adozona.hu
AVI 2015.5.40
AVI 2015.5.40
Nincs az Áfa. törvénynek olyan rendelkezése, amely a gazdasági esemény megvalósulását az ellenérték kifizetésétől feltételezi (2007. évi CXXII. tv. 55. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Megyei Adóhatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) a felperesnél 2009. évre általános forgalmi adó (áfa) és társasági adó (tao) adónemekben végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés eredményeként a 2011. április 12. napján kelt határozatával a felperest 25 877 000 Ft adókülönbözet, 19 407 000 Ft adóbírság és 3 138 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2011. július 27. napján kelt határozatáva...
A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2011. július 27. napján kelt határozatával az adóbírság összegéből 200 000 Ft-ot törölt, a határozat egyéb rendelkezéseit hatályában fenntartotta. Döntését a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 15. § (2), (7) bekezdései, 72. § (1) bekezdése, az általános forgalmi adó 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa. tv.) 55. §-a, 56. §-a, 184. §-a, 185. §-a alapján hozta meg.
Indokolása szerint a felperes 2009. március 15-i teljesítési időponttal kiállította a 7 961 980 Ft + 1 592 396 Ft áfa összegű számlát a T. Kft.-nek (a továbbiakban: számlabefogadó1.). A számla ellenértékét a vevő nem fizette meg, adózó könyvelésében, bevallásaiban a számla összegeit nem szerepeltette. Az ügyben bíróság döntött, megállapítva a teljesítés szerződés szerinti megtörténtét és a követelés jogosságát.
A felperes és a C. I. Kft. (a továbbiakban: számlabefogadó2.) vállalkozási szerződést kötött a B. Sz.-p. projekt átruházásáról. A számlabefogadó2. nevében 2009. szeptember 1-jén az ügyvezető a teljesítést igazolta. Az ügylettel kapcsolatban a felperes 2009. április 1-jén 3 016 200 Ft + 603 240 Ft áfa összegről állította ki a számlát, majd 2009. október 1-jei teljesítési időponttal a fennmaradó vételárról (51 368 400 Ft + 12 842 100 Ft áfa) a számlát. A számlák összegét a vevő nem fizette ki, levelezés és egyeztetés történt az ügyben, amely eredményre nem vezetett. Adózó a két számlát a könyvelésében és a bevallásaiban nem szerepeltette, annak ellenére, hogy a teljesítés mindkét fél álláspontja szerint teljesült.
Az ellenőrzés a számlák nettó összegével adózó bevételét megnövelte és a számlák áfa összegét fizetendő adóként állapította meg.
A H. A. Kft. (a továbbiakban: számlakibocsátó kft.) 2009. december 31-i teljesítéssel 5 000 000 Ft értékű kártérítésről szóló számlát bocsátott ki a felperes részére, aki a számlát befogadta és ráfordításként elszámolta. Az elsőfokú adóhatóság az Sztv. 15. § (3), (7) bekezdései alapján nem fogadta el adózónál a ráfordításként elszámolt kártérítést, és így az adózó 2009. évi adózás előtti eredményét 5 000 000 Ft-tal megnövelte. Előzményként rögzítette az elsőfokú hatóság, hogy a felperes, a számlakibocsátó kft., valamit R. K. között 2004. március 26-án együttműködési megállapodás jött létre 30 éves időtartamra, amely H. külterületén egy szélerőmű-park megvalósítására irányult. A megállapodás lehetőséget biztosított felperes számára - kártérítési kötelezettséggel - a szerződés felmondására, meghatározva a kártérítés legmagasabb összegét. Felperes 2007. december 1-jén felmondta a megállapodást, és december 10-én a felek megállapodtak a kártérítés összegében a számlakibocsátó kft. javára. A megállapodás 2. pontja szerint "az együttműködési megállapodást a kártérítés megfizetését követően a felek lezártnak tekintik, további igényeket egymással szemben nem támasztanak". Ezt követően a vizsgált 2009. évben állította ki a számlakibocsátó kft. az 5 000 000 Ft értékű számlát, amelynek alátámasztásául a felperes a 2007. december 10-i, a kártérítés összegéről történt megállapodásnak a 2009. február 9-én kelt módosítását bocsátotta a revízió rendelkezésére. A módosítás indokaként rögzítésre került, hogy: "a kártérítési megállapodás aláírását követően a kft. átdolgozta üzleti tervét, amelyet korábban az együttműködési megállapodásban foglalt stratégiai elképzelésekhez igazított. Sajnálatos módon a korábbi stratégia mentén kiépített munkaerő kapacitások és pályázati/banki forrásból finanszírozott gépek hasznosítása, új projektek, megbízások teljesítésére nem járt sikerrel, ezenfelül 2008 októberében Magyarországot is elérte a gazdasági világválság. Mindezek azt eredményezték, hogy az együttműködési megállapodás korábbi felmondása a kft. számára a korábbi kártérítési megállapodásban foglaltakon túlmenően további jelentős vagyoni hátrányt eredményezett, amelyek az ellehetetlenülés szélére is sodorhatják." A módosítás értelmében felperes további 19 000 000 Ft kártérítést fizet a számlakibocsátó kft. részére, a kft. 2008. évben 18 000 000 Ft-ról, míg a további 5 000 000 Ft-ról 2009. december 31-ig jogosult számlát kiállítani.
Az alperes szerint az elsőfokú adóhatóság jogszerűen alkalmazta a 2007. december 10-én megkötött megállapodás 2009. február 9-én kelt módosítására az Art. 1. § (7) bekezdését, megfelelően értékelte a 2007. december 10-ei megállapodás azon részét, hogy a feleknek egymással szemben további igényeik nincsenek, és helyes azon álláspontja is, hogy a 2008. évben bekövetkezett gazdasági környezet változása egy 2007. december 1-jén felmondott és megállapodással lezárt ügyletet már nem módosíthat. Kiemelten releváns továbbá az a körülmény is, hogy a szerződött felek kapcsolt vállalkozások, ugyanazon személyek a tulajdonosai és ügyvezetői is mindkét társaságnak. A 2007. december 10-ei megállapodásban részletesen kidolgozott számítás alapján határozták meg a felek a kártérítés összegét, azonban a 2009. február 9-ei módosítás minden számítás nélküli, csak az összeget rögzíti. Az 5 000 000 Ft ráfordításként történő elszámolását, azaz azt, hogy a számlán szereplő kártérítés ténylegesen, bizonyíthatóan, kívülállók számára is igazolhatóan valós ügyletet takar, a feltárt tények nem igazolták. A felperes semmilyen olyan dokumentumot nem csatolt, amely egyértelműen és hitelt érdemlően alátámasztaná a módosított kártérítés összegének meghatározását, a plusz kártérítési igény tényleges, számításokkal alátámasztott alapját. A feltárt tények alapján egyértelműen megállapítható, hogy valós, tényleges, kívülállók számára is igazolható jogcím az 5 000 000 Ft ráfordításkénti elszámolására nincsen.
A felperes keresetében az adóhatározatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Vitatta a számlabefogadó1.-gyel kapcsolatos adóhatósági megállapításokat, mivel álláspontja szerint a számlát sem formai, sem tartalmi okokból nem lehetett beállítani a 2009. évi könyvelésébe. Formai ok miatt azért, mert a számlabefogadó1. nem fogadta be, visszaküldte a számlát, így az Áfa. tv. 55. § (2) bekezdése nem alkalmazható, a visszaküldött számla miatt ugyanis úgy kell tekinteni, mintha a számlakibocsátás nem történt volna. A valódiság elve alapján sem lehet a könyvelésben olyan bizonylatot szerepeltetni, amelynek megfelelő példánya nem lelhető fel a gazdasági esemény másik szereplőjénél. A tartalmi okból pedig azért, mert az óvatosság elve alapján 2009-ben nem lehetett tudni, hogy milyen döntést fog hozni a bíróság, ezért a bevétel pénzügyi realitása bizonytalan és kétséges volt.
A felperes vitatta a számlabefogadó2.-vel kapcsolatos hatósági döntést is. Hivatkozott a vállalkozási szerződés 4.1. pontjára, amely szerint amennyiben a számlabefogadó2. nem tesz eleget fizetési kötelezettségeinek, úgy a felperes jogosult a szerződéstől - megkötésének időpontjáig visszamenőlegesen - elállni. Szerződő partnere többszöri felszólítás ellenére sem fizetett, "az elállás megvalósult", így a gazdasági esemény nem jött létre. Soha nem tekintette a szerződést teljesítettnek, mivel a számlabefogadó2. nem fizetett, stornírozta is a kiállított számlákat, és nincs jelentősége annak, hogy a számlakibocsátó2. az eredeti számlát nem küldte vissza.
A számlakibocsátó kft. 5 000 000 Ft értékű kártérítési számláját eredményező ügyletet az Art. 1. § (7) bekezdése alapján az alperes tévesen és önkényesen értékelte, a polgári jogi jogviszonyban álló felek ugyanis megállapodásukat közös akarattal módosíthatják. A 2009-ben történt kifizetés jogalapját a 2009. február 9-ei módosítás, és nem a 2007. évi ügyletek képezték.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint a felperes által a számlabefogadó1. és a számlabefogadó2. felé kiállított számlákon dokumentált ügyletek valóságtartalma az ellenérték megfizetésétől független, a felperesnek tehát a számlákat az alperes által megjelölt jogszabályok alapján a könyvelésébe be kellett volna állítania. A számlabefogadó1. felé a számla kiállítása vitathatatlanul megtörtént, az ellenérték megfizetésétől függetlenül tehát a felperesnek áfa fizetési kötelezettsége keletkezett. A számlabefogadó2. vonatkozásában annak a felperesi hivatkozásnak nincs jelentősége, hogy a szerződés az elálláshoz való jogot tartalmazza, mivel a felperes e jogával nem élt, a számla érvénytelenítése pedig nem a jogszabályoknak megfelelően történt.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a kártérítés megfizetésére vonatkozó megállapodás módosítása az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alapján az adóhatóság által adójogi szempontból minősíthető. Az alperes minden tényt, körülményt, bizonyítékot megfelelően értékelt, és helytállóan állapította meg, hogy kárként csak az a mérték fogadható el, amely igazolt, és adójogi szempontból megkövetelendő az is, hogy ez bizonyított, kívülállók számára is egyértelmű, és meghatározott összeg legyen, csak ez esetben fogadható el ráfordításként az elszámolás. Ennek hiányában a további kártérítési igény ráfordításként történt elszámolását az adóhatóság helytállóan minősítette jogszerűtlennek.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését kérte. Lényegében megismételte és fenntartotta a keresetében foglaltakat. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete sérti az Áfa. tv. 55. § (2) bekezdését, az Art. 1. § (7) bekezdését, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 200. § (1) bekezdését, 205. § (1) bekezdését, 216. §-át, 240. § (1) bekezdését, 339. § (1) bekezdését, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 336/A. § (2) bekezdését.
Az alperes érdemi ellenkérelmében az ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet meghozatalát követően a peres feleknek lehetőségük van rendkívüli jogorvoslat igénybevételére, ténykérdésben perújítási (Pp. 260. §), jogkérdésben felülvizsgálati (Pp. 270. §) kérelmet terjeszthetnek elő. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, és a megjelölt jogszabályok alapján vizsgálhatja felül [Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés, BH 2002.490., KGD 2002. 262.].
A Kúria rögzíti, hogy a felperesnél végzett bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzésnek is az volt a célja [Art. 86. § (1) bekezdés], hogy adóhatóság megállapítsa, felperes teljesítette, avagy megsértette az adótörvényekben és más jogszabályokban előírt kötelezettségeit. A felperes gazdasági tevékenységei tehát elsősorban az adótörvények fogalomrendszere, előírásai alapján voltak értékelve a vizsgálat és a hatósági eljárás során.
Az Áfa. tv. 5. § (1) bekezdése alapján adóalany az a jogképes személy vagy szervezet, aki (amely) saját neve alatt gazdasági tevékenységet folytat, tekintet nélkül annak helyére, céljára és eredményére. A törvény a 6. § (1) bekezdésében meghatározza a gazdasági tevékenység fogalmát is: valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel történő folytatása, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik. Az Áfa. tv. 2. § a) pontja értelmében e törvény alapján adót kell fizetni az adóalany által - ilyen minőségében - belföldön és ellenérték fejében teljesített termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után. Az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkezése keletkezteti [Áfa. tv. 55. § (1) bekezdés], amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul. Az adóalany köteles - ha e törvény másként nem rendelkezik - a 2. § a) pontja szerinti termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője részére, ha az az adóalanytól eltérő más személy vagy szervezet, számla kibocsátásáról gondoskodni [Áfa. tv. 159. § (1) bekezdés].
A felperes ügyvezetője a közigazgatási eljárásban akként nyilatkozott, hogy cége a számlabefogadó1. és számlabefogadó2. részére szolgáltatást nyújtott, és teljesítéseiről számlákat bocsátott ki. A számlabefogadó1.-gyel kapcsolatosan az ellenőrzési jegyzőkönyvre tett 2011. március 10-i észrevételében hangsúlyozta, hogy teljesítésének megtörténtét bírósági ítélet is kimondta, a számlabefogadó2. vonatkozásában az ügyvezető előadta a 2011. február 1-jén kelt beadványában, hogy: "Társaságunk a maga részéről a szerződést maradéktalanul teljesítette". Az Art. 97. § (5) bekezdése értelmében bizonyítási eszköz az ügyfél nyilatkozata, az irat. Az adóhatóság az adózó által nyújtott - és semmilyen bizonyítási eszközzel meg nem cáfolt - bizonyítékok (ügyvezető nyilatkozata, számlák, a felperes által becsatolt, a két számlabefogadóval kapcsolatos ügyletekre vonatkozó okiratok) alapján helytállóan állapította meg, hogy a felperes részéről elismerten végzett gazdasági esemény jogkövetkezménye az adófizetési kötelezettség. Az adóhatóság a felperesi teljesítéseket nem vitatta, azt a bizonyítékok alapján elismerte, ellentétes bizonyíték nem állt a rendelkezésére, felperesnek az Áfa. tv. 55. § (1) bekezdésén alapuló adófizetési kötelezettségét minden tény, körülmény alátámasztotta, azt semmi meg nem cáfolta.
A felperes a közigazgatási eljárásban kétséget kizáróan nem bizonyította, hogy számlakibocsátása ellenére teljesítés a részéről nem történt, ezzel ellentétben azt állította, hogy teljesített (tejesítésének megfizetése érdekében a számlabefogadó1.-gyel szemben pert is kezdeményezett, a számlabefogadó2.-vel levelezést, egyeztetést folytatott), így az Áfa. tv. 50. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak (az adófizetés joghatása beáll abban az esetben is, ha teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik, kivéve, ha a számlán a szolgáltatás nyújtójaként szereplő személy "kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a számlakibocsátás ellenére teljesítés nem történt") nem valósultak meg.
A felperes az Áfa. tv. 55. § (1) bekezdésében foglalt előírással (a teljesítés jogkövetkezménye az adófizetés), továbbá a Sztv. 15. § (7) bekezdésében foglaltakkal ["az adott időszak eredményének meghatározásakor a tevékenységek adott időszaki teljesítéseinek elismert bevételeit és a bevételeknek megfelelő költségeit (ráfordításait) kell számításba venni, függetlenül a pénzügyi teljesítéstől] szemben az Áfa. tv.-nek olyan jogszabályhelyét nem tudta megjelölni, amely a gazdasági esemény megvalósulását az ellenérték kifizetésétől feltételezi.
A felperes előadása a perben a Pp. 166. § (1) bekezdése értelmében nem bizonyíték, keresetét a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján bizonyítania köteles. A perben a felperes bizonyítási kötelezettsége ellenére nem igazolta egyrészt azt, hogy a közigazgatási eljárásban általa előadottak nem a valósággal egyezőek, másrészt kétséget kizáróan nem bizonyította, hogy számlakibocsátása ellenére nem teljesített. Nem igazolt továbbá 2009. évben történt, az Áfa. tv. előírásainak megfelelő számla érvénytelenítést sem, ahogyan a számlabefogadó2.-vel megkötött szerződéssel kapcsolatosan "megvalósult elállás"-t sem.
A kártérítésről kiállított számla körében a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tisztázott tényállás alapján, az irányadó jogszabályok alkalmazásával, a Ptk. felperes által megjelölt törvényhelyeinek megsértése nélkül, a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelését követően, jogszerű döntést hozott.
Az ellenőrzés során az adóhatóság feltárja és bizonyítja azokat a tényeket, körülményeket, adatokat, amelyek megalapozzák a jogsértés és a joggal való visszaélés megállapítását, és az ezek miatt indított hatósági eljárást. A felperes a perben nem cáfolta meg az adóhatóság bizonyított tényeken alapuló tényállását, az alkalmazott törvényhelyek helyes jogértelmezését és alkalmazását. A felperes nem bizonyította az adóhatározatok jogsértő voltát, ezért az elsőfokú bíróságnak a bizonyítatlan keresetet el kellett utasítania.
Mindezek folytán a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. V. 35.626/2012/9.)