adozona.hu
BH+ 2015.5.231
BH+ 2015.5.231
Közösségen belülre történő, adólevonási joggal járó adómentes termékértékesítés feltételei. [2003. évi CXII. tv. 97.§, 99. § (2) bek., 2007. évi CXXVII. tv. 89. § (1) bek., 1952. évi III. tv. 164. §, 206. § (1) bek., 221. § (1) bek., 275. §]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a 2010. II. negyedévi általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) bevallásában a C. F. S.R.L. (a továbbiakban: román társaság) nevére kukoricaértékesítésről kiállított két számla alapján 27.600.000 Ft Közösségen belülre történő, adólevonási joggal járó adómentes termékértékesítést szerepeltetett.
Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemben 2010. II. negyedévére bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban 6.900....
Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemben 2010. II. negyedévére bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban 6.900.000 Ft jogosulatlan igénylésnek minősülő áfa adókülönbözetet állapított meg, 3.450.000 Ft adóbírságot szabott ki.
Az alperes a 2012. április 16. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 2. § a) pontjára, 55. § (1) bekezdésére, 56.§-ára, 89. § (1) bekezdésére, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 97. § (4) bekezdésére, 99. § (2) bekezdésére alapította. Határozatának indokolása szerint az elsőfokú adóhatóság megalapozottan állapította meg, hogy a felperes értékesítéseire nem alkalmazható adómentesség, ezek után belföldi adómértékkel kell felszámítani az áfát. A felperes nem igazolta a Közösségen belüli értékesítések adómentességének feltételeit, a kiszállítás tényének alátámasztására becsatolt CMR okmányok, szállítólevelek nem valós adatokat tartalmaznak. Az adózó képviselőjének nyilatkozata szerint nem győződtek meg a fuvarozás körülményeiről, nem volt tudomásuk a fuvareszközökről, a szállításban közreműködő személyekről. A CMR okmányokon fuvarozóként a román társaság szerepel, azonban a gépjármű nyilvántartás adataiból egyértelműen megállapítható, hogy a feltüntetett rendszámoknak megfeleltethető járművek egyike sem állt a román társaság tulajdonában, vagy használatában. A CMR-eken szereplő járművekkel a román társaság nem fuvarozhatott. A rendszámoknak megfeleltethető gépjárművek, pótkocsik tulajdonosai, üzembentartói a vizsgált időszakban nem teljesítettek külföldi fuvart, többségüknek nem is volt nemzetközi fuvarozásra engedélye, a CMR-ek szerinti szállítások teljesítését nem ismerték el. A nemzetközi megkeresésre adott tájékoztatás szerint a román társasággal szemben revíziót nem tudtak lefolytatni, mivel magyar állampolgárságú tulajdonosával nem tudtak kapcsolatot teremteni, ez a társaság Közösségen belüli beszerzést nem vallott be, és nem rendelkezett olyan hellyel sem, amely alkalmas lett volna tárolási célra, adószáma is felfüggesztésre került.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az adómentes értékesítés feltételeinek fennállását az adózónak kell igazolnia. Az adásvételi szerződések és fuvarokmányok adattartalma alapján egyértelműen megállapítható, hogy a fuvarozás nem a felperest, hanem a vevőt terhelte. Az ellenőrzés azonban kétséget kizáróan feltárta, hogy a számlákon vevőként feltüntetett társaság nem elérhető, törvényes képviselője időközben elhunyt és a vevő tagállamában az értékesítéseket nem vallotta be, adófizetési kötelezettségének nem tett eleget. Az pedig nyilvánvaló a gépjárművek beazonosítását követően, hogy a fuvarozást nem a fuvarozóként feltüntetett román társaság végezte saját gépjárműveivel. A nyilatkozatok és tanúvallomások értékelése alapján megalapozott következtetés vonható le arra, hogy a CMR-ek szállítást végző járművekre vonatkozó adatai nem hitelesek, így nem igazolt, hogy az áru más tagállamba történő kiszállítása a CMR-ek szerinti módon megtörtént volna, ezért a termékexportról kiállított számlákon megjelenített gazdasági események belföldi termékértékesítésnek minősülnek. A felperes által kötött adásvételi szerződések az áruk más tagállamba történő tényleges kiszállítását nem támasztják alá. A felperes képviselője nem vitatta, hogy még annyit sem ellenőrzött a fuvarozáskor, hogy a ténylegesen ott lévő gépjárművek forgalmi rendszámai kerülnek-e feltüntetésre, ennél fogva a felperes esetében jóhiszemű eljárásnak, illetve ésszerűen elvárható intézkedések megtételének megállapítása kizárt. Az adóhatóság teljes körű bizonyítást folytatott le az adómentesség igazolására becsatolt dokumentumok tekintetében és az elsőfokú határozatokban részletezettek szerint a bizonyítás eredményeként megalapozottan állapította meg, hogy a CMR-ek tartalmilag hiteltelen dokumentumok.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, és annak megállapítását, hogy az Áfa tv. 89. § (1) bekezdésének megfelelően értékesítette a perben vitatott számlák szerinti gabonát a román társaság részére, ezért nem terheli áfa fizetési kötelezettség, jogszerű volt a visszaigénylése, másodlagosan az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Érvelése szerint a jogerős ítélet nem felel meg a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-ában, 221. §-ában, 339. §-ában, 339/A. §-ában, az Áfa tv. 89. § (1) bekezdésében, a Ptk. 205. § (1) és (2) bekezdéseiben, 365. §-ában, a C-409/04. számú ítéletben foglaltaknak. Kifejtette, hogy az alperes eljárása, érdemi döntés sérti az Art. 1. §-ában, 95. § (1) bekezdésében, 97. §-ában, 99. § (2) bekezdésében, 100. § (4) bekezdésében, 104. § (1) bekezdésében, 138. §-ában, 140. §-ában, 170. §-ában, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 1. § (3) bekezdésében, 2. § (3) bekezdésében, 3. § (2) bekezdés b) pontjában, 49. § (1) bekezdésében, 50. § (1) bekezdésében, 54. § (3) bekezdésében, 62. § (3) bekezdésében foglaltakat. Nem dőlt meg a dokumentumaival szembeni adóhatósági ellenbizonyítás eredményeként a fuvarokmányok kiszállítás igazolására való alkalmassága, és a belföldi termékértékesítés megvalósulása kapcsán az alperes semmilyen bizonyítást nem folytatott le. Az elsőfokú bíróság nem helytállóan értékelte a bizonyítékokat, mérlegelése az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott Kfv.V.35.628/2012/7. számú ítéletre.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 273. § (5) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelmet nem lehet megváltoztatni, kiegészíteni, ezért a Kúria érdemben nem foglalkozott a felperes 6. sorszám alatt előterjesztett beadványában foglaltakkal. (BH 1988.588.).
A perbeli jogvita adójogi jogviszonyból ered, így elbírálására az adójogi eljárási és anyagi rendelkezések az irányadók. A felperes emiatt és az Art. 5. §-ában foglalt szabályozásra figyelemmel jogi álláspontjának alátámasztásaként tévesen hivatkozott a Ket. rendelkezéseire, ezekhez képest ugyanis az Art. speciális szabályozást tartalmaz.
A Pp. 275. § értelmében a felülvizsgálati eljárásban, rendkívüli jogorvoslati jellege miatt, nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet. (BH 2012.179., KGD 2012.42., KGD 2012.60.).
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, mivel ez nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban lehetőség.
Az ügy eldöntése szempontjából releváns (jelentős) bizonyítandó tények körét az anyagi jogi jogszabályi rendelkezések határozzák meg, illetve határolják be. A Kúria az Áfa tv. 89. § (1) bekezdésére, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006.XI. 28-i 2006/112/EK Tanácsi Irányelv 138. cikk (1) bekezdésére, a C-409/04. és a C-273/11. közzétett számú ítéletekben kifejtett jogértelmezésekre figyelemmel már több határozatában rámutatott arra, hogy a Közösségen belüli termékértékesítés adómentességének több együttes feltétele van. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag akkor vonatkozik adómentesség a Közösségen belüli termékértékesítésre, ha a termékkel való tulajdonosként történő rendelkezési jog átszáll a vevőre, és az értékesítő igazolja, hogy e terméket feladták vagy elszállították egy másik tagállamba és a termék e feladás vagy szállítás során ténylegesen elhagyta a termékértékesítés helye szerinti tagállam területét. A Közösségen belüli termékértékesítésnek, tehát objektív feltétele a termék tényleges elszállítása az értékesítés helye szerinti tagállam területéről egy másik tagállamba, amelynek megtörténtét a nemzeti jogszabályok (Áfa tv. 89. § (1) bekezdése, Art. 99. § (2) bekezdése) és a közösségi jogi szabályozás és joggyakorlat értelmében az adózónak kell igazolnia. Egységes az ítélkezési gyakorlat a tekintetben is, hogy a perbeli jogvita eldöntésére irányadó rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy ezekkel nem ellentétes az, ha megtagadják az eladótól a Közösségen belüli termékértékesítés adómentességét, feltéve, hogy objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy nem tett eleget igazolási kötelezettségének, illetve tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az általa teljesített ügylettel a vevő által elkövetett adócsaláshoz járul hozzá és nem tett meg minden tőle telhető ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy elkerülje az ebben való részvételt. Amennyiben a bíróság arra a következésre jut, hogy az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az általa teljesített ügylettel a vevő által elkövetett adókijátszáshoz járul hozzá és nem tett meg minden tőle telhető ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy ezt megakadályozza, akkor meg kell tagadni tőle a héa, áfa mentességhez való jogot.
Az előzőekben ismertetettekből egyértelműen levonható az a következtetés, vagy az adómentesség igazolása nem az adóhatóság, hanem az adózó kötelezettsége. A nemzeti és a közösségi jogi szabályozás nem határozza meg az adómentesség alkalmazhatósága érdekében benyújtandó iratok, adatok listáját, ez, illetve ezek köre az érintett ügylet konkrét körülményeitől függ.
A Kúria a Pp. 275. § alapján eljárva a rendelkezésre álló iratok alapján azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében ismertette, egyenként és egymással egybe vetve is értékelte, indokolási kötelezettségét teljesítve az ügy során feltárt összes adatot, tényt, körülményt, bizonyítékot, így a felperes által előterjesztetteket is. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltak szerint eljárva hozta meg, ez hiánytalan, iratszerű tényállást tartalmaz, bizonyítékértékelése okszerű, életszerű, logikai ellentmondást sem tartalmaz.
A felülvizsgálati kérelemben előadottakra figyelemmel rámutat a Kúria a következőkre:
A szállítólevél a kereskedelemben az áru átvétel igazolásának alapbizonylata. Tekintettel arra, hogy a szállítólevél csak az áru kevermesi telephelyen történő átvételére tartalmaz adatot, nem alkalmas annak alátámasztására, hogy az árú az országból kiszállításra került. A CMR fuvarlevél a fuvarozás nemzetközi jellegének tanúsítására alkalmas. A perbeli esetben azonban a szállítóeszközökkel rendelkező személyek nem ismerték el a szállításokat, és a kivitel igazolására felperes által benyújtott CMR fuvarokmányok hitelessége megdőlt a fuvarozók személye és az áru rendeltetési helye tekintetében. A felperesi előadással szemben az érintett fuvarozók nyilatkoztatására szabályszerűen került sor, egyes adókötelezettségek ellenőrzésének keretében. Az adóhatóság nyilatkozatokat is vett fel, ezekhez csatolásra kerültek a nyilatkozatokban foglaltakat alátámasztó dokumentumok is, tehát nem sérültek az eljárásjogi szabályok, számviteli előírások a közigazgatási eljárás során. Az adóhatóság, ahogyan azt az elsőfokú bíróság helytállóan megállapította, teljesítette az Art. 97. §-a szerinti tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségét. Érdemi döntését nem önmagában a CMR-ek vizsgálta során feltárt körülmények, továbbá a román adóhatóság tájékoztatása alapján hozta meg, hanem az ellenőrzés során beszerzett valamennyi rendelkezésére álló adatot értékelte, indokolási kötelezettségét is teljesítve, és kitért arra is, hogy mely okoknál fogva mellőzi a felperes által felajánlott további bizonyítást. Kiemeli e körben a Kúria azt is, hogy a felperes a perben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva az alperesi határozatban megjelöltektől eltérő tényállás megállapítására alkalmas bizonyítási indítványt nem terjesztett elő.
Utal a Kúria arra is, hogy jelen ügy felperesének és alperesének személye megegyezik a felperes által hivatkozott bírói ítéletben foglaltakkal, de a két ügyben lefolytatott bizonyítási eljárás, illetve az ezek eredményeként hozott határozatok nem azonos tartalmúak, ezért a Kfv.V.35.628/2012/7. számú ítélet nem alkalmas a felperes kérelmének, jogi álláspontjának alátámasztására. Megjegyzi egyben a Kúria, hogy mindig az adott konkrét ügyben eljáró nemzeti bíróság feladata a bizonyítékok értékelése, az adójogilag releváns tényállás megállapítása. Jelen ügyben jogszerű az a határozatokban megállapított tényállás, mely szerint a felperes nem teljesítette a termék kiszállítására vonatkozó igazolási kötelezettségét, az alperes bizonyította a felperes által benyújtott adatok, dokumentumok hiteltelenségét, ezeknek a kiszállítás igazolására való alkalmatlanságát, a kiszállítás meg nem történtét.
Önmagában az a tény, hogy a felek között létrejött szerződés értelmében a fuvarozást nem a felperesi eladó, hanem a vevő vállalta, még nem ad alapot jóhiszemű eljárásnak, a kellően körültekintő magatartásnak, ésszerű intézkedések megtételének megállapítására, mivel ezt az adott ügy körülményeire tekintettel az adóhatóság és a bíróság jogosult megvizsgálni és értékelni. A rendelkezésre álló adatokból egyértelműen megállapítható, hogy a CMR-ek fuvarozó rovatában a román társaság pecsétje található, ugyanakkor a fuvareszközök forgalmi rendszáma rovatban kivétel nélkül magyar forgalmi rendszámok kerültek feltüntetésre. A felperes képviselője saját nyilatkozata szerint is jelen volt az áru felrakodásakor, és a közigazgatási eljárás során részletes nyilatkozatot tett az ügylet egyéb körülményeire, így szerződéskötésre, vételár kifizetésre, átvétel igazolásra, elszállításra vonatkozóan. Ez tartalmazza azt is, hogy nem ellenőrizte, hogy a fuvareszközök kinek a tulajdonában állnak, a szállítók milyen megállapodás alapján járnak el, a járműveket kik vezetik. A határozatok egyértelműen rögzítik azokat az adatokat, tényeket, objektív körülményeket, amelyek bizonyítottak és alátámasztják azt az alperesi megállapítást, mely szerint a felperes nem csak hogy nem tudta igazolni a becsatolt CMR levelek hitelességét, a kiszállítás tényleges megtörténtét, hanem nem tette meg az ésszerűen elvárható intézkedéseket sem annak érdekében, hogy az adókijátszást elkerülje. Az adókijátszás tekintetében pedig egyértelmű adatok állnak rendelkezésre a nemzetközi megkeresés eredményeként. E körben utal még a Kúria arra is, hogy a román társaság dátumozás nélküli nyilatkozatai szerint Sz.-tán, azaz Romániában vette át a gabonát, aminek nyilvánvalóan ellentmond az, hogy nem volt tárolásra alkalmas telephelye, és a CMR-ek szerint Kevermesen, tehát belföldön került átadásra a kukorica.
Tekintettel arra, hogy a felperes által becsatolt dokumentumokkal szemben az alperes az Art. 97. §-ában foglaltaknak eleget téve bizonyította, hogy az áru ténylegesen nem került kiszállításra, az adómentes Közösségen belüli termékértékesítés jogszabályi feltételei nem valósultak meg, ezért az alperes és az elsőfokú bíróság is jogszerűen tekintette az adásvételt belföldi értékesítésnek, ekörben az alperest további bizonyítás nem terhelte.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. V. 35.712/2013/7.szám)
A Kúria a dr. Asztalos Ügyvédi Iroda által képviselt K.C. Zrt. felperesnek a dr. Dweik Ádám jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális Adó Főigazgatósága alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. július 11. napján kelt 5.K.26.888/2013/10. számú ítélete ellen a felperes által 12. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán eljárva - nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő
A Kúria a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 5.K.26.888/2013/10. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 75.000 (hetvenötezer) forint felülvizsgálati perköltséget.
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
A felperes a 2010. II. negyedévi általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) bevallásában a C. F. S.R.L. (a továbbiakban: román társaság) nevére kukoricaértékesítésről kiállított két számla alapján 27.600.000 Ft Közösségen belülre történő, adólevonási joggal járó adómentes termékértékesítést szerepeltetett.
Az adóhatóság a felperesnél áfa adónemben 2010. II. negyedévére bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban 6.900.000 Ft jogosulatlan igénylésnek minősülő áfa adókülönbözetet állapított meg, 3.450.000 Ft adóbírságot szabott ki.
Az alperes a 2012. április 16. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Érdemi döntését az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 2. § a) pontjára, 55. § (1) bekezdésére, 56.§-ára, 89. § (1) bekezdésére, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 97. § (4) bekezdésére, 99. § (2) bekezdésére alapította. Határozatának indokolása szerint az elsőfokú adóhatóság megalapozottan állapította meg, hogy a felperes értékesítéseire nem alkalmazható adómentesség, ezek után belföldi adómértékkel kell felszámítani az áfát. A felperes nem igazolta a Közösségen belüli értékesítések adómentességének feltételeit, a kiszállítás tényének alátámasztására becsatolt CMR okmányok, szállítólevelek nem valós adatokat tartalmaznak. Az adózó képviselőjének nyilatkozata szerint nem győződtek meg a fuvarozás körülményeiről, nem volt tudomásuk a fuvareszközökről, a szállításban közreműködő személyekről. A CMR okmányokon fuvarozóként a román társaság szerepel, azonban a gépjármű nyilvántartás adataiból egyértelműen megállapítható, hogy a feltüntetett rendszámoknak megfeleltethető járművek egyike sem állt a román társaság tulajdonában, vagy használatában. A CMR-eken szereplő járművekkel a román társaság nem fuvarozhatott. A rendszámoknak megfeleltethető gépjárművek, pótkocsik tulajdonosai, üzembentartói a vizsgált időszakban nem teljesítettek külföldi fuvart, többségüknek nem is volt nemzetközi fuvarozásra engedélye, a CMR-ek szerinti szállítások teljesítését nem ismerték el. A nemzetközi megkeresésre adott tájékoztatás szerint a román társasággal szemben revíziót nem tudtak lefolytatni, mivel magyar állampolgárságú tulajdonosával nem tudtak kapcsolatot teremteni, ez a társaság Közösségen belüli beszerzést nem vallott be, és nem rendelkezett olyan hellyel sem, amely alkalmas lett volna tárolási célra, adószáma is felfüggesztésre került.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy az adómentes értékesítés feltételeinek fennállását az adózónak kell igazolnia. Az adásvételi szerződések és fuvarokmányok adattartalma alapján egyértelműen megállapítható, hogy a fuvarozás nem a felperest, hanem a vevőt terhelte. Az ellenőrzés azonban kétséget kizáróan feltárta, hogy a számlákon vevőként feltüntetett társaság nem elérhető, törvényes képviselője időközben elhunyt és a vevő tagállamában az értékesítéseket nem vallotta be, adófizetési kötelezettségének nem tett eleget. Az pedig nyilvánvaló a gépjárművek beazonosítását követően, hogy a fuvarozást nem a fuvarozóként feltüntetett román társaság végezte saját gépjárműveivel. A nyilatkozatok és tanúvallomások értékelése alapján megalapozott következtetés vonható le arra, hogy a CMR-ek szállítást végző járművekre vonatkozó adatai nem hitelesek, így nem igazolt, hogy az áru más tagállamba történő kiszállítása a CMR-ek szerinti módon megtörtént volna, ezért a termékexportról kiállított számlákon megjelenített gazdasági események belföldi termékértékesítésnek minősülnek. A felperes által kötött adásvételi szerződések az áruk más tagállamba történő tényleges kiszállítását nem támasztják alá. A felperes képviselője nem vitatta, hogy még annyit sem ellenőrzött a fuvarozáskor, hogy a ténylegesen ott lévő gépjárművek forgalmi rendszámai kerülnek-e feltüntetésre, ennél fogva a felperes esetében jóhiszemű eljárásnak, illetve ésszerűen elvárható intézkedések megtételének megállapítása kizárt. Az adóhatóság teljes körű bizonyítást folytatott le az adómentesség igazolására becsatolt dokumentumok tekintetében és az elsőfokú határozatokban részletezettek szerint a bizonyítás eredményeként megalapozottan állapította meg, hogy a CMR-ek tartalmilag hiteltelen dokumentumok.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, és annak megállapítását, hogy az Áfa tv. 89. § (1) bekezdésének megfelelően értékesítette a perben vitatott számlák szerinti gabonát a román társaság részére, ezért nem terheli áfa fizetési kötelezettség, jogszerű volt a visszaigénylése, másodlagosan az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Érvelése szerint a jogerős ítélet nem felel meg a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-ában, 221. §-ában, 339. §-ában, 339/A. §-ában, az Áfa tv. 89. § (1) bekezdésében, a Ptk. 205. § (1) és (2) bekezdéseiben, 365. §-ában, a C-409/04. számú ítéletben foglaltaknak. Kifejtette, hogy az alperes eljárása, érdemi döntés sérti az Art. 1. §-ában, 95. § (1) bekezdésében, 97. §-ában, 99. § (2) bekezdésében, 100. § (4) bekezdésében, 104. § (1) bekezdésében, 138. §-ában, 140. §-ában, 170. §-ában, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 1. § (3) bekezdésében, 2. § (3) bekezdésében, 3. § (2) bekezdés b) pontjában, 49. § (1) bekezdésében, 50. § (1) bekezdésében, 54. § (3) bekezdésében, 62. § (3) bekezdésében foglaltakat. Nem dőlt meg a dokumentumaival szembeni adóhatósági ellenbizonyítás eredményeként a fuvarokmányok kiszállítás igazolására való alkalmassága, és a belföldi termékértékesítés megvalósulása kapcsán az alperes semmilyen bizonyítást nem folytatott le. Az elsőfokú bíróság nem helytállóan értékelte a bizonyítékokat, mérlegelése az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott Kfv.V.35.628/2012/7. számú ítéletre.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 273. § (5) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelmet nem lehet megváltoztatni, kiegészíteni, ezért a Kúria érdemben nem foglalkozott a felperes 6. sorszám alatt előterjesztett beadványában foglaltakkal. (BH 1988.588.).
A perbeli jogvita adójogi jogviszonyból ered, így elbírálására az adójogi eljárási és anyagi rendelkezések az irányadók. A felperes emiatt és az Art. 5. §-ában foglalt szabályozásra figyelemmel jogi álláspontjának alátámasztásaként tévesen hivatkozott a Ket. rendelkezéseire, ezekhez képest ugyanis az Art. speciális szabályozást tartalmaz.
A Pp. 275. § értelmében a felülvizsgálati eljárásban, rendkívüli jogorvoslati jellege miatt, nincs helye bizonyítás feltételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Kúria a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben a rendelkezésére álló iratok alapján dönthet.(BH 2012.179., KGD 2012.42., KGD 2012.60.).
Ítéleti tényállás kapcsán jogszabálysértés csak akkor állapítható meg, ha az hiányos, iratellenes avagy téves, okszerűtlen, a logika szabályainak ellentmondó tényeket, ténybeli következtetéseket rögzít. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, mivel ez nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban lehetőség.
Az ügy eldöntése szempontjából releváns (jelentős) bizonyítandó tények körét az anyagi jogi jogszabályi rendelkezések határozzák meg, illetve határolják be. A Kúria az Áfa tv. 89. § (1) bekezdésére, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006.XI. 28-i 2006/112/EK Tanácsi Irányelv 138. cikk (1) bekezdésére, a C-409/04. és a C-273/11. közzétett számú ítéletekben kifejtett jogértelmezésekre figyelemmel már több határozatában rámutatott arra, hogy a Közösségen belüli termékértékesítés adómentességének több együttes feltétele van. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag akkor vonatkozik adómentesség a Közösségen belüli termékértékesítésre, ha a termékkel való tulajdonosként történő rendelkezési jog átszáll a vevőre, és az értékesítő igazolja, hogy e terméket feladták vagy elszállították egy másik tagállamba és a termék e feladás vagy szállítás során ténylegesen elhagyta a termékértékesítés helye szerinti tagállam területét. A Közösségen belüli termékértékesítésnek, tehát objektív feltétele a termék tényleges elszállítása az értékesítés helye szerinti tagállam területéről egy másik tagállamba, amelynek megtörténtét a nemzeti jogszabályok (Áfa tv. 89. § (1) bekezdése, Art. 99. § (2) bekezdése) és a közösségi jogi szabályozás és joggyakorlat értelmében az adózónak kell igazolnia. Egységes az ítélkezési gyakorlat a tekintetben is, hogy a perbeli jogvita eldöntésére irányadó rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy ezekkel nem ellentétes az, ha megtagadják az eladótól a Közösségen belüli termékértékesítés adómentességét, feltéve, hogy objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy nem tett eleget igazolási kötelezettségének, illetve tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az általa teljesített ügylettel a vevő által elkövetett adócsaláshoz járul hozzá és nem tett meg minden tőle telhető ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy elkerülje az ebben való részvételt. Amennyiben a bíróság arra a következésre jut, hogy az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az általa teljesített ügylettel a vevő által elkövetett adókijátszáshoz járul hozzá és nem tett meg minden tőle telhető ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy ezt megakadályozza, akkor meg kell tagadni tőle a héa, áfa mentességhez való jogot.
Az előzőekben ismertetettekből egyértelműen levonható az a következtetés, vagy az adómentesség igazolása nem az adóhatóság, hanem az adózó kötelezettsége. A nemzeti és a közösségi jogi szabályozás nem határozza meg az adómentesség alkalmazhatósága érdekében benyújtandó iratok, adatok listáját, ez, illetve ezek köre az érintett ügylet konkrét körülményeitől függ.
A Kúria a Pp. 275. § alapján eljárva a rendelkezésre álló iratok alapján azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében ismertette, egyenként és egymással egybe vetve is értékelte, indokolási kötelezettségét teljesítve az ügy során feltárt összes adatot, tényt, körülményt, bizonyítékot, így a felperes által előterjesztetteket is. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében foglaltak szerint eljárva hozta meg, ez hiánytalan, iratszerű tényállást tartalmaz, bizonyítékértékelése okszerű, életszerű, logikai ellentmondást sem tartalmaz.
A felülvizsgálati kérelemben előadottakra figyelemmel rámutat a Kúria a következőkre:
A szállítólevél a kereskedelemben az áru átvétel igazolásának alapbizonylata. Tekintettel arra, hogy a szállítólevél csak az áru kevermesi telephelyen történő átvételére tartalmaz adatot, nem alkalmas annak alátámasztására, hogy az árú az országból kiszállításra került. A CMR fuvarlevél a fuvarozás nemzetközi jellegének tanúsítására alkalmas. A perbeli esetben azonban a szállítóeszközökkel rendelkező személyek nem ismerték el a szállításokat, és a kivitel igazolására felperes által benyújtott CMR fuvarokmányok hitelessége megdőlt a fuvarozók személye és az áru rendeltetési helye tekintetében. A felperesi előadással szemben az érintett fuvarozók nyilatkoztatására szabályszerűen került sor, egyes adókötelezettségek ellenőrzésének keretében. Az adóhatóság nyilatkozatokat is vett fel, ezekhez csatolásra kerültek a nyilatkozatokban foglaltakat alátámasztó dokumentumok is, tehát nem sérültek az eljárásjogi szabályok, számviteli előírások a közigazgatási eljárás során. Az adóhatóság, ahogyan azt az elsőfokú bíróság helytállóan megállapította, teljesítette az Art. 97. §-a szerinti tényállás tisztázási és bizonyítási kötelezettségét. Érdemi döntését nem önmagában a CMR-ek vizsgálta során feltárt körülmények, továbbá a román adóhatóság tájékoztatása alapján hozta meg, hanem az ellenőrzés során beszerzett valamennyi rendelkezésére álló adatot értékelte, indokolási kötelezettségét is teljesítve, és kitért arra is, hogy mely okoknál fogva mellőzi a felperes által felajánlott további bizonyítást. Kiemeli e körben a Kúria azt is, hogy a felperes a perben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján eljárva az alperesi határozatban megjelöltektől eltérő tényállás megállapítására alkalmas bizonyítási indítványt nem terjesztett elő.
Utal a Kúria arra is, hogy jelen ügy felperesének és alperesének személye megegyezik a felperes által hivatkozott bírói ítéletben foglaltakkal, de a két ügyben lefolytatott bizonyítási eljárás, illetve az ezek eredményeként hozott határozatok nem azonos tartalmúak, ezért a Kfv.V.35.628/2012/7. számú ítélet nem alkalmas a felperes kérelmének, jogi álláspontjának alátámasztására. Megjegyzi egyben a Kúria, hogy mindig az adott konkrét ügyben eljáró nemzeti bíróság feladata a bizonyítékok értékelése, az adójogilag releváns tényállás megállapítása. Jelen ügyben jogszerű az a határozatokban megállapított tényállás, mely szerint a felperes nem teljesítette a termék kiszállítására vonatkozó igazolási kötelezettségét, az alperes bizonyította a felperes által benyújtott adatok, dokumentumok hiteltelenségét, ezeknek a kiszállítás igazolására való alkalmatlanságát, a kiszállítás meg nem történtét.
Önmagában az a tény, hogy a felek között létrejött szerződés értelmében a fuvarozást nem a felperesi eladó, hanem a vevő vállalta, még nem ad alapot jóhiszemű eljárásnak, a kellően körültekintő magatartásnak, ésszerű intézkedések megtételének megállapítására, mivel ezt az adott ügy körülményeire tekintettel az adóhatóság és a bíróság jogosult megvizsgálni és értékelni. A rendelkezésre álló adatokból egyértelműen megállapítható, hogy a CMR-ek fuvarozó rovatában a román társaság pecsétje található, ugyanakkor a fuvareszközök forgalmi rendszáma rovatban kivétel nélkül magyar forgalmi rendszámok kerültek feltüntetésre. A felperes képviselője saját nyilatkozata szerint is jelen volt az áru felrakodásakor, és a közigazgatási eljárás során részletes nyilatkozatot tett az ügylet egyéb körülményeire, így szerződéskötésre, vételár kifizetésre, átvétel igazolásra, elszállításra vonatkozóan. Ez tartalmazza azt is, hogy nem ellenőrizte, hogy a fuvareszközök kinek a tulajdonában állnak, a szállítók milyen megállapodás alapján járnak el, a járműveket kik vezetik. A határozatok egyértelműen rögzítik azokat az adatokat, tényeket, objektív körülményeket, amelyek bizonyítottak és alátámasztják azt az alperesi megállapítást, mely szerint a felperes nem csak hogy nem tudta igazolni a becsatolt CMR levelek hitelességét, a kiszállítás tényleges megtörténtét, hanem nem tette meg az ésszerűen elvárható intézkedéseket sem annak érdekében, hogy az adókijátszást elkerülje. Az adókijátszás tekintetében pedig egyértelmű adatok állnak rendelkezésre a nemzetközi megkeresés eredményeként. E körben utal még a Kúria arra is, hogy a román társaság dátumozás nélküli nyilatkozatai szerint Sz.-tán, azaz Romániában vette át a gabonát, aminek nyilvánvalóan ellentmond az, hogy nem volt tárolásra alkalmas telephelye, és a CMR-ek szerint Kevermesen, tehát belföldön került átadásra a kukorica.
Tekintettel arra, hogy a felperes által becsatolt dokumentumokkal szemben az alperes az Art. 97. §-ában foglaltaknak eleget téve bizonyította, hogy az áru ténylegesen nem került kiszállításra, az adómentes Közösségen belüli termékértékesítés jogszabályi feltételei nem valósultak meg, ezért az alperes és az elsőfokú bíróság is jogszerűen tekintette az adásvételt belföldi értékesítésnek, ekörben az alperest további bizonyítás nem terhelte.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelem által vitatott körben nem sért jogszabályt, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A pervesztes felperes a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles a felülvizsgálati perköltség megfizetésére.
A felülvizsgálati eljárási illetékre vonatkozó ítéleti rendelkezés az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdésében és a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdésében foglaltakon alapul