adozona.hu
AVI 2016.6.44
AVI 2016.6.44
A felperes kötelezettsége annak igazolása, hogy útadómentesség illeti meg [2007. évi CXXVII. tv. 89. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2010. I. negyedévi bevallásában közösségen belülre történő, adólevonási joggal járó adómentes termékértékesítés adóalapjaként 34 603 000 Ft-ot szerepeltetett a román illetőségű F. C. S.R.L. cég által olajrepce adásvétele tárgyában kibocsátott 3 db számla alapján.
Az adóhatóság a felperesnél általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) adónemben 2010. I. negyedévre ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 8 651 000 Ft áfa adókül...
AVI 2016.6.44 A felperes kötelezettsége annak igazolása, hogy útadómentesség illeti meg [2007. évi CXXVII. tv. 89. § (1) bek.]
A felperes a 2010. I. negyedévi bevallásában közösségen belülre történő, adólevonási joggal járó adómentes termékértékesítés adóalapjaként 34 603 000 Ft-ot szerepeltetett a román illetőségű F. C. S.R.L. cég által olajrepce adásvétele tárgyában kibocsátott 3 db számla alapján.Az adóhatóság a felperesnél általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) adónemben 2010. I. negyedévre ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére 8 651 000 Ft áfa adókülönbözetet írt elő, amelyből 2 747 000 Ft-ot jogosulatlan visszaigénylésnek, 1 593 000 Ft-ot adóhiánynak, 4 311 000 Ft-ot pedig folyószámlát nem érintő adókülönbözetnek minősített, 2 747 000 Ft visszaigényelt áfa kiutalását elutasította, kötelezte 1 593 000 Ft megfizetésére, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2011. június 8. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 89. §-ára, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 165. §-ára, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 99. § (2) bekezdésére, az Áfa. tv. 55. § (1) bekezdésére, 56. § -ára, 68. §-ára, 82. § (1) bekezdésére, 138. §-ára, a tagállamok forgalmi adóra vonatozó jogszabályainak összehangolásáról - közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap megállapításáról szóló 1977. V. 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 28. a) cikk (3) bekezdés 1. albekezdésére, 28. c) cikk A.) rész a) pontjára, az Európai Unió Bíróságának C-409/04. számú ítéletében kifejtett jogértelmezésre alapította. Határozatában megállapította, hogy az ügylet során kiállított 20 db CMR a fuvarozó személyét és az áru rendeltetési helyét illetően valóban adatokat tartalmaz, alakilag és tartalmilag sem alkalmas annak hitelt érdemlő igazolására, hogy a termék más tagállamba (Romániába) megérkezett volna, nem igazolt a kiszámlázott termékek más tagállamba való eljutása, ezért a felperest az adómentesség nem illeti meg. A törvényi feltételek hiányában a felperesnek mint értékesítőnek "normál belföldi termékértékesítés után kell az áfát felszámítania". Az elsőfokú adóhatóság megalapozottan és jogszerűen növelte meg a felperes értékesítést terhelő fizetendő áfáját, a számlák szerinti eladási árból 25%-os adómértékből számított 8 651 000 Ft-tal, és törvényesen írta elő a felperes terhére az adókülönbözetet, továbbá ennek jogkövetkezményeit. A felperes nem járt el az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel, nem teljesítette az adómentes közösségi termékértékesítés feltételeit, nem tett meg minden lehetséges és észszerű intézkedést annak érdekében, hogy a közösségi értékesítés törvényi feltételei érvényesüljenek, "teljes mértékben közömbösséget tanúsított". A felperes formailag is kifogásolható CMR-eket fogadott el, semmit nem tudott a fuvarozó kilétéről, vevőjének az áruszállítások során közreműködő képviselőjét sem tudta megnevezni, nem ellenőrizte a harmadik személy, a fuvarozó teljesítés elfogadására vonatkozó jogosultságát, lemondott még annak lehetőségéről is, hogy az áru elszállításának részleteit figyelemmel kísérje. A CMR-ekből, mivel ezeken egy belföldi cégbélyegző-lenyomat szerepelt, a felperes láthatta, hogy a fuvarozást nem vevője végzi. Ez a cég a CMR-eket nem bélyegezhette le, mivel a fuvarozást nem végzett. A kizárólagosan belföldi szállító céget nem a felperes, és nem is romániai vevője bízta meg, és a CMR-eken a fuvarozást ténylegesen végző alanyok egyikének sem szerepel a neve. "Különösen indokolttá tette volna [...] a fuvarozást ténylegesen végzők és a CMR-ek hitelességének ellenőrzését az, hogy egy általa korábban nem ismert partnerrel szerződött, aki a szállítások során egy - az adózó által megnevezni sem tudott - belföldi magánszemély meghatalmazott útján járt el (az ő személyazonosságát, a vevő nevében való eljárási jogosultságát igazoló iratot, például meghatalmazást az adózó nem mutatott be) és a fuvarozásban belföldi fuvarozó társaságok és járművezetők vettek részt belföldi rendszámú járművekkel, akiknek az adózó mindenféle ellenőrzés nélkül adott át több száz tonna repcét". A felperes által megnevezett szállítólevelek nem fuvarokmányok, hanem mérlegjegyek, amelyeken a vevő részéről való jelenlétet semmi nem igazolja, ezek nem a szállítás befejezésekor, hanem annak megkezdésekor kerültek kiállításra.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, vagy javára történő megváltoztatását kérte, vitatta ezek jogalapját. Arra hivatkozott, hogy a szerződéskötéskori ismeretei szerint az értékesítés külföldre történt, és mint ilyen, mentes az áfa alól, és neki nem róható fel az a körülmény, hogy az áru nem került exportálásra közösségi országba. Szándékosan nem működött közre a jogszabálysértésben, nem tudta és nem is tudhatta, hogy a szállítmány nem hagyja el az ország területét, adókijátszásban nem vett részt, és minden észszerű intézkedést megtett annak érdekében, hogy az általa lebonyolított termékértékesítés ne vezessen adókijátszáshoz.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Ítéletében a megállapított tényállás szerint a felperes a Romániában nyilvántartott adóalany részére értékesített olajrepcét, a szállítás azonban nem Romániába, nem az adásvételi szerződés szerinti helységbe, hanem belföldre történt. A CMR-fuvarleveleken feladóként minden esetben a felperes, vevőként a román társaság, fuvarozóként pedig egy belföldi fuvarozó cég, a F. F. Bt szerepelt, aki a rendelkezésre álló adatok szerint ténylegesen nem végzett szállítást. A felperes birtokában lévő CMR-ek tartalmilag hiteltelen, valótlan adatokat tartalmazó dokumentumok, amelyek alakilag sem tekinthetők hitelesnek, mivel ezeken kiszolgáltatási helyként Magyarország szerepel, a célország Románia helyett. A nemzetközi fuvarokmányok 24. rovata pedig, amely az átvétel vevő általi leigazolására szolgál már az áru elszállítását megelőzően kitöltésre és lebélyegzésre került a vevő képviselője, F. G. részéről, amit N. L. adóhatóság előtt tett nyilatkozata és perbeli tanúvallomása is alátámaszt. A felperes a perben sem tudta cáfolni a CMR-példányok csatolásával, amelyeken még a 24. rovat üresen maradt volna, ennek ellenkezőjét. Nem tudta kétséget kizáróan igazolni azt az állítását sem, hogy az áru átadásakor a vevőtől olyan CMR-fuvarokmányokat kapott volna, amelyen a 24. rovat kitöltetlen lett volna. A felperes kötelessége lett volna annak igazolása, hogy adómentesség illeti meg az Áfa. tv. 89. § (1) bekezdése, az Art. 99. § (2) bekezdése, a közösségi szabályok és a C-409/04. számú ítéletben kifejtett jogértelmezés alapján. A felperes a perben nem vitatta, hogy az általa értékesített áru nem hagyta el Magyarország területét. Helytálló az az alperesi megállapítás, mely szerint a felperes lemondott arról, hogy a fuvarozást figyelemmel kísérje, nem vizsgálta, hogy a CMR-eken fuvarozóként feltüntetett társaság nevében történik-e a szállítás, elmulasztotta a CMR-ek hitelességének vizsgálatát, nem győződött meg a termék kiszállításának körülményeiről, a fuvarozást ténylegesen végzők ellenőrzésével és a CMR-ek hitelességének vizsgálatával sem. Önmagában a mérlegjegyek nem alkalmasak az adómentesség igazolására, mivel ezeket az iratokat a szállítás megkezdésekor a felperes állította ki és nem minősülnek fuvarokmánynak. A szállítást végző vállalkozók egyébként nemcsak nyilatkozataik, hanem az általuk csatolt dokumentumok alapján is azt igazolták, hogy kizárólag belföldi szállítást végeztek, és nem rendelkeznek külföldi szállításra alkalmas engedéllyel. A romániai társaság a CMR 24. rovatában még a szállítást megelőzően leigazolta az áru átvételét, ezért a felperesnek körültekintően kellett volna vizsgálnia, hogy az áru ténylegesen el fogja-e hagyni az ország területét. "Minderről egyszerűen meggyőződhetett volna, amennyiben a gépjárművezetőktől érdeklődik arról, hogy hová történik a szállítás, kinek a megbízásából." A szállítás ellenőrzéséről való lemondás vezetett ahhoz, hogy a felperes a későbbiekben részére átadott depozitok, illetve kiszállítást igazoló iratok hiteltelenségét nem tudta felismerni. Arra, hogy a közösségen belüli termékbeszerzésre a román vevő részéről nem került sor, további bizonyíték a romániai adóhatóság válaszirata is, amely szerint a román cég nem nyújtott be adóbevallást és bejelentett telephelyén nem érhető el. A felperes nem tett meg minden lehetséges és elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa lebonyolított közösségen belüli termékértékesítés ne vezessen adókijátszáshoz. Az adómentesség érvényesítéséhez nem elegendő, hogy rendelkezik okiratokkal, amelyek formailag alkalmasak a közösségen belüli termékértékesítés igazolására. A felperest az adómentesség nem illeti meg, mert az általa kiszámlázott áruk az ország területét igazoltan nem hagyták el, és a felperes ennek elkerülése érdekében a lehetséges és észszerű intézkedéseket nem tette meg. Az alperes nem objektív felelősséget terhelt a felperesre, hanem azt állapította meg helyesen, hogy a felperes ügyleti magatartása nem érte el azt az elvárhatósági szintet, amit a joggyakorlat az adólevonási jog, és a közösségi adómentes termékértékesítés kapcsán megkövetel, ezért az alperes határozata nem jogszabálysértő, megfelel az ügy érdemi döntésére vonatkozó közösségi és nemzeti jogszabályoknak, az e körben kialakult ítélkezési gyakorlatnak.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, kereseti kérelmének helyt adó döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg az Áfa. tv. 55. § (1) bekezdésében, 56. §-ában, 68. §-ában, 138. §-ában, 82. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó 89. § (1) bekezdésében, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) bekezdésében, az Irányelvben foglaltaknak, ellentétes az e tárgyban követett bírói gyakorlattal. Vitatta a jogerős ítéletben megállapított tényállást, és arra is hivatkozott, hogy indokolása sem kielégítő. Előadása szerint kereseti kérelmét az elsőfokú bíróság kizárólag azért utasította el, mert nem ellenőrizte a fuvarozót, illetve a CMR-ek nem megfelelően voltak kiállítva, de ez bizonyítékokkal nincs alátámasztva. A Kúriához a felülvizsgálati eljárás alatt 6. sorszám alatt benyújtott előkészítő iratában álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a Pp. 336/A. § (2) bekezdésére, és becsatolta az adóhatóság 61003/300/2012. Bü. számú nyomozás áttételéről szóló 2013. február 22-én kelt határozatot (a továbbiakban: áttételi határozat).
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli jogorvoslati jellege miatt - nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet.(Pp. 275. §; BH 2002.29., BH 2002.179.; KGD 2012.42.,60.).
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes, avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, ez ugyanis nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban nem kerülhet sor.
A felülvizsgálati eljárásban - annak rendkívüli jogorvoslati jellege miatt - nem lehet hivatkozni alapeljárás során el nem bírált tényre, körülményre, jogcímre, bizonyítékra. Az előzőekben részletezettek miatt a Kúria a rendkívüli jogorvoslat során nem vonta és nem is vonhatta értékelési körébe a felülvizsgálati eljárás során becsatolt 6. sorszámú előkészítő iratot, illetve a nyomozás áttételéről szóló határozatban foglaltakat. (EBH 2002.653.; BH 2002.447.)
A Kúria a Pp. 275. §-a alapján eljárva a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben - a rendelkezésére álló iratokból - azt állapította meg, hogy a felperes érvelésével ellentétben az alperes érdemi döntését nem az Áfa. tv. 11. § (1) bekezdésére, és nem arra alapította, hogy a felperes a számlák szerinti olajrepcét adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéből kivonta volna, hanem az Áfa. tv. 89. § (1) bekezdése szerinti törvényi feltételek hiányára, és arra, hogy a felperest az adómentesség nem illeti meg, mivel nem igazolta hitelt érdemlően az áru más közösségi tagállamba történő kiszállítását, és a valóságban csupán belföldi áruszállítás történt, a közösségen belülre történő adólevonási joggal járó adómentes termékértékesítés nem valósult meg.
A felperes a felülvizsgálati kérelemében nem vitatta azt az alperesi határozatban és jogerős ítéletben megállapított tényt, hogy az általa kiszámlázott áruk nem hagyták el az ország területét, ezért ezt a megállapítást a Kúria a rendkívüli jogorvoslati eljárás során is irányadónak tekintette. Mindebből pedig az következik, hogy a Kúriának a rendkívüli jogorvoslati eljárásban kizárólag abban a kérdésben kellett döntenie, hogy megalapozottak-e és jogszerűek-e a jogerős ítéletnek az alperesi határozattal egyező azon megállapításai, mely szerint a felperes nem járt el kellő körültekintéssel, nem tett meg minden észszerű elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa lebonyolított közösségen belüli termékértékesítés ne vezessen adókijátszáshoz, az e körben tett ítéleti megállapítások, ténybeli és jogkövetkeztetések helytállóak-e vagy sem, megfelel-e vagy sem a jogerős ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében, továbbá az irányadó nemzeti és közösségi jogi jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel kialakított joggyakorlatnak.
Mindenekelőtt rámutat a Kúria arra, hogy a felperes érvelésével ellentétben az elsőfokú bíróság minden közigazgatási és peres eljárás során becsatolt adatot, tényt, okiratot, körülményt, bizonyítékot értékelt és a felperes által kért bizonyítást foganatosította, valamennyi rendelkezésére álló adat egyenkénti és egymással történő összevetését is elvégezte. A jogerős ítélet ezért teljeskörűen megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, ezért az ebben megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásra is irányadó. A felperes felülvizsgálati kérelme tartalmát tekintve a bizonyítékok ismételt egybevetésére, felülmérlegelésre irányul, erre azonban a rendkívüli jogorvoslati eljárásban az előzőekben rögzítettekre figyelemmel nem kerülhetett sor.
Téves az a felperesi érvelés, mely szerint az elsőfokú bíróság, illetve ezt megelőzően az alperes "objektív felelősségi mércét" alkalmazott. Ez az előadás iratellenes is, hiszen a jogerős ítélet 6-8. oldala egyértelműen, kifejezetten, a közösségi és nemzeti jogszabályokra, bírói gyakorlatra és az ügyben rendelkezésre álló valamennyi adatra kiterjedően megvizsgálta, hogy a felperes meghozott-e minden lehetséges és észszerű intézkedést annak érdekében, hogy az általa lebonyolított közösségen belüli termékértékesítés ne vezessen adókijátszáshoz.
A Kúria is utal arra, hogy az Art. 99. § (2) bekezdése és az Áfa. tv. 89. § (1) bekezdése értelmében a felperesnek volt kötelessége annak igazolása, hogy őt adómentesség illeti meg. Az Irányelv szabályai szerint és a C-409/04. számú ügyben kifejtett jogértelmezésből következően kizárólag akkor történik adómentes közösségen belüli termékértékesítés, ha a termékkel való tulajdonosként történő rendelkezési jog átszáll a vevőre és az értékesítő igazolja, hogy a terméket feladták vagy elszállították másik tagállamba és a termék a feladás vagy szállítás során ténylegesen elhagyta a termékértékesítés helye szerinti tagállam területét. Az adómentes termékértékesítésnek tehát konjuktív feltétele, hogy a feladást követően a kiszállítás a közösség tagállamába ténylegesen megvalósuljon, amire a perbeli esetben a felperes által sem vitatottan nem került sor, a bizonylatok, a CMR-okmányok nyilvánvalóan és egyértelműen hamisnak bizonyultak. Az alperesnek és a bíróságnak emiatt és az irányadó tényállásra figyelemmel vizsgálnia kellett, hogy a felperes megtett-e minden lehetséges észszerű intézkedést az adókijátszás elkerülése érdekében.
Az elsőfokú bíróság helytálló ténybeli és jogkövetkeztetésre jutott akkor, amikor azt állapította meg, hogy a CMR-okmányok hibái nyilvánvalóak, olyan jellegűek, amelyekből okszerű, logikus gondolatmenettel arra lehet, illetve korábban a felperesnek is arra lehetett volna következtetnie, hogy az áru nem hagyja el Magyarországot. A CMR-eken kiszolgáltatási helyként ugyanis nem Románia szerepel, hanem Magyarország, és a CMR-eken a 24. rovat előre kitöltésre és lebélyegzésre került, még az áruk elszállítását megelőzően, ennélfogva alaptalan az a felperesi érvelés, mely szerint nem állapítható meg az ítéletből, hogy mit jelent a dokumentumok előre kitöltése, és ez egyébként sem adhat alapot terhére szóló következtetések levonására. A 24. rovat nem egyszerűen egy adat feltüntetésére, hanem arra szolgál, hogy a vevő a fuvarfeladat teljesítését követően igazolja az áru fuvarozótól való átvételét, mégpedig a kiszolgáltatási helyen. Abban az esetben, amikor az áru még Magyarországon van és a 24. rovat előzetesen kitöltésre kerül, a lehetséges és észszerű intézkedések körébe tartozik annak vizsgálata, hogy kik a fuvarozók, jogosultak-e fuvarozásra, és az áru ténylegesen el fogja-e hagyni, vagy elhagyja-e az ország területét. A perbeli esetben a CMR-eken fuvarozóként feltüntetett gazdasági társaság nem is létező, fuvarozást évek óta tényleges nem végző cég. A tényleges és kizárólag belföldi szállítást végző cégek, illetve ezek gépkocsivezetői pedig a közigazgatási és a peres eljárás során egyértelműen, egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy náluk CMR nem is volt, hiszen belföldi fuvart teljesítettek. A felperes, aki nyilvánvalóan nem győződött meg a termék elszállításának körülményeiről a fuvarozókról, a CMR-ek hitelességéről, nem tett meg minden lehetséges és elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa lebonyolított közösségen belüli termékértékesítés ne vezessen adókijátszáshoz. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy lehetséges és célszerű intézkedések foganatosítása elmaradt a felperes részéről, amit nemcsak az előzőekben részletezettek támasztanak alá és a jogerős ítéletben kifejtettek, hanem az is, hogy a felperes által tanúként meghallgatni kért raktáros, aki állítása szerint minden szállításnál jelen volt, nem is találkozott a felperes által tanúként meghallgatni kért sofőrökkel.
A felperes a romániai vevőjével korábban és később sem állt kapcsolatban. A felperes iratellenesen és tévesen hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a vevő képviseletében az elszállítás során a vevő törvényes képviselője által megnevezett N. L. járt el. E személy ugyanis tagadta, hogy az áru átvételével őt a vevő bízta volna meg. E tanúvallomást cáfoló meghatalmazást, vagy egyéb okiratot, dokumentumot a felperes nem mutatott be, és nem áll rendelkezésre egyetlen egy olyan számviteli bizonylat, vagy egyéb dokumentum, amelyen megtalálható lenne N. L. aláírása. A felperes a közigazgatási és a peres eljárás során nem dokumentálta, meg sem tudta nevezni vevője törvényes képviselőjének megbízottját.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért eljárási, illetve anyagi jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.278/2012/8.)