszi két elkülönült jogalannyá. A vizsgálat keretei megegyeztek az alap és az új eljárásban (évek, adónemek), és éppen az új eljárásban lefolytatott további tényállás tisztázása eredménye volt, hogy az adóhivatal a vizsgálat végén a korábbihoz képest részben más megállapításra jutott. A becslési eljárásnak több fajtája van attól függően, hogy mi teszi indokolttá a becslés, mint módszer alkalmazását.
Az alapeljárásban a vagyongyarapodás, a megismételt eljárásban viszont a vállalkozási tevékenységgel összefüggő irathiány tette szükségessé az adóalap becsléssel történő megállapítását [Art. 108. § (3) bekezdés]. Erre az adóhivatal az eljárás során mindvégig hivatkozott, jelezte, hogy a 2006-os év vonatkozásában - figyelemmel az ez évre vallott veszteségre - feltételezhető, hogy az adózó dokumentumai nem teljeskörűek. A felperes tehát pontosan ismerte, hogy mit kellene ahhoz bizonyítania, milyen iratokat csatolnia, hogy az általa állított "korrekciós tételeket" a hatóság figyelembe tudja venni és ezáltal a becslés elkerülhető legyen. E helyett a felperes csak állította, de nem bizonyította, hogy egyrészt a szóban forgó iratoknak meg kell lenniük a beszolgáltatott iratanyag között, de ha még sincs meg, akkor pedig a hatóságnak hiánypótlást kellett volna kibocsátani.
Ezzel szemben helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy az iratokat a felperesnek kellett volna csatolni, de ezt még a peres eljárásban sem tette meg. Ennélfogva tehát a megismételt eljárásban végzett más típusú becslés alkalmazása jogszerű és szükséges volt a 2006. évi adóalap megállapításához. Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság arra is, hogy a 2005. évi nyitó tétel tényleges fennállását is a felperesnek kellett volna bizonyítania, ő ugyanis azt állította, hogy az évekkel korábban (2002-ben) szerzett bevétele még megvolt. A bizonyítási teher tehát e körben megfordult a felperes irányába, neki kellett volna hitelt érdemlően bizonyítani nemcsak azt, hogy a pénz 2005-ben még megvolt, hanem azt is, hogy mire fordította. Ezen bizonyítási kötelezettségének azonban a felperes ugyancsak nem tett eleget.
A fentiekre tekintettel a perben felmerült releváns kérdéseket az elsőfokú bíróság megválaszolta, a felülvizsgálati kérelemben foglalt indokkal az elsőfokú ítélet nem jogszabálysértő. Erre való tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. I. 35.621/2012/9.)