adozona.hu
ÍH 2016.38
ÍH 2016.38
A HITELEZŐ (FELSZÁMOLÓ) ÁLTAL SIKERESEN MEGTÁMADOTT SZERZŐDÉS JOGKÖVETKEZMÉNYEI - A BIZONYÍTÁSI KÉRELEM ELUTASÍTÁSA INDOKOLÁSÁNAK A HIÁNYA I. A bíróságnak a hitelező (felszámoló) által sikeresen megtámadott szerződés érvénytelenségének a hitelezők érdekét szem előtt tartó jogkövetkezményét kell alkalmaznia. Ha feltűnő értékaránytalanság miatt érvénytelen a szerződés, a Csődtv. különös szabálya folytán az értékkülönbözet egészének, és nem csak a feltűnően aránytalan részének megfizetésére kell kötelezni a ve
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes betéti társaság 2005. november 10. napján megvásárolta a perbeli ingatlant 30 000 000 Ft+áfa vételárért. A gazdasági válságot követően a felperes anyagi nehézségekkel küzdött, ezért több ingatlan közvetítő céget is megkeresett a perbeli ingatlan értékesítése céljából. Először 25 000 000 Ft, majd 20 000 000 Ft, utoljára 15 000 000 Ft-os vételárért került eredménytelenül meghirdetésre az ingatlan.
Ezt követően 2011. június 29...
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes betéti társaság 2005. november 10. napján megvásárolta a perbeli ingatlant 30 000 000 Ft+áfa vételárért. A gazdasági válságot követően a felperes anyagi nehézségekkel küzdött, ezért több ingatlan közvetítő céget is megkeresett a perbeli ingatlan értékesítése céljából. Először 25 000 000 Ft, majd 20 000 000 Ft, utoljára 15 000 000 Ft-os vételárért került eredménytelenül meghirdetésre az ingatlan.
Ezt követően 2011. június 29-én a felperes a kölcsönösen kialkudott bruttó 11 250 000 Ft-os vételárért értékesítette az I. és II. rendű alperesek részére a perbeli ingatlant. Az adásvételi szerződés tartalmazza, hogy az ingatlanon a III. rendű alperes adóhatóság javára 2 066 249 Ft és járulékaira végrehajtási jog van bejegyezve. Az adásvételi szerződés alapján az I. rendű alperes az ingatlan 6/10, míg a II. rendű alperes a 4/10 tulajdoni hányadát szerezte meg. Az adásvételi szerződést a felperes nevében az üzletvezetésre jogosult beltagja (K. T. T.) kötötte meg az alperesekkel, aki a vételár megfizetéséről készpénzfizetési számlát állított ki a vevők részére. E szerződés megkötésekor az I. rendű alperes volt a felperes kültagja, a II. rendű alperes pedig a beltag édesapja.
2011. július 14-én K. T. T. beltag a felperesben lévő vagyoni betétjét J. M. Zs.-ra átruházta, mely szerződést tanúként az I. rendű alperes is aláírta. A felperesnek az ezen a napon tartott tagok gyűléséről készített jegyzőkönyvében rögzítették, hogy K. T. T. beltag és az I. rendű alperes (a társaság kültagja) kilép, ezzel egyidejűleg J. M. Zs. pedig új kültagként belép a társaságba. A kilépő tagok azt is kijelentették, hogy megtörtént az elszámolás, a vagyoni betétjük kifizetésre került. 2011. szeptember 1-jén keltezett határozatával az adóhatóság a perbeli ingatlan forgalmi értékét a vagyonszerzési illetékfizetési kötelezettség szempontjából 18 500 000 Ft-ban határozta meg.
A felperes felszámolását a törvényszék 2012. február 16-i kezdő időponttal rendelte el. 2015 áprilisáig a III. rendű alperes javára fennálló végrehajtási jog alapján 695 963 Ft térült meg.
2013. május 28-án az I. rendű alperes vételi joga alapján megvásárolta a II. rendű alperestől a perbeli ingatlan tulajdoni hányadát. E szerződésnél a III. rendű alperes a vagyonszerzési illeték kiszabása során a perbeli ingatlan forgalmi értékét 16 500 000 Ft-ban állapította meg.
A felperes felszámolója keresetében a felperes mint eladó, és az alperesek mint vevők között 2011. június 29. napján megkötött adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítását elsődlegesen "A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 40. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással kérte. Állította, hogy a perbeli ingatlant a felperes az akkori kültag, valamint a beltag édesapjának a részére vagyonkimentés céljából értékesítette, erre utal az a tény is, hogy az ingatlant jelenleg is az I. rendű alperes érdekeltségi körébe tartozó Kft. használja.
Másodlagosan a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján azért kérte az adásvételi szerződés érvénytelenségének a megállapítását, mert álláspontja szerint a szerződés feltűnően értékaránytalan. Állította, hogy az ingatlan valós piaci értéke a szerződésben meghatározott 11 250 000 Ft-tal szemben legalább 30 000 000 Ft+áfa volt, mert annak értéke a megvásárlásától eltelt időben nem csökkent.
Mind az elsődleges, mind a másodlagos kereseti kérelmében a szerződéskötés előtti állapot helyreállítása jogkövetkezményeként a perbeli ingatlan tulajdonába adását kérte. Állította, hogy a felperest nem terheli vételár visszafizetési kötelezettség, mivel az I-II. rendű alperes egyáltalán nem tett eleget a fizetési kötelezettségének. A peres feleket "A Polgári perrendtartásról" szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §-ának (1) bekezdése alapján terhelő bizonyítási kötelezettség alkalmazása körében a Csődtv. 40. §-a (3) bekezdésében foglalt vélelemre hivatkozott. Ez alapján az I-II. rendű alperes terhére az ingyenességet és a rosszhiszeműséget vélelmezni kell, mivel a felperes a tagjával, illetve az üzletvezető édesapjával kötötte meg az adásvételi szerződést.
Az I-II. rendű alperes a felperes keresetének az elutasítását kérte. Megítélésük szerint az általuk megfizetett vételár összegének meghatározásánál figyelembe kell venni a felperesnek a III. rendű alperes felé fennálló tartozását is, melynek biztosítékaként az ingatlanra az adásvételi szerződés megkötését megelőzően már bejegyzésre is került a végrehajtási jog. Ezt az összeget hozzászámítva az adásvételi szerződésben kikötött vételár már nem tartalmazott feltűnően aránytalan előnyt, az az ingatlan tényleges forgalmi értékének megfelelt.
Az ítélőtábla végzése folytán megismételt elsőfokú eljárásban a felperes az első- és másodlagos kereseti kérelmét változatlan formában fenntartotta. Perbe vonta III. rendű alperesként a végrehajtási jog jogosultját, akit a kereseti kérelme tűrésére kért kötelezni.
Az I-II. rendű alperesek továbbra is a felperes keresetének az elutasítását és perköltségükben való marasztalását kérték. Hangsúlyozták, hogy igazolták azt az állításukat, amely szerint eleget tettek a vételár fizetési kötelezettségüknek. Ezt a tényt K. T. T. tanú nyilatkozata és a vételár megfizetéséről kiállított készpénzfizetési számla is igazolta, ezért az adásvételi szerződés megtámadásának a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti feltételei nem állnak fenn.
Az I. rendű alperes egyébként sem vett részt a felperes gazdasági tevékenységében, az ügyeinek az intézésében, a II. rendű alperes pedig nem ismerte a felperes pénzügyi, vagyoni helyzetét. Vitatták azt is, hogy az adásvételi szerződésben meghatározott vételár feltűnően értékaránytalan lett volna. Állították, hogy annak vizsgálatánál azt is figyelembe kell venni, hogy az általuk megfizetett vételáron felül a végrehajtási jog jogosultja felé a felperes tartozását is átvállalták.
A III. rendű alperes a kereset teljesítését nem ellenezte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben találta alaposnak, a 2011. június 29. napján megkötött ingatlan adásvételi szerződést érvényessé nyilvánította, és az I. rendű alperest 2 072 251 Ft, míg a II. rendű alperest 1 381 500 Ft, valamint a pernyertesség-pervesztesség arányának megfelelő perköltség megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Nem találta megalapozottnak a felperesnek a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozással előterjesztett elsődleges kereseti kérelmét. A döntését azzal indokolta, hogy az I-II. rendű alperes a Csődtv. 40. §-a (3) bekezdése szerinti vélelemmel szemben bizonyította, hogy az adásvételi szerződés megkötésére nem csalárd módon került sor. Az I. rendű alperes ugyanis nem vett részt a felperes ügyeinek az intézésében, azokat ezért nem is ismerte, az ingatlant az adásvételi szerződés megkötése óta is folyamatosan használja és hasznosítja a cége, ezért az valós jogügylet volt. A II. rendű alperes szándéka sem irányult a hitelezők kijátszására, az I. rendű alperes részére nyújtandó kölcsön helyett tulajdonjog megszerzésével került "biztosításra" az általa fizetett pénzösszeg. Erre utal az adásvételi szerződésben I. rendű alperes javára kikötött vételi jog is.
A rendelkezésére állt adatoknak a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján történő mérlegelése alapján pedig azt is megállapította, hogy az I-II. rendű alperes a felperes részére megfizette a vételárat. A felperes korábbi üzletvezetésre jogosult tagja, K. T. T. ugyanis tanúként azt adta elő, hogy a vételár megfizetéséről kiállított készpénzfizetési számlák valós gazdasági eseményt rögzítettek, az adott ügyben pedig annak nem volt jelentősége, hogy a felperes vezető tisztségviselője a vételárat mire használta fel, azzal elszámolt-e a felperes felé. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra is, hogy a perbeli ingatlanra megkötött adásvételi szerződést megelőzően a felperes éveken keresztül - sikertelenül - próbálta értékesíteni az ingatlanát. Ez pedig szintén arra utal, hogy az adásvételi szerződést nem a hitelezők kijátszása érdekében kötötték. Ezért nem látta bizonyítottnak a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltételeket.
A felperes másodlagos kereseti kérelmét részben találta alaposnak. Az igazságügyi szakértő aggálytalan szakértői véleménye, valamint a tárgyaláson kiegészített nyilatkozata alapján megállapította, hogy a perbeli ingatlan forgalmi értéke az adásvételi szerződés megkötésekor 16 770 000 Ft, a III. rendű alperes végrehajtási jogának figyelembevételével pedig 14 703 751 Ft volt. Az I-II. rendű alperesek 11 250 000 Ft vételárat fizettek meg a felperesnek, így a fennmaradó különbség 3 453 751 Ft, amelynek megfizetésére a Csődtv. 40. §-a alapján az alperesek kötelesek. A Legfelsőbb Bíróság 1/2010. (VI. 28.) PK véleményének 5. és 7. pontja alapján a felperes által kért jogkövetkezmény helyett az érvénytelen szerződést a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilvánította, és az I-II. rendű alpereseket a tulajdonszerzésük arányában kötelezte a feltűnően aránytalan értékkülönbözet megfizetésére. Mivel az érvénytelenség oka ezzel az elszámolással kiküszöbölhető volt, az érvénytelen szerződést a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal nyilvánította érvényessé.
Ez ellen az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben elsődlegesen a sérelmezett határozat megváltoztatását kérte oly módon, hogy az adásvételi szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeként a bíróság a szerződéskötés előtti állapotot állítsa helyre, és adja a kizárólagos tulajdonába a perbeli ingatlant a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. Másodlagosan feltűnő értékaránytalanságra hivatkozással kérte alkalmazni ezt a jogkövetkezményt, míg harmadlagosan az adásvételi szerződés érvényessé nyilvánítása esetén az I. rendű alperest 4 350 000 Ft, a II. rendű alperest pedig 2 900 000 Ft megfizetésére kérte kötelezni.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem adott helyt annak a bizonyítási indítványának, amelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal H. Megyei Adóigazgatóság Illetékosztály I. számú Osztályának vezetőjét kérte tanúként kihallgatni a perben kirendelt szakértő jelenléte mellett. Kiemelte, hogy az elsőfokú ítélet a bizonyítási indítványa mellőzésének indokait a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésének rendelkezése ellenére nem tartalmazta, ezért az jogszabálysértő.
A II. rendű alperes a csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, valamint a felperesnek az első-, másodfokú perköltsége megfizetésére kötelezését kérte.
Állította, hogy az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a 2011. június 29. napján megkötött adásvételi szerződésben a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnő értékaránytalanság van. Rámutatott, hogy a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásakor a Legfelsőbb Bíróság PK 267. számú állásfoglalásában foglaltakat is figyelembe kell venni. Ezért annak kellett volna kiemelt jelentőséget tulajdonítani, hogy a felperes a perbeli adásvételi szerződés megkötése előtt már több ingatlanközvetítő céget is eredménytelenül keresett meg. Az ingatlant - a többszöri hirdetés ellenére - 15 000 000 Ft-os vételárért - sem sikerült értékesíteni, ezért a 14 703 751 Ft-os tiszta forgalmi értékét figyelembe véve a szerződéses vételár alapulvételével a különbség mindössze a vételár 30%-át teszi ki, amely nem szolgálhat az adásvételi szerződés feltűnő értékaránytalanság miatti érvénytelensége megállapításának az alapjául.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem mérlegelte az adásvételi szerződés megkötése során a szubjektív és objektív körülményeket, amelyek figyelembevétele kizárja a feltűnő értékaránytalanságot.
Az ítélőtábla megállapítása szerint sem a felperes fellebbezése, sem a csatlakozó fellebbezés nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a hatályon kívül helyező végzésben foglaltaknak megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást, a tényállást helyesen állapította meg, amelyből helytálló jogi következtetésre jutott. A felperes a fellebbezésének indokolásában csupán arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, a bizonyítási indítványát miért utasította el. Ezért az ítélőtáblának elsődlegesen ezt kellett vizsgálnia.
Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a felperesnek a 32. sorszám alatt érkeztetett beadványát nem tette az eljárás tárgyává, az ugyanis a bíróságra csak a tárgyalás berekesztését követően érkezett meg. Ugyanakkor az is megállapítható volt, hogy az elsőfokú bíróság a 30/2. sorszámú végzésében a felperesnek a további bizonyítási indítványai előterjesztésére 5 napos határidőt biztosított, mely végzés a felperes részére 2005. április 13. napján került kézbesítésre. A bizonyítási indítvány előterjesztésére biztosított 5 napos határidő ezért április 20-án (hétfőn) járt le, amely napon a felperes a beadványát postára adta, melynek folytán a bizonyítási indítványa a Pp. 105. §-ának (4) bekezdése alapján határidőben került előterjesztésre.
Az ítélőtábla megállapítása szerint azonban a bizonyítási indítvány mellőzése indokolásának elmaradása nem jelent olyan eljárási szabálysértést, amely az ítélet hatályon kívül helyezését megalapozná. Az elsőfokú bíróság ugyanis a Pp. 177. §-a alapján elrendelte az alperesek által indítványozott szakértői bizonyítást, amelyet a felperes által felajánlott tanúbizonyítás nem tehetett kétségessé. Cs. T. igazságügyi szakértő úgy készítette el a szakértői véleményét, hogy ismert volt számára a vagyonszerzési illeték kiszabása során megállapított értékbecslés. Ezért az, hogy az adóhatóság milyen általános és konkrét módszerek igénybevételével határozta meg a perbeli ingatlannak a vagyonszerzési illeték kiszabása szempontjából figyelembe vett értékét, a perben kirendelt szakértő szakvéleményének a megállapításait nem befolyásolja. A Pp. 167. §-ának (1) bekezdése alapján a tanút tényekre lehet kihallgatni, nem pedig szakkérdésre. A szakértő személyes meghallgatása során is utalt arra, hogy ismert számára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 18 500 000 Ft-ra értékelte a perbeli ingatlant, azonban ennek az értéknek a szakértői véleménye szempontjából azért nincs jelentősége, mert ő a szakma szabályainak megfelelően állapította meg a perbeli ingatlan forgalmi értékét. A szakértő azt is részletesen megindokolta mind az alap, mind a kiegészítő szakértői véleményében és a személyes meghallgatása során is, hogy milyen szakértői módszerrel értékelte a perbeli ingatlant, illetve miért a megjelölt összehasonlító adatokat vette figyelembe. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére állt adatok alapján megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy Cs. T. szakértői véleménye nem aggályos, az a bizonyított tényekkel nem áll ellentétben, a felperes pedig újabb szakértő kirendelését nem indítványozta.
Ezért a felperes tanúbizonyítási indítványa a per érdemi eldöntése szempontjából nem volt releváns, így a felperesnek az elsőfokú bíróság mulasztásával kapcsolatos hivatkozása eljárási jogszabálysértésként nem volt figyelembe vehető.
Nem találta megalapozottnak az ítélőtábla a II. rendű alperes csatlakozó fellebbezését sem.
Az irányadó és az elsőfokú bíróság által helyesen megjelölt határozatokban megnyilvánuló bírósági gyakorlat szerint a Csődtv. 40. §-a alapján eredményesen megtámadott szerződések körében mind a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdésében meghatározott rendelkezések, mind a (2) bekezdésében meghatározottak a konkrét tényállás függvényében alkalmazhatóak. Arra helyesen hivatkozott a II. rendű alperes, hogy a feltűnő értékaránytalanság vizsgálatánál a Legfelsőbb Bíróság PK 267. számú állásfoglalásában foglaltakat is figyelembe kell venni. Ezért helyesen vette számba az elsőfokú bíróság a felperes és az I-II. rendű alperes között létrejött adásvételi szerződésben meghatározott vételár feltűnő értékaránytalansága vizsgálatánál az aránytalan értékkülönbözetre nézve az objektív és szubjektív körülményeket. A szerződéseknek a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdése szerinti jogcímen történő megtámadása a jogkövetkezmények szempontjából különbözik a Csődtv. 40. §-ának (1) bekezdésében meghatározott megtámadási okoktól. A Csődtv. 40. §-ának alkalmazása során ugyanis a cél az, hogy a per által érintett vagyontárgy visszakerüljön az adós vagyonába, az a hitelezők kielégítését szolgálja. Az érvénytelenségi jogkövetkezmény levonása esetén ez a cél pedig csak azzal érhető el, ha az elvont vagyon visszakerül a felszámolás körébe vonható vagyonba, amely főszabályként a szerződéskötés előtti helyzet helyreállítását jelenti. Abban az esetben azonban, ha az eredeti állapot nem állítható helyre [a Csődtv. 38. §-ának (3) bekezdése ezt nem teszi lehetővé] a felek viszonyát úgy kell rendezni, hogy a felszámolás körébe vonható vagyonból ellenszolgáltatás nélkül kikerült vagyoni érték kerüljön vissza az adóshoz. Ezért amennyiben a Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti megtámadási ok fennáll és a bíróság az érvénytelenségi ok kiküszöbölése mellett a szerződést érvényessé nyilvánítja, ebben az esetben nem az értékkülönbség aránytalan részét kell kiküszöbölni, hanem a teljes értékkülönbség megszüntetésre kell törekednie. A Csődtv. 40. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti érvénytelenségi ok megállapítása esetén ugyanis nem a Ptk. 201. §-a (1) bekezdését, hanem a hitelezői érdekeket szem előtt tartó Csődtv. speciális rendelkezéseit kell alkalmazni.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét - lényegében annak helyes indokaira tekintettel - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.359/2015/8.)