adozona.hu
BH+ 2015.7.309
BH+ 2015.7.309
A hitelezőnek kell bizonyítania, hogy melyek azok a biztosítéki célú árbevétel engedményezések, amelyeket a 1346/2000/EK rendelet 5. cikke alapján közvetlenül érvényesíthet [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 49/D. §, 5. §; 1346/2000/EK rendelet 5. cikke].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A bíróság az adós felszámolását a Cégközlönyben közzétett végzésével 2009. március 27-én indította meg főeljárásként, felszámolóként a K. Zrt.-t jelölve ki.
A hitelező 2009. augusztus 6-án nyújtott be kifogást, melyben - egyebek mellett - kérte, hogy a bíróság a felszámolónak azt az intézkedését, amellyel a hitelezői igényét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolta be, semmisítse meg, és írja elő a felszámolóna...
BH+ 2015.7.309 A hitelezőnek kell bizonyítania, hogy melyek azok a biztosítéki célú árbevétel engedményezések, amelyeket a 1346/2000/EK rendelet 5. cikke alapján közvetlenül érvényesíthet [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 49/D. §, 5. §; 1346/2000/EK rendelet 5. cikke].
A bíróság az adós felszámolását a Cégközlönyben közzétett végzésével 2009. március 27-én indította meg főeljárásként, felszámolóként a K. Zrt.-t jelölve ki.A hitelező 2009. augusztus 6-án nyújtott be kifogást, melyben - egyebek mellett - kérte, hogy a bíróság a felszámolónak azt az intézkedését, amellyel a hitelezői igényét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolta be, semmisítse meg, és írja elő a felszámolónak, hogy a követelését a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésének megfelelően zálogjoggal biztosított követelésként haladéktalanul elégítse ki.
Előadta, hogy a hitelező és az adós 2003. augusztus 1-jén hitelszerződést kötött, mely alapján a hitelező 600 000 euró bankgarancia nyújtásával vállalt felelősséget az adós kötelezettségei teljesítéséért.
A szerződés "Biztosítékok" megnevezésű részében a felek megállapodtak abban, hogy az adós biztosítékul a valamennyi meglévő bel- és külföldi vevő követeléseinek engedményezését nyújtja, külön nyilatkozat szerint. Az engedményezésre havonta egyszer kerül sor, az adós által kitöltött nyilatkozatnak a hitelező részére történő átadásával. A megállapodás szövege szerint az engedményezés részben biztosítéki céllal jön létre, amely a szerződésben előírt feltételek esetén fizetési célúvá válik (1.2. pont és 1.3. pont). Az engedményezett követelések kötelezettjeinek hitelező általi értesítésétől kezdve az adós kötelezettséget vállalt arra, hogy a beérkező fizetéseket egy újonnan megnyitandó számlára vezeti át, melyen a hitelezőnek zálogjoga áll fenn.
A jogosult 2009. április 15-én - a felszámolás megindulását követően - a 600 000 euró összegű bankgaranciát lehívta. A hitelező bejelentette a követelését a felszámolónak és kérte azt a zálogjoggal biztosított követelések között nyilvántartani. A felszámoló a 178 320 000 Ft követelést határidőben bejelentett igényként a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolta. A felek közötti levélváltás után a felszámoló 2.468,52 euró tekintetében úgy nyilatkozott, hogy a más banknál, különböző bankszámlákon levő ekkora összegre állhat fenn a hitelező zálogjoga, a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti kielégítést azonban ez nem teszi lehetővé. Elutasította a hitelező által kért, a 2008. november 30-án fennálló követelésekről szóló lista kiadását is.
A hitelező álláspontja szerint a felszámoló tévesen értelmezte a Cstv. rendelkezéseit, mert a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján kell kielégíteni a követelésen fennálló zálogjoggal biztosított követeléseket is.
Tévesnek állította a felszámoló jogértelmezését amiatt is, mert a felszámoló csak a felszámolás kezdő időpontja előtt befolyt összegre szóló bankszámla-követelések tekintetében ismerte el a zálogjogot, a többi engedményezett, de a felszámolás kezdő időpontját követően teljesített követelés tekintetében nem.
Hivatkozott még arra is, hogy az adóstól utoljára 2008. november 30-án kapott listát a fennálló követelésállományról, és nincs pontos információja az azóta felmerült követelésekről, emiatt kérte kötelezni a felszámolót ezek kiadására.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását és a hitelező marasztalását az eljárás költségeiben.
Az elsőfokú bíróság a hitelező kifogását elutasította.
A hitelező által benyújtott fellebbezés alapján lefolytatott eljárásban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését részben és akként változtatta meg, hogy kötelezte a felszámolót a hitelező követeléséből 2.468,52 eurónak megfelelő összeg Cstv. 49/D. §-a szerinti kielégítési kategóriába történő besorolására és kielégítésére.
A felszámoló felülvizsgálati kérelme alapján eljárva a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzés felülvizsgálati kérelemmel érintett részét - az elsőfokú bíróság 9. sorszámú végzésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Megállapította, hogy a felek szerződése szerint az adós - az eljárás tárgyát adó 600 000 eurós bankgarancia biztosítékaként - biztosítéki céllal engedményezte a követeléseket egy havonta átadott nyilvántartás alapján. A felek szerződése szerint - az adott bankgarancia biztosítékaként - csak az abban részletezett esetben keletkezik zálogjog a bankszámla-követelésen és csak azokon az összegeken, amelyek az adós nem teljesítése miatt a biztosítéki célúból teljesítési célúvá alakított engedményezések ellenére nem a hitelezőhöz folytak be.
A jelen eljárással érintett bankgaranciát a jogosult a hitelezővel szemben az adós felszámolásának megindulása után érvényesítette, ezért a feltételek megvalósulásának hiányában - ennek a követelésnek a biztosítékaként - zálogjog nem keletkezhetett, a hitelezőnek tehát a felszámolás kezdő időpontjában nem volt zálogjoggal biztosított követelése, a felszámolás során pedig csak a felszámolás kezdő időpontját megelőzően keletkezett zálogjoggal biztosított követeléseket lehet privilegizáltan kielégíteni.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja - a fenti tényállás alapján - az volt, hogy az engedmény a felszámolás kezdő időpontjában biztosítéki célú volt. A BH 2002.364. számú eseti döntésben kifejtettek abban az esetben alkalmazandók, ha az engedményezett követelések kötelezettjének székhelye Magyarországon található. A Tanács fizetésképtelenségi eljárásról szóló 2000. május 29-i 1346/2000/EK rendeletének 5. cikke szerint a hitelezőt megilleti a biztosítéki célú engedményezéssel érintett követelésekből való behajtás joga, ha a főeljárás (jelen esetben Magyarország) tagállamához képest másik tagállamban van a kötelezett fő érdekeltségeinek központja.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította azt is, hogy a hitelező a követelésének privilegizált módon való kielégítését kívánta elérni a kifogással megindult eljárás eredményeként. Az eljárás rendelkezésre álló adataiból azonban nem lehetett megállapítani, hogy mely követelések tartoztak a biztosítéki célú engedményezés körébe és az ilyen követelések kötelezettjeinek melyik tagállamban van a fő érdekeltségei központja.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján utasította az elsőfokú bíróságot, a kifogás elbírálása során vizsgálja meg, hogy a biztosítéki célú engedményezéssel érintett követelések kötelezettjeinek a felszámolás kezdő időpontjában hol (melyik tagállamban) volt a fő érdekeltségeinek a központja, s ennek alapján hozza meg határozatát.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. A végzés indokolásában rögzítette, hogy a felszámoló a bíróság felhívására úgy nyilatkozott, nincs a birtokában a biztosítéki engedményezéssel érintett követelésekre vonatkozó lista, csupán a 2008. november 30-i lista utolsó oldala. Közölte azt is, hogy a jogerős végzésnek megfelelően a 2.468,52 eurónak megfelelő összeget átutalta a hitelezőnek.
A hitelező az elsőfokú eljárás során összesített listát csatolt azokról a követelésekről, amelyek a 2008. február 29-én, október 31-én és november 30-án szereplő listákon találhatók, és a kötelezettek fő érdekeltségeinek a központja Magyarországon és Dánián kívül az Európai Unió tagállamában van. Álláspontja szerint a 1346/2000/EK rendelet hatálya minden befolyt összegre kiterjed, tekintet nélkül arra, hogy az mikor folyt be.
A felszámoló jelezte, hogy a felek mindig az utolsó aktuális listát vették figyelembe, ezért csak az utolsó, 2008. november 30-i listának van jelentősége. Közölte, hogy az e listán szereplő cégek nem szerepelnek a vevőkimutatásban, miután a felszámolás kezdő időpontja előtt 2.468,52 euró folyt be az adós számlájára, 436,5 eurónak megfelelő összeg pedig kompenzálásra került.
Az elsőfokú bíróság megállapította, a hitelező által benyújtott bizonyítékok nem igazolták, hogy a felszámoló által behajtott bármely követelés a hitelező számára kifizetendőnek minősülne vagy bármely követelés behajtása érdekében eljárt volna a felszámoló, amelynek a behajtására a hitelező jogosult. Miután a hitelező a bizonyítási kötelezettségének felhívás ellenére sem tett eleget [Pp. 164. § (1) bekezdés], ezért a kifogást elutasította.
A hitelező fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A másodfokú bíróság - hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság végzésében írtakra - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felülvizsgálati eljárásban hozott végzés csupán 2.468,52 eurónak megfelelő hitelezői követelés minősítése tárgyában helyezte hatályon kívül a jogerős végzést és az elsőfokú bíróság végzését. A megismételt eljárásban tehát az ezen összeg befizetését teljesítő harmadik személyek vonatkozásában volt lehetősége megvizsgálni az engedményezett követelések kötelezettjeinek székhelyét. Miután a fenti eurónak megfelelő forint-összeget a felszámoló időközben átutalta a hitelezőnek, valójában a kifogás fennmaradt részét azért kellett elutasítani, mert az azzal kapcsolatos kérelem teljesült, a kifogás e fennmaradt részében okafogyottá vált.
Kiemelte, hogy új tartalmú kifogások előterjesztésének az ügyben nem volt helye, mert a Cstv. 51. § (1) bekezdése a kifogás előterjesztésére meghatározott törvényi határidőt ír elő, a kifogás megváltoztatásának lehetőségét nem szabályozza, e körben pedig a Cstv. 6. § (3) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó Pp. 146. § rendelkezései nem értelmezhetők.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy a hitelező új kifogást is bejelentett a felszámolóval szemben. Az új kifogás tárgyában indult eljárásban kell az elsőfokú bíróságnak eldöntenie, hogy mely engedményezett követelések veendők figyelembe, s ott kell állást foglalnia a bizonyítási kötelezettség terhe vonatkozásában. Abban az eljárásban kell feltárnia a bizonyítottan engedményezett követelések sorsát és ezt követően dönthet abban a kérdésben, hogy a hitelezőt milyen jogok illetik meg az érvényesítés, illetőleg elszámolás tekintetében.
A hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben - tartalma szerint - kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával a felszámoló 2009. július 27-i intézkedésének megsemmisítését. A felszámoló kötelezését kérte arra, hogy a biztosítéki célú engedményezések alapján az adóshoz olyan vevőktől - akár a felszámolás kezdete előtt, akár után - befolyt követeléseket, amelyek kötelezettjeinek székhelye valamelyik Magyarországon kívüli EU tagállamban (kivéve Dánia) van, a hitelező részére adja ki. Kérte továbbá a követelésének a 2003. augusztus 25-i garancia-hitelszerződés 3. oldala 3. bekezdésében foglalt, az engedményezett követelésekből az adóshoz befolyt összegek tekintetében fennálló, adósi bankszámla-követelésen létrejött zálogjog alapján, a Cstv. 49/D. § szerinti besorolását és kielégítését.
Állította, a másodfokú bíróság végzése sérti a Pp. 275. § (2) és (5) bekezdését, mert tévesen állapította meg, hogy mi volt a felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálat terjedelme, emiatt tévesen értelmezte a Legfelsőbb Bíróság kötelező utasításait.
Álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság végzése nem csak a 2.468,52 euró összegű hitelezői követelést érintette, hanem a teljes hitelezői követelést.
Az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban csatolt további két listában szereplő harmadadósokat is vizsgálnia kellett volna. Kifejtette, hogy az engedményezett követelések körébe nem csak a legutolsó, 2008. november 30-i engedményezési lista-részletben felsorolt követelések tartoznak. Az adós hónapról-hónapra megtette az engedményezési nyilatkozatot és csatolta az engedményezett követelések listáját.
A havonkénti frissítésre azért volt szükség, mert a havonkénti engedményezések biztosították, hogy a még be nem folyt aktuális követeléseket a hitelező a harmadadósoktól közvetlenül be tudja hajtani. A közvetlen behajtás lehetősége volt tehát az első védelmi háló. Az adóshoz már befolyt összegeken pedig a felek zálogjogot kívántak létesíteni - ez volt a második védelmi háló. (Itt nincs jelentősége a zálogjog keletkezése vitatott időpontjának, csak annak, hogy a már befolyt követeléseket sem kívánták kiengedni a biztosítéki körből.)
Sem a jogerős másodfokú végzés, sem a Legfelsőbb Bíróság határozata nem tartalmazza, hogy a kielégítés tekintetében csak a 2008. november 30-i lista az irányadó.
Álláspontja szerint a garancia-hitelszerződés 3. oldal 3. bekezdése alapján az adós bankszámla-követelésein zálogjoga áll fenn, azaz nem jövőbeni zálogjogról, hanem már létezőről van szó. Az egyszerű fordítás miatt értette úgy a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felek szándéka jövőbeni zálogjog alapítására vonatkozott. A felek az aláírás időpontjára kötötték ki a hitelező jövőben keletkező követelése biztosítására az adós szintén jövőben keletkező bankszámla-követeléseire a zálogjogot.
A felszámoló nem nyújtott be felülvizsgálati ellenkérelmet.
A Kúria a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A Kúria nem ért egyet a másodfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a korábbi felülvizsgálati eljárás csak a 2.468,52 euró hitelezői követelés minősítésére korlátozódott. A hitelező kifogása a teljes követelésének besorolására irányult, és a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban is a "biztosítéki célú engedményezéssel érintett követelések" tekintetében kötelezte az elsőfokú bíróságot vizsgálatra. Mindebből következően a korábbi másodfokú végzésben meghatározott összeg megfizetése miatt a kifogás nem vált okafogyottá.
Figyelemmel azonban arra, hogy a később részletezettek szerint a másodfokú bíróság által is vizsgált összegen felüli követelést a hitelező bizonyítani nem tudott, a másodfokú bíróság korlátozó álláspontja sem tette szükségessé azt, hogy a Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezze és e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasítsa.
A Kúria fenntartja a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.409/2010/5. számú végzésében kifejtett álláspontját, mely szerint az adott bankgarancia beváltásából származó követelés tekintetében a hitelező a felszámolás kezdő időpontjában nem rendelkezett zálogjoggal az adós bankszámla-követelésein, figyelemmel arra, hogy nem volt még olyan adóssal szembeni követelése, amelyet zálogjoggal tudott volna biztosítani.
A felek szerződéséből egyértelműen megállapítható, hogy a havonta átadott engedményezési nyilatkozatokban szereplő, az adóst megillető követeléseket biztosítéki céllal engedményezték a hitelezőre. Ennek az engedményezési formának az a jellemzője, hogy a kötelezett az adósnak teljesíti a kötelezettségét, és az adós - amennyiben a fizetési kötelezettsége már fennáll - a saját vagyonából teljesít a hitelező felé. A hitelező csak akkor fordítja a biztosítéki célú engedményt teljesítési engedménnyé, ha az adós a közöttük létrejött megállapodás alapján nem teljesít a hitelezőnek. Teljesítési engedmény esetén az engedményezéssel az adós helyett a hitelező válik jogosítottá, ezzel azonban a hitelezőnek az adós felé fennálló követelése is csökken.
Jelen esetben e teljesítési engedmény létezése a felszámolás kezdő időpontjában kizárt volt, mert a hitelezőnek a bankgarancia alapján még nem állt fenn követelése az adóssal szemben, a bankgarancia jogosultja azt a felszámolás kezdő időpontjáig nem hívta le. A követeléseket tehát az adós csak biztosítéki céllal engedményezhette a hitelezőre.
A biztosítéki célú engedmény teljesítési engedménnyé változásától vállalt az adós kötelezettséget arra, hogy a beérkező fizetéseket egy megfelelő számlára vezeti át. Az "e követelésekre" beérkezett fizetések következtében egy másik hitelintézetnél keletkezett bankszámla-követelésekre vonatkozóan állapodtak meg a felek zálogjog alapításáról. A fentiekben kifejtettek miatt azonban ilyen zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt nem jöhetett létre.
Mindebből következően a hitelező félreértette a Legfelsőbb Bíróság korábbi határozatának indokolását. A hitelezőnek nem azért nem áll fenn zálogjoga, mert a fordítás a "keletkezik" szót használta az "el van zálogosítva" kifejezés helyett.
A hitelező arra is hivatkozott, hogy a biztosítéki céllal történt engedményezés körének megállapításánál nem csak a 2008. november 30-i listán felsorolt követeléseket kell figyelembe venni, hanem a korábbi listákban feltüntetett követeléseket, valamint az azt követően létrejötteket is.
A Kúria elsőként rögzíti, hogy a 2008. november 30-át követően keletkezett követelések ismeretére azért nincs szükség, mert a felek szerződése szerint külön nyilatkozattal került sor az engedményezésre (2. oldal Biztosítékok, 2. bekezdés). Miután a felek egyezően adták elő, hogy az utolsó engedményezési nyilatkozatot 2008. november 30-án készítette az adós, ezért az ezt követő időszak vizsgálata szükségtelen, mert nem történt engedményezés.
A hitelező a megismételt elsőfokú eljárásban becsatolt 7. sorszámú beadványában maga írta a következőt: "nem vitatott a felek között, hogy az adós minden hónap végén a teljes vevőkövetelését engedményezte a hitelezőre" (5. oldal 3. bekezdés).
Mindebből következően helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az utolsó 2008. november 30-i listát kell vizsgálni, miután az a "teljes vevőkövetelést" tartalmazta az aktuális időpontra.
A Kúria álláspontja szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, a hitelezőnek kellett volna bizonyítania a 2008. november 30-án készült lista alapján, hogy a felszámoló által behajtott bármely követelés a hitelező számára kifizetendőnek minősülne, vagy bármely követelés behajtása érdekében eljárt volna a felszámoló, amelynek a behajtására a hitelező jogosult.
A Kúria utal arra, hogy a hitelező a felek közötti szerződés alapján minden hónapban megkapta az engedményezett követelések listáját. Amennyiben nem tudott egy 2008. november 30-ra vonatkozó teljes listát becsatolni, úgy annak a következményeit magának kell viselnie.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a becsatolt, 2008. november 30-i lista utolsó oldalán szereplő, a hitelezőt megillető összeget - az első eljárás jogerős végzése alapján, a hitelező zálogjogára hivatkozással - a felszámoló kifizette a hitelezőnek. A Kúria álláspontja szerint ezzel a hitelezőnek - a kifizetése - a rendelkezésre álló 2008. november 30-i lista alapján megtörtént, ezért az erre alapított kifogás elutasítása nem volt jogszabálysértő.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős végzést - az indokolás fenti kiegészítésével - hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.254/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a K. Zártkörűen Működő Részvénytársaság felszámoló meghatalmazása alapján a Dr. Holobrádi Emese Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Holobrádi Emese ügyvéd által képviselt K. Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt" adós felszámolása iránt folyamatban levő eljárásban, a Zimányi és Fakó Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Fakó Beatrix ügyvéd által képviselt A. Bankaktiengesellschaft hitelező részéről előterjesztett kifogás tárgyában a Fővárosi Törvényszéken 38.Fpkh.01-12-000270 számon indult eljárásban, a Fővárosi Ítélőtábla 11.Fpkf.43.845/2013/3. számú jogerős végzése ellen a hitelező 33. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelme folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
v é g z é s t :
A Kúria a jogerős végzést hatályában fenntartja.
Kötelezi a hitelezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg a felszámoló által képviselt adósnak 25.400 (Huszonötezer-négyszáz) Ft felülvizsgálati eljárási költséget.
Ez ellen a végzés ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A bíróság az adós felszámolását a 17.Fpk.01-09-001500 számú eljárásban a Cégközlönyben közzétett végzésével 2009. március 27-én indította meg főeljárásként, felszámolóként a K. Zrt-t jelölve ki.
A hitelező 2009. augusztus 6-án nyújtott be kifogást, melyben - egyebek mellett - kérte, hogy a bíróság a felszámoló azon intézkedését, amellyel a hitelezői igényét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolta be, semmisítse meg, és írja elő a felszámolónak, hogy a követelését a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésének megfelelően zálogjoggal biztosított követelésként haladéktalanul elégítse ki.
Előadta, hogy a hitelező és az adós 2003. augusztus 1-jén hitelszerződést kötött, mely alapján a hitelező 600.000 EUR bankgarancia nyújtásával vállalt felelősséget az adós kötelezettségei teljesítéséért.
A szerződés "Biztosítékok" megnevezésű részében a felek megállapodtak abban, hogy az adós biztosítékul a valamennyi meglévő bel- és külföldi vevő követeléseinek engedményezését nyújtja, külön nyilatkozat szerint. Az engedményezésre havonta egyszer kerül sor, az adós által kitöltött nyilatkozatnak a hitelező részére történő átadásával. A megállapodás szövege szerint az engedményezés részben biztosítéki céllal jön létre, amely a szerződésben előírt feltételek esetén fizetési célúvá válik (1.2. pont és 1.3. pont). Az engedményezett követelések kötelezettjeinek hitelező általi értesítésétől kezdve az adós kötelezettséget vállalt arra, hogy a beérkező fizetéseket egy újonnan megnyitandó számlára vezeti át, melyen a hitelezőnek zálogjoga áll fenn.
A jogosult 2009. április 15-én - a felszámolás megindulását követően - a 600.000 EUR összegű bankgaranciát lehívta. A hitelező bejelentette a követelését a felszámolónak és kérte azt a zálogjoggal biztosított követelések között nyilvántartani. A felszámoló a 178.320.000 Ft követelést határidőben bejelentett igényként a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontjába sorolta. A felek közötti levélváltás után a felszámoló 2.468,52 EUR tekintetében úgy nyilatkozott, hogy a más banknál, különböző bankszámlákon levő ekkora összegre állhat fenn a hitelező zálogjoga, a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerinti kielégítést azonban ez nem teszi lehetővé. Elutasította a hitelező által kért, a 2008. november 30-án fennálló követelésekről szóló lista kiadását is.
A hitelező álláspontja szerint a felszámoló tévesen értelmezte a Cstv. rendelkezéseit, mert a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján kell kielégíteni a követelésen fennálló zálogjoggal biztosított követeléseket is.
Tévesnek állította a felszámoló jogértelmezését amiatt is, mert a felszámoló csak a felszámolás kezdő időpontja előtt befolyt összegre szóló bankszámla-követelések tekintetében ismerte el a zálogjogot, a többi engedményezett, de a felszámolás kezdő időpontját követően teljesített követelés tekintetében nem.
Hivatkozott még arra is, hogy az adóstól utoljára 2008. november 30-án kapott listát a fennálló követelésállományról, és nincs pontos információja az azóta felmerült követelésekről, emiatt kérte kötelezni a felszámolót ezek kiadására.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását és a hitelező marasztalását az eljárás költségeiben.
Az elsőfokú bíróság a hitelező kifogását elutasította.
A hitelező által benyújtott fellebbezés alapján lefolytatott eljárásban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését részben és akként változtatta meg, hogy kötelezte a felszámolót a hitelező követeléséből 2.468,52 EUR-nak megfelelő összeg Cstv.49/D. §-a szerinti kielégítési kategóriába történő besorolására és kielégítésére.
A felszámoló felülvizsgálati kérelme alapján eljárva a Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzés felülvizsgálati kérelemmel érintett részét - az elsőfokú bíróság 9. sorszámú végzésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Megállapította, hogy a felek szerződése szerint az adós - az eljárás tárgyát képező 600.000 eurós bankgarancia biztosítékaként - biztosítéki céllal engedményezte a követeléseket egy havonta átadott nyilvántartás alapján. A felek szerződése szerint - az adott bankgarancia biztosítékaként - csak az abban részletezett esetben keletkezik zálogjog a bankszámla-követelésen és csak azokon az összegeken, amelyek az adós nem teljesítése miatt a biztosítéki célúból teljesítési célúvá alakított engedményezések ellenére nem a hitelezőhöz folytak be.
A jelen eljárással érintett bankgaranciát a jogosult a hitelezővel szemben az adós felszámolásának megindulása után érvényesítette, ezért a feltételek megvalósulásának hiányában - ennek a követelésnek a biztosítékaként - zálogjog nem keletkezhetett, a hitelezőnek tehát a felszámolás kezdő időpontjában nem volt zálogjoggal biztosított követelése, a felszámolás során pedig csak a felszámolás kezdő időpontját megelőzően keletkezett zálogjoggal biztosított követeléseket lehet privilegizáltan kielégíteni.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja - a fenti tényállás alapján - az volt, hogy az engedmény a felszámolás kezdő időpontjában biztosítéki célú volt. A BH2002.364. számú eseti döntésben kifejtettek abban az esetben alkalmazandók, ha az engedményezett követelések kötelezettjének székhelye Magyarországon található. A Tanács fizetésképtelenségi eljárásról szóló 2000. május 29-i 1346/2000/EK Rendeletének 5. cikke szerint a hitelezőt megilleti a biztosítéki célú engedményezéssel érintett követelésekből való behajtás joga, ha a főeljárás (jelen esetben Magyarország) tagállamához képest másik tagállamban van a kötelezett fő érdekeltségeinek központja.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította azt is, hogy a hitelező a követelésének privilegizált módon való kielégítését kívánta elérni a kifogással megindult eljárás eredményeként. Az eljárás rendelkezésre álló adataiból azonban nem lehetett megállapítani, hogy mely követelések tartoztak a biztosítéki célú engedményezés körébe és azon követelések kötelezettjeinek melyik tagállamban van a fő érdekeltségei központja.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján utasította az elsőfokú bíróságot, a kifogás elbírálása során vizsgálja meg, hogy a biztosítéki célú engedményezéssel érintett követelések kötelezettjeinek a felszámolás kezdő időpontjában hol (melyik tagállamban) volt a fő érdekeltségeinek a központja, s ennek alapján hozza meg határozatát.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a kifogást elutasította. A végzés indokolásában rögzítette, hogy a felszámoló a bíróság felhívására úgy nyilatkozott, nincs a birtokában a biztosítéki engedményezéssel érintett követelésekre vonatkozó lista, csupán a 2008. november 30-i lista utolsó oldala. Közölte azt is, hogy a jogerős végzésnek megfelelően a 2.468,52 eurónak megfelelő összeget átutalta a hitelezőnek.
A hitelező az elsőfokú eljárás során összesített listát csatolt azokról a követelésekről, amelyek a 2008. február 29-én, október 31-én és november 30-án szereplő listákon találhatók, és a kötelezettek fő érdekeltségeinek a központja Magyarországon és Dánián kívül az Európai Unió tagállamában van. Álláspontja szerint a 1346/2000/EK rendelet hatálya minden befolyt összegre kiterjed, tekintet nélkül arra, hogy az mikor folyt be.
A felszámoló jelezte, hogy a felek mindig az utolsó aktuális listát vették figyelembe, ezért csak az utolsó, 2008. november 30-i listának van jelentősége. Közölte, hogy az ezen a listán szereplő cégek nem szerepelnek a vevőkimutatásban, mivel a felszámolás kezdő időpontja előtt 2.468,52 euró folyt be az adós számlájára, 436,5 eurónak megfelelő összeg pedig kompenzálásra került.
Az elsőfokú bíróság megállapította, a hitelező által benyújtott bizonyítékok nem igazolták, hogy a felszámoló által behajtott bármely követelés a hitelező számára kifizetendőnek minősülne vagy bármely követelés behajtása érdekében eljárt volna a felszámoló, amelynek a behajtására a hitelező jogosult. Miután a hitelező a bizonyítási kötelezettségének felhívás ellenére sem tett eleget [Pp. 164. § (1) bekezdés], ezért a kifogást elutasította.
A hitelező fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A másodfokú bíróság - hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság végzésében írtakra - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felülvizsgálati eljárásban hozott végzés csupán 2.468,52 eurónak megfelelő hitelezői követelés minősítése tárgyában helyezte hatályon kívül a jogerős végzést és az elsőfokú bíróság végzését. A megismételt eljárásban tehát az ezen összeg befizetését teljesítő harmadik személyek vonatkozásában volt lehetősége megvizsgálni az engedményezett követelések kötelezettjeinek székhelyét. Mivel a fenti eurónak megfelelő forint-összeget a felszámoló időközben átutalta a hitelezőnek, valójában a kifogás fennmaradt részét azért kellett elutasítani, mert az azzal kapcsolatos kérelem teljesült, a kifogás e fennmaradt részében okafogyottá vált.
Kiemelte, hogy új tartalmú kifogások előterjesztésének az ügyben nem volt helye, mert a Cstv. 51. § (1) bekezdése a kifogás előterjesztésére meghatározott törvényi határidőt ír elő, a kifogás megváltoztatásának lehetőségét nem szabályozza, e körben pedig a Cstv. 6. § (3) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazandó Pp. 146. § rendelkezései nem értelmezhetők.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy a hitelező új kifogást is bejelentett a felszámolóval szemben. Az új kifogás tárgyában indult eljárásban kell az elsőfokú bíróságnak eldöntenie, hogy mely engedményezett követelések veendők figyelembe, s ott kell állást foglalnia a bizonyítási kötelezettség terhe vonatkozásában. Abban az eljárásban kell feltárnia a bizonyítottan engedményezett követelések sorsát és ezt követően dönthet abban a kérdésben, hogy a hitelezőt milyen jogok illetik meg az érvényesítés, illetőleg elszámolás tekintetében.
A hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben - tartalma szerint - kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával a felszámoló 2009. július 27-i intézkedésének megsemmisítését. A felszámoló kötelezését kérte arra, hogy a biztosítéki célú engedményezések alapján az adóshoz olyan vevőktől - akár a felszámolás kezdete előtt, akár után - befolyt követeléseket, amelyek kötelezettjeinek székhelye valamelyik Magyarországon kívüli EU tagállamban (kivéve Dánia) van, a hitelező részére adja ki. Kérte továbbá a követelésének a 2003. augusztus 25-i garancia-hitelszerződés 3. oldala 3. bekezdésében foglalt, az engedményezett követelésekből az adóshoz befolyt összegek tekintetében fennálló, adósi bankszámla-követelésen létrejött zálogjog alapján, a Cstv. 49/D. § szerinti besorolását és kielégítését.
Állította, a másodfokú bíróság végzése sérti a Pp. 275. § (2) és (5) bekezdését, mert tévesen állapította meg, hogy mi volt a felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálat terjedelme, emiatt tévesen értelmezte a Legfelsőbb Bíróság kötelező utasításait.
Álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság végzése nem csak a 2.468,52 euró összegű hitelezői követelést érintette, hanem a teljes hitelezői követelést.
Az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárásban csatolt további két listában szereplő harmadadósokat is vizsgálnia kellett volna. Kifejtette, hogy az engedményezett követelések körébe nem csak a legutolsó, 2008. november 30-i engedményezési lista-részletben felsorolt követelések tartoznak. Az adós hónapról-hónapra megtette az engedményezési nyilatkozatot és csatolta az engedményezett követelések listáját.
A havonkénti frissítésre azért volt szükség, mert a havonkénti engedményezések biztosították, hogy a még be nem folyt aktuális követeléseket a hitelező a harmadadósoktól közvetlenül be tudja hajtani. A közvetlen behajtás lehetősége volt tehát az első védelmi háló. Az adóshoz már befolyt összegeken pedig a felek zálogjogot kívántak létesíteni - ez volt a második védelmi háló. (Itt nincs jelentősége a zálogjog keletkezése vitatott időpontjának, csak annak, hogy a már befolyt követeléseket sem kívánták kiengedni a biztosítéki körből.)
Sem a jogerős másodfokú végzés, sem a Legfelsőbb Bíróság határozata nem tartalmazza, hogy a kielégítés tekintetében csak a 2008. november 30-i lista az irányadó.
Álláspontja szerint a garancia-hitelszerződés 3. oldal 3. bekezdése alapján az adós bankszámla-követelésein zálogjoga áll fenn, azaz nem jövőbeni zálogjogról, hanem már létezőről van szó. Az egyszerű fordítás miatt értette úgy a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felek szándéka jövőbeni zálogjog alapítására vonatkozott. A felek az aláírás időpontjára kötötték ki a hitelező jövőben keletkező követelése biztosítására az adós szintén jövőben keletkező bankszámla-követeléseire a zálogjogot.
A felszámoló nem nyújtott be felülvizsgálati ellenkérelmet.
A Kúria a jogerős másodfokú végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 275. § (2) bekezdése alapján.
A Kúria nem ért egyet a másodfokú bíróságnak azzal a megállapításával, hogy a korábbi felülvizsgálati eljárás csak a 2.468,52 euró hitelezői követelés minősítésére korlátozódott. A hitelező kifogása a teljes követelésének besorolására irányult, és a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban is a "biztosítéki célú engedményezéssel érintett követelések" tekintetében kötelezte az elsőfokú bíróságot vizsgálatra. Mindebből következően a korábbi másodfokú végzésben meghatározott összeg megfizetése miatt a kifogás nem vált okafogyottá.
Figyelemmel azonban arra, hogy a később részletezettek szerint a másodfokú bíróság által is vizsgált összegen felüli követelést a hitelező bizonyítani nem tudott, a másodfokú bíróság korlátozó álláspontja sem tette szükségessé azt, hogy a Kúria a jogerős végzést hatályon kívül helyezze és e körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasítsa.
A Kúria fenntartja a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.409/2010/5. számú végzésében kifejtett álláspontját, mely szerint az adott bankgarancia beváltásából származó követelés tekintetében a hitelező a felszámolás kezdő időpontjában nem rendelkezett zálogjoggal az adós bankszámla-követelésein, figyelemmel arra, hogy nem volt még olyan adóssal szembeni követelése, amelyet zálogjoggal tudott volna biztosítani.
A felek szerződéséből egyértelműen megállapítható, hogy a havonta átadott engedményezési nyilatkozatokban szereplő, az adóst megillető követeléseket biztosítéki céllal engedményezték a hitelezőre. Ennek az engedményezési formának az a jellemzője, hogy a kötelezett az adósnak teljesíti a kötelezettségét, és az adós - amennyiben a fizetési kötelezettsége már fennáll - a saját vagyonából teljesít a hitelező felé. A hitelező csak akkor fordítja a biztosítéki célú engedményt teljesítési engedménnyé, ha az adós a közöttük létrejött megállapodás alapján nem teljesít a hitelezőnek. Teljesítési engedmény esetén az engedményezéssel az adós helyett a hitelező válik jogosítottá, ezzel azonban a hitelezőnek az adós felé fennálló követelése is csökken.
Jelen esetben e teljesítési engedmény létezése a felszámolás kezdő időpontjában kizárt volt, mert a hitelezőnek a bankgarancia alapján még nem állt fenn követelése az adóssal szemben, a bankgarancia jogosultja azt a felszámolás kezdő időpontjáig nem hívta le. A követeléseket tehát az adós csak biztosítéki céllal engedményezhette a hitelezőre.
A biztosítéki célú engedmény teljesítési engedménnyé változásától vállalt az adós kötelezettséget arra, hogy a beérkező fizetéseket egy megfelelő számlára vezeti át. Az "e követelésekre" beérkezett fizetések következtében egy másik hitelintézetnél keletkezett bankszámla-követelésekre vonatkozóan állapodtak meg a felek zálogjog alapításáról. A fentiekben kifejtettek miatt azonban ilyen zálogjog a felszámolás kezdő időpontja előtt nem jöhetett létre.
Mindebből következően a hitelező félreértette a Legfelsőbb Bíróság korábbi határozatának indokolását. A hitelezőnek nem azért nem áll fenn zálogjoga, mert a fordítás a "keletkezik" szót használta az "el van zálogosítva" kifejezés helyett.
A hitelező arra is hivatkozott, hogy a biztosítéki céllal történt engedményezés körének megállapításánál nem csak a 2008. november 30-i listán felsorolt követeléseket kell figyelembe venni, hanem a korábbi listákban feltüntetett követeléseket, valamint az azt követően létrejötteket is.
A Kúria elsőként rögzíti, hogy a 2008. november 30-át követően keletkezett követelések ismeretére azért nincs szükség, mert a felek szerződése szerint külön nyilatkozattal került sor az engedményezésre (2. oldal Biztosítékok, 2. bekezdés). Miután a felek egyezően adták elő, hogy az utolsó engedményezési nyilatkozatot 2008. november 30-án készítette az adós, ezért az ezt követő időszak vizsgálata szükségtelen, mivel nem történt engedményezés.
A hitelező a megismételt elsőfokú eljárásban becsatolt 7. sorszámú beadványában maga írta a következőt: "nem vitatott a felek között, hogy az adós minden hónap végén a teljes vevőkövetelését engedményezte a hitelezőre" (5. oldal 3. bekezdés).
Mindebből következően helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az utolsó 2008. november 30-i listát kell vizsgálni, hiszen az a "teljes vevőkövetelést" tartalmazta az aktuális időpontra.
A Kúria álláspontja szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, a hitelezőnek kellett volna bizonyítania a 2008. november 30-án készült lista alapján, hogy a felszámoló által behajtott bármely követelés a hitelező számára kifizetendőnek minősülne, vagy bármely követelés behajtása érdekében eljárt volna a felszámoló, amelynek a behajtására a hitelező jogosult.
A Kúria utal arra, hogy a hitelező a felek közötti szerződés alapján minden hónapban megkapta az engedményezett követelések listáját. Amennyiben nem tudott egy 2008. november 30-ra vonatkozó teljes listát becsatolni, úgy annak a következményeit magának kell viselnie.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a becsatolt, 2008. november 30-i lista utolsó oldalán szereplő, a hitelezőt megillető összeget - az első eljárás jogerős végzése alapján, a hitelező zálogjogára hivatkozással - a felszámoló kifizette a hitelezőnek. A Kúria álláspontja szerint ezzel a hitelezőnek - a kifizetése - a rendelkezésre álló 2008. november 30-i lista alapján megtörtént, ezért az erre alapított kifogás elutasítása nem volt jogszabálysértő.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős végzést - az indokolás fenti kiegészítésével - hatályában fenntartotta.
A hitelező felülvizsgálati kérelme alaptalan volt, ezért a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felszámoló által képviselt adós felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségét, amely a jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjból áll. Az ügyvédi munkadíj összegét a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2015. február 27.
dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, dr. Pethőné dr. Kovács Ágnes s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII.30.254/2014.)