adozona.hu
BH 2016.8.206
BH 2016.8.206
I. A 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 1. §-ából, illetve 23. §-ból következően, ha a családjogi pert a Ptk. hatálybalépését megelőzően kezdeményezik a bíróságon, az eljárás során a Csjt., illetve a régi Ptk. rendelkezései az irányadóak. II. Az ingatlan-többlethasználati díj megítélésénél irányadó szempontok [2013. évi CLXXVII. tv. (Ptké.) 1. §, 23. §, 27. § 1952. évi IV. tv. (Csjt.) 31/B. § (2) bek.; 1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 140-141. §, 205. § (1) bek.)].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A peres felek házastársak voltak, házasságukat a perbeli elsőfokú bíróság, 2014. március 14-én jogerőre emelkedett részítéletével felbontotta. Az eljárás során a felek a bíróság végzésével jóváhagyott részegyezséget kötöttek a házasságukból született két kiskorú gyermek elhelyezése, a gyermektartásdíj mértéke, a különélő szülő és a gyermekek közötti kapcsolattartás, valamint a házastársi közös vagyon (ingóságok) részbeni megosztása körében.
[...
BH 2016.8.206 I. A 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 1. §-ából, illetve 23. §-ból következően, ha a családjogi pert a Ptk. hatálybalépését megelőzően kezdeményezik a bíróságon, az eljárás során a Csjt., illetve a régi Ptk. rendelkezései az irányadóak.
II. Az ingatlan-többlethasználati díj megítélésénél irányadó szempontok [2013. évi CLXXVII. tv. (Ptké.) 1. §, 23. §, 27. § 1952. évi IV. tv. (Csjt.) 31/B. § (2) bek.; 1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 140-141. §, 205. § (1) bek.)].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás[1] A peres felek házastársak voltak, házasságukat a perbeli elsőfokú bíróság, 2014. március 14-én jogerőre emelkedett részítéletével felbontotta. Az eljárás során a felek a bíróság végzésével jóváhagyott részegyezséget kötöttek a házasságukból született két kiskorú gyermek elhelyezése, a gyermektartásdíj mértéke, a különélő szülő és a gyermekek közötti kapcsolattartás, valamint a házastársi közös vagyon (ingóságok) részbeni megosztása körében.
[2] A házastársak az életközösségük alatt a felperes különvagyonát képező telken építkeztek és a felépített - P. város, B. u. 31/A. szám alatti - családi ház volt az utolsó közös lakásuk.
[3] A perbeli ingatlan beépített tetőterű, összkomfortos családi ház. A lakóépületen belül - költségráfordítással - a tetőtérben és a földszinten két önálló lakás alakítható ki.
[4] A peres felek házassági életközössége már 2012. április 1-jén véglegesen és mindenre kiterjedően megszűnt, az alperes elköltözködött, élettársi kapcsolatot létesített. A kisebbik gyermeket november óta háztartásában neveli, a másik - időközben nagykorúvá vált - gyermek a felperessel közös házban él. Az alperes az elköltözéskor a személyes ingóságainak csak egy részét vitte el, az egyezség megkötését követően a tulajdonába került ingóságokat az ingatlanban tárolta.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság az utolsó közös lakóhelyet képező ingatlan kizárólagos használatára őt jogosítsa fel. Keresete ténybeli megalapozásául előadta, hogy az alperes az ingatlanból önként, a visszatérés szándéka nélkül elköltözött, élettársi kapcsolatot létesített és a visszaköltözésének igénye nem merült fel.
[6] Az alperes a felperes kizárólagos használat iránti kérelmének teljesítését ellenezte, álláspontja szerint az ingatlan osztott használata - csekély költségráfordítással - megoldható, mert a tetőteret műszakilag el lehet különíteni az alsó szinttől, ezáltal külön lakásként használható. Egyben viszontkeresetet terjesztett elő és kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest 2012. április 1. napjától havi 50 000 forint többlethasználati díj megfizetésére. Viszontkeresetét arra alapította, hogy elköltözése óta a felperes használja egyedül az ingatlant.
[7] A felperes előadása szerint az osztott használat nem kivitelezhető, a teljes elkülönülést ugyanis a műszaki leválasztás nem biztosítja. A viszontkereset elutasítását kérte, mivel az alperes elköltözése óta az ingóságait változatlanul az ingatlanban (és a garázsban) tárolta, ezáltal az ingatlant folyamatosan használta.
Az első- és a másodfokú ítélet
[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével a P. város, B. u. 31/A. szám alatti ingatlan kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. Kötelezte az alperest, hogy az ingatlanból az ott található és a házastársi közös vagyon részbeni megosztása folytán az ő tulajdonába került ingóságokat 30 napon belül szállítsa el. Kötelezte a felperest, hogy az ingóságok elszállításától kezdődően minden hónap 15. napjáig havi 22 250 forint használati díjat fizessen meg az alperesnek. Ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.
[9] Az elsőfokú bíróság a használati rendezésre vonatkozó jogvitát az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 31/B. §-ában foglaltak, a többlethasználati díj körében az 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Ptk.) 140. §-a és 141. §-a alapján bírálta el.
[10] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a P. város, B. u. 31/A. szám alatti ingatlan osztott használatát rendelte el. A felperest feljogosította a földszinti szélfogó, a lakótér, a lakószoba, valamint fürdőszoba, az alperest a tetőtéri szint kizárólagos használatára az egyéb helyiségek közös használata mellett azzal, hogy az alperes a kizárólagos használatául szolgáló lakrészt a földszinti tárolón, kamrán, konyhán és közlekedőn keresztül közelítheti meg. Ennek megfelelően mellőzte az alperesnek az ingóságok elszállítására kötelezését, a felperest terhelő használatidíj-fizetési kötelezettség időtartamát pedig 2013. május 1-jétől a másodfokú ítélet napjáig (2015. március 12.) határozta meg. A felperest terhelő lejárt használati díj összegét 502 500 forintban állapította meg és kötelezte, hogy 30 napon belül fizesse meg az alperesnek. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[11] A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését részben alaposnak ítélte. Álláspontja szerint a perbeli jogviszonyra a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 23. §-ának rendelkezése alapján a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépésekor (2014. március 15. napján) fennálló családjogi jogviszonyokra, így a házastársi lakáshasználat szabályozására is a Ptk. családjogi könyvének rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptké. ugyanis nem tartalmaz olyan - a rokontartás iránti igényekre irányadó 40. §-hoz hasonló - rendelkezéseket, amelyek alapján a Ptk. szabályai csak a hatálybalépést követően érvényesített lakáshasználat iránti igényekre lennének irányadóak. Az elsőfokú bíróság ezért tévesen járt el, amikor a házastársak utolsó közös lakásának használati rendezését a Csjt. rendelkezéseire alapította. A másodfokú bíróság ugyanakkor megjegyezte, hogy a két jogszabályi rendelkezés lényegében azonos tartalmú, ezért az elsőfokú bíróság téves anyagi jogi jogszabály-alkalmazása a jogvita elbírálását érdemben nem befolyásolta.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
[12] A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet, az alperes pedig csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Kúria az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét végzésével hivatalból elutasította.
[13] A felperes felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet változtassa meg: az alperesnek az ingatlan megosztott használatára és a többlethasználati díj megfizetésére vonatkozó viszontkeresetét utasítsa el és kötelezze őt a részegyezségben foglalt ingóságainak 15 napon belüli elszállítására. A felperes a jogerős ítélet anyagi jogi jogszabálysértő voltát elsődlegesen arra alapította, hogy a másodfokú bíróság a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 27. §-ába ütközően a jogvita elbírálására a Ptk. rendelkezéseit alkalmazta. Amennyiben a Kúria - a Ptké. 27. §-ának megfelelően - a Csjt. szabályait alkalmazza, úgy a jogerős ítélet sérti a Csjt. 31/B. § (2) bekezdését, a 31/B. § (4) bekezdését, valamint a régi Ptk. 165. § (1) bekezdését.
[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet felperes által támadott rendelkezéseinek hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria ítélete és annak jogi indokolása
[15] A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
[16] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek megfelelően a felülvizsgálati kérelem tárgyát a felperes és az alperes utolsó közös lakásának használati rendezése, illetve az alperes által igényelt többlethasználati díj jogalapja képezte.
[17] Helytállóan hivatkozik a felperes arra, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a jogvita elbírálására a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 23. §-ára hivatkozással a 2013. évi V. törvény (Ptk.) házastársi lakáshasználatra vonatkozó szabályait. A Ptké. 1. §-a értelmében ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit a) a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, b) megtett jognyilatkozatokra kell alkalmazni. Kivételt a 23. § alapvetően csak a Ptk. hatálybalépésekor fennálló családjogi jogviszonyokat illetően tesz, melyekre már a Ptk. rendelkezései irányadók. Ez azt jelenti, hogy pl. ha a bíróság a Ptk. hatálybalépése előtt, a Csjt. alapján döntött a gyermek elhelyezéséről és a kapcsolattartásról, mint tartós jogviszonyról, a szülőt külön intézkedés nélkül megilleti a Ptk. 4:180. § (2) bekezdése szerinti külföldön történő kapcsolattartás joga. A családjogi jognyilatkozatra (pl. perindításra) azonban csak akkor vonatkoznak a Ptk. rendelkezései, ha arra a törvény hatálybalépését követően került sor. (Pl. a korábban az anyánál elhelyezett gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlására az apát jogosítja fel.) Ez irányadó jelen esetben is.
[18] Ezt meghaladóan a Kúria rámutat arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a házassági vagyoni jogi per fogalmát tágan kell értelmezni: idetartozik a közös vagy különvagyoni szerzésre alapított tulajdonjog megállapítása, a házastársi közös vagyon megosztása és a különvagyoni vagyontárgy kiadása mellett - többek között - a házastársi közös lakás használatára vonatkozó per, mert az utolsó közös lakás használatának rendezése iránti kérelem házassági vagyonjogi igénynek minősül. A Ptké. 27. §-a alapján is a Csjt. lakáshasználati szabályai az irányadóak, mivel a felek házassági életközössége - nem vitatottan - a Ptk. hatálybalépése előtt szűnt meg. Helyesen járt el tehát az elsőfokú bíróság, amikor a keresetlevél beadásakor hatályos 1952. évi IV. törvény (Csjt.) szabályait tekintette irányadónak.
[19] A Kúria a fenti eljárási szabálysértést - a téves anyagi jog alkalmazását - azonban nem ítélte olyan súlyúnak, hogy az a per érdemi elbírálására kihatással lett volna. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a házastársak utolsó közös lakásának használati rendezésére vonatkozóan a Csjt., illetőleg a Ptk. jogszabályai tartalmilag fedik egymást, a közös, illetve különvagyoni ingatlanok használati rendezésének főszabályai nem változtak, tehát a jogerős ítélet érdemben felülvizsgálható.
[20] A Kúria részben osztotta az érdemi döntést.
[21] Az utolsó közös lakás használatának rendezése tekintetében
[22] a felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. A Kúria egyetértett a jogerős ítélet rendelkezésével, annak indokolását ugyanakkor az alábbiak szerint módosítja.
[23] A perbeli esetben az ingatlan a házastársak közös tulajdonában áll, használata objektíve megosztható, mert alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma ezt lehetővé teszi.
[24] A jogvita elbírálásánál azonban az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a házastársak az életközösség megszűnése után, a 2012. december 7. napján megkötött, a periratok között szereplő szerződésben - többek között - megállapodtak az utolsó közös lakás osztott használatáról és annak egyenlő arányú költségviseléséről. A szerződésben a felek rendelkeztek arról a - jövőbeli - lehetőségről, ha az egyik fél az ingatlanból elköltözködik. Ekkor az általa használ helyiségeket lezárhatja. Az életközösség megszűnése után a lakáshasználat tárgyában kötött szerződésre nem a Csjt. 31/A. § (1) bekezdésében előírt minősített alakiság az irányadó, hanem a Csjt. 27. § (3) bekezdése második mondatában foglalt rendelkezés, ezért a felek megállapodása érvényesnek tekintendő. A szerződést a felek nem támadták, az érvényes szerződés jogkövetkezménye pedig az, hogy attól utóbb egyoldalúan egyik fél sem térhet el. A szerződéses rendezés esetén sincs akadálya annak, hogy a használat újrarendezésére sor kerüljön, ezt azonban - a PK. 279. számú állásfoglalás III. pontja alapján - a rendezést követően beállott körülményváltozás és ezzel összefüggésben valamelyik fél lényeges jogos érdekének sérelme alapozhatja meg. A kiskorú gyermek lakáshasználati jogának biztosítására azonban ebben az esetben is - összhangban a Csjt. 31/B. § (2) bekezdésével - törekedni kell.
[25] A perbeli esetben a felperes a szerződés használati rendezésétől egyoldalúan eltért, a megállapodás szerinti osztott használattal szemben kizárólagos használatra tartott igényt. A felperes a keresetét kizárólag az alperes elköltözésére alapította. Az érvényes szerződéssel szemben a Pp. 164. § (1) bekezdése főszabálya alapján az attól eltérő, (újra)rendezést kérő felet (a felperest) terhelte annak bizonyítási kötelezettsége, hogy a kiskorú gyermek lakáshasználati joga sérült, illetve a szerződés megkötését követően történt körülményváltozás azt megalapozza. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a felperes a szerződéstől eltérő rendezés megalapozottságát nem tudta bizonyítani. A kiskorú gyermek lakáshasználati jogának sérelme az osztott használattal szemben fel sem merült. Ebből következően helyesen rendelkezett a másodfokú bíróság az ingatlan megosztott használatáról, mivel a felperes a szerződéssel szemben nem bizonyított olyan körülményváltozást, többlettényállást - a szerződés 5. pontja szerint ugyanis az elköltözés nem minősül annak - amely a keresetét megalapozta.
[26] Ezt meghaladóan a Kúria rámutat arra, hogy alapjában tévesen érvel a felperes a használati rendezésnél az elköltözés önkéntes jellegével és a visszatérés szándékának hiányával. A bírósági rendezés során a következetes bírói gyakorlat szerint, a közös tulajdonban lévő lakás esetén az eltávozott házastárs lakáshasználati jogának megszüntetésére önmagában amiatt, hogy a lakást életvitelszerűen nem használja, nem kerülhet sor (BH 1994.412., BH 1997.536.). Abban az esetben azonban, ha a tulajdonostárs házastárs az életviszonyai alakulása folytán a lakást nem kívánja használni és azt csak formai okokból tartja fenn, a bíróság kivételesen - a PK 8. sz. állásfoglalásban kifejtett szempontok alapján - a másik házastársat feljogosíthatja a lakás kizárólagos használatára (Csjt. 31/D. §-a). A fentiekből következően a használati rendezésnél nem minősíthető perdöntőnek a távozó házastárs elköltözésének önkéntessége, illetve a visszatérés szándékának hiánya, mert önmagában - még bizonyítottság esetén - sem jelenti automatikusan az osztott használat megállapításának kizártságát (és a kizárólagos használatra való feljogosítást), az ilyen magatartás értékelésére a lakáshasználati jog ellenérték, illetve a többlethasználati díj jogalapja körében lehet hivatkozni. Az osztott használat mellőzésére csak akkor kerülhet sor, ha a házastárs a másik házastársat illetően olyan felróható magatartást bizonyít, amely az együttlakást - a kiskorú gyermek érdekére is figyelemmel - szubjektíve lehetetlenné teszi. A felperes pedig - a másodfokú bíróság helyes megállapítása szerint - felróható magatartást nem bizonyított. Az alperes következetesen az ingatlan osztott használati rendezését kérte, a visszatérés szándékának hiánya tehát egyértelműen kizárható, a perben pedig nem merült fel olyan körülmény, amely azt támasztaná alá, hogy az alperes a használati jogával csak formálisan kívánna élni.
[27] Tévesen érvel a felperes azzal, hogy a másodfokú bíróság a használati rendezésnél a lezárt gyermekelhelyezés kérdését "éleszti fel". A Csjt. 31/B. § (2) bekezdése szerint a rendezés elsődleges szempontja a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek jogának a biztosítása, a kiskorú gyermek lakáshasználati joga ugyanis annak a szülőnek a használati jogához kapcsolódik, akinél őt a bíróság elhelyezte. A perbeli esetben tény, hogy a házastársak egyik közös kiskorú gyermeke - a szülők közötti megállapodás alapján - az alperes elhelyezésébe került. Súlytalan a felperes hivatkozása arra vonatkozóan, hogy a szülők a lakhatás biztosításának tudatában kötötték meg a gyermekek elhelyezésére vonatkozó peres egyezséget, mert a szerződés szerint azt az utolsó közös lakásban kellett (volna) biztosítani.
[28] Ami pedig a konkrét használati rendezésre vonatkozó felperesi kifogást illeti, a Kúria rámutat arra, hogy a jogerős döntés a felek szerződéses megállapodásából indult ki. Kétségtelen, hogy az emeleti két szoba - a szerződésben rögzített egy lakószobával szemben - az alperes kizárólagos használatába került, viszont a kiskorú gyermek lakhatásáról is ő köteles gondoskodni. A Csjt. 31/B. § (2) bekezdése a kiskorú gyermek lakáshasználati jogát védi, az időközben nagykorúvá vált nagyobbik gyermek ugyanis - a lakáshasználat szempontjából - szívességi lakáshasználónak minősül. A költségek viselését a felek a szerződésben rendezték, a felperes saját nyilatkozatával szemben utólagos hivatkozása a mérőórák leválasztására nem foghat helyt.
[29] Alapos viszont a felülvizsgálati kérelem a többlethasználati díj jogalapja körében.
[30] A szerződés 5. pontja szerint "ha valamelyik fél bent marad a lakásban, a másik fél többlethasználati díjat nem követelhet az értékesítésig". Az érvényes szerződéstől egyoldalúan az alperes sem térhet el. A felek fenti pontban kinyilvánított szerződési akarata egyértelműen arra irányult, hogy bármelyik fél elköltözése esetén az ingatlanban maradóval szemben ezen a jogcímen az igényérvényesítést kizárják, az alperes tehát ilyen igénnyel - még annak esetleges jogszabályi megalapozottsága esetén - sem léphet fel. A perbeli adatok alapján az alperes a kizárólagos használatába került lakószobát - a szerződéssel feljogosítva - lezárta, ingóságai egy részét ott tárolta. Nincs jelentősége a többlethasználat szempontjából annak, hogy ingóságait elvihette-e vagy sem, ténylegesen használhatta-e az ingatlant, vagy sem, a többlethasználati díj iránti viszontkeresete a szerződéses nyilatkozataikkal szemben nem foghat helyt.
[31] Ebből következően tévesen járt el mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság, amikor az alperes igényét - részben - alaposnak ítélték, mert figyelmen kívül hagyták, hogy a felek ezen a jogcímen egymással szemben az igényérvényesítést kizárták.
[32] A jogerős ítélet az ügy érdemét érintő eljárásjogi jogszabályt nem sértett, helytállóan rendelkezett az ingatlan osztott használatáról, a régi Ptk. 205. § (1) bekezdésének megsértésével jogszabálysértően rendelkezett viszont a lejárt többlethasználati díj jogalapját illetően, mert a felek érvényes szerződését figyelmen kívül hagyta.
[33] A fentiek alapján a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet részben megváltoztatta, a lakáshasználat rendezése körében hatályában fenntartotta, a többlethasználati díj iránt előterjesztett alperesi viszontkeresetet elutasította.
(Kúria Pfv. II. 21.646/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A tanács tagjai:
Dr. Makai Katalin a tanács elnökeDr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna előadó bíró
Dr. Baloginé dr. Faiszt Judit bíró
A felperes:
P. Cs. E.A felperes képviselője:
Dr. Töpler László ügyvédAz alperes:
A. L.Az alperes képviselője:
Dr. Mikóné dr. Verger Mária ügyvédA per tárgya:
Házasság felbontása és járulékaiA felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél:
FelperesA másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:
Székesfehérvári Törvényszék 2.Pf.20.058/2015/3.Rendelkező rész
A Kúria a jogerős ítéletet részben megváltoztatja. Az alperes többlethasználati díj iránti viszontkeresetét elutasítja, ezt meghaladóan a jogerős ítéletet (a lakás használati rendezése körében) hatályában fenntartja.
A felek a felülvizsgálati eljárással felmerült költségeiket maguk viselik.
Kötelezi az alperest, hogy az államnak felhívásra fizessen meg 50 300 (Ötvenezer-háromszáz) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A peres felek házastársak voltak, házasságukat a perbeli elsőfokú bíróság 43. sorszámú, 2014. március 14-én jogerőre emelkedett részítéletével felbontotta. Az eljárás során a felek a bíróság végzésével jóváhagyott részegyezséget kötöttek a házasságukból született két kiskorú gyermek elhelyezése, a gyermektartásdíj mértéke, a különélő szülő és a gyermekek közötti kapcsolattartás, valamint a házastársi közös vagyon (ingóságok) részbeni megosztása körében.[2] A házastársak az életközösségük alatt a felperes különvagyonát képező telken építkeztek és a felépített - P., B. G. u. 31/A. szám alatti - családi ház volt az utolsó közös lakásuk.
[3] A perbeli ingatlan beépített tetőterű, összkomfortos családi ház. A lakóépületen belül - költségráfordítással - a tetőtérben és a földszinten két önálló lakás alakítható ki.
[4] A peres felek házassági életközössége már 2012. április 1-jén véglegesen és mindenre kiterjedően megszűnt, az alperes elköltözködött, élettársi kapcsolatot létesített. A kisebbik gyermeket november óta háztartásában neveli, a másik - időközben nagykorúvá vált - gyermek a felperessel közös házban él. Az alperes az elköltözéskor a személyes ingóságainak csak egy részét vitte el, az egyezség megkötését követően a tulajdonába került ingóságokat az ingatlanban tárolta.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság az utolsó közös lakóhelyet képező ingatlan kizárólagos használatára őt jogosítsa fel. Keresete ténybeli megalapozásául előadta, hogy az alperes az ingatlanból önként, a visszatérés szándéka nélkül elköltözött, élettársi kapcsolatot létesített és a visszaköltözésének igénye nem merült fel.[6] Az alperes a felperes kizárólagos használat iránti kérelmét ellenezte, álláspontja szerint az ingatlan osztott használata - csekély költségráfordítással - megoldható, mert a tetőteret műszakilag el lehet különíteni az alsó szinttől, ezáltal külön lakásként használható. Egyben viszontkeresetet terjesztett elő és kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest 2012. április 1. napjától havi 50 000 forint többlethasználati díj megfizetésére. Viszontkeresetét arra alapította, hogy elköltözése óta a felperes használja egyedül az ingatlant.
[7] A felperes előadása szerint az osztott használat nem kivitelezhető, a teljes elkülönülést ugyanis a műszaki leválasztás nem biztosítja. A viszontkereset elutasítását kérte, mivel az alperes elköltözése óta az ingóságait változatlanul az ingatlanban (és a garázsban) tárolta, ezáltal az ingatlant folyamatosan használta.
Az első- és a másodfokú ítélet
[8] A Székesfehérvári Járásbíróság 17. P.22.177/2012/63. sorszámú ítéletével a P., B. G. u. 31/A. szám alatti ingatlan kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. Kötelezte az alperest, hogy az ingatlanból az ott található és a házastársi közös vagyon részbeni megosztása folytán az ő tulajdonába került ingóságokat 30 napon belül szállítsa el. Kötelezte a felperest, hogy az ingóságok elszállításától kezdődően minden hónap 15. napjáig havi 22 250 forint használati díjat fizessen meg az alperesnek. Ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.[9] Az elsőfokú bíróság a használati rendezésre vonatkozó jogvitát az 1952. évi IV. törvény (továbbiakban: Csjt.) 31/B. §-ában foglaltak, a többlethasználati díj körében az 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Ptk.) 140. §-a és 141. §-a alapján bírálta el.
[10] Megállapította, hogy a perbeli ingatlan objektíve az osztott használatra alkalmas, a felek - és különösen a felperes és a kisebbik gyermek - közötti viszonyra figyelemmel azonban a megosztott használat szubjektíve kizárt. Az aggálytalan igazságügyi pszichológusi szakértői vélemény szerint a felperes és - az alperes nevelésébe és gondozásába került - gyermek viszonya jelentős mértékben megromlott és konfliktusokat eredményezett. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a műszakilag megoldható önálló tetőtéri lakás kialakítása sem teszi lehetővé az osztott használatot, mert a teljes szeparáció nem valósítható meg és a konfliktusok változatlan fennmaradása a kiskorú gyermekek érdekével ellentétes. Az elsőfokú bíróság figyelembe vette azt is, hogy a felek közötti elmérgesedett viszony, kompromisszumképességük hiánya az eljárás folyamán közvetlenül tapasztalható volt. Ráadásul az életközösség megszűnése óta mindkét fél új párkapcsolatot alakított ki, amely tény az egy ingatlan való lakás esetén szintén problémák forrása lehet, az alperes lakhatása pedig megoldott. A bíróság a perbeli bizonyítékok együttes értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy az ingatlan közös - osztott - használata napi krízishelyzetet eredményezne, a felek az ingatlant egyébként értékesíteni szeretnék, ezáltal a használati rendezése átmenetinek tekinthető, ezért a Csjt. 31/B. § (4) bekezdése alapján az ingatlan kizárólagos használatára a felperest jogosította fel.
[11] Az alperes elköltözésének körülményeire vonatkozó bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy a felperes állításával szemben az alperes az ingatlanból a kiskorú, kisebbik gyermek érdekében költözködött el és a visszatérésre vonatkozó szándékának hiánya nem bizonyított. Kétségtelen, hogy az alperes élettársi kapcsolatot létesített, barátnőjével közösen béreltek ingatlant, de az elköltözés motivációja a felperes és a kisebbik gyermek közötti folyamatos konfliktushelyzet megelőzése volt, amelynek tényét az aggálytalan szakvélemény alátámasztotta.
[12] Az elsőfokú bíróság az alperes viszontkeresetének jogalapját az ingóságai elszállítását követően találta megalapozottnak. A perbeli adatokból megállapíthatóan az alperes a jelentős mennyiségű ingóságait az ítélethozatalkor is az ingatlanban tárolta, ez pedig már önmagában kizárja az azt megelőző időszakra a felperes többlethasználatát. A többlethasználati díj mértékének megállapítására a perbe szakértő bevonására került sor. Az elsőfokú bíróság a szakvéleményt aggálytalannak ítélte és ítélkezése alapjául elfogadta, ezáltal a felperes által fizetendő havi többlethasználati díjat a szakvéleményben foglaltak szerint - a jövőre nézve - állapította meg.
[13] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a Polgárdi, Bethlen G. u. 31/A. szám alatti ingatlan osztott használatát rendelte el. A felperest feljogosította a földszinti szélfogó, a lakótér, a lakószoba, valamint fürdőszoba, az alperest a tetőtéri szint kizárólagos használatára az egyéb helyiségek közös használata mellett azzal, hogy az alperes a kizárólagos használatául szolgáló lakrészt a földszinti tárolón, kamrán, konyhán és közlekedőn keresztül közelítheti meg. Ennek megfelelően mellőzte az alperesnek az ingóságok elszállítására kötelezését, a felperest terhelő használati díj fizetési kötelezettség időtartamát pedig 2013. május 1-től a másodfokú ítélet napjáig (2015. március 12.) határozta meg. A felperest terhelő lejárt használati díj összegét 502 500 forintban állapította meg és kötelezte, hogy 30 napon belül fizesse meg az alperesnek. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[14] A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését részben alaposnak ítélte. Álláspontja szerint a perbeli jogviszonyra a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 23. §-ának rendelkezése alapján a 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) hatályba lépésekor (2014. március 15. napján) fennálló családjogi jogviszonyokra, így a házastársi lakáshasználat szabályozására is a Ptk. családjogi könyvének rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptké. ugyanis nem tartalmaz olyan - a rokontartás iránti igényekre irányadó 40. §-hoz hasonló - rendelkezéseket, amelyek alapján a Ptk. szabályai csak a hatályba lépést követően érvényesített lakáshasználat iránti igényekre lennének irányadóak. Az elsőfokú bíróság ezért tévesen járt el, amikor a házastársak utolsó közös lakásának használati rendezését a Csjt. rendelkezéseire alapította. A másodfokú bíróság ugyanakkor megjegyezte, hogy a két jogszabályi rendelkezés lényegében azonos tartalmú, ezért az elsőfokú bíróság téves anyagi jogi jogszabály-alkalmazása a jogvita elbírálását érdemben nem befolyásolta.
[15] A másodfokú bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabálysértést vétett, amikor a felperes kereseti tényállításain túlterjeszkedve a felek egymással szemben tanúsított magatartása miatt a szubjektív oszthatatlanságra alapítva adott helyt a keresetnek. A felperes ugyanis a kizárólagos lakáshasználat iránti igényét arra alapította, hogy az alperes a közös ingatlant a visszatérés szándéka nélkül hagyta el. A másodfokú bíróság az eljárási hiba korrigálásaként a jogvitát kizárólag a felek tényállításai által meghatározott eljárásjogi keretek között bírálta el. Ezt meghaladóan azonban az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítást lefolytatta, a tényállást a bizonyítékok helyes és okszerű mérlegelésével állapította meg, az abból levont jogkövetkeztetéseivel azonban a törvényszék nem mindenben értett egyet.
[16] A másodfokú bíróság rámutatott, hogy a Ptk. 4:81. § (1) bekezdése [és a Csjt. 31/B. § (4) bekezdése] alapján - vita esetén - az utolsó közös lakás használati rendezésekor főszabályként az osztott használatot kell elrendelni, amennyiben a lakás adottságai alapján lehetséges. Csak abban az esetben nem osztható meg az ilyen lakáshasználata, ha az egyik házastárs olyan felróható magatartást tanúsít, amely miatt a közös használat a másik házastárs, illetve a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével járna. Mellőzhető az osztott használat elrendelése - az új Ptk. szabályai alapján - ha a házastársaknak vagy egyiküknek más, beköltözhető lakása van, vagy a házastárs a lakásból önként és a visszatérés szándéka nélkül elköltözött és annak a gyermeknek, aki felett a szülői felügyeletet gyakorolja a lakáshasználati jogát megfelelően biztosította. Mindezen szabályok mellett azonban arra is figyelemmel kell lenni, hogy a lakáshasználatra jogosult gyermek lakáshasználati jogát általában a volt közös lakásban kell biztosítani. A családjogi szabályok szerinti osztott használat pedig nem a közös ingatlannak két lakásra való műszaki szétválasztását, hanem a lakás meghatározott lakószobáinak és helyiségeinek a házastársak kizárólagos, más helyiségeinek pedig közös használatát jelenti. A perbeli adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felek utolsó közös lakása objektíve megoszthatónak minősül, mert legalább egy-egy lakószoba kizárólagos használata a felek részére biztosítható.
[17] Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes az ingatlanból nem a visszatérés szándéka nélkül, hanem a családon belüli konfliktusok lehetőségének csökkentése érdekében költözött el. Ezt az ítéleti megállapítást a felperes fellebbezéssel nem támadta, ebből következően az általa a kizárólagos lakáshasználat iránti igény alapjául előadott tényállítások megdőltek. A másodfokú bíróság a fentiek figyelembevételével az elsőfokú bíróság mérlegelését felülbírálta és a perbeli bizonyítékok újraértékelésével megállapította: a) a felperes kizárólagos lakáshasználat iránti igénye alapjául előadottak bizonyítást nem nyertek, b) de bizonyítottságuk esetén sem eredményezik a kizárólagos lakáshasználat iránti igénye megalapozottságát; c) a felek közös tulajdonában álló ingatlan objektíve megosztható és d) az osztott használat mellőzésének esetei sem állnak fenn. A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva az utolsó közös lakás használatát megosztotta, a közös használatú helyiségek számát minimálisra szorítva biztosította az alperes részére a tetőtérbe való feljutást.
[18] A használati rendezés megváltoztatása következményeként az alperes jogszerűen helyezheti el az ingóságait a közös tulajdonban, tehát az ingatlan kiürítésérére vonatkozó rendelkezést a másodfokú bíróság mellőzte.
[19] A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróságnak a többlethasználati díj iránti igény jogalapjával kapcsolatos álláspontját sem. Az erre vonatkozó tényállás szerint az alperes elköltözésére a felperes magatartásának következtében került sor, ilyen ténybeli megállapítás mellett azonban a közös tulajdoni ingatlanból távozni kényszerült tulajdonostárs javára a többlethasználati díj jogalapja megalapozott, az ingatlan osztott használatának elrendelésével azonban a jövőre nézve a többlethasználat nem állapítható meg.
A felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
[20] A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet, az alperes pedig csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Kúria az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét Pfv.II.21.646/2015/6. sorszámú végzésével hivatalból elutasította.[21] A felperes felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet változtassa meg: az alperesnek az ingatlan megosztott használatára és a többlethasználati díj megfizetésére vonatkozó viszontkeresetét utasítsa el és kötelezze őt a részegyezségben foglalt ingóságainak 15 napon belüli elszállítására. A felperes a jogerős ítélet anyagi jogi jogszabálysértő voltát elsődlegesen arra alapította, hogy a másodfokú bíróság a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 27. §-ába ütközően a jogvita elbírálására a Ptk. rendelkezéseit alkalmazta. Amennyiben a Kúria - a Ptké. 27. §-ának megfelelően - a Csjt. szabályait alkalmazza, úgy a jogerős ítélet sérti a Csjt. 31/B. § (2) bekezdését, a 31/B. § (4) bekezdését, valamint a Ptk. 165. § (1) bekezdését.
[22] Érvelése szerint a jogvita elbírálására irányadó jogszabályt az elsőfokú bíróság helyesen határozta meg. A házastársak életközössége véglegesen és mindenre kiterjedően a Ptk. 2014. március 15-i hatálybalépése előtt - 2012. április 1-jén - szűnt meg. A Ptké. 27. §-a kimondja, hogy a vagyonjogi igényekre az életközösség megszűnésekor hatályos jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni. Ráadásul a peres eljárás során a felek a gyermekek elhelyezéséről és az egyéb járulékos kérdésekről az akkor hatályos Csjt. rendelkezéseinek megfelelően kötöttek részegyezséget.
[23] A téves anyagi jogi jogszabály alkalmazását meghaladóan érdemben is megalapozatlan és törvénysértő az osztott használat elrendelése. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes elköltözése után élettársi kapcsolatot létesített, a másodfokú bíróság pedig a tényállást nem módosította, tehát ez tényként megállapítható. Az élettársi kapcsolat létesítéséből alappal következtethető az alperes önkéntes és a visszatérés szándéka nélküli elköltözése. A törvényszéknek nem állt rendelkezésére a használat konkrét meghatározásakor a felek által kölcsönösen elfogadott szakértői vélemény, nem volt tehát abban a helyzetben, hogy megalapozott érdemi döntést hozzon. Olyan lakószobáról is rendelkezett, amelyet a felek közös, nagyobbik gyermek használ. Nem foglalt állást abban sem, hogy az osztott használat után a közmű használatot hogyan lehet megoldani, illetve a költségeket hogyan lehet elszámolni és nem rendelkezett az ingatlanban levő garázs használatáról sem.
[24] Az elsőfokú bíróság - a másodfokú bíróság megállapításával szemben - nem terjeszkedett túl a kereseten. Az ítéletben helyesen határozta meg az együttlakást kizáró tényeket, ezáltal nem tévedett az osztott használat szubjektív okra visszavezethető ellehetetlenülésében. A másodfokú bíróság döntésében ezeket az okokat figyelmen kívül hagyta, ítélete tehát előidézi azokat a konfliktusokat, amelyeket az elsőfokú bíróság megkísérelt elkerülni.
[25] Téves a törvényszéknek az a jogi álláspontja is, hogy a közös kiskorú gyermekeknek a lakhatását elsősorban a volt lakásban kell biztosítani. A felek a gyermekek elhelyezéséről egyezségben állapodtak meg, azt annak tudatában kötötték, hogy a gyermekek lakhatásáról gondoskodniuk kell. Az alperes az élettársához júniusban költözött el, a kisebbik gyermeket viszont októberben vette magához. Életszerűtlen, logikátlan és hiteltelen az a következtetés, hogy a házasságtörő fél a gyermek érdekében költözködött el, ráadásul nem is önként.
[26] Megalapozatlan, a régi Ptk. 165. §-t sértő és iratellenes a használati díj (többlethasználati díj) fizetésére vonatkozó rendelkezés. Az alperes ugyanis a tulajdonába kerülő nagy mennyiségű ingóságot többször és külön felszólítás ellenére sem szállította el, ezzel elfoglalta a közös lakóingatlan felső emeletének nagy részét (kivéve a nagyobbik gyermek által kizárólagos használt egyik felső szobát), a garázst pedig teljesen a tulajdonát képező ingóságai őrzésére, tárolására használta. Ebből következően a közös tulajdonú ingatlant az alperes is használta, a felperes ugyanakkor nem használt többet, mint amennyi a tulajdonjoga alapján őt megillette, ezért a többlethasználati díj megfizetésére kötelezés megalapozatlan és jogszabálysértő.
[27] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet felperes által támadott rendelkezéseinek hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a szakértői vélemény alapján egyértelműen megállapítható, hogy az ingatlan kétlakásos családi házzá alakítható, amelynek költségei megelőlegezését vállalta. A Csjt. és a Ptk. rendelkezései egybehangzóak abban, hogy az utolsó közös lakás használati rendezésének főszabálya a házastársak osztott használata és annak mellőzése csak akkor lehetséges, ha a bírói gyakorlat alapján kialakított objektív és szubjektív szempontok fennállása kizárja. A perbeli ingatlan a megosztott használatra objektíve alkalmas, ezáltal helyesen vizsgálta a másodfokú bíróság a kizárólagos használat szubjektív szempontjainak megalapozottságát. Már az elsőfokú bíróság is megállapította, hogy az ingatlanból a felperes és a közös kiskorú gyermek kapcsolatának megromlása miatt költözött el, a felperes a gyermeket bántalmazta és ezért vett ki az alperes a barátnőjével közösen albérletet. Felróható magatartás tehát a felperes részéről merült fel, ezért a jogszabálynak megfelelően állapította meg a törvényszék, hogy az ingatlan osztott használata szubjektíve sem kizárt. Bár a gyermeknek az édesanyjával a kapcsolata nem állt helyre, a felperes már nem tud olyan félelmet kelteni benne, amely indokolná az osztott használat mellőzését.
[28] Az alperes álláspontja szerint a többlethasználati díj megállapítása sem törvénysértő. A felperes az élettársával együtt az egész házat használta, őt a használattól elzárta, amikor pedig az ingóságait el akarta hozni, rendőrt hívott rá és jogi képviselője útján fenyegetőzött.
A Kúria ítélete és annak jogi indokolása
[29] A felülvizsgálati kérelem részben alapos.[30] A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek megfelelően a felülvizsgálati kérelem tárgyát a felperes és az alperes utolsó közös lakásának használati rendezése, illetve az alperes által igényelt többlethasználati díj jogalapja képezte.
[31] Helytállóan hivatkozik a felperes arra, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a jogvita elbírálására a 2013. évi CLXXVII. törvény (Ptké.) 23. §-ára hivatkozással a 2013. évi V. törvény (Ptk.) házastársi lakáshasználatra vonatkozó szabályait. A Ptké. 1. §-a értelmében ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit a) a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra, b) megtett jognyilatkozatokra kell alkalmazni. Kivételt a 23. § alapvetően csak a Ptk. hatálybalépésekor fennálló családjogi jogviszonyokat illetően tesz, melyekre már a Ptk. rendelkezései irányadók. Ez azt jelenti, hogy pl. ha a bíróság a Ptk. hatálybalépése előtt, a Csjt. alapján döntött a gyermek elhelyezéséről és a kapcsolattartásról, mint tartós jogviszonyról, a szülőt külön intézkedés nélkül megilleti a Ptk. 4:180. § (2) bekezdése szerinti külföldön történő kapcsolattartás joga. A családjogi jognyilatkozatra (pl. perindításra) azonban csak akkor vonatkoznak a Ptk. rendelkezései, ha arra a törvény hatálybalépését követően került sor. (Pl. a korábban az anyánál elhelyezett gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlására az apát jogosítja fel.) Ez irányadó jelen esetben is.
[32] Ezt meghaladóan a Kúria rámutat arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a házassági vagyoni jogi per fogalmát tágan kell értelmezni: ide tartozik a közös, vagy különvagyoni szerzésre alapított tulajdonjog megállapítása, a házastársi közös vagyon megosztása és a különvagyoni vagyontárgy kiadása mellett - többek között - a házastársi közös lakás használatára vonatkozó per, mert az utolsó közös lakás használatának rendezése iránti kérelem házassági vagyonjogi igénynek minősül. A Ptké. 27. §-a alapján is a Csjt. lakáshasználati szabályai az irányadóak, mivel a felek házassági életközössége - nem vitatottan - a Ptk. hatálybalépése előtt szűnt meg. Helyesen járt el tehát az elsőfokú bíróság, amikor a a keresetlevél beadásakor hatályos 1952. évi IV. törvény (Csjt.) szabályait tekintette irányadónak.
[33] A Kúria a fenti eljárási szabálysértést - a téves anyagi jog alkalmazását - azonban nem ítélte olyan súlyúnak, hogy az a per érdemi elbírálására kihatással lett volna. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a házastársak utolsó közös lakásának használati rendezésére vonatkozóan a Csjt., illetőleg a Ptk. jogszabályai tartalmilag fedik egymást, a közös, illetve különvagyoni ingatlanok használati rendezésének főszabályai nem változtak, tehát a jogerős ítéletet érdemben felülvizsgálható.
[34] A Kúria részben osztotta az érdemi döntést.
[35] Az utolsó közös lakás használatának rendezése.
[36] A felperes felülvizsgálati kérelme e tekintetben nem alapos. A Kúria egyetértett a jogerős ítélet rendelkezésével, annak indokolását ugyanakkor az alábbiak szerint módosítja.
[37] A perbeli esetben az ingatlan a házastársak közös tulajdonában áll, használata objektíve megosztható, mert alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma ezt lehetővé teszi.
[38] A jogvita elbírálásánál azonban az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a házastársak az életközösség megszűnése után, a 2012. december 7. napján megkötött a periratok között szereplő szerződésben - többek között - megállapodtak az utolsó közös lakás osztott használatáról és annak egyenlő arányú költségviseléséről (43. sorszámú szerződés 4. pont). A szerződésben a felek rendelkeztek arról a - jövőbeli - lehetőségről, ha az egyik fél az ingatlanból elköltözködik. Ekkor az általa használ helyiségeket lezárhatja (a szerződés 5. pontja). Az életközösség megszűnése után a lakáshasználat tárgyában kötött szerződésre nem a Csjt. 31/A. § (1) bekezdésében előírt minősített alakiság az irányadó, hanem a Csjt. 27. § (3) bekezdése második mondatában foglalt rendelkezés, ezért a felek megállapodása érvényesnek tekintendő. A szerződést a felek nem támadták, az érvényes szerződés jogkövetkezménye pedig az, hogy attól utóbb egyoldalúan egyik fél sem térhet el. A szerződéses rendezés esetén sincs akadálya annak, hogy a használat újrarendezésére sor kerüljön, ezt azonban - a PK 279. számú állásfoglalás III. pontja alapján - a rendezést követően beállott körülményváltozás és ezzel összefüggésben valamelyik fél lényeges jogos érdekének sérelme alapozhatja meg. A kiskorú gyermek lakáshasználati jogának biztosítására azonban ebben az esetben is - összhangban a Csjt. 31/B. § (2) bekezdésével - törekedni kell.
[39] A perbeli esetben a felperes a szerződés használati rendezésétől egyoldalúan eltért, a megállapodás szerinti osztott használattal szemben kizárólagos használatra tartott igényt. A felperes a keresetét kizárólag az alperes elköltözésére alapította (11. sorszámú keresetmódosítás). Az érvényes szerződéssel szemben a Pp. 164. § (1) bekezdése főszabálya alapján az attól eltérő, (újra)rendezést kérő felet (a felperest) terhelte annak bizonyítási kötelezettsége, hogy a kiskorú gyermek lakáshasználati joga sérült, illetve a szerződés megkötését követően történt körülményváltozás azt megalapozza. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy a felperes a szerződéstől eltérő rendezés megalapozottságát nem tudta bizonyítani. A kiskorú gyermek lakáshasználati jogának sérelme az osztott használattal szemben fel sem merült. Ebből következően helyesen rendelkezett a másodfokú bíróság az ingatlan megosztott használatáról, mivel a felperes a szerződéssel szemben nem bizonyított olyan körülményváltozást, többlettényállást - a szerződés 5. pontja szerint ugyanis az elköltözés nem minősül annak - amely a keresetét megalapozta.
[40] Ezt meghaladóan a Kúria rámutat arra, hogy alapjában tévesen érvel a felperes a használati rendezésnél az elköltözés önkéntes jellegével és a visszatérés szándékának hiányával. A bírósági rendezés esetén a következetes bírói gyakorlat szerint a közös tulajdonban lévő lakás esetén az eltávozott házastárs lakáshasználatának jogának megszüntetésére önmagában amiatt, hogy a lakást életvitelszerűen nem használja, nem kerülhet sor (BH 1994.412., BH 1997.536.). Abban az esetben azonban, ha a tulajdonostárs házastárs az életviszonyai alakulása folytán a lakást nem kívánja használni és azt csak formai okokból tartja fenn, a bíróság kivételesen - a PK 8. sz. állásfoglalásban kifejtett szempontok alapján - a másik házastársat feljogosíthatja a lakás kizárólagos használatára (Csjt. 31/D. §-a). A fentiekből következően a használati rendezésnél nem minősíthető perdöntőnek a távozó házastárs elköltözésének önkéntessége, illetve a visszatérés szándékának hiánya, mert önmagában - még bizonyítottság esetén - sem jelenti automatikusan az osztott használat megállapításának kizártságát (és a kizárólagos használatra való feljogosítást), az ilyen magatartás értékelésére a lakáshasználati jog ellenérték, illetve a többlethasználati díj jogalapja körében lehet hivatkozni. Az osztott használat mellőzésére csak akkor kerülhet sor, ha a házastárs a másik házastársat illetően olyan felróható magatartást bizonyít, amely az együttlakást - a kiskorú gyermek érdekére is figyelemmel - szubjektíve lehetetlenné teszi. A felperes pedig - a másodfokú bíróság helyes megállapítása szerint - felróható magatartást nem bizonyított. Az alperes következetesen az ingatlan osztott használati rendezését kérte, a visszatérés szándékának hiánya tehát egyértelműen kizárható, a perben pedig nem merült fel olyan körülmény, amely azt támasztaná alá, hogy az alperes a használati jogával csak formálisan kívánna élni.
[41] Tévesen érvel a felperes azzal, hogy a másodfokú bíróság a használati rendezésnél a lezárt gyermekelhelyezés kérdését "éleszti fel". A Csjt. 31/B. § (2) bekezdése szerint a rendezés elsődleges szempontja a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek jogának a biztosítása, a kiskorú gyermek lakáshasználati joga ugyanis annak a szülőnek a használati jogához kapcsolódik, akinél őt a bíróság elhelyezte. A perbeli esetben tény, hogy a házastársak egyik közös kiskorú gyermeke - a szülők közötti megállapodás alapján - az alperes elhelyezésébe került. Súlytalan a felperes hivatkozása arra vonatkozóan, hogy a szülők a lakhatás biztosításának tudatában kötötték meg a gyermekek elhelyezésére vonatkozó peres egyezséget, mert a szerződés szerint azt az utolsó közös lakásban kellett (volna) biztosítani.
[42] Ami pedig a konkrét használati rendezésre vonatkozó felperesi kifogást illeti, a Kúria rámutat arra, hogy a jogerős döntés a felek szerződéses megállapodásából indult ki. Kétségtelen, hogy az emeleti két szoba - a szerződésben rögzített egy lakószobával szemben - az alperes kizárólagos használatába került, viszont a kiskorú gyermek lakhatásáról is ő köteles gondoskodni. A Csjt. 31/B. § (2) bekezdése a kiskorú gyermek lakáshasználati jogát védi, az időközben nagykorúvá vált nagyobbik gyermek ugyanis - a lakáshasználat szempontjából - szívességi lakáshasználónak minősül. A költségek viselését a felek a szerződésben rendezték, a felperes saját nyilatkozatával szemben utólagos hivatkozása a mérőórák leválasztására nem foghat helyt.
[43] Alapos viszont a felülvizsgálati kérelem a többlethasználati díj jogalapja körében.
[44] A szerződés 5. pontja szerint "ha valamelyik fél bent marad a lakásban, a másik fél többlethasználati díjat nem követelhet az értékesítésig". Az érvényes szerződéstől egyoldalúan az alperes sem térhet el. A felek fenti pontban kinyilvánított szerződési akarata egyértelműen arra irányult, hogy bármelyik fél elköltözése esetén az ingatlanban maradóval szemben ezen a jogcímen az igényérvényesítést kizárják, az alperes tehát ilyen igénnyel - még annak esetleges jogszabályi megalapozottsága esetén - sem léphet fel. A perbeli adatok alapján az alperes a kizárólagos használatába került lakószobát - a szerződéssel feljogosítva - lezárta, ingóságai egy részét ott tárolta. Nincs jelentősége a többlethasználat szempontjából annak, hogy ingóságait elvihette-e vagy sem, ténylegesen használhatta-e az ingatlant, vagy sem, a többlethasználati díj iránti viszontkeresete a szerződéses nyilatkozataikkal szemben nem foghat helyt.
[45] Ebből következően tévesen járt el mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság, amikor az alperes igényét - részben - alaposnak ítélték, mert figyelmen kívül hagyták, hogy a felek ezen a jogcímen egymással szemben az igényérvényesítést kizárták.
[46] A jogerős ítélet az ügy érdemét érintő eljárásjogi jogszabályt nem sértett, helytállóan rendelkezett az ingatlan osztott használatáról, a régi Ptk. 205. § (1) bekezdésének megsértésével jogszabálysértően rendelkezett viszont a lejárt többlethasználati díj jogalapját illetően, mert a felek érvényes szerződését figyelmen kívül hagyta.
[47] A fentiek alapján a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet részben megváltoztatta, a lakáshasználat rendezésére körében hatályában fenntartotta, a többlethasználati díj iránt előterjesztett alperesi viszontkeresetet elutasította.
Záró rész
[48] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyalás megtartása nélkül bírálta el.
[49] A felperes felülvizsgálati kérelme a többlethasználati díj tekintetében eredményre vezetett, a kizárólagos használat elrendelése iránti kérelme körében pervesztes lett. A Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 81. § (1) bekezdésére figyelemmel úgy rendelkezett, hogy a felülvizsgálati eljárással felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
[50] Az 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 43. § (2) bekezdése alapján a lakáshasználat rendezése illetékvonzattal nem járt. A többlethasználati díj illetéke az 50. § (1) bekezdése alapján kerekítve 50.300 forint, amelyet a felperes pernyertessége miatt az alperes köteles az államnak megfizetni.
Budapest, 2016. április 19.
Dr. Makai Katalin s.k. a tanács elnöke, dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s.k. előadó bíró, dr. Baloginé dr. Faiszt Judit s.k. bíró
(Kúria Pfv. II. 21.646/2015.)