adozona.hu
AVI 2015.10.80
AVI 2015.10.80
Költség kizárólag a kógens jogszabályi feltételeknek megfelelő útnyilvántartás esetén számolható el [1995. évi CXVII. tv. 3. sz., 5. sz. mellékletek]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél 2003-2006. évekre személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja.) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (a továbbiakban: eho) adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.
Az ellenőrzés eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperesi jogelőd a 2009. december 19. napján kelt határozatában megváltoztatta, a felperes terhére összesen 21 258 930 Ft, javára összesen 7000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 21 251 900 Ft-ot adó...
AVI 2015.10.80 Költség kizárólag a kógens jogszabályi feltételeknek megfelelő útnyilvántartás esetén számolható el [1995. évi CXVII. tv. 3. sz., 5. sz. mellékletek]
Az adóhatóság a felperesnél 2003-2006. évekre személyi jövedelemadó (a továbbiakban: szja.) és százalékos egészségügyi hozzájárulás (a továbbiakban: eho) adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.Az ellenőrzés eredményeként hozott elsőfokú határozatot az alperesi jogelőd a 2009. december 19. napján kelt határozatában megváltoztatta, a felperes terhére összesen 21 258 930 Ft, javára összesen 7000 Ft adókülönbözetet állapított meg, amelyből 21 251 900 Ft-ot adóhiánynak minősített, kötelezte ennek megfizetésére, 10 625 969 Ft adóbírságot szabott ki, 9 200 332 Ft késedelmi pótlékot számított fel. Határozatának megállapítása szerint az ellenőrzés és az elsőfokú hatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. §-ára alapítottan jogszerűen alkalmazott becslést, annak módszere - a kronologikus készpénzforgalmi vagyonmérleg - jogszerű volt. Határozatának mellékletét tartalmazó módosított kronologikus táblázat szerint a felperes terhére 2003. évre 3 421 679 Ft, 2004. évre 15 000 000 Ft, 2005. évre 10 098 573 Ft forráshiány állapított meg, amit a személyi jövedelemadóról szóló többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 28. §-a szerint egyéb jövedelemnek minősített, rögzítette egyben, hogy a felperesnek 2006. évben nem keletkezett forráshiánya. Nem fogadta el, hogy a felperes vizsgált időszaki kiadásainak fedezetét a F. B. Kft.-től 1999. szeptember 26-án tőzsdei ügyletekből szerzett 102 051 362 Ft nyereségből finanszírozta volna. Megállapította azt is, hogy a felperes részére költségtérítések kerültek kifizetésre a tulajdonában álló R. Kft. és a J. Bt. által, de a felperes 2005. évre útnyilvántartást nem csatolt be a J. Bt. által kifizetett költségtérítések jogszerűségének alátámasztására. A saját tulajdonú gépjármű használatával kapcsolatos útnyilvántartások pedig 2003-2004. évre nem tartalmazzák a gépjármű típusát és fogyasztási normáját, 2003-2006. évekre pedig az év első és utolsó napjának kilométeróra állását. A becsatolt - gépi úton készített - útnyilvántartás hiányos és vezetése nem követhette a gépkocsi használatot. A felperes mindezek miatt nem rendelkezik hiteles útnyilvántartással a költségtérítések alátámasztására, ezért a részére kifizetett összeg adóköteles jövedelemnek minősül az Szja. tv. 3. § 16. pontja, 4. § (3) bekezdése, 25. § (1) bekezdése, 27. § b) pontja, 3. sz. melléklet IV. fejezet 1. és 3. és 6. pontjai, 5. sz. melléklet II/7. pontja értelmében.
A felperes keresetében elsődlegesen az adóhatósági határozatok megváltoztatását, a terhére előírt adókülönbözet és jogkövetkezmények törlését, másodlagosan az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. Érvelése szerint az alperes nem tett eleget a tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségének, vitatta a becslés jogalapját, módszerét. Sérelmezte, hogy az adóhatóság a nyitó pénzkészlet meghatározásánál figyelmen kívül hagyta a F. B. Kft.-től kapott összeg azon részét, amit bizonyítottan nem költött el és azt is, hogy a bankszámlájára D. I. által befizetett összegeket az ő kiadásaként vette számba. Hivatkozott az Art. 130. §-ának megsértésére. Előadta, hogy korábban nem volt lehetősége a költségtérítéssel kapcsolatos bizonylatai teljes körű becsatolására, e körben kérte bizonyítás lefolytatását, és dokumentumokat nyújtott be. Az első tárgyalást követően úgy nyilatkozott, hogy 2002-ben 10 000 000 Ft-ot, 2003-ban pedig 25 000 000 Ft-ot kapott dr. V. B.-tól korábbi kölcsön törlesztése címén, amelynek alátámasztására csatolta az adós nyilatkozatát és indítványozta e személy tanúkénti meghallgatását.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben találta alaposnak. Ítéletében "az alperes határozatának 2003-2004. évre és 2006. évre a J. Bt. és a R. Kft. által felperesnek kifizetett gépjármű költségtérítés elszámolásával, valamint a 2005. évre a R. Kft. által felperesnek kifizetett gépjármű költségtérítés elszámolásával kapcsolatos megállapításait, valamint az ezzel összefüggésben megállapított adóbírságot és késedelmi pótlékot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte", a felperes javára 360 000 Ft perköltséget állapított meg, egyben kötelezte 180 000 Ft részkereseti illeték megfizetésére. Jogi álláspontja a következő volt:
A felperes a közigazgatási és a peres eljárás során sem igazolta hitelt érdemlő adatokkal, hogy 1999-ben a F. B. Kft.-től megszerzett jövedelme 2003-ban részben vagy egészben rendelkezésére állt volna. A felperes önmagában álló nyilatkozata nem minősül hiteles adatnak, és az általa előadottakat felesége tanúvallomása sem támasztotta alá.
A felperes a közigazgatási eljárás során úgy nyilatkozott, hogy az alperes által kiadásaként szerepeltetett összegeket külföldi tartózkodása során ő maga adta át a bankszámlájára befizető személynek. A perben - Art. 109. § (3) bekezdése alapján eljárva - nem igazolta hitelt érdemlő adatokkal, hogy korábbi előadása valótlan lenne, és ténylegesen ilyen címen nem volt kiadása, ezért az e körben megváltoztatott érvelése nem fogadható el.
A felperes a perindításra nyitva álló határidőn belül benyújtott keresetében nem hivatkozott 35 000 000 Ft dr. V. B.-tól származó kölcsön visszafizetésre, ezért az e tárgyban előterjesztett érvelése meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősül a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 335/A. § (1) bekezdése értelmében, így ennek érdemi vizsgálatára és az adós tanúkénti meghallgatására nem kerülhetett sor.
Az alperes megsértette az Art. 130. §-át azzal, hogy a perben vitatott jogviszonyt másként minősítette a felperesnél és a R. Kft.-nél, ezért az ezzel kapcsolatos keresetnek helyt kellett adni.
A formailag vagy tartalmilag hibás útnyilvántartás nem igazolja a jármű üzemi célú futását, de az Szja tv. és az Art. nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely szerint az útnyilvántartás kizárólag egy dokumentum lehet, "attól nem lesz jogszabálysértő az útnyilvántartás, ha arról a magánszemély egy összegző és egy részletező nyilvántartást készít. Ilyen esetben a nyilvántartásnak összességében kell megfelelnie a jogszabály követelményeinek". "A felperes helytállóan állította, hogy két részből álló útnyilvántartása nem volt hiányos tartalmú, mivel ezekben az Szja. tv. 5. számú melléklet II/7. pontjában meghatározott tartalmi elemek maradéktalanul fel voltak tüntetve". 2005. évre azonban a felperes jogosulatlanul számolt el költségtérítést, mivel nem igazolta törvényes útnyilvántartással a gépjármű használatát, ezért a költségtérítés elszámolásával kapcsolatos felperesi kifogásnak a 2005. évi J. Bt. által kifizetett 295 100 Ft kivételével helyt kellett adni. A felperes keresete tehát csak részben, a költségtérítés vonatkozásában alapos. "Az új eljárás során az alperes köteles az ítéletnek megfelelő... döntést hozni és a megállapításokat (adókülönbözet, jogkövetkezmények) számszerűsíteni. További bizonyítást, illetve más eljárást az adóhatóság nem végezhet".
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az útnyilvántartásokkal és költségtérítéssel kapcsolatos keresetnek helyt adó ítéleti döntés "megváltoztatását", e körben is a felperes keresetének elutasítását kérte, téves jogértelmezésre, és az Art. 130. §-ában foglaltak megsértésére hivatkozott. Vitatta a terhére előírt perköltséget is arra alapítottan, hogy a jogerős ítélet szerint is nagyobb részben pernyertes lett, és kérte 360 000 Ft javára szóló elsőfokú perköltség megítélését.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtett érvelés szerint a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 146. § (3) bekezdésében, 213. § (1) bekezdésében, 335/A. § (1) és (2) bekezdésében, az Art. 86. § (1) bekezdésében, 108. § (1) bekezdésében, 109. § (1) bekezdésében, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 2. § (3) bekezdésében, 50. § (6) bekezdésében foglaltaknak. Kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, kereseti kérelmének teljeskörűen helyt adó döntés meghozatalát. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkező részben csak a költségtérítés elszámolásával kapcsolatban döntött, jogsértően nem rendelkezett a keresetébe foglalt egyéb kérelmei elbírálásáról. Hangsúlyozta, hogy keresetében az alperesi határozat valamennyi megállapítását támadta, ezért nem követett el jogszabály által tiltott keresetváltoztatást, és sérelmezte bizonyítási indítványának mellőzését. Vitatta a becslés jogalapját, módszerét. Kifejtette, hogy az általa szolgáltatott bizonyítékok, továbbá az a tény, hogy tulajdonosa volt a J. Bt.-nek és a R. Kft.-nek, amely folyamatosan nyereséges vállalkozás volt, kellően alátámasztja megtakarításai meglétét.
A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét teljeskörűen alaposnak találta, a felperesét azonban - bár osztotta jogi álláspontját a tekintetben, hogy a jogerős ítéletrendelkező része és indokolása nem áll összhangban - nem fogadta el olyan kérelemként, amely alapot adhatna felperes javára szóló ítélet meghozatalára.
A Kúria jogi álláspontja, amit a Pp. 275. §-a alapján, a felülvizsgálati kérelmek által vitatott körben és a rendelkezésére álló iratok alapján alakított ki, a következő:
A keresetlevélnek a Pp. 121. § (1) bekezdés c) és e) pontjai értelmében tartalmaznia kell az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával, továbbá a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet (kereseti kérelmet, petitumot). Mindezek pontos és részletes megjelölése azért fontos, mivel a bíróság ítéletét csak a peres felek által előadottakra alapíthatja, és a perbeli jogviták elbírálásának két alappillére a tényállás és a jogszabály. Az érvényesíteni kívánt jog megjelölésével a fél azt hozza a bíróság tudomására, hogy mely okoknál fogva, mire alapítottan kíván jogszabálysértésre hivatkozni, mire alapítja petitumát, és ezzel határolja be a bírói döntés kereteit. A bíróság közigazgatási perben is kereseti kérelemhez kötötten jár el, ennélfogva ítélete meg kell, hogy feleljen a Pp. 213. § (1) bekezdésében, 215. §-ában foglaltaknak. A Pp. 335/A. §-a ugyanakkor közigazgatási perekre nézve a keresetváltoztatásra az általánoshoz képest speciális szabályozást állít fel, amely értelmében a felperes keresetét legkésőbb az első tárgyaláson változtathatja meg, a keresetet azonban a közigazgatási határozatnak a keresetlevéllel nem támadott önálló - határozat egyéb rendelkezéseitől egyértelműen elkülöníthető - rendelkezdésére csak perindításra nyitva álló határidőn belül lehet kiterjeszteni. A felperes keresetében a rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan azt vitatta - jogszabálysértésekre hivatkozva - amiről az alperes döntött, petitumát tehát nem valamely tárgyban való döntéshozatal elmulasztására alapította. Az elsőfokú bíróság iratszerűen állapította meg, hogy a felperes kizárólag az első tárgyalást követően hivatkozott a dr. V. B.-nak korábban kölcsönadott, majd visszakapott pénzösszegekre kiadásai fedezeteként és e körben oly új tényt állított, amely a közigazgatási eljárás során fel sem merült, ennélfogva a döntés tárgyát sem képezhette. Ez továbbá olyan keresetben, illetve első tárgyalásig, perindítási határidőig elő nem terjesztett tényállításnak, illetve petitumnak minősül, amely a Pp. 335/A. §-a szerinti speciális szabályozásra figyelemmel, érdemben nem bírálható el, ennélfogva e körben bizonyítás felvételének sem lehetett helye. (BH 2013.51.) Az előzőekben megjelölt szabályozásra figyelemmel önmagában az a tény, hogy a felperes keresetében az alperesi határozat teljes körű, javára történő megváltoztatását, vagy hatályon kívül helyezését kérte, nem jelenti egyben azt is, hogy a bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetnék olyan adatok, tények is, amelyek tárgyában kereseti kérelem a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően nem került előterjesztésre. A felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtett érvelésre figyelemmel utal a Kúria arra is, hogy a Pp. 339. § (1) bekezdése, továbbá (2) bekezdés g) pontja értelmében a bíróság maga dönt abban a kérdésben, hogy jogszabálysértés esetén a kasszációs, avagy a reformatórius jogkörét gyakorolja, hatályon kívül helyezésről, vagy megváltoztatásról dönt-e. Erre nézve a felek természetesen tehetnek indítványt, de ezekhez a bíróság nincs kötve. Nem a hatályon kívül helyezésre vagy a megváltoztatásra vonatkozó felperesi indítvány, hanem az előzőekben rögzítettek szerint a Pp. 121. § (1) bekezdés c) és e) pontjának megfelelően előterjesztett kereset határozza meg a bírósági felülvizsgálat kereteit.
A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy nem felel meg a jogszabály előírásainak az az ítélet, amelynek indokolásából kell feltételezni azt a döntést, amelyet pontos és félreérthetetlen megfogalmazásban a rendelkező résznek kell tartalmaznia. [Pp. 213. § (1) bekezdése, 215. §-a, BH 2006.289.]. Abban az esetben ugyanis, ha közigazgatási határozatnak jól elkülöníthető, önállóan is elbírálható részei vannak, nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a bíróság a keresettel támadott közigazgatási határozatot csak részben helyezze hatályon kívül, a keresettel támadott, de hatályon kívül nem helyezett rész tekintetében pedig, ha a kereset alaptalannak találja, az ítélet rendelkező részében kell rendelkeznie az elutasításáról. [Pp. 215. §, 221. §, 339. § (1) bekezdése, KGD 2005.150.]. Jelen ügyben a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet az előzőekben említett jogszabályi követelményeknek nem felel meg, tény azonban az is, hogy a jogerős ítéletből egyértelműen, a felek által sem vitatottan megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a felperes keresetét csak részben, a költségtérítések elszámolásával kapcsolatban találta alaposnak, kivéve a 2005. évi J. Bt. által kifizetett 295 100 Ft-ot. Az elsőfokú bíróság továbbá ítéletének indokolásában az új eljárásra nézve is egyértelmű iránymutatást adott, és jogerős ítéletét a Pp. 206. § (1) bekezdése, 221. § (1) bekezdése alapján eljárva érdemi felülbírálatra alkalmas módon hozta meg, ezért a Kúria csupán megállapítja, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező része akkor felelt volna meg teljeskörűen az indokolásban kifejtett jogi álláspontnak és az eljárási szabályoknak, ha a bíróság a rendelkező részben rendelkezett volna a keresetnek helyt adó döntés mellett az alaptalannak talált kereseti kérelem elutasításáról is, és az elsőfokú bíróság által e körben elkövetett jogsértést a jogszerű döntés meghozatalával korrigálja.
A Kúria nem osztja a költségtérítések kapcsán kereseti kérelemnek helyt adó álláspontot, mivel az téves jogértelmezésen, illetve jogalkalmazáson alapul. Az Szja. tv. 3. számú melléklet IV. fejezetének 6. pontja ugyanis kógens (kötelezően alkalmazandó) szabályként mondja ki, hogy a költségelszámolás bármelyik módjának választása, alkalmazása esetén szükséges járművenként az 5. számú melléklet II.7. pontjában meghatározott külön útnyilvántartás vezetése. Az Szja. tv. 5. számú melléklet II.7. pontja pedig felsorolja az útnyilvántartás kötelező tartalmi kellékeit, melyek szerint az útnyilvántartásban fel kell tüntetni a gépjármű típusát, forgalmi rendszámát, a fogyasztási normát, meg kell jelölni az év első és utolsó napján a kilométeróra állását, továbbá, ha a költségelszámoláshoz szükséges, akkor ezt az adatot havonta kell bejegyezni. Az útnyilvántartásnak tartalmaznia kell az utazás időpontját, célját, a felkeresett üzleti partnerek megnevezését, közforgalmi útvonalon megtett kilométerek számát is. Költség kizárólag a kógens jogszabályi feltételeknek megfelelő útnyilvántartás esetén számolható el. Ha és amennyiben az útnyilvántartás nem felel meg a rá vonatkozó jogszabályban előírt alaki és tartalmi követelményeknek, a benne rögzített adatok nem megbízhatóak, nem hitelesek, nem ellenőrizhetők, akkor költségtérítés elszámolására nincs jogszabályi lehetőség. Az útnyilvántartás előzőekben említett kellékeinek hiánya nem formai hiányosságot jelent, hanem tartalmit. Utal egyben a Kúria arra is, hogy az Art. 44. § (1) bekezdése is kimondja, hogy a jogszabályokban előírt bizonylatokat, nyilvántartásokat - ideértve a gépi adathordozón rögzített adatokat is - úgy kell kiállítani, illetve vezetni, hogy alkalmas legyen az adó alapjának, összegének, mentességnek, kedvezménynek, költségvetési támogatásnak, ezek megfizetésének, igénybevételének megállapítására és ellenőrzésére. Az útnyilvántartás számviteli bizonylatnak minősül, amelynek hitelesnek, megbízhatónak kell lennie. Osztja tehát a Kúria az alperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett jogi álláspontját, mely szerint a kötelező adattartalmú útnyilvántartás tartalmi hiányosságai utólag nem pótolhatók, nem helyettesíthetők. Az útnyilvántartás kötelező adattartalma a felperes által utólag becsatolt ún. összesítővel nem egészíthető ki, nincs jogszabályi lehetőség arra sem, hogy kétféle útnyilvántartás készüljön, és arra sem, hogy az adózó különböző időpontokban bocsássa rendelkezésre dokumentumait tekintettel arra, hogy egyféle és meghatározott adattartalmú útnyilvántartás vezetésére kötelezett a jogszerű költségelszámoláshoz. Az elsőfokú bíróság, tehát a költségelszámolások tekintetében a jogszabályi rendelkezésektől és az e tárgyban követett következetes bírói gyakorlattól eltérő tartalmú döntést hozott. (Kfv. I. 35.257/2010/6., Kfv. V. 35.406/2011/6.).
Az Art. 130. §-a értelmében ugyanazon jogviszony eltérő minősítése akkor valósul meg, ha az adóhatóság a jogviszonyt illetően kifejezett megállapítást tesz. Az R. Kft. ellenőrzéséről készült közigazgatási iratokból, jegyzőkönyvből, határozatokból, bírói ítéletekből az állapítható meg, hogy az adóhatóság útnyilvántartásra, költségtérítésre vonatkozó megállapításokat nem tett a Kft.-nél. Az elsőfokú bíróság ezért tévesen állapította meg a felperes pernyertességét a költségelszámolások kapcsán az Art. 130. §-ában foglaltak megsértésére alapítottan. (Kfv. I. 35.283/2010/7., Kfv. V. 35.156/2010/7.)
A felperes tévesen hivatkozik az Art. 86. § (1) bekezdése szerinti, az ellenőrzés célját meghatározó törvényi tényállásra és tévesen vitatja erre alapítottan a becslés jogalapját, illetve módszerét. A becslési eljárásra nem az Art. 86. § (1) bekezdése és nem is az Art. 97. § szerinti általános szabályozás, hanem az Art. 109. § (1) és (3) bekezdése szerinti rendelkezések az irányadók. Ez utóbbiak értelmében pedig az adóhatóságnak kell bizonyítani, hogy fennállt a becslés jogalapja és ennek módszere is jogszerű volt. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést pedig az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal. A becslési eljárás során a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt, nem az adózó javára, hanem a terhére kell értékelni az Art. 97. § (6) bekezdése szerinti szabályozásból következően. A felperes vizsgálat időszakban megszerzett jövedelmei nem fedezték a kiadásokat, ennélfogva fennállt a becslés jogalapja, amelynek módszere jogszerű volt. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályoknak megfelelően, okszerű bizonyítékértékeléssel, helyesen állapította meg, hogy a felperes a perben sem igazolta, hogy vizsgált időszaki kiadásainak fedezetét a F. B.-tól kapott összegből fedezte volna. Hangsúlyozza a Kúria is, hogy a felperest a vizsgált időszak előtt keletkezett megtakarítás vonatkozásában is hitelt érdemlő igazolás terhelte. Ennek nyilvánvalóan nem tett eleget, hiszen nem tudta hitelt érdemlő adatokkal alátámasztani, hogy a F. B. Kft. és közte 1999. év januárjában megbízási szerződés jött volna létre és részére a valóságban is, ellenőrizhető módon 102 051 362 Ft kifizetésre került volna, és azt sem, hogy ez az összeg, vagy annak valamely része a vizsgált időszakban készpénz formájában a rendelkezésére állt volna, illetve kiadásai fedezetére konkrétan ezt az összeget használta volna fel. A felperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett érvelésével ellentétben az alperest az elévült időszak tekintetében bizonyítási kötelezettség egyáltalán nem terhelte. E körben az alperes és az elsőfokú bíróság is kizárólag azt vizsgálhatta meg, hogy a felperes által elévült időszakra szolgáltatott adatok hitelt érdemlőek-e vagy sem. Hitelt érdemlőnek pedig csak az olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, jellegénél, tartalmánál fogva önmagában és/vagy egyéb adatokkal is egybevetve alkalmas a vele igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására, kétséget kizáró bizonyítására. E követelményeknek pedig a felperes által elévült időszakra szolgáltatott adatok - az előzőekben részletezettek miatt - nem felelnek meg.
A peres felek a pertárgy értékét nem helyesen határozták meg, emiatt a perköltség tekintetében téves jogi álláspontot fejtettek ki. A felek által e körben előterjesztett érvelés kapcsán rámutat a Kúria a következőkre:
A Pp. 78. § (1) bekezdése értelmében a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni, ez alól annyiban van helye kivételnek, amennyiben a 80-83. § eltérően rendelkezik.
A perköltség összegének a megállapításánál a kifejtett ügyvédi tevékenység mellett a per tárgyának értékét is figyelembe kell venni (Pp. 75. §, 78. §, KGD 2002.123.).
A Pp. 24. § (1) bekezdése kimondja, hogy a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog az irányadó. Közigazgatási, adóügyekben hozott határozatok bírósági felülvizsgálata esetén a pertárgy értéke az adózó terhére előírt adókülönbözet, mint fizetési kötelezettség, amelynek értékéhez nem számítódik hozzá a jogkövetkezmény (adóbírság, késedelmi pótlék) összege (KGD 1998.303. KGD 2001.200., BDT 2005.1136.).
A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IMr.) 3. § (2) bekezdés a) pontja értelmében az elsőfokú bírósági eljárásban az ügyvéd munkadíjának a pervesztes felet terhelő összege 10 000 000 Ft-ot meg nem haladó pertárgy érték esetén a pertárgy érték 5%-a, de legalább 10 000 Ft, a b) pont értelmében pedig a
10 000 000 Ft feletti, de 100 000 000 Ft-ot meg nem haladó pertárgy érték esetén az a) pontban meghatározott munkadíj és a 10 000 000 Ft feletti összeg 3%-a, de legalább 100 000 Ft. A munkadíj megállapítása során a munkadíj összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti, ha az nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel, illetve a munkadíjat - különösen az ügy bonyolultsága esetén - magasabb összegben is megállapíthatja az IMR 2. §-ban meghatározott összegnél. Ebben a peres eljárásban a felek nem kérték, hogy a bíróság az általuk benyújtott tételes kimutatás alapján döntsön az ügyvédi munkadíj, a perköltség tekintetében.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy az alperes határozata a kereseti kérelem által vitatott körben eljárási jogszabálysértés nélkül meghozott megalapozott, az anyagi jogi jogszabályi rendelkezésekkel összhangban álló döntés, ezért a jogerős ítéletet - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján - hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét teljeskörűen elutasította.
(Kúria, Kfv. V. 35.054/2012/11.)