BH 2015.5.134

I. Amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49. §-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár - a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében - elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell hogy szolgáljon. Amennyiben az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megterhelt vagyontárgyak érté

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] A 2005. április 15-én előterjesztett kérelem alapján indult felszámolási eljárásban a bíróság 2005. június 24-én jogerőre emelkedett végzésével a felszámolást megindította. A kérelem benyújtásakor hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 27. § (1) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontja a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedésének napja volt. A bíróság felszámolóként az S. Kft.-t jelölte ki.
[2] A fe...

BH 2015.5.134 I. Amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49. §-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár - a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében - elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell hogy szolgáljon. Amennyiben az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megterhelt vagyontárgyak értékesítésekor, hanem a vagyon teljes terjedelmében, vagy nagyobb részletében történő értékesítése után készített közbenső mérleghez, vagy zárómérleghez készített szöveges jelentésben részletezett elszámolás alapján, a bíróság határozatával válik esedékessé. Az elszámolás alapjául a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értéke szolgál.
II. A 2007. január 1-jét megelőzően hatályban volt Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint főszabályként a zálogtárgy vételárából "kizárólag" a zálogjoggal biztosított követelés egyenlíthető ki, tehát elsődlegesen "abból" kell a követelést kielégíteni. Ha a felszámoló a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező kifejezett előzetes hozzájárulása nélkül a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat nem a mindenki mást megelőző kielégítésre jogosult "régi zálogjogos" követelés kifizetésére használta fel, és utóbb az adós más - zálogjoggal nem terhelt - vagyontárgyának értékesítéséből, követelésének behajtásából valamilyen összeg befolyik, ebből az összegből a régi zálogjoggal rendelkező hitelező jogosult kielégítésre a neki járó, ki nem egyenlített összeg erejéig [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 49/D. § (1) bek., 51. §, 57. § (1) bek.].
[1] A 2005. április 15-én előterjesztett kérelem alapján indult felszámolási eljárásban a bíróság 2005. június 24-én jogerőre emelkedett végzésével a felszámolást megindította. A kérelem benyújtásakor hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 27. § (1) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontja a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedésének napja volt. A bíróság felszámolóként az S. Kft.-t jelölte ki.
[2] A felszámolást megelőzően az R. Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) többször nyújtott kölcsönt és végzett egyéb hitelműveletet az adós részére, melyek teljesítésének biztosítására az adós vagyonára vagyont terhelő zálogjogot, ingatlan-jelzálogjogot kötött ki.
[3] Az adós ingatlanain a Bank javára, a felszámolási kérelem bírósághoz érkezését megelőző egy évvel korábban érkezett kérelmek alapján jelzálogjog volt bejegyezve.
[4] A Bank a felszámolást megelőzően a folyamatban levő szerződéseket felmondta.
[5] A 2005. június 24. és 2006. június 31. közötti időszakra elkészített I. számú közbenső mérleget a bíróság jogerősen jóváhagyta.
[6] Az adós a felszámoló vezetésével 2006-tól ismét elkezdte a felszámolás kezdő időpontja előtti tevékenységet a tulajdonában álló üzemben.
[7] 2008. március 28-án a felszámoló értékesítette az adós ingóságait, valamint ingatlanait, összesen bruttó 1 200 000 000 Ft vételárért. A befolyt vételárból a felszámoló a zálogjogosult Bank részére kifizetett 450 000 000 Ft-ot.
[8] A felszámoló az adós nevében 2008. április 1-jétől visszabérelte a vevőtől az üzemet, és mint bérleményben folytatta tovább a gazdasági tevékenységet.
[9] 2009. szeptember 18-án a Bank és a G. Zrt. engedményezési szerződést kötöttek, a Banknak az adóssal szembeni követelései engedményezéséről.
[10] 2009. október 6-án a felszámoló a Bank jogutódját tájékoztatta, hogy "a felszámolás alatt lévő cég működését folyamatosan fenntartottuk és a működés alatti bevételeket a termelésbe visszaforgattuk".
[11] A Bank, illetve jogutódja a felszámoló tájékoztatása alapján nem nyújtott be kifogást.
[12] A bíróság a kijelölt felszámolót tisztségéből felmentette, új felszámolóként 2010. október 1-jétől a J. Kft.-t jelölte ki.
[13] Az első felszámoló által készített II. számú közbenső mérleg jogerősen nem került jóváhagyásra, ezért a második felszámoló azt visszavonta, és II. számú közbenső mérlegében a 2006. július 1.-2010. december 31. közötti időszakra vonatkozóan számolt be az adós felszámolási eljárásában történtekről.
[14] A II. számú közbenső mérleg 3/a. Melléklete szerint a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontjába sorolt, de a Cstv. 49/D. §-a alapján, a befolyt vételár 50%-ára vonatkozó privilegizált hitelezői igényből összesen 419 860 000 Ft-ot nem fizettek meg a zálogjogosultnak.
[15] Az adóhatóság az Európai Bíróság áfa-visszatérítéssel kapcsolatos C-274/10. számú határozata után 2012 júliusában átutalt 420 000 000 Ft-ot az adósnak, melyből a felszámoló 411 656 000 Ft-ot átutalt a Bank jogutódja részére a Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással.
[16] A hitelező kifogást terjesztett elő az adós felszámolójának intézkedése ellen. Álláspontja szerint az adós bevétele nem a zálogjogosult hitelező keretbiztosítéki jelzálogjogával terhelt vagyontárgyak értékesítéséből származott, ezért abból a felszámoló nem a Cstv. 49/D. §-a, hanem a Cstv. 57. §-a alapján, az ott meghatározott kielégítési sorrend szerint lett volna köteles kifizetést teljesíteni.
[17] A zálogjogosult jogelődje, a Bank a hitelszerződéseket még a felszámolás kezdő időpontja előtt felmondta, s miután a keretbiztosítéki vagyont terhelő jelzálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor a tulajdonában lévő és a hitelszerződések hatálya alatt a tulajdonába kerülő vagyontárgyakra terjedt ki, a hitelszerződések felmondása (megszűnése) után az adós vagyonába került áfa-visszatérítésre a zálogjogosult zálogjoga már nem terjedt ki. A felszámoló ezt a bevételt a már esedékessé vált, a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolt - köztük a kifogást benyújtó hitelező - felszámolási költségnek minősülő követelésének kielégítésére lett volna köteles fordítani. Kérte ezért, hogy a bíróság semmisítse meg a felszámolónak azt az intézkedését, amellyel a 411 656 000 Ft-ot kifizette, és állítsa helyre az eredeti állapotot.
[18] A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Védekezése szerint az általa beszerzett könyvvizsgálói jelentésben az adós értékesített vagyonelemeinek összértéke 2 203 564 223 Ft volt, melynek 50%-át - az értékesítés költségeinek levonása után - a korábbi felszámolónak a Bank igénye kielégítésére kellett volna fordítania a Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdése alapján. Ehelyett csak 450 000 000 Ft került átutalásra, a bevétel többi részét a korábbi felszámoló az adós által folytatott tevékenység finanszírozására fordította, álláspontja szerint jogellenesen.
[19] A korábbi felszámoló mulasztása nem szüntette meg a zálogjogosult hitelező kielégítési jogát, ezért az új felszámoló a hozzá utóbb befolyt összeget - a jogszabályban meghatározott 50% erejéig - elsődlegesen a Cstv. 49/D. §-ába tartozó követelések kiegyenlítésére volt köteles fordítani, függetlenül attól, hogy a konkrét bevétel a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értékesítéséből származott vagy sem.
[20] A kifogás alapján indult eljárásban a G. Zrt., mint a Bank jogutóda beavatkozott a felszámoló oldalán az eljárásba és kérte a kifogás elutasítását.
[21] Az elsőfokú bíróság a hitelező kifogásának részben helyt adott és a felszámolónak azt az intézkedését, amellyel 411 656 000 Ft-ot a G. Zrt. részére kifizetett, megsemmisítette, továbbá kötelezte a felszámolót arra, hogy ezen összeg felosztását a Cstv. 57. § (1) bekezdésében foglaltak szerint végezze el, ezt meghaladóan a hitelező kifogását elutasította.
[22] Megállapította, hogy a Cstv. 49/D. §-a alapján csak a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételár kifizetése során lehet eltérni a Cstv. 57. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrendtől.
[23] A hitelező, a felszámoló és a beavatkozó fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta és a fel­számolót arra is kötelezte, hogy az általa kifizetett 411 656 000 Ft-nak a felszámolási vagyonba való visszakerülése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
[24] A másodfokú bíróság kifejtette, az eljárásban eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a felszámolás alatt folytatott gazdasági tevékenységhez kapcsolódó áfa-vissza­térítésből származó bevételre a zálogjoggal rendelkező hitelezőnek a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében meghatározott privilegizált kielégítési joga kiterjedt-e.
[25] A másodfokú bíróság álláspontja szerint, miután a hitelszerződéseket a zálogjogosult felmondta a felszámolás kezdő időpontja előtt, és a vagyont terhelő zálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor meglévő és az azok hatálya alatt az adós tulajdonába kerülő vagyonára terjed ki, ezért a hitelszerződések megszűnése után az adós tulajdonába került vagyonelemekre a zálogjogosult vagyont terhelő zálogjoga már nem terjedt ki. A felmondással tehát rögzült a vagyon köre és a zálogjog már csak azokra a vagyonelemekre terjedt ki, amelyek 2005. június 22-én az adós tulajdonát képezték. Ezért a hitelezőt csak az ekkor meglévő, zálogjoggal terhelt vagyon értékesítéséből származó bevétel tekintetében illette meg a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti privilegizált kielégítési jog.
[26] Miután az áfa-visszatérítés nem a zálogtárgy értékesítéséből vagy behajtásából eredt, arra a hitelező zálogjoga nem terjedt ki, az áfa-visszatérítésből befolyt bevétel a felszámolási vagyon részévé vált.
[27] A jogerős végzés ellen a felszámoló és a beavatkozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a kifogás elutasítását kérte.
[28] Állították a Cstv. 49/D. §-ának, 51. § (1) bekezdésének, 57. § (1)-(2) bekezdésének, 58. §-ának megsértését.
[29] A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
[30] A felülvizsgálati eljárásban eldöntendő kérdés az, hogy a vagyont terhelő zálogjog terjedelme változhat-e a zálogjoggal biztosított követelést tartalmazó szerződés felmondását (a kielégítési jog megnyíltát), illetve az adós felszámolásának megindítását követően, vagy pedig a kielégítési jog megnyíltának időpontjában (a felszámolás kezdő időpontjában) meglévő vagyontárgyakra rögzül, s ezek értékében kell a hitelező igényét kielégíteni.
[31] A vagyont terhelő zálogjog - a régi Ptk. 266. § (1) bekezdése szerint - a zálogszerződés megkötése után a kötelezett vagyonába kerülő vagyontárgyra is kiterjed, attól az időponttól kezdve, hogy azon a kötelezett rendelkezési jogot szerez, megszűnik azonban, ha a vagyontárgy a kötelezett vagyonából kikerül.
[32] A zálogjog általános szabályaiból az következik, hogy a zálogjognak (így a vagyont terhelő zálogjognak is) különböző "létszakaszai" vannak: keletkezés, fennállás, a kielégítés jogának megnyílta és az érvényesítés, végül a megszűnés.
[33] A zálogjog elsődleges célja (lényege) a követelés biztosítása. Amíg fennáll az a jogviszony, amelyet a vagyont terhelő zálogjog biztosít, addig a vagyont terhelő zálogjog is fennáll a régi Ptk. 266. §-ának rendelkezései szerint, és a vagyontárgyak összetétele is változhat. Amikor viszont megszűnik az a jogviszony, amelynek a vagyont terhelő zálogjog a biztosítéka, megnyílik a kielégítés lehetősége, a vagyont terhelő zálogjog (járulékos jellegéből és a zálogjog lényegéből következően) átfordul az érvényesítés (kielégítés) "létszakaszába".
[34] Az érvényesítés általában bírósági végrehajtás útján történhet, azonban a zálogkötelezett felszámolása esetén erre a felszámolás mint totális végrehajtás keretében kerül sor.
[35] Mindezek szerint a vagyont terhelő zálogjog (de valójában bármely típusú zálogjog) esetén az alapjogviszony megszűnése (mely a jelen esetben felmondás eredményeként történt), a kielégítés megnyíltát jelenti, amelytől kezdődően a zálogjogból eredő jogosítványok érvényesíthetőek.
[36] Mivel az érvényesítéssel a vagyont terhelő zálogjog már kilépett a "fennállás" létszakaszából, a zálogjog az érvényesítést követően már nem követi a vagyontárgyak összetételének, körének változásait. Ezzel a vagyont terhelő zálogjog egyedi, az adott időpontban meglévő vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá alakul, amely tárgyakat az értékesítésig a kötelezettnek (felszámolás esetén az adós vagyonával rendelkezni jogosult felszámolónak) meg kell őriznie. Ez egyrészt azzal a következménnyel jár, hogy a továbbiakban a zálogjog már nem terjed ki az adós tulajdonába kerülő vagyontárgyakra, másrészt azt is eredményezi, hogy a zálogkötelezettnek (felszámolás esetén az adóst mint zálogkötelezettet képviselő felszámolónak) az érvényesítés időpontja után a zálogtárgyként szolgáló vagyonból kikerülő tárgyakkal el kell számolnia.
[37] Jelen eljárásban a vagyont terhelő zálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor meglévő és az azok hatálya alatt az adós tulajdonába kerülő vagyonára terjedt ki, ezért a másodfokú bíróság által a felmondás kapcsán kifejtettek a felek által megkötött szerződésnek megfelelnek.
[38] A hitelszerződés felmondásával - a kielégítési jog megnyíltával - a hitelező zálogjoga az ebben az időpontban meglévő vagyonra terjedt ki. A felmondással tehát általánosan is rögzült a zálogjoggal terhelt vagyon köre és a hitelező vagyont terhelő zálogjoga már csak azokra a vagyonelemekre terjedt ki, amelyek a felmondás időpontjában az adós tulajdonát képezték, az ezt követően az adós tulajdonába kerülőkre a zálogjogosult vagyont terhelő zálogjoga már nem állapítható meg. (Ha az adós a kielégítés megnyílásának időpontjában meglévő vagyontárgyakat értékesíti/feldolgozza, annak értékét a zálogjogosult részére meg kell térítenie.)
[39] Figyelemmel arra, hogy a Cstv. 35. § (1) bekezdése szerint a felszámolás megindulása esetén a hitelező vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelése lejárttá válik (kielégítési joga megnyílik), a Kúria álláspontja szerint a felszámolónak azt kell vizsgálnia, hogy a felszámolás kezdő időpontjában fennállt-e a vagyont terhelő zálogjog az adós vagyonán, vagy a biztosított jogviszony megszűnése folytán már korábban rögzült.
[40] Ha a biztosított jogviszonyból eredő követelés már korábban lejárttá vált, akkor a fentieknek megfelelően, a kielégítés megnyílta időpontjában meglévő vagyontárgyakon áll fenn a zálogjog. Ha a felszámolás tette a követelést lejárttá, akkor csak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyontárgyakat lehet figyelembe venni a vagyont terhelő zálogjoggal rendelkező zálogjogosult követelésének kielégítésénél.
[41] Ebből következően, amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49. §-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár - a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében - elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell hogy szolgáljon. Amennyiben azonban az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megtermelt vagyontárgyak értékesítésekor, hanem a vagyon teljes terjedelmében vagy nagyobb részletében történő értékesítése után készített közbenső mérleghez vagy zárómérleghez készített szöveges jelentésben részletezett elszámolás alapján, a bíróság határozatával válik esedékessé. Csak így állapítható meg ugyanis az, hogy az értékesített termékek létrehozásához milyen arányban használtak fel olyan alapanyagokat, amelyeken vagyont terhelő zálogjoga állt fenn a hitelezőnek. Az elszámolás alapjául a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értéke szolgál.
[42] A felülvizsgálati eljárásban megválaszolásra váró következő kérdés az volt, hogy megszűnik-e a zálogjoggal rendelkező hitelező ki nem elégített követelésének a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésén alapuló privilegizált helyzete, ha a felszámoló jogellenesen nem fizette ki a zálogtárgy értékesítésekor a Cstv. szabályai szerint részére járó összeget? Ha nem szűnik meg, akkor a felszámoló köteles-e a ki nem elégített követelést, a felszámolási költségeket is megelőzően, az adós más forrásból eredő, azaz zálogjoggal nem terhelt vagyontárgyából kiegyenlíteni?
[43] A Kúria ebben a kérdésben nem ért egyet a jogerős végzésben kifejtett állásponttal.
[44] A Kúria álláspontja szerint a hitelezői igények nyilvántartásba vételével a felszámoló a hitelezők kielégítésének a kereteit határozza meg, azaz a nyilvántartásba vett hitelezői igény összege erejéig jogosult a hitelező kielégítést kapni.
[45] A zálogjoggal biztosított követelések esetén a felszámoló által nyilvántartásba vett, biztosított követelés elsőként a zálogjoggal biztosított követelés értékéhez igazodik, a zálogtárgy értékesítését követően azonban a biztosított követelésként nyilvántartásba vett igényt a felszámolónak felül kell bírálnia, és azt a zálogtárgy értékéhez kell igazítania. Ha tehát a zálogtárgyat a felszámoló értékesíti, akkor a zálogtárgy vételára lesz az a keret, amely a követelés privilegizált részét meghatározza.
[46] A felszámolás során az adós vagyonának a szétosztására kerül sor a kielégítési sorrend szabályai szerint, elsősorban az értékesítés során befolyt pénzösszeg felosztásával.
[47] A jelen felszámolási eljárás megindításának időpontjában hatályos Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint az ún. régi zálogjogos hitelező - akinek a követelését biztosító zálogjoga a felszámolási eljárás megindításának időpontja előtt legalább egy évvel keletkezett - a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50%-ára privilegizált hitelezőként jogosult volt.
[48] Ebből következően - a Cstv. 49/D. §-a és 57. § (1) és (4)-(6) bekezdései összevetéséből - az a következtetés vonható le, hogy a "régi zálogjog" szerinti kielégítési lehetőség törvénybe illesztésével a jogalkotó - ugyan a Cstv. két különböző szakaszában elhelyezve, de - megváltoztatta a kielégítési sorrendet. A Cstv. 49/D. §-a ugyanis azzal, hogy a régi zálogjog esetén a befolyt, költségekkel csökkentett összeg 50%-át "kizárólag" a zálogjogosultak részére engedte kifizetni, ezeknek a hitelezőknek a kielégítését a többihez képest - és ebben az esetben a felszámolási költségnek minősülő hitelezői igényekhez képest is - mindenki másnál előrébb helyezte a zálogtárgy által meghatározott keret 50%-a erejéig.
[49] A nyilvántartásba vett hitelezői igények kielégítésének módjára vonatkozóan a Cstv. 57. § (1), (4)-(6) bekezdése kötelező, szigorúan betartandó sorrendet írt elő, mely szerint addig nem lehet a következő kielégítési pontba sorolt követeléseket kifizetni, amíg a sorrendben előrébb álló hitelezői igények nincsenek 100%-ban kifizetve. A Cstv. kielégítési rangsorának elvéből következően azonban a felszámoló által elfogadott, a zálogtárgy értéke által meghatározott "régi zálogjogos" hitelezői igény Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében meghatározott 50%-át minden más igényt megelőzően kell kiegyenlíteni.
[50] A Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint főszabályként a zálogtárgy vételárából "kizárólag" a zálogjoggal biztosított követelés egyenlíthető ki, tehát elsődlegesen "abból" kell a követelést kielégíteni.
[51] Ha a felszámoló a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező kifejezett előzetes hozzájárulása nélkül a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat nem a mindenki mást megelőző kielégítésre jogosult "régi zálogjogos" követelés kifizetésére használta fel, és utóbb az adós más - zálogjoggal nem terhelt - vagyontárgyának értékesítéséből, követelésének behajtásából valamilyen összeg befolyik, a régi zálogjoggal rendelkező hitelező jogosult ebből a neki járó, ki nem egyenlített összeg erejéig kielégítést kapni. Ez a Cstv. szigorú kielégítési sorrend szabályából következik.
[52] A kifejtett indokok szerint ezért téves - a Cstv. 49/D. §-ában és az 57. § (1), (4)-(6) bekezdésében foglaltakkal ellentétes - a másodfokú bíróság álláspontja abban a tekintetben, hogy a zálogjoggal rendelkező hitelezőt csak annak a vagyonnak az értékesítéséből befolyt bevétel tekintetében illeti meg a privilegizált pozíció, amelyre a zálogjoga kiterjedt. A fent kifejtettek szerint nemcsak abból a bevételből, hanem addig a bevételösszegig, illetve annak 50%-áig illeti meg a zálogjogosult hitelezőt a privilegizált pozíció.
[53] Ez a jog független attól, hogy az értékesítést követően a kifizetésre a felszámolási eljárás tartama alatt mikor kerül sor, figyelemmel arra, hogy az eljárásban alkalmazandó Cstv. 49/D. § (1) bekezdése nem tartalmaz konkrét határidőt a zálogjogosult részére történő kifizetésre.
[54] Az adott tényállás mellett nem állapítható meg az, hogy a zálogjoggal biztosított követelés jogosultja hozzájárult volna a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételár más célra történő felhasználásához. Nem értékelhető hozzájárulásként az a tény, hogy a zálogjogosult hitelező (jogutóda) nem nyújtott be kifogást igényének késedelmes kielégítését sérelmezve, hanem tudomásul vette a felszámoló e körben utólag adott tájékoztatását, melyben igénye későbbi kielégítésére tett ígéretet. Helytállóan utalt arra a felszámoló és a beavatkozó, hogy nincs olyan ok, ami miatt a zálogjoggal biztosított hitelező követelésének ez a privilegizált helyzete megszűnt volna.
[55] A kifejtett indokokra tekintettel megállapítható, hogy a hitelező kifogása - az abban felhozott okokból - nem alapos, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogszabálysértő jogerős végzést a felülvizsgálattal támadott részében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a kifogást e részében is elutasította.
(Kúria Gfv. VII. 30.212/2014.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria mint felülvizsgálati bíróság az Ny. Korlátolt Felelősségű Társaság „felszámolás alatt” adós felszámolása iránt indított eljárásban, a dr. Kökényesi Antal ügyvéd által képviselt J. Korlátolt Felelősségű Társaság felszámoló intézkedése ellen a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Kodela Viktor ügyvéd által képviselt H. Zártkörűen Működő Részvénytársaság hitelező kifogása alapján a Debreceni Törvényszéken 2.Fpkh.09-12-000189 számon folyó eljárásban - melybe a felszámoló által képviselt adós oldalán beavatkozott a Dr. Lőrincz Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Lőrincz Zsolt ügyvéd által képviselt G. Zártkörűen Működő Részvénytársaság -, a Debreceni Ítélőtábla Fpkhf.IV.30.336/2013/14. számú jogerős végzése ellen a felszámoló által képviselt adós 54. sorszámon, a beavatkozó által 55. sorszámon előterjesztett felülvizsgálati kérelme folytán – tárgyaláson kívül – meghozta a következő

végzést:

A Kúria a jogerős végzés felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a kifogást elutasítja.
Kötelezi a hitelezőt, hogy 15 napon belül fizessen meg a felszámoló által képviselt adósnak 110.000 (Száztízezer) Ft, illetve a beavatkozónak 135.000 (Százharmincötezer) Ft együttes első- és másodfokú, valamint felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi továbbá a hitelezőt, hogy a felszámoló által képviselt adós által le nem rótt 30.000 (Harmincezer) Ft felülvizsgálati eljárási illetéket az államnak felhívásra fizesse meg.
Ez ellen a végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A 2005. április 15-én előterjesztett kérelem alapján indult 2.Fpk.295/2005. számú felszámolási eljárásban a bíróság 2005. június 24-én jogerőre emelkedett végzésével a felszámolást megindította. A kérelem benyújtásakor hatályos, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 27. § (1) bekezdése szerint a felszámolás kezdő időpontja a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedésének napja volt. A bíróság felszámolóként az S. Kft-t jelölte ki.
A felszámolást megelőzően az R. Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) többször nyújtott kölcsönt és végzett egyéb hitelműveletet az adós részére, melyek teljesítésének biztosítására az adós vagyonára vagyont terhelő zálogjogot, ingatlan jelzálogjogot kötött ki. A PFS-05-02-02 számú, 1.050.000 EUR összegű, 2005. február 10-én létrejött középlejáratú hitelszerződés 13.5. pontjában – egyebek mellett - az adós tulajdonosai alárendelt kötelezettségvállalásra irányuló nyilatkozatot tettek. Ennek lényege az, hogy a tulajdonosok követelése az adósnak a Bankkal szembeni kötelezettségei javára alárendelődik. Az „alárendelt kötelezettség” az 1.1. pont szerint az adósnak a tulajdonosok felé is fennálló mindenkori kötelezettségét jelentette. A tulajdonosok között található a jelen ügyben kifogást benyújtó hitelező is 28,67% üzletrésszel.
Az adós ingatlanain a Bank javára, a felszámolási kérelem bírósághoz érkezését megelőző 1 évvel korábban érkezett kérelmek alapján jelzálogjog volt bejegyezve.
A Bank a felszámolást megelőzően, 2005. június 22-i hatállyal a folyamatban levő szerződéseket felmondta, és megállapította, hogy az adós tőketartozása 801.895.564 Ft és 7.199.027 EUR.
A kijelölt felszámoló a 2005. június 24. - 2006. június 31. közötti időszakra elkészítette az I. számú közbenső mérleget, melyet a bíróság jogerősen jóváhagyott.
Az adós a felszámoló vezetésével 2006-tól ismét elkezdte a felszámolás kezdő időpontja előtti tevékenységet a tulajdonában álló ny-i üzemben.
2008. március 28-án a felszámoló értékesítette az adós ingóságait, valamint ingatlanait, egyebekben az adós ny-i két ingatlanát összesen bruttó 1.200.000.000 Ft vételárért. A befolyt vételárból a felszámoló a zálogjogosult Bank részére kifizetett 450.000.000 Ft-ot.
A felszámoló az adós nevében 2008. április 1-től visszabérelte a vevőtől az üzemet, és mint bérleményben folytatta tovább a gazdasági tevékenységet.
2009. szeptember 18-án a Bank és a G. Zrt. engedményezési szerződést kötöttek 2010. május 15-ei hatállyal a Banknak az adóssal szembeni követelései engedményezéséről. A Bank a vagyont terhelő zálogjog átszállásáról szóló nyilatkozatot 2010. május 19-én adta ki.
2009. október 6-án a felszámoló a Bank hitelező jövendő jogutódját (a jelenlegi eljárás beavatkozóját) a „2009. október 2-i dátummal, a keretbiztosítéki zálogjogból való kielégítéssel kapcsolatosan írt levelére válaszolva” tájékoztatta, hogy „a felszámolás alatt lévő cég működését folyamatosan fenntartottuk és a működés alatti bevételeket a termelésbe visszaforgattuk”. Így jártunk el az R. Bank Zrt. keretbiztosítéki zálogjogával terhelt egyes vagyontárgyak esetében is, amennyiben azokat a termelésben felhasználtuk, az abból származó bevételeket a termelésbe visszaforgattuk.” Tájékoztatta továbbá, hogy az engedményes, mint “b” kategóriás hitelezői igénnyel rendelkező igényét a felszámolási eljárás befejezése előtt kívánjuk kielégíteni, természetesen a hatályos jogszabályok figyelembe vételével, és az azokban meghatározott mértékben. Tekintettel arra, hogy a folyamatos termelés fenntartása hitelezői érdeksérelmet nem okoz, a likviditás fenntartása érdekében kérem megértését és eljárásunk jóváhagyását.”
A Bank, illetve jogutódja a felszámoló tájékoztatására hivatkozással nem nyújtott be kifogást.
A főként 2009-ben, a felszámolás alatt keletkezett, ki nem egyenlített kötelezettségek miatt a felszámoló tevékenységével szemben több észrevétel, kifogás érkezett a bírósághoz, s a bíróság a 2010. augusztus 30-án jogerőre emelkedett 112. sorszámú végzésével a kijelölt felszámolót tisztségéből felmentette, új felszámolóként 2010. október 1-től a J. Kft-t jelölte ki.
Az első felszámoló által készített II. számú közbenső mérleg jogerősen nem került jóváhagyásra, ezért a második felszámoló azt visszavonta, és II. számú közbenső mérlegében a 2006. július 1. - 2010. december 31. közötti időszakra vonatkozóan számolt be az adós felszámolási eljárásában történtekről.
A II. számú közbenső mérleg 3/a. Melléklete szerint a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontjába sorolt, de a Cstv. 49/D. §-a alapján, a befolyt vételár 50%-ára vonatkozó privilegizált hitelezői igényre csak 450.000.000 Ft kifizetése történt meg 2008. május 15-én az ingatlanok és a hozzájuk kapcsolódó ingóságok értékesítése után. Ugyanakkor a 2005. december 31-én esedékessé vált 136.774.000 Ft-ot, a 2006. december 31-én esedékessé vált 263.086.000 Ft-ot, illetve a 2010. április 30-án esedékessé vált 20.000.000 Ft-ot (összesen 419.860.00 Ft-ot) nem fizették meg a zálogjogosultnak.
A G. Zrt. a követelése egy részét engedményezte a G. Kft-re azzal, hogy a megállapodásuk 9. pontja szerint a követelés beszedését továbbra is az engedményező végzi (30. beadvány melléklete). Az engedményezési szerződés szerint a G. Zrt. javára 20.000.000 Ft megfizetésére kötelezte a bíróság a felszámolót a 2.Fpkh.64/2010/7. számú végzésében, illetve 111.656.000 Ft megfizetésére a 2.Fpkh.33/2010/24. számú végzésével (22. számú beadvány 3. számú melléklete).
Az adóhatóság az Európai Bíróság ÁFA-visszatérítéssel kapcsolatos C-274/10. számú határozata után 2012 júliusában átutalt 420.000.000 Ft-ot az adósnak, melyből a felszámoló 411.656.000 Ft-ot átutalt a Bank jogutódja, a G. Zrt. részére a Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással.
A hitelező kifogást terjesztett elő az adós felszámolójának intézkedése ellen azért, mert a felszámoló az adóhatóság által az adósnak ÁFA-visszatérítés címén 2012 júliusában átutalt 420.000.000 Ft-ból 411.656.000 Ft-ot a G. Zrt. részére fizetett ki. Álláspontja szerint az adós bevétele nem a zálogjogosult hitelező keretbiztosítéki jelzálogjogával terhelt vagyontárgyak értékesítéséből származott, ezért abból a felszámoló nem a Cstv. 49/D. §-a, hanem a Cstv. 57. §-a alapján, az ott meghatározott kielégítési sorrend szerint lett volna köteles kifizetést teljesíteni.
A zálogjogosult jogelődje, a Bank a hitelszerződéseket még a felszámolás kezdő időpontja előtt felmondta, s miután a keretbiztosítéki vagyont terhelő jelzálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor a tulajdonában lévő és a hitelszerződések hatálya alatt a tulajdonába kerülő vagyontárgyakra terjedt ki, a hitelszerződések felmondása (megszűnése) után az adós vagyonába került ÁFA-visszatérítésre a zálogjogosult zálogjoga már nem terjedt ki. A felszámoló ezt a bevételt a már esedékessé vált, a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolt – köztük a hitelező – felszámolási költségnek minősülő követelésének kielégítésére lett volna köteles fordítani. Kérte ezért, hogy a bíróság semmisítse meg a felszámolónak azt az intézkedését, amellyel a 411.656.000 Ft-ot kifizette, és állítsa helyre az eredeti állapotot oly módon, hogy kötelezze elsődlegesen a felszámolót, másodlagosan a G. Zrt-t az összeg adós vagyonába történő visszafizetésére.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Védekezése szerint az általa beszerzett könyvvizsgálói jelentésben az adós értékesített vagyonelemeinek összértéke 2.203.564.223 Ft volt, melynek 50%-át – az értékesítés költségeinek levonása után – a korábbi felszámolónak a Bank igénye kielégítésére kellett volna fordítania a Cstv. 49/D.§ (1) és (2) bekezdése alapján. Ehelyett csak 450.000.000 Ft került átutalásra, a bevétel többi részét a korábbi felszámoló az adós által folytatott tevékenység finanszírozására fordította, álláspontja szerint jogellenesen.
Nem vitatta, hogy az ÁFA-visszatérítés nem volt bevétel, mert az nem a keretbiztosítéki jelzálogjoggal terhelt vagyontárgyak értékesítéséből származott. Állította azonban, hogy a miután a korábbi felszámoló jogellenesen nem egyenlítette ki a zálogjogosult privilegizált követelését, ezért az új felszámoló a kifizetéssel orvosolta a zálogjogosult felé a korábbi felszámoló jogszabálysértését. Álláspontja szerint a korábbi felszámoló mulasztása nem szüntette meg a zálogjogosult hitelező kielégítési jogát, ezért az új felszámoló a hozzá utóbb befolyt összeget – a jogszabályban meghatározott 50% erejéig – elsődlegesen a Cstv. 49/D. §-ába tartozó követelések kiegyenlítésére volt köteles fordítani, függetlenül attól, hogy a konkrét bevétel a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értékesítéséből származott vagy sem. E körben hivatkozott kúriai határozatokra, valamint az általa beszerzett „jogi szakvéleményre”.
A kifogás alapján indult eljárásban a G. Zrt. beavatkozott a felszámoló oldalán az eljárásba és kérte a kifogás elutasítását. A felszámoló által kifejtetteken túl azzal érvelt, hogy a hitelező nem minősül sérelmet szenvedett félnek, másrészt a kifogást elkésetten terjesztette elő. Állította a PFS-05-02-02 számú szerződésre hivatkozva, hogy a hitelező részére kifizetés csak az ő, Banktól megszerzett követelésének a kielégítése után lehetséges az adós és a Bank között létrejött, a hitelező, mint tulajdonos által is aláírt szerződés 13.5 pontja alapján.
Az elsőfokú bíróság a hitelező kifogásának részben helyt adott és a felszámolónak azt az intézkedését, amellyel 411.656.000 Ft-ot a G. Zrt. részére kifizetett, megsemmisítette, továbbá kötelezte a felszámolót arra, hogy ezen összeg felosztását a Cstv. 57. § (1) bekezdésében foglaltak szerint végezze el, ezt meghaladóan a hitelező kifogását elutasította.
A bonyolult jogi kérdéseket felvető eljárásban, a részletesen megindokolt végzésében érdemben vizsgálva a kifogást megállapította, hogy a Cstv. 49/D. § alapján csak a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételár kifizetése során lehet eltérni a Cstv. 57. § (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrendtől. Miután a befolyt 420.000.000 Ft nem ilyen bevételnek minősült, annak felosztására csak a Cstv. 57. § (1) bekezdésében foglaltakat lehet alkalmazni.
A hitelező, a felszámoló és a beavatkozó fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta és a felszámolót arra is kötelezte, hogy az általa kifizetett 411.656.000 Ft-nak a felszámolási vagyonba való visszakerülése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A végzés indokolásában elsőként megállapította, hogy a hitelező rendelkezik a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolt, bíróság által megállapított követeléssel, ezért sérelmet szenvedett félként joga volt kifogást előterjeszteni a Cstv. 51. § (1) bekezdése alapján.
Alaptalannak találta a PFS-05-02-02 számú hitelszerződés 13.5. pontjában írt, az alárendelt kötelezettségre vonatkozó nyilatkozatra történő hivatkozást is, mert úgy ítélte meg, hogy annak a hitelező kifogás előterjesztési joga szempontjából nem volt jelentősége, és a kifizetés jogszerűségének elbírálása szempontjából is közömbös volt. E pontnak kizárólag a megállapodást kötő felek egymás közötti viszonyában lehet jelentősége.
A kifogás nem késett el, mert a II. számú közbenső mérleg 3/a mellékletében az ÁFA-visszatérítés alapján történő kifizetést a felszámoló csak tervezett intézkedésként tüntette fel, s a Cstv. 51. §-a szerinti kifogás előterjesztésére csak már végrehajtott felszámolói intézkedés esetén van lehetőség.
A másodfokú eljárásban eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a felszámolás alatt folytatott gazdasági tevékenységhez kapcsolódó ÁFA-visszatérítésből származó bevételre a zálogjoggal rendelkező hitelezőnek a Cstv. 49/D. § (2) bekezdésében meghatározott privilegizált kielégítési joga kiterjedt-e.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint, miután a hitelszerződéseket a zálogjogosult felmondta a felszámolás kezdő időpontja előtt, és a vagyont terhelő zálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor meglévő és az azok hatálya alatt az adós tulajdonába kerülő vagyonára terjed ki, ezért a hitelszerződések megszűnése után az adós tulajdonába került vagyonelemekre a zálogjogosult vagyont terhelő zálogjoga már nem terjedt ki. A felmondással tehát rögzült a vagyon köre és a zálogjog már csak azokra a vagyonelemekre terjedt ki, amelyek 2005. június 22-én az adós tulajdonát képezték. Ezért a hitelezőt csak az ekkor meglévő, zálogjoggal terhelt vagyon értékesítéséből származó bevétel tekintetében illette meg a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti privilegizált kielégítési jog.
Tévesnek találta a felszámoló álláspontját, mely szerint mindaddig, amíg a hitelező hozzá nem jut a Cstv. 49/D. §-a alapján őt megillető követelésrészhez, a felszámoló az adóshoz befolyó minden bevételt – azt is, ami nem a zálogtárgy értékesítéséből vagy behajtásából származott – a zálogjogosult kielégítésére köteles fordítani.
Miután az ÁFA-visszatérítés nem a zálogtárgy értékesítéséből vagy behajtásából eredt, arra a hitelező zálogjoga nem terjedt ki, az ÁFA-visszatérítésből befolyt bevétel a felszámolási vagyon részévé vált.
A másodfokú bíróság kifejtette, a bíróságnak nem volt lehetősége arra, hogy a beavatkozót, vagy a felszámolót kötelezze a visszafizetésre. A felszámolót valamely konkrét peres vagy egyéb eljárásnak a megindítására sem kötelezheti a bíróság az általa jogellenesen kifizetett összeg visszaszerzése érdekében. Azért azonban, hogy a határozat megfeleljen a Cstv. 51. § (3) bekezdésben foglaltaknak, a bíróság új intézkedésként előírta a felszámoló számára, hogy a jogellenesen kifizetett összegnek a felszámolási vagyonba történő visszakerülése érdekében az általa szükségesnek tartott intézkedéseket tegye meg.
A jogerős végzés ellen a felszámoló és a beavatkozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.
A felszámoló kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a kifogás elutasítását
elsődlegesen azért, mert a hitelezőnek nincs eljárásjogi legitimációja;
másodlagosan azért, mert a zálogjoggal rendelkező hitelező ki nem elégített követelése nem szűnik meg azzal, hogy a felszámoló jogellenesen nem fizette ki a vagyon értékesítésekor a részére járó teljes összeget, s emiatt a felszámoló köteles a ki nem elégített összeget a felszámolási költségeket megelőzően más forrásból is kiegyenlíteni;
harmadlagosan azért, mert tévesen állították a vagyont terhelő zálogjog esetében a vagyon rögzülését, ezért nem vizsgálták, hogy az előző kérdésre adott választól függetlenül a zálogjogosultat az önként kifizetett ÁFA követelés és egyéb behajtott követelés 50%-a megilleti;
negyedlegesen pedig kérte a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és „a bíróságok” új eljárásra utasítását a felszámolási költségek téves értelmezése miatt.
Állította a Cstv. 49/D. §-ának, 51. § (1) bekezdésének, 57. § (1)-(2) bekezdésének, 58.§-ának megsértését.
A kifogás előterjesztésére vonatkozó legitimáció hiányára azért hivatkozott, mert álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytelenül tekintette a kifogást előterjesztőt felszámolási költségigénnyel rendelkező hitelezőnek. A felszámoló csak azt tekinti felszámolási költségnek, amely az adós cég vagyonának a továbbműködtetéséből keletkezett. A Cstv. 37. § (2) bekezdése szerint a hitelezőnek a felszámolás során keletkezett, nem felszámolási költségnek minősülő igényét be kellett volna nyújtania és nyilvántartásba kellett volna vetetnie. Miután ez nem történt meg, ezért nem lehet sérelmet szenvedett fél, így nem hitelező.
Arra is hivatkozott, hogy a hitelező a Cstv. 51. § (1) bekezdésében írt határidőt elmulasztotta. Egyetlen hitelező előtt sem volt vitás, hogy a beavatkozó, illetve jogelődje zálogjoggal rendelkezik, és az adós teljes vagyona terhelt zálogjoggal. Miután a közbenső mérlegből a kifogást előterjesztő értesült arról, hogy a felszámoló milyen intézkedést fog tenni, a kifogás elkésett.
Másodlagos kérelmével kapcsolatban kifejtette, hogy a zálogjoggal biztosított pénzköveteléssel rendelkező hitelező ki nem elégített követelése nem szűnik meg azzal, hogy a felszámoló jogellenesen nem fizette ki a vagyon értékesítésekor a részére járó teljes összeget. Ebből következően a felszámoló köteles a ki nem elégített részt a felszámolási költségeket megelőzően más forrásból is kiegyenlíteni. A részösszeg kifizetésével nem szűnt meg az adós kötelezettsége a zálogjogosult felé, különös tekintettel arra, hogy kötelezettséget is vállalt a felszámoló a ki nem fizetett rész átutalására, illetve, hogy nem volt olyan jogi tény, amely a megszűnésre okot adott volna.
Harmadlagos kérelmével kapcsolatban kifejtette, tévesen állították a bíróságok a vagyont terhelő zálogjog esetében a vagyon rögzülését, ezért nem vizsgálták, hogy – a második kérelmére adott választól függetlenül - a zálogjogosultat az önként kifizetett ÁFA követelés és behajtott követelés 50%-a megilleti.
Hivatkozott a Szegedi Ítélőtábla Fpkhf.I.30.046/2007. számú döntésére (ÍH2008.126.), mely szerint a vagyont terhelő zálogjog nem rögzül a felszámolás elrendelésekor fennálló vagyonra, a zálogjog megszűnéséig funkcionál. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a Debreceni Ítélőtábla is az Fpkf.III.30.412/2009/2. számú határozatában.
Miután a Bank a kölcsönszerződéseket mondta fel, a jelzálogjog fennmaradt az adós vagyontárgyain és az csak a vagyon értékesítésével szűnt meg, a vagyont terhelő zálogjog pedig a teljes vagyon értékesítésével, ami a felszámolás lezárásakor következik be. Ebből következően a felszámoló minden követelés behajtásából származó bevétel 50%-át a zálogjoggal rendelkező hitelezőnek köteles kiutalni.
Nem fogadható el az a jogerős végzésben kifejtett álláspont sem, hogy vizsgálni kell, a visszautalt ÁFA összege miből származik.
A negyedleges kérelménél utalt az elsődleges kérelem kapcsán már kifejtett álláspontjára az adós vagyonának visszabérlése során keletkezett kiadások felszámolási költségnek minősítésére vonatkozóan.
A beavatkozó felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a kifogás elutasítását, vagy az ügyben eljárt első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Cstv. 51. § (1) bekezdését, 49/D. § (1) bekezdését, 50. § (5) bekezdését és a Cstv. 57. § (1)-(2) bekezdését.
Kérelmét azzal indokolta, hogy a kifogást előterjesztőnek hiányzik a kereshetőségi joga, nem határidőben nyújtotta be a kifogást, tévesen minősítették a zálogjogosult egyéb bevételből való kielégítését jogsértőnek, illetve a kifogást előterjesztő követelését felszámolási költségnek.
Állította, hogy a kifogást előterjesztőnek nincs felszámolási költségnek minősülő igénye – a II. számú közbenső mérleghez csatolt hitelezői lista szerint. Amennyiben lenne költségigénye, akkor is a követelését kb. 403 millió Ft számlakövetelés előzi meg, és a beavatkozó javára korábban jogerősen megítélt 131 millió Ft követelés.
Tévedett a bíróság, amikor tényként fogadta el a kifogást előterjesztő felszámolási költség igénnyel rendelkező hitelezői minőségét és így potenciális érintettségét. Azért sem állhat fenn a kifogásban állított sérelem, mert a PFS-05-02-02 számú szerződés 13.5. pontja értelmében bármely, a kifogást előterjesztendőnek fizetendő összeg jogosultja a Bank – illetve mindenkori jogutódja a Ptk. 329. § (1) bekezdés szerint -, így a kifogást előterjesztő hitelező potenciális érintettsége nem állapítható meg. A szerződés említett pontjában azt is elfogadta a kifogást előterjesztő hitelező, hogy a kifogás előterjesztéséhez a Banktól kötelező jóváhagyást kell kérnie, amit elmulasztott, így a sérelem a kifogást előterjesztő javára nem állapítható meg.
Azzal is érvelt a beavatkozó, hogy a kifogás elkésett.
Állította, hogy tévesen és jogszabálysértően értelmezték a bíróságok azt a helyzetet, amikor a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat a felszámoló nem haladéktalanul, hanem a későbbiekben befolyó egyéb bevételei terhére kívánja kifizetni. A törvény ugyanis nem tiltja a privilegizált kielégítési igény más forrásból való kielégítését, illetve nem alapozza meg semmilyen jogszabályhely az eljárt bíróságok álláspontját. Hivatkozott arra is, hogy a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése nem tartalmaz az e kategóriába sorolt igény kielégítésére teljesítési határidőt, így nem lehet a kielégítéssel késedelembe esni. A Bank a felszámoló nyilatkozatát tudomásul véve elfogadta a későbbi kielégítést, jogvesztés nélkül. A nyilatkozatban foglaltaknak tett eleget a felszámoló, amikor kifizette a 411 millió forintot. E magatartásával más hitelezői érdekeket nem sérthetett, mert az adós vagyonát jogellenesen nem vonta el, nem elégített ki jogosulatlan hitelezői igényt, ezért kár hiányában eljárása kártérítés megfizetéseként sem értelmezhető.
Hivatkozott a Kúria határozataira álláspontja alátámasztásaként és rámutatott, a másodfokú bíróság nem fejtette ki, hogy a felszámoló mulasztása miatt mikor vesztette el a zálogjoggal biztosított pénzköveteléssel rendelkező hitelező a privilegizált kielégítésre való jogát.
Utalt az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakra is, mellyel a jogerős végzés ellentétes, mert a józan ésszel és erkölccsel is ütközik.
A kifogást előterjesztő hitelező felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős végzés hatályában fenntartását és a felszámoló, valamint a beavatkozó költségben való marasztalását.
Az eljárás megindítási jogával kapcsolatban hivatkozott a korábban becsatolt, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság által 2.FpkH.128/2009/13. számon hozott végzésre, melyben az elsőfokú bíróság kötelezte a felszámolót, hogy az adós vagyonából 15 napon belül 52.199.526 Ft-ot fizessen ki a hitelező részére. A végzés indokolása szerint a kifogást előterjesztő hitelező és a felszámoló között nem volt vitás, hogy a hitelező követelése felszámolási költségnek minősül, azonban a felszámoló azt esedékességkor nem egyenlítette ki, magatartása ezért jogszabálysértő. A kifogása nem késett el, mert a felszámoló a jogellenes kifizetés tényét szándékosan hallgatta el a hitelezők elől.
Álláspontja szerint a beavatkozó nem privilegizált hitelező, ezért az általa vitatott kifizetés jogellenes. Egyetértett a jogerős végzésben kifejtett állásponttal, mely szerint az ÁFA-visszatérítés nem minősül zálogtárgy értékesítése során befolyt vételárnak.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint.
A felülvizsgálati kérelmekben írtakat egybevetve, a Kúriának az alábbi kérdések alapján kellett megvizsgálnia a felülvizsgálati kérelmekben állított jogszabálysértések megvalósulását:
1. A kifogást benyújtó hitelezőnek volt-e olyan jogi érdeke, amely megalapozta a kifogás előterjesztési jogát?
Megalapozottan állapította meg a jogerős végzés, hogy a kifogást előterjesztő hitelezőnek a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolt, felszámolási költségnek minősülő hitelezői igénye van. E körben a felszámoló sem cáfolta, hogy a bíróság 2.FpkH 128/2009/13. számú jogerős végzésében (46. sorszámú beadvány K/12 melléklet) állapította meg a hitelező igényét 52.199.526 Ft-ban, az indokolás szerint felszámolási költségként. Igaz, hogy a végzés meghozatalakor még a korábbi felszámoló járt el az adós képviseletében, a mindenkori felszámoló azonban a jogerős bírósági határozatban megállapított kötelezettséghez kötve van [Cstv. 6. § (3) bekezdés, Pp. 229. § (1) bekezdés], és annak besorolását nem változtathatja meg.
A felszámoló nem állította azt sem, hogy a hitelezőnek ez az igénye kiegyenlítésre került volna, ezért azt továbbra is felszámolási költségnek minősülő hitelezői igénynek kell tekinteni.
Mindebből következően helytállóan állapította meg a bíróság jogerős végzésében, hogy a hitelező jogi érdekkel rendelkezik a Cstv. 51. § (1) bekezdésen alapuló kifogás előterjesztésére, mert ha a kifogásban előterjesztett állítása – mely szerint az adósnak ÁFA-visszatérítés címén utalt bevételből a beavatkozó a Cstv. 49/D. § alapján jogtalanul jutott kielégítéshez - helytálló, akkor sérelmet szenvedett és a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjába sorolt felszámolási költségnek minősülő követelése kielégítésre kerülhet.
A beavatkozó által hivatkozott, a PFS-05-02-02 számú Középlejáratú hitelszerződésben vállalt alárendelt kötelezettség tartalmának értékelése tekintetében a Kúria egyetért a jogerős végzésben kifejtettekkel. A 13.5. pontban írtak nem tiltják meg a hitelező számára a kifogás benyújtását.
2. A felülvizsgálati kérelmek alapján eldöntendő második kérdés az, hogy a hitelező a kifogását a Cstv. 51. § (1) bekezdésében elírt 8 napos határidőben terjesztette-e elő?
A Kúria egyetért a jogerős végzésben foglalt azzal a megállapítással, hogy a hitelező kifogása nem késett el. Álláspontja szerint azonban a Cstv. 51. §-a alapján nem csak már végrehajtott felszámolói intézkedés esetén van lehetőség kifogás előterjesztésére, hanem akkor is, amikor a tervezett felszámolói intézkedés sérti a hitelező érdekét és a kifogás előterjesztéséhez már valamennyi információ birtokában van.
A 36. sorszámú fellebbezéshez csatolt II. számú közbenső mérleg szöveges jelentése szerint, előterjesztésének időpontjában még nem volt megállapítható, hogy a felszámoló mekkora összegű követelést fog behajtani az adóhatóságtól. A felszámoló valóban azt írta, hogy „a követelés behajtásból, valamint visszaigényelhető ÁFA összegéből tudok majd indítványt tenni a ki nem fizetett privilegizált hitelezői igény, valamint a felszámolási eljárás alatt keletkezett kötelezettségek megfizetésére.” Ebből következően a hitelező még nem volt abban a helyzetben, hogy a kifogását előterjessze, így a bíróság helytállóan vizsgálta határidőben érkezettként érdemben a hitelező kifogását.
A jogerős végzés tehát nem ütközik a Cstv. 51. § (1) bekezdésébe és 50. § (5) bekezdésébe, a felszámoló és a beavatkozó fentiekkel ellentétes álláspontja téves.
3. A felülvizsgálati eljárásban eldöntendő harmadik kérdés az, hogy a vagyont terhelő zálogjog terjedelme változhat-e a zálogjoggal biztosított követelést tartalmazó szerződés felmondását (a kielégítési jog megnyíltát), illetve az adós felszámolásának megindítását követően, vagy pedig a kielégítési jog megnyíltának időpontjában (a felszámolás kezdő időpontjában)meglévő vagyontárgyakra rögzül, s ezek értékében kell a hitelező igényét kielégíteni?
A vagyont terhelő zálogjog - a régi Ptk. 266. § (1) bekezdése szerint - a zálogszerződés megkötése után a kötelezett vagyonába kerülő vagyontárgyra is kiterjed, attól az időponttól kezdve, hogy azon a kötelezett rendelkezési jogot szerez, megszűnik azonban, ha a vagyontárgy a kötelezett vagyonából kikerül.
A zálogjog általános szabályaiból az következik, hogy a zálogjognak (így a vagyont terhelő zálogjognak is) különböző „létszakaszai” vannak:
keletkezés,
fennállás,
a kielégítés jogának megnyílta és az érvényesítés, végül
a megszűnés.
A zálogjog elsődleges célja (lényege) a követelés biztosítása. Amíg fennáll az a jogviszony, amelyet a vagyont terhelő zálogjog biztosít, addig a vagyont terhelő zálogjog is fennáll a régi Ptk. 266. § rendelkezései szerint, és a vagyontárgyak összetétele változhat is. Amikor viszont megszűnik az a jogviszony, amelynek a vagyont terhelő zálogjog a biztosítéka, megnyílik a kielégítés lehetősége, a vagyont terhelő zálogjog (járulékos jellegéből és a zálogjog lényegéből következően) átfordul az érvényesítés (kielégítés) “létszakaszába”.
Az érvényesítés általában bírósági végrehajtás útján történhet, azonban a zálogkötelezett felszámolása esetén erre a felszámolás, mint totális végrehajtás keretében kerül sor.
Mindezek szerint a vagyont terhelő zálogjog (de valójában bármely típusú zálogjog) esetén az alapjogviszony megszűnése (mely a jelen esetben felmondás eredményeként történt), a kielégítés megnyíltát jelenti, amelytől kezdődően a zálogjogból eredő jogosítványok érvényesíthetőek.
Mivel az érvényesítéssel a vagyont terhelő zálogjog már kilépett a “fennállás” létszakaszából, a zálogjog az érvényesítést követően már nem követi a vagyontárgyak összetételének, körének változásait. Ezzel a vagyont terhelő zálogjog egyedi, az adott időpontban meglévő vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá alakul, amely tárgyakat az értékesítésig a kötelezettnek (felszámolás esetén az adós vagyonával rendelkezni jogosult felszámolónak) meg kell őriznie. Ez egyrészt azzal a következménnyel jár, hogy a továbbiakban a zálogjog már nem terjed ki az adós tulajdonába kerülő vagyontárgyakra, másrészt azt is eredményezi, hogy a zálogkötelezettnek (felszámolás esetén az adóst mint zálogkötelezettet képviselő felszámolónak) az érvényesítés időpontja után a zálogtárgyként szolgáló vagyonból kikerülő tárgyakkal el kell számolnia.
Jelen eljárásban a vagyont terhelő zálogjog az adósnak a hitelszerződések megkötésekor meglévő és az azok hatálya alatt az adós tulajdonába kerülő vagyonára terjedt ki, ezért a másodfokú bíróság által a felmondás kapcsán kifejtettek a felek által megkötött szerződésnek megfelelnek.
A hitelszerződés felmondásával - a kielégítési jog megnyíltával – a hitelező zálogjoga az ebben az időpontban meglévő vagyonra terjedt ki. A felmondással tehát általánosan is rögzült a zálogjoggal terhelt vagyon köre és a hitelező vagyont terhelő zálogjoga már csak azokra a vagyonelemekre terjedt ki, amelyek a felmondás időpontjában az adós tulajdonát képezték, az ezt követően az adós tulajdonába kerülőkre a zálogjogosult vagyont terhelő zálogjoga már nem állapítható meg. (Ha az adós a kielégítés megnyílásának időpontjában meglévő vagyontárgyakat értékesíti/feldolgozza, annak értékét a zálogjogosult részére meg kell térítenie.)
Figyelemmel arra, hogy a Cstv. 35. § (1) bekezdése szerint a felszámolás megindulása esetén a hitelező vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelése lejárttá válik (kielégítési joga megnyílik), a Kúria álláspontja szerint a felszámolónak azt kell vizsgálnia, hogy a felszámolás kezdő időpontjában fennállt-e a vagyont terhelő zálogjog az adós vagyonán, vagy a biztosított jogviszony megszűnése folytán már korábban rögzült.
Ha a biztosított jogviszonyból eredő követelés már korábban lejárttá vált, akkor a fentieknek megfelelően, a kielégítés megnyílta időpontjában meglévő vagyontárgyakon áll fenn a zálogjog. Ha a felszámolás tette a követelést lejárttá, akkor csak a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyontárgyakat lehet figyelembe venni a vagyont terhelő zálogjoggal rendelkező zálogjogosult követelésének kielégítésénél.
Ebből következően, amennyiben a felszámoló az adós olyan vagyontárgyát értékesíti a Cstv. 49. §-a alapján, amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a befolyt vételár – a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése értelmében elsősorban a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére kell, hogy szolgáljon a Cstv. rendelkezései szerint. Amennyiben azonban az adós a továbbfolytatott termelésben felhasználta azokat az ingóságait (alapanyag, készlet), amelyen a vagyont terhelő zálogjog fennállt, a hitelező kielégítési igénye nem az egyes megtermelt vagyontárgyak értékesítésekor, hanem a vagyon teljes terjedelmében, vagy nagyobb részletében történő értékesítése után készített közbenső mérleghez, vagy zárómérleghez készített szöveges jelentésben részletezett elszámolás alapján, a bíróság határozatával válik esedékessé. Csak így állapítható meg ugyanis az, hogy az értékesített termékek létrehozásához milyen arányban használtak fel olyan alapanyagokat, amelyeken vagyont terhelő zálogjoga állt fenn a hitelezőnek. Az elszámolás alapjául a felszámolás kezdő időpontjában meglévő, vagyont terhelő zálogjoggal terhelt vagyontárgyak értéke szolgál.
4. A felülvizsgálati eljárásban megválaszolásra váró negyedik kérdés az volt, hogy megszűnik-e a zálogjoggal rendelkező hitelező ki nem elégített követelésének a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésén alapuló privilegizált helyzete, ha a felszámoló jogellenesen nem fizette ki a zálogtárgy értékesítésekor a Cstv. szabályai szerint részére járó összeget? Ha nem szűnik meg, akkor a felszámoló köteles-e a ki nem elégített követelést, a felszámolási költségeket is megelőzően, az adós más forrásból eredő, azaz zálogjoggal nem terhelt vagyontárgyából kiegyenlíteni?
A Kúria ebben a kérdésben nem ért egyet a jogerős végzésben kifejtett állásponttal.
A Kúria álláspontja szerint a hitelezői igények nyilvántartásba vételével a felszámoló a hitelezők kielégítésének a kereteit határozza meg, azaz a nyilvántartásba vett hitelezői igény összege erejéig jogosult a hitelező kielégítést kapni.
A zálogjoggal biztosított követelések esetén a felszámoló által nyilvántartásba vett, biztosított követelés elsőként a zálogjoggal biztosított követelés értékéhez igazodik, a zálogtárgy értékesítését követően azonban a biztosított követelésként nyilvántartásba vett igényt a felszámolónak felül kell bírálnia, és azt a zálogtárgy értékéhez kell igazítania. Ha tehát a zálogtárgyat a felszámoló értékesíti, akkor a zálogtárgy vételára lesz az a keret, amely a követelés privilegizált részét meghatározza.
A felszámolás során az adós vagyonának a szétosztására kerül sor a kielégítési sorrend szabályai szerint, elsősorban az értékesítés során befolyt pénzösszeg felosztásával.
A jelen felszámolási eljárás megindításának időpontjában hatályos Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint az ún. régi zálogjogos hitelező – akinek a követelését biztosító zálogjog a felszámolási eljárás megindításának időpontja előtt legalább egy évvel keletkezett - a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50%-ára privilegizált hitelezőként jogosult volt.
Ebből következően - a Cstv. 49/D. §-a és 57. § (1) és (4)-(6) bekezdései összevetéséből - az a következtetés vonható le, hogy a „régi zálogjog” szerinti kielégítési lehetőség törvénybe illesztésével a jogalkotó – ugyan a Cstv. két különböző szakaszában elhelyezve, de – megváltoztatta a kielégítési sorrendet. A Cstv. 49/D. §-a ugyanis azzal, hogy a régi zálogjog esetén a befolyt, költségekkel csökkentett összeg 50%-át „kizárólag” a zálogjogosultak részére engedte kifizetni, ezeknek a hitelezőknek a kielégítését a többihez képest – és ebben az esetben a felszámolási költségnek minősülő hitelezői igényekhez képest is – mindenki másnál előrébb helyezte a zálogtárgy által meghatározott keret 50%-a erejéig.
A nyilvántartásba vett hitelezői igények kielégítésének módjára vonatkozóan a Cstv. 57. § (1), (4)-(6) bekezdése kötelező, szigorúan betartandó sorrendet írt elő, mely szerint addig nem lehet a következő kielégítési pontba sorolt követeléseket kifizetni, amíg a sorrendben előrébb álló hitelezői igények nincsenek 100%-ban kifizetve. A Cstv. kielégítési rangsorának elvéből következően azonban a felszámoló által elfogadott, a zálogtárgy értéke által meghatározott „régi zálogjogos” hitelezői igény Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében meghatározott 50%-át minden más igényt megelőzően kell kiegyenlíteni.
A Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint főszabályként a zálogtárgy vételárából „kizárólag” a zálogjoggal biztosított követelés egyenlíthető ki, tehát elsődlegesen “abból” kell a követelést kielégíteni.
Ha a felszámoló a zálogjoggal biztosított követeléssel rendelkező hitelező kifejezett előzetes hozzájárulása nélkül a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételárat nem a mindenki mást megelőző kielégítésre jogosult „régi zálogjogos” követelés kifizetésére használta fel, és utóbb az adós más – zálogjoggal nem terhelt – vagyontárgyának értékesítéséből, követelésének behajtásából valamilyen összeg befolyik, a régi zálogjoggal rendelkező hitelező jogosult ebből a neki járó, ki nem egyenlített összeg erejéig kielégítést kapni. Ez a Cstv. szigorú kielégítési sorrend szabályából következik.
A kifejtett indokok szerint ezért téves – a Cstv. 49/D. §-ában és az 57. § (1), (4)-(6) bekezdésében foglaltakkal ellentétes - a másodfokú bíróság álláspontja abban a tekintetben, hogy a zálogjoggal rendelkező hitelezőt csak annak a vagyonnak az értékesítéséből befolyt bevétel tekintetében illeti meg a privilegizált pozíció, amelyre a zálogjoga kiterjedt. A fent kifejtettek szerint nem csak abból a bevételből, hanem addig a bevétel összegig, illetve annak 50%-áig illeti meg a zálogjogosult hitelezőt a privilegizált pozíció.
Ez a jog független attól, hogy az értékesítést követően a kifizetésre a felszámolási eljárás tartama alatt mikor kerül sor, figyelemmel arra, hogy az eljárásban alkalmazandó Cstv. 49/D. § (1) bekezdése nem tartalmaz konkrét határidőt a zálogjogosult részére történő kifizetésre.
Az adott tényállás mellett nem állapítható meg az, hogy a zálogjoggal biztosított követelés jogosultja hozzájárult volna a zálogtárgy értékesítéséből befolyt vételár más célra történő felhasználásához. Nem értékelhető hozzájárulásként az a tény, hogy a zálogjogosult hitelező (jogutóda) nem nyújtott be kifogást igényének késedelmes kielégítését sérelmezve, hanem tudomásul vette a felszámoló e körben utólag adott tájékoztatását, melyben igénye későbbi kielégítésére tett ígéretet. Helytállóan utalt arra a felszámoló és a beavatkozó, hogy nincs olyan ok, ami miatt a zálogjoggal biztosított hitelező követelésének ez a privilegizált helyzete megszűnt volna.
A kifejtett indokokra tekintettel megállapítható, hogy a hitelező kifogása – az abban felhozott okokból - nem alapos, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogszabálysértő jogerős végzést a felülvizsgálattal támadott részében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatva a kifogást e részében is elutasította.
Megjegyzi a Kúria, hogy a beavatkozó követelésének az összegére vonatkozóan az eljárásban rendelkezésre álló iratok - a II. számú közbenső mérleg, a felszámoló nyilatkozatai és a bíróság által a 2.FpkH.33/2010/24. számú végzésben megállapított tényállás – ellentmondásos tartalmúak. Figyelemmel azonban arra, hogy a kifogás nem a beavatkozó zálogjoggal biztosított követelése összegének megállapítására irányult, ezek az ellentmondások nem akadályozták meg a kifogás alapján indult eljárásban a felülvizsgálati kérelem elbírálását.
Az első- és másodfokú eljárásban a bíróság úgy rendelkezett, hogy a felek maguk viselik költségeiket. Figyelemmel arra, hogy a Kúria határozata alapján a kifogást előterjesztő hitelező teljes egészében vesztes lett, ezért a Kúria a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte, hogy az adóst képviselő felszámoló, valamint a beavatkozó részére fizesse meg az együttes első- és másodfokú eljárás, valamint a felülvizsgálati eljárás költségeit. Ebben elszámolta a mindkettőjük által benyújtott fellebbezés illetékét, valamint a beavatkozó felülvizsgálati eljárási illetékét, és az ügyvédi munkadíj összegét, melyet a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3. § (3)-(5) bekezdése, és a 4/A. § (1) bekezdése alapján állapított meg. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 59. § (1) bekezdése és 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 15. § (1) és (3) bekezdése alapján a kifogást előterjesztő hitelező köteles az adós illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is.
Budapest, 2015. január 15.
dr. Török Judit s.k. a tanács elnöke, dr. Csőke Andrea s.k. előadó bíró, dr. Vezekényi Ursula s.k. bíró
(Kúria Gfv. VII. 30.212/2014.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.