adozona.hu
EH 2016.03.M4
EH 2016.03.M4
A felmondást hónapokkal megelőző tájékoztatás, ami a jogviszonyt érintő változtatások lehetőségére vonatkozott, a várandós nő munkaviszonyának megszüntetésére irányuló kifejezett szándékként nem értékelhető [2012. évi I. tv. 18. § (2) bek., 65. § (3), (5) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes a keresetében a munkáltatói felmondás jogellenességére tekintettel kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[2] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel 445 312 forint és annak kamata megfizetésére kötelezte az alperest.
[3] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2009. szeptember 17-től állt az alperes alkalmazásában irodai asszisztensként. 2012. október 9-én a munkáltatóij...
EH 2016.03.M4 A felmondást hónapokkal megelőző tájékoztatás, ami a jogviszonyt érintő változtatások lehetőségére vonatkozott, a várandós nő munkaviszonyának megszüntetésére irányuló kifejezett szándékként nem értékelhető [2012. évi I. tv. 18. § (2) bek., 65. § (3), (5) bek.].
[1] A felperes a keresetében a munkáltatói felmondás jogellenességére tekintettel kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.[2] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel 445 312 forint és annak kamata megfizetésére kötelezte az alperest.
[3] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2009. szeptember 17-től állt az alperes alkalmazásában irodai asszisztensként. 2012. október 9-én a munkáltatóijogkör-gyakorló vezérigazgató közölte vele, hogy a munkaviszonyát rendes felmondással kívánja megszüntetni. A felperes ekkor előadta, hogy várandós, majd visszament a munkahelyére, a vezérigazgató pedig jogi tanácsot kért. Miután a jogász közölte, hogy a munkaviszony megszüntetésnek nincs akadálya, a munkavállaló a felmondást aláírta. Ennek indokolása szerint a munkakörébe tartozó feladatok átszervezésre kerültek, további foglalkoztatására pedig nincs mód, a tevékenység kisebb létszámmal is elvégezhető.
[4] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felek egyezően adták elő, hogy a felperes az első találkozás alkalmával azonnal tájékoztatta a vezérigazgatót a várandós állapotáról. A felperes közlése volt az oka annak, hogy a munkáltató elbizonytalanodott a felmondás jogszerűségét illetően, és jogi segítséget vett igénybe. A felmondás átvételét a felperes ez alkalommal aláírásával nem igazolta, visszament a munkavégzési helyére, majd amikor ismételten hívatták, a felmondást aláírta.
[5] A 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 24. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a felmondás a felperes részére történő átadással (közlés) az első találkozás alkalmával megtörtént.
[6] A munkavállaló legkésőbb az átadás időpontjában tájékoztathatta a munkáltatót a várandósságról. Ez a jelen esetben az alperes által sem vitatottan megtörtént. A munkavállaló magatartása nem tekinthető az Mt. 6. § (2) bekezdésébe és 18. § (1) bekezdésébe ütközőnek, mivel a várandósság a munkavállaló legszemélyesebb szférájába tartozó körülmény, ezért nem várható el, hogy erről a munkáltatót minden különösebb ok nélkül tájékoztassa. A munkavállaló ez irányú kötelezettsége akkor áll fenn, ha az adott tény, körülmény szempontjából releváns esemény bekövetkezik.
[7] A munkáltatói jogkör gyakorlója 2012 tavaszán és nyarán konkrétumok közlése nélkül jelezte a felperesnek, hogy amennyiben a munkakörét nem tudják egyéb feladatokkal feltölteni, akkor hosszú távon nem tartanak igényt a munkájára. Ez azonban nem tekinthető határozott, a felperes munkaviszonya megszüntetésére irányuló munkáltatói szándéknak, továbbá a felperes tavasszal még biztosan nem volt várandós, és azt sem lehetett megállapítani, hogy a nyári beszélgetés alkalmával ilyen állapotban volt-e, illetve hogy arról tudott-e.
[8] A felperes magatartása nem ütközött a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe sem, együttműködési kötelezettségének pedig eleget tett.
[9] Az Mt. 65. §-ának (5) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettség teljesítéséhez az Mt. nem írja elő az orvosi igazolás egyidejű bemutatását, ezért a várandósság szóbeli közlése is elegendő.
[10] Mivel a felek között az összegszerűséget illetően nem volt vita, a bíróság az alperest 445 312 forint elmaradt jövedelem és annak középarányos kamata megfizetésére kötelezte, értékelve a megtérült jövedelmet is.
[11] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[12] A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában utalt az Mt. 18. §-ában, 65. §-ának (5) bekezdésében, illetve a 6. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakra.
[13] Kifejtette, hogy az alperes vezérigazgatója 2012 tavaszán, illetve nyarán konkrétumok nélkül csupán azt közölte, hogy ha a felperes munkakörét nem tudják egyéb feladatokkal feltölteni, azt meg fogják szüntetni. Azt az alperes maga sem állította sem a perben, sem a fellebbezésében, hogy a nyáron történt beszélgetés és a 2012. október 9. között eltelt időszakban a felperest figyelmeztették volna a munkaviszonya megszüntetésének konkrét lehetőségéről, vagy a felperesnek erre alappal kellett volna következtetnie. A várandósság megállapítását követően nem volt oka a felperesnek arra, hogy a munkáltatót tájékoztassa, és az alperes által hivatkozott 17/2014. (V. 30.) AB határozat alapján arra nem is volt köteles.
[14] A másodfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy a munkáltatónak is kötelessége és egyben érdeke is, hogy a munkaviszony megszüntetésének akadályát jelentő jogszabályi rendelkezésekről (például felmondási védelem) a munkavállalót tájékoztassa, és nyilatkoztassa, hogy fennáll-e esetében valamely kizáró tényező. Az Alkotmánybíróság határozata is kitér erre a [43.] pontban.
[15] Az elsőfokú bíróság az Mt. 24. §-ára hivatkozva helytállóan fejtette ki, hogy az írásbeli jognyilatkozatot akkor lehet szabályszerűen közöltnek tekinteni, ha azt az érintettnek átadták, vagy az átvételt az érintett megtagadja. Az alperes nem adta indokát annak, hogyha álláspontja szerint a szabályszerű közlés már első megbeszélés alkalmával megtörtént, mi tette szükségessé a második találkozót is. Az Alkotmánybíróság határozatának [41.] pontja is azt igazolja, hogy a szabályszerű közlés a felmondási okirat fizikai értelemben történő átadásával valósul meg. A határozat nem támasztja alá azt az alperesi álláspontot, hogy a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó bármilyen formájú munkáltatói szándék kinyilvánításakor a munkavállaló már nem hivatkozhat a várandósságára, a [37.] pontban foglaltak szerint ennek éppen ellenkezője a valós.
[16] Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére irányult a felperes keresetének elutasítása mellett. Másodlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára utasítása mellett.
[17] A felülvizsgálat kérelem utalt az Mt. 65. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra, és az Alkotmánybíróság 17/2014. (V. 30.) AB határozatában írtakra.
[18] Az Mt. 65. § (5) bekezdésében foglalt kötelező előírást sérti a jogerős ítélet azon megállapítása, miszerint a munkavállaló jogszerűen közölheti a várandósság tényét a munkáltatóval egészen az írásbeli felmondás átnyújtásáig akkor is, ha azt megelőzően a munkáltató már tájékoztatta a munkavállalóját a megszüntetés lehetőségéről.
[19] Az alperes 2012 tavaszán és nyarán közölte a felperessel a munkaviszonyának bizonytalan helyzetét, és azt, hogy amennyiben a munkakörét nem tudja egyéb feladatokkal feltölteni, azt meg fogja szüntetni. Az alperes fenti tájékoztatása a felmondás közlésének semmiképpen nem tekinthető, hiszen alakszerűtlen és konkrétumokat nélkülöző, ennek ellenére az a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó munkáltatói szándék egyértelmű kifejezése. Alkalmas arra, hogy a munkavállalóval tudassa, a munkáltatóban kialakult a munkaviszony megszüntetésének szándéka, és bizonyos feltételek bekövetkezése esetén azt meg is fogja tenni.
[20] A munkavállaló a második, 2012 nyarán folytatott tárgyalás során, de legalábbis a 2012 őszén közölt felmondást megelőzően már bizonyosan tudott a várandósságáról, illetve ezzel egyidejűleg a munkaviszonyának bizonytalan helyzetéről. Ezért az Mt. 6. § (2) bekezdésében, és a 18. § (2) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel a várandósság tényének tudomására jutásakor a munkáltatót tájékoztatnia kellett volna.
[21] Az első- és a másodfokú bíróság által is hivatkozott, hosszú ideje egységes bírói gyakorlat ugyan egyértelművé teszi, hogy a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozat fizikai átadását megelőzően adott tájékoztatás megfelel a jogszabályi előírásoknak, azonban ez nyilvánvalóan és kizárólag azon esetekre vonatkozik, amikor a munkaviszony felmondására vonatkozó közlés mindenfajta előzmény nélkül történik, azaz a munkavállaló első alkalommal értesül a munkaviszony megszűnésének lehetőségéről.
[22] Mindezekre tekintettel kifejezetten sérti az Mt. 65. § (5) bekezdésében foglaltakat a másodfokú bíróság azon megállapítása, amely szerint a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó informális közléseket nem kell figyelembe venni, kizárólag csak a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó legutolsó, határozott közlést.
[23] Mind az első-, mind a másodfokú bíróság tévesen és jogsértően alkalmazta az Mt. 65. § (5) bekezdésében foglaltakat, továbbá jogsértően mellőzte az Mt. 18. § (2) bekezdésében rögzítetteket is, hiszen ezek alapján lett volna köteles a felperes a várandósságára vonatkozó tájékoztatást közölni az alperessel már 2012 tavaszán és nyarán a lefolytatott tárgyalások alkalmával.
[24] Az alperes hosszú ideje tervezte a munkaköri átszervezést és a létszámleépítést, azokat megfelelően előkészítette, amelyet az is alátámaszt, hogy ezekről a körülményekről, illetve a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről több alkalommal is személyesen egyeztetett a felperessel. A munkáltató alappal várhatta el, hogy amennyiben a munkavállaló tudomására jut bármely, az átszervezést akadályozó és személyét érintő körülmény, azt közölje. A felperes jogellenes magatartásával súlyosan megsértette az alperes átszervezésre, elbocsátásra és a működésével összefüggő egyéb döntések meghozatalára vonatkozó egyoldalúan gyakorolható jogosultságát, nem tett eleget az Mt. 6. § (2) bekezdésén és 18. § (2) bekezdésén alapuló kötelezettségének. Ezt a másodfokú bíróság nem vette figyelembe, a jogerős ítélet sérti az Mt. 7. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat is.
[25] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
[26] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[27] A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 2012. október 9-én értesült a munkáltatói jogkör gyakorlójától arról, hogy a jogviszonya megszüntetésre kerül. Ekkor haladéktalanul tájékoztatta a munkáltatót a várandós állapotáról, aki ennek ellenére a jogviszony megszüntetéséről döntött az Mt. 65. §-ának (3) bekezdés a) pontjában és (5) bekezdésében foglaltak ellenére.
[28] A 17/2014. (V. 30.) AB határozat [37.] pontja egyértelműen azt rögzíti, hogy "...a tájékoztatási kötelezettség korlátozza a gyermeket vállaló munkavállalók magánélethez való jogát, az nem választható el az elérni kívánt céltól, a többletvédelem érvényesítésétől. Ennek értelmében a magánszférába tartozó adatokról való tájékoztatás csak akkor szükséges, ha a felmondási védelem érvényesítése szempontjából releváns esemény (felmondás közlése) bekövetkezik, de legalább a munkaviszony megszüntetésének munkáltatói szándéka megnyilvánul".
[29] A fenti megállapításra is figyelemmel a munkaviszony megszüntetésére irányuló munkáltatói szándék nem értelmezhető olyan kiterjesztett módon, ahogyan azt az alperes a felülvizsgálati kérelmében tette. Az a körülmény, hogy a felmondást megelőzően hónapokkal korábban az alperes tények, részletek és megfelelő konkrét tájékoztatás nélkül megemlítette az esetlegesen várható változásokat, és a felperes munkaviszonyának lehetséges megszüntetését, nem értékelhető a felperes munkaviszonyának megszüntetésére irányuló kifejezett szándékként. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében maga is arra hivatkozott, hogy a tájékoztatás "alakszerűtlen és konkrétumokat nélkülöző volt".
[30] Az Mt. 18. §-a a tájékoztatás általános szabályait írja elő, míg az Mt. 65. § (5) bekezdése a várandósságról való tájékoztatás adott ügyben alkalmazandó speciális szabályait tartalmazza. Ezen törvényi előírásnak a felperes eleget tett, a felmondás joghatályos, írásba foglalt közlését megelőzően munkáltatóját tájékoztatta arról, hogy gyermeket vár, így az alperes számára biztosította a jogellenes jogviszony-megszüntetés elkerülését. Az Mt. 18. § (2) bekezdésének jogsértő mellőzésére az alperes a felülvizsgálati kérelmében tehát alaptalanul hivatkozott.
[31] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv. I. 10.329/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Korcsmáros Iván ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Stegmajer Péter ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményei iránt a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 3.M.1251/2012. szám alatt megindított és másodfokon a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.20.095/2014/6. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.20.095/2014/6. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 151.680 (egyszázötvenegyezer-hatszáznyolcvan) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A felperes a keresetében a munkáltatói felmondás jogellenességére tekintettel kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel 445.312 forint és annak kamata megfizetésére kötelezte az alperest a felperesnek járó perköltség viselése mellett azzal, hogy a le nem rótt eljárási illeték is őt terheli.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2009. szeptember 17-étől állt az alperes alkalmazásában irodai asszisztensként. 2012. október 9-én a munkáltatói jogkörgyakorló vezérigazgató közölte vele, hogy a munkaviszonyát rendes felmondással kívánja megszüntetni. A felperes ekkor előadta, hogy várandós, majd visszament a munkahelyére, a vezérigazgató pedig jogi tanácsot kért. Miután a jogász közölte, hogy a munkaviszony megszüntetésnek nincs akadálya, a munkavállaló a felmondást aláírta. Ennek indokolása szerint a munkakörébe tartozó feladatok átszervezésre kerültek, további foglalkoztatására pedig nincs mód, a tevékenység kisebb létszámmal is elvégezhető.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felek egyezően adták elő, hogy a felperes az első találkozás alkalmával azonnal tájékoztatta a vezérigazgatót a várandós állapotáról. A felperes közlése volt az oka annak, hogy a munkáltató elbizonytalanodott a felmondás jogszerűségét illetően, és jogi segítséget vett igénybe. A felmondás átvételét a felperes ez alkalommal aláírásával nem igazolta, visszament a munkavégzési helyére, majd amikor ismételten hívatták, a felmondást aláírta.
A 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 24. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a felmondás a felperes részére történő átadással (közlés) az első találkozás alkalmával megtörtént.
A munkavállaló legkésőbb az átadás időpontjában tájékoztathatta a munkáltatót a várandósságról. Ez a jelen esetben az alperes által sem vitatottan megtörtént. A munkavállaló magatartása nem tekinthető az Mt. 6. § (2) bekezdésébe, és 18. § (1) bekezdésébe ütközőnek, mivel a várandósság a munkavállaló legszemélyesebb szférájába tartozó körülmény, ezért nem várható el, hogy erről a munkáltatót minden különösebb ok nélkül tájékoztassa. A munkavállaló ez irányú kötelezettsége akkor áll fenn, ha az adott tény, körülmény szempontjából releváns esemény bekövetkezik.
A munkáltatói jogkör gyakorlója 2012. tavaszán és nyarán konkrétumok közlése nélkül jelezte a felperesnek, hogy amennyiben a munkakörét nem tudják egyéb feladatokkal feltölteni, akkor hosszútávon nem tartanak igényt a munkájára. Ez azonban nem tekinthető határozott, a felperes munkaviszonya megszüntetésére irányuló munkáltatói szándéknak, továbbá a felperes tavasszal még biztosan nem volt várandós, és azt sem lehetett megállapítani, hogy a nyári beszélgetés alkalmával ilyen állapotban volt-e, illetve hogy arról tudott-e.
A felperes magatartása nem ütközött a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe sem, együttműködési kötelezettségének pedig eleget tett.
Az Mt. 65. §-ának (5) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettség teljesítéséhez az Mt. nem írja elő az orvosi igazolás egyidejű bemutatását, ezért a várandósság szóbeli közlése is elegendő.
Mivel a felek között az összegszerűséget illetően nem volt vita, a bíróság az alperest 445.312 forint elmaradt jövedelem és annak középarányos kamata megfizetésére kötelezte értékelve a megtérült jövedelmet is.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és az alperest perköltség és fellebbezési illeték viselésére kötelezte.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában utalt az Mt. 18. §-ában, 65. §-ának (5) bekezdésében, illetve a 6. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakra.
Kifejtette, hogy az alperes vezérigazgatója 2012. tavaszán, illetve nyarán konkrétumok nélkül csupán azt közölte, hogyha a felperes munkakörét nem tudják egyéb feladatokkal feltölteni, azt meg fogják szüntetni. Azt az alperes maga sem állította sem a perben, sem a fellebbezésében, hogy a nyáron történt beszélgetés és a 2012. október 9. között eltelt időszakban a felperest figyelmeztették volna a munkaviszonya megszüntetésének konkrét lehetőségéről, vagy a felperesnek erre alappal kellett volna következtetnie. A várandósság megállapítását követően nem volt oka a felperesnek arra, hogy a munkáltatót tájékoztassa, és az alperes által hivatkozott 17/2014. (V.30.) AB határozat alapján arra nem is volt köteles.
A másodfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy a munkáltatónak is kötelessége és egyben érdeke is, hogy a munkaviszony megszüntetésének akadályát jelentő jogszabályi rendelkezésekről (például felmondási védelem) a munkavállalót tájékoztassa, és nyilatkoztassa, hogy fennáll-e esetében valamely kizáró tényező. Az Alkotmánybíróság határozata is kitér erre a [43.] pontban.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 24. §-ára hivatkozva helytállóan fejtette ki, hogy az írásbeli jognyilatkozatot akkor lehet szabályszerűen közöltnek tekinteni, ha azt az érintettnek átadták, vagy az átvételt az érintett megtagadja. Az alperes nem adta indokát annak, hogyha álláspontja szerint a szabályszerű közlés már első megbeszélés alkalmával megtörtént, mi tette szükségessé második találkozó lebonyolítását is. Az Alkotmánybíróság határozatának [41.] pontja is azt igazolja, hogy a szabályszerű közlés a felmondási okirat fizikai értelemben történő átadásával valósul meg. A határozat nem támasztja alá azt az alperesi álláspontot, hogy a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó bármilyen formájú munkáltatói szándék kinyilvánításakor a munkavállaló már nem hivatkozhat a várandósságára, a [37.] pontban foglaltak szerint ennek éppen ellenkezője az igaz.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére irányult a felperes keresetének elutasítása mellett. Másodlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú bíróság új eljárásra, és új határozat hozatalára utasítása mellett. A felperes perköltség fizetésre kötelezését is igényelte.
A felülvizsgálat kérelem utalt az Mt. 65. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra, és az Alkotmánybíróság 17/2014. (V.30.) AB határozatában írtakra.
Az Mt. 65. § (5) bekezdésében foglalt kötelező előírást sérti a jogerős ítélet azon megállapítása, miszerint a munkavállaló jogszerűen közölheti a várandósság tényét a munkáltatóval egészen az írásbeli felmondás átnyújtásáig akkor is, ha azt megelőzően a munkáltató már tájékoztatta a munkavállalóját a megszüntetés lehetőségéről.
Az alperes 2012. tavaszán és nyarán közölte a felperessel a munkaviszonyának bizonytalan helyzetét, és azt, hogy amennyiben a munkakörét nem tudja egyéb feladatokkal feltölteni, azt meg fogja szüntetni. Az alperes fenti tájékoztatása a felmondás közlésének semmiképpen nem tekinthető, hiszen alakszerűtlen és konkrétumokat nélkülöző, ennek ellenére az a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó munkáltatói szándék egyértelmű kifejezése. Alkalmas arra, hogy a munkavállalóval tudassa, a munkáltatóban kialakult a munkaviszony megszüntetésének szándéka, és bizonyos feltételek bekövetkezése esetén azt meg is fogja tenni.
A munkavállaló a második, 2012. nyarán folytatott tárgyalás során, de legalábbis 2012. őszén közölt felmondást megelőzően már bizonyosan tudott a várandósságáról, illetve ezzel egyidejűleg a munkaviszonyának bizonytalan helyzetéről. Ezért az Mt. 6. § (2) bekezdésében, és a 18. § (2) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel a várandósság tényének tudomására jutáskor a munkáltatót tájékoztatni kellett volna.
Az első- és a másodfokú bíróság által is hivatkozott hosszú ideje egységes bírói gyakorlat ugyan egyértelművé teszi, hogy a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozat fizikai átadását megelőzően adott tájékoztatás megfelel a jogszabályi előírásoknak, azonban ez nyilvánvalóan és kizárólag azon esetekre vonatkozik, amikor a munkaviszony felmondására vonatkozó közlés mindenfajta előzmény nélkül történik, azaz a munkavállaló első alkalommal értesül a munkaviszony megszűnésének lehetőségéről.
Mindezekre tekintettel kifejezetten sérti az Mt. 65. § (5) bekezdésében foglaltakat a másodfokú bíróság azon megállapítása, amely szerint a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó informális közléseket nem kell figyelembe venni, kizárólag csak a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó legutolsó, határozott közlést.
Mind az első-, mind a másodfokú bíróság tévesen és jogsértően alkalmazta az Mt. 65. § (5) bekezdésében foglaltakat, továbbá jogsértően mellőzte az Mt. 18. § (2) bekezdésében rögzítetteket is, hiszen ezek alapján lett volna köteles a felperes a várandósságára vonatkozó tájékoztatást közölni az alperessel már 2012. tavaszán és nyarán a lefolytatott tárgyalások alkalmával.
Az alperes hosszú ideje tervezte a munkaköri átszervezést és a létszámleépítést, azokat megfelelően előkészítette, amelyet az is alátámaszt, hogy ezekről a körülményekről, illetve a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről több alkalommal is személyesen egyeztetett a felperessel. A munkáltató alappal várhatta el, hogy amennyiben a munkavállaló tudomására jut bármely, az átszervezést akadályozó és személyét érintő körülmény, azt közölje. A felperes jogellenes magatartásával súlyosan megsértette az alperes átszervezésre, elbocsátásra és a működésével összefüggő egyéb döntések meghozatalára vonatkozó egyoldalúan gyakorolható jogosultságát, nem tett eleget az Mt. 6. § (2) bekezdésen, és 18. § (2) bekezdésen alapuló kötelezettségének. Ezt a másodfokú bíróság nem vette figyelembe, a jogerős ítélet sérti az Mt. 7. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján.
A Kúria a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdésére tekintettel a rendelkezésre álló periratok alapján dönt, nincs helye a bizonyítékok újraértékelésének, azaz felülmérlegelésének. Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésére is figyelemmel.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 2012. október 9-én értesült a munkáltatói jogkör gyakorlójától arról, hogy a jogviszonya megszüntetésre kerül. Ekkor haladéktalanul tájékoztatta a munkáltatót a várandós állapotáról, aki ennek ellenére a jogviszony megszüntetéséről döntött az Mt. 65. §-ának (3) bekezdés a) pontjában, és (5) bekezdésében foglaltak ellenére.
A 17/2014. (V.30.) AB határozat [37.] pontja egyértelműen azt rögzíti, hogy "...a tájékoztatási kötelezettség korlátozza a gyermeket vállaló munkavállalók magánélethez való jogát, az nem választható el az elérni kívánt céltól, a többletvédelem érvényesítésétől. Ennek értelmében a magánszférába tartozó adatokról való tájékoztatás csak akkor szükséges, ha a felmondási védelem érvényesítése szempontjából releváns esemény (felmondás közlése) bekövetkezik, de legalább a munkaviszony megszüntetésének munkáltatói szándéka megnyilvánul".
A fenti megállapításra is figyelemmel a munkaviszony megszüntetésére irányuló munkáltatói szándék nem értelmezhető olyan kiterjesztett módon, ahogyan azt az alperes a felülvizsgálati kérelmében tette. Az a körülmény, hogy a felmondást megelőzően hónapokkal korábban az alperes tények, részletek és megfelelő konkrét tájékoztatás nélkül megemlítette az esetlegesen várható változásokat, és a felperes munkaviszonyának lehetséges megszüntetését, nem értékelhető úgy, mint a munkaviszony megszüntetésére irányuló kifejezett szándék. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében maga is arra hivatkozott, hogy a tájékoztatás "alakszerűtlen és konkrétumokat nélkülöző volt" (felülvizsgálati kérelem 2. oldal utolsó bekezdés), így az semmiképpen sem értékelhető úgy, mint a munkáltatói akarat egyértelmű kifejezése.
Az Mt. 18. §-a a tájékoztatás általános szabályait írja elő, míg az Mt. 65. § (5) bekezdése a várandósságról való tájékoztatás adott ügyben alkalmazandó speciális szabályait tartalmazza. Ezen törvényi előírásnak a felperes eleget tett, a felmondás joghatályos, írásba foglalt közlését megelőzően munkáltatóját tájékoztatta arról, hogy gyermeket vár, így az alperes számára biztosította a jogellenes jogviszony megszüntetés elkerülését. Az Mt. 18. § (2) bekezdésének jogsértő mellőzésére az alperes a felülvizsgálati kérelmében tehát alaptalanul hivatkozott.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
A felperesnek a felülvizsgálati eljárásban igazolt költsége nem merült fel, ezért ebben a kérdésben a bíróság a határozathozatalt mellőzte a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján.
Az alperes illetékfizetési kötelezettsége az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-án alapul.
Budapest, 2015. november 11.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.329/2015.)