AVI 2016.2.10

A termékértékesítés megvalósulásához mind a vételár megfizetésének, mind a termék átvételének meg kell valósulnia [2007. évi CXXVII. tv. 9. §]

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes 1992. évtől folytat gazdasági tevékenységet. Bejelentett fő tevékenysége mezőgazdasági termékek ügynöki nagykereskedelme, emellett engedélye van export-visszatérítés igénybevétele nélkül étkezési búza harmadik országba történő kivitelére. A felperes 2010. február havi áfa bevallásában közösségi, Szlovéniába történő, és közösségen kívülre, Bosznia-hercegovinai gabona értékesítést, továbbá belföldi gabona beszerzést vallott. A számlák alapján áfa bevallásában összesen 19 378 000 fori...

AVI 2016.2.10 A termékértékesítés megvalósulásához mind a vételár megfizetésének,
mind a termék átvételének meg kell valósulnia [2007. évi CXXVII. tv. 9. §]
A felperes 1992. évtől folytat gazdasági tevékenységet. Bejelentett fő tevékenysége mezőgazdasági termékek ügynöki nagykereskedelme, emellett engedélye van export-visszatérítés igénybevétele nélkül étkezési búza harmadik országba történő kivitelére. A felperes 2010. február havi áfa bevallásában közösségi, Szlovéniába történő, és közösségen kívülre, Bosznia-hercegovinai gabona értékesítést, továbbá belföldi gabona beszerzést vallott. A számlák alapján áfa bevallásában összesen 19 378 000 forint visszaigényelhető adót tüntetett fel.
Az elsőfokú adóhatóság 2010. február hónapra, megismételt eljárás keretei között, áfa adónemben végzett ellenőrzést a felperesnél. Ennek során értékelték a külföldi adóhatóságok nemzetközi jogsegély keretében szolgáltatott adatait, a felperes iratait, ügyvezetőjének és alkalmazottainak nyilatkozatait, a belföldi partnerek és a részükre szállító gazdasági társaságok ügyvezetőinek, egyéni vállalkozóknak, fuvarozóknak az előadásait, kapcsolódó vizsgálataikat, a vámügyintéző cégek nyilatkozatait.
A revízió adatain nyugvó elsőfokú határozatot az alperes határozatával részben, az adóhiány tekintetében, megváltoztatta: 19 378 000 forint adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére, és a 18 456 000 forint adóhiány után szabott ki adóbírságot és számított fel késedelmi pótlékot. Indokolása szerint a felperes a megrendelők érdekeinek megfelelően, az általuk rendelkezésre bocsátott pénzből, az általuk meghatározott áron szerezte be az árut, az a vevők birtokába került: tevékenysége nem adásvétel, hanem közvetítői tevékenység. Részben a ténylegesen megvalósult közvetítői tevékenység okán (T. T. Kft., Z. G. Kft., B. Kft., "B. Sz." Zrt.), részben a gazdasági esemény egyéb hibái miatt (Z. G. Kft. további számlái, M. G. Kft., M. M. Kft.) hiteltelenek a belföldi partnerek által értékesítésről kibocsátott számlák is: utóbbi esetekben vagy az áru eredete nem volt megállapítható, vagy az ügyletek nem számlán feltüntetett felek között mentek végbe.
Az alperes határozatát az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (a továbbiakban: Áfa. tv.) 119. § (1) bekezdésére, 120. § a) pontjára és 127. § (1) bekezdés a) pontjára, a számvitelről szól 2000. évi C. tv. (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (3) bekezdésére, 165. § (1)-(2) bekezdéseire és 166. § (1)-(2) bekezdéseire alapította, figyelembe vette az Európai Unió Bíróságának ítéleteit.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. A bizonyítási eljárás során az elsőfokú bíróság meghallgatta a felperes volt ügyvezetőjének tanúvallomását, értékelte a felperes áfa faktorálásra vonatkozó előadását és az M. M. Kft.-hez kapcsolódó iratokat.
Indokolásában az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdését alkalmazva kifejtette, hogy önmagában az a körülmény, hogy a tevékenységet más keretek között is lehetett volna folytatni, még nem teremti meg az ügylet átminősítésének jogszerűségét. A rendelkezésre álló adatok alapján a felperes adásvételi szerződéseket kötött. Az alperes egyetlen olyan megállapítást sem tett, amely kizárólag az ügynöki tevékenységet jellemezné: a felperest korábban többször is ellenőrzés alá vonták és ugyanezen konstrukciót akkor elfogadták. Az ügynöki tevékenység során nem lett volna feladata a felperesnek az export engedélyek megkérése, a vámudvarok felé való igazolása: a felperes azonban saját export engedéllyel rendelkezett, a letétet és biztosítékokat is ő fizette.
Az ártárgyalások alperes által kifogásolt módon való lebonyolítása a racionális és okszerű gazdálkodás feltétele volt. A perben semmi nem igazolta, hogy a felperes a vevők pénzéből finanszírozta volna a beszerzéseket.
A jogerős ítélet további indokolása szerint az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata nyomán, az adásvételi szerződések következtében a megtagadás esetleges indokának kizárólag felperesi adókötelezettség körében kell felmerülnie. Itt tért ki arra, hogy a felperesnek nem volt kötelezettsége a számla kiállítók tevékenységének teljes körű ellenőrzése.
Az elsőfokú bíróság iránymutatása szerint az új eljárás során az adóhatóságnak azt kell vizsgálni, hogy a felperes a befogadott számlákat megfelelően szerepeltette-e bevallásában. Az új eljárásban ügynöki tevékenységre hivatkozással nem tehető a felperes terhére megállapítás.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást okszerűtlenül állapította meg, ebből következően helytelen jogkövetkeztetésre jutott, sérült a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-a és a 221. § (1) bekezdése.
Elsődlegesen kiemelte, a jogerős ítélet nem vette figyelembe az ügyletek tényállásai közötti különbséget, volt ahol az áru eredetét, meglétét nem lehetett feltárni, és volt ahol nem adásvétel, hanem közvetítői tevékenység valósult meg. Az előbbi esetben a felperes tudhatott volna a szabálytalanságokról (pl. ha jelen van a felrakodásoknál), az utóbbi esetben pedig nem vizsgálhatók az "objektív feltételek". Ha azonban az áruk eredete esetleg tisztázott lenne, úgy ezen ügyletek is a közvetítői tevékenység körébe tartoznának.
A közvetítői tevékenység kapcsán az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta az Art. 1. § (7) bekezdését. A törvényhely alapján egyetlen szempont érvényesíthető, mégpedig az, hogy az adókötelezettséget az ügyletek kimutatható gazdasági eredményének megfelelően kell megállapítani.
A jogerős ítélet az árajánlatok kérdését sem kezelte megfelelően. A felperes nem tett elkülönült ajánlatot az eladók és a vevők részére, az eladási/vételi árajánlatot közvetítette. Az áralku hiánya a legfontosabb bizonyítéka annak, hogy a felperes nem volt jogosult tulajdonosként dönteni.
Az az érvelése is téves az elsőfokú bíróságnak, hogy tipikusan az exportértékesítést követően került sor az ellenérték kiegyenlítésére. A peres eljárás során a felperes kétségtelenül hivatkozott folyószámla hitelre, áfa faktorálási szerződésre, de nem mutatta be, hogy a konkrét ellenértékek kiegyenlítése hamarabb történt volna meg, mint a "vevők" átutalásainak megérkezése. A felperes csak a M. M. Kft.-vel kapcsolatos banki szerződést csatolta. Ebben a kérdésben nem készült pontos időbeli kimutatás sem az alperes, sem a felperes részéről. Az átutalások beazonosíthatatlansága miatt az alperes csak azt tudta megállapítani, hogy a banki folyószámla a banki napon beérkező jóváírással kezdődik, és a felperes csak ezt követően indít átutalásokat a beszerzésekre. Az ellenkező bizonyítása a felperest terhelte.
A jogerős ítélet az exportengedélyt és a vámoltatás kérdését sem megfelelően értékelte, mivel azok mind az adásvételhez, mind a közvetítői tevékenységhez hozzátartozhatnak.
Az elsőfokú bíróság az uniós ítélkezési gyakorlat, illetőleg a felperes által rendelkezésre bocsátott iratok ütköztetése körében sem indokolta meg, hogy az adóhatóság álláspontja mely jogszabályokba ütközne, mennyiben jogszabálysértő.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását (helybenhagyását) kérte. Hangsúlyozta, hogy tevékenysége nem vitásan termékértékesítés volt.
Az alperes felülvizsgálati kérelme részben alapos.
Alaptalan volt a felülvizsgálati kérelemnek az ügyletek összemosására vonatkozó előadása. Kétségtelen, hogy a jogerős ítélet nagyobbik hányada az adásvétel - közvetítői tevékenység kérdésében tartalmaz indokokat, de a 10. oldal utolsó és 11. oldal első bekezdése azon ügyletekre vonatkozik, ahol az elsőfokú bíróság értékelése szerint adásvétel valósult meg, és a számlákat az alperes a teljesítés egyéb hibái miatt tekintette hiteltelennek (Z. G. Kft. számláinak egy része, M. G. Kft., M. M. Kft.): a jogerős ítélet szerint a felperes eljárása ebben a körben is helytálló volt. Ennek következtében az új eljárás szempontjai között a jogerős ítélet már valamennyi számlára nézve adott iránymutatást a bevallással való egyezőség vizsgálatára.
Részben alaptalan volt az alperes felülvizsgálati kérelmének az Art. 1. § (7) bekezdésre vonatkozó előadása. Az Art. 1. § (7) bekezdése szerint a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakkal szemben az elsőfokú bíróság helytállóan fogalmazta meg, hogy ha egy adott tevékenység több jogi keret között is végezhető, az önmagában nem ad alapot az adójogi átminősítésre. Ennek nem mond ellent az sem, hogy az Art. alapján egyetlen szempont érvényesíthető, mégpedig az, hogy az adókötelezettséget az ügyletek kimutatható gazdasági eredményének megfelelően kell megállapítani.
A továbbiakban a Kúria azt vizsgálta, hogy az Art. 1. § (7) bekezdését alkalmazva a perbeli tényállás mellett okszerűen értékelte-e az elsőfokú bíróság az érintett gazdasági eseményeket közvetítői tevékenység helyett adásvételi szerződésnek.
Az alperes az adásvételi szerződésekből származó jogok közül a felperest, mint tulajdonost megillető rendelkezési jog hiányát emelte ki, mivel az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdés szerinti termékértékesítésre csak akkor kerülhet sor, ha annak alapján az adózó, mint átvevő tulajdonosként való rendelkezésre válik jogosulttá. A rendelkezési jog az adásvételi szerződés megvalósulása során nem csak az ügylet végén, hanem az ügylet teljes folyamatában tetten érhető: az átvevő a sorozatos döntéseket saját érdekkörében, saját maga javára hozza meg. Az adásvételi szerződés alapján az eladó a dolog tulajdonjogának átruházására, a vevő a vételár megfizetésére és a dolog átvételére lesz köteles. Alperes mind a vételár megfizetésére, mind a termékek átvételére vonatkozóan tett megállapításokat.
A vételár megfizetése kapcsán az alperes az ártárgyalások és az ellenérték megfizetésének mikéntjét értékelte. Az elsőfokú bíróság által tanúként meghallgatott volt ügyvezető nyilatkozata is azt támasztotta alá, hogy a felperes a részére "eladók" és a tőle "vásárlók" közötti kommunikáció eredményeként alakította ki saját, jutalékkal növelt "eladási árát". A felperes az "értékesítők" számára az ellenértéket csak akkor egyenlítette ki, amikor megkapta a "vevőktől" az ellenértéket. A peres eljárás során a felperes által a M. M. Kft.-t érintően csatolt bankszámla kivonatok is ezt a módszert tartalmazzák. A felülvizsgálati kérelemben az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a folyószámla hitelnek és az áfa faktorálásnak a perbeli kifogásolt ügyletekkel való kapcsolatát a felperes nem mutatta be, ennek hiányában pedig nincsenek az ártárgyalások és az ellenérték megfizetése körében az alperes által értékeltektől eltérő, további figyelembe veendő adatok.
Az adásvétel kapcsán az alperes vizsgálta a termékek átvételét is. Itt vált lényegessé, hogy a felperes telephellyel nem rendelkezik, tárolót nem bérel, a külföldi vevők közvetlenül a termelőktől szállították el az árut, jellemzőn már közvetlenül saját vevőikhez. A felperes saját CMR okmányaikról nem vezetett nyilvántartást, szükség esetén használta a fuvarozó cégek CMR okmányait is. Az alkalmazott paritás nagyrészt az FCA, kisebb részt a CPT: a kockázat mindkét esetben az első fuvarozónak való átadástól a vevőt terheli. A felperes esetében a paritás a jelentősége abban mutatkozik, hogy a termék egyáltalán nem kerül a felperes hatalma alá, az "eladó" kockázatából azonnal a "vevőjébe" került.
Az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdés szerinti termékértékesítés megvalósulásához tehát mind a vételár megfizetésének, mind a termékek átvételének (hatalomba kerülésének) meg kell valósulni. A XXI. század értékesítési körülményei között a termék átvétele nem azonosítható a tényleges birtokba vétellel, de követelmény, hogy az ügylet összes körülménye alapján mindenkor csak arra lehessen következtetni, a termék tulajdonjogát a számla szerinti vevő szerezte meg. A perbeli esetben a termékértékesítés egyes körülményeinek kiragadott értékelése alapján akár arra is lehetne következtetni, hogy a termékértékesítés megvalósult, akár az ellenérték megfizetésének felperes által alkalmazott finanszírozásával, akár a termék "eladótól" való közvetlen elszállításával. Az ügylet valódi tartalmának Art. 1. § (7) bekezdés szerinti meghatározásához azonban a körülmények összességének értékelése szükséges. Ezt mulasztotta el az elsőfokú bíróság. Valamennyi körülmény együttes figyelembe vétele alapján az állapítható meg, hogy az ügyletek folyamatában a felperes egyszer sem került kizárólagos döntési helyzetbe. Rendelkezési jog hiányában az elsőfokú bíróság tévesen tekintette a gazdasági eseményeket az Áfa. tv. 9. § (1) bekezdés alá tartozó adásvételnek, a felperes ténylegesen terményekre vonatkozó szerződéseket közvetített.
Az elsőfokú bíróság által a termékértékesítést igazoló export engedélyezés, vámügyintézés kapcsán az alperes helytállóan hivatkozott arra felülvizsgálati kérelmében, hogy azok mind az adásvételhez, mind a közvetítői tevékenységhez hozzátartozhatnak: kizárólag megvalósulásukból nem lehet alappal következtetni a gazdasági esemény adójogi minősítésére. A Kúria azt is megállapította, hogy nincsenek a felperes korábbi ellenőrzései kapcsán a perbeli tényállással összevethető adatok, így - amellett, hogy az adóhatóságot mindenkor megilleti korábbi gyakorlatának a jogszabályok tartalmához való igazítása - azokból sem lehet arra következtetni, hogy a perbeli időszakban a felperes adásvételi szerződéseket kötött volna.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos volt azon számlák esetén is, melyeknél vagy az áru eredete nem volt megállapítható, vagy az ügyletek nem számlán feltüntetett felek között mentek végbe. Az Európai Unió Bírósága által megfogalmazott tudta, vagy tudhatta formula alkalmazása során mindenkor alapvető jelentősége van annak, hogy az adózó milyen módon vesz részt a gazdasági esemény teljesítésében. A felperes semmilyen módon nem ellenőrizte a teljesítéseket, melynek következtében relevánssá válnak az alperesi határozatnak a rakodásokra, szállításokra, CMR nyilvántartásokra vonatkozó megállapításai. Megfelelő eljárás esetén a felperes valóban tudomást szerezhetett volna az adókijátszásról.
A fentiek szerint az alperes az ügy érdemét érintően alappal hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 206. § és 221. §-ait, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése és 339. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította.
(Kúria, Kfv. I. 35.646/2014/6.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.