adozona.hu
AVI 2015.12.100
AVI 2015.12.100
Az ellenőrzés különböző módjai között lényegi eltérés van [2003. évi XCII. tv. 106. § (1) és (2) bek., 118. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesi kft. 2006 márciusában kezdte meg tevékenységét és 2009. szeptemberig az A. Kft. (továbbiakban: Kft.) kapcsolt vállalkozása volt. Tevékenysége folyadék szállítására szolgáló közmű építése. 2009 szeptemberében a R. I. Ltd. (továbbiakban: Ltd.) nevű ún. offshore cég (Seychelles szigetek) lett az egyszemélyes tulajdonosa. Az alapító okiratot az Ltd. képviseletében N. T. írta alá, aki ehhez a meghatalmazást az Ltd. részéről A. M. L.-tól kapta, aki viszont egy R. M. Ltd. nevű cég képvi...
AVI 2015.12.100 Az ellenőrzés különböző módjai között lényegi eltérés van [2003. évi XCII. tv. 106. § (1) és (2) bek., 118. §]
A felperesi kft. 2006 márciusában kezdte meg tevékenységét és 2009. szeptemberig az A. Kft. (továbbiakban: Kft.) kapcsolt vállalkozása volt. Tevékenysége folyadék szállítására szolgáló közmű építése. 2009 szeptemberében a R. I. Ltd. (továbbiakban: Ltd.) nevű ún. offshore cég (Seychelles szigetek) lett az egyszemélyes tulajdonosa. Az alapító okiratot az Ltd. képviseletében N. T. írta alá, aki ehhez a meghatalmazást az Ltd. részéről A. M. L.-tól kapta, aki viszont egy R. M. Ltd. nevű cég képviseletében, annak bélyegzőjével járt el. Az okiratot dr. J. G. ügyvéd készítette. Az ügyvezetői feladatokat J. M.-ra bízta a tulajdonos.A felperesi társaság a 2009. évre benyújtott áfa bevallásában 75 221 000 Ft levonható áfát szerepeltetett egy gépbérleti szerződéssel kapcsolatos számla alapján, melyet a volt társcége, a Kft. bocsátott ki. A szerződés 2009. szeptember 30-tól 2019. december 31-ig szóló határozott időre jött létre 5 db kútfúró berendezésre és tartozékaira, valamint 4 db tehergépjárműre. A bérleti díj 4 millió euró + áfa volt, melyet négy részletben egy év alatt kellett megfizetni. Az első részlet a berendezések átadásakor volt esedékes, de legkésőbb 2009. december 31-ig. A szóban forgó számla - mely a per tárgyát is képezi - az első bérleti díj részszámla volt.
A felek a bérleti szerződés mellett egy alvállalkozói keretszerződést is kötöttek ugyancsak 10 évre, melynek alapján a felperes alvállalkozóként részt vesz a Kft. kútfúrási munkáiban úgy, hogy az első két évben 100%-ban ez köti le a kapacitását, majd folyamatosan évenként 20%-kal csökken.
Ugyanakkor az Ltd. a felperes részére likviditási szükségleteire, benne a bérleti díjra 4 500 000 euró tagi kölcsönkeretet biztosított 2009. november 16-án kelt szerződéssel. A törlesztés negyedévenként 100 000 euró összegben 2012. január 1-jétől kezdődött. A kölcsönkeretből az első utalás 400 000 euró összegben 2009. december 10-én igazoltan megtörtént.
Az Ltd. egy rövid ideig (2009. február 16-tól november 30-ig) a Kft.-nek is tulajdonosa volt (az üzletrész 1%-ának megvásárlása mellett). Ezen idő alatt a Kft. is kapott tagi kölcsönt 270 000 000 Ft összegben az Ltd.-től, majd Gy. Z. - aki a Kft. ügyvezetője volt - mint egyéni vállalkozó visszavásárolta az 1%-os tulajdont azon indokkal, hogy a vállalkozásban ne legyen külföldi tulajdonos, mivel akkor nehezebben jut állami megrendeléshez. A tagi kölcsönt azonban a Kft. nem tudta visszafizetni, így az Ltd. megvette a Kft. kapcsolt vállalkozását, a felperest, mely kibérelte a Kft. gépeit, átvette munkásait.
A Kft. a bérleti díj követelését 2009. december 14-én kelt engedményezési szerződéssel átadta az Ltd.-nek, annak első részletéből 270 000 000 Ft-ot. A követelést beszámítással rendezték, ami által a tagi kölcsönt megfizetettnek tekintették a Kft. és az Ltd. között. Ezt követően 2009. december 15-én a felperes és az Ltd. között megállapodás jött létre, mely szerint az Ltd.-re engedményezett bérleti díj követelésre tekintettel a felperes lehív 987 094,65 euró tagi kölcsönt a november 16-i hitelkeret szerződésből. A bérleti szerződés első részletének fennmaradó részét 387 905 eurót pedig kifizeti banki átutalással a Kft.-nek. Mindezek után a Ltd. összesen 1 387 094,65 euró tagi kölcsönkövetelést tart nyilván felperessel szemben (hitelkeret + engedményezés).
Ezen jogügyletláncolat része volt tehát a Kft. által kiállított, az első bérleti díj részletről szóló 1 375 000 euró összegű 2009. december 31-ig fizetendő számla, melynek áfatartalmát a felperes levonásba helyezte. Ezt minősítette az elsőfokú adóhatóság 2944479045 számú határozatával jogosulatlan visszaigénylésnek, ami miatt adókülönbözetet állapított meg és 50% adóbírságot szabott ki. A hatóság a gépbérleti szerződéssel kapcsolatban megállapította: A felperes 2009. szeptember 30-án kötötte a bérleti szerződést, amikor még csak egy 3 milliós törzstőkéjű társaság volt, azt novemberben emelték 15 millióra. Olyan kötelezettséget vállalt tehát, amire nem volt fedezete ezért sem, de a várható árbevételére tekintettel sem. A gépek műszaki értékére figyelemmel a bérleti díj értékaránytalan. Maga a felperesi ügyvezető nyilatkozta, hogy a gépbérleti szerződés csak egy fedezet-átcsoportosítás az Ltd.-nek visszafizetendő tagi hitelre, azaz technikai kérdés. A felperesi cég piacra történő bevezetését nem szolgálta az alvállalkozói szerződés, ami szerint a felperes kizárólag a Kft.-nek dolgozik. A bérletnek, mint polgári jogi konstrukciónak nem felel meg, hogy a bérlő a bérbe adó gépeivel és embereivel a bérbe adónak dolgozik 100%-os kapacitással. A bérleti díjra a bérlő saját tulajdonosa ad azzal pont azonos összegű tagi hitelt. A bérlet technikai megvalósításának telephely hiányában nincs realitása.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdés és 2. § (1) bekezdés - amely egyrészt az ügyletek tartalmi minősítését, másrészt a rendeltetésszerű joggyakorlást tartalmazza -, valamint a Ptk.-nak a bérletre vonatkozó 423. §-a figyelembevételével azt állapította meg az adóhatóság, hogy a szerződés színlelt volt. A felek szándéka nem bérleti jogviszony létrehozására irányult, hanem különböző pénz-átcsoportosítások jogszerű látszatát megteremtve áfalevonási jog gyakorlása. Ez nem felel meg az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 120. § a) pont, 127. § (1) bekezdés a) pont és 186. § (2) bekezdésének, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. §, 165. §, 166. § (2) bekezdéseinek. A bérleti díj első részletéről szóló számla az alapul szolgáló jogügylet valótlansága miatt nem minősül hiteles bizonylatnak, ezért nem alkalmas az áfa levonására.
Kifogásolta az adóhatóság továbbá, hogy a felperesi alapító okirat aláírása nem volt szabályos. Semmilyen dokumentum nem igazolja, hogy N. T. eljárhatott az Ltd. nevében. Ugyanerre a megállapításra jutott az adóhivatal dr. J. G. meghatalmazása tárgyában is. E meghatalmazás egyébként is aggályos a nem egyező dátumok miatt. A tagi kölcsönszerződésben nincs bankszámlaszám, a felperes nem tudta banki bizonylattal igazolni, hogy a tagi kölcsönből lehívott 987 094,65 eurót és ez ténylegesen megérkezett hozzá, amelyből a bérleti díj tartozását kifizette. Ezek mind az ügylet színleltségét támasztják alá.
A fellebbezés nyomán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes az elsőfokú határozattal szembeni fellebbezésében, majd a bírósági keresetében is arra mutatott rá, hogy a hatósági megállapítások nem jogszerűek. A képviselet körében hivatkozott a csatolt okiratokra és arra, hogy a cégbíróság sem támasztott törvényességi kifogást. Az 1961. évben elfogadott Hágai Egyezmény szerint a felülhitelesített okirat közokiratnak minősül. Ehhez képest a hatóság a C. Kft.-től telefaxon szerzett be információkat, ami semmiképpen nem elégíti ki az Art. 97. § (6) bekezdésében foglalt kötelezettséget. A szerződések tartalmi vizsgálata alapján az állapítható meg, hogy - figyelemmel a szerződéses szabadság elvére is - a gépbérleti szerződés kielégíti a Ptk. előírásait. A gépek átadása folyamatosan történt, melyekkel munkákat végzett és számlákat állított ki a bérbe adó részére. Nem igaz, hogy olyan vállalást tett, amire nem volt fedezete, hiszen a 10 éves futamidő alatti bevétel erre biztosítékot jelentett. Az engedményezési szerződéssel kapcsolatban kifejtette, hogy annak révén az Ltd. által a Kft.-nek nyújtott tagi kölcsön vált rendezetté. A 2009. december 15-ei megállapodást pedig úgy kell tekinteni, hogy azzal a felek a bérleti szerződést módosították, tehát a bérleti díj lejárttá vált, így a beszámításnak nem volt akadálya. A bérleti díj első ütemének kifizetése tehát megtörtént részben engedményezéssel, részben banki átutalással. A 987 094,65 euró tagi kölcsön folyósítása is megtörtént, ennek egy része bizonyíthatóan bankszámlára. Hivatkozott a felperes arra is, hogy 2010-ben az alperes a Kft.-nél két vizsgálatot is végzett 2009. évet érintően és semmi hibát nem talált. Hivatkozott az Art. 130. §-ára és arra, hogy ugyanazon körülményre nem lehet ellentétes megállapításokat tenni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. A legutóbbi megállapítással kapcsolatban előadta, hogy szó sem volt ugyanazon jogviszony eltérő értékeléséről. A Kft.-nél először egy ún. kapcsolódó vizsgálat folyt, melynek keretében fogalmilag kizárt eltérő megállapítást tenni. A másik vizsgálat pedig a felperesi jogügyletet nem is érintette.
A Csongrád Megyei Bíróság 5.K.20.207/2011/11. számú ítéletével a keresetet elutasította. A vonatkozó jogszabályok és a tényállás részletes ismertetése alapján minden felmerült részkérdésben az alperes álláspontját osztotta. Külön kiemelte - mint az ügy szempontjából igen lényeges körülményt - a Kft. ügyvezetője Gy. Z. nyilatkozatát, amely rávilágított az ügy valós hátterére. E szerint a gépbérleti szerződések megkötésének valós oka nem az azokkal való munkavégzés, hanem a Kft. által az Ltd.-től kapott igen jelentős összegű tagi hitel visszaszármaztatása volt. Valójában azonban az Ltd. nem kapta vissza ténylegesen a kölcsönt, sőt, további jelentős tagi kölcsönt nyújtott a saját cégének, azaz a felperesnek, ami azonban az Ltd. részéről semmiképpen nem nevezhető ésszerű üzleti megoldásnak. Valójában e konstrukció mögött az állt, hogy az Ltd. a háttérből közvetve mégis finanszírozta a Kft. beruházásait, még ha abban tulajdonosként nem is vett részt. Ehhez képest másképp adta elő a történteket a felperes ügyvezetője J. M.. Ez azonban semmit nem változtat azon a tényen, hogy lényegében az Ltd. azért nyújtott igen jelentős összegű tagi kölcsönt, hogy egy kisebbet visszakaphasson, melynek eredménye az lett, hogy a Kft. tagi kölcsöne rendezést nyert, illetve lett egy kifizetettnek tűnő jelentős áfatartalmú számla. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy az átvett gépekkel a felperes valódi ellenértéket termelő munkát végzett volna. Ezt nem befolyásolja, hogy az ellenőrzés elfogadta a felperes bevallásában szerepeltetett, a fordított adózás szabálya alá eső árbevétel összegét. A felperesnek nem volt semmilyen üzleti stratégiája a milliárdos nagyságrendű bérleti díj és a tagi kölcsön mikénti visszafizetésére. Nem mutatta be, hogy miként jelent meg a külső piacon a költségei kitermelése céljából.
Az engedményezés és a pénzügyi teljesítés alperesi megítélése is helytálló. Egymástól nem független, tulajdonosi kapcsolatok révén összefonódott társaságok hoztak létre olyan szerződési konstrukciót, amivel az ellenérték kiegyenlítésének látszatát keltették. A beszámítással való teljesítésnek nem voltak meg a Ptk. 296. § (1) bekezdésben foglalt feltételei.
A képviseleti jogosultságról alkotott alperesi vélemény is helytálló. Amennyiben az Ltd. képviseletében eljáró személyek ezen joga nem igazolt, akkor a nevében aláírt okiratok nem a cég szerződéses akaratát tükrözik. Ezen nem változtat az sem, ha a cégbíróság emiatt nem élt kifogással.
Alaptalan az Art. 130. §-a megsértésére való hivatkozás is, ugyanis az adóhatóság más típusú vizsgálatot végzett a Kft.-nél, olyat, ami nem minősítheti az adott ügyletet, nem bevallások utólagos vizsgálata volt, hanem egyes adókötelezettségek teljesítése (Art. 118. §).
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte jogszabálysértésre hivatkozással. Mindenekelőtt az Art. 130. §-ának megsértésére hivatkozott. Ennek lényege, hogy a felperesnél két vizsgálat is volt, mindkettő érintette a perben releváns jogviszonyt. Az elsőben az a megállapítás született, hogy mulasztási bírsággal szankcionálható megállapítást tenni nem lehet. A másik szerint pedig egyebek mellett rögzítésre került, hogy a társaság által kibocsátott, szúrópróbaszerűen ellenőrzött számlák megfeleltek az Áfa. tv.-ben előírtaknak. A képviseleti jogosultsággal kapcsolatban kifejtette a felperes, hogy - figyelemmel a cégjogi szabályokra is - a képviselet szabályos volt. Utalt a külföldi közjegyzői okiratokra, a Hágai Egyezményre. Kiemelte, hogy az ítélet 12. oldalán lévő A. M. L. és a R. M. Ltd. jogviszonyával kapcsolatos megállapítás helytelen és iratellenes. Kifogásolta, hogy az adóhatóság a C. Kft.-től szerzett be információkat, amelyek megbízhatatlanok. Harmadsorban pedig a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatban előadta, hogy valós gazdasági eseményről kiállított valós számla ellenértékének megfizetésére került sor. Sérelmezte, hogy figyelmen kívül maradt a 45 oldalas szakértői vélemény a bérlet tárgyát képező eszközök értékeléséről, a bérlet megtérülésének gazdasági kihatásairól, és ez sértette az Art. 97. §-át. Kifejtette, hogy a három szerződésből, a bérleti, az engedményezési és az ún. megállapodás nevű szerződésekből láthatóan konszenzus jött létre a felek között, és a beszámítás jogszerű volt. Ezt nem lehet fiktívvé átminősíteni figyelemmel az Art. 1. § (7) bekezdésére.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, valamennyi az ügyben kifejtett érvét továbbra is fenntartva.
Már a felülvizsgálati eljárás ideje alatt a felperes előkészítő iratot csatolt, melyben hivatkozott az Európai Bíróság C-80/11., C-142/11. számú egyesített ügyeire az áfa-levonhatósággal kapcsolatban és kérte ennek is figyelembevételét az ügy eldöntésénél.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem megalapozott.
Az Art. 1. § (7) bekezdése szerint: "A szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható." A 2. § (1) bekezdés alapján: "Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése."
Az Áfa. tv. 120. § a) pont értelmében: "Abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany - ilyen minőségében - a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany - ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is - rá áthárított." A 127. § (1) bekezdés a) pont szerint: "Az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon a 120. § a) pontjában említett esetben a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla."
Az Sztv. 166. § (2) bekezdés alapján: "A számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A bizonylat szerkesztésekor a világosság elvét szem előtt kell tartani."
Az Art. 130. § értelmében: "Az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózónként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során."
A Ptk. 423. § értelmében: "Bérleti szerződés alapján a bérbeadó köteles a dolgot időlegesen a bérlő használatába adni, a bérlő pedig bért fizetni."
A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy nagyon részletes tényállás-megállapítás után hozta meg a megalapozott és jogszerű döntését az alperes, ezért az elsőfokú bíróság jogszerűen utasította el a felperes keresetét. Egy kérdésben - a képviseleti jogosultsággal kapcsolatban - tartotta szükségesnek a Kúria az indokolás módosítását. E körben rögzíti a Kúria, hogy a felperes alapító okiratának elkészítésével kapcsolatos kérdések vizsgálata eleve szükségtelen volt, de a megállapítások sem aggálymentesek. Ezek lényegében megkérdőjelezik a felperes létét, a tulajdonosi felhatalmazottságot. Márpedig nem lehet beemelni egy adóeljárásba ilyen mélységig cégjogi, képviseleti kérdéseket. Egy konkrét szerződés elemzése esetén elvileg nem kizárt a cégjogi aláírási jogosultság vizsgálata, de jelen ügyben az alapító okiratig visszanyúlni nem lehetett volna. A Kúria tehát ezeket a megállapításokat az indokolásból mellőzte.
Megállapította ugyanakkor, hogy a két alapkérdésben az ítélet mindenben jogszerű. Úgy az alperes, mint az elsőfokú bíróság is részletesen indokolta, hogy miért nem sérült az Art. 130. §-a jelen adóeljárásban. Ezzel a Kúria teljes mértékig egyetért, hozzátenni csak annyit kíván, hogy nincs arról szó, hogy a per tárgyát képező felperesi bérleti szerződést eltérően értékelte volna az adóhatóság a felperes, valamint üzleti partnere vonatkozásában. Helyesen mutatott rá az alperes és az elsőfokú bíróság is, hogy az egyes ellenőrzési típusok mást és mást vizsgálnak. A bevallások utólagos ellenőrzése - amely a felperes esetében történt - nemcsak technikai szempontból nézi végig az eseményeket, hanem azt tartalmilag részletesen elemzi. Az üzleti partnernél ugyanakkor nem erről volt szó. Az elsőfokú ítélet is kitért arra, hogy az Art. 106. § (1) és (2) bekezdései, és a 118. §-án alapuló ellenőrzés között lényegi különbség van. A Kft.-nél sem a 106. § (2) bekezdés szerinti utólagos adóellenőrzésnek minősülő kiutalás előtti ellenőrzés nem történt, sem pedig bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés. Az ellenőrzések alapvető különbségéből adódik, hogy ugyanannak a szerződéses jogviszonynak eltérő minősítése jogilag, fogalmilag kizárt volt.
Ugyancsak osztotta a Kúria az elsőfokú ítéletnek az Art. 1. § (7) bekezdése alapján tett megállapításait, illetőleg rögzíti, hogy az e körben hozott alperesi határozat megalapozott volt, ezért ezen kereseti kérelem vonatkozásában is helytállóan történt az elutasítás. A tényállás-feltárás részletes volt, az adóhatóság a kapcsolatrendszert igen alaposan feltérképezte, amelyből meg lehetett állapítani, hogy egy körbeérő gazdasági láncolat jött létre. A pénz a Kft.-nél maradt, a tartozás pedig a felperes és a tulajdonosa követelés-rendszerévé vált. Az összegszerűségek nagyságrendje, az időbeni egymásra épülések, az Ltd. 1%-os tulajdonosi pozíciójának igen rövid időtartama, mind olyan fontos tényállási elemek és körülmények, amelyeket okszerűen foglalt össze és mérlegelt az alperes és ennek alapján az elsőfokú ítélet, tehát az Art. 1. § (7) bekezdése alapján tett megállapítások helyesek.
A felperes által hivatkozott Európai Bírósági ítélettel összefüggésben a Kúria rögzíti, hogy kétségtelen tény - és ez szinkronban volt az eddigi bírói gyakorlattal is -, hogy az adóelőnyt eredményező ügylet ettől önmagában nem jogellenes. Amennyiben azonban az ügylet célja nem gazdasági tevékenység tényleges folytatása, csak a hozzáadott-értékadó levonása, az már nem jogszerű, sőt, kimeríti a joggal való visszaélést.
Jelen ügynek azonban van egy további specialitása is. Az Európai Bíróság ítélete a számlakibocsátó és számlabefogadó, mint egymástól független jogalanyok vonatkozásában fejtette ki elvi álláspontját az áfa levonhatósága körében, ezen belül pl. az általánosan elvárható magatartás vagy a kellő körültekintés vonatkozásában. Jelen perbeli esetben azonban nem beszélhetünk egymástól független gazdasági szereplőkről, hiszen tulajdonosi szálon egymással - legalább időlegesen - összekapcsolódó cégcsoport hozott létre üzleti láncolatot. Ennek minden részelemét külön szerződések tartalmazták, amelynek a láncolat szereplői részesei voltak vagy arról tudomással bírtak. Az adóhivatal azért nem fogadta el a számlát az áfalevonás alapjául, mert a mögötte lévő szerződést sem fogadta el valós gazdasági esemény dokumentumaként. A felperes ugyanakkor nem hivatkozhat arra, hogy a jogügyletekről ne lett volna tudomása, annak tartalmát illetően tévedésben lett volna, vagy valaki csalárd módon félrevezette volna. Megjegyzendő, hogy a felperes ezt nem is állította. Ennélfogva az Európai Bíróság ítélete jelen ügyben nem lehet hivatkozási alap, nem eredményezhet eltérő megítélést.
Végezetül szükségesnek látja rögzíteni a Kúria, hogy a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatával kapcsolatos peres eljárás lényege az, hogy a határozat jogszerűségét az annak meghozatalakor fennálló tényállás és az akkor hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. Semmilyen utólagos hivatkozás (felperes jelenlegi gazdasági helyzete) nem vehető figyelembe visszamenőlegesen a határozat alapjául szolgáló körülmények megváltoztatására. Az elbírálás azt az időszakot kell érintse, amikor a hatóság döntött, későbbi helyzetet nem lehet visszavetíteni a vizsgált időszakra.
A fentiekre tekintettel a Kúria az elsőfokú jogerős ítéletet az indokolás részbeni módosításával a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. I. 35.005/2012/7.)