adozona.hu
AVI 2016.8.60
AVI 2016.8.60
A bíróság csak a konkrét keresettel támadott határozatok jogszerűsége tárgyában dönthet [2003. évi XCII. tv. 143. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2007. I. negyedévi általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) bevallásában levonható adóként szerepeltette a P. Kft. által 2007. február 20-án kibocsátott számlában felszámított 3 309 167 Ft összegű áfát. A számla tartalma: "I. részszámla: Szerződés szerinti munkadíj 50%-a" volt. A felperes ebben az időszakban a részére Gy. u. 1. szám alatti O. L. és V. csarnokokban végzett építőipari szolgáltatás adótartamát helyezte levonásba, bevétele az ugyanezen cím alatt található ingatla...
AVI 2016.8.60 A bíróság csak a konkrét keresettel támadott határozatok jogszerűsége tárgyában dönthet [2003. évi XCII. tv. 143. § (1) bek.]
A felperes a 2007. I. negyedévi általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) bevallásában levonható adóként szerepeltette a P. Kft. által 2007. február 20-án kibocsátott számlában felszámított 3 309 167 Ft összegű áfát. A számla tartalma: "I. részszámla: Szerződés szerinti munkadíj 50%-a" volt. A felperes ebben az időszakban a részére Gy. u. 1. szám alatti O. L. és V. csarnokokban végzett építőipari szolgáltatás adótartamát helyezte levonásba, bevétele az ugyanezen cím alatt található ingatlan tulajdoni hányadok értékesítéséből, illetve bérbe adásából származott.Az adóhatóság a felperesnél 2007. I. negyedévre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 3 09 000 Ft jogosulatlan visszaigénylésnek minősülő áfa adókülönbözetet írt elő, 1 654 000 Ft adóbírságot szabott ki.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2008. október 22. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 32. § (1) bekezdés a) pontjára, 35. § (1) bekezdés a) pontjára, 40. § (6) bekezdésére, 44. § (5) bekezdésére, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 166. § (2) és (3) bekezdéseire, a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 394. § (1) bekezdésére, 404-405. §-aira, az építőipari kivitelezési, valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gyakorlásának részletes szakmai szabályairól és az építési naplóról szóló 51/2000. (VIII. 9.) FVM-GM-KÖVIM együttes rendelet, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 40., 41. és 43. §-ára, a 135/2005. (VII. 4.) Korm. rendelet 3. §-ára, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, 130. §-ára alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a számla tartalmilag hiteltelen, adólevonási jog gyakorlására nem alkalmas dokumentum. A számlán szereplő felek között a bizonylaton lévő gazdasági esemény nem valósult meg, a P. Kft., továbbá a felé számlát kibocsátó K. és F. Kft. személyi és tárgyi feltételek hiányában nem végezett valós gazdasági tevékenységet, szolgáltatást, építőipari munkát. A felperes számlázási láncolat útján helyezte levonásba, illetve igényelte vissza az áfát. A számlákban feltüntetett gazdasági esemény és a valóságban megtörtént gazdasági esemény eltér egymástól, a szolgáltatás nyújtását nem a számlakibocsátó hajtotta végre, az adólevonási jog alapjául felhasznált számviteli bizonylat valóság tartalmát a szabálytalanul vezetett építési napló, a formális teljesítésigazolási jegyzőkönyv, és a felek közötti szerződések sem igazolják. Nincs ügydöntő jelentősége annak, hogy az építőipari munkálatok ténylegesen elvégzésre kerültek, mivel a megvalósulásra kétséget kizáróan nem a feltárt számlázási láncolaton keresztül került sor. A számlázási láncolat végén elhelyezkedő F. P. Kft., illetve K. Kft. nem rendelkezett a számlákon szereplő szolgáltatás nyújtásához szükséges feltételekkel. A P. Kft. pedig arra hivatkozott, hogy a teljesítést az általa bevont alvállalkozók végezték, így személyi feltételek hiányában a gazdasági esemény a számlázás szerinti felek között a számlázás szerinti módon nem ment végbe. Nem állapítható meg, hogy ki volt a munkálatokat ténylegesen elvégző, a számlázási láncolat kizárólag az adóminimalizálást, a jogszerűtlen adólevonást szolgálta a fiktív számlák révén. A felperes nem járt el tőle elvárható körültekintéssel, ennek alátámasztására alkalmas tényt, adatot, körülményt, bizonyítékot nem nevezett meg és nem is csatolt.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, másodlagosan hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresete alapján indult per tárgyalását felfüggesztette a P. Kft. adóügyének bírósági felülvizsgálata tárgyában folyó peres ügy lezárásáig. Ebben az ügyben a Kúria a Kfv.V.35.326/2010/5. számú ítéletében hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság keresetnek helyt adó 25.K.30.013/2009/25. számú ítéletét, és a P. Kft. keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a per tárgyalásának folytatását követően - a perben lefolytatott bizonyítás adataira figyelemmel - a felperes keresetét alaptalannak találta, elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes eleget tett a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének. A keresettel érintett gazdasági esemény kapcsán helyesen jutott arra a megállapításra, hogy a felperes olyan számla alapján helyezte levonásba az áfát, amely alakilag és tartalmilag hiteltelen. A felperes felé a F. P., a K. és a P. Kft. gazdasági eseményt, szolgáltatást nem teljesíthetett, ennélfogva a számla szerinti gazdasági esemény a számlázás szerinti felek között a számlázás szerinti módon nem történhetett meg, a bizonylatok fiktívek, és nem állapítható meg az sem, hogy a számla szerinti gazdasági esemény ténylegesen mely felek között ment végbe. Az alperes ugyanazon jogviszony alanyainál lefolytatott ellenőrzés megállapításait jogszerűen használta fel bizonyítékként a felperest érintő adó megállapítások, ténybeli és jogkövetkeztetések során, jogszerűen utasította el felperes adólevonási jogát és az adóbírság kiszabására is törvényesen került sor, mivel kivételes méltánylást érdemlő körülmény megállapítására okot adó adat nem merült fel. A felperes alaptalanul hivatkozott kellő körültekintés megállapíthatóságára is.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, kereseti kérelmének helyt adó döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésében, az Sztv. 15. § (3) bekezdésében, 166. § (1) bekezdésében, az Art. 97. § (4) és (6) bekezdéseiben, 171. § (1) bekezdésében, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. § (1) bekezdésében, valamint az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) ítéleteiben kifejtett közösségi jogértelmezésnek, joggyakorlatnak. Hangsúlyozta, hogy "megtett minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az érintett ügylet ne vezessen adókijátszáshoz, nem tudta és nem is kellett tudnia, hogy az alvállalkozói láncolat végén valakik esetleges adókijátszást próbáltak megvalósítani". Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott az adóhatóság 2013. március 19. napján kelt C.-P. Kft. ügyében hozott áfa ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvére, határozatára, amely álláspontja szerint jelen üggyel azonos ténybeli és jogi megítélés ellenére nem írt elő adókülönbözetet. Előadása szerint jóhiszeműen fogadta be a számlákat, üzleti partnerei által okozott, vélt vagy valós jogsértések miatt ő, mint vétlen fél nem szankcionálható. Nem sújtható áfa levonás megtagadásával, adóbírság kiszabásával azért sem, mert a gazdasági esemény megtörtént, a kivitelezési munka elkészült és csak a vállalkozójánál, illetve az alvállalkozóknál merült fel problémaként, hogy nem tudták igazolni személyesen ki végezte el az építőipari szolgáltatást.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárás során nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet. (Pp. 275. §, BH 2002.29.).
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárás során nincs lehetőség.
A Kúria a rendelkezésére álló iratok alapján - a Pp. 275. § szerint eljárva - azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet, amely a közigazgatási eljárás adatainak, a perben lefolytatott bizonyítás során beszerzett bizonyítékoknak az egyenkénti és egymással történő egybevetésén, okszerű, a logika szabályainak is megfelelő bizonyítékértékelésen alapul, megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Jogszerűen járt el az elsőfokú bíróság akkor is, amikor figyelemmel volt a felperes felé számlát kibocsátó P. Kft. ügyében hozott Kfv.V.35.326/2010/5. számú ítéletre. A Kúria már ebben a határozatában is rámutatott arra, hogy "abban az esetben, ha a gazdasági esemény nem a számla szerinti felek között megy végbe, akkor a számla nemcsak a számlakibocsátónak, hanem a számla befogadónak is felróható okból hiteltelen. Nem lehet hivatkozni kellő gondosságra olyan gazdasági esemény kapcsán, amely a számla szerinti felek között a számla szerinti módon létre sem jött". Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az adóhatóság eleget tett az Art. 97. §-a szerinti tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, e körben semmiféle feladatot, bizonyítást nem hárított át a felperesre. Az adóhatóság által beszerzett, rendelkezésre álló adatok, tények, körülmények, bizonyítékok (számlakibocsátóknál lefolytatott ellenőrzések, helyszíni szemlék és ezek eredményei, jogkövetkezményei, a cég- és társadalombiztosítási nyilvántartások, a bevallások adatai, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, a szabálytalanul vezetett, munkát végző személyének megállapítására alkalmatlan építési napló és teljesítés igazolás, a valós teljesítést alátámasztó számviteli dokumentumok hiánya) egyértelműen igazolják, hogy a számlázási láncolatban résztvevő gazdasági társaságok, így a P. Kft., a K., továbbá a F. P. Kft. ténylegesen, a valóságban a számla szerinti építőipari munkát, szolgáltatást nem végezte el, és azt is, hogy ismeretlen a tényleges szolgáltatást végző(k) személye. Ennélfogva a számla szerinti tevékenység a számla szerinti felek között a valóságban ténylegesen nem ment végbe, ez a bizonylat tartalmilag hiteltelen, nem felel meg az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 35. § (1) bekezdésében, Sztv. 15. § (3) bekezdésében, 166. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltaknak. Hangsúlyozza a Kúria, hogy a felperes a közigazgatási és a peres eljárás során nem tudott felajánlani olyan bizonyítékot, amely alkalmas lett volna annak igazolására, hogy számára a számlakibocsátó nyújtotta volna ténylegesen a szolgáltatást, és olyat sem, amely megdönthette volna az alperesi határozatban tett megállapítást, mely szerint az ügyletben résztvevő felek szándéka az adóminimalizálás, az adó áthárítás látszatának megteremtése volt, miközben a számlakibocsátó társaság az adófizetési kötelezettségét nem teljesítette, illetve a befizetendő adóját jelentős összegű, az észszerű működést megkérdőjelező nagyságrendű levonható adóval csökkentette.
A felperes által hivatkozott EUB ítéletekben kifejtett jogértelmezés kapcsán rámutat a Kúria arra, hogy az EUB nemcsak azt szögezte le, hogy az adóalany joga az adólevonási jog, ami az uniós szabályozás által bevezetett közös héa rendszer egyik alapelve és főszabály szerint nem korlátozható, hanem azt is, hogy a jogalanyok az uniós jog normáira nem hivatkozhatnak csalárd módon vagy visszaélés szerűen. Ennélfogva a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak meg kell tagadniuk az adólevonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak. Az adóhatóságnak az EUB ítélkezési gyakorlata értelmében az adólevonási jog megtagadásához bizonyítania kell, hogy "az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására meghozott ügylettel a számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt". Nem ellentétes a HÉA irányelvvel és az adósemlegesség elvével, ha a jogvita keretében az adóhatóság és a bíróság "vizsgálja, hogy a számlakibocsátó maga teljesítette-e a szóban forgó ügyletet és ennek érdekében figyelembe veszi az adott ügyben felmerült összes körülményt", így pl. az arra vonatkozó adatokat, hogy rendelkezett-e a számlakibocsátó a számla szerinti gazdasági események teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, a gazdasági eseményt ténylegesen ő teljesítette-e vagy sem. Jelen ügyben pedig a felperes nem mutatott be, és nem is tudott megnevezni olyan bizonyítékot, amely alapján megállapítható lett volna, hogy számára ténylegesen a számlakibocsátó teljesített volna, és arra nézve sem, hogy a szerződéskötést megelőzően meggyőződött volna a P. Kft. kapcsán arról, hogy végez-e vagy sem valós gazdasági tevékenységet, alkalmas-e vagy sem a szerződés szerinti építőipari munkálatok elvégzésére, tudja-e ezt saját maga vagy alvállalkozó bevonásával teljesíteni. A Cégbíróság adatai egyébként bárki által hozzáférhetők, ezekből megállapítható, hogy az esetleges szerződő partner folytat-e vagy sem valahol adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységet. A felperes előadásával ellentétben erről nem győződött meg, hiszen az aláírt szerződés azt tartalmazza, hogy a felé számlát kibocsátó rendelkezik kellő szakmai tapasztalattal, személyi és tárgyi feltételekkel, annak ellenére, hogy ez bizonyítottan nem állt fenn. A felperes csak utóbb tett fekete, illegális munkavégzésre és foglalkoztatásra vonatkozó előadást, de ennek alátámasztására bizonyítékot nem nevezett meg és nem is csatolt, továbbá kizárólag ettől eltérő olyan adatok állnak rendelkezésre - figyelemmel a Kfv.V.35.128/2012. számú ügyben indult eljárás adataira is - amelyek az Art. 130. §-a értelmében nem hagyhatók figyelmen kívül jelen ügyben sem. Rámutat a Kúria továbbá arra is, hogy nem ellentétes az uniós joggal, ha azt követelik meg a gazdaság szereplőitől, hogy tegyenek meg minden "tőlük ésszerűen elvárható intézkedést" annak érdekében, hogy az általuk teljesítendő ügylet ne vezessen adókijátszáshoz. (C-80/11. és C-142/11.). A felperes érvelése, mely szerint az alperes nem bizonyította, hogy tudott, illetve tudnia kellett a számlakibocsátók által elkövetett adókijátszásról, adócsalásról, tartalmát tekintve a bizonyítékok felülmérlegelésére irányuló kérelem, amelynek elfogadására a rendelkezésre álló adatokra és a határozatok szerinti helyes bizonyítékértékelésre figyelemmel nem kerülhet sor. Önmagában az EUB ítéletekre való hivatkozás nem teremt alapot keresetnek helyt adó döntés meghozatalára, mivel az EUB ítéleteiben részletezte az adóhatóság és a nemzeti bíróság által vizsgálandó körülményeket, amelyek értelemszerűen nem minden ügyben azonosak. Eltérőek lehetnek az adott gazdasági események, számlák szerinti szereplők és egyéb adatok, az adólevonási jog gyakorlása, jogszerűségének megállapításához szükséges körülmények tekintetében. Ha az adózó tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy beszerzésével, adólevonási jog gyakorlásával, adókijátszást megvalósító ügyletben vesz részt, akkor szükségképpen az adókijátszás résztvevőjének kell tekinteni, függetlenül attól, hogy az ügyletből, szolgáltatásból nyeresége származik-e vagy sem. (C-439/04., C-440/04).
Utal a Kúria arra, hogy a közigazgatási perekben mindig csak a konkrét keresettel támadott határozatok jogszerűsége, avagy jogszerűtlensége tárgyában dönthet az Art. 143. § (1) bekezdése, Pp. 339. § (1), (2) bekezdés g) pontja értelmében, és az ügy ténybeli és jogi megítélésénél ezenfelül kizárólag az Art. 130. §-ának megfelelő határozatokat vonhatja értékelési körébe az egyéb törvényi feltételek megléte esetén is. Ennélfogva az elsőfokú bíróság jogszerűen járt el akkor, amikor ténybeli és jogkérdéssel összefüggésbe nem hozható, bírósági felülvizsgálattal nem érintett adóhatósági határozatra való felperesi hivatkozást nem fogadta el a kereset alaposságának alátámasztásaként.
Az adóbírság mértéke az Art. 174. § (1) bekezdése értelmében kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén mérsékelhető. Tekintettel arra, hogy az alperes és az elsőfokú bíróság helytállóan, okszerű ténybeli és jogkövetkeztetések levonásával, minden körülményre kiterjedően megalapozottan és törvényesen állapította meg, hogy a felperes nem tanúsította a tőle elvárható körültekintést és nem tett meg minden elvárható, észszerű intézkedést annak érdekében, hogy ne vegyen részt adókijátszásban az adóbírság kapcsán sem állapíthatók meg a felperes javára kivételes méltánylást érdemlő körülmények.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelem által vitatott körben teljes körben megfelel a jogvita eldöntésére irányadó eljárási és anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.280/2012/17.)