adozona.hu
ÍH 2015.164
ÍH 2015.164
IDEGEN PÉNZNEMBEN FENNÁLLÓ KÖVETELÉS NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE FELSZÁMOLÁS SORÁN A hitelező idegen pénznemben fennálló és teljesítendő követelését a felszámolónak ekként kell nyilvántartásba vennie [Cstv. 45. § (1) és (5) bek., 49/D. §, 57. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A hitelező a felszámoló eljárásával szemben előterjesztett kifogásában előadta, hogy az adós felszámolási eljárásában 20 415 138,28 CHF és összesen 41 414,08 forint követelést jelentett be. Igénybejelentése kiterjedt a szerződés és a jogszabályok alapján a kifizetés napjáig érvényesíthető kamatkövetelésre is. A felszámoló a hitelező részére 2011. január 28-án kézbesített levelében arról tájékoztatta, hogy igényét a Cstv. 57. § (1) bekezdése alapján, határidőn belül bejelentett hitelezői igény...
ÍH 2015.164 IDEGEN PÉNZNEMBEN FENNÁLLÓ KÖVETELÉS NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE FELSZÁMOLÁS SORÁN
A hitelező idegen pénznemben fennálló és teljesítendő követelését a felszámolónak ekként kell nyilvántartásba vennie [Cstv. 45. § (1) és (5) bek., 49/D. §, 57. §].
A hitelező a felszámoló eljárásával szemben előterjesztett kifogásában előadta, hogy az adós felszámolási eljárásában 20 415 138,28 CHF és összesen 41 414,08 forint követelést jelentett be. Igénybejelentése kiterjedt a szerződés és a jogszabályok alapján a kifizetés napjáig érvényesíthető kamatkövetelésre is. A felszámoló a hitelező részére 2011. január 28-án kézbesített levelében arról tájékoztatta, hogy igényét a Cstv. 57. § (1) bekezdése alapján, határidőn belül bejelentett hitelezői igényként vette nyilvántartásba. Álláspontja szerint a felszámoló visszaigazolása jogszabályba ütközik, mivel nem tartalmazza, hogy a hitelező követelését milyen összegben és milyen besorolásban vette nyilvántartásba, ezenfelül a felszámoló intézkedése akadályozza a hitelezőt abban is, hogy a választmány megalakításának a lehetőségét mérlegelje. A fentiekre tekintettel a hitelező azt kérte az elsőfokú bíróságtól, kötelezze a felszámolót bejelentett hitelezői igénye Cstv. 28. § (2) bekezdés f) pontja szerinti határidőben érkezett, és a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti kielégítési rangsorban történő nyilvántartásba vételére.A felszámoló ellenkérelemében a kifogás elutasítását kérte, annak megalapozatlanságára hivatkozva. Azzal érvelt: a hitelező által is csatolt, 2011. január 25-én kelt levelében csak tájékoztatta a hitelezőket a hitelezői értekezlet napjáról és rögzítette, hogy a hitelező által bejelentett követeléseket nyilvántartásba vette. A levél a hitelezői értekezletre szóló meghívó volt és nem a hitelezői igény visszaigazolása. Hivatkozva a Cstv. 46. § (5) bekezdésére előadta, hogy ez a jogszabályhely a felszámolóra nyilvántartásba vételi - és nem visszaigazolási - kötelezettséget ró, amelynek a szóban forgó levelében eleget tett. Azzal, hogy nyilvántartásba vette a hitelező követelését, de összegszerűen a hitelezői értekezlet meghívójában nem szerepeltette, nem akadályozta a hitelezőt abban, hogy a választmány megalakításának lehetőségét mérlegelje, különös tekintettel arra, hogy a hitelezői értekezlet időpontjára a hitelezői igények kategóriánkénti besorolása rendelkezésre állt, azt a hitelezői értekezleten megjelenő hitelezők megtekintették. Előadta továbbá, hogy a hitelező követelését már az adós felszámolását megelőző csődeljárás alatt elismert követelésként, biztosított és részben nem biztosított kategóriába sorolta be, és igazolta vissza; az azóta eltelt időszakban azonban a hitelező késedelmi kamatkövetelése folyamatosan növekedett; ugyanakkor az óvadéki és más bankszámlákról levont összegekből történt részbeni kielégítés eredményeképpen a hitelezői igény összege csökkent is. Mindezekre tekintettel szükség volt a követelés egyeztetésére. Ezt követően a felszámoló a 3.../11/...5. iktatószámú levelében a hitelező követelését összegszerűen, kategóriákba sorolva igazolta vissza. A hitelező a visszaigazolást 2011. február 10-én vette át, azóta a besorolással kapcsolatban a hitelezőtől észrevétel a felszámolóhoz nem érkezett.
A 2011. május 23-án előterjesztett beadványában a hitelező nem vitatva, hogy kifogása előterjesztését követően a felszámoló valóban visszaigazolta a bejelentett követeléseket, azonban a bejelentéstől eltérően a követelések összegét nem svájci frankban, hanem forintban vette nyilvántartásba. A hitelező arra hivatkozott, hogy a követelése alapját képező szerződések szerint a hitelező svájci frankban folyósította a kölcsön összegét és az adós is annak svájci frankban történő visszafizetésére vállalt kötelezettséget, így a követelés továbbra is svájci frankban áll fenn és abban is kell nyilvántartani. Az árfolyamok folyamatos változása jelentősen módosíthatja a hitelező követelésének forintban fennálló összegét. A hitelező a kifogását továbbra is fenntartotta, és kérte követelésének az igénybejelentése, és a követelés fennállása szerinti devizanemben történő nyilvántartásba vételét. A felszámoló kiegészített ellenkérelmében a Cstv. 35. § (1), (2) bekezdéseinek rendelkezéseire hivatkozva kifejtette: a felszámolás kezdő időpontja után - a kifizetés napjáig terjedő időre - a hitelező árfolyamveszteségből eredő követelését nem érvényesítheti, hiszen a követelése esedékessé, lejárttá válásával az árfolyam rögzült és csak a késedelmi kamatkövetelését érvényesítheti, azt is akkor, ha hitelezői igényként bejelenti, és megfizeti utána a nyilvántartásba vételi díjat. Utalt továbbá arra, hogy az adós a tevékenységet lezáró mérlegében forintban tartotta nyilván a tételeket, és azokat a felszámolási nyitó mérlegben a felszámoló is forintban tartja nyilván. Indokolatlan és a számviteli törvénnyel is ellentétes lenne a hitelező követelésének svájci frankban történő nyilvántartása.
Az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította, egyidejűleg kötelezte a felszámolót, hogy a hitelező által lejárt tőketartozás címén bejelentett 19 577 639,77 CHF követelést a Cstv. 49/D. § szerinti kategóriában a Magyar Nemzeti Banknak az adós felszámolását elrendelő végzés Cégközlönyben való közzétételének napja szerinti középárfolyama alapján, forintban meghatározott összegben, a lejárt tőkére felszámított késedelmi kamattartozás címén bejelentett 837 498,51 CHF követelését a Cstv. 57. § (1) bekezdés g) pont szerinti kategóriában a Magyar Nemzeti Banknak az adós felszámolását elrendelő végzés Cégközlönyben való közzétételének napja szerinti középárfolyama alapján, forintban meghatározott összegben, a lejárt tőketartozás után a felszámolás kezdő időpontjától a követelés kiegyenlítése, de legfeljebb a felszámolási zárómérleg elkészítésének időpontjáig járó késedelmi kamatkövetelését a Cstv. 57. § (1) bekezdés g) pont szerinti kategóriában e végzés jogerőre emelkedésétől számított 8 munkanapon belül vegye nyilvántartásba és a hitelező részére igazolja vissza.
A végzés indokolása szerint, az adós felszámolását az elsőfokú bíróság csődeljárást követően, a 8. sorszámú végzésével hivatalból rendelte el; felszámolóként a F. Zrt.-t jelölte ki. A felszámolást elrendelő végzés közzétételére 2010. november 30. napján került sor.
Rögzítette: a hitelező a kifogását a felszámoló 2011. január 25-én kelt, a hitelező által 2011. január 28-án átvett levelében foglaltakkal kapcsolatosan terjesztette elő, amelyben a felszámoló a hitelezőt arról tájékoztatta, hogy a "[…] bejelentett hitelezői igényüket a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 57. § (l) bek. alapján, határidőn belül bejelentett hitelezői igényként nyilvántartásba vettem". A hitelező kifogásában bejelentett követelése a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásba vételére kérte kötelezni a felszámolót, a hitelezői igénybejelentésében megjelölt összegben és pénznemben. Tény, hogy a felszámoló a hitelező kifogásában foglalt kérelmének a 2011. február 10-én postára adott levelével részben eleget tett, és a hitelezőt a követelése összegszerű nyilvántartásba vételéről értesítette, ezt követően azonban a hitelező a kifogását az eredeti tartalommal továbbra is fenntartotta. Mindezekre tekintettel a hitelező 2011. május 23-án előterjesztett nyilatkozata nem tekinthető sem új kifogásnak, sem pedig a korábban előterjesztett kifogása módosításának, ennek következtében elkésettnek sem. Ezért az elsőfokú bíróság a hitelező kifogását érdemben bírálta el.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a hitelező és a F. Kft. között 2007. június 27-én hitelkeret-szerződés jött létre, amelynek alapján a hitelező 12 550 000 euró összegnek megfelelő svájci frank hitelkeretet bocsátott a F. Kft. rendelkezésére. A szerződés rendelkezései szerint a hitelkeret terhére folyósított kölcsönök nyilvántartása svájci frankban történik. Az ugyanezen a napon a hitelező és az adós között létrejött szerződésekben az adós a F. Kft. fenti hitelkeret szerződése alapján a hitelezővel szemben fennálló tartozásai biztosítékaként az 1/1 arányú tulajdonában álló, budapesti ingatlanokon, 25 000 000 CHF keretösszeg erejéig egyetemleges keretbiztosítéki jelzálogjogot alapított, illetve a F. Kft. fenti tartozásainak megfizetéséért készfizető kezességet vállalt. A felek a F. Kft. hitelkeret-szerződését két alkalommal módosították. A hitelező a F. Kft.-vel kötött hitelkeret-szerződésére és az adós készfizető kezességvállalására, valamint az általa alapított egyetemleges keretbiztosítéki jelzálogokra hivatkozással az adós felszámolási eljárásában lejárt tőketartozás címén 19 577 639,77 CHF lejárt tőkére felszámított késedelmi kamattartozás címén 837 498,51 CHF, pénzforgalmi számlatartozás címén 80,08 forint, egyéb költség jogcímén pedig 41 334 forint követelést jelentett be, és kérte a követelései Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti követelésként történő nyilvántartásba vételét. A felszámoló az eljárás során a hitelező által bejelentett követelések jogalapját és összegét, valamint a készfizető kezesség és a keretbiztosítéki jelzálogjogok fennállását nem vitatta. A felszámoló a hitelező igénybejelentése alapján a 2011. február 10-én postára adott levelével a hitelezőt arról értesítette, hogy a bejelentett követeléseiből 4 141 258 141 forint tőkekövetelést a Cstv. 49/D. § szerinti követelésként, 177 156 060 forint késedelmi kamatkövetelését a Cstv. 57. § (1) bekezdés g) pont szerinti kategóriában, 41 414 forint egyéb követelését a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pont szerinti kategóriában, a hitelező által befizetett 200 000 forint nyilvántartásba vételi díjat pedig szintén a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pont szerinti kategóriában vette nyilvántartásba.
Az elsőfokú bíróság kifejtette: a felszámolás számviteli feladatairól szóló 225/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése értelmében a felszámolás időszaka alatt a gazdálkodó szervezetre a számviteli törvény előírásait a hatályos Cstv.-ben és e rendeletben előírtak figyelembevételével kell alkalmazni. A számviteli törvénynek a Cstv.-vel és e rendelettel nem érintett előírásai a felszámolás időszaka alatt is érvényesek. A vagyoni eszközök és a források változását jelentő gazdasági eseményeket az 5. § (1) bekezdése szerinti nyitó felszámolási mérleg alapján megnyitott könyvekben, a valóságnak megfelelően, folyamatosan, áttekinthetően kell - a bizonylati elv és bizonylati fegyelem követelményeinek megfelelően - bizonylatolni, elszámolni és nyilvántartani. A Számviteli törvény 60. § (1), (3) és (4) bekezdései értelmében a külföldi pénzértékre szóló követelést, illetve kötelezettséget a bekerülés napjára, illetve a szerződés szerinti teljesítés napjára vonatkozó - a (4)-(6) bekezdés szerinti - devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell a könyvviteli nyilvántartásba felvenni. A külföldi pénzértékre szóló követelésnek, befektetett pénzügyi eszköznek, értékpapírnak, illetve kötelezettségnek az üzleti év mérlegforduló-napjára vonatkozó (2) bekezdés szerinti értékelése (mérlegforduló-napi értékelés) előtti könyv szerinti értéke és az értékeléskori forintértéke közötti különbözetet [a (8) bekezdés, valamint a 47. § (4) bekezdésének c) pontja szerint figyelembe veendő árfolyam-különbözet kivételével]: a) amennyiben az összevontan veszteség, egyenlegében a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai között árfolyamveszteségként, b) amennyiben az összevontan nyereség, egyenlegében a pénzügyi műveletek egyéb bevételei között árfolyamnyereségként kell elszámolni. A külföldi pénzértékre szóló követelés, illetve kötelezettség (1), (2) bekezdés szerinti forintértékének meghatározásakor a valutát, a devizát - a választott - a hitelintézet által meghirdetett devizavételi és deviza eladási árfolyamának átlagán, vagy a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, hivatalos devizaárfolyamon kell forintra átszámítani.
A fenti jogszabályhelyek alapján tehát a külföldi pénznemben fennálló követeléseket és kötelezettségeket a könyvviteli nyilvántartásba forintértéken kell felvenni, ami azonban általában nem változtatja meg e követelések eredeti nemét és jellegét. A számviteli törvénynek ugyanis nem célja a devizakövetelések bekerüléskori kötelező és végleges forintosítása, ezért is tartalmaz külön rendelkezéseket az árfolyamnyereségre és árfolyamveszteségre. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanakkor, hogy a szabad devizagazdálkodás mellett is a Tanács fizetésképtelenségi eljárásokról szóló 1346/2000/EK rendeletének 40. cikkében előírt értesítés formai és tartalmi kellékeiről szóló 17/2006. (IV. 7.) IM rendelet és az ezt hatályon kívül helyező jelenleg hatályos 38/2009. (VIII. 31.) IRM rendelet is előírja, hogy a hitelezőnek a Magyar Nemzeti Banknak a Cégközlönyben való közzététel időpontja szerinti árfolyama alapján forintban kell meghatároznia követelése összegét. Tény, hogy az IRM rendelet a 1346/2000/EK rendelet 40. cikkében meghatározott hitelezők (akiknek szokásos tartózkodási helye, lakóhelye, vagy székhelye más tagállamban van) bejelentésével kapcsolatban keletkezett, azonban a jogegyenlőség általános követelményét sértené, ha a hitelezők között azok székhelye, lakóhelye, avagy szokásos tartózkodási helye szerint különböznének a követelések bejelentése, illetve nyilvántartása tekintetében. Ez pedig azt jelenti, hogy a külföldi fizetőeszközben fennálló követeléseket az IRM rendelet szabályainak megfelelő árfolyamon, forintban kell bejelenteni, illetve a felszámolónak nyilvántartásba venni. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a fizetésképtelenség az általánostól eltérő, speciális gazdasági helyzet, ezért ennek jogi szabályozása is az általánostól eltérő, speciális rendelkezéseket igényel. Ezek megalkotása és alkalmazása során is figyelemmel kell lenni arra, hogy a gazdálkodó szervezet - fizetésképtelenségéből következően - tartozásait nem lesz képes teljes egészében kiegyenlíteni, vagyonát, illetve az annak értékesítéséből befolyt pénzeszközöket meg kell osztani a hitelezői között. Alapvető elvárás, hogy az adós vagyonának alakulása és a vagyonának értékesítéséből befolyt eszközök felosztása átlátható és ellenőrizhető legyen az eljárás valamennyi szereplője részére. Ezt szolgálja a követeléseknek a közzétételkori árfolyamon történő forintra konvertálása is. A folyamatos árfolyamváltozás követése lehetetlenné tenné a hitelezői követelések összehasonlítását, kezelését, pl. egyezség esetén az arányszámításokat. Az adós jogviszonyaiban a törvény erejénél fogva bekövetkező változás (a felszámolás kezdő időpontjával beálló esedékesség, lejárat) célja kettős: egyrészt a hitelezővé válás lehetőségének biztosítása azok részére, akiknek az adóssal szemben a felszámolás kezdő időpontjában le nem járt (nem esedékes) pénzkövetelése van; másrészt, az adóssal szembeni követelések viszonylag pontos összegezhetősége. A hitelező a 2001. évi XCIII. törvény 1. § (1) bekezdésében, valamint a régi Ptk. 231. § (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel a forintban történő teljesítést belföldön nem utasíthatja vissza. E törvényi rendelkezésekre figyelemmel, a felszámolónak a gazdálkodó szervezet tartozásait elsősorban forintban kell kiegyenlítenie.
Az elsőfokú bíróság végzését a hitelező támadta meg fellebbezéssel, amelyben annak megváltoztatásával a felszámoló arra kötelezését kérte, hogy hitelezői igényét a 2010. december 1. napján történt igénybejelentésének megfelelően, "a követelés fennállása szerinti devizanemben" vegye nyilvántartásba.
Előadta: a hitelező CHF-ben folyósította a kölcsönösszeget, és az adós annak CHF-ben történő visszafizetésére vállalt kötelezettséget, így a követelés CHF-ben áll fenn és abban is szükséges nyilvántartani. A CHF-ben folyósított kölcsön, amelynek CHF-ben történő visszafizetésére vállalt az adós kötelezettséget, CHF-ben áll fenn; a szerződés rendelkezései szerint is a hitelkeret terhére folyósított kölcsönök nyilvántartása svájci frankban történik.
A Számviteli törvény 60. § (1) bekezdése kimondja, hogy a külföldi pénzértékre szóló követelést, befektetett pénzügyi eszközt, értékpapírt, illetve kötelezettséget a bekerülés napjára, illetve a szerződés szerinti teljesítés napjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell a könyvviteli nyilvántartásba felvenni. Követelését devizában kell nyilvántartani és visszaigazolni, ez azonban nem akadályozza azt, hogy a teljesítés napjára vonatkozóan a Számviteli törvény 60. § (4)-(6) bekezdése szerint a hitelező követelését a felszámoló forintra átszámítsa, aktualizálja.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte.
A Cstv. 35. § (1) bekezdésére figyelemmel úgy vélte, a követelés esedékessé (lejárttá) válásával az árfolyam rögzült.
A fellebbezést az ítélőtábla alaposnak találta.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett részét megváltoztatta: kötelezte a felszámolót a bejelentett hitelezői követelés svájci frankban történő nyilvántartásba vételére és visszaigazolására; kötelezte a felszámolót, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a hitelezőnek 100 000 forint másodfokú eljárási költséget.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban a bejelentett követelés forintban való nyilvántartásba vételével az ítélőtábla nem értett egyet.
A megállapított tényállás szerint a hitelkeret megállapítása (kirovása) svájci frankban történt, s a felek a kölcsön visszafizetését, a törlesztés összegét is ténylegesen svájci frankban határozták meg. A szerződés 9.1. pontja szerint, amennyiben a hitelkeret-szerződés kifejezetten eltérően nem rendelkezik, valamennyi, a bank felé fennálló fizetési kötelezettségét a Piaci Hitelkeret devizanemének megfelelő devizában köteles a bank részére teljesíteni, a fizetendő összeget a meghatározott devizaszámlán elhelyezve.
A szerződés e kikötése alapján a teljesítést - ha a hitelkeret-szerződés kifejezetten másként nem rendelkezik - (ténylegesen) effektíve devizában kell teljesíteni. A szóban forgó szerződésben mind a kirovó, mind a lerovó pénznem a svájci frank, ezért a régi Ptk. 231. § (1) bekezdése (amely szerint a pénztartozást - ellenkező kikötés hiányában - a teljesítés helyén érvényben levő pénznemben kell megfizetni) nem alkalmazható. Ugyanakkor alkalmazandó a régi Ptk. 231. § (2) bekezdése: a más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam (ár) alapulvételével kell átszámítani.
A Cstv. 35. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a felszámolás kezdő időpontjával az adós valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik. A lejárat (esedékesség) fogalma azonban nem azonos a fizetés fogalmával; utóbbi a tényleges teljesítést jelenti. [Hasonlóképpen rendelkezik a szinguláris végrehajtást szabályozó Vht. 163/A. § (1) bekezdése.]
Az adóssal szembeni követelések törvény erejénél fogva bekövetkező esedékessé válása [Cstv. 35. § (1) bekezdés] szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a pénztartozás meghatározása (kirovása), nyilvántartása idegen pénznemben történik-e, vagy sem.
A kirovó pénznem (amelyben a tartozás meghatározása történik) a kötelmi szolgáltatás mértékét határozza meg. Ennek megváltoztatása a szerződés tartalmi módosításával volna egyenértékű; márpedig a Cstv.-nek nincs olyan szabálya, amely a szolgáltatás szerződő felek által kikötött mértékét megváltoztatná, vagy ezt akár a bíróságnak, akár a felszámolónak megengedné.
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság által felhozott számviteli szabályokat nem találta relevánsnak, mert adott esetben nem arról volt szó, hogy az adóssal szembeni, devizában fennálló követelést a mérlegben hogyan kell szerepeltetni, hanem arról, hogy ezt a felszámolónak hogyan kell a hitelezői követelések nyilvántartásába felvennie. A hitelezői követelések felszámoló általi nyilvántartásba vétele [Cstv. 45. § (1), (5) bekezdés] az adós felszámolási eljárásban figyelembe veendő passzív vagyonának (tartozásainak) és hitelezőinek [Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pont] számbavételét jelenti. A hitelezői nyilvántartás alapvetően a Cstv. által szabályozott, a vagyonfelosztás szempontjából számba jöhető igények összegzése, a felszámolás eljárásjogi intézménye. A hitelezői nyilvántartás képezi alapját - többek között - az adós likvidált vagyona felosztásának, azaz a nyilvántartásba vett követelések szabályozott teljesítésének. Az adóssal szemben előterjesztett igények felszámolási eljárásban történő szabályozott kielégítése pedig az eljárás céljának megvalósulása, a megszűnő adós anyagi jogi jogviszonyainak rendezése. A fentebb ismertetett polgári anyagi jogi szabályokra figyelemmel az ítélőtábla nem találta helytállónak az elsőfokú bíróság felszámolási alapelvekkel kapcsolatos okfejtését sem.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság 38/2009. (VIII. 31.) IRM rendeletre 8a továbbiakban: IRM rendelet) utalásával sem értett egyet. A rendelet a Tanács 1346/200/EK rendeletének 40. cikkében előírt (hitelezői) értesítés formáiról és tartalmáról rendelkezik; az 1346/2000/EK rendelet 40. cikkének (1) bekezdése a más tagállamban szokásos tartózkodási hellyel, állandó lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező ismert hitelezők értesítését szabályozza. Az említett IRM rendelet célja (IRM rendelet 1. §) a más tagállamban állandó jelleggel tartózkodó stb. ismert hitelezők értesítésének szabályozása, nem pedig a Cstv. vagy a Ptk. anyagi jogi szabályainak értelmezése. Az sem jelentőség nélküli, hogy a kifogást előterjesztő hitelező nem felel meg az 1346/2000/EK rendelet 40. cikkében említett hitelező fogalmának, amelynek tájékoztatására az IRM rendelet vonatkozik.
Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a 38/2009. (VIII. 31.) IRM rendelet 14/2012. (III. 1.) KIM rendelettel módosított, 2012. március 1-jétől hatályos szövege szerint: "hitelezőnek a Magyar Nemzeti Bankkal a Cégközlönyben való közzététel időpontja szerinti árfolyama alapján forintban is meg kell határoznia követelése összegét".
A fenti indokok alapján a felszámolónak a hitelező idegen pénzben fennálló követelését ekként kell a hitelezői nyilvántartásban szerepeltetnie, s - a Cstv. eltérő rendelkezése hiányában - így is kell teljesítenie a követelés kielégítésére rendelkezésre álló vagyon teljesítéskori árfolyamra való átváltásával, hasonlóan a Vht. 163/A. § rendelkezéseihez. E jogelvekkel egyezően foglalt állást a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője a 2012.El.II.G.1/65-5. számú - a bíróságoknak megküldött - iratában.
A fentiek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett részét megváltoztatta, és a felszámolót a hitelező által bejelentett összeg svájci frankban való nyilvántartásba vételére kötelezte [1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 6. § (3) bekezdés; Pp. 259. §, 253. § (2) bekezdés].
(Fővárosi Ítélőtábla 15. Fpkf. 43.194/2012/3.)