adozona.hu
BH+ 2015.7.318
BH+ 2015.7.318
Álláskeresőként nyilvántartásba vételre és álláskeresési ellátásra nem jogosult az egyéni vállalkozó, akkor sem, ha tevékenységét megszünteti. [1991. évi IV. tv. 54. § (11) bek.; 2009. évi CXV. tv. 18. §]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2013. február 19. napján álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét kérte, és ezzel együtt álláskeresési ellátás megállapítását is. Az alperes elsőfokú szerve megállapította, hogy 2013. február 19. napjától a felperes 49 nap álláskeresési járadékra jogosult, egyúttal álláskeresőként nyilvántartásba vette. Az álláskeresési járadék leteltét követően az alperes elsőfokú szerve foglalkoztatást helyettesítő támogatást nyújtott a felperesnek.
2014. január 29-én az elsőfokú szerv a ...
2014. január 29-én az elsőfokú szerv a NAV adatbázisából értesült arról, hogy a felperes egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezett 2012. június 12. napjától 2013. szeptember 5. napjáig, tevékenységét 2013. február 15. napjától szüneteltette. Az elsőfokú hatóság adatok beszerzése végett megkereste az egészségbiztosítási pénztárt, ahonnan hasonló tartalmú tájékoztatást kapott és a felperest is adatközlésre hívta fel. Mindezek eredményeként 2014. február 19. napján az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételre vonatkozó határozatát az elsőfokú szerv visszavonta, a felperes kérelmét elutasította. Arra hivatkozott, hogy a felperes nem minősül álláskeresőnek, mert kereső tevékenységet folytat a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 58. § (5) bekezdés d) pontjának 4. alpontja szerint.
A felperes fellebbezett a határozat ellen, az alperes a 2014. február 19. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte, arra hivatkozott, hogy az a jogszabályi előírásoknak nem felel meg. Egyéni vállalkozói tevékenysége szüneteltetése alatt nem folytathatott kereső tevékenységet, kifogásolta, hogy az eljárás során két ellentétes határozat született és nincs lehetőség technikai határozat hozatalára, amely szerint egy korábbi döntés visszavonásra kerül. Hivatkozott az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésére, és 28. cikk második mondatára, arra is hogy 8 napon túli eljárás körében az alperes az eljárás megindításáról a felperest nem tájékoztatta, és a nyilvántartásba vételről szóló döntés visszavonásáról sem értesítette.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak értékelte, és elutasította azt. Ítéletének indokolásában a Ket. 29. § (3) és (4) bekezdésére, 71. § (1) és (7) bekezdésére, 72. § (1) bekezdésére, 78. § (1) bekezdésére, és 114. § (1) bekezdésére hivatkozott. Azt állapította meg, hogy az eljárás megindításáról kell értesíteni a felet, a jogszabályi feltételek esetén 8 napon belül. Jelen esetben azonban nem volt szó eljárás megindításáról, ezen túlmenően azt is rögzítette, hogy az álláskeresőként történő nyilvántartásba vétel visszavonásáról szóló döntés ugyanabban a határozatban, amely a kérelem elutasításáról is szól, meghozható. Az elsőfokú bíróság szerint az alperes eljárási szabályt nem sértett.
Érdemben vizsgálta a felperes hivatkozását, az Flt. 54. § (11) bekezdése, 58. § (5) bekezdés d) pontja, valamint az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 18. § (3) és (5) bekezdése, a társadalombiztosítás ellátásaira, és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 5. § (1) bekezdés e) és g) pontja, 8. § f) pontja alapján. Mindebből azt állapította meg, hogy a felperes egyéni vállalkozását a vizsgált időszakban szüneteltette. A jogszabály értelmében a szünetelés alatt keresőtevékenységet nem folytatott, biztosítási jogviszonya szünetelt, de a felperes nem felelt meg annak a kritériumnak, hogy egyéni vállalkozónak ne minősüljön. A szünetelés időtartama alatt a felperes egyéni vállalkozónak minősült, a nyilvántartásból nem került törlésre, ezért álláskeresőként nem vehető nyilvántartásba, álláskeresési járadékban nem részesülhet.
Azt is megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az alperes határozata nem ellentétes az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésében és 28. cikkében foglaltakkal, mert a foglalkoztatási törvény változása miatt már nem igényelhetnek álláskeresési járadékot az egyéni vállalkozásokat szüneteltető személyek. Az álláskeresési ellátás célja az, hogy a munkájukat önhibájukon kívül elvesztő személyek számára nyújtson ellátást. A céllal lenne ellentétes azonban, hogyha az egyéni vállalkozó saját döntésén múlna, hogy az ellátás érdekében szünetelteti-e vállalkozói tevékenységét.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkezett, mert azt a szüneteléskor bevonják, érvénytelenítik. Nem helytálló a jogerős ítélet hivatkozása, hogy eljárás nem indult, hiszen annak eredménye lett a vitatott határozat, tehát legkésőbb 2014. január 29-én eljárás indult. Visszavonás a megtámadott határozatban nem szerepel és másutt sem, tehát ügyében két ellentétes tartalmú határozat született. Érvelése szerint az Flt. 58. § (5) bekezdés e) pontja egyértelművé teszi, hogy a Tbj. az a külön törvény ami ügyében eldönti, ki minősül egyéni vállalkozónak. Az 5. § (1) bekezdés e) pont szerint csak a biztosított, a 8. § f) pontja alapján viszont az egyéni vállalkozói tevékenység ideje alatt szünetel a biztosítás. A biztosítás szünetelése alatt az egyéni vállalkozói tevékenységet szüneteltetőt, biztosítottnak, a kereső tevékenységétől a szünetelés alatt a törvény erejénél fogva eltiltottat egyszer s mind keresőtevékenységet folytatónak tekinteni ellentmond a valóságnak, ütközik az Alaptörvény 28. cikk bírósági jogértelmezési rendelkezésével.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megfelelő alapossággal feltárta és rögzítette ítéletének indokolásában az ügyben irányadó tényállást, és abból az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával helytálló jogi következtetést vont le.
Kiemeli a Kúria, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése, és 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárás során kizárólag a jogerős ítélet jogszerűsége vizsgálható, a Pp. 275. § (2) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben.
A perben rendelkezésre állt iratokból egyértelműen kitűnik, hogy a NAV hivatalos adatszolgáltatási rendszerein keresztül értesült a hatóság arról, miszerint a felperes 2012. június 12-étől kezdődően egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik. A felperes a hatóság felhívására 2014. január 31-én az okmányiroda által kiállított okirat bemutatásával igazolta, hogy 2012. június 12-étől 2013. szeptember 5-ig egyéni vállalkozónak minősült, és ezen időszakon belül 2013. február 15-től kezdően szüneteltette egyéni vállalkozói tevékenységét. Az elsőfokú bíróság - az alperesi hatósággal egyezően - helytállóan hivatkozott az Flt. 54. § (11) bekezdésében, és 58. § (5) bekezdés d) és e) pontjában foglaltakra, valamint az 54/B. §-ra.
A felperes ugyan 2013. február 15-től kezdődően szüneteltette egyéni vállalkozói tevékenységét, ez azonban nem jelentette azt, hogy ettől kezdődően egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkező személynek kellett volna tekinteni, egyéni vállalkozói minőségét nem szüntette meg, státuszát tekintve a szünetelés tartama alatt is egészen 2013. szeptember 5-ig a 2009. évi CXV. törvény hatálya alá tartozott. Így az Flt. 58. § (5) bekezdés e) pontja szerint - mivel ezen külön törvény szerint egyéni vállalkozónak minősült - keresőtevékenységet folytatónak kellett tekinteni. A keresőtevékenységet folytató személy pedig az Flt. 58. § (5) bekezdés d) pontjának 4. alpontja, illetve 54. § (11) bekezdése értelmében álláskeresőként nem volt nyilvántartásba vehető.
Tévedett a felperes felülvizsgálati kérelmében, mikor az Flt. 58. § (5) bekezdésében jelölt külön törvénynek a Tbj.-t tekintette. Ezen külön törvény az egyéni vállalkozó tekintetében a 2009. évi CXV. törvény volt, amelynek hatálya pedig a felperesre az egyéni vállalkozói minőség megszüntetéséig kiterjedt.
Hangsúlyozza a Kúria, hogy a felperes álláskeresőkénti nyilvántartásba vétele, valamint az álláskeresési ellátás iránti kérelme benyújtásakor nem tájékoztatta a hatóságot az egyéni vállalkozói mivoltáról, illetve tevékenysége szüneteltetéséről sem. Ezért kerülhetett arra sor, hogy az elsőfokú hatóság a felperesi kérelemnek helyt adó határozatot hozott. A tényállás feltárását követően azonban jogszerűen állapította meg, hogy a felperes jogosultsága nem áll fenn, ezért a kérelem elutasításáról rendelkezett.
A Kúria egyetértett az elsőfokú bíróságnak az alperesi határozatok jogszerűségére vonatkozó jogi érvelésével. Ebből következően a jogerős ítélet nem volt jogszabálysértőnek tekinthető a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv. III. 38.175/2014/3.)
A Kúria a dr. Varga József ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. E. Simon Katalin Ráchel jogtanácsos által képviselt Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ alperes ellen álláskeresési ellátás tárgyában hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. július 9. napján kelt 6.K.27.164/2014/7. számú jogerős ítélete ellen a felperes által 8. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
A Kúria a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.K.27.164/2014/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 70.000,- (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
A felperes 2013. február 19. napján álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét kérte, és ezzel együtt álláskeresési ellátás megállapítását is. Az alperes elsőfokú szerve megállapította, hogy 2013. február 19. napjától a felperes 49 nap álláskeresési járadékra jogosult, egyúttal álláskeresőként nyilvántartásba vette. Az álláskeresési járadék leteltét követően az alperes elsőfokú szerve foglalkoztatást helyettesítő támogatást nyújtott a felperesnek.
2014. január 29-én az elsőfokú szerv a NAV adatbázisából értesült arról, hogy a felperes egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezett 2012. június 12. napjától 2013. szeptember 5. napjáig, tevékenységét 2013. február 15. napjától szüneteltette. Az elsőfokú hatóság adatok beszerzése végett megkereste az egészségbiztosítási pénztárt, ahonnan hasonló tartalmú tájékoztatást kapott és a felperest is adatközlésre hívta fel. Mindezek eredményeként 2014. február 19. napján az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételre vonatkozó határozatát az elsőfokú szerv visszavonta, a felperes kérelmét elutasította. Arra hivatkozott, hogy a felperes nem minősül álláskeresőnek, mert kereső tevékenységet folytat a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 58.§ (5) bekezdés d) pontjának 4. alpontja szerint.
A felperes fellebbezett a határozat ellen, az alperes a 2014. február 19. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte, arra hivatkozott, hogy az a jogszabályi előírásoknak nem felel meg. Egyéni vállalkozói tevékenysége szüneteltetése alatt nem folytathatott kereső tevékenységet, kifogásolta, hogy az eljárás során két ellentétes határozat született és nincs lehetőség technikai határozat hozatalára, amely szerint egy korábbi döntés visszavonásra kerül. Hivatkozott az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésére, és 28. cikk második mondatára, arra is hogy 8 napon túli eljárás körében az alperes az eljárás megindításáról a felperest nem tájékoztatta, és a nyilvántartásba vételről szóló döntés visszavonásáról sem értesítette.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak értékelte, és elutasította azt. Ítéletének indokolásában a Ket. 29.§ (3) és (4) bekezdésére, 71.§ (1) és (7) bekezdésére, 72.§ (1) bekezdésére, 78.§ (1) bekezdésére, és 114.§ (1) bekezdésére hivatkozott. Azt állapította meg, hogy az eljárás megindításáról kell értesíteni a felet, a jogszabályi feltételek esetén 8 napon belül. Jelen esetben azonban nem volt szó eljárás megindításáról, ezen túlmenően azt is rögzítette, hogy az álláskeresőként történő nyilvántartásba vétel visszavonásáról szóló döntés ugyanabban a határozatban, amely a kérelem elutasításáról is szól, meghozható. Az elsőfokú bíróság szerint az alperes eljárási szabályt nem sértett.
Érdemben vizsgálta a felperes hivatkozását, az Flt. 54.§ (11) bekezdése, 58.§ (5) bekezdés d) pontja, valamint az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 18. § (3) és (5) bekezdése, a társadalombiztosítás ellátásaira, és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 5.§ (1) bekezdés e) és g) pontja, 8.§ f) pontja alapján. Mindebből azt állapította meg, hogy a felperes egyéni vállalkozását a vizsgált időszakban szüneteltette. A jogszabály értelmében a szünetelés alatt keresőtevékenységet nem folytatott, biztosítási jogviszonya szünetelt, de a felperes nem felelt meg annak a kritériumnak, hogy egyéni vállalkozónak ne minősüljön. A szünetelés időtartama alatt a felperes egyéni vállalkozónak minősült, a nyilvántartásból nem került törlésre, ezért álláskeresőként nem vehető nyilvántartásba, álláskeresési járadékban nem részesülhet.
Azt is megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az alperes határozata nem ellentétes az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésében és 28. cikkében foglaltakkal, mert a foglalkoztatási törvény változása miatt már nem igényelhetnek álláskeresési járadékot az egyéni vállalkozásokat szüneteltető személyek. Az álláskeresési ellátás célja az, hogy a munkájukat önhibájukon kívül elvesztő személyek számára nyújtson ellátást. A céllal lenne ellentétes azonban, hogyha az egyéni vállalkozó saját döntésén múlna, hogy az ellátás érdekében szünetelteti-e vállalkozói tevékenységét.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkezett, mert azt a szüneteléskor bevonják, érvénytelenítik. Nem helytálló a jogerős ítélet hivatkozása, hogy eljárás nem indult, hiszen annak eredménye lett a vitatott határozat, tehát legkésőbb 2014. január 29-én eljárás indult. Visszavonás a megtámadott határozatban nem szerepel és másutt sem, tehát ügyében két ellentétes tartalmú határozat született. Érvelése szerint az Flt. 58.§ (5) bekezdés e) pontja egyértelművé teszi, hogy a Tbj. az a külön törvény ami ügyében eldönti, ki minősül egyéni vállalkozónak. Az 5.§ (1) bekezdés e) pont szerint csak a biztosított, a 8.§ f) pontja alapján viszont az egyéni vállalkozói tevékenység ideje alatt szünetel a biztosítás. A biztosítás szünetelése alatt az egyéni vállalkozói tevékenységet szüneteltetőt, biztosítottnak, a kereső tevékenységétől a szünetelés alatt a törvény erejénél fogva eltiltottat egyszer s mind keresőtevékenységet folytatónak tekinteni ellentmond a valóságnak, ütközik az Alaptörvény 28. cikk bírósági jogértelmezési rendelkezésével.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274.§ (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megfelelő alapossággal feltárta és rögzítette ítéletének indokolásában az ügyben irányadó tényállást, és abból az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával helytálló jogi következtetést vont le.
Kiemeli a Kúria, hogy a Pp. 270.§ (2) bekezdése, és 272.§ (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárás során kizárólag a jogerős ítélet jogszerűsége vizsgálható, a Pp. 275.§ (2) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben.
A perben rendelkezésre állt iratokból egyértelműen kitűnik, hogy a NAV hivatalos adatszolgáltatási rendszerein keresztül értesült a hatóság arról, miszerint a felperes 2012. június 12-étől kezdődően egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik. A felperes a hatóság felhívására 2014. január 31-én az okmányiroda által kiállított okirat bemutatásával igazolta, hogy 2012. június 12-étől 2013. szeptember 5-ig egyéni vállalkozónak minősült, és ezen időszakon belül 2013. február 15-től kezdően szüneteltette egyéni vállalkozói tevékenységét. Az elsőfokú bíróság - az alperesi hatósággal egyezően - helytállóan hivatkozott az Flt. 54.§ (11) bekezdésében, és 58.§ (5) bekezdés d) és e) pontjában foglaltakra, valamint az 54/B.§-ra.
A felperes ugyan 2013. február 15-től kezdődően szüneteltette egyéni vállalkozói tevékenységét, ez azonban nem jelentette azt, hogy ettől kezdődően egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem rendelkező személynek kellett volna tekinteni, egyéni vállalkozói minőségét nem szüntette meg, státuszát tekintve a szünetelés tartama alatt is egészen 2013. szeptember 5-ig a 2009. évi CXV. törvény hatálya alá tartozott. Így az Flt. 58.§ (5) bekezdés e) pontja szerint - mivel ezen külön törvény szerint egyéni vállalkozónak minősült - keresőtevékenységet folytatónak kellett tekinteni. A keresőtevékenységet folytató személy pedig az Flt. 58.§ (5) bekezdés d) pontjának 4. alpontja, illetve 54.§ (11) bekezdése értelmében álláskeresőként nem volt nyilvántartásba vehető.
Tévedett a felperes felülvizsgálati kérelmében, mikor az Flt. 58.§ (5) bekezdésében jelölt külön törvénynek a Tbj.-t tekintette. Ezen külön törvény az egyéni vállalkozó tekintetében a 2009. évi CXV. törvény volt, amelynek hatálya pedig a felperesre az egyéni vállalkozói minőség megszüntetéséig kiterjedt.
Hangsúlyozza a Kúria, hogy a felperes álláskeresőkénti nyilvántartásba vétele, valamint az álláskeresési ellátás iránti kérelme benyújtásakor nem tájékoztatta a hatóságot az egyéni vállalkozói mivoltáról, illetve tevékenysége szüneteltetéséről sem. Ezért kerülhetett arra sor, hogy az elsőfokú hatóság a felperesi kérelemnek helyt adó határozatot hozott. A tényállás feltárását követően azonban jogszerűen állapította meg, hogy a felperes jogosultsága nem áll fenn, ezért a kérelem elutasításáról rendelkezett.
A Kúria egyetértett az elsőfokú bíróságnak az alperesi határozatok jogszerűségére vonatkozó jogi érvelésével. Ebből következően a jogerős ítélet nem volt jogszabálysértőnek tekinthető a felülvizsgálati kérelemmel érintett körben, ezért azt a Pp. 275.§ (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárásban az alperesnek igazolt perköltsége nem merült fel, ezért arról a Kúriának rendelkezni nem kellett.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték viselésére a felperes a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13.§ (2) bekezdése értelmében köteles.