adozona.hu
AVI 2016.1.8
AVI 2016.1.8
Az Itv. nem ad lehetőséget arra, hogy pénzügyi lízinget főtevékenységként végző vállalkozó a vagyonszerzéshez kapcsolódó illetékezés kedvezményének feltételeit az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó szabályrendszerébe tartozó módon teljesítse [1990. évi XCIII. tv. 23/A. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2006. április 12-én H. Zs. eladótól megvásárolta a v.-i 1178 helyrajzi szám alatt található lakóház, udvar, gazdasági épület tulajdonjogát 21 700 000 Ft vételárért. Az adásvételi szerződés 9. pontja szerint felperes az ingatlant pénzügyi lízingbeadás céljából vette meg, ezért az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. § (1) bekezdése alkalmazásával mérsékelt illeték kiszabását kérte az illetékhatóságtól.
A felperes, mint lízingbe adó és H. Zs., min...
AVI 2016.1.8 Az Itv. nem ad lehetőséget arra, hogy pénzügyi lízinget főtevékenységként végző vállalkozó a vagyonszerzéshez kapcsolódó illetékezés kedvezményének feltételeit
az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó szabályrendszerébe tartozó módon teljesítse [1990. évi XCIII. tv. 23/A. §]
A felperes 2006. április 12-én H. Zs. eladótól megvásárolta a v.-i 1178 helyrajzi szám alatt található lakóház, udvar, gazdasági épület tulajdonjogát 21 700 000 Ft vételárért. Az adásvételi szerződés 9. pontja szerint felperes az ingatlant pénzügyi lízingbeadás céljából vette meg, ezért az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. § (1) bekezdése alkalmazásával mérsékelt illeték kiszabását kérte az illetékhatóságtól.A felperes, mint lízingbe adó és H. Zs., mint lízingbe vevő ugyanazon a napon: 2006. április 12-én nyíltvégű pénzügyi lízingszerződést kötöttek egymással, amely alapján a lízingbe vevő az ingatlant lízingbe adótól lízingbe vette. A szerződés 25. pontja szerint a lízingbe vevő az utolsó lízingdíj megfizetéséig írásban nyilatkozni köteles, hogy az ingatlan tulajdonjogát a maradványértéken meg kívánja-e szerezni maga, vagy az általa megjelölt harmadik személy részére.
A Megyei Illetékhivatal a 2006. június 27. napján kelt fizetési meghagyásával a felperest - kérelmének megfelelően - kedvezményezett: 2%-os illetékkulcs alkalmazásával 434 000 Ft visszterhes vagyonszerzési illeték megfizetésére kötelezte. Felhívta egyben, hogy amennyiben 2008. április 12. napjáig a megszerzett ingatlant nem adja pénzügyi lízingbe, az egyébként fizetendő és a fizetési meghagyással megállapított illeték különbözetének kétszeresét pótlólag meg kell fizetnie.
A felperes 2008. január 17. napján postára adottan az illetékhatóságnak bejelentette, hogy szerződését a lízingbe adóval 2008. január 9. napján módosították akként, hogy a nyíltvégű lízingkonstrukciót zárt végűre változtatták, amelynek következtében módosult a szerződés 25. pontja is, és a lízingbe vevő a lízingszerződés tárgyát képező ingatlan tulajdonjogának a futamidő végén történő megszerzésére az E.C. Kft.-t kijelölte ki. E Kft. legkésőbb a lízing futamidejének lejártával az ingatlan tulajdonjogát megszerzi, amennyiben a szerződés alapján a lízingbe vevő valamennyi fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóigazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a 2013. április 19. napján kelt határozatával a felperest 1 416 000 Ft pótlólagos illeték megfizetésére kötelezte. Döntését az Itv. 19. § (1) bekezdése, 21. § (1) bekezdése, 23/A. § (1), (7) bekezdései alapján hozta meg.
Indokolása szerint a felperes ingatlant vásárolt, amelyet nyílt végű pénzügyi lízingszerződéssel lízingbe adott, majd a szerződést zárt végűre módosították a felek. A zárt végű lízingszerződés célja, hogy a lízingbe vevő külön nyilatkozat nélkül, a futamidő végén megszerezze az ingatlan tulajdonjogát. Az elsőfokú hatóság megállapította, hogy a lízingszerződés nem ment teljesedésbe, az ingatlant 2011. december 16-án adásvételi szerződéssel magánszemélyek vásárolták meg. A felperes azzal, hogy két éven belül igazolta a lízingbe adás tényét, nem mentesült a pótilleték fizetési kötelezettsége alól, mert a lízingbe adási céllal megvásárolt ingatlant adásvételi szerződéssel értékesítette tovább, azaz részéről a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbe adás nem valósult meg. Az adózó által benyújtott lízingszerződés a futamidő végén tulajdonjog átszállást tehát nem eredményezett.
Az elsőfokú határozattal szembeni fellebbezésében a felperes kijelentette, hogy az Itv. 23/A. § (1), (5) és (7) bekezdéseiben foglaltaknak eleget tett: a lízingbe adás tényét a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződés benyújtásával igazolta, amelyet a hatóság is elismert. Előadta, hogy a lízingbe vevő fizetési kötelezettségének nem tett eleget, így a lízingszerződést 2009. április 22-én azonnali hatállyal felmondta. E magatartásának azonban álláspontja szerint a lízingbe adás ténye megtörténtének igazolására vonatkozóan semmiféle hatása nincsen, ugyanis az Itv. más többletfeltételt vagy előírást nem tartalmaz. Az elsőfokú hatóság továbbá nem jogosult a 2006. évben meghozott fizetési meghagyását felülvizsgálni, eltelt már hét év, és az illeték megállapításához való jog időközben, 2011. december 31. napján elévült. Az elévülés jogszabályi alapjaként az Itv. 86. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 164. § (1) bekezdését jelölte meg. A felperes hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Kfv.VI.39.159/2010/6. számú ítéletére is.
Az alperes a 2013. július 2. napján kelt határozatával a pótilleték előírását tartalmazó elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint az Itv.-nek az elsőfokú eljárás során alkalmazott jogszabályhelyei értelmében az ingatlan lízingbe adásának - a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül - ellenőrizhető módon meg kell történnie, ellenkező esetben az adóhatóság törvényi kötelezettsége a pótilleték előírása. Az adóhatóság az Itv. 23/A. §-ának (7) bekezdését 2008. január 1-jei hatállyal módosító, az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Mód. tv.) 148. §-a alapján (figyelemmel a Mód. tv. 379. § (1)-(2) bekezdéseire is) a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően jogosult és köteles a lízingbe adást ellenőrizni a saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján. Az adózó a lízingszerződést felmondta, és a tárgyi ingatlant harmadik félnek értékesítette. Téves adózó azon álláspontja, hogy az igazolás, illetve a törvényben előírt két éves határidő elteltét követően nincs relevanciája a lízingszerződés felmondásának és az ingatlan adásvételi szerződéssel való értékesítésének. E magatartásokkal valósult meg ugyanis azon eredmény, hogy a zárt végű lízingszerződés nem vezetett a futamidő végén tulajdonjog átszállásához.
Az alperes hivatkozott a Kfv.I.35.819/2011/5. számú kúriai ítéletre, amelyben a Kúria arra mutatott rá, hogy az Itv.-ben előírtak csak formálisan teljesülnek, ha a szerződést a felek a két éves határidő leteltét követően felbontják, ekkor ugyanis nem állapítható meg az Itv. 23/A. § (7) bekezdése által tartalmi követelményként előírt tulajdonjog átszállás.
Az elévüléssel kapcsolatosan az alperes kifejtette, hogy az Itv. 23/A. § (7) bekezdése szerint az adóhatóság az illetékkiszabásra történt bejelentéstől számított két éves határidő elteltét követően ellenőrzi a kedvezményes illetékkiszabás feltételeinek teljesítettségét. A vagyonszerzés illetékkiszabásra való bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően: 2008. április 12. napjával kezdődött meg a pótilleték megállapításához való hatósági jog, amely öt év elteltével évül el. Az elsőfokú hatóság 2013. április 19-én rendelkezett a pótilleték előírásáról, amely az elévülési határidőn belül van.
A felperes keresetében az első- és másodfokú határozat megváltoztatásával a pótlólagosan kiszabott illeték törlését kérte. Álláspontja szerint az adóhatóság az Itv. 23/A. §-ának (1), (2) és (7) bekezdéseinek téves értelmezésével döntött. Fenntartott jogi álláspontja szerint a két éves határidőn belüli kötelezettségét teljesítette, az illetékkedvezmény igénybevételéhez szükséges szerződést, amely a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményez, bemutatta.
Hangsúlyozta, hogy az alperes által megjelölt Kfv.I.35.819/2011/5. számú kúriai ítélet ügyében nem alkalmazható. Ezen eseti döntésben ugyanis a szerződő felek a lízingszerződést felbontották, amely visszamenőleges hatállyal szüntette meg a szerződést. A perbeli ügyben azonban a lízingszerződés felmondására került sor, amely a szerződést a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 319. §-a és 321. §-a alapján a jövőre vonatkozóan szünteti meg. A felperes a Kfv.VI.39.159/2010/6., a Kfv.VI.39.229/2010/6. számú kúriai ítéletekre hivatkozott, amelyek szerint: "a módosított lízingszerződés a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbe adás megtörténtét igazolja, a szerződés 25. pontja erre vonatkozóan egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló kifejezett és egybehangzó akaratnyilatkozat abból kitűnik".
Fenntartotta továbbá elévülési kifogását is, hogy elévült a pótilleték megállapításához való hatósági jog. A 2008. január 1. napjáig alkalmazandó jogszabályok alapján ugyanis eleget tett igazolási kötelezettségének, amelyet a hatóság akkor ellenőrzött is, és e vizsgálattal az elévülési idő megindult. Az, hogy időközben 2008. január 1-jével módosult az Itv. 23/A. § (7) bekezdése és az adóhatóság köteles ellenőrizni a nyilvántartásokat, az adózóra újabb igazolási kötelezettséget nem terhel. Ezáltal a pótilleték megállapításának joga az igazolása benyújtásakor indult el, és nem a hatóság által meghatározott, a jogszabályban előírt két éves határidő leteltével.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint az alperes az eljárási és anyagi jogszabályok helytálló alkalmazásával jogszerű döntést hozott.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az Itv. 23/A. § (1), (7) bekezdéseinek téves értelmezésével és alkalmazásával jogsértő döntést hozott. Lényegében fenntartotta és megismételte a keresetében foglaltakat, hogy törvényi kötelezettségét teljesítette akkor, amikor a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbe adás megtörténtét a két éves határidőn belül igazolta. Az adóhatóság részéről pedig a pótilleték megállapításának a joga az Art. 164. § (1) bekezdése alapján elévült.
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A vagyonszerzés utáni illetékezés egy folyamat, amely a vagyonszerzésben részt vevő felek, illetve a hatóság eljárásának együtteséből áll. Az Itv. szabályozza azt is, hogy az eljárás során kinek mi a kötelezettsége, amely a törvény módosítása folytán változhat. Elsődleges ezért a közigazgatási eljárásra irányadó hatályos jogszabályok meghatározása, figyelemmel arra, hogy egyes esetekben, például kedvezmények alkalmazásakor a törvény években is rendelkezhet eljárási időtartamról.
A felperes vagyonszerzésekor, illetve a lízingszerződés megkötésekor hatályos Itv. 23/A. §-ának (1) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogának cégjegyzék, illetve vállalkozói igazolvány alapján az illetékkötelezettség keletkezésekor a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant továbbeladás céljából vásárolta, és az illetékkötelezettség keletkezésekor ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant pénzügyi lízingbeadás céljából vásárolta (a továbbiakban együtt: vállalkozó), továbbá az ingatlanalap által történő megszerzésekor az illeték mértéke az ingatlan - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének 2%-a. A (7) bekezdés értelmében ha az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlant az ingatlanforgalmazást végző vállalkozó a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem adja el és ennek megtörténtét - legkésőbb a határidő elteltét követő 15 napon belül - a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal (ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel) nem igazolja, illetőleg ha az ingatlanok pénzügyi lízingbeadásával foglalkozó vállalkozó a fenti határidőn belül a lízingbeadás tényét a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéssel nem igazolja; az illetékhivatal a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja. A (8) bekezdés szerint az (1), (4)-(5) bekezdésben meghatározott nyilatkozatokat, valamint az (5)-(7) bekezdésben meghatározott igazolásokat az adott rendelkezésekben előírt időpontban és tartalommal kell az illetékhivatalhoz benyújtani.
Az Itv. 23/A. §-ának a Mód. tv. 148. §-ával 2008. január 1-jétől hatályosan beiktatott (7) bekezdése alapján az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlan továbbértékesítésének, illetőleg a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbe adásának megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóság saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőrzi.
A Mód. tv.-nek a hatályba léptető rendelkezéseket tartalmazó 379. § (2) bekezdése szerint e törvénynek az Itv. 23/A. §-ának (7) bekezdését módosító rendelkezését azokban a vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben az Itv. 23/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott célra megszerzett ingatlan továbbértékesítésére, illetőleg annak igazolására nyitva álló határidő 2007. december 31-ig még nem telt el.
A felperes illetékügyében a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől: 2006. április 12-étől számítottan a két év 2007. december 31-éig nem telt el, így a Mód. tv.-t illetékezésére alkalmazni kell. Ennek megfelelően a felperes által megvásárolt ingatlan - futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező - lízingbe adásának megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóságnak saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőriznie kellett. Az adóhatóságnak 2008. január 1-jétől vált kötelezettségévé az ellenőrzés, és azt csak a két éves határidő elteltét követően végezhette.
Az Art. 125. § (3) bekezdése szerint a vagyonszerzési illetéket az állami adóhatóság állapítja meg (kiszabás). Az adóhatóság a két éves határidő elteltét követően végzett ellenőrzés mikénti eredménye alapján szabhatja ki a pótilletéket, és mivel 2008. január 1-jétől törvényi kötelezettsége az ellenőrzés, illetve felperes ügyében 2008. január 1-jéig a két év nem telt el, korábban - törvényi felhatalmazás hiányában - "két éves határidő elteltét követő ellenőrzésen alapuló" kiszabás nem volt lehetséges. A felperes elévülési kifogása ezért nem alapos.
Az Itv.-be az ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések visszterhes vagyonátruházási illetékének szabályait a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 39. §-a iktatta be 1995. július 30-ai hatállyal. Ezen illetékkedvezmény alanyai körét az Itv.-t módosító 1996. évi LXXXV. törvény 3. §-a bővítette ki - az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó mellett - a pénzügyi lízinget főtevékenységként végző vállalkozó személyével. További lényeges változást eredményezett e kedvezmény szabályozásában, hogy az Itv.-t módosító 1998. évi LX. törvény 2. §-a 1999. január 1-jei hatállyal bevezette a két éves elidegenítési szabályt, amelynek lényege a bevezető törvény indokolása szerint, hogy "ha a megadott időpontig a vállalkozók nem igazolják az adott vagyontárgy eladását (pénzügyi lízingbe adását), akkor az irányadó általános illetékkulcs szerinti különbözetet pótlólag kell megfizetniük". Az Itv. e kedvezményre vonatkozó szabályozása számos elemében módosult a másodfokú határozat meghozataláig, változatlan maradt azonban az elidegenítési kötelezettség tartalma: ingatlan eladás, lízingbe adás.
Az ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzési illetékszabályok 1995. évi bevezetésének a célja az illetékteher áthárításából adódó árnövekedés elkerülése, az ingatlanmobilitás preferálása volt. A kedvezményre jogosultak kiterjesztett körének főtevékenységük szerinti meghatározását az eseti jellegű és a rendszeres ingatlan értékesítések közötti megkülönböztetés indokolta. A megvásárolt ingatlan 2 éven belüli elidegenítésére vonatkozó kikötéssel - a módosítást bevezető törvény indokolása szerint - a jogalkotó azt is hangsúlyozni kívánta, hogy a főtevékenységként végzett vállalkozás az ingatlanok továbbértékesítését üzletszerűen végzi.
Az ingatlanforgalmazási célnak tulajdonjog átszállással kell tehát megvalósulnia akár a megszerzett ingatlan eladása, akár lízingbe adása útján. Lízingkonstrukció esetén a kedvezményezett illeték kiszabásának feltétele a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingbeadás megtörténte. A felperes a meglévő lízingszerződést felmondta, és az ingatlanra nem kötött újabb lízingszerződést, hanem eladta azt. Az adóhatóság az ellenőrzésekor így csak azt állapíthatta meg, hogy felperesnek az általa lízingbeadás céljából megvásárolt ingatlanra vonatkozóan megszüntetett lízingszerződése van, illetve hogy a tulajdonjog átszállása felperesről adásvétel útján történt.
A felperes részéről 2006. április 12-én megkötött lízingszerződés 2009. április 22-ei felmondásával, amely a régi Ptk. 321. § (1) bekezdése szerint a szerződést megszünteti, az adóhatóság ellenőrzésének időpontjában felperesnek az általa lízingbeadás céljából megvásárolt ingatlanra nem volt tulajdonjog átszállást eredményező lízingszerződése. Ténykérdés a lízingszerződés megszüntetése [a közigazgatási eljárásban a felperes maga adta elő, nyilatkozata az Art. 97. § (5) bekezdése szerint bizonyíték], jogkérdés, hogy a megszüntetett lízingszerződés tulajdonjog átszállást nem eredményezett [régi Ptk. 319. § (2) bekezdés, régi Ptk. 321. § (1) bekezdés]. A lízingszerződéssel történő továbbértékesítés elmaradása az ingatlanforgalmazási cél meghiúsulását eredményezte, így a felperes vagyonszerzése - az alperes helytálló döntése szerint - nem illetékkedvezményezett. A felperes hivatkozott arra, hogy megkötötte a lízingszerződést, és módosította azt zártvégűre, amely azonban azért nem alapozhatta meg vagyonszerzésének illetékkedvezményben való részesülését, mert a szerződés felmondásával a tulajdonjog átruházás törvényi feltétel nem teljesült.
Az Itv. Kúria által idézett 23/A. §-a eltérő feltételrendszert szab a ingatlan tulajdonjogának cégjegyzék, illetve vállalkozói igazolvány alapján az illetékkötelezettség keletkezésekor a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó, illetve ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozó számára. Az Itv. nem szabályoz lehetőséget arra, hogy a pénzügyi lízinget főtevékenységként végző vállalkozó a vagyonszerzéséhez kapcsolódó illetékezés kedvezményének feltételeit az ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozó szabályrendszerébe tartozó módon: továbbértékesítéssel (adásvétel útján) teljesítse.
A felperes nem felelt meg az Itv. 23/A. §-ában szabályozottaknak, így pótilleték megfizetésére köteles. Az alperes és az elsőfokú bíróság az irányadó jogszabályok helyes értelmezésével jogszerű döntést hoztak. A Kúria megvizsgálta a felperes által hivatkozott eseti kúriai ítéleteket, megállapítva, hogy azok teljeskörűen nem tényazonosak jelen perrel (két éven túli lízingszerződés felmondás nem történt).
Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.250/2014/5.)