adozona.hu
ÍH 2015.168
ÍH 2015.168
ÁFA ÖSSZEGE, MINT A ZÁLOGTÁRGY ÉRTÉKESÍTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ KÖLTSÉG Az áfa összege a zálogtárgy értékesítéséhez kapcsolódó, és ezáltal a befolyó vételárból levonandó költségnek minősül [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49. §, 57. §, 51. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 2011. február 24-én előterjesztett kérelem alapján a 2011. szeptember 4-én jogerőre emelkedett végzésével megállapította az adós fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, melynek közzétételére - amely egyben a felszámolás kezdő időpontja is - 2011. szeptember 26-án került sor. A bíróság felszámolóként a H. Kft.-t jelölte ki.
Az elsőfokú bíróság a 9. sorszámú végzésével a hitelező kifogását elutasította.
A határozat indokolásából megállapíthatóan az adóhatóság...
ÍH 2015.168 ÁFA ÖSSZEGE, MINT A ZÁLOGTÁRGY ÉRTÉKESÍTÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ KÖLTSÉG
Az áfa összege a zálogtárgy értékesítéséhez kapcsolódó, és ezáltal a befolyó vételárból levonandó költségnek minősül [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49. §, 57. §, 51. §].
Az elsőfokú bíróság a 2011. február 24-én előterjesztett kérelem alapján a 2011. szeptember 4-én jogerőre emelkedett végzésével megállapította az adós fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását, melynek közzétételére - amely egyben a felszámolás kezdő időpontja is - 2011. szeptember 26-án került sor. A bíróság felszámolóként a H. Kft.-t jelölte ki.Az elsőfokú bíróság a 9. sorszámú végzésével a hitelező kifogását elutasította.
A határozat indokolásából megállapíthatóan az adóhatóság hitelező kifogásában azt sérelmezte, hogy a felszámoló az adós zálogjoggal terhelt ingatlanának értékesítéséből befolyt bevételből a 3 188 977 forint áfát nem vonta le és fizette meg a hitelezőnek, hanem azt a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felszámolási költségként nyilvántartásba vette. Kifogásában a felszámoló a Cstv. 49/D. § szerinti költség elszámolásának a megsemmisítését, valamint a felszámoló értékesítéshez kapcsolódó áfa megfizetésére és új költségelszámolás készítésére való kötelezését kérte. A felszámoló és a kifogással érintett zálogjogos hitelező a kifogás elutasítását kérte, utalva arra, hogy a kialakult joggyakorlat a vagyontárgy értékesítésekor fizetendő áfát nem tekinti értékesítési költségnek.
A törvényszék döntése indokolásában a Cstv. 51. § és a Cstv. 49/D. §-ának a felhívását követően rögzítette, hogy a jogszabály nem határozza meg az értékesítési költségeket, azonban az ítélkezési gyakorlat az adóst terhelő, a zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítése után fizetendő áfafizetési kötelezettséget nem tekinti a vagyontárgy Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint levonható értékesítési költségnek. A jogszabály a felszámolói díj számításánál rögzíti, hogy annak alapját a nettó ár képezi, azonban az elszámolásnál befolyt, azaz a bruttó vételárból levonható költségekről rendelkezik. Abban az esetben, ha a jogalkotó szándéka a vételár áfatartalmának a levonására is irányult volna, úgy feltehetően ezt a felszámolói díjhoz hasonlóan szabályozta volna. Ezért a felszámoló nem követett el jogszabálysértést akkor, amikor az adós vagyontárgyának értékesítése után befolyt vételárból csak a szorosan vett, a vagyontárgyhoz kapcsolódó értékesítési költségeket vonta le, míg az értékesítéshez kapcsolódó áfafizetési kötelezettséget nem, melyet az adóst terhelő, felszámolás alatt keletkezett adófizetési kötelezettségnek tekintve, felszámolási költségként nyilvántartásba vett.
A végzés ellen a hitelező terjesztett elő fellebbezést, melyben az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte.
Az ügyben megállapítható tényállás körében előadta, hogy a felszámoló tájékoztatása szerint az adós tulajdonát képező ingatlant, melyen az F. hitelezőnek zálogjoggal biztosított hitelezői igénye állt fenn, a felszámoló értékesítette, és az értékesítésből 67 224 409 forint összegű bevétele keletkezett. A felszámoló álláspontja szerint a költségelszámolást követően e hitelező 62 934 344 forint összegre jogosult, míg az értékesítés során felmerült 3 188 977 forint összegű általános forgalmi adó a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hitelezői igény, mely felszámolási költség a zálogjogi igényből nem vonható le, ezzel az összeggel a kifogást előterjesztő hitelező igénye emelkedik.
Úgy vélte, a felszámoló ezen intézkedése jogszabálysértő, és a kifogása elutasítása ellenére fenntartja azt az álláspontját, hogy az értékesítés során felmerülő áfa az értékesítés költségei körébe tartozik.
A Cstv. 49/D. § és a felszámolás számviteli feladatairól szóló 225/2000. (XII. 19.) Korm. rend. 6. §-ának a felhívását követően előadta, hogy a jogszabály nem tartalmaz taxatív felsorolást az értékesítés költségeiről, tehát nem zárja ki az értékesítés áfa vonzatának a kiegyenlítését, sőt a tevékenység befejezése során felmerülő adókat figyelembe kell venni, míg a felszámoló által hivatkozott eseti döntés kötelező erővel nem bír.
Álláspontja szerint, amennyiben a vevő megfizette a vételárat és az áfát, úgy azt a jogosult részére juttatni kielégítésként, és az adó teljesített összegét felszámolási költségként nyilvántartani, ellentmondásos és jogszerűtlen intézkedés. Mivel az áfa az ingatlan értékesítésével kapcsolatosan merült fel, így azt a befolyt vételárból kiegyenlíteni szükséges, melynek fedezete is rendelkezésre áll.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében a végzés helybenhagyását kérte.
Az elsőfokú eljárás során tett nyilatkozatának fenntartása mellett úgy vélte, hogy a törvényszék a tényállást helyesen állapította meg és helytálló az abból levont jogkövetkeztetése is, szorgalmazta továbbá az ügyben hozott jogerős határozat közzétételét.
Az ítélőtábla a fellebbezést alaposnak találta; az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, a felszámoló értékesítési költség elszámolására vonatkozó intézkedését megsemmisítette és kötelezte a felszámolót új elszámolás készítésére.
Tekintettel arra, hogy adott ügyben a felszámolási kérelem előterjesztésére 2011. február 24-én került sor, így a jelen felszámolási eljárásra még a 2009. évi LI. törvénnyel is módosított 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) rendelkezései az irányadóak.
E törvény 51. § (1) bekezdése szerint a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül a sérelmet szenvedett fél a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet. A (3) bekezdésben írtak szerint, ha a bíróság a kifogást megalapozottnak találja, a felszámoló intézkedését megsemmisíti és az eredeti állapotot helyreállítja, vagy a felszámoló részére új intézkedés megtételét írja elő, ellenkező esetben a kifogást elutasítja.
A zálogjoggal terhelt vagyontárgy értékesítésére - többek között - a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése tartalmaz rendelkezést, melynek kérelem előterjesztésekor irányadó rendelkezése kimondja: Ha a zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt keletkezett, a felszámoló a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kizárólag a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségeit (követelésen alapuló zálogjog esetén a követelés behajtásából származó bevételből a behajtás költségeit), valamint a nettó vételár (a követelés behajtásából származó bevétel) 5%-ának megfelelő mértékű felszámolói díjat vonhatja le, a fennmaradó összeget pedig haladéktalanul az értékesített zálogtárgyat terhelő, zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére köteles fordítani, több jogosult esetén a régi Ptk. 256. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend figyelembevételével.
A fentiekből következően a jogszabály lényegében egy külön kategóriát hozott létre a zálogjoggal biztosított privilegizált hitelezői igények kielégítésére az értékesítésből befolyt vételárból, melynek kifizetése - a megjelölt költségek levonása után - megelőzi a felszámolási költségeket is. Ilyen költségként a törvény a vagyontárgy megőrzésével, állagmegóvásával, és értékesítésével felmerült költségeket nevezi meg, azonban nem jelöli meg, hogy e körbe pontosan mely költségek tartoznak.
Az adott ügyben annak eldöntése képezte a bíróság feladatát, hogy a zálogjoggal terhelt ingatlan értékesítéshez kapcsolódó áfa fizetési kötelezettség beletartozik-e az értékesítési költség fogalmába, mely esetben a befizetés az értékesítés során befolyó vételárból történik, avagy az a felszámolási eljárás során az adósi vagyonból kielégítendő felszámolási költségnek minősül.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a hitelező fellebbezésében alappal hivatkozott arra, hogy az értékesítés során felmerülő áfa az értékesítés Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében megjelölt költségei körébe tartozik, és így alappal sérelmezte a vevő által megfizetett áfa összegének a zálogjogosult részére történő tervezett kifizetését is. A felszámolási költségek felsorolását tartalmazó Cstv. 57. § (2) bekezdés b), illetve c) pontja tartalmaz ugyan rendelkezést az adófizetéssel, illetve az értékesítéssel kapcsolatos költségek besorolását érintően, azonban az adott esetben felmerülő adófizetési kötelezettség nem tartozik e körbe, mivel az a zálogjoggal biztosított vagyontárgyhoz kapcsolódik, így a költségeknél is a speciális szabályokat kell figyelembe venni.
Ezt az álláspontot támasztja alá az időközben, 2015. január 22-én meghozott 1/2005. PJE határozat is, mely szerint a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében szabályozott, a zálogtárgy megőrzésének, állagmegóvásának, értékesítésének költségei körébe tartozik, és így a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból levonható, a zálogtárggyal kapcsolatban a felszámolás kezdő időpontját követően keletkezett adókötelezettség, illetve egyéb közteher. A jogegységi tanács döntése indokolásában - egyebek mellett - kimondta, hogy a törvény a zálogjogosult hitelezők igényének a felszámolási költségeket megelőző kielégítésének biztosításával "lényegében elkülönített két vagyontömeget egymástól és a zálogtárgyak értékesítéséből befolyó vételárra, illetve a zálogjoggal nem terhelt vagyonból befolyó összegre külön elszámolási és kielégítési szabályokat írt elő". Ebből következően a zálogjoggal nem terhelt vagyonból kell a felszámolási költségeket, illetve az egyéb hitelezői igényeket kifizetni, melybe beletartozik a zálogjoggal nem biztosított vagyontárgyak megóvásának, megőrzésének, értékesítésének a költsége, míg kifejezetten a zálogtárgy megőrzéséhez, megóvásához, értékesítéséhez kapcsolódó költségeket a zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárból kell levonni.
Tény, hogy a jogegységi tanács döntésében nem az értékesítés, hanem a "megőrzés" fogalmi körébe tartozó költségeket vizsgálta. Az adott eljárás tárgyát képező adófizetési kötelezettség zálogtárgyhoz kapcsolódik, az értékesítésből befolyó vételár része, azzal keletkező, állam felé fennálló befizetési kötelezettség, mellyel a költségvetés felé kell elszámolni. Így a másodfokú bíróság álláspontja szerint a jogegységi döntésben kifejtettek adott eljárásban is irányadóak. Ezt az értelmezést támasztja alá a határozat indokolása is, kimondva, hogy a zálogtárgynak - az értékesítésből befolyó vételárnak - kell viselnie a zálogtárgy tulajdonához kapcsolódó és a felszámolás tartama alatt keletkezett valamennyi kötelezettséget is. A szabályozás logikája alapján ugyanis a felszámolás kezdő időpontjában kettéválasztott vagyontömeghez szorosan kapcsolódó terhek az elválasztott, privilegizált kielégítést lehetővé tevő vagyontömegből fizetendők ki.
A kifejtettek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felszámoló intézkedését megsemmisítve a felszámolót új elszámolás elkészítésére kötelezte.
(Fővárosi Ítélőtábla 12. Fpkf. 44.664/2014/2.)