adozona.hu
BH 2016.7.179
BH 2016.7.179
I. A Cstv. nem tartalmaz sorrendiséget a szabályai alapján megindítható peres eljárások tekintetében. Ha az adós vagyontárgya meghatározott időpontban történt átruházása folytán mind a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti megtámadási per, mind pedig a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott megállapítás iránti per megindításának fennállnak a feltételei, az eljárás megindítására jogosult eldöntheti, hogy melyik per megindítását tartja célravezetőbbnek. II. Az adóssal szembeni követelések esedékességükkor t
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A Z. Kft. (a továbbiakban: adós) tulajdonosai az alperes (60% mértékű üzletrésszel), valamint két fia (fejenként 20-20 % mértékű üzletrésszel). Az alperes 2004. március 24-től az adós felszámolásának kezdő időpontjáig (2012. július 24.) az adós ügyvezetőjeként tevékenykedett.
[2] Az alperes tulajdonát képezi az E.-i, külterület X hrsz. alatt nyilvántartott ingatlan, melyet az alperes 2002. július 16-án haszonkölcsön-szerződéssel - ingyenesen - az adós használatába adott, s hozzájárult, h...
BH 2016.7.179 I. A Cstv. nem tartalmaz sorrendiséget a szabályai alapján megindítható peres eljárások tekintetében. Ha az adós vagyontárgya meghatározott időpontban történt átruházása folytán mind a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti megtámadási per, mind pedig a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott megállapítás iránti per megindításának fennállnak a feltételei, az eljárás megindítására jogosult eldöntheti, hogy melyik per megindítását tartja célravezetőbbnek.
II. Az adóssal szembeni követelések esedékességükkor történő kielégítésének megítéléséhez az adós teljesítésre fordítható likvid vagyonát kell összevetni az adós esedékessé váló tartozásaival.
III. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem teszi lehetővé a vezető tisztségviselő számára, hogy a tagi kölcsönköveteléssel rendelkező hitelezőt - ezen belül saját magát - előnyben részesítse a társaság külső érdektelen hitelezőivel szemben [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 33/A. § (1) bek., 40. § (1) bek.; 2006. évi IV. tv. (Gt.) 30. § (3) bek.].
[1] A Z. Kft. (a továbbiakban: adós) tulajdonosai az alperes (60% mértékű üzletrésszel), valamint két fia (fejenként 20-20 % mértékű üzletrésszel). Az alperes 2004. március 24-től az adós felszámolásának kezdő időpontjáig (2012. július 24.) az adós ügyvezetőjeként tevékenykedett.[2] Az alperes tulajdonát képezi az E.-i, külterület X hrsz. alatt nyilvántartott ingatlan, melyet az alperes 2002. július 16-án haszonkölcsön-szerződéssel - ingyenesen - az adós használatába adott, s hozzájárult, hogy az adós az ingatlanon turisztikai modellházakat építsen. Ehhez 2002-ben és 2004-ben az adós 16 131 107 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el. A támogatás a bekerülési költség 40%-át fedezte, a fennmaradó 60%-ot az alperes tagi kölcsönként bocsátotta az adós rendelkezésére.
[3] Az első modellházra (Panzió-I.) 2005. március 4-én, a másodikra (Panzió-II.) 2007. július 28-án adták ki a használatbavételi engedélyt. A modellházak kihasználtsága minimális volt, az adós csekély mértékű bevételt ért el, amely csak az üzemi költségeket fedezte. Az adós mérleg szerinti eredményei negatív adatokat mutattak, amely lehetetlenné tette újabb pályázati források bevonását. Jóllehet az alperes elengedett 2 000 000 Ft tagi kölcsönt, illetve 5 800 000 Ft pótbefizetést teljesített, az adós pénzügyi helyzete nem javult.
[4] A modellházak beruházását végző D. Kft. 2007-ben, az É. Zrt. 2009-ben pert indítottak az adóssal szemben, mely perekben az adós vitatta a követeléseket és különböző jogcímeken ellenköveteléseket támasztott.
[5] 2004. október 28-án az adós mozgássérültek szállítására is alkalmas kisbusz megvásárlására kapott 3 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatást. A B. megyei Területfejlesztési Tanács azonban 2008. december 19-én elrendelte a támogatás kamatostul történő visszafizetését. E kötelezettségéről az adós a felszólító levél 2009. január 24. napján történt átvételekor értesült, s bár kérte a kamatok elengedését és részletfizetés biztosítását, valamint a támogatási szerződés módosítását, e kérelmei nem vezettek eredményre.
[6] Az adós 2011. augusztus 2-án megtartott taggyűlésén az alperes, mint az adós vezető tisztségviselője tájékoztatta a tagokat arról, hogy a cég pénzügyi helyzete elnehezült. Konzultált a cég könyvelőjével és megállapította, hogy elsősorban a gazdasági válság súlyos hatásai miatt a cég üzleti működése során jelentős veszteség merült fel. A cég beszűkült mozgástérrel, kevés pályázati és egyéb lehetőséggel rendelkezik. Banki hitelhez nem tud jutni, mivel rendkívüli mértékben csökkent a bevétele, s ezáltal a gazdasági tevékenységéhez újabb források bevonására nem fog sor kerülni. A tagok részére csatolta a könyvelő kimutatását azzal, hogy abból megállapítható, a társaságnak döntenie kell a gazdasági működés teljes ellehetetlenülése elkerülése érdekében. A társaság veszteségeinek csökkentése és a pozíció javítása érdekében szükséges az, hogy a taggyűlés döntsön az alperes tagi kölcsönének megtérítéséről. Tekintettel arra, hogy a cég megfelelő mértékű pénzügyi forrásokkal nem rendelkezik, a tagi kölcsön ellentételezésének módja lehet a cég vagyontárgyaival történő törlesztés.
[7] A taggyűlés 3/2011. (VIII. 2.) számú taggyűlési határozatában egyhangúlag úgy döntött, hogy az adós az alperestől kapott 27 750 000 Ft tagi kölcsön fejében átruházza az alperesre a Panzió-I. és Panzió-II. felépítményt 22 380 000 Ft tagi kölcsön fejében, a benne található ingókat 1 650 000 Ft tagi kölcsön ellenében. E taggyűlési határozat alapján 2011. szeptember 16-án kötött megállapodásokban, az adós az alperesre átruházta egyrészt a Panzió-I. és Panzió-II. tulajdonjogát 22 380 000 Ft tagikölcsön-követelés fejében, másrészt a panziókban található ingóságok tulajdonjogát 1 650 000 Ft tagi kölcsönkövetelés ellenében. E megállapodások megkötését követően az adósnak nem maradt olyan vagyona, amely a hitelezők kielégítésére alkalmas lett volna.
[8] 2011. december 16-án a D. Kft. kérelmére az adós ellen felszámolási eljárás indult, a bíróság által elrendelt felszámolásának kezdő időpontja 2012. július 24. A felszámolási eljárásban a felperes az adós hitelezője, nyilvántartásba vett igénye 6 813 347 Ft.
[9] A felperes módosított keresetében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján annak megállapítását kérte, hogy az alperes az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezte után ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el és ezáltal az adós vagyona 17 316 800 Ft tőkeösszeggel, valamint ennek késedelmi kamataival csökkent. Kérte ezen összegben vagyoni biztosíték nyújtására is kötelezni az alperest, a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján.
[10] Álláspontja szerint már 2011. augusztus 2-án fennállt az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete, ezért a 3/2011. (VIII. 2.) számú taggyűlési határozat végrehajtását szolgáló, 2011. szeptember 16-án aláírt szerződésekkel az alperes elvonta a hitelezők elől az adós vagyonát, tehát nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján járt el.
[11] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy az adós 2011. augusztus 2-án fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lett volna. Állította, hogy nem tanúsított hitelezői érdekeket sértő magatartást, a tagi kölcsönének 2 000 000 Ft összegben történt elengedésével és az 5 800 000 Ft összegű pótbefizetéssel éppen ellenkező volt a célja. Minden tőle telhetőt megtett az adós megmentésére, a hitelezői veszteségek csökkentésére, az adós fizetésképtelenségének elkerülésére. Vitatta a vagyoncsökkenés mértékét, utóbb azt az ingatlanok átruházása kapcsán 1 920 000 Ft, míg az ingóságok esetében 500 000 Ft összegben ismerte el.
[12] Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott és megállapította, hogy az alperes az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezte után az ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal az adós vagyona 17 316 800 Ft tőke összeggel és ennek kamataival csökkent. Kötelezte az alperest vagyoni biztosíték nyújtására - a törvényszék Gazdasági Hivatalának letéti számlájára történő befizetéssel -, valamint a perköltség megfizetésére is.
[13] Leszögezte, hogy a keresetet - a Cstv. 83/A. § (4) bekezdése alapján - a Cstv. 33/A. §-ának az adós felszámolásának elrendelésekor hatályos, azaz a 2012. március 1. napjától módosított rendelkezései alapján kellett elbírálni.
[14] Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és mellőzte a vagyoncsökkenés 17 316 800 Ft-os összege után a kamatok megállapítására vonatkozó rendelkezést, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
[15] Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását.
[16] Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 3. § (3) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 4. § (1) és (4) bekezdését, valamint a Cstv. 33/A. § (1) bekezdését.
[17] Kérelmének részletes indokolásában többek között - utalva a Pp. 164. § (1) bekezdésében és a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglaltakra - kifejtette, az eljárás során nem értékelték a bíróságok, hogy a felperes hitelezői követelésének teljes összege pontosan azokra a szerződésekre vezethető vissza, amelyeknek a megkötését a keresetben kifogásolta. Ha tehát az alperes a szerződéseket nem köti meg, a felperesnek minimális követelése állna fenn az adóssal szemben. A felperes megtámadhatta volna a szerződéseket a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján, azonban ekkor a felperes követelése - amelyből 6 007 500 Ft a perbeli szerződések után az adós által be nem fizetett áfakövetelés - szinte teljesen megszűnt volna. A felperes nem élt a szerződések megtámadásának lehetőségével azért, hogy az adóssal szembeni követelése ne csökkenjen. Ez a felperesi magatartás sérti a Ptk. 4. § (1) bekezdésében írt jóhiszeműség követelményét és a (4) bekezdésbe is ütközik, mert saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Mindezek alapján a felperes csak az általa vitatott szerződések áfaösszegével - 6 007 500 Ft-tal - csökkentett 805 847 Ft hitelezői igény érvényesítésére lehet jogosult.
[18] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását.
[19] A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése szerint, nem érintette a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott, a felperes keresetét a kamatfizetés tekintetében elutasító jogerős ítéleti rendelkezést.
[20] Az alperes megalapozatlanul állította a Pp. 164. § (1) bekezdésének, a Pp. 3. § (3) bekezdésének és a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdésének megsértését arra hivatkozva, hogy a felperesnek nem a Cstv. 33/A. §-ában szabályozott vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránti pert, hanem a Cstv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott peres eljárást kellett volna kezdeményeznie. Ha az adós vagyontárgya meghatározott időpontban történt átruházása folytán fennállnak mind a két perfajta megindításának feltételei, az eljárás megindítására jogosult döntheti el, hogy melyik per megindítását tartja célravezetőbbnek. A Cstv. 33/A. §-a, illetve a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti per célja, eljárási szabályai, részben feltételrendszere érdemben eltér. Az első a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségének megállapítására, majd marasztalására, míg a második az adós vagyonából jogellenesen kikerült vagyontárgy visszaszerzésére irányul. Önmagában az, hogy az alperes számára esetleg kedvezőbb lett volna az utóbb említett per megindítása, nem jelenti azt, hogy a hitelezőt a két igényérvényesítési lehetőség között a választás joga ne illetné meg, ha a feltételek fennállnak. A felperes választása nem értékelhető sem a Ptk. 4. § (1) bekezdésében előírt jóhiszeműséget sértő, sem a 4. § (4) bekezdésében írt felróható magatartásként, így joggal való visszaélést sem valósíthatott meg.
[21] A Kúria hangsúlyozza, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott megállapítási per a vezető tisztségviselő Cstv.-ben meghatározott magatartása következtében az adós vagyonában beálló csökkenés megállapítására irányul. A hitelezőként történő perindításra jogosultság szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes az adós felszámolási eljárásában milyen összegű bejelentett hitelezői igénnyel rendelkezik, s annak sem, hogy az milyen jogcímen keletkezett. Ezért az alperes arra vonatkozó érvelésének, hogy ha felperes megtámadta volna a perbeli szerződést, csak kisebb összegű - 805 847 Ft hitelezői igény - érvényesítésére lehetne jogosult, nincs jelentősége, a felperes perbeli legitimációját ez nem érintené.
[22] A Cstv. 33/A. §-a szerinti felelősség megállapításához szükséges tényállási elemek közül az alperes elsődlegesen azt a megállapítást sérelmezte, hogy a taggyűlési határozat meghozatalakor, 2011. augusztus 2-án már fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt az adós.
[23] Helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a 2009-2010 évekre vonatkozó beszámolók önmagukban közvetlenül nem bizonyítják azt, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt 2011. augusztus 2-án. A másodfokú bíróság azonban ítéletében az adós gazdasági helyzetét tényszerűen, egy folyamatként mutatta be és értékelte. A 2009-es beszámolóból kiindulva azt állapította meg, hogy már 2009-ben negatív volt az adós saját tőkéje. 2009. január 13-án már felszólította a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: MÁK) az adóst a 3 000 000 Ft támogatás visszafizetésére, annak kamataival együtt. Miután erre vonatkozóan részletfizetést is kért az adós, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete megítélése szempontjából nem vehető figyelembe a visszafizetési kötelezettségének későbbi, a 2011. szeptember 22. napján ellene indított perben történt vitatása. A perbeli iratok részét képező, más perben keletkezett bírósági iratokból megállapíthatóan, a MÁK 2009. január 13-án kelt értesítése a támogatás visszavonásáról egyértelmű felszólítást tartalmazott arra, hogy a 3 000 000 Ft-ot, s annak a támogatás igénybevétele napjától számított 2 562 000 Ft összegű késedelmi kamatát, összesen 5 562 000 Ft-ot az értesítés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül fizesse vissza az adós. A másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerű értékelésével, helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az adós támogatás visszafizetésére vonatkozó kötelezettsége 2011. augusztus 2-án fennállt. Ekkor az alperes észszerűen előre láthatta, hogy az adós esedékességkor nem lesz képes e követelést kifizetni.
[24] Az eljárás adataiból megállapíthatóan az adós gazdasági helyzete a 2009. évi beszámolóban foglalt helyzethez képest nem változott. A 2011. augusztus 2-án kelt taggyűlési jegyzőkönyvbe foglalt, az adós gazdasági helyzetére vonatkozó alperesi összefoglaló is ezt támasztja alá. Ebben az alperes maga tájékoztatta a taggyűlést arról, hogy a "cég pénzügyi helyzete elnehezült", "a cég megfelelő pénzügyi forrásokkal nem rendelkezik".
[25] Az ismertetett tényekből a jogerős ítélet helytállóan vonta le azt a következtetést, hogy a taggyűlés (2011. 08. 02.), valamint a szerződések megkötésének időpontjában (2011. 09. 16.) az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Ekkor az alperes ésszerűen előre láthatta, hogy pénzügyi források hiányában az adós nem lesz képes a vele szembeni követeléseket esedékességükkor kiegyenlíteni. Az alperesnek, mint a társaság vezetőjének ettől az időponttól kezdődően a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján kellett volna eljárnia.
[26] Az, hogy utóbb a D. Kft. követelésének alakulása milyen hatással volt a 2011-es mérleg tartalmára, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2011. augusztus 2-i fennállásának megállapítása szempontjából lényegtelen.
[27] A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megállapíthatósága szempontjából nincs jelentősége annak sem, hogy az adósnak 2011. augusztus 2-án milyen követelései álltak fenn harmadik személyekkel szemben. Az adóssal szembeni követelések esedékességükkor történő kielégíthetőségének megítéléséhez az adós teljesítésre fordítható, likvid vagyonát kell összevetni az adós esedékessé váló tartozásaival.
[28] Nem vitásan az adós mérlegében a tartozások összegét csökkentette a tagi kölcsönök kiegyenlítése, s a jelentős értékcsökkenést és negatív mutatókat okozó beruházások is kikerültek a társaság könyveiből. Ezzel az ügylettel azonban az adós vagyontalanná vált, s a többi hitelező követelésének az adós vagyonából történő kielégítését, részbeni kielégítését meghiúsította. Az eljárás során rendelkezésre álló iratokból a bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, az alperes reálisan nem számíthatott arra, hogy a működést biztosító vagyon hiányában az adós olyan gazdasági tevékenységet tud majd folytatni, amelyből bevételhez juthat. Az alperes nem igazolta azt sem, hogy a perbeli megállapodással a tulajdonába került vagyontárgyakat az adós részére bérbe vagy használatba adta volna. Önmagában abból a tényből, hogy a hitelezők a Cstv. 40. §-a szerinti igényérvényesítési lehetőségükkel nem éltek, nem következik, hogy a hitelezői érdekek az alperes per tárgyává tett magatartása folytán nem sérültek.
[29] A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, nem menti fel az alperest a felelősség megállapítása alól az a tény, hogy a taggyűlés határozatait hajtotta végre. Az adós egy családi vállalkozás, a kisebbségi tulajdonosok az alperes mint többségi tulajdonos gyermekei. Az alperes a 2011. augusztus 2-i taggyűlés jegyzőkönyve szerint akként tájékoztatta a tagokat, a társaság veszteségeinek csökkentése és a pozíció javítása érdekében szükséges az, hogy a taggyűlés döntsön a tagi kölcsönének megtérítéséről. Bár az alperes a taggyűlési határozat meghozatala során a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) vonatkozó rendelkezésére is tekintettel nem szavazott, nem szavazhatott, a határozatok az ő javaslata alapján születtek. Tehát nem egy a szándékaival, céljaival ellentétes taggyűlési határozat "kényszerítette" a saját maga javára a tagi kölcsön visszafizetésére, hanem annak meghozatalát maga kezdeményezte.
[30] A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.254/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Sneider Zoltán jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága felperesnek a dr. Magyar Balázs Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Magyar Balázs ügyvéd által képviselt dr. H. L. alperes ellen, vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránt a Miskolci Törvényszéken 13.G.40.069/2013. számon indult perében, a Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.008/2015/5. számú jogerős ítélete ellen az alperes által 58. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a jogerős ítéletet – a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében - hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 20.000 (húszezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A Z. Kft. (a továbbiakban: adós) tulajdonosai az alperes (60% mértékű üzletrésszel), valamint két fia (fejenként 20-20 % mértékű üzletrésszel). Az alperes 2004. március 24-től az adós felszámolásának kezdő időpontjáig (2012. július 24.) az adós ügyvezetőjeként tevékenykedett.
Az alperes tulajdonát képezi az E-i, külterület X hrsz. alatt nyilvántartott ingatlan, melyet az alperes 2002. július 16-án haszonkölcsön szerződéssel – ingyenesen – az adós használatába adott, s hozzájárult, hogy az adós az ingatlanon turisztikai modellházakat építsen. Ehhez 2002-ben és 2004-ben az adós 16.131.107 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el. A támogatás a bekerülési költség 40%-át fedezte, a fennmaradó 60%-ot az alperes tagi kölcsönként bocsátotta az adós rendelkezésére.
Az első modellházra (Panzió-I.) 2005. március 4-én, a másodikra (Panzió-II.) 2007. július 28-án adták ki a használatbavételi engedélyt. A modellházak kihasználtsága minimális volt, az adós csekély mértékű bevételt ért el, amely csak az üzemi költségeket fedezte. Az adós mérleg szerinti eredményei negatív adatokat mutattak, amely lehetetlenné tette újabb pályázati források bevonását. Jóllehet az alperes elengedett 2.000.000 Ft tagi kölcsönt, illetve 5.800.000 Ft pótbefizetést teljesített, az adós pénzügyi helyzete nem javult.
A modellházak beruházását végző D. Kft. 2007-ben, az É. Zrt. 2009-ben pert indítottak az adóssal szemben, mely perekben az adós vitatta a követeléseket és különböző jogcímeken ellenköveteléseket támasztott.
2004. október 28-án az adós mozgássérültek szállítására is alkalmas kisbusz megvásárlására kapott 3.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást. A B. megyei Területfejlesztési Tanács azonban 2008. december 19-én elrendelte a támogatás kamatostól történő visszafizetését. E kötelezettségéről az adós a felszólító levél 2009. január 24. napján történt átvételekor értesült, s bár kérte a kamatok elengedését és részletfizetés biztosítását, valamint a támogatási szerződés módosítását, e kérelmei nem vezettek eredményre.
Az adós 2011. augusztus 2-án megtartott taggyűlésén az alperes, mint az adós vezető tisztségviselője tájékoztatta a tagokat arról, hogy a cég pénzügyi helyzete elnehezült. Konzultált a cég könyvelőjével és megállapította, hogy elsősorban a gazdasági válság súlyos hatásai miatt a cég üzleti működése során jelentős veszteség merült fel. A cég beszűkült mozgástérrel, kevés pályázati és egyéb lehetőséggel rendelkezik. Banki hitelhez nem tud jutni, mivel rendkívüli mértékben csökkent a bevétele, s ezáltal a gazdasági tevékenységéhez újabb források bevonására nem fog sor kerülni. A tagok részére csatolta a könyvelő kimutatását azzal, hogy abból megállapítható, a társaságnak döntenie kell a gazdasági működés teljes ellehetetlenülése elkerülése érdekében. A társaság veszteségeinek csökkentése és a pozíció javítása érdekében szükséges az, hogy a taggyűlés döntsön az alperes tagi kölcsönének megtérítéséről. Tekintettel arra, hogy a cég megfelelő mértékű pénzügyi forrásokkal nem rendelkezik, a tagi kölcsön ellentételezésének módja lehet a cég vagyontárgyaival történő törlesztés.
A taggyűlés 3/2011. (08.02.) számú taggyűlési határozatában egyhangúlag úgy döntött, hogy az adós az alperestől kapott 27.750.000 Ft tagi kölcsön fejében átruházza az alperesre a Panzió-I. és Panzió-II. felépítményt 22.380.000 Ft tagi kölcsön fejében, a benne található ingókat 1.650.000 Ft tagi kölcsön ellenében. E taggyűlési határozat alapján 2011. szeptember 16-án kötött megállapodásokban, az adós az alperesre átruházta egyrészt a Panzió I. és Panzió II. tulajdonjogát 22.380.000 Ft tagi kölcsön követelés fejében, másrészt a panziókban található ingóságok tulajdonjogát 1.650.000 Ft tagi kölcsönkövetelés ellenében. E megállapodások megkötését követően az adósnak nem maradt olyan vagyona, amely a hitelezők kielégítésére alkalmas lett volna.
2011. december 16-án a D. Kft. kérelmére az adós ellen felszámolási eljárás indult, a bíróság által elrendelt felszámolásának kezdő időpontja 2012. július 24. A felszámolási eljárásban a felperes az adós hitelezője, nyilvántartásba vett igénye 6.813.347 Ft.
A felperes módosított keresetében a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján annak megállapítását kérte, hogy az alperes az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezte után ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el és ezáltal az adós vagyona 17.316.800 Ft tőkeösszeggel, valamint ennek késedelmi kamataival csökkent. Kérte ezen összegben vagyoni biztosíték nyújtására is kötelezni az alperest, a Cstv. 33/A. § (2) bekezdése alapján.
Álláspontja szerint már 2011. augusztus 2-án fennállt az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete, ezért a 3/2011. (08.02.) számú taggyűlési határozat végrehajtását szolgáló, 2011. szeptember 16-án aláírt szerződésekkel az alperes elvonta a hitelezők elől az adós vagyonát, tehát nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján járt el.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy az adós 2011. augusztus 2-án fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lett volna. Állította, hogy nem tanúsított hitelezői érdekeket sértő magatartást, a tagi kölcsönének 2.000.000 Ft összegben történt elengedésével és az 5.800.000 Ft összegű pótbefizetéssel éppen ellenkező volt a célja. Minden tőle telhetőt megtett az adós megmentésére, a hitelezői veszteségek csökkentésére, az adós fizetésképtelenségének elkerülésére. Vitatta a vagyoncsökkenés mértékét, utóbb azt az ingatlanok átruházása kapcsán 1.920.000 Ft, míg az ingóságok esetében 500.000 Ft összegben ismerte el.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott és megállapította, hogy az alperes az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkezte után az ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el, és ezáltal az adós vagyona 17.316.800 Ft tőke összeggel és ennek kamataival csökkent. Kötelezte az alperest vagyoni biztosítéki nyújtására - a törvényszék Gazdasági Hivatalának letéti számlájára történő befizetéssel-, valamint a perköltség megfizetésére is.
Leszögezte, hogy a keresetet – a Cstv. 83/A. § (4) bekezdése alapján - a Cstv. 33/A. §-ának az adós felszámolásának elrendelésekor hatályos, azaz a 2012. március 1. napjától módosított rendelkezései alapján kellett elbírálni.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és mellőzte a vagyoncsökkenés 17.316.800 Ft-os összege után a kamatok megállapítására vonatkozó rendelkezést, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
Az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének a perbeli adásvételi szerződés megkötésekor történő - alperes által vitatott - fennállását vizsgálva úgy foglalt állást, nem az a döntő szempont, hogy volt-e ekkor az adósnak olyan tartozása, amely alapján a Cstv. 27. § (2) bekezdése értelmében – erre irányuló kérelem esetén – fizetésképtelennek minősülne, hanem az, hogy az alperes ekkor előre látta-e (láthatta-e), hogy az adós a fennálló tartozását esedékességekor képes-e megfizetni. Ha erre nem képes, mert nincs elegendő pénzeszköze, akkor bekövetkezik a fenyegető fizetésképtelenség. A tartozás esedékességkor történő kielégítésének képessége likvid pénzeszközök meglétét feltételezi, vagyis nem elegendő, hogy az adós teljes vagyona – készpénzzé konvertálása esetén - egyébként fedezetet nyújtana a tartozás(ok) kielégítésére. Az adós képviselőjének folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a cég esedékes, lejárt tartozásait és a „cash flow” (pénzeszközeinek be-és kiáramlására vonatkozó) kimutatásait.
A per iratai – a felperes által a keresetleveléhez 1/F/9-1/F/11.alatt csatolt, az adósnak a 2009. évi mérleg fordulónapra elkészített éves beszámolója - alapján megállapította, hogy az adós már 2009. december 31-én fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt, mivel ekkor -2.837.000 Ft volt a saját tőkéje. Az alperest, mint vezető tisztségviselőt már ekkor terhelte a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.) 143. § (2) bekezdésében írt kötelezettség, a taggyűlés haladéktalan összehívása, valamint pótbefizetés elrendelése. A 2010. évi beszámoló adatai szerint a törvényes működés a saját tőke biztosítása érdekében nem került helyreállításra, a Gt. 143. § (3) bekezdése alapján az adósnak kötelező tőkeleszállítást vagy átalakulást kellett volna végrehajtania.
Az alperes sem vitatta, hogy a Magyar Államkincstár (továbbiakban: MÁK) már 2009 januárjában felszólította az adóst a támogatás visszafizetésére. Önmagában az a körülmény, hogy az adós részletfizetést, a kamatok elengedését, a támogatási szerződés módosítását kérte, nem jelenti azt, hogy ez a követelés az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének megítélésénél figyelmen kívül hagyható.
Mindezeket mérlegelve a bíróság jogerős ítéletében arra a következtetésre jutott, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete már a 2011. augusztus 2-i taggyűlés időpontjában fennállt, azt nem a 3/2011. (08.02.) számú határozat végrehajtása – a perbeli adásvételi szerződések megkötése - eredményezte. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet az alperes is felismerte, erre utal a taggyűlésen adott tájékoztatása.
Vizsgálta a másodfokú bíróság, hogy a felperes által megjelölt magatartásokkal az alperes megsértette-e a hitelezői érdekek elsődlegességét. Arra a következtetésre jutott, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet nem teszi lehetővé a vezető tisztségviselő számára a fennálló tartozások közötti különbségtételt, egyes hitelezők – így a tagi kölcsönnel rendelkező alperes, vezető tisztségviselő - előnyben részesítését a társaság külső, érdektelen hitelezőivel szemben. Elvárható, hogy csak olyan teljesítések történjenek, amelyek reálisan megteremthetik a lehetőségét a működés továbbfolytatásának, a bevételek és ezáltal a kielégítési esélyek növelésének. Ha nem e szempont szerint történik a tartozás kielégítése, akkor megállapítható a vezető tisztségviselő felelőssége. A tagi kölcsönök visszafizetése nem hiúsíthatja meg a külső (harmadik személy) hitelező követeléseinek kielégítését.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, az alperes elismerte, hogy az adós tulajdonképpen vagyontalan maradt, ezért nem számíthatott arra, hogy a működését biztosító vagyon hiányában az adós olyan gazdasági tevékenységet tud folytatni, amely alapján bevételekhez juthat. Önmagában az alperes által csatolt szerződések nem alkalmasak annak igazolására, hogy az adós jövedelmet eredményező tevékenységet folytathatott volna.
Alaptalannak találta az alperesnek azt a védekezését, hogy a tagi kölcsöne visszafizetését követően javult a cég pénzügyi megítélése, mert a kötelezettség mértékének csökkenésével egyidejűleg az adós – esetleges biztosítékul szolgáló - eszközei is ugyanilyen mértékben csökkentek.
A vagyoncsökkenés mértéke tekintetében a felépítményeknek (Panzió I.-II.) a szerződések megkötésének időpontja szerinti, 2011. szeptember 16-i 15.800.000 Ft összegű forgalmi értékét fogadta el, e körben megalapozottnak ítélve a perben beszerzett igazságügyi szakértői véleményben foglaltakat. Ehhez hozzászámította az ingóságok értékét 1.650.000 Ft összegben.
Nem fogadta el az alperesnek azt az érvelését, hogy az adós vagyontárgyainak átruházásával csökkent az adós tartozása is, s emiatt az átruházás nem okozott érdeksérelmet a hitelezőknek. Kifejtette, hogy a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása szempontjából kizárólag az adósnak a hitelezői követelések kielégítésére alkalmas vagyonát lehet figyelembe venni. A perbeli szerződés eredménye a hitelezői követelések szempontjából sem célszerűnek, sem indokoltnak nem minősíthető, hiszen az adós a külső hitelezők kielégítése alapjául szolgáló összes vagyonát elvesztette, ezek hiányában pedig a működése is lehetetlenné vált.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését kis mértékben, a kamatfizetésre kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezés tekintetében találta megalapozottnak. E körben kifejtette, hogy a vagyoncsökkenés után, a vagyoncsökkenés összegének esetleges visszafizetéséig, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem állapítható meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását. Másodlagosan kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az első-, illetve másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, továbbá a felperes kötelezését a perköltség megfizetésére.
Állította, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 3. § (3) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdését, valamint a Cstv. 33/A. § (1) bekezdését.
Kérelmének részletes indokolásában – utalva a Pp. 164. § (1) bekezdésében és a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglaltakra - kifejtette, az eljárás során nem értékelték a bíróságok, hogy a felperes hitelezői követelésének teljes összege pontosan azokra a szerződésekre vezethető vissza, amelyeknek a megkötését a keresetben kifogásolta. Ha tehát az alperes a szerződéseket nem köti meg, a felperesnek minimális követelése állna fenn az adóssal szemben. A felperes megtámadhatta volna a szerződéseket a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján, azonban ekkor a felperes követelése - amelyből 6.007.500 Ft a perbeli szerződések után az adós által be nem fizetett ÁFA követelés - szinte teljesen megszűnt volna. A felperes nem élt a szerződések megtámadásának lehetőségével azért, hogy az adóssal szembeni követelése ne csökkenjen. Ez a felperesi magatartás sérti a Ptk. 4. § (1) bekezdésében írt jóhiszeműség követelményét és a (4) bekezdésbe is ütközik, mert saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Mindezek alapján a felperes csak az általa vitatott szerződések ÁFA összegével – 6.007.500 Ft-tal – csökkentett 805.847 Ft hitelezői igény érvényesítésére lehet jogosult.
Álláspontja szerint a felperes nem bizonyította azt, hogy az adós 2011. augusztus 2-án fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. A becsatolt beszámolók nem az általa megjelölt, hanem korábbi és későbbi időpontokra vonatkoztak. A másodfokú bíróság egy két évvel korábbi beszámoló adatait vette figyelembe, s ebből tévesen vonta le azt a következtetést, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt 2011. augusztus 2-án. Nem igazolják ezt a jogerős ítéletben hivatkozott korábbi és későbbi pénzügyi mutatók sem.
A 2011. december 31-i állapotot a D. Kft. javára megítélt jogerős követelés okozta, amely a taggyűlés és a szerződések megkötése után hónapokkal született, és jutott az alperes tudomására, és amely követelést később felülvizsgálati eljárásban a Kúria el is utasította.
A jogerős ítélet azzal is indokolta a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztének az időpontját, hogy a társasággal szemben nem vitatott, elismert támogatás visszafizetési kötelezettség állt fenn, mivel a társaság részletfizetést kért. Ez a megállapítás téves, mert a beszerzett iratokból megállapítható, hogy a társaság a támogatás visszafizetési kötelezettségét nem ismerte el, azt kifejezetten vitatta. A MÁK nem szólította fel 2009-ben visszafizetésre a társaságot, csak egy tájékoztató levelet kapott az adós. Visszafizetést elrendelő határozatot sem ekkor, sem később nem juttattak el az adós részére. A támogatási szerződés polgári jogi szerződés volt, és a MÁK is csak 2011. szeptember 22-én fordult keresettel a bírósághoz a támogatás visszafizettetése miatt. Az, hogy részletfizetési és szerződésmódosítási kérelmet terjesztett elő, nem azért történt, mert a követelést elismerte, hanem azért, mert a Fejlesztési Ügynökség munkatársai ezt javasolták. Az adós mindvégig vitatta a tartozását, arra számított, hogy a támogatást nem kell visszafizetnie. Ezt a várakozását támasztotta alá, hogy a MÁK nem érvényesítette a rendelkezésére álló bankgaranciát és a körülményekből arra következtetett, hogy az ügy újbóli elbírálására kerül sor.
A jogerős ítélet figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a társaságnak 2011. augusztus 2-án 1.476.030 Ft követelése állt fenn, és joggal számíthatott a D. Kft.-vel és az É. Zrt.-vel szembeni követelésének behajtására.
Téves következtetést vont le a másodfokú bíróság a 2011. augusztus 2-i taggyűlési jegyzőkönyv tartalmából is. Nem azt mondta az ügyvezető, hogy a cég pénzügyi helyzete ellehetetlenült, hanem azt, hogy „elnehezült”. Arra sem utalt a jegyzőkönyv, hogy az adós ne tudná fizetni az esedékes számláit. A társaság nehéz pénzügyi helyzete – amelyről az alperes tájékoztatást adott – nem azonos a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzettel. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a tartozások döntő többségét az alperes által nyújtott tagi kölcsön képezte, és a tartozások csökkentése érdekében szükséges a tagi kölcsön rendezése.
Állította, hogy a tagi kölcsön kompenzációja a társaság érdekeit szolgálta. Utalt T. Gy.-né tanúvallomására, mely szerint a tőke negatív eredményét az ingatlanokra elszámolt értékcsökkenés okozta. A cégnek emiatt és a tagi kölcsön miatt voltak negatív pénzügyi mutatói, a társaság ezért nem tudott pályázatokon részt venni. A tanú szerint az adós nem volt fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben.
A tagi kölcsön visszafizetése pontosan a társaság pénzügyi helyzetének javítását szolgálta, mert megszűnt a tagi kölcsön tartozás, továbbá a jelentős értékcsökkenést és negatív mutatókat okozó beruházások is kikerültek a társaság könyveiből.
Helytelen az a jogerős ítéletben található megállapítás, hogy az adós társaság vagyon hiányában nem tudott volna bevételszerző tevékenységet folytatni. A vagyontárgyakat ugyanis a társaság továbbra is használhatta, a tulajdonjog megváltozása nem akadályozta a társaság tevékenységének továbbfolytatását.
Tévesnek állította azt a megállapítást, hogy az alperes a szerződések megkötésével nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján járt el és ezzel meghiúsította a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését. Az alperes a taggyűlés határozatait hajtotta végre. A hitelezők érdekei pedig azért nem sérültek, mert nem támadták meg a Cstv. 40. §-a alapján a szerződéseket, holott erre lehetőségük lett volna.
Mindezek alapján – álláspontja szerint - a felperes nem bizonyította a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében foglalt, az alperes felelősségének megállapításához szükséges tényállási elemeket.
Sérelmezte a vagyoncsökkenés mértékének a megállapítását is, arra hivatkozva, hogy a szakértő abból indult ki, a felépítmények és a telek is az adós tulajdonában voltak, valójában pedig elváltak, amely értékcsökkentő tényező.
Érvelése szerint a vezető felelősségének megállapítása szempontjából csak a hitelezői követelések kielégítésére alkalmas vagyont lehet figyelembe venni. Mivel az ítélőtábla által hivatkozott haszonkölcsön szerződés határideje a felszámolás kezdő időpontjában már lejárt, a hitelezők követelésének kielégítését egy kisebb értékű felépítmény szolgálhatta volna, amelyhez nem tartozik hozzá a telek használati joga, s ez értékcsökkentő tényező.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése szerint, nem érintette a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott, a felperes keresetét a kamatfizetés tekintetében elutasító jogerős ítéleti rendelkezést.
Az alperes megalapozatlanul állította a Pp. 164. § (1) bekezdésének, a Pp. 3. § (3) bekezdésének és a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdésének megsértését arra hivatkozva, hogy a felperesnek nem a Cstv. 33/A. §-ában szabályozott vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása iránti pert, hanem a Cstv. 40. § (1) bekezdésében meghatározott peres eljárást kellett volna kezdeményeznie. Ha az adós vagyontárgya meghatározott időpontban történt átruházása folytán fennállnak mind a két perfajta megindításának feltételei, az eljárás megindítására jogosult döntheti el, hogy melyik per megindítását tartja célravezetőbbnek. A Cstv. 33/A. §-a, illetve a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti per célja, eljárási szabályai, részben feltételrendszere érdemben eltér. Az első a vezető tisztségviselő kártérítési felelősségének megállapítására, majd marasztalására, míg a második az adós vagyonából jogellenesen kikerült vagyontárgy visszaszerzésére irányul. Önmagában az, hogy az alperes számára esetleg kedvezőbb lett volna az utóbb említett per megindítása nem jelenti azt, hogy a hitelezőt a két igényérvényesítési lehetőség között a választás joga nem illetné meg, ha a feltételek fennállnak. A felperes választása nem értékelhető sem a Ptk. 4. § (1) bekezdésében előírt jóhiszeműséget sértő, sem a 4. § (4) bekezdésében írt felróható magatartásként, így joggal való visszaélést sem valósíthatott meg.
A Kúria hangsúlyozza, a Cstv. 33/A. § (1) bekezdésében szabályozott megállapítási per a vezető tisztségviselő Cstv.-ben meghatározott magatartása következtében az adós vagyonában beálló csökkenés megállapítására irányul. A hitelezőként történő perindításra jogosultság szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes az adós felszámolási eljárásában milyen összegű bejelentett hitelezői igénnyel rendelkezik, s annak sem, hogy az milyen jogcímen keletkezett. Ezért az alperes arra vonatkozó érvelésének, hogy ha felperes megtámadta volna a perbeli szerződést, csak kisebb összegű – 805.847 Ft hitelezői igény - érvényesítésére lehetne jogosult, nincs jelentősége. Perbeli legitimációját ez nem érintené.
A Cstv. 33/A. §-a szerinti felelősség megállapításához szükséges tényállási elemek közül az alperes elsődlegesen azt a megállapítást sérelmezte, hogy a taggyűlési határozat meghozatalakor, 2011. augusztus 2-án már fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt az adós.
Helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy a 2009-2010 évekre vonatkozó beszámolók önmagukban közvetlenül nem bizonyítják azt, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt 2011. augusztus 2-án. A másodfokú bíróság azonban ítéletében az adós gazdasági helyzetét tényszerűen, egy folyamatként mutatta be és értékelte. A 2009-es beszámolóból kiindulva azt állapította meg, hogy már 2009-ben negatív volt az adós saját tőkéje. 2009. január 13-án már felszólította a MÁK az adóst a 3.000.000 Ft támogatás visszafizetésére, annak kamataival együtt. Miután erre vonatkozóan részletfizetést is kért az adós, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete megítélése szempontjából nem vehető figyelembe a visszafizetési kötelezettségének későbbi, a 2011. szeptember 22. napján ellene indított perben történt vitatása. A perbeli iratok részét képező, a Miskolci Városi Bíróság P.23.535/2011. számú irataiból megállapíthatóan a MÁK 2009. január 13-án kelt értesítése a támogatás visszavonásáról egyértelmű felszólítást tartalmazott arra, hogy a 3.000.000 Ft-ot, s annak a támogatás igénybevétele napjától számított 2.562.000 Ft összegű késedelmi kamatát, összesen 5.562.000 Ft-ot az értesítés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül fizesse vissza az adós. A másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerű értékelésével, helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az adós támogatás visszafizetésére vonatkozó kötelezettsége 2011. augusztus 2-án fennállt. Ekkor az alperes ésszerűen előre láthatta, hogy az adós esedékességkor nem lesz képes e követelést kifizetni.
Az eljárás adataiból megállapíthatóan az adós gazdasági helyzete a 2009. évi beszámolóban foglalt helyzethez képest nem változott. A 2011. augusztus 2-án kelt taggyűlési jegyzőkönyvbe foglalt, az adós gazdasági helyzetére vonatkozó alperesi összefoglaló is ezt támasztja alá. Ebben az alperes maga tájékoztatta a taggyűlést arról, hogy a „cég pénzügyi helyzete elnehezült”, „a cég megfelelő pénzügyi forrásokkal nem rendelkezik”.
Az ismertetett tényekből a jogerős ítélet helytállóan vonta le azt a következtetést, hogy a taggyűlés (2011.08.02.), valamint a szerződések megkötésének időpontjában (2011.09.16.) az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben volt. Ekkor az alperes ésszerűen előre láthatta, hogy pénzügyi források hiányában az adós nem lesz képes a vele szembeni követeléseket esedékességükkor kiegyenlíteni. Az alperesnek, mint a társaság vezetőjének ettől az időponttól kezdődően a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján kellett volna eljárnia.
Az, hogy utóbb a D. Kft. követelésének alakulása milyen hatással volt a 2011-es mérleg tartalmára, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet 2011. augusztus 2-i fennállásának megállapítása szempontjából lényegtelen.
A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet megállapíthatósága szempontjából nincs jelentősége annak sem, hogy az adósnak 2011. augusztus 2-án milyen követelései álltak fenn harmadik személyekkel szemben. Az adóssal szembeni követelések esedékességükkor történő kielégíthetőségének megítéléséhez az adós teljesítésre fordítható, likvid vagyonát kell összevetni az adós esedékessé váló tartozásaival.
Nem vitásan az adós mérlegében a tartozások összegét csökkentette a tagi kölcsönök kiegyenlítése, s a jelentős értékcsökkenést és negatív mutatókat okozó beruházások is kikerültek a társaság könyveiből. Ezzel az ügylettel azonban az adós vagyontalanná vált, s a többi hitelező követelésének az adós vagyonából történő kielégítését, részbeni kielégítését meghiúsította. Az eljárás során rendelkezésre álló iratokból a bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, az alperes reálisan nem számíthatott arra, hogy a működést biztosító vagyon hiányában az adós olyan gazdasági tevékenységet tud majd folytatni, amelyből bevételhez juthat. Az alperes nem igazolta azt sem, hogy a perbeli megállapodással a tulajdonába került vagyontárgyakat az adós részére bérbe, vagy használatba adta volna. Önmagából abból a tényből, hogy a hitelezők a Cstv. 40. §-a szerinti igényérvényesítési lehetőségükkel nem éltek, nem következik, hogy a hitelezői érdekek az alperes per tárgyává tett magatartása folytán nem sérültek.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, nem menti fel az alperest a felelősség megállapítása alól az a tény, hogy a taggyűlés határozatait hajtotta végre. Az adós egy családi vállalkozás, a kisebbségi tulajdonosok az alperes, mint többségi tulajdonos gyermekei. Az alperes a 2011. augusztus 2-i taggyűlés jegyzőkönyve szerint akként tájékoztatta a tagokat, a társaság veszteségeinek csökkentése és a pozíció javítása érdekében szükséges az, hogy a taggyűlés döntsön a tagi kölcsönének megtérítéséről. Bár az alperes a taggyűlési határozat meghozatala során a Gt. vonatkozó rendelkezésére is tekintettel nem szavazott, nem szavazhatott, a határozatok az ő javaslata alapján születtek. Tehát nem egy a szándékaival, céljaival ellentétes taggyűlési határozat „kényszerítette” a saját maga javára a tagi kölcsön visszafizetésére, hanem annak meghozatalát maga kezdeményezte.
A vagyoncsökkenés mértékének a megállapítása tekintetében a Kúria egyetért a jogerős ítéletben kifejtett, kellő részletességgel megindokolt, a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleményén alapuló állásponttal. A másodfokú bíróság kifejezetten csak a felépítmények értékét határozta meg 15.800.000 Ft-ban (másodfokú ítélet 13. oldal második bekezdés), mivel a földterület nem került az adós tulajdonába. Az alperes felülvizsgálati kérelmében tett, ezzel ellentétes állítása iratellenes.
Nem találta okszerűtlennek, s ez okból jogszabálysértőnek a Kúria a jogerős ítéletben foglalt azt a megállapítást, hogy a felépítmény és a telek tulajdonjogának elválása az adott szerződések esetén nem tekinthető értékcsökkentő tényezőnek, mert a földterületnek az adós javára a haszonkölcsön szerződés alapján fennálló használati joga a szerződés megkötésekor még nem járt le, s az eltérő tulajdoni helyzet még rendezhető lett volna. Az alperes ez okból alaptalanul sérelmezte a szakértői véleményben foglalt forgalmi érték megállapítást.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felperes felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a felperes jogi képviseletével felmerült munkadíjból áll. A jogtanácsosi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2016. március 1.
Dr. Vezekényi Ursula s.k. a tanács elnöke, Dr. Török Judit s.k. előadó bíró, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.254/2015.)