adozona.hu
BH 2001.6.287
BH 2001.6.287
I. Az alperes a perben nem álló harmadik személlyel szemben viszontkeresetet nem terjeszthet elő. Az ilyen keresetet új ügyszám alatt lajstromozandó kezdő iratnak, új keresetlevélnek kell tekinteni [Pp. 3. § (1) bek., 149. § (1) bek.]. II. A perben beszerzett igazságügyi könyvszakértői véleménynek nem a Számviteli törvényben foglaltaknak, hanem a Pp. szabályainak kell megfelelnie [Pp. 177. § (1) bek., 1991. évi XVIII. tv 14. §, 15. §, 1997. évi LV. tv 26. § (1) és (2) bek., 27. §, 1995. évi CXXI. tv 109. §
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az irányadó tényállás szerint az É. és Sz. Vállalat megszüntetését az alapító szerv, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 1991. április 16-i keltezésű Ij-135/1991. számú határozatával rendelte el azzal, hogy szétválás folytán szűnik meg, jogutódjai pedig a felperes vállalatok és - általános jogutódként - az Ó.-i Kereskedelmi, Fejlesztési és Szolgáltató Vállalat. Ez utóbbi vállalat az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes). Az alapító szerv H-4/288/
1991. számú határozata alapján 1991. ...
BH 2001.6.287 I. Az alperes a perben nem álló harmadik személlyel szemben viszontkeresetet nem terjeszthet elő. Az ilyen keresetet új ügyszám alatt lajstromozandó kezdő iratnak, új keresetlevélnek kell tekinteni [Pp. 3. § (1) bek., 149. § (1) bek.].
II. A perben beszerzett igazságügyi könyvszakértői véleménynek nem a Számviteli törvényben foglaltaknak, hanem a Pp. szabályainak kell megfelelnie [Pp. 177. § (1) bek., 1991. évi XVIII. tv. 14. §, 15. §, 1997. évi LV. tv. 26. § (1) és (2) bek., 27. §, 1995. évi CXXI. tv. 109. § (1) bek., 86/1999. (XI. 14.) Korm. rendelet].
Az irányadó tényállás szerint az É. és Sz. Vállalat megszüntetését az alapító szerv, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 1991. április 16-i keltezésű Ij-135/1991. számú határozatával rendelte el azzal, hogy szétválás folytán szűnik meg, jogutódjai pedig a felperes vállalatok és - általános jogutódként - az Ó.-i Kereskedelmi, Fejlesztési és Szolgáltató Vállalat. Ez utóbbi vállalat az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes). Az alapító szerv H-4/288/1991. számú határozata alapján 1991. április 16-i fordulóponttal elkészült az É. és Sz. Vállalat zárómérlege. A végleges vagyont felosztó mérleg, egyben a jogutód vállalatok mérlege 1991. december 2-án készült el, de azt az I. r. és a II. r. felperesek nem írták alá. A mérleget az alperes állította össze.
Az I. r.-III. r. felperesek az alperes marasztalására irányuló, a IV. r. felperes pedig megállapításra irányuló keresetet terjesztettek elő az alperessel szemben.
Az alperes a követeléseknek mind jogalapját, mind összegét vitatta, és a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozással, hogy a mérlegkészítés során 7 425 000 Ft költsége merült fel, melyet a felperesek a vagyonmegosztás százalékos arányában kötelesek viselni, az I. r.-III. r. felperesekkel szemben viszontkeresetet terjesztett elő a mérlegkészítés költségének megtérítése iránt, és ugyanezen a címen valamennyi felperessel szemben beszámítási kifogást is előterjesztett. Figyelemmel arra, hogy a II. r. és a IV. r. felperesek felszámolás folytán megszűntek és a II. r., valamint a IV. r. felperesektől be nem hajtható követelésekért a felszámolók tartoznak helytállni, keresetet terjesztett elő a D. Kft.-vel, valamint a K. Vagyonkezelő Rt.-vel mint felszámolókkal szemben is, és perbe vonásukat kérte.
Az elsőfokú bíróság 1998. január 14-én meghozott ítéletében kötelezte az alperest, hogy I. r. felperes részére
22 012 530 Ft-ot, a II. r. felperes részére 294 418 Ft-ot, a III. r. felperes részére 8 134 039 Ft-ot és ezen összegek 1996. április 24-től a kifizetés napjáig számított, a mindenkori banki kamat összegében megállapított kamatát 15 napon belül fizesse meg. A III. r. felperesnek ezt meghaladó keresetét elutasította, és elutasította az alperes viszontkeresetét is. A D. Kft. és a K. Vagyonkezelő Rt. ellen az alperes részéről előterjesztett keresetek tekintetében az eljárást elkülönítette. Az I. r. és a III. r. felpereseket, valamint az alperest perköltségek megfizetésére kötelezte.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság - az I. r. és a III. r. felperesek, valamint az alperes fellebbezése folytán meghozott - ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, a kamatfizetés vonatkozásában pedig részben és akként változtatta meg, hogy az alperes az I. r. felperes részére 1993. január 1-jétől, a III. r. felperes részére pedig 1992. december 14-től köteles a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő összegű késedelmi kamatot fizetni. A III. r. felperest terhelő ügyvédi munkadíj összegét 100 000 Ft-ra leszállította. Mellőzte az elsőfokú ítéletből a II. r. és a IV. r. felperesek felszámolója ellen indított kereset elkülönítésére vonatkozó rendelkezést. A II. r., a IV. r. felperes és az alperes tekintetében megállapította az eljárás félbeszakadását. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. r. felperesnek 15 nap alatt 333 500 Ft, a III. r. felperesnek 138 500 Ft másodfokú perköltséget.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Kérelmet terjesztett elő a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztése iránt is; ezt a kérelmet a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság elutasította. Felülvizsgálati kérelmében a következő jogszabálysértésekre hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 3. §-ának (1) bekezdésébe ütközően eljárva döntött a II. r. és a IV. r. felperesek felszámolója ellen előterjesztett keresetek elkülönítéséről, és ezzel véglegesen és helyrehozhatatlanul elzárta az alperest igényének érvényesítésétől. Az elsőfokú bíróság e lényeges - a másodfokú bíróság álláspontja szerint is elkövetett - eljárási szabálysértése a per egészére nézve kihatással volt.
A jogerős ítélet megsértette a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló 1997. évi LV. törvény 26. §-a (1) és (2) bekezdésnek, valamint 27. §-ának rendelkezéseit, mely rendelkezések kimondják, hogy a gazdálkodó szervezet mérlege szabályszerűségének, megbízhatóságának, hitelességének vizsgálatát, értékelését, ezzel kapcsolatos szakértői vélemény készítését, a mérleg ellenőrzését csak és kizárólag okleveles könyvvizsgálói képesítéssel rendelkező személy vagy szervezet végezheti. A perben kirendelt szakértők ilyen képesítéssel nem rendelkeztek, tehát a megszűnt vállalat mérlegével kapcsolatban arra nem jogosult személyek készítettek autentikusnak nem minősülő szakvéleményt. Az eljáró bíróságok a mérleg véleményezésére nem jogosult szakértők megállapításai alapján tévesen állapították meg a tényállást és megalapozatlan ítéletet hoztak. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú ítélet a szakértől véleménynek azt a megállapítását is elfogadta, hogy a zárómérleg rendeltetésszerű használatra alkalmatlan volt.
A megalapozatlan és jogszabálysértő szakértői vélemény elfogadásával mind a szakértők, mind a bíróság megsértették a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 15. §-ának (2) bekezdésében írt teljesség elvét, 15. §-ának (3) bekezdésében írt valódiság elvét, 15. §-ának (7) bekezdésében rögzített összemérés elvét, 15. §-ának (11) bekezdésében írt egyedi értékelés elvét és 15. §-ának (14) bekezdésében írt lényegesség elvét. A szakértők ugyanis feldolgozhatatlannak minősítették az alperesnél található bizonylatokat, meg sem kísérelték azok vizsgálatát és értékelését, továbbá a II. r. és a IV. r. felpereseknél egyáltalán nem végeztek szakértői vizsgálatot. A szakértői vélemény megállapításai így feltételezésen alapultak, megalapozott ítélet alapjául nem szolgálhattak. Az összemérés elvét megsértve jutottak a szakértők arra a következtetésre, hogy a 215-09823. számú folyószámlán jelentkező bevételek kizárólag a felperesek tevékenységének eredményei, a bevételek érdekében felmerült termelési költségek pedig az alperes terhére írandók. Példaként említette a felülvizsgálati kérelem a T.-i Javító Üzem költségeinek elszámolását, mellyel kapcsolatban a szakértők alaptalanul számítottak fel javítási költségeket az alperes terhére.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróságnak az alperes viszontkeresetét elutasító rendelkezését, a Pp. 3. §-ának (2) bekezdését megsértve nem gondoskodott az alperes viszontkeresetének alapos tárgyalásáról. Ezzel kapcsolatban a felülvizsgálati kérelem hivatkozott arra, hogy az alperes az elsőfokú eljárás során többször indítványozta szakértő kirendelését a felperesekkel szemben támasztott viszontkereset összegének vizsgálata érdekében. A szakértő kirendelése azonban elmaradt, ugyanakkor a másodfokú ítélet bizonyítottság hiányában találta megalapozottnak az elsőfokú bíróság viszontkeresetet elutasító rendelkezését.
A jogerős ítélet szerint az alperes az 1996. január 1. óta hatályban nem lévő 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet alapján köteles késedelmi kamatot fizetni. E rendelkezéssel a másodfokú bíróság megsértette az 1995. évi CXXXI. törvény 109. §-a (1) bekezdésének 24. pontját, mely 1996. január elsejei hatállyal hatályon kívül helyezte a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendeletet.
Az I. r. és a III. r. felperesek a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A másodfokú ítélet nem jogszabálysértő.
A Pp. 147. §-a lehetővé teszi, hogy a per alperese ne kényszerüljön külön perben érvényesíteni jogát a felperessel szemben, hanem ugyanazon bíróságnál, ugyanazon perben a felperessel szemben viszontkeresetet terjeszthessen elő. Az alperesnek a perben nem álló K. Vagyonkezelő Rt. és D. Kft. ellen előterjesztett keresete azonban nem minősült viszontkeresetnek, annak elbírálását az alperes nem igényelhette a felperes által ellene indított perben. Ezzel a keresettel az elsőfokú bíróság érdemben nem foglalkozhatott, ugyanakkor a másodfokú ítélet a jogszabályok helyes alkalmazásával állapította meg, hogy az adott esetben nem volt helye a Pp. 149. §-a (1) bekezdésének második fordulatában írt elkülönítésnek, az alperes keresete új ügyszám alatt iktatandó kezdőiratnak minősült. Az eljáró bíróságok nem a Pp. 3. §-a (1) bekezdésének második mondatába ütközően, hanem ellenkezőleg, annak megfelelően jártak el akkor, amikor nem tették lehetővé, hogy az alperes harmadik személyekkel szembeni jogait a jelen perben érvényesítse.
A perben az elsőfokú bíróság az Igazságügyi Könyv- és Árszakértői Intézettől (IMSZI) szerzett be alap- és kiegészítő szakvéleményt és ez a szakvélemény mutatott rá arra, hogy az anyavállalat megszűnését követően fennmaradt és alperes birtokába került központi 215-08723. számú bankszámla 1991. április 17. és 1992. augusztus 29. közötti időszakra vonatkozó forgalmi adatait tisztázni kell, azaz az alperes által elkészített 70 oldalas forgalmi kimutatás adatait össze kell vetni az öt utódvállalat birtokában lévő analitikai nyilvántartások adataival. A felperesek ugyanis már 1991. január elsejétől alszámlaszámok feltüntetésével bocsátották ki saját számlájukat, ügyfeleik azonban ezt sok esetben figyelmen kívül hagyták, és a befizetések egy része az alperes birtokában lévő központi számlára érkezett. A peres feleknek a központi folyószámla alapján fennálló egymással szembeni követeléseit és kötelezettségeit a perben már a szakértőként kirendelt T. és társai Iroda Bt. vizsgálta (a szakvéleményt készítette T. P. iü. szakértő és E. S. adószakértő), és annak hangsúlyozása mellett, hogy szakértői tevékenysége nem terjedt ki a mérleg korrekciójára, bizonylatok értékelése alapján megjelölte a felpereseket megillető összegeket. Az alperes perbeli marasztalására e szakvélemény alapján került sor.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet indoklása helytállóan rögzítette, hogy a T. P. és E. S. részéről elkészített szakvélemény a zárómérleg elkészítése után a központi bankszámlára befolyt vevői és szállítói követelések jogutódkénti megosztása körében foglalt állást, és nem a zárómérleg módosításának a tárgykörével foglalkozott. Az ítélet alapjául szolgáló szakvélemény a mérleg korrekciójára nem terjedt ki, csupán alapbizonylatok és banki kimutatások vizsgálatára. E szakvélemény elkészítése így okleveles könyvvizsgálói képesítést nem igényelt. Az 1996. június 24-én kirendelt T. és Társai Iroda Bt. tehát - amely 1997. folyamán szakvéleményét több ízben kiegészítette - nem folytatott sem a könyvvizsgálat rendjéről szőlő 46/1992. (III.13.) számú Korm. rendelet szabályaiba, sem az 1997. évi LV. tv. 26. §-ának (1) és (2) bekezdésébe ütköző tevékenységet. Az 1997. évi LV. törvény 27. §-a értelmében a perbeli szakértői vélemény elkészítésére kamarai tagsággal rendelkező okleveles könyvvizsgáló is jogosult lett volna ugyan, de az nem kifogásolható, hogy jelen esetben a könyvszakértést nem okleveles könyvvizsgáló végezte el.
A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. tv. 14. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a törvény hatálya alá tartozó gazdálkodóknak a törvény 15. §-ában meghatározott alapelveket kell érvényesíteniük beszámolójuk elkészítése és könyvvezetésük során. Téves a felülvizsgálati kérelem azon álláspontja, mely szerint a könyvszakértői véleménynek az 1991. évi XVIII. tv. 15. §-ában írt alapelveknek meg kellett volna felelnie. A Pp. 177. §-ának (1) bekezdése alapján kirendelt szakértő véleményére mint a perben felhasznált bizonyítási eszköz tartalmára ezek a rendelkezések nem irányadóak. A szakértői vélemény kétségkívül hiányos bizonylatok alapján készült el, többek között azért, mert a bizonylatok egy része az alperes pincéjében tűzeset folytán megsemmisült. A másodfokú bíróság azonban ítéletének indoklásában részletesen kifejtette, hogy a szakértői véleményben írtakat mely okokból találta helytállónak, mely körülmények értékelése mellett jutott arra a következtetésre, hogy a bizonyítási eljárás eredménye alapján az elsőfokú bíróság az alperes marasztalásáról megalapozottan döntött. A másodfokú ítélet okszerűen, ellentmondásokat nem tartalmazóan értékelte a szakértői vélemény megállapításait, és állapította meg a bizonyítékok mérlegelése során a szakértői vélemény bizonyító erejét. A felülvizsgálati kérelem alapján ezért nincs lehetősége a Legfelsőbb Bíróságnak mint felülvizsgálati bíróságnak a másodfokú bíróság által kifejtettek felülvizsgálatára.
A másodfokú bíróság azért hagyta helyben az elsőfokú ítéletnek az alperesi viszontkeresetet és egyben beszámítási kifogást is elutasító rendelkezését, mert egyrészt az É. és Sz. Vállalat költségei között kellett elszámolnia az alperesnek a vállalat - általa elkészített - zárómérlegének költségeit. Másrészt az ítélet indokolása szerint, amint erre már az IMSZI szakvéleménye is utalt, az alperes semmivel nem bizonyította, hogy a zárómérleg elkészítésével kapcsolatban milyen összegű költsége merült fel. Az alperes a per során valóban csupán állította, hogy a mérlegkészítése során 7 425 000 Ft összegű költsége merült fel, és erre az állítására tekintettel kérte, hogy a viszontkereset összegének bizonyítására a bíróság szakértőt rendeljen ki. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az említett előzményekre, így az IMSZI szakvéleményére is figyelemmel azzal, hogy ennek a bizonyítási indítványnak nem tett eleget, nem sértette meg a Pp. 3. §-ának (2) bekezdésében írtakat; és ez okból sem a viszontkeresetet elutasító elsőfokú ítélet, sem az azt helybenhagyó másodfokú ítélet nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati kérelem megalapozatlanul sérelmezi a jogerős ítéletnek a késedelmi kamat mértékére vonatkozó - az elsőfokú bíróság ítéletét e vonatkozásban megváltoztató - rendelkezését. A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény 109. §-a (1) bekezdésének 24. pontja 1996. január 1-jétől valóban hatályon kívül helyezte a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendeletet, a felek elszámolási jogvitájában azonban a másodfokú bíróság helyesen alkalmazta a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet rendelkezéseit. A felek közötti elszámolási jogviszony létrejöttekor ugyanis még hatályban volt a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendelet, így a III. r. felperes irányában 1992. december 14-től az I. r. felperes irányában pedig 1993. január 1-jétől fizetési késedelemben levő alperes a 86/1990. (XI. 14.) Korm. rendeletben írtak szerint volt köteles késedelmi kamatok fizetésére.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, az eljárási költségek megfizetésére pedig a Pp. 275/B. §-a folytán a felülvizsgálati eljárásban is irányadó Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alperest.
(Legf. Bír. Gfv. X. 33.525/1999. sz.)