adozona.hu
AVI 2015.8.67
AVI 2015.8.67
Amennyiben az ügyre speciális jogi rendelkezések vonatkoznak nem lehet a Ket. alapelvi szabályai alapján dönteni [Pp. 339. § (1) bekezdés]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1991 óta volt egyéni vállalkozó, az állami adóhatóság felé adóbevallási kötelezettségének minden évben eleget tett, a helyi iparűzési adó bevallási kötelezettségét azonban elmulasztotta. A 2004-2008. évekre vonatkozó bevallását csak 2009. július 29-én terjesztette elő, de hibásan, az hivatalból nem volt javítható.
A felperes 2005-ben kapott az Önkormányzat Jegyzőjétől új vállalkozói igazolványt, de ekkor nem tájékoztatták helyi adófizetési kötelezettség fennállásáról.
Az Önkormán...
A felperes 2005-ben kapott az Önkormányzat Jegyzőjétől új vállalkozói igazolványt, de ekkor nem tájékoztatták helyi adófizetési kötelezettség fennállásáról.
Az Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala - mint elsőfokú adóhatóság - a 2010. február 2-án kelt határozatával a hibák kijavítására hívta fel a felperest, ugyanakkor a mulasztási bírság kiszabásától eltekintett.
A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperesi jogelőd - mint másodfokú hatóság - a határozatot 40-4413/4/2010. számú határozatával helybenhagyta. Hivatkozott a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.), valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) vonatkozó szabályaira és kifejtette, hogy az iparűzési adó alanya önbevallás útján tesz eleget adózással kapcsolatos kötelezettségének az adóévet követő év május 31-ig, az elévülés pedig ezen év végétől számított öt év. A jogerős közigazgatási határozattal szemben előterjesztett keresetében a felperes kifejtette, hogy nem volt tudomása arról, hogy iparűzési adó fizetési kötelezettsége lett volna, azt sem tudta, hogy létezik önkormányzati adóhatóság, illetőleg hogy ez nem azonos az iparengedélyezési hatósággal. Az adószámát - amit tudomása szerint az APEH megküldött a helyi adóhatóságnak is - az alperesnek ismernie kellett, az a jövedelme, amiből iparűzési adót kellene fizetni, már nincs meg. Hivatkozott az Alkotmánybíróságnak a 98%-os különadóra vonatkozó határozatára, mely szerint jóhiszeműen eljáró adózó esetében lezárt adóév után visszamenőlegesen nem követelhető az adó. Erre tekintettel kérte az első-, másodfokú határozatok hatályon kívül helyezését.
Az alperes ellenkérelmében kifejtette, hogy ugyan nem vonja kétségbe a felperes jóhiszeműségét, de ez nem változtat a határozati kötelezés jogszerűségén.
A Fővárosi Bíróság 14.K.33.626/2010/8. számú jogerős ítéletével mindkét fokú közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte. Hivatkozott a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 5. § (1), (2) bekezdésére és kifejtette, hogy az ügyfelet tájékoztatni kell jogairól és kötelezettségeiről. Jelen esetben pedig sem az iparengedélyezési, sem az önkormányzati adóhatóság ezen kötelezettségének nem tett eleget, és noha tudta, hogy a felperes vállalkozási tevékenységet folytat, öt évig nem ellenőrizte a nyilvántartását, így állt elő az a helyzet, hogy egyszerre öt évi adót kellene befizetnie. Jelen esetben a hatóságok mulasztottak, eljárásuk nem felelt meg a Ket., illetőleg az Art. szabályainak, ezért jogszabálysértő a visszamenőleges adóztatás. Azt ugyanakkor megjegyezte a bíróság, hogy a felperes által felhívott alkotmánybírósági határozat nem azonos tényállás mellett született, ezért jelen ügyben nem alkalmazható.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Kifejtette, hogy az ítélet jogszabálysértő, ezért kérte annak megváltoztatását és a kereset elutasítását, vagy pedig az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett az eljárt bíróság új eljárásra kötelezését. Hivatkozott az Art. 5. § (1) bekezdésére, amely alapján a Ket.-et az adóhatósági eljárásban csak akkor lehet alkalmazni, ha az Art. másként nem rendelkezik. Az adóeljárásban mind a hatóságnak, mind az ügyfélnek vannak kötelezettségei. Figyelemmel az Art. 1. § (5) bekezdésére, a 14. § (1) bekezdésére és 19. § (2) bekezdésére, valamint a helyi adóról szóló törvény és a 21/1991. (IX. 5.) Főv. Kgy. rendelet releváns szabályaira is. Ugyanakkor az is leszögezhető, hogy a jogszabályok nem ismerete senkit nem mentesíthet a hátrányos jogkövetkezmények alól.
A helyi iparűzési adó önbevallásos adónem, jogszabály nem írja elő, hogy előzetesen értesíteni kellene az adózót, illetőleg felhívni az adófizetésre. Az adózónak kellett volna tájékozódnia, melyre egyébként több formában is lehetősége lett volna -, és külön bejelentkezni az önkormányzati adóhatósághoz. Nem fogadta el az alperes, hogy mulasztott volna akkor, amikor csak évekkel később került úgymond a "látókörébe" egy helyi iparűzési adó fizetésére kötelezhető adózó. Ezt azzal magyarázta, hogy az ő adatbázisa és az állami adóhatóság adatbázisa egymástól független. Ugyanakkor méltányosan járt el, mert az Art. 172. § (1) bekezdése alapján nem szabott ki mulasztási bírságot.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Hivatkozott a Ptk. 1. § (4) bekezdésére, az adott helyzetben általában elvárható magatartás szabályaira és kifejtette, hogy a felperes a vállalkozói igazolványa megújításával eleget tett jogszabályi kötelezettségének, - figyelemmel a megújítás jogalkotói céljára is - alappal feltételezhette, hogy ő valamennyi kötelezettségét teljesítette. Szemben az alperessel, aki a jogszabályi tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, de a nyilvántartási kötelezettségének sem. Ugyanakkor az adatbázis hiányára hivatkozik a felelősség elhárítása céljából. Nem lehet hat évre visszamenően követelni az adót, ennek nincs jogalapja, a 2007 előtti iratok már nincsenek meg, a bevétel sem, illetőleg a költségek belekalkulálódtak a termékek árába, ezt utólag megváltoztatni nem lehet, mert az alapvető jogbiztonságot sértené. A 2009-2010. évekre vonatkozó adót megfizette, 2007-2008-ban pedig összesen az adó mértéke 45 000 Ft lenne, de a felperes álláspontja szerint ez nem bír jogalappal.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.
Az Art. 1. § (5) bekezdése szerint: "Az adóhatóság az adózónak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. Az adózó köteles a jogait jóhiszeműen gyakorolni és elősegíteni az adóhatóság feladatainak végrehajtását."
Az Art. 14. § (1) bekezdése értelmében: "Az adózó az adó és a költségvetési támogatás megállapítása, megfizetése (kiutalása) érdekében köteles jogszabályban vagy e törvényben előírt:
a) bejelentésre, nyilatkozattételre,
b) adómegállapításra,
c) bevallásra,
d) adófizetésre és adóelőleg fizetésére,
e) bizonylat kiállítására és megőrzésére,
f) nyilvántartás vezetésére (könyvvezetésre),
g) adatszolgáltatásra,
h) adólevonásra, adóbeszedésre,
i) pénzforgalmi számlanyitásra."
Az Art. 19. § (2) bekezdése szerint: "Az önadózás és az adóbeszedés útján megállapított adó esetén az adókötelezettség keletkezését annak bekövetkeztétől (a tevékenység megkezdésétől) számított 15 napon belül az erre a célra rendszeresített nyomtatványon jelenti be az adózó az önkormányzati adóhatóságnál."
Az Art. 164. § (1) bekezdése szerint: "Az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. A költségvetési támogatás igényléséhez, a túlfizetés visszaigényléséhez való jog - ha törvény másként nem rendelkezik - annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt. Az elévülés hat hónappal meghosszabbodik, ha az adóbevallás késedelmes benyújtásakor, illetve a költségvetési támogatás igénylésekor az adómegállapításhoz, illetve a költségvetési támogatás igényléséhez való jog elévüléséig kevesebb mint hat hónap van hátra."
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 213. § (1) bekezdése értelmében: "Az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben, illetőleg a 149. § alapján egyesített perekben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre."
A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint: "Az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte."
A Pp. 339. § (1) bekezdése értelmében: "Ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik, a bíróság - az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével - a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi."
A Kúria a fentiekben rögzített tényállás és a releváns jogszabályok alapján megállapította, hogy az elsőfokú jogerős ítélet nem megalapozott. Az elsőfokú bíróság egy olyan - csupán mögöttes szabályként érvényesülő - alapelvi rendelkezésre alapozta a döntését, amely önmagában nem szolgálhat az ítéleti döntés indokaként, azaz a Ket. alapelvére hivatkozással nem lehetett volna a határozatokat hatályon kívül helyezni, különös tekintettel arra, hogy a perbeni jogügylet mikénti elbírálására speciális jogszabályok vannak.
Az ügyben a hatóság elsősorban azt várta az ügyféltől, hogy a több évre vonatkozóan hibásan benyújtott bevallását határidőre javítsa ki, tehát a határozat csak másodlagosan és közvetetten vont maga után adófizetési kötelezettséget.
Az elsőfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett volna állást foglalnia, hogy a felperes által utóbb beadott - de hivatalból javíthatatlanul hibás - bevallása kijavítására szóló hatósági felhívás jogalappal bírt-e. Erről nem rendelkezik az ítélet, ugyanakkor a mindkét fokú határozat hatályon kívül helyezése azt eredményezte, hogy a felperesnek nem csak az esetlegesen fennálló adófizetési kötelezettsége törlődik, hanem a bevallás javítására szóló kötelezése is, amely közvetetten azt jelenti, hogy az adózónak még bevallást sem kellett tennie.
Azt sem vizsgálta meg a bíróság, hogy volt-e a hatóság részéről a nyilvántartással kapcsolatos jogszabálysértés vagy jogszabálysértő mulasztás, noha e kérdés az eljárásban jelentőséggel bíróként merült fel.
A perben megválaszolandó kérdés volt az is, hogy fennáll-e utólagos bevallási kötelezettség, és ha igen, akkor hány évre - figyelemmel az elévülés szabályaira -, ezt hogyan kell számolni jelen konkrét esetben.
Mindezekre tekintettel megállapítja a Kúria, hogy az elsőfokú jogerős ítélet indokolása nem elégíti ki a perrendben foglalt, az ítélet indokolásával szembeni jogszabályi követelményeket, nem válaszolt a felek között felmerült számos vitatott kérdésre, amelyet a Kúria pótolni nem tud, figyelemmel arra, hogy ez hatáskör-elvonást valósítana meg.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak valamennyi, a per tárgyává tett kérdésre válaszolnia kell, méghozzá a vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezések figyelembevételével. Nem lehet tehát általános alapelvi rendelkezésre hivatkozással megítélni egy jogviszonyt, az abban fennállt jogvitát, ha erre vonatkozóan speciális jogszabályi rendelkezések vannak, amelyek az elbírálásnál elsőbbséget élveznek az általános szabályokhoz képest.
A fentiek okán tehát a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
(Kúria, Kfv. I.35.007/2012/11.)