adozona.hu
BH+ 2015.12.527
BH+ 2015.12.527
Deviza alapú, nem fogyasztóval kötött kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránti kereset elbírálásának jogi szempontjai [1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 8. § (2) bek., 210. § (1) és (2) bek.; régi Ptk. 200. § (2) bek., 217. § (1) bek., 219. § (1) bek., 221. § (1) bek., 223. § (1) bek.; 6/2013. PJE].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
2006. augusztus 21-én az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) együttműködési megállapodást kötött a perben nem álló, 2006. július 24-én kelt társasági szerződéssel létrehozott és 2006. augusztus 31-én a cégjegyzékbe bejegyzett, gépjármű kereskedelemmel foglalkozó H. Kft.-vel (továbbiakban: gépjármű kereskedő). Az alperes e szerződésben meghatalmazást adott a gépjármű kereskedőnek, hogy nevében és képviseletében kölcsön-, lízing- és bérleti szerződéseket kössön. Ennek során kizárólag az...
BH+ 2015.12.527 Deviza alapú, nem fogyasztóval kötött kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránti kereset elbírálásának jogi szempontjai [1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 8. § (2) bek., 210. § (1) és (2) bek.; régi Ptk. 200. § (2) bek., 217. § (1) bek., 219. § (1) bek., 221. § (1) bek., 223. § (1) bek.; 6/2013. PJE].
2006. augusztus 21-én az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) együttműködési megállapodást kötött a perben nem álló, 2006. július 24-én kelt társasági szerződéssel létrehozott és 2006. augusztus 31-én a cégjegyzékbe bejegyzett, gépjármű kereskedelemmel foglalkozó H. Kft.-vel (továbbiakban: gépjármű kereskedő). Az alperes e szerződésben meghatalmazást adott a gépjármű kereskedőnek, hogy nevében és képviseletében kölcsön-, lízing- és bérleti szerződéseket kössön. Ennek során kizárólag az alperes által rendelkezésre bocsátott szerződés nyomtatványokat használhatta.2007. március 30-án az I. r. felperes és az alperes nevében eljáró gépjármű kereskedő alkalmazottja, az alperes cégbélyegzőjét használva kölcsönszerződést írt alá. A szerint az alperes 11 603 000 Ft CHF-ben nyilvántartott kölcsönt folyósított az I. r. felperesnek a szerződésben megjelölt gépjármű megvásárlása céljából. Az I. r. felperesnek a kölcsön összegét 2007. május 5-től kezdődően minden hónap 5. napjáig esedékesen 100, egyenként 155 936 Ft összegű részletekben kellett megfizetnie. A felek rögzítették azt is, hogy a megállapodásuk ún. fix deviza konstrukció, amelyben a mértékadó devizanem a CHF, a THM 8,54%. A szerződés része volt az alperes HIT/2006.06.31. számú Üzletszabályzata.
A kölcsönszerződés megkötésével egyidejűleg a II. r. felperes és az alperes nevében a gépjármű kereskedő alkalmazottja egy "Garanciaszerződés" elnevezésű okiratot is aláírt. Ebben a II. r. felperes az I. r. felperes kölcsönszerződéséből eredő kötelezettségeinek teljesítéséért "garanciát vállalt".
2007. április 27-én, a kölcsönösszeg felhasználásával vásárolt gépkocsi átvételekor az alperes által alkalmazott formanyomtatványon az eladó, az I. r. felperes, valamint az alperes képviselője aláírt egy átadás-átvételi jegyzőkönyv és gépjármű biztosítási adatlap megnevezésű okiratot. Ebben az I. r. felperes kijelentette, az okirat hátoldalán lévő adásvételi és opciós szerződést elolvasta, az abban foglaltakat megértette. Az opciós szerződésben és az adásvételi szerződésben közölt feltételek szerint az I. r. felperes és az alperes a perbeli kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettség biztosítására alapítottak vételi jogot az alperes javára. Az adásvételi szerződést ugyancsak biztosítéki céllal kötötték, azzal a felfüggesztő feltétellel, hogy az akkor lép hatályba, ha az I. r. felperessel szemben végrehajtási-, csőd- vagy felszámolási eljárás indul.
2011. február 23-án, a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettség további biztosítékául az I. r. felperes és az alperes jelzálogszerződést is kötött a perbeli gépjárműnek 1/1 tulajdoni illetőségére 7 226 269 Ft és járulékai erejéig, első zálogjogi ranghelyre. A zálogszerződés alapján, közjegyzői végzéssel a zálogjog adatai a zálogjogi nyilvántartásba is bejegyzésre kerültek.
A perbeli gépjármű vállalkozási célt szolgál. Az I. r. felperes azt tárgyi eszközként tartja nyilván.
Az ítélőtábla végzésével az elsőfokú bíróságnak a peres felek megelőzően ismertetett szerződéseivel összefüggésben keletkezett jogvitájának elbírálása során hozott, a szerződések érvénytelenségét megállapító ítéletét hatályon kívül helyezte és az eljárt bíróságot újabb eljárásra, újabb határozat hozatalára utasította. Tévesnek tartotta az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a perbeli kölcsönszerződés, és az ahhoz kapcsolódó további szerződések a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 210. § (1) bekezdésében, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 217. § (1) bekezdésében előírt írásbeliség megsértése miatt, illetve amiatt semmisek, mert azokat az alperes nevében eljárva nem arra jogosult személy írta alá. Az ítélőtábla kifejtette, az alperes és a gépjármű kereskedő cég között 2006. augusztus 21-én érvényesen létrejött együttműködési megállapodásban rögzített meghatalmazás alapján a gépjármű kereskedő cég, illetve ennek az ügyletkötésekre kizárólagosan felhatalmazott munkavállalói jogosultak voltak az alperes nevében a megállapodásban megjelölt szerződéseket megkötni a Ptk. 219. § (1) bekezdése értelmében. A perbeli szerződések esetében azonban a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a Ptk. 223. § (1) bekezdése értelmében nem szabályszerűen írásban meghatalmazott munkavállaló járt el az alperes képviseletében. Őt ezért a Ptk. 221. § (1) bekezdése szerint álképviselőnek tekintette, akinek eljárását utóbb, a fellebbezési eljárás során becsatolt, 2013. március 3-án kelt írásbeli nyilatkozatával az alperes jóváhagyta. Utalt arra is a másodfokú bíróság, hogy az alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Ezzel a nyilatkozatával a kölcsönszerződésre nézve kifejtett, megegyező indokokkal érvénytelennek minősített többi perbeli szerződésre vonatkozó döntést is támadta. A Ptk. 200. § (2) bekezdését értelmezve, az ítélőtábla közömbösnek tartotta, hogy a gépjármű kereskedő cég rendelkezett-e az együttműködési megállapodás alapján végzendő tevékenységhez felügyeleti engedéllyel. A jogági szabályok megsértését ugyanis csak akkor tartotta érvénytelenséget eredményező oknak, ha ezt az adott jogági törvény kifejezetten előírta. A Hpt. 47. §-ának, 5. § (1) bekezdésének 6. § (1) bekezdésének egybevetésével úgy találta, hogy a felperesek engedély hiányára tett hivatkozása az érvénytelenség megállapítását nem alapozza meg. Miután az elsőfokú bíróság az eltérő jogi álláspontja miatt a felperesek által hivatkozott egyéb érvénytelenségi okokat nem vizsgálta, az ítélőtábla szükségesnek tartotta az elsőfokú eljárás megismétlését.
A megismételt eljárás során a felperesek változatlanul kérték a perbeli szerződések érvénytelenségének megállapítását. Keresetük pontosított indokai szerint a kölcsönszerződés a Hpt. 210. § (2) bekezdésébe ütközik, mert az ott előírtak ellenére nem határozza meg egyértelműen a kamatot, a díjakat, és az egyéb költségeket. Másodlagosan a "fizetési kötelezettség" szerződési feltétel, az Üzletszabályzat I.18.c, I.25.b és XI.2. pontjában írt feltételek érvénytelenségének megállapítását kérték. Érvelésük szerint e szerződési feltételek a kamatot egyértelműen nem határozták meg. A hivatkozott rendelkezések valójában a Hpt. 210. § (2) és (3) bekezdésének megkerülésére irányulnak, továbbá a Hpt. 2. sz. melléklet III. fejezet 7. pontjába ütköznek, s ez okból semmisek. A felperesek előadták, a kamatváltozás II.-ről (árfolyamváltozásról) rendelkező I.25.b pont, tartalmilag az árfolyamváltozásra és a kamatkülönbözet fogalmára vonatkozó meghatározást is magában foglalja. Állították, az alperes kamatkülönbözetként számítja fel az árfolyamváltozásból fakadó, a kölcsönvevőt terhelő fizetési kötelezettségeket. E kikötés ezért uzsorás kamatot biztosít.
A kölcsönszerződés biztosítása céljából létrejött opciós-, adásvételi-, jelzálog- és garanciaszerződések érvénytelenségét elsődlegesen azok járulékos jellegére figyelemmel kérték megállapítani.
Hivatkoztak arra is, hogy az opciós és az adásvételi szerződést a felek nem írták alá. Azok csak iratminták s létre nem jött szerződéseknek tekintendők.
Kérték a zálogszerződés I.2. pontja, valamint a zálogjogi nyilvántartásba történő bejegyzésről rendelkező perbeli közjegyzői végzés "biztosított követelés" című pontja részleges érvénytelenségének megállapítását is. A felperesek azt állították, a zálogszerződés értelmében, a zálogkötelezettet a kölcsönszerződésben nem rögzített kamatok, költségek, díjak és az árfolyam-különbözet is terheli. A zálogszerződés emiatt jogszabályba ütközik.
A garanciaszerződés II. pontja érvénytelenségének megállapítását a Ptk. 273. § (2) bekezdésére és arra hivatkozással kérték, hogy az a kezessel szemben, az adós mint főkötelezett kötelezettségvállalásához képest terhesebb kötelezettséget tartalmaz.
Az alperes a megismételt eljárásban is a kereset elutasítását kérte. Állította, a Hpt. 210. § (2) bekezdése nem írja elő a kamat, a díjak és az egyéb költségek százalékos formában történő meghatározását. Utalt arra, az Üzletszabályzat I.15. pontjának megfelelően, a kölcsönszerződésben írt törlesztőrészletek tőke és kamatrészletből állnak. Az összes törlesztőrészlet, továbbá a szerződésben rögzített kölcsön összegének különbözetéből a kamat százalékos mértéke is kikövetkeztethető. Az alperes kifejtette, az Üzletszabályzat I.18.c. pontja alapján a mértékadó kamatláb, a I.25.b. pont alapján az árfolyamváltozás fogalma és kiszámítási módja is egyértelműen megállapítható. A V.7. pontból következően pedig az adós a Hirdetmény szerinti költségeket is köteles megfizetni. A VIII.2. pont rögzíti a késedelmi kamat mértékét is. A szerződés rendelkezései alapján - az alperes állítása szerint - a kamat, a díjak és a költségek is meghatározhatók. A költségeket illetően kiemelte, hogy a szerződésben meghatározásra került a THM mértéke, amely a I.24. és a I.25.b. pontokból megállapíthatóan az ún. árfolyamrést mint költséget is tartalmazza.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a II. r. felperes és az alperes jogelődje között 2007. március 30-án létrejött "Garanciaszerződés" ítéletben megjelölt egyik rendelkezése érvénytelen. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
Helyesnek tartotta az elsőfokú bíróságnak azt az utóbb már a felperesek által sem vitatott álláspontját, hogy a perbeli szerződések nem minősülnek fogyasztói, illetve fogyasztási szerződéseknek, a zálogszerződés I.2. pontjában foglalt rendelkezéstől eltekintve, a keresetben megjelölt okokból nem érvénytelenek. Az ítélőtábla túlnyomórészt egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokkal is. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel azonban szükségesnek tartotta azok kiegészítését azzal, hogy a felperesek a kölcsönszerződés érvénytelenségét arra alapították, miszerint az nem felel meg a Hpt. 210. § (2) bekezdésében írtaknak és ez okból semmis. Az ítélőtábla hangsúlyozta, a Hpt. szerződéskötéskor hatályos, említett jogszabályi rendelkezése szerint a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben egyértelműen meg kell határozni a kamatot, a díjat és minden egyéb költséget vagy feltételt. Önmagában az, ha szerződés e követelményeknek nem felel meg, nem eredményezi a szerződés semmiségét. A törvényben megjelölt tartalmi elemek hiányához ugyanis a Hpt. csak a fogyasztási szerződések esetén fűzi a semmisség jogkövetkezményét [Hpt. 213. § (1) bekezdés]. A perbeli kölcsönszerződés azonban nem fogyasztási szerződés.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, a kamatban, a díjban és a költségben való megállapodás a nem fogyasztási kölcsönszerződésnek is lényeges tartalmi elemei. Egyetértett mind az alperes ellenkérelmében, mind az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakkal a tekintetben, hogy az egyértelmű meghatározottság követelménye nem azonos a kamat, a díj és a költségek számszerű vagy százalékos mértékű, szerződésben való megjelölés kötelezettségével. Ezeket akkor is egyértelműen meghatározottnak tekintette, ha mértékük a szerződés részét jelentő Üzletszabályzat és Hirdetmény mint általános szerződési feltételek rendelkezései alapján megállapítható.
Az ítélőtábla úgy találta, a perbeli szerződés az említett követelménynek megfelel. Rendelkezéseiből kitűnik mind az I. r. felperest terhelő ügyleti kamat mértéke, mind az, hogy a kamaton felül mikor, milyen címen és milyen mértékű díjakat, illetve költségeket kell fizetnie.
Az ítélőtábla szerint a kölcsönszerződés egyedi feltételeket rögzítő része - nem vitásan - a kamat mértékére vonatkozóan kifejezett rendelkezést nem tartalmaz. Az Üzletszabályzat I.18.c. pontjának a "mértékadó kamatláb"-ra vonatkozó rendelkezéseiből, a Ptk. 207. § (1) bekezdése alkalmazásával arra következtetett, az ügyleti kamat ún. referencia kamat. Annak mértéke a svájci frankra irányadó LIBOR kamatlábbal egyezik meg, követve e kamatláb szerződés futamideje alatti esetleges változásait.
Az ítélőtábla a Hpt. 210. § (2) bekezdésének a díjak, egyéb költségek és feltételek egyértelmű meghatározására vonatkozó követelménye tekintetében kifejtette, a bankkölcsön szerződésnek - amilyen a perbeli kölcsönszerződés is - a Ptk. 523. § (1)-(2) bekezdése értelmében két nélkülözhetetlen tartalmi eleme van: a kölcsönösszeg és az ügyleti kamat meghatározása. A szerződés minden további eleme eshetőleges, csak akkor jelenti a szerződés részét, ha arra vonatkozóan a felek megállapodtak. Ha a felek megállapodása szerint a kölcsönvevőnek az ügyleti kamaton felül bármilyen díjat vagy költséget is fizetnie kell, ezt a fizetési kötelezettségét egyértelműen kell meghatározni. Ha a kölcsönbeadó olyan díjat vagy költséget is felszámít, amelyről a szerződés nem rendelkezik, ez nem eredményezi a Hpt. 210. § (2) bekezdésének megsértését. Csak azt jelenti, hogy a kölcsönbeadó nem a szerződés szerint határozza meg a követelését a kölcsönbevevővel szemben. Az ítélőtábla szerint e tény nem érinti a szerződés létrejöttét sem. A felperesek ilyen jellegű kifogása az alperessel való elszámolás körébe tartozó kérdés.
A másodfokú bíróság kifejtette, a jelen szerződés részeként rögzített Üzletszabályzat I.26. pontja előírja hitelminősítési díj fizetésének kötelezettségét a kölcsönvevő számára. A perbeli egyedi szerződés viszont ennek összegét 0 Ft-ban jelölte meg. Ilyen címen tehát az I. r. felperest fizetési kötelezettség nem terheli. Az Üzletszabályzat V.3. pontja alapján azonban szerződésmódosítási díjat kell fizetnie, ha kezdeményezi a szerződés módosítását. Az ítélőtábla szerint egyéb, az alperes részére fizetendő díjról sem a szerződés egyedi feltételeket tartalmazó része, sem az Üzletszabályzat nem rendelkezik. Következésképpen az I. r. felperest további díjfizetési kötelezettség nem terheli.
A költségeket illetően az ítélőtábla azt állapította meg, az egyedi szerződés nem tartalmaz ezekre vonatkozó rendelkezést. Az Üzletszabályzat I.24. és I.25.b. pontjából levezethetően úgy ítélte, a kölcsönvevőnek ún. árfolyamrést mint költséget is meg kell fizetnie. A V.4. pont szerint terhelik továbbá a kölcsönszerződést biztosító jogok törlésére vonatkozó költségek, valamint a V.7. pont alapján a Hirdetményben feltüntetett költségek is. Az ítélőtábla ezeknek meghatározását egyértelműnek, világosnak tartotta. Ettől eltérő kérdésként kezelte, ha az alperes esetlegesen egyéb költségeket is felszámít. Ezt a tényt a díjakhoz hasonlóan, szintén a szerződés érvényességét nem érintő, kizárólag a költségek felszámításának jogszerűségére vonatkozó, a felek közötti elszámolásra tartozó kérdésnek tekintette.
Az ítélőtábla a felperesek kölcsönszerződést érintő, másodlagosan az Üzletszabályzat I.25.b. és XI.2. pontjai érvénytelenségének megállapítására irányuló kérelme tekintetében helytállónak tartotta a felperesek vélekedését annyiban, hogy az Üzletszabályzat I.25.b. pontja, az ott írt megnevezéstől eltérően, nem a kölcsönösszeg utáni kamatok, hanem a kölcsönvevőt terhelő fizetési kötelezettségnek a forint CHF-hez viszonyított árfolyamváltozásából eredő változásáról rendelkezik. Úgy ítélte azonban, önmagában e szerződési feltétel téves megnevezése nem eredményez érvénytelenséget. Egyetértett ezért az elsőfokú bírósággal abban, hogy az Üzletszabályzat I.25.b. pontja nem ütközik jogszabályba és nem uzsorás kikötés. Hangsúlyozta, sem a Hpt., sem más jogszabály nem tiltja és nem is tiltotta, hogy deviza alapú hitelezés esetén a pénzügyi intézmény az árfolyamváltozásból eredő kockázatot az ügyfélre hárítsa. Ezt a kockázati elemet olyannak tekintette, amely a deviza és a forint egymáshoz viszonyított árfolyamváltozása esetén bármelyik fél számára előnyt vagy hátrányt jelenthet. Az uzsora megállapíthatóságát - utalva a Kúria 6/2013. PJE határozatának 2. pontjában kifejtettekre is - kizártnak tartotta.
Az ítélőtábla az Üzletszabályzat XI.2. pontjának "Kamatváltozás I." címet viselő rendelkezését ugyancsak egyértelműnek ítélte. Annak tartalmát akként értelmezte, hogy az a CHF LIBOR kamatának mint referencia kamatnak a változása és az ebből adódóan, a kölcsönvevőt esetlegesen terhelő fizetési költség elszámolásának módja tekintetében tartalmaz rendelkezéseket. Alaptalannak tartotta e szerződési feltétel felperesek által megjelölt, Hpt. 210. § (2) bekezdésébe való ütközésére való hivatkozást.
Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróságnak az opciós szerződéssel összefüggésben kifejtett jogi álláspontjával is. Tényként rögzítette, a vételi jogot alapító szerződés feltételeit a kölcsönszerződéssel finanszírozott gépkocsi átadás-átvételéről kiállított okirat hátoldala tartalmazza. Utalt arra, bár az opciós szerződési feltételek alatt a felek aláírása nem szerepel, az okirat elülső oldalán az I. r. felperes képviselőjének aláírásával ellátott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozat alapján az aláírtnak tekintendő. A nyilatkozat ugyanis, az alperessel történő opciós és adásvételi szerződés megkötésére is vonatkozik. Az ítélőtábla rámutatott, az említett okirat egyértelműen magában foglalja a szerződést kötő felek megnevezését, a szerződés tárgyát, annak feltételeit, a szerződő felek képviselőinek aláírását. A Ptk. 218. § (1) bekezdés értelmében ezért a szerződést írásba foglaltnak tekintette.
A másodfokú bíróság kifejtette azt is, nem tartotta szükségesnek az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróság újabb eljárásra, újabb határozat hozatalára utasítását amiatt, hogy az elsőfokú ítélet indokolása nem tért ki a támadott adásvételi szerződésre. Az ítélőtábla úgy látta ugyanis, az érdemi döntéséhez szükséges adatok rendelkezésre állnak. A biztosíték céljából kötött adásvételi szerződés feltételeit, az opciós szerződéssel megegyezően, a gépjármű átvételéről kiállított okirat szintén tartalmazza. Az I. r. felperes az okirat elülső oldalán rögzített nyilatkozatával mind az opciós, mind az adásvételi szerződés feltételeit elfogadta. Az opciós és az adásvételi szerződésre vonatkozó kereset, annak indokai egyébként is teljes egészében megegyeznek.
Mindezt figyelembe véve az ítélőtábla úgy értelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az adásvételi szerződés létre nem jöttének megállapítására irányuló keresetet is elutasította, az opciós szerződésre vonatkozó kereset kapcsán kifejtettekkel azonos indokokkal. A másodfokú bíróság kifejtette, e döntéssel pedig az opciós szerződés tekintetében megelőzően részletezettek szerint maradéktalanul egyetértett.
Alaptalannak tartotta a felpereseknek a zálogszerződés I.2. pontja érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetet elutasító elsőfokú bírósági döntéssel szembeni fellebbezését is. Rámutatott arra, a Ptk. 251. § (3) bekezdése értelmében a zálogtárggyal való felelősség terjedelme ahhoz a követeléshez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy szolgál. Kiterjed a kamatokra, a követelés és a zálogjog érvényesítésének költségeire, továbbá a zálogtárgyra fordított szükséges költségekre is. Az ítélőtábla hangsúlyozta, a zálogjog járulékos jog. Ha a követelés csökken a zálogtárggyal való felelősség is annak arányában csökken. A zálogtárgyból való kielégítés során ezért a zálogkötelezett hivatkozhat arra, hogy helytállási kötelezettsége a biztosított követelés kielégítése folytán már nem áll fenn, vagy a jogosult által megjelölthöz képest alacsonyabb összegű. Az ítélőtábla szerint a követelés összegének esetleges téves megjelölése nem eredményezi a zálogszerződés érvénytelenségét. Annak sem tulajdonított jogi jelentőséget, ha a zálogjogi nyilvántartás ténylegesen magasabb összegben jelöli meg a biztosított követelés mértékét. Jogi véleménye szerint a követelés csökkenése vagy megszűnése - a bejegyzés tartalmára tekintet nélkül - a Ptk. 262. § (3) bekezdése értelmében kihat a zálogjogra.
A felperesek a jogerős ítélettel szembeni felülvizsgálati kérelmükben kérték a támadott határozat hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a keresetüknek való helyt adást. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a másodfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalra utasítását indítványozták.
Előadták, a jogerős ítélet sérti a Pp. 213. § (1) bekezdését. Az eljárt bíróságok ugyanis a kölcsön, az adásvételi, a vételi jogot alapító, a jelzálogjog és a garanciaszerződés teljes, alaki hiba miatt állított érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetüket ítélettel nem bírálta el.
Utaltak arra, hogy az ítélőtábla végzésével a törvényszék megismételt eljárást megelőzően hozott, az említett szerződések semmisségét alaki okból megállapító ítéletét hatályon kívül helyezte. A felperesek álláspontja szerint ezzel elzárta őket attól, hogy a hivatkozott végzésben kifejtett téves jogi állásponttal szemben felülvizsgálati kérelmet terjesszenek elő. Változatlanul állították, hogy a megjelölt szerződések a Ptk. 217. §-a értelmében érvénytelenek. Utaltak arra, hogy a Ptk. 219. § (1) bekezdését, a Ctv. 8. § (4) bekezdését, a Gt. szabályait sértette a másodfokú végzést hozó, megelőzően eljárt ítélőtábla. Figyelmen kívül hagyta, hogy a létrejött szerződéseket az alperes nevében nem annak cégjegyzésre jogosult képviselője írta alá.
Állították azt is, hogy az álképviselet útján létrejött kölcsönszerződés érvényessége megállapításának a Hpt. 2. számú melléklet I. 12/A. pontja értelmében sem lett volna helye. Vitatták azt is, hogy a bejegyzés alatt álló gépjármű kereskedő társaság érvényes együttműködési megállapodást köthetett az alperessel, továbbá, hogy az abban foglaltak szerint ügyleti képviseletre szabályosan meghatalmazottnak volt tekinthető. Vitatták, hogy a jelenlegi alperes mint jogutód jogosult volt az álképviselőként eljárt személy eljárását jóváhagyni. Hivatkoztak arra is, hogy tekintettel a Pp. 141. § (4) és (6) bekezdésében, illetve a Pp. 235. § (1) bekezdésében írtakra, a fellebbezési eljárás során csatolt, az álképviselő eljárását jóváhagyó nyilatkozat a jogvita eldöntése során nem volt figyelembe vehető. Hangsúlyozták, az álképviselet az akarati hiba orvoslásának eszköze, s nem alkalmas arra, hogy az alaki hiányosságokat kiküszöbölje.
Utaltak arra is, hogy a gépjármű kereskedő cég alkalmazottja az alperes pecsétjét használva írta alá a nevét, továbbá, hogy a gépjármű kereskedő kft. mint pénzügyi szolgáltatási tevékenység folytatására nem jogosult cég a perbeli kölcsönszerződést meg sem köthette volna.
A felperesek előadták azt is, a jogerős ítélet sérti a Hpt. 210. § (2) bekezdését, amely szerint a kölcsönszerződésben egyértelműen meg kell jelölni a kamatot, a díjat, s minden egyéb feltételt, ideértve a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit és a szerződést biztosító mellékötelezettségek érvényesítésének módját és kötelezettségeit.
A felperesek hangsúlyozták, elfogadják a másodfokú bíróságnak azt az álláspontját, miszerint a LIBOR kamat tekintendő ügyleti kamatnak. Utaltak viszont arra, hogy ebben az esetben kizárt az egyedi szerződésben szereplő THM mérték, az abban írt határozott összegű kamatra vonatkozó rész érvényessége. Állították, mivel a jelen kölcsön szerződés nem fogyasztói szerződés, arra az Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSzF) I/27. pontja, illetve az abban hivatkozott, a betéti kamat, az értékpapírok hozama és a teljes hiteldíj mutató számításáról és közzétételéről szóló 41/1997. (III. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: THM rendelet) nem alkalmazható. A THM kiszámításának a perbeli szerződésben alkalmazott módját ezért jogszabálysértőnek tartották.
A felperesek szerint nemcsak az egyedi kölcsönszerződés alapján, de a kamatkülönbözetről, kamatváltozásról rendelkező ÁSzF I/25. b. és c. pont alapján sem állapítható meg a kikötött kamatváltozás feltételrendszere, továbbá, hogy a CHF, devizaalapú kölcsönszerződés megkötésére vonatkozott a szerződő felek egyező akarata. Egyébként a Ptk. 205. § (3), a Ptk. 277. § (4) és (5) bekezdésével ellentétesnek tartották a kamatkikötésre, a kamatkülönbözetre, az árfolyamváltozásra, a kockázat feltáró nyilatkozatra vonatkozóan a másodfokú bíróság által kifejtetteket.
Sérelmezték, hogy a megelőzően eljárt bíróságok nem foglaltak állást a körben, hogy a kölcsönszerződés alapján fizetendő költségek, díjak egyértelműen kerültek-e meghatározásra, s ha nem, akkor ennek milyen jogkövetkezményei vannak. Előadták nincs olyan szerződés feltétel sem, amelyből megállapítható lenne, az alperes a költségnek minősülő árfolyamrés mértékét miként határozza meg.
A XXV. sz. PED-ben kifejtettekre utalással állították, a Hpt. 210. § (2) bekezdésében előírt kötelező tartalmi elemeket a felek között létrejött kölcsönszerződés nem tartalmazza.
A mellékötelezettségeket magában foglaló garancia, jelzálogjog, opciós és adásvételi szerződések vonatkozásában kifejtették, tévesen állapította meg a megelőzően eljárt ítélőtábla, hogy az alperes által korábban benyújtott fellebbezés ezekre a szerződésekre is kiterjedt. Vélekedésük szerint az elsőfokú ítéletnek e szerződések érvénytelenségének megállapításáról szóló elsőfokú döntés fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
Ennek a jogi álláspontnak el nem fogadása esetén a megelőzően kifejtett indokok alapján változatlanul kérték e szerződések érvénytelenségének is alaki okból történő megállapítását.
Előadták, a zálogszerződés I.2. pontjának összegszerűségére vonatkozó állításokat az eljárt bíróságok nem vizsgálták, ítéletet e kereset elbírálás nélkül hoztak.
Az indokolási kötelezettség megsértését is állították arra tekintettel, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást, a bizonyítékok mikénti mérlegelését az adásvételi, az opciós és a zálogszerződés tekintetében nem rögzítette, nem jelölte meg az alkalmazott jogszabályokat sem. Vitatták, hogy az ítélőtábla ezt az eljárási szabálysértést kiküszöbölhette az eljárása során.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Vitatta a felperesek által megjelölt jogszabálysértéseket. Állította ugyanakkor, hogy a felek nem LIBOR kamatban állapodtak meg.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Azt az alábbiakra tekintettel nem találta jogszabálysértőnek.
A felperesek a perbeli szerződéseket alaki és tartalmi okokból egyaránt támadták. Az általuk, a perbeli szerződések érvénytelenségének megállapítása iránt előterjesztett látszólagos tárgyi keresethalmazatot, annak logikai sorrendje szerint vizsgálták az eljárt bíróságok. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával ellentétben, a másodfokú bíróság alaki okból, a perbeli kölcsönszerződést és az arra tekintettel megkötött szerződéseket nem tartotta semmisnek. Az elsőfokú bíróságnak az írásbeliség megsértése miatt érvénytelenséget megállapító ítéletét ezért hatályon kívül helyezte, és felhívta az eljárt bíróságot a keresetlevélben megjelölt további érvénytelenségi okok vizsgálatára.
A felperesek állításával ellentétben, ezzel nem sérült az a joguk, hogy a szerződések írásbeliségével kapcsolatos másodfokú bírósági álláspontot a felülvizsgálati eljárás keretében támadják. A jogerős ítélet részének kell tekinteni ugyanis az adott tényállás mellett a hatályon kívül helyező végzésben kifejtett indokokat is. A jogerős határozatból kitűnik, hogy az eljárás során a felperesek által hivatkozott további jogszabálysértéseket azért vizsgálta a másodfokú bíróság, mert az elsődlegesen elbírált ok alapján - a szerződések alaki okból létre nem jöttére vonatkozó - kereseti kérelmet alaptalannak tartotta. Téves a felperesek arra történt hivatkozása, miszerint a mellékkötelezettségek érvénytelenségét megállapító, a Szegedi Törvényszék által hozott ítélet e szerződések tekintetében jogerőre emelkedett. A hatályon kívül helyező végzés valamennyi, az eljárás tárgyává tett szerződésre vonatkozó megállapítást tartalmazott, figyelemmel a fellebbezésben írtakra.
Érdemben vizsgálva a felperesnek az alaki érvénytelenséggel kapcsolatos álláspontját, a Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy a Hpt. 8. § (2) bekezdésével összhangban, nem volt akadálya a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.), valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) vonatkozó, a cég törvényes, illetve szervezeti képviseletére irányadó szabályainak alkalmazása mellett a Gt. 9. § (2) bekezdése értelmében mögöttesen irányadó Ptk.-nak a meghatalmazáson alapuló ügyleti képviseletre vonatkozó szabályai alkalmazásának. Az alperes nem volt elzárva attól, hogy az általa kötött együttműködési megállapodásban, az abban megjelölt szerződések nevében történő megkötésére a gépjármű kereskedő céget, illetve annak törvényes képviselőjét, ez utóbbi cég erre külön kijelölt alkalmazottját meghatalmazza. Ugyancsak a Gt. 9. § (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság helytállóan alkalmazta a Ptk. 221. §-ában írt szabályokat. Nem tévedett, amikor azt állapította meg, a felperesek által támadott, jogszabály által csak írásban megköthető szerződések aláírásakor az alperes nevében, szabályszerű írásbeli meghatalmazás hiányában a gépjármű kereskedő egy olyan munkavállalója járt el, aki arra a szerződéskötés időpontjában nem volt jogosult, így álképviselőnek minősül. E személy eljárását azonban az alperes utóbb jóváhagyta. Miután az elsőfokú bíróság a 7. sorszámú végzésével csak a szerződéskötés során a nevében eljáró személy képviseleti jogának igazolására hívta fel az alperest, a Pp. 141. § (6) bekezdésében és a 235. § (1) bekezdésében írt szabályok megsértése nélkül értékelte bizonyítékként a másodfokú bíróság az alperes mint jogutód által, a perbeli ügyletkötés során eljáró személy eljárását jóváhagyó nyilatkozatát, s vonta le ebből helyes ténybeli és jogi következtetéseit. Azaz, a perbeli szerződések írásban létrejöttek. A jogerős ítélet emiatt nem sérti sem a Ptk. 217. § (1) bekezdését, sem a Hpt. 210. § (1) bekezdését.
A Kúria elfogadta abban is a másodfokú bíróság perbeli hatályon kívül helyező végzésben kifejtett álláspontját, miszerint a gépjármű kereskedő cég a Gt. 15. § (1) és a 16. § (1) bekezdése alapján nem volt elzárva attól, hogy az alperessel együttműködési megállapodást kössön a létesítő okiratának aláírását és a cégbejegyzési kérelmének benyújtását követően, de még a cégnyilvántartásba vételét megelőzően.
A felperesek nem támadták azt a jogerős ítéletben tett megállapítást, hogy az ügyleti kamat a svájci frankra irányadó LIBOR kamattal megegyező. A Kúria ezért a Pp. 275. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel e kérdést még az alperes ellenkérelme ellenére sem vizsgálhatta.
Tényként kezelve emiatt a LIBOR kamattal megegyező ügyleti kamat mértéket, helytállónak tartotta a felperesnek azt a hivatkozását, hogy a perbeli kölcsönszerződésben feltüntetett THM nem helytálló, az ott feltüntetettnél alacsonyabb. A felperesek maguk hivatkoztak arra, hogy az általuk kötött kölcsönszerződés nem fogyasztói szerződés. A THM feltüntetésének célja a THM rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében, hogy az ügyfelek megfelelő tájékoztatást kapjanak az általuk kötendő hitelszerződésekről, az egyes ajánlatok összehasonlíthatóak legyenek. A THM rendelet 1. § (4) bekezdése kimondja, hogy a teljes hiteldíj mutató számítására és közzétételére vonatkozó előírásokat a pénzügyi intézmények által folyósított, három hónapnál hosszabb lejárattal rendelkező, a Hpt. 2. számú mellékletének III. 13. pontjában meghatározott lakossági kölcsönök esetén kell alkalmazni. E szabályból nem következik, hogy a THM feltüntetésének nincs helye, az kizárt lenne nem fogyasztói szerződésben. Az idézett rendelkezés csak azt jelenti, hogy a THM nem fogyasztói szerződésben rögzítése nem kötelező, annak hiánya, esetlegesen téves számításon alapuló feltüntetése nem eredményez semmisséget a Hpt. 211. § (1) bekezdés b) pontja értelmében.
A Kúria alaptalannak találta a felperesnek azt a hivatkozását is, miszerint a "Mértékadó devizanem: CHF" szerződéses kikötés alapján nem lett volna megállapítható az, hogy a szerződő felek egyező akarata devizában nyilvántartott és forintban törlesztendő kölcsön folyósítására vonatkozó szerződés megkötésére irányult. Ezt a szerződéses rendelkezést az egyéb dokumentumokban írtak is megerősítik (pl. finanszírozási kérelem I., ill. II., a finanszírozási kérelem visszaigazolása). Az árfolyamváltozásból eredő kockázat felperesekre történő áthárításának nem volt akadálya, az nem volt ellentétes a társadalom általános erkölcsi megítélésével, amint azt a Kúriának a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdésekről szóló 6/2013. Polgári jogegységi határozatának 2. pontja tartalmazza.
Az Üzletszabályzat I.25.b) és c) pontját a másodfokú bíróság helytállóan értelmezte. Az abban rögzítettek alapján helyesen állapította meg, hogy e rendelkezések nem az egyoldalú kamatemelésről, hanem az árfolyamváltozásból (árfolyamrésből) eredő, a hitelfelvevőkre eső teherről rendelkeznek.
A felperesek hivatkozásával ellentétben, a jogerős ítélet 11. oldalának második bekezdése tartalmazza, hogy a felpereseket milyen költség és díjfizetési kötelezettség terhelte a jogviszonyukban alkalmazandó Üzletszabályzat I. 26. pontja, V.3. pontja, I. 24. és I.25.b) pontja, V.5., illetve V.7. pontja alapján, figyelemmel az egyedi szerződésben foglaltakra is. A másodfokú ítélet kitért arra is, hogy a bankkölcsönszerződés nem ütközik a Hpt. 210. § (2) bekezdésébe, ha az valamely díjról, költségről nem tartalmaz rendelkezést. A Ptk. 523. § (1) és (2) bekezdése értelmében ez csak azt eredményezi, hogy az érvényesen létrejött szerződés alapján olyan díj, költség felszámításának nincs helye, amely nem került kikötésre. Ha az alperes e körben mégis ilyen igénnyel lépne fel a felperesekkel szemben, akkor az, az egymás közötti, a szerződésből eredő elszámolási jogvita keretébe tartozó kérdés és nem a jelen eljárás tárgya.
A felperesnek az opciós és adásvételi szerződések aláírás hiánya miatti létre nem jöttével kapcsolatos hivatkozása vizsgálata során a Kúria úgy ítélte az eljárt bíróságok a 2007. április 27-én kelt "átadás átvételi jegyzőkönyv és gépjármű biztosítási adatlap"-on a II. r. felperes mint az I. r. felperes szervezeti képviselője által tett és aláírt teljes bizonyító erejű okiratba foglalt nyilatkozatból kitűnően helyesen állapították meg, hogy az aláírás az okirat hátoldalán lévő opciós és az adásvételi szerződés aláírására is vonatkozik. A mindkét szerződő fél aláírását tartalmazó okirattal ezért, a Ptk. 218. § (1) bekezdésének megfelelően e szerződések is írásban, érvényesen létrejöttek, amint azt a jogerős ítélet is tartalmazza. Az ítélőtábla a Pp. 252. § (2) bekezdésének megsértése nélkül, a Pp. 253. § (3) bekezdésében írt felhatalmazás alapján pótolhatta az elsőfokú bíróság adásvételi szerződésre vonatkozó érdemi döntésének hiányzó indokait, figyelemmel arra, hogy e szerződést az opciós szerződésre vonatkozó, azonos indokokkal támadták a felperesek, továbbá, hogy a két szerződés ugyanabba az okiratba volt foglalva.
A Kúria egyetértett abban is az eljárt bíróságokkal, hogy a 2011. február 23-i jelzálogszerződés érvényességét nem érinti, hogy a biztosított összeget esetleg a felperesek tényleges tartozását meghaladó összegben tartalmazza a megállapodás. A szerződés egyértelműen utal arra, hogy azt a felek a 2007. március 30-án létrejött kölcsönszerződésből eredő és az I. r. felperest terhelő már esedékes, illetve a jövőben esedékes fizetési kötelezettségek biztosítására kötötték a jelzett összeg erejéig. Az ítélőtábla a Pp. 221. § (1) bekezdésében előírt indokolási kötelezettségének eleget tett azzal, hogy kifejtette, az I. r. felperest az érintett jogviszonyból eredően terhelő fizetési kötelezettség mértéke, a felek közötti elszámolás körébe tartozik, és nem volt akadálya annak, hogy az érintettel egyező akarattal attól eltérő mértékű biztosított összeget kössenek ki a jelzálogszerződésben.
A Kúria mindezekre tekintettel, a felperesek által hivatkozott eljárási és anyagi jogi jogszabályok megsértése nélkül hozott jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.429/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Tary-Szónoky Gabriella ügyvéd által képviselt B. Ügyvédi Iroda I. r. és dr. B. K. II. r. felperesnek a Sulyok és Ádám Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Ádám Attila ügyvéd által képviselt L. Zrt. alperes ellen szerződések érvénytelenségének megállapítása iránt a Szegedi Törvényszéken 7.G.40.202/2013. számon folyamatban volt és a Szegedi Ítélőtábla Gf.II.30.094/2014/6. számú ítéletével jogerősen befejezett perben a jogerős ítélet ellen a felperesek által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi
í t é l e t e t:
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg egyetemlegesen az alperesnek 381.000 (háromszáznyolcvanegyezer) Ft felülvizsgálati eljárási költséget, valamint az államnak felhívásra 2.401.900 (kétmilliónégyszázegyezer-kilencszáz) Ft le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.
Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
2006. augusztus 21-én az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) együttműködési megállapodást kötött a perben nem álló, 2006. július 24-én kelt társasági szerződéssel létrehozott és 2006. augusztus 31-én a cégjegyzékbe bejegyzett, gépjármű kereskedelemmel foglalkozó H. Kft.-vel (továbbiakban: gépjármű kereskedő). Az alperes e szerződésben meghatalmazást adott a gépjármű kereskedőnek, hogy nevében és képviseletében kölcsön-, lízing- és bérleti szerződéseket kössön. Ennek során kizárólag az alperes által rendelkezésre bocsátott szerződés nyomtatványokat használhatta.
2007. március 30-án az I. r. felperes és az alperes nevében eljáró gépjármű kereskedő alkalmazottja, az alperes cégbélyegzőjét használva kölcsönszerződést írt alá. A szerint az alperes 11.603.000 Ft CHF-ben nyilvántartott kölcsönt folyósított az I. r. felperesnek a szerződésben megjelölt gépjármű megvásárlása céljából. Az I. r. felperesnek a kölcsön összegét 2007. május 5-től kezdődően minden hónap 5. napjáig esedékesen 100, egyenként 155.936 Ft összegű részletekben kellett megfizetnie. A felek rögzítették azt is, hogy a megállapodásuk ún. fix deviza konstrukció, amelyben a mértékadó devizanem a CHF, a THM 8,54%. A szerződés részét képezte az alperes HIT/2006.06.31. számú Üzletszabályzata.
A kölcsönszerződés megkötésével egyidejűleg a II. r. felperes és az alperes nevében a gépjármű kereskedő alkalmazottja egy "Garanciaszerződés" elnevezésű okiratot is aláírt. Ebben a II. r. felperes az I. r. felperes kölcsönszerződéséből eredő kötelezettségeinek teljesítéséért "garanciát vállalt".
2007. április 27-én, a kölcsönösszeg felhasználásával vásárolt gépkocsi átvételekor az alperes által alkalmazott formanyomtatványon az eladó, az I. r. felperes, valamint az alperes képviselője aláírt egy átadás-átvételi jegyzőkönyv és gépjármű biztosítási adatlap megnevezésű okiratot. Ebben az I. r. felperes kijelentette, az okirat hátoldalán lévő adásvételi és opciós szerződést elolvasta, az abban foglaltakat megértette. Az opciós szerződésben és az adásvételi szerződésben közölt feltételek szerint az I. r. felperes és az alperes a perbeli kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettség biztosítására alapítottak vételi jogot az alperes javára. Az adásvételi szerződést ugyancsak biztosítéki céllal kötötték, azzal a felfüggesztő feltétellel, hogy az akkor lép hatályba, ha az I. r. felperessel szemben végrehajtási-, csőd- vagy felszámolási eljárás indul.
2011. február 23-án, a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettség további biztosítékául az I. r. felperes és az alperes jelzálogszerződést is kötött a perbeli gépjárműnek 1/1 tulajdoni illetőségére 7.226.269 Ft és járulékai erejéig, első zálogjogi ranghelyre. A zálogszerződés alapján, közjegyzői végzéssel a zálogjog adatai a zálogjogi nyilvántartásba is bejegyzésre kerültek.
A perbeli gépjármű vállalkozási célt szolgál. Az I. r. felperes azt tárgyi eszközként tartja nyilván.
A Szegedi Ítélőtábla Gf.II.30.125/2013/10. számú végzésével az első fokú bíróságnak a peres felek megelőzően ismertetett szerződéseivel összefüggésben keletkezett jogvitájának elbírálása során hozott, a szerződések érvénytelenségét megállapító 7.G.40.142/2012/4.számú ítéletét hatályon kívül helyezte és az eljárt bíróságot újabb eljárásra, újabb határozat hozatalára utasította. Tévesnek tartotta az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a perbeli kölcsönszerződés, és az ahhoz kapcsolódó további szerződések a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 210. § (1) bekezdésében, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 217. § (1) bekezdésében előírt írásbeliség megsértése miatt, illetve amiatt semmisek, mert azokat az alperes nevében eljárva nem arra jogosult személy írta alá. Az ítélőtábla kifejtette, az alperes és a gépjármű kereskedő cég között 2006. augusztus 21-én érvényesen létrejött együttműködési megállapodásban rögzített meghatalmazás alapján a gépjármű kereskedő cég, illetve ennek az ügyletkötésekre kizárólagosan felhatalmazott munkavállalói jogosultak voltak az alperes nevében a megállapodásban megjelölt szerződéseket megkötni a Ptk. 219. § (1) bekezdése értelmében. A perbeli szerződések esetében azonban a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a Ptk. 223. § (1) bekezdése értelmében nem szabályszerűen írásban meghatalmazott munkavállaló járt el az alperes képviseletében. Őt ezért a Ptk. 221. § (1) bekezdése szerint álképviselőnek tekintette, akinek eljárását utóbb, a fellebbezési eljárás során becsatolt, 2013. március 3-án kelt írásbeli nyilatkozatával az alperes jóváhagyta. Utalt arra is a másodfokú bíróság, hogy az alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Ezzel a nyilatkozatával a kölcsönszerződésre nézve kifejtett, megegyező indokokkal érvénytelennek minősített többi perbeli szerződésre vonatkozó döntést is támadta. A Ptk. 200. § (2) bekezdését értelmezve, az ítélőtábla közömbösnek tartotta, hogy a gépjármű kereskedő cég rendelkezett-e az együttműködési megállapodás alapján végzendő tevékenységhez felügyeleti engedéllyel. A jogági szabályok megsértését ugyanis csak akkor tartotta érvénytelenséget eredményező oknak, ha ezt az adott jogági törvény kifejezetten előírta. A Hpt. 47. §-ának, 5. § (1) bekezdésének 6. § (1) bekezdésének egybevetésével úgy találta, hogy a felperesek engedély hiányára tett hivatkozása az érvénytelenség megállapítását nem alapozza meg. Mivel az elsőfokú bíróság az eltérő jogi álláspontja miatt a felperesek által hivatkozott egyéb érvénytelenségi okokat nem vizsgálta, az ítélőtábla szükségesnek tartotta az elsőfokú eljárás megismétlését.
A megismételt eljárás során a felperesek változatlanul kérték a perbeli szerződések érvénytelenségének megállapítását. Keresetük pontosított indokai szerint a kölcsönszerződés a Hpt. 210. § (2) bekezdésébe ütközik, mivel az ott előírtak ellenére nem határozza meg egyértelműen a kamatot, a díjakat, és az egyéb költségeket. Másodlagosan a "fizetési kötelezettség" szerződési feltétel, az Üzletszabályzat I.18.c, I.25.b és XI.2. pontjában írt feltételek érvénytelenségének megállapítását kérték. Érvelésük szerint e szerződési feltételek a kamatot egyértelműen nem határozták meg. A hivatkozott rendelkezések valójában a Hpt. 210. § (2) és (3) bekezdésének megkerülésére irányulnak, továbbá a Hpt. 2. sz. melléklet III. fejezet 7. pontjába ütköznek, s ez okból semmisek. A felperesek előadták, a kamatváltozás II.-ről (árfolyamváltozásról) rendelkező I.25.b pont, tartalmilag az árfolyamváltozásra és a kamatkülönbözet fogalmára vonatkozó meghatározást is magában foglalja. Állították, az alperes kamatkülönbözetként számítja fel az árfolyamváltozásból fakadó, a kölcsönvevőt terhelő fizetési kötelezettségeket. E kikötés ezért uzsorás kamatot biztosít.
A kölcsönszerződés biztosítása céljából létrejött opciós-, adásvételi-, jelzálog- és garanciaszerződések érvénytelenségét elsődlegesen azok járulékos jellegére figyelemmel kérték megállapítani.
Hivatkoztak arra is, hogy az opciós és az adásvételi szerződést a felek nem írták alá. Azok csak iratminták s létre nem jött szerződéseknek tekintendők.
Kérték a zálogszerződés I.2. pontja, valamint a zálogjogi nyilvántartásba történő bejegyzésről rendelkező perbeli közjegyzői végzés "biztosított követelés" című pontja részleges érvénytelenségének megállapítását is. A felperesek azt állították, a zálogszerződés értelmében, a zálogkötelezettet a kölcsönszerződésben nem rögzített kamatok, költségek, díjak és az árfolyam-különbözet is terheli. A zálogszerződés emiatt jogszabályba ütközik.
A garanciaszerződés II. pontja érvénytelenségének megállapítását a Ptk. 273. § (2) bekezdésére és arra hivatkozással kérték, hogy az a kezessel szemben, az adós mint főkötelezett kötelezettségvállalásához képest terhesebb kötelezettséget tartalmaz.
Az alperes a megismételt eljárásban is a kereset elutasítását kérte. Állította, a Hpt. 210. § (2) bekezdése nem írja elő a kamat, a díjak és az egyéb költségek százalékos formában történő meghatározását. Utalt arra, az Üzletszabályzat I.15. pontjának megfelelően, a kölcsönszerződésben írt törlesztőrészletek tőke és kamatrészletből állnak. Az összes törlesztőrészlet, továbbá a szerződésben rögzített kölcsön összegének különbözetéből a kamat százalékos mértéke is kikövetkeztethető. Az alperes kifejtette, az Üzletszabályzat I.18.c. pontja alapján a mértékadó kamatláb, a I.25.b. pont alapján az árfolyamváltozás fogalma és kiszámítási módja is egyértelműen megállapítható. A V.7. pontból következően pedig az adós a Hirdetmény szerinti költségeket is köteles megfizetni. A VIII.2. pont rögzíti a késedelmi kamat mértékét is. A szerződés rendelkezései alapján - az alperes állítása szerint - a kamat, a díjak és a költségek is meghatározhatók. A költségeket illetően kiemelte, hogy a szerződésben meghatározásra került a THM mértéke, amely a I.24. és a I.25.b. pontokból megállapíthatóan az ún. árfolyamrést mint költséget is tartalmazza.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a II. r. felperes és az alperes jogelődje között 2007. március 30-án létrejött "Garanciaszerződés" ítéletben megjelölt egyik rendelkezése érvénytelen. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
Helyesnek tartotta az elsőfokú bíróság azon, utóbb már a felperesek által sem vitatott álláspontját, hogy a perbeli szerződések nem minősülnek fogyasztói, illetve fogyasztási szerződéseknek, a zálogszerződés I.2. pontjában foglalt rendelkezéstől eltekintve, a keresetben megjelölt okokból nem érvénytelenek. Az ítélőtábla túlnyomórészt egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokkal is. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel azonban szükségesnek tartotta azok kiegészítését azzal, hogy a felperesek a kölcsönszerződés érvénytelenségét arra alapították, miszerint az nem felel meg a Hpt. 210. § (2) bekezdésében írtaknak és ez okból semmis. Az ítélőtábla hangsúlyozta, a Hpt. szerződéskötéskor hatályos, említett jogszabályi rendelkezése szerint a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben egyértelműen meg kell határozni a kamatot, a díjat és minden egyéb költséget vagy feltételt. Önmagában az, ha szerződés e követelményeknek nem felel meg, nem eredményezi a szerződés semmiségét. A törvényben megjelölt tartalmi elemek hiányához ugyanis a Hpt. csak a fogyasztási szerződések esetén fűzi a semmisség jogkövetkezményét [Hpt. 213. § (1) bekezdés]. A perbeli kölcsönszerződés azonban nem fogyasztási szerződés.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, a kamatban, a díjban és a költségben való megállapodás a nem fogyasztási kölcsönszerződésnek is lényeges tartalmi elemei. Egyetértett mind az alperes ellenkérelmében, mind az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakkal a tekintetben, hogy az egyértelmű meghatározottság követelménye nem azonos a kamat, a díj és a költségek számszerű vagy százalékos mértékű, szerződésben való megjelölés kötelezettségével. Ezeket akkor is egyértelműen meghatározottnak tekintette, ha mértékük a szerződés részét képező Üzletszabályzat és Hirdetmény mint általános szerződési feltételek rendelkezései alapján megállapítható.
Az ítélőtábla úgy találta, a perbeli szerződés az említett követelménynek megfelel. Rendelkezéseiből kitűnik mind az I. r. felperest terhelő ügyleti kamat mértéke, mind az, hogy a kamaton felül mikor, milyen címen és milyen mértékű díjakat, illetve költségeket kell fizetnie.
Az ítélőtábla szerint a kölcsönszerződés egyedi feltételeket rögzítő része - nem vitásan - a kamat mértékére vonatkozóan kifejezett rendelkezést nem tartalmaz. Az Üzletszabályzat I.18.c. pontjának a "mértékadó kamatláb"-ra vonatkozó rendelkezéseiből, a Ptk. 207. § (1) bekezdése alkalmazásával ugyanakkor arra következtetett, az ügyleti kamat ún. referencia kamat. Annak mértéke a svájci frankra irányadó LIBOR kamatlábbal egyezik meg, követve e kamatláb szerződés futamideje alatti esetleges változásait.
Az ítélőtábla a Hpt. 210. § (2) bekezdésének a díjak, egyéb költségek és feltételek egyértelmű meghatározására vonatkozó követelménye tekintetében kifejtette, a bankkölcsön szerződésnek - amilyen a perbeli kölcsönszerződés is - a Ptk. 523. § (1)-(2) bekezdése értelmében két nélkülözhetetlen tartalmi eleme van: a kölcsönösszeg és az ügyleti kamat meghatározása. A szerződés minden további eleme eshetőleges, csak akkor képezi a szerződés részét, ha arra vonatkozóan a felek megállapodtak. Ha a felek megállapodása szerint a kölcsönvevőnek az ügyleti kamaton felül bármilyen díjat vagy költséget is fizetnie kell, ezt a fizetési kötelezettségét egyértelműen kell meghatározni. Ha a kölcsönbeadó olyan díjat vagy költséget is felszámít, amelyről a szerződés nem rendelkezik, ez nem eredményezi a Hpt. 210. § (2) bekezdésének megsértését. Csak azt jelenti, hogy a kölcsönbeadó nem a szerződés szerint határozza meg a követelését a kölcsönbevevővel szemben. Az ítélőtábla szerint e tény nem érinti a szerződés létrejöttét sem. A felperesek ilyen jellegű kifogása az alperessel való elszámolás körébe tartozó kérdés.
A másodfokú bíróság kifejtette, a jelen szerződés részét képező Üzletszabályzat I.26. pontja előírja hitelminősítési díj fizetésének kötelezettségét a kölcsönvevő számára. A perbeli egyedi szerződés viszont ennek összegét 0 Ft-ban jelölte meg. Ilyen címen tehát az I. r. felperest fizetési kötelezettség nem terheli. Az Üzletszabályzat V.3. pontja alapján ugyanakkor szerződésmódosítási díjat kell fizetnie, ha kezdeményezi a szerződés módosítását. Az ítélőtábla szerint egyéb, az alperes részére fizetendő díjról sem a szerződés egyedi feltételeket tartalmazó része, sem az Üzletszabályzat nem rendelkezik. Következésképpen az I. r. felperest további díjfizetési kötelezettség nem terheli.
A költségeket illetően az ítélőtábla azt állapította meg, az egyedi szerződés nem tartalmaz ezekre vonatkozó rendelkezést. Az Üzletszabályzat I.24. és I.25.b. pontjából levezethetően úgy ítélte, a kölcsönvevőnek ún. árfolyamrést mint költséget is meg kell fizetnie. A V.4. pont szerint terhelik továbbá a kölcsönszerződést biztosító jogok törlésére vonatkozó költségek, valamint a V.7. pont alapján a Hirdetményben feltüntetett költségek is. Az ítélőtábla ezeknek meghatározását egyértelműnek, világosnak tartotta. Ettől eltérő kérdésként kezelte, ha az alperes esetlegesen egyéb költségeket is felszámít. Ezt a tényt a díjakhoz hasonlóan, szintén a szerződés érvényességét nem érintő, kizárólag a költségek felszámításának jogszerűségére vonatkozó, a felek közötti elszámolásra tartozó kérdésnek tekintette.
Az ítélőtábla a felperesek kölcsönszerződést érintő, másodlagosan az Üzletszabályzat I.25.b. és XI.2. pontjai érvénytelenségének megállapítására irányuló kérelme tekintetében helytállónak tartotta a felperesek vélekedését annyiban, hogy az Üzletszabályzat I.25.b. pontja, az ott írt megnevezéstől eltérően, nem a kölcsönösszeg utáni kamatok, hanem a kölcsönvevőt terhelő fizetési kötelezettségnek a forint CHF-hez viszonyított árfolyamváltozásából eredő változásáról rendelkezik. Úgy ítélte azonban, önmagában e szerződési feltétel téves megnevezése nem eredményez érvénytelenséget. Egyetértett ezért az elsőfokú bírósággal abban, hogy az Üzletszabályzat I.25.b. pontja nem ütközik jogszabályba és nem uzsorás kikötés. Hangsúlyozta, sem a Hpt., sem más jogszabály nem tiltja és nem is tiltotta, hogy deviza alapú hitelezés esetén a pénzügyi intézmény az árfolyamváltozásból eredő kockázatot az ügyfélre hárítsa. Ezt a kockázati elemet olyannak tekintette, amely a deviza és a forint egymáshoz viszonyított árfolyamváltozása esetén bármelyik fél számára előnyt vagy hátrányt jelenthet. Az uzsora megállapíthatóságát - utalva a Kúria 6/2013. PJE határozatának 2. pontjában kifejtettekre is - kizártnak tartotta.
Az ítélőtábla az Üzletszabályzat XI.2. pontjának "Kamatváltozás I." címet viselő rendelkezését ugyancsak egyértelműnek ítélte. Annak tartalmát akként értelmezte, hogy az a CHF LIBOR kamatának mint referencia kamatnak a változása és az ebből adódóan, a kölcsönvevőt esetlegesen terhelő fizetési költség elszámolásának módja tekintetében tartalmaz rendelkezéseket. Alaptalannak tartotta e szerződési feltétel felperesek által megjelölt, Hpt. 210. § (2) bekezdésébe való ütközésére való hivatkozást.
Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróságnak az opciós szerződéssel összefüggésben kifejtett jogi álláspontjával is. Tényként rögzítette, a vételi jogot alapító szerződés feltételeit a kölcsönszerződéssel finanszírozott gépkocsi átadás-átvételéről kiállított okirat hátoldala tartalmazza. Utalt arra, bár az opciós szerződési feltételek alatt a felek aláírása nem szerepel, az okirat elülső oldalán az I. r. felperes képviselőjének aláírásával ellátott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozat alapján az aláírtnak tekintendő. A nyilatkozat ugyanis, az alperessel történő opciós és adásvételi szerződés megkötésére is vonatkozik. Az ítélőtábla rámutatott, az említett okirat egyértelműen magában foglalja a szerződést kötő felek megnevezését, a szerződés tárgyát, annak feltételeit, a szerződő felek képviselőinek aláírását. A Ptk. 218. § (1) bekezdés értelmében ezért a szerződést írásba foglaltnak tekintette.
A másodfokú bíróság kifejtette azt is, nem tartotta szükségesnek az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróság újabb eljárásra, újabb határozat hozatalára utasítását amiatt, hogy az elsőfokú ítélet indokolása nem tért ki a támadott adásvételi szerződésre. Az ítélőtábla úgy látta ugyanis, az érdemi döntéséhez szükséges adatok rendelkezésre állnak. A biztosíték céljából kötött adásvételi szerződés feltételeit, az opciós szerződéssel megegyezően, a gépjármű átvételéről kiállított okirat szintén tartalmazza. Az I. r. felperes az okirat elülső oldalán rögzített nyilatkozatával mind az opciós, mind az adásvételi szerződés feltételeit elfogadta. Az opciós és az adásvételi szerződésre vonatkozó kereset, annak indokai egyébként is teljes egészében megegyeznek.
Mindezt figyelembe véve az ítélőtábla úgy értelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az adásvételi szerződés létre nem jöttének megállapítására irányuló keresetet is elutasította, az opciós szerződésre vonatkozó kereset kapcsán kifejtettekkel azonos indokokkal. A másodfokú bíróság kifejtette, e döntéssel pedig az opciós szerződés tekintetében megelőzően részletezettek szerint maradéktalanul egyetértett.
Alaptalannak tartotta a felpereseknek a zálogszerződés I.2. pontja érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetet elutasító elsőfokú bírósági döntéssel szembeni fellebbezését is. Rámutatott arra, a Ptk. 251. § (3) bekezdése értelmében a zálogtárggyal való felelősség terjedelme ahhoz a követeléshez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy szolgál. Kiterjed a kamatokra, a követelés és a zálogjog érvényesítésének költségeire, továbbá a zálogtárgyra fordított szükséges költségekre is. Az ítélőtábla hangsúlyozta, a zálogjog járulékos jog. Ha a követelés csökken a zálogtárggyal való felelősség is annak arányában csökken. A zálogtárgyból való kielégítés során ezért a zálogkötelezett hivatkozhat arra, hogy helytállási kötelezettsége a biztosított követelés kielégítése folytán már nem áll fenn, vagy a jogosult által megjelölthöz képest alacsonyabb összegű. Az ítélőtábla szerint a követelés összegének esetleges téves megjelölése nem eredményezi a zálogszerződés érvénytelenségét. Annak sem tulajdonított jogi jelentőséget, ha a zálogjogi nyilvántartás ténylegesen magasabb összegben jelöli meg a biztosított követelés mértékét. Jogi véleménye szerint a követelés csökkenése vagy megszűnése - a bejegyzés tartalmára tekintet nélkül - a Ptk. 262. § (3) bekezdése értelmében kihat a zálogjogra.
A felperesek a jogerős ítélettel szembeni felülvizsgálati kérelmükben kérték a támadott határozat hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a keresetüknek való helyt adást. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a másodfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalra utasítását indítványozták.
Előadták, a jogerős ítélet sérti a Pp. 213. § (1) bekezdését. Az eljárt bíróságok ugyanis a kölcsön, az adásvételi, a vételi jogot alapító, a jelzálogjog és a garanciaszerződés teljes, alaki hiba miatt állított érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetüket ítélettel nem bírálta el.
Utaltak arra, hogy a Szegedi Ítélőtábla Gf.II.30.125/2013/10. számú végzésével a Szegedi Törvényszék megismételt eljárást megelőzően hozott 7.G.40.142/2012/24. számú, az említett szerződések semmisségét alaki okból megállapító ítéletét hatályon kívül helyezte. A felperesek álláspontja szerint ezzel elzárta őket attól, hogy a hivatkozott végzésben kifejtett téves jogi állásponttal szemben felülvizsgálati kérelmet terjesszenek elő. Változatlanul állították, hogy a megjelölt szerződések a Ptk. 217. §-a értelmében érvénytelenek. Utaltak arra, hogy a Ptk. 219. § (1) bekezdését, a Ctv. 8. § (4) bekezdését, a Gt. szabályait sértette a másodfokú végzést hozó, megelőzően eljárt ítélőtábla. Figyelmen kívül hagyta, hogy a létrejött szerződéseket az alperes nevében nem annak cégjegyzésre jogosult képviselője írta alá.
Állították azt is, hogy az álképviselet útján létrejött kölcsönszerződés érvényessége megállapításának a Hpt. 2. számú melléklet I. 12/A. pontja értelmében sem lett volna helye. Vitatták azt is, hogy a bejegyzés alatt álló gépjármű kereskedő társaság érvényes együttműködési megállapodást köthetett az alperessel, továbbá, hogy az abban foglaltak szerint ügyleti képviseletre szabályosan meghatalmazottnak volt tekinthető. Vitatták, hogy a jelenlegi alperes mint jogutód jogosult volt az álképviselőként eljárt személy eljárását jóváhagyni. Hivatkoztak arra is, hogy tekintettel a Pp. 141. § (4) és (6) bekezdésében, illetve a Pp. 235. § (1) bekezdésében írtakra, a fellebbezési eljárás során csatolt, az álképviselő eljárását jóváhagyó nyilatkozat a jogvita eldöntése során nem volt figyelembe vehető. Hangsúlyozták, az álképviselet az akarati hiba orvoslásának eszköze, s nem alkalmas arra, hogy az alaki hiányosságokat kiküszöbölje.
Utaltak arra is, hogy a gépjármű kereskedő cég alkalmazottja az alperes pecsétjét használva írta alá a nevét, továbbá, hogy a gépjármű kereskedő kft. mint pénzügyi szolgáltatási tevékenység folytatására nem jogosult cég a perbeli kölcsönszerződést meg sem köthette volna.
A felperesek előadták azt is, a jogerős ítélet sérti a Hpt. 210. § (2) bekezdését, amely szerint a kölcsönszerződésben egyértelműen meg kell jelölni a kamatot, a díjat, s minden egyéb feltételt, ideértve a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit és a szerződést biztosító mellékötelezettségek érvényesítésének módját és kötelezettségeit.
A felperesek hangsúlyozták, elfogadják a másodfokú bíróságnak azt az álláspontját, miszerint a LIBOR kamat tekintendő ügyleti kamatnak. Utaltak viszont arra, hogy ebben az esetben kizárt az egyedi szerződésben szereplő THM mérték, az abban írt határozott összegű kamatra vonatkozó rész érvényessége. Állították, mivel a jelen kölcsön szerződés nem fogyasztói szerződés, arra az Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSzF) I/27. pontja, illetve az abban hivatkozott, a betéti kamat, az értékpapírok hozama és a teljes hiteldíj mutató számításáról és közzétételéről szóló 41/1997. (III.5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: THM rendelet) nem alkalmazható. A THM kiszámításának a perbeli szerződésben alkalmazott módját ezért jogszabálysértőnek tartották.
A felperesek szerint nemcsak az egyedi kölcsönszerződés alapján, de a kamatkülönbözetről, kamatváltozásról rendelkező ÁSzF I/25. b és c. pont alapján sem állapítható meg a kikötött kamatváltozás feltételrendszere, továbbá, hogy a CHF, devizaalapú kölcsönszerződés megkötésére vonatkozott a szerződő felek egyező akarata. Egyébként a Ptk. 205. § (3), a Ptk. 277. § (4) és (5) bekezdésével ellentétesnek tartották a kamatkikötésre, a kamatkülönbözetre, az árfolyamváltozásra, a kockázat feltáró nyilatkozatra vonatkozóan a másodfokú bíróság által kifejtetteket.
Sérelmezték, hogy a megelőzően eljárt bíróságok nem foglaltak állást a körben, hogy a kölcsönszerződés alapján fizetendő költségek, díjak egyértelműen kerültek-e meghatározásra, s ha nem, akkor ennek milyen jogkövetkezményei vannak. Előadták nincs olyan szerződés feltétel sem, amelyből megállapítható lenne, az alperes a költségnek minősülő árfolyamrés mértékét miként határozza meg.
A XXV. sz. PED-ben kifejtettekre utalással állították, a Hpt. 210. § (2) bekezdésében előírt kötelező tartalmi elemeket a felek között létrejött kölcsönszerződés nem tartalmazza.
A mellékötelezettségeket magában foglaló garancia, jelzálogjog, opciós és adásvételi szerződések vonatkozásában kifejtették, tévesen állapította meg a megelőzően eljárt ítélőtábla, hogy az alperes által korábban benyújtott fellebbezés ezekre a szerződésekre is kiterjedt. Vélekedésük szerint az elsőfokú ítéletnek e szerződések érvénytelenségének megállapításáról szóló elsőfokú döntés jogerőre emelkedett fellebbezés hiányában.
Ennek a jogi álláspontnak el nem fogadása esetén a megelőzően kifejtett indokok alapján változatlanul kérték e szerződések érvénytelenségének is alaki okból történő megállapítását.
Előadták, a zálogszerződés I.2. pontjának összegszerűségére vonatkozó állításokat az eljárt bíróságok nem vizsgálták, ítéletet e kereset elbírálás nélkül hoztak.
Az indokolási kötelezettség megsértését is állították arra tekintettel, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást, a bizonyítékok mikénti mérlegelését az adásvételi, az opciós és a zálogszerződés tekintetében nem rögzítette, nem jelölte meg az alkalmazott jogszabályokat sem. Vitatták, hogy az ítélőtábla ezt az eljárási szabálysértést kiküszöbölhette az eljárása során.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Vitatta a felperesek által megjelölt jogszabálysértéseket. Állította ugyanakkor, hogy a felek nem LIBOR kamatban állapodtak meg.
A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján. Azt az alábbiakra tekintettel nem találta jogszabálysértőnek.
A felperesek a perbeli szerződéseket alaki és tartalmi okokból egyaránt támadták. Az általuk, a perbeli szerződések érvénytelenségének megállapítása iránt előterjesztett látszólagos tárgyi keresethalmazatot, annak logikai sorrendje szerint vizsgálták az eljárt bíróságok. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával ellentétben, a másodfokú bíróság alaki okból, a perbeli kölcsönszerződést és az arra tekintettel megkötött szerződéseket nem tartotta semmisnek. Az elsőfokú bíróságnak az írásbeliség megsértése miatt érvénytelenséget megállapító ítéletét ezért hatályon kívül helyezte, és felhívta az eljárt bíróságot a keresetlevélben megjelölt további érvénytelenségi okok vizsgálatára.
A felperesek állításával ellentétben, ezzel nem sérült az a joguk, hogy a szerződések írásbeliségével kapcsolatos másodfokú bírósági álláspontot a felülvizsgálati eljárás keretében támadják. A jogerős ítélet részének kell tekinteni ugyanis az adott tényállás mellett a hatályon kívül helyező végzésben kifejtett indokokat is. A jogerős határozatból kitűnik, hogy az eljárás során a felperesek által hivatkozott további jogszabálysértéseket azért vizsgálta a másodfokú bíróság, mert az elsődlegesen elbírált ok alapján - a szerződések alaki okból létre nem jöttére vonatkozó - kereseti kérelmet alaptalannak tartotta. Téves a felperesek arra történt hivatkozása, miszerint a mellékkötelezettségek érvénytelenségét megállapító, a Szegedi Törvényszék által hozott ítélet e szerződések tekintetében jogerőre emelkedett. A hatályon kívül helyező végzés valamennyi, az eljárás tárgyává tett szerződésre vonatkozó megállapítást tartalmazott, figyelemmel a fellebbezésben írtakra.
Érdemben vizsgálva az alaki érvénytelenséggel kapcsolatos felperesi álláspontot, a Kúria egyetértett a másodfokú bírósággal abban, hogy a Hpt. 8. § (2) bekezdésével összhangban, nem volt akadálya a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.), valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) vonatkozó, a cég törvényes, illetve szervezeti képviseletére irányadó szabályainak alkalmazása mellett a Gt. 9. § (2) bekezdése értelmében mögöttesen irányadó Ptk.-nak a meghatalmazáson alapuló ügyleti képviseletre vonatkozó szabályai alkalmazásának. Az alperes nem volt elzárva attól, hogy az általa kötött együttműködési megállapodásban, az abban megjelölt szerződések nevében történő megkötésére a gépjármű kereskedő céget, illetve annak törvényes képviselőjét, ez utóbbi cég erre külön kijelölt alkalmazottját meghatalmazza. Ugyancsak a Gt. 9. § (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság helytállóan alkalmazta a Ptk. 221. §-ában írt szabályokat. Nem tévedett, amikor azt állapította meg, a felperesek által támadott, jogszabály által csak írásban megköthető szerződések aláírásakor az alperes nevében, szabályszerű írásbeli meghatalmazás hiányában a gépjármű kereskedő egy olyan munkavállalója járt el, aki arra a szerződéskötés időpontjában nem volt jogosult, így álképviselőnek minősül. E személy eljárását azonban az alperes utóbb jóváhagyta. Miután az elsőfokú bíróság a 7. sorszámú végzésével csak a szerződéskötés során a nevében eljáró személy képviseleti jogának igazolására hívta fel az alperest, a Pp. 141. § (6) bekezdésében és a 235. § (1) bekezdésében írt szabályok megsértése nélkül értékelte bizonyítékként a másodfokú bíróság az alperes mint jogutód által, a perbeli ügyletkötés során eljáró személy eljárását jóváhagyó nyilatkozatot, s vonta le ebből helyes ténybeli és jogi következtetéseit. Azaz, a perbeli szerződések írásban létrejöttek. A jogerős ítélet emiatt nem sérti sem a Ptk. 217. § (1) bekezdését, sem a Hpt. 210. § (1) bekezdését.
A Kúria osztotta abban is a másodfokú bíróság perbeli hatályon kívül helyező végzésben kifejtett álláspontját, miszerint a gépjármű kereskedő cég a Gt. 15. § (1) és a 16. § (1) bekezdése alapján nem volt elzárva attól, hogy az alperessel együttműködési megállapodást kössön a létesítő okiratának aláírását és a cégbejegyzési kérelmének benyújtását követően, de még a cégnyilvántartásba vételét megelőzően.
A felperesek nem támadták azt a jogerős ítéletben tett megállapítást, hogy az ügyleti kamat a svájci frankra irányadó LIBOR kamattal megegyező. A Kúria ezért a Pp. 275. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel e kérdést még az alperesi ellenkérelem ellenére sem vizsgálhatta.
Tényként kezelve emiatt a LIBOR kamattal megegyező ügyleti kamat mértéket, helytállónak tartotta azt a felperesi hivatkozást, hogy a perbeli kölcsönszerződésben feltüntetett THM nem helytálló, az ott feltüntetettnél alacsonyabb. A felperesek maguk hivatkoztak arra, hogy az általuk kötött kölcsönszerződés nem fogyasztói szerződés. A THM feltüntetésének célja a THM rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében, hogy az ügyfelek megfelelő tájékoztatást kapjanak az általuk kötendő hitelszerződésekről, az egyes ajánlatok összehasonlíthatóak legyenek. A THM rendelet 1. § (4) bekezdése kimondja, hogy a teljes hiteldíj mutató számítására és közzétételére vonatkozó előírásokat a pénzügyi intézmények által folyósított, három hónapnál hosszabb lejárattal rendelkező, a Hpt. 2. számú mellékletének III. 13. pontjában meghatározott lakossági kölcsönök esetén kell alkalmazni. E szabályból nem következik, hogy a THM feltüntetésének nincs helye, az kizárt lenne nem fogyasztói szerződésben. Az idézett rendelkezés csak azt jelenti, hogy a THM nem fogyasztói szerződésben rögzítése nem kötelező, annak hiánya, esetlegesen téves számításon alapuló feltüntetése nem eredményez semmisséget a Hpt. 211. § (1) bekezdés b) pontja értelmében.
A Kúria alaptalannak találta azt a felperesi hivatkozást is, miszerint a "Mértékadó devizanem: CHF" szerződéses kikötés alapján nem lett volna megállapítható az, hogy a szerződő felek egyező akarata devizában nyilvántartott és forintban törlesztendő kölcsön folyósítására vonatkozó szerződés megkötésére irányult. Ezt a szerződéses rendelkezést az egyéb dokumentumokban írtak is megerősítik (pl. finanszírozási kérelem I., ill. II., a finanszírozási kérelem visszaigazolása). Az árfolyamváltozásból eredő kockázat felperesekre történő áthárításának nem volt akadálya, az nem volt ellentétes a társadalom általános erkölcsi megítélésével, amint azt a Kúriának a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdésekről szóló 6/2013. Polgári jogegységi határozatának 2. pontja tartalmazza.
Az Üzletszabályzat I.25.b) és c) pontját a másodfokú bíróság helytállóan értelmezte. Az abban rögzítettek alapján helyesen állapította meg, hogy e rendelkezések nem az egyoldalú kamatemelésről, hanem az árfolyamváltozásból (árfolyamrésből) eredő, a hitelfelvevőkre eső teherről rendelkeznek.
A felperesek hivatkozásával ellentétben, a jogerős ítélet 11. oldalának második bekezdése tartalmazza, hogy a felpereseket milyen költség és díjfizetési kötelezettség terhelte a jogviszonyukban alkalmazandó Üzletszabályzat I. 26. pontja, V.3. pontja, I. 24. és I.25. b) pontja, V.5., illetve V.7. pontja alapján, figyelemmel az egyedi szerződésben foglaltakra is. A másodfokú ítélet kitért arra is, hogy a bankkölcsönszerződés nem ütközik a Hpt. 210. § (2) bekezdésébe, ha az valamely díjról, költségről nem tartalmaz rendelkezést. A Ptk. 523. § (1) és (2) bekezdése értelmében ez csak azt eredményezi, hogy az érvényesen létrejött szerződés alapján olyan díj, költség felszámításának nincs helye, amely nem került kikötésre. Ha az alperes e körben mégis ilyen igénnyel lépne fel a felperesekkel szemben, akkor az, az egymás közötti, a szerződésből eredő elszámolási jogvita keretébe tartozó kérdés és nem a jelen eljárás tárgya.
Az opciós és adásvételi szerződések aláírás hiánya miatti létre nem jöttével kapcsolatos felperesi hivatkozások vizsgálata során a Kúria úgy ítélte az eljárt bíróságok a 2007. április 27-én kelt "átadás átvételi jegyzőkönyv és gépjármű biztosítási adatlap"-on a II. r. felperes mint az I. r. felperes szervezeti képviselője által tett és aláírt teljes bizonyító erejű okiratba foglalt nyilatkozatból kitűnően helyesen állapították meg, hogy az aláírás az okirat hátoldalán lévő opciós és az adásvételi szerződés aláírására is vonatkozik. A mindkét szerződő fél aláírását tartalmazó okirattal ezért, a Ptk. 218. § (1) bekezdésének megfelelően e szerződések is írásban, érvényesen létrejöttek, amint azt a jogerős ítélet is tartalmazza. Az ítélőtábla a Pp. 252. § (2) bekezdésének megsértése nélkül, a Pp. 253. § (3) bekezdésében írt felhatalmazás alapján pótolhatta az elsőfokú bíróság adásvételi szerződésre vonatkozó érdemi döntésének hiányzó indokait, figyelemmel arra, hogy e szerződést az opciós szerződésre vonatkozó, azonos indokokkal támadták a felperesek, továbbá, hogy a két szerződés ugyanabba az okiratba volt foglalva.
A Kúria egyetértett abban is az eljárt bíróságokkal, hogy a 2011. február 23-i jelzálogszerződés érvényességét nem érinti, hogy a biztosított összeget esetleg a felperesek tényleges tartozását meghaladó összegben tartalmazza a megállapodás. A szerződés egyértelműen utal arra, hogy azt a felek a 2007. március 30-án létrejött kölcsönszerződésből eredő és az I. r. felperest terhelő már esedékes, illetve a jövőben esedékes fizetési kötelezettségek biztosítására kötötték a jelzett összeg erejéig. Az ítélőtábla a Pp. 221. § (1) bekezdésében előírt indokolási kötelezettségének eleget tett azzal, hogy kifejtette, az I. r. felperest az érintett jogviszonyból eredően terhelő fizetési kötelezettség mértéke, a felek közötti elszámolás körébe tartozik, és nem volt akadálya annak, hogy az érintettel egyező akarattal attól eltérő mértékű biztosított összeget kössenek ki a jelzálogszerződésben.
A Kúria mindezekre tekintettel, a felperesek által hivatkozott eljárási és anyagi jogi jogszabályok megsértése nélkül hozott jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Kötelezte az eredménytelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő felpereseket az alperes jogi képviseleti munkadíjból álló felülvizsgálati költségének megtérítésére a Pp. 270. § (1) bekezdése, illetve a 78. § (1) bekezdése szerint. Ennek mértékét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (5) bekezdése és 4/A. § (1) bekezdése értelmében általános forgalmi adóval növelt összegben határozta meg.
A felperesek kötelesek továbbá megfizetni az illetékfeljegyzési joguk miatt előzetesen le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket is, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 59. § (1) bekezdése, illetve a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése és 15. § (1) bekezdése alapján.
Budapest, 2015. június 9.
Dr. Vezekényi Ursula s.k. a tanács elnöke, Dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. előadó bíró, Dr. Osztovis András s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.429/2014.)
Lábjegyzet
Az 1996. évi CXII. törvényt a 2013. évi CCXXXVII. törvény hatályon kívül helyezte, de a hatálya alá tartozó jogvitákban a határozatban foglaltak még irányadók.
